Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)
1970-08-26 / 202. szám, szerda
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1970. aug. 26. SZERDA BRATISLAVA • XXIII. ÉVFOLYAM 202. szám Ára 50 fillér A CSKP KB elnöksége és a szövetségi kormány teljes mértékben egyetért a moszkvai tanácskozáson elfogadott nyilatkozattal (ČSTK) — A CSKP KB elnöksége és a szö vetségi kormány tegnap megvitatta Gustáv Hu sák és Ľubomír Štrougal elvtárs beszámolóját a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testülete 1970. augusztus 20-án Moszkvában megtartott ülésének lefolyásáról és eredményeiről. Kifejezték teljes jóváhagyásukat a csehszlovák küldöttség állásfoglalásával, valamint a közös nyilatkozattal, amelyet a moszkvai ülés részvevői tanácskozásuk végén fogadtak el. A CSKP KB elnöksége és a szövetségi kormány egyetértéssel fogadják a Varsói Szerződés tagállamai augusztusi ülésének eredményeit, és ennek keretében a közelmúltban aláírt szovjet— nyugatnémet szerződést is mint olyan pozitív tettet és lépést, amely kedvező feltételeket teremt ahhoz, hogy megoldják Európa további függőben levő kérdéseit, beleszámítva a müncheni szerződés-teljes érvénytelenítését és az európai feszültség csökkentését. Kifejezik azt a meggyőződésüket, hogy az európai helyzet normalizálódását követi majd a jelentős államközi kapcsolatok további fejlődése, a különböző állami és társadalmi rendszerű országok békés egymás meliett élésének elve alapján, és tiszteletben tartva valamennyi európai állam függetlenségét, területi egységét, mai határai között, és figyelembe véve az európai biztonság és együttműködés követelményét. A következetes kommunista nevelésért ISKOLAÜGYI DOLGOZÓK SZLOVÁKIAI ÉRTEKEZLETE „A CSKP vezetésével az ifjúság következetes kommunista neveléséért" jelszó jegyében kezdődött meg tegnap Bratislavában a járási iskolaügyi szer vek, az I. és II. ciklusú iskolák pártfunkcioháriusainak, ve zető dolgozóinak kétnapos szlovákiai aktívaértekezlete. A tanácskozás célja, hogy — a CSKP Központi Bizottsága áprilisi plénumának határozatai szellemében — értékelje az iskolaügyi dolgozók tavalyi aktivaülése óta eltelt időszak eredményeit, valamint az 1969—70-es tanévei. Egyidejűleg — az 1970—71-es tanévre vonatkozóan — kitűzi az I. és II. ciklusú iskolák eszmei-politikai tevékenységével, illetve az oktató-nevelőmunkával kapcsolatos feladatokat. Az ülésen részt vett dr. Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB titkára, dr. Matej Lúöan, szövetségi miniszterelnök-helyettes, Ste fan Sádovský, az SZSZK kormányá nak elnök-helyettese, juraj Sedlák, az SZLKP KB iskolaügyi osztályának vezetője, Stefan Chochol professzor, az SZSZK oktatásügyi minisztere és josef Podrouíka mérnök, a CSSZK oktatásügyi miniszterének helyettese is. A megnyitót követően „A jelenlegi politikai helyzet és a párt feladatai az iskolaügy terén Szlovákiában" címmel dr. Ľudovít Pezlár mondott beszédet. Beszámolt a jelenlegi politikai helyzetről — kiváltképp a konszolidációs folyamat eredményeiről — és az iskolák feladatairól szocialista társadalmunkban. Hangsúlyozta a CSKP KB múlt év áprilisi plénumának politikai jelenlőségét, mely pártunk történetének egyik határköve. A konszolidáció azonban — mondotta — nem lehet a végső cél; a párt életének,-marxista—leninista jellegének, ve zető szerepének és egységének teljes felújítására és fejleszté sére kell törekednünk. A tagkönyvcserével kapcsolat ban a szónok hangoztatta, hogy azoknak a személyeknek, akik veszélyeztették az iskolaügy alapjait és