Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)

1970-08-11 / 189. szám, kedd

Az állami döntőbíróság a népgazdaság szolgálatában Beszélgetés a CSSZSZK fődöntőbírójával Minthogy a szocialista vállalatok közötti vitás kérdések megoldása az állami döntőbíróságok feladata, kétségtelen a tevékenységük és a népgazdaság problémái közti szoros összefüggés. Gazdasági nehézségeink és a vállalatok fegyelmezetlensége következtében érthető tehát, hogy a döntőbíróságok munkája évről évre gyarapszik. A múlt esztendőben országos viszonylatban több mint 55 000 gazdasági perben hoztak döntést, az idén azonban a perek számának 15 százalékos emelkedése várható. Ezekről a problémákról beszélgettünk a napokban dr. J. Dohnallal, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság fődöntőbírójával. — Milyen perekkel foglalkozik a döntőbíróság? — A perek 20 százalékára a szerződéskötést megelőző rendezetlen állapot szolgáltat okot. Ezzel magyarázható, hogy e perek száma — azokban az esetekben, amikor a vállalatok kényszeríthetők a gazdasági szerződés megkötésére — az utóbbi időben megkétszereződött. A népgazdaság érdeke ugyanis az, hogy a felek — a Gazdasági Törvénykönyv intézkedéseinek figyelembe vételé vei — egymással szembeni kötelezettségeik teljesítését írásban lefektetett