Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)

1970-08-17 / 194. szám, hétfő

ünnepi ülés Korea nemzeti ünnepe alkalmából Pjöngiang — A pjöngjangl Kongresszusi Palotában Korea (elszabadulása 25. évfordulójá­nak alkalmából ünnepi ülést tartottak, amelyen a főváros dolgozóinak 401X1 képviselője vett részt. Az elnöki emelvényen helyet foglaltuk a KNDK politikai éle­tének vezető tényezői, közöt­tük Kim Ir Szen, a Koreai Mun­kapárt Központi Bizottsága, Po­litikai Bizottsága elnökségének tagja, a minisztertanács elnök­kének első helyettese és más hivatalos személyiségek. Ugyan­csak az elnöki emelvényen fog­lalt helyet a szovjet párt- és kormányküldöttség Kiril Mazu­rovnak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a minisz­tertanács első elnökhelyettesé­nek vezetésével. Az ülésen mondott ünnepi be­szédében Pa k Szang Cshol, a Politikai Bizottság elnökségé­nek tagja többek között rámu­tatott, hogy a Japán ellen ví­vott fegyveres harc nagy forra­dalmi küzdelem volt a japán imperializmus ellenforradalmi fegyveres erői ellen. A továb­biakban ecsetelte a szovjet had­sereg sikereit a japán imperia­lizmus megsemmisítéséért ví­vott harcban, valamint a szov­jet nép nagy segítségét a hábo­rú utáni újjáépítés időszakában. A szovjet küldöttség nevében Kiril Mazurov mondott beszé­det. Hangsúlyozta, hogy a Szov­jetunió következetesen követeli az amerikai csapatok azonnali kivonását Koreából. A jelenlegi világhelyzet — mondotta a továbbiakban Mazu­rov — megkívánja, hogy vala­mennyi szocialista ország, kom­munista és munkáspárt, vala­mint az összes haladó erők a legnagyobb mértékben éberek legyenek és aktívan harcolja­nak. az imperialista agresszió és reakció ellen. A Szovjetunió támogatja a vietnami nép hősi harcát és figyelemmel kíséri a közel-keleti eseményeket is. A Szovjetunió időszerűnek tartja kollektív biztonsági rendszer kialakítását számos területen, de főként ott, ahol ngressziós tűzfészkek vannak, vagy pedig újabb összeütközések veszélye fenyeget. Moszkva — Az elmúlt 25 esz­tendő meggyőzően bizonyította, hogy a Szovjetunió és a KNDK barátsága és sokoldalú együtt­működése a marxizmus—leni­nizmus szilárd alapjain megfe­lel mindkét nemzet érdekeinek, a szocialista országok egységé­nek az imperializmus agresszív szándékai elleni harcban, az Ázsia és az egész világ békéjé­ért és biztonságának megszilár­dításáért vívott küzdelemben — hangsúlyozza az üdvözlő távirat, amelyet Leonyid Brezs­nyev, Nyikolaj Podgornij és Alekszej Koszigin küldött a KNDK vezetőinek. Folytatódnak a szovjet—kínai megbeszélések Peking — Szombaton Peking­be érkezett Leonyid Iljicsov, A Szovjetunió külügyminiszteré­nek helyettese, akit a szovjet­kínai megbeszéléseken részt ve­vő szovjet kormányküldöttség vezetőjévé neveztek ki. A pekingi repülőtéren Leo­nyid Iljicsovot Csiao Kuan-hua, a kínai külügyminiszter helyet­tese, a megbeszéléseken részt vevő kínai kormányküldöttség vezetője, Haj Cseng-ven, a kí­nai küldöttség vezetőjének he­lyettese, V. Gankovszkij, a szov­jet kormányküldöttség vezető­jének helyettese, F. Potapenko, a Szovjetunió ügyvivője, vala­mint a Pekingben akkreditált szocialista diplomáciai kiren­deltségek vezetői üdvözölték. EREDMÉNYTELENÜL VÉGZŐDÖTT ÜLÉSSZAK Genf — Genfben eredmény­telenül zárult az agresszió meghatározásáról tárgyaló ENSZ-különbizottság harmadik ülésszaka. A fő kérdésben nem jött lét­re