vívmányait, illetve a jobboldali és szocialistaellenes erők képviselőinek feltétlenül meg kell válniuk iskolarendszerünktől, mért csak így teremthetjük meg az ifjúság sikeres kommunista nevelésének az előfeltételeit. Az elmúlt tanév iskoláinkban a konszolidáció éve volt. Pedagógusaink fokozatosan ismét lu datosítják fő küldetésüket, azt, hogy elsősorban oktassanak és neveljenek. Beszédének további részében Pezlár elvtárs az ifjúsági szervezetek feladatairól szólott. Az iskolákkal együtt az ifjú nemzedéket a marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus, a tudományos világnézet széllemében kell nevelniük. (Folytatás 8 2. oldalon) A Szovjetunióból Ostravába szállított vasérc mennyisége az utóbbi években 300 000 tonnáról 780 000 tonnára nőtt. E menynyiségnek több mint kétharmadát szovjet hajók Komáromba szállítják. Képünkön a szovjet vasércet vasúti kocsikba rakják át a komáromi kikötőben. (I. Dubovský — ČSTK) Szlovákiában még 74000 hektáron kell learatni és 102000 hektáron kicsépelni a gabonát 1300 VAGON VETŐMAGOT KÉRÜNK A SZOVJETUNIÓTÓL "(ČSTK) — A központi aratási bizottság tegnapi tanácskozása során megállapította, hogy az idó'i. aratásra huzamosan kedvezőtlen hatást gyakorolt az időjárás. A helyzet különösen Kelet-Szlovákiában válságos. Szlovákiában még 74 000 hektárról kell learatni a gabonát és több mint 102 000 hektár termését kell kicsépelni. Ebből KeletSzlovákiában még 47 000 hektáron kell elvégezni az aratást és 62 000 hektár vár cséplésre. Kelet-Szlovákia egyre további kombájnokat igényel, bár eddig a nyugat-szlovákiai járásokbői már 130 gépet irányították át. Sürgősen kombájnokat kell irányítani a cseh kerületekbe is, ahova eddig 100 gépet vezényeltek át, de ahova további 300 kombájnt kérnek. Ki kell emelni, hogy az idei aratásban nagy segítséget nyújtanak néphadseregünk katonái. Bár Szlovákia már teljesítette a gabonafelvásárlási tervet — ami elsősorban a nyugat-szlovákiai kerületnek köszönhető —-, most az északi járásokban kell a tervteljesítést szorgalmazni. A rossz tárolás miatt a gabonát további veszély fenyegeti, ámbár a szárítók három műszakban dolgoznak. A vetőmag-felvásárlási tervet Szlovákiában 78, a nyugat-szlovákiai kerületben 102 százalékra teljesítették. A jó minőségű vetőmag biztosítása érdekében a mezőgazdasági felvásárló és anyagellátó vállalat vezérigazgatója a Szovjetunióval tárgyal 1300 vagon vetőmag behozataláról. [ KÖZEL-KELET ] Jarring megkezdte tárgyalásait az érdekelt felekkel G un na r Jarring, U Thant ENSZ-főtitkár közel-keleti köz vetítője, kedden megkezdte a tárgyalásokat a konfliktusokban érdekelt felekkel. Izrael, az Egyesült Arab Köztársaság és Jordánia nehezen tető alá hozott közvetett kapcsolatfelvétele ezzel megindult. Jarring közzép-európai idő szerint 14,30 órakor először Tekoah izraeli ENSZ-képviselőt fogadta. Tekoah mosolyogva lépett a tárgyalóterembe, de nem válaszolt egyenesen egy újságírónak, ak'i azt tudakolta, hogy az első megbeszélés után hazautazik-e jelentéstételre. Jarring 16 órakor találkozott dr. Abdul Hamid Saraffal, J orda nia washingtoni nagykövetével, aki El Farrah ENSZ-megbízottat helyettesíti. Egy órával ezután El Zajjat egyiptomi ENSZ-megbizott kereste fel Jarring rezidenciáját. Óvatos derülátqs Az egyiptomi kormány szóvivője a Jarring ENSZ-megbízott felügyelete mellett megkezdő dött izraeli—egyiptomi—jordán tárgyalásokról elmondotta, hogy az EAK kormánya óvatos optimizmussal viseltetik a megbeszélesek iránt, ugyanakkor kétli, hogy messzemenő eredmények születnének