Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)
1970-08-20 / 197. szám, csütörtök
y A SZOVJETBARÁT ÚJ SZÁMA Megjeleni a Csehszlovák—Szuvjet Baráti Szövetség magyar nyelvű kiadványának új száma A Lenin és a jelen című első számot az olvasók tetszéssel fogadták. A példányok a megjelenés után nyomban elfogytak. A megértő fogadtatás ösztönzésül szolgált az időszaki kiadvány új számának az összeállításánál. A mostani számmal a szerkesztőség a Szlovák Nemzeti Felkelés emlékét köszönti. A jubileumi szám jelentőségét nö veli az a tény, hogy magyarul még nem jelent meg olyan kiadvány, amely a szlovák népnek ezt a fasizmus elleni nemzetközi jelentőségű szabadságharcát a negyedszázados évforduló történelmi értékelése alapján méltatná. A lap cikkei hangsúlyozzák, a kommunista párt történelmi érdeme, hogy népeink sorsát a legsötétebb reakció, a fasizmus ellen küzdő Szovjetunió népeinek sorsával kötötte egybe. A szabadságharcban született hazánk és a Szovjetunió barátsága és szövetsége, amely a Szlovák Nemzeti Felkelés örökéhez híven örök időre szól. A Szlovák Nemzeti Felkelés közelgő 2B. évfordulója kiváló alkalcm arra, hugy a Szuvjeturiiúhuz fűzódö barátságunkat és szövetségünket sorsdöntő jelentőségének megfelelően méltassuk, s a dolgozók tudatába véssük, hogy hazánkban a szocializmus sikeres építésének és végleges győzelmének záloga megbuii t hatatlan hűségünk a szocialista országok táborához, mindenekelőtt a Szovjetunióhoz. E nemes célt szolgálja a Szovjetbarát új száma. A szerkesztők kérik olvasóikat, hogy azzal a meleg szeretettel fogadják ezt a kiadványt is, mint az elsőt a lenini számot, és jutassák el mindenüvé, hogy ezúttal is elmélyítsük annak tudatát: hugy csak az internacionalista összefogás biztosíthatja békés és boldog jövőnket. A harmadik szám a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 53. évfordulója alkalmából ez év októberébea jelenik meg. A Szovjetbarát arra törekszik, hugy mindenben megnyerje az olvasók tetszését. /d/ Kedvezően fejlődik Kelet-Szlovákia gazdasága A Szlovák Statisztikai Hivatal kelet-szlovákiai kirendeltségének igazgatója, Ján Osif mérnök tájékoztatása szerint az alapvető feladatok teljesítésének eredményei arra utalnak, hogy Kelet-Szlovákia gazdasági fejlődése az 1970-es év első felében kedvezőnek mondható. Az értékelés elsősorban az ipar területére összpontosítja a figyelmet, amely döntő fontosságú az anyagi források megteremtésében. Az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva az idén 13 százalékkal növekedett a bruttó termelés az' iparban. Ez a növekedés háromnegyedrészt a munkatermelékenység helyes arányú emelkedésének köszönhető. Gyorsabb ütemű termelést a vegyipari, textil-, nyomdaipari és vaskohászati üzemek értek el. Az ipari termelésből a legnagyobb részt a Kelet-szlovákiai Vasmű képviseli, 40 százalékot, a humennéi Chemlon pedig 18 százalékot. Kelet-Szlovákiában a termék-, és árutermelés 15,3 a belkereskedelmi áruszállítás 10,1 százalékkal emelkedett. Az állami beruházások területén az állami szektor 2,6 milliárd koronát, — 3,8 százalékkal kevesebbet, mint tavaly — használt fel az első félévben. A kelet-szlovákiai építővállalatok 212 millió koronával, azaz 11,7 százalékkal több munkát végeztek, amit szintén főleg a munkatermelékenység növekedésével értek el. A kelet-szlovákiai mezőgazdaságot természeti csapások sújtották, amelyek kedvezőtlenül hatottak a terméshozamok alakulására. Az eddigi felmérések alapján közel 11,5 százalékkal alacsonyabb hektárhozamok várhatók a kalászosokból, mint tavaly. A lakosság jövedelme 4,6 százalékkal emelkedett, a betétek 15 százalékkal növekedtek 1969 első feléhez viszonyítva. A kiskereskedelmi forgalom 5,9 százalékkal növekedett, s nem érte ei a feltételezett 6,7 százalékot. Azt is le kell szögezni, hogy az intézkedések ellenére sem sikerült a piaci áruellátást az igényeknek megfelelően