megegyezés, mégpedig az imperialista hatalmak hibájá­ból, amelyek agresszív háború­kat folytattak és folytatnak. Ezen országok képviselői szán­dékosan elnyújtották a vitát, és a tárgyalást elterelték a prob­léma lényegéről, V. M. -Csikvadze, a szovjet küldöttség vezetője kijelentet­te, hogy a bizottságnak csak­nem mindegyik ülését procedu­rális kifogásokkal megzavar­ták, főként az Egyesült Álla­mok és Nagy-Britannia küldöt­tel. Ez a taktika lehetetlenné tette az alapvető feladat telje­sítését. így csupán az ENSZ­közgyűlés elé terjesztendő do­kumentum javaslatát hagyták jóvá az ülésen. néhány sorban i A BÉCSI SALT-TÁRGYALASO­KON részt vett szovjet küldött­ség szombaton hazatért Moszk­vába. Az elutazás előtt Szemjo­iiov külügyminiszter-helyettes, a küldöttség vezetője köszöne­tét fejezte ki az osztrák kor­mánynak és a hatóságoknak a szívélyes vendégszeretetért. MANEA MANESCO, a Román Kommunista Párt Központi Bi­zottságának titkára szombaton fogadta az SZKP dolgozóinak Romániában tanulmányi látoga­táson tartózkodó küldöttségét. ERNST THÁLMANN és Rudolf Breitscheid, német munkásve. zetők meggyilkolása 26. évfor­dulójának alkalmából szomba­ton Buchenwaldban emlékgyű­lést tartottak az NDK-ból, a Szovjetunióból, a Nyugat-Né­metországból és a Nyugat-Ber­linből érkezett többezer dolgo­zó részvételével. AZ ATHÉNI SAJTÓ közlése szerint felújították a postai összeköttetést Görögország és Albánia között, annak ellenére, hogy a két ország között 1940 óta még mindig tart a hadiálla­pot. MOSZKVÁBAN ünnepi ülésén emlékeztek meg a Kongói Nép­köztársaság nemzeti ünnepéről, a forradalom 7. évfordulójáról. Az ünnepi ülésen jelen volt J. Bukambu kongói nagykövet is. TITO JUGOSZtÁV ELNÖK Splitben fogadta Coalibaly mali külügyminisztert és baráti be­szélgetést folytatott vele. A KANADAI KÖZVÉLEMÉNY tiltakozik az Egyesült Államok azon szándéka ellen, hogy az Atlanti-óceán nemzetközi vizein idegbénító gázt tartalmazó tar­tályokat süllyesszen el. Az iz­landi kormány ugyancsak éle­sen titakozott a PENTAGON e szándéka ellen. A SZÍRIAI KORMÁNY tegnap közölte, hogy augusztus 16-án országszerte megkezdték a ko­lera elleni kötelező oltást. Az egészségügyi központoknak ele­gendő oltóanyag áll rendelke­zésére 6 millió lakos számára. DJAKARTA főútvonalain va­sárnapra virradó éjszaka kato­nai és rendőrjárőrök cirkál­tak, hogy meggátolják a diá­kok tervezett tüntetését a kor­mányban és a hadseregben ta­pasztalt korrupciók ellen. 12 ÖRÁN ÁT tartó szüntelen esőzés következtében víz alá került Belfast egyik negyede, ahol tavaly vallási zavargások voltak. A rendfenntartó brit egy­ségek biztonságos helyre lakol­tatták ki az itt élő ir családo­kat, és homokzsákokból szük­ség-gátakat emelnek. LYDDA izraeli repülőtéren egy brit személyszállító repülő­gép fedélzetén izraeli ügynökök letartóztatták az algériai kor­mány egy magas rangú hiva­talnokát, Dzselul őrnagyot, aki barátjával és feleségével az oszakai világkiállításról tartott haza. Az algíri kormány U Thant főtitkárnál tiltakozott a letartóztatás ellen. A BRIT RENDŐRSÉG London­ban letartóztatott nyolc fér­fit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tagjai az llegális Ir köz­társasági hadseregnek és bom­bamerényleteket, szabotázsak­ciókat készttettek elő. Szovjet és dán győzelem' a kerékpáros világbajnokságon Leiccsterben befejeződött az amatőrkerékpárosuk világbajnoksá