mindaddig, amíg Izrael nem vonja ki megszálló erőit az összes arab terű letekről. Nem az a fontos, hogy a tárgyalások megkezdődnek, hanem az, hogy Izrael kész-e teljesíteni a Biztonsági Tanács 1967 novemberi határozatait — mondotta a szóvivő. Arafat, a palesztinai ellenállási szervezet vezetője, aki hétfőn érkezett az egyiptomi fővárosba, folytatja megbeszéléseit az EAK vezetőivel. Arafat hétfőn két ízben találkozott | DÉLKELET-ÁZSIA | Heikal egyiptomi tájékoztatás ügyi miniszterrel. Izrael megsérti a tűzszünetet Heikal az angol televíziónak adott interjújában kijelentette, hogy Izrael megsérti a tűzszü neti egyezményt és hadálláso kat épít a Szuezi-csatorna megszállt keleti partján. Határozottan cáfolta azt az izrael állítást, hogy az EAK a fegyverszünet kihirdetése után légelhárító rakétákat helyezett el a Szuezicsatorna közelében. Hangsúlyozta,, hogy az EAK fegyveres erői következetesen betartják a fegyverszüneti egyezményt. Heikal bizonyos kétségekkel nyilatkozott Izrael azon szándékáról, hogy igazságosan megoldja a közel-keleti válságot. Megemlítette Golda Meir miniszterelnök és Eban külügyminiszter több nyilatkozatát, melyben nyíltan lejelentették, hogy folytatni kívánják Jeruzsálem és más területek megszállását. Amennyiben a New York-i tárgyalások eredménytelenek lesznek, és az izraeliek nem vonulnak vissza a megszállt területekről, nincs más választásunk, mint fegyveres harcot indítani ezek felszabadításáért — hang súlyozta Heikal. Izrael hétfőn az ENSZ közelkeleti megfigyelő erőinél újabb panaszt tett, amely szerint Egyiptom és Szíria megsérti a tűzszünet! megállapodást, sőt a genfi egyezményeket is. Izrael ezúttal arra hivatkozott, hogy a két országban nem részesítik „megfelelő bánásmódban" az izraeli hadifoglyokat. Szíria határozottan visszautasította Fulbright amerikai szefFolytatás a 2. oldalon) Heves harcok Kambodzsában Phnom Penh — Kambodzsá ban hétfőn heves harcok dúl tak. Phnom Penh-i jelentés sze rlnt a kambodzsai hazafiak Prek Tameak mellett, a kambodzsai főváros közvetlen kö zelségében megtámadtak egy katonai tábort. A Phnom Penh-i katonai szóvivő azt állította, hogy Lon Nol csapatai vissza verték a támadást. Harcok vol tak Saang város környékén is. A szóvivő szerint mindkét helyen a saigoni légierő támogatta Lon Nol csapatait. Hétfőn mintegy 32 km-re Sai gontól északra újabb amerikai helikoptert lőttek le a dél-vietnami felszabadító erők. Az amerikai katonai parancsnokság szóvivőjének tájékoztatása szerint a legénység egy tagja meghalt, három megsebesült. Az elmúlt öt napban ez volt a harmadik új típusú helikopter, amelyet az amerikaiak a délvietnatni dzsungelek fölött elvesztettek. A B—52-es bombázók DélVietnam északi és északnyugati területein, a felszabadító erők feltételezett állásaira szórták le bombaterhüket. A Kambodzsai Nemzeti Egységfront nyilatkozatot adott ki, melyben támogatja a Laoszi Hazafias Front javaslatait a lao szi probléma megoldására. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy az amerikaiaknak be kell fejezniük a laoszi intervenciót, ki kell vonniuk csapataikat az országból és be kell szüntetniük a bombatámadásokat. (Folytatás a 2. oldalon] A 24 OLDALAS mWfn] ÚJ SZÚ A Szlovák Nemzeti Felkelés hadtörténete — Ján Pivovarčí mérnök-alezrecles cikke A Magyar Nap „Kid" szerepéhez — Arató Endre cikke Egy asszony álma — Cseies Tibor novellája Csaptól Jaltáig — Útijegyzetek a Szovjetunióból Rudolf Abel — A láthatatlan front hősei Körkép 1970 — 22 mai magyar elbeszélés ismertetésé Mindenről mindenkinek Versek, humor