biztosítani, főleg textilféleségekből, készruhából, lábbeliből, épületanyagból, tüzelőből, sertés- és borjúhúsokból, valamint néhány hústermékből. Ebben az országrészben sokat remélnek az új tervezési rendszertől, a tartalékok és anyagforrások céltudatosabb kihasználásától és a gazdaságfejlesztés jövőbeni alakulásától. —ik— t ud o s i tóink ag jí Komáromban új lakótelep építését kezdték meg a Komenský utcában. A négy- és hétemeletes panelházakban 395 lakásegység épül, nyolcvan százaléka szövetkezeti alapon. Az új lakótelepen korszerű üzlethálózat is ies z" Németh István Bényben a jednota Badár István elnök szorgalmazására új, fedett tekepályát építtetett. A munkálatok nagy részét az efsz végezte el, mert a párkányi építővállalat két éven keresztül csak hitegette a bényieket. Az új tekepályán hamarosan versenyek megrendezésére is sor keru l Dávid Nándor Szántón tízszobás üdülőházat építtet a pékek számára a lévai járási szakszervezeti bizottság. 80 000 koronába kerül ez az építkezés. De nem sajnálják a pénzt, mert ebben a szakmában főleg idősebb, kiöregedett szakemberek dolgoznak s ők azért építenek üdülőközpontot, hCigy minél több fiatalt nyerjenek meg a szakmának. Belányi jános Polyányban az efsz újra megpróbálkozott a paradicsom termesztésével. Vállalkozásuk sikeres volt, mert Kovács Antal és Szabó Károly vezetésével szép eredményeket ért el a zöldségtermesztő csoport. Eddig s szállítmányokat első osztályú minőségben vették át az efszto 1 Jabrík Anna Süvetén az állami gazdaságban jelentős építkezésekbe keztltek. Két és fél millió koronás beruházással megkezdték a szárító építését. És még ebben az évben megkezdik a négyes csalá di ház építését, mely 180 000 koronába kerül majd. Vince Edit • Az archangelszki ének és táncegyüttes tegnap Košicén fejezte be sikeres szlovákiai turnéját. Az együttes vezetőit a délelőtt folya mán — más városvezetők jelenlétében — ján Broiido.š elvtárs, a košicei városi pártbizottság veze tö titkára fogadta. Este a művé szetek házában mutatkozott be az együttes a košicei publikumnak. —k— Biztató az első fél év lakásépítési mérlege! MEGLESZ-E A Az évek óta húzódó és az idő múlásával egyre sürgetőbb lakáskérdés mielőbbi megoldását külön pontban szorgalmazza az SZSZK kormányának tavalyi programnyilatkozata; de az idei esztendő elején behatóan foglalkozott ezzel a kérdéssel a CSKP KB és az SZLKP KB plénuma is. A vezető szervek egybehangzólag az állami terv egyik legfontosabb szakaszaként határozták meg a lakásépítést, különös tekintettel a küszöbönálló negyedik ötéves tervre, melyben az egyre növekvő igények kielégítésére közel 200 000 új lakást kellene felépíteni és átadni. Nem véletlen, hogy államiés pártszerveink mostanában ilyen fokozott figyelmet szen^* telnek ennek a kérdésnek, melyet — helyesen — nemcsak népjóléti — po'iitikai síkon, liánéin közgazdasági vonatkozásokban is értelmeznek. A lakáskérdés rugalmas rendezése ugyanis szoros összefüggésben áll a népgazdaság fejlesztésének ütemével, mert közvetlen, gyakorlati befolyással van a munkaerők állandósítására és a munkafegyelem megszilárdítására. A kielégítő, jó lakásviszonyok a termelés, a társadalmi élet hatéköny konszolidációs tényezőiként tarthatók számon. Tény: a központi államis pártszervek a múltban is a lakáskérdés megoldására törekedtek, de a jó elgondolások és pozitív szándékok többsége a gyakorlatban nem mindig járt teljes sikerrel. A hiányos munkaszervezés, különböző beruházási következetlenségek, a munka ütemét fékező építőanyaghiány okozta, hogy Szlovákiában az elmúlt évtizedben 1 • Ma 125 éve indult el az első vonat Olomoucból Prágába. Ezt az utat akkor 10 óra alatt tette meg. A két városban ebből az alkalomból nagy ünnepségeket rendeztek. Ma ez a szakasz vasúthálózatunk egyik legforgalmasabb vonala. Minden 8 percben keresztülhalad rajta egy szerelvény. Már ez a vonal Is "villamosított, és