ga. Az utolsó két számban, a férfi és a női országúti versenyen dán, illetve szovjet győzelem született. A férfiaknál 32 ország 135 kerékpárosa vetélkedett a 180,3 km bosszú távon az elsőségért. Az aranyérem sorsa hat kilométerrel a cél előtt dőlt el, amikor a dán Schmidt és a belga Gakens 100 m es előnyre tett szert. A célvona Ion elsőként a 25 éves dán fiú hajtott át a belga der Linden és Ga­kens előtt. A csehszlovák kerékpárosok kö zül a 21 éves Petr Matoušek szere­pelt a legjobban, aki 8 mp-el a győztes mögött a 8. helyet fog­lalta el. Ennél jobb helyezést Csehszlovákia képviselőjének még nem sikerült kiharcolnia az or­szágúti kerékpáros bajnokságon. Az eddigi legjobb helyezés Labus nevéhez fűződik, aki tavaly Brnó­ban tizedik lett. 102 versenyző abszolválta a tá­vot. A csehszlovák fiúk közül a már említett Matoušeken kívül Hladík 10. lett, Prchal a 16., Holík a 33., Zeman a 42., és Labus a 97. helyet szerezte meg. A férfi országúti verseny ered ményei: 1. Schmidt Idán) 4:08:12 ó — 43,578 km-es átlag, 2. Van der Linden (belga) —3 mp, 3. Gakens (belga) 4. Dominoni (olasz) 5. Du­chemin (francia) 6. Priem (hol­land), 7. Blaudzun (dán), mind —5 mp. ...20. Keserű (magyar), —11 mp. Az országok sorrendje a szer­zett érmek alapján: 1.—2. NSZK és Dánia. 2—1—0, 3. Szovjetunió 1—0—3, 4. Franciaország 1—0—2, 5. Hollandia 1—0—1, 6. Svájc 1—0—0, 7. NDK 0—2—0. 8.-9. Belgium és Csehszlovákia 0—1—1. 10—11. Új Zéland és Anglia 0—1— 0, 12. Olaszország 0—0—1. A női országúti kerékpáros vi­lágbajnokságot a szovjet Anna Konkina nyerte, aki a 61,480 m-es távot l:39:54-es időeredménnyel teljesítette. A 41 tagú mezőny egyetlen csehszlovák résztvevője a 22-éves Iva Zajičková azonos idővel 10. lett. ZajíckovánáT jobb helyezést még nem szerzett cseh­szlovák versenyző a női országúti kerékpáros világbajnokságon. Ta­valy Brnóban Králová a 11. helyen végzett. A bajnoki cím védője az amerikai McElmury csak 7. lett. A 23 éves Anna Konkina 1967­ben bronzérmet szerzett a VBn. Egy évvel később 11. lett s tavaly Brnóban nem állt rajthoz. A 2. helyet az olasz Morena Tartagni hódította el, aki 1968-ban bronz érmes volt. A 3. helyen ismét szov­Kapunyitás a kézilabda ligában Pontot vesztett a női bajnok A férfi és a női kézilabda-liga első fordulójában általában a pa­pírforma érvényesült. Kivételt ké­pez a ZMDŽ Bratislava—Odeva Hlohovec találkozó, ahol kis híján bajnokverés történt. A hazaiak az első félidőben 3 pontos előnyre tettek szert és a Hlohovecnek csak hatalmas hajrával sikerült a sírból visszahoznia az egyik baj­noki pontot. A férfiaknál a prá­gai Dukla Karvinán a Tatran Pre­šov Prágában vendégszerepelt — egyaránt sikerrel. A Lokomotíva Michalovce otthonában ötgólos győzelmet aratott a prágai Bohe­mians felett. Eredmények: Baník Karviná— Dukla Praha 12:21 (7:9), Lokomo tíva Michalovce— Bohemians Pra­ha 17:12 (9:5), Sparta Praha— Tatran Prešov 7:13 (3:8), Slávia Praha— Tepna Náchod 14:13 (6:4,1, Gumárne ZubH—TJ Gottwaldov 14:12 (8:5), Škoda Plzeň —PS Olo mouĽ 27 :16 (12:6). Kodeš az NSZK bajnokságának A Német Szövetségi Köztársaság teniszbajnokságán Kodeš bejutott a férfi egyes elődöntőjébe. A ne­gyeddöntőben 6:3, 6:3, 6:1 arányú győzelmet aratott a brit Cox el­len. Az elődöntőben a holland Ok­ker az ellenfele. A magyar Gulyás a nyolcaddöntőben elvérzett, ahol Nastaseval szemben 6:3, 6:4, 1:6, 10:8 arányban alulmaradt. A Fra­nulovlcs—Kodes jugoszláv—cseh­szlovák p£r a férfipáros nyolcad­döntőjében kikapott a Davldson— Roclie kettőstől. A moszkvai nemzetközi tenisz­tornán a párosokban nem termett babér a csehszlovák versenyzők számára. Neumannová és Hufka 2:6, 3:6 arányban vesztett az ame­rikai Zlegenfuss, Barth kettős el­lenében, míg a férfi párosban az amerikai Barth, Este páros 6:4, 6:2, 6:4 arányban győzött a Hufka, Dron csehszlovák—román kettős ellen. A férfi egyes elődöntőjének eredményei: Lihacsev—Estep 6:2, 8:0, 6:1, Gasiorek—Jegorov 6:3, 6:2, 6:3 — női egyes: Morozova— Izopajtisz 6:4, 6:4, Parnas—Iszla­nova 7:5, 6:0. A DK zónaközi döntője A Davis Kupa zónaközi döntőjét nz NSZK vívja Spanyolországgal Düsseldorfban. Az első két nap után az NSZK vezet 2:l-re. A mér­kőzés győztese e hó végén Cleve­landban találkozik a kupa Jelen­legi védőjével, az OSA csapatával. Eredmények: Orantes—Bungert 6:4, 10:8, 11:9, Kuhnke—Santana 6:4, 6:8, 12:10, 6:2, Bungert, Kuhn­ke—Santana, Gisbert 6:4, 12:10, 6:3. Az első napon két balkezes já­tékos aratott győzelmet. A 21 éves Orantes 110 perc alatt győzte le a nála 10 évvel idősebb nyugat­német ellenfelét. Az NSZK Kuhnke révén egyenlített, aki 150 perces küzdelemben késztette megadásra az egykori Wimbledont győztest, a ma már 32 éves Santanát. A páros 102 percig tartott. A nyugatné­metek győzelmi reményei reális­nak látszanak. Nők: Plastika Nitra —Jednota Trenčín 22:10 (10:5), Bohemians Praha-Štart Bratislava 8:7 (4:3), Zora Olomouc—Vinohrady Bratis­lava 13:8 (5:0), Inter Bratislava— Slávia Praha 10:5 (4:5). T| Gott waldov—Tatran Stŕešovice 18:3 (11:0), /MDŽ Bratislava —Odeva Hlohovec 10:10 (8:3). AZ EVK MENETRENDJE A labdarúgó EVK első forduló­jának mérkőzéseit szeptember 30 lg kell befejezni. A második for­dulót november 4-ig, a harmadl­kat pedig december 31-ig kell le­látszani. így tehát a BEK-kel és a KEK kel ellentétben az őszi Idény­ben ismét három forduló lesz. Március 24 ig a negyeddöntőt, áp rilis 28-ig az elődöntőt, május 31­Ig pedig a két döntőt kell lebo­nyolítani. (Oda vissza alapon.) 1971—72-ben már az EVK-nak Is az UEFA lesz a gazdája, tehát er­re a sorozatra is vonatkoznak a hivatalosan előírt kupa-napok. Ki­mondták, hogy az EVK védője au­tomatikusan részt vehet a követ­kező év küzdelmeiben. Ezt az frj szabályt most elsőként az Arsenal élvezi. jet versenyző végzett Raisza Obo­dovszka, aki az üldözőversenyben ezüstérmes lett. Az 1968-as világ bajnok a holland Haage a 6. he­lyen kötött ki. Hat év után Ismét szovjet győze­lem született a női országúti ke rékpáros világbajnokságon. A női VB történetében ezúttal először fordult elő, hogy mindhárom női számban a repülő, az üldöző és az országúti versenyen a szovjet nők diadalmaskodtak. A női érmek megoszlása: 1 Szov jeluniö, 3—2—2, 2. Olaszország 0—1—0, 3. Nagy-Britannia 0—0—1. A nem hivatalos pontverseny eredménye: 1. Szovjetunió 26 p, 2. Olaszország 3 p, 3. Nagy Britannia 2 p, 4.