a legkorszerűbb biztosító berendezésekkel van ellátva, úgyhogy bizonyos helyeken a szerelvények elérhetik a 160 kilométeres sebességet is. EREDMENYES VERSENY Trebišovon tegnap megtartották a nemzeti bizottságok augusztusi munkagyűlését, ahol értékelték a Szlovák Nemzeti Felkelés 26. évfordulója tiszteletére indított szocialista versenyben elért eredményeket, valamint az idei terv és költségvetés teljesítését. Mind a két területen a járás nemzeti bizottságai kiváló eredményeket mutatnak fel. A szocialista munkaverseny eredménye meghaladja az 58 millió koronát, míg a .költségvetés bevételi részét 72 százalékra teljesítik. Az ülés további részében megvitatták a nemzeti bizottságok időszerű feladatait. Hnrusz Arpád az eredetileg meghatározott 468 000 lakás helyett, kereken százezerrel kevesebb — csak 364 000 épült. Érthető, hogy e jelentős hátralék mielőbbi felszámolását tűzte ki fő céljai egyikének a szlovák kormány, amit számszerűleg az idei év végéig átadásra előirányzott 68 000 lakásban fejezett ki. Vajon sikerül-e beváltani ezt az ígéretet? Az építésügyi, illetve a műszaki és fejlesztésügyi minisztérium dolgozóinak tájékoztatása alapján minden jel arra mutat, hogy meg le s z a 68 ezer lakás. Különösen az idei év első felének eredményei biztatóak, amikor az állandó munkaerőhiány ellenére a szlovákiai építővállalatok 246 lakást adtak át terven felül, a tavalyi év első hat hónapjához viszonyítva" pedig összesen negyvennégy százalékkal többet! E kedvező aránv kialakulásában különösen a júliusi hajrának volt nagy szerepe, de nem maradtak eredménytelenül a kormány takarékossági-fegyelmi intézkedései sem. Január elsejével a komplex lakásépítésen és néhány, külön engedélyezett építkezésen kívül nem kezdhettek meg másfél millió korona beruházást túllépő építkezést. Az 1969-es esztendő utolsó negyedében végzett felmérések ugyanis azt mutatták, hogy ebben az időpontban az épülőben levő létesítmények költségvetései már 100,3 milliárd koronára rúgtak, ami pedig kereken 10 milliárddal több, mint amennyit az egész negyedik ötéves terv a beruházások címén eredetileg előirányzott volna. Az idei nyár eddigi, előzetes eredményei arra engednek következtetni, hogy a lakásépítést kivitelező vállalatok kellőképpen összpontosították erőiket az időjárás által legkevésbé befolyásolt hetekben. így sokat tettek a decemberig befejezendő 13 611 állami és szövetkezeti lakás határidőre való átadásának érdekében. Az 1969/70-re szóló tervben és a lakásépítés egészében egyaránt fontos szerep jut az önsegéllyel vagy magánúton építkezőknek is. Az SZSZK Építésügyi Minisztériumának a kiskereskedelmi üzlethálózat folyamatos építőanyagellátását célzó intézkedései, illetve a Műszaki és Fejlesztésiigyi Minisztériumnak a nemzeti bizottságokat aktivizáló tavaszi versen y fel hívása ere d m é n y e kép pen már az idén 2500— 3000-rel több új családi házban tartanak házszentelőt, mint azt az eredeti terv megszabta. MIKLÓSI PETER — Ne folytasd!... — figyelmezteti pajkosan Lida. — Már a fejedbe ütött a konyak, nem tudod. mit beszélsz ... — Nem sorolhatom fel azt, amit nem ismerek — tréfálkozik Gyuri. Aliz nem mosolyog, nem nevet. — A hangulatom is fekete ... — teszi hozzá, hogy teljes legyen a leltár. — Csak el ne sírd magad — mosolyodik ei kényszeredetten Gyuri. -- Gyere beljebb, Liz. Bemennek a szobába. Lida újabb poharat tesz az asztalra. Gyuri konvakot tölt a poharakba. — Mit ünnepeltek? — Mindent, ami szép . . . Gyuri felemeli poharát. — A világ legszebb asszonyának egészségére! — Ne bolondozz, fiatalúr! — szabadkozik szomorkásán Aliz. — Hát nem vagy olyan, mint Kiisabeth Taylor? Fekete haj, fekete szem, még szebb is vagy, mert fiatalabb vagy! Mindened megvan, boldog lehetnél, és nem tudsz boldog lenni! Nevesd ki a világot, Liz! Kgy éve ismerlek, de csak egyszer hallottalak igazán nevetni. Nézd, Lida! Máimosoly og! Egészségedre! — A bolond szavaidon mosolyog! — botránkozik meg Lida. Kutató pillantást vet Gyurira. Nem érti, miért eredt meg egyszerre a nyelve. Aliz mosolyog. Mosolya nem könnyed mosoly, sok benne a keserűség, fájdalom, reménytelenség. A halálát váró beteg mosolyog így az orvos biztató szavára. Kiisszák a konyakot. Gyuri újra tölt. — Képzeld el, részegre akarja magát inni! — újságolja Lida. — Ha nem jönne értem Ottó, veletek tartanék — feleli Aliz. — Itt fogjuk — mondja Lida. — Nem hiszem, hogy itt maradna — válaszolja Aliz. — Tegnap sokat ivott... Lida kurta sóhajával jelzi, érti, mire céloz Aliz. A mit sem sejtő Gyuri néhány pillanatra az asztalhoz ülő vendégen felejti a szeiuét. Aliz sudár termetű nő. Magas sarkú cipőben Gyuri csak a homlokáig ér. Dús fekete haja a vállára omlik. Olajosan fénylik tágra nyitott, enyhén maiidulavágású szeme. A bordóvörös, testhez álló ruhája kidomborítja alakja szépségét, duzzadó mellét. Ajka telt, húsos. Gyurinak csak most tűnik fel, hogy szeme alja árnyékolt, mintha párás lenne ... Cigarettával kínálja az asszonyokat. Rágyújtanak. Az első szippantás ulán Alizhoz fordul. — Sírtál, Aliz? — Tapintatlan vagy! Hogy kérdezhetsz ilyet? — feddi meg kényszeredett derűvel Lida. — Nagyon is tud — mondja Aliz. — Jó, hogy megkérdezte. Nem is tudom, hogy kezdjem el... — Miért sírtál, Liz?, — ismétli meg kérdését Gyuri. Meg emeli poharát. — Idd ki te is, Liz! Talán megoldja a nyelvedet .. . Aliz nem nyúl a pohárhoz. Sóhajt egyet. Mélyet szippant. Felfénylik a szeme. Könny bugygyan a szeméből. Lida Alizhoz megy, s a fotel karfájára ül. — Mi történt, bogárkám? — kérdezi, s lesimítja Aliz arcáról a könnyet. — Nem is sejted? — Ottó miatt bánkódsz? Ezt meg kell szoknod, néha kiruccannak a férfiak. Csak az íiéin érteni, hogy került össze Frankén mérnökkel? Nem is tudtam, hogy ismeri... — Frankent? csodálkozik Gyuri. — Valaki beszélt veled telefonon \. — mondja Aliz, mintha nem hallotta volna Gyuri csodálkozó felkiállását. Még délben, mielőtt hazajöttem volna a gyárból, felhívott egy ismeretlen férfi, s azt kérdezte, igaz-e, hogy nálam . lakott Beck Aliz? S hogy valóban Kassáról származol-e? .. . — Nem is szóltál semmit — szól közbe Gyuri. — Nem jutott az eszembe, másról beszéltünk ... — Ű volt az — mondja Aliz, — Ki? , — sürgeti .Lida. — Aki a háborúban megmentett ... — Lassan már húsz éve lesz! Hogy jutottál az eszébe? — Nem tudom . .. Délben felhívott engem is, és délután eljött hozzánk. Egyedül voltam, Oltó még az intézetben volt. Korosabb, kopaszodó, kissé elhízott férfi. Csak akkor ismertem rá, amikor iňesélni kezdte, hogy találtak rám az erdőben. Mesélt a kalibáröt, ahol megölték a szüleimet.. . Sírva fakadtam. Csak ő lehet az! Aztán csak néztem, néztem öt. Akkor sovány volt és fiatal. De a szeme ... A szeme a régi marad L Amikor elmosolyodott és megkérdezte, a mi-kis Alicánk most hogy él, felkiáltottam, mégiscsak maga az, Laco bácsi! így hívtam őt. Lano bácsi. Ö m§g: Alicánk, kis cicánk ... Megkértem, látogasson meg máskor is, ismerkedjen meg a férjemmel. Olyan aranyos volt. Azt mondta, nagy kő esett le a szivéről, hogy végre megtudta, hogy hol vagyok, hol élek ... — Itt él a városban? — kérdezi Lida. — Itt... Nemsokára hazajött Ottó; Újságolom neki a nagy hírt, mondom, megtaláltam végre, aki hónapokig az apárö helyett az apám volt! Veled • is meg akar ismerkedni, jó barátok lehettek, ő is őrnagy, a biztonságiaknál dolgozik. Ottó meglepődött. Többé be nem teszi ide a lábút! — morogta. Az életemet mentette meg! Akkor sem, nyugodtan akarok élni, szimatoló rendőrkutyák nélkül! Nem csaphatom be előtte az ajtót, már Lidával is beszélt, tőle tudta meg a címünket! Lidával? — csodálkozott Ottó. Menj el hozzá, s kérdezd meg tőle, miket mondott? ... Ezért jöttem hozzád ... — és a feszülten figyelő Gyurira pillant. — Hozzátok . .. — teszi hozzá. I Folytút jutoj 1970 VIII 21 4