-5. Csehszlovákia és Hol­landia 1—1 p. Az aranyérmek történelmi táblá­zata: 1. Szovjetunió 20, 2. Belgium 8, 3. Nagy-Britannia 7, 4—7. az NDK, Hollandia, Luxemburg és USA 1—1. Ifjúsági Európa bajnok: SZOVJETÜNK) Hat helyosztó mérkőzéssel be­fejeződött Athénben az 1970. évi férfi ifjúsági kosárlabda Európa­bajnokság. Az elsőséget a szovjet fiatalok szerezték meg fölényes, több mint 30 pontos győzelemmel. Csehszlovákiának be kellett érnie a nyolcadik hellyel. Az első helyért: Szovjetunió­Görögország 80:48, a harmadik helyért: Olaszország—Jugoszlávia 82:57, az ötödik helyért: Spanyol­ország—Lengyelország 84.64, a 7. helyért: Bulgária —Csehszlovákia 74:66, a 9. hely ért: Románia — NSZK 66:58, a 11. helyért: Törökország­Belgium 69:67. A bajnokságot tehát a Szovjet­unió nyerte Görögország és Olasz­ország fiataljai előtt. « » • A Szófiában folyó női kosárlab­da tornán a csehszlovák válogatott csoportelső lett és bejutott a né­gyes döntőbe, ahol folytatta ki­váló szereplését. A csehszlovák lányok 61:51 arányú győzelmet arattak Jugoszlávia felett és a döntőben a litván SZSZK val talál­koznak, amely 67:50-re győzött Franciaország ellen. Az 5—10. helyért vívott mérkő­zések eredményei: Lengyelország —Magyarország 63:53, Bulgária­Románia 83:55, Kuba—Bolgár fő­iskolás válogatott 61:41. J • A Nürnbergben szeptember 9-én sorra kerülő NSZK—Magyar­ország válogatott labdarúgó-mér­kőzésre az osztrák szövetség jelöl ki játékvezetőt. # A „Marca", a legnagyobb spa­nyol napilapok egyike a labdarú­gó VB után megszavaztatta olva­sóit, melyik ország csapata tet­szett a legjobban? Eredmény: 1. NSZK, 2. Brazília, 3. Anglia. A lap diját az NSZK—Magyarország mér­kőzés előtt adják át a nyugatné* met válogatottnak. A sportfapadás hírei ŠPORTKA. A 33. játékhét első húzásának nyerőszámai: 2, 3, 13, 20, 27, 46. ŠPORTKA. A 33. játékhét második húzásának nyerőszámai: 14, 24, 26, 33, 35, 49. PRÉMIUMOK: A 33. játékhéten az alábbi szelvények tulajdonosai nyertek prémiumot: Spartak Pisek Lok. Sp. Nová Ves Tatran Poštorná Pošta Ostrava 1 Zbrojovka Brno Pošta Michalany TJ Triškov jt 850 722 — 5 088 (e 444 311 — 4 640 ne 710 297 — 181 Gb 849 348 — 10 34S Ďb 157 546 — 5 941 d( 890 499 — 91 R 159 796 — 535 Kčs 60 000,— Kčs 60 000, ­Kčs 80 000,— Kčs 20 000,— Kčs 80 000,— Kčs 40 000,— Kčs 60 000,­ígv'tipp elünh 34. FOGADÓHÉT I. LABDARÜGÚ LIGA 1. Teplice — Sparta. Otthonában a teplicel együttes miniig nagy és kellemetlen ellenfél volt. Ez­úttal is esélyes. Tippünk: 1. 2. Trnava — VSS. Mivel a hazat csapat még mindig nem egészült ki, nem teljesen biztos a két pont sorsa. Tippünk: 1, 0. 3. Inter Bratislava — Plzeň. Na­gyon fel kell készülnie a vendég­csapatnak ahhoz, hogy ne szen­vedjen súlyos vereséget. Tippünk: 1. 4. Ostrava — Tŕinec. Ha nagy küzdelem ígérkezik is, a két pont várományosa a Baník. Tippünk: 1. 5. Lokomotíva — Trenčín. Dön­tetlenhez közeli eredmény várha­tó, mert a vendégek jobb csatár­sorral rendelkeznek. Tippünk: .0, 1. 8. Gottwaldov — Prešov. A ha­zai csapat nagy küzdelem árán szerezheti meg a pontokat. Tip­pünk: 1, 0. 7. Žilina — Slovan. A mal erővi­szonyokat figyelembe véve a ven­dégek akár az egyik pontnak is nagyon örülhetnének. Tippünk: 1, 0. 8. Slávia — Dukla Praha. Bár a Dukla jelenleg egységesebb, dön­tetlennél többre aligha számíthat. Tippünk: 1, 0. II. LABDARÜGÖ-LIGA: 9. Dukla Tábor — Bohemians. A volt elsőligás Bohemians egy ár­nyalattal esélyesebb. Tippünk: 2, 0. 10. Hradec Králové — Dukla Banská Bystrica. Nagyon fontos találkozó. Inkább hazai siker vár­ható. Tippünk: 1, 0. 11. Zbrojovka Brno — AC Nitra. A vendégeknek eddig Brnóban nem volt szerencséjük. Ezúttal sem számíthatnak sikerre. Tip­pünk: 1, 0. 12. Považská Bystrica — VŽKG. A döntetlenben alighanem mind­két fél kiegyezne. Tippünk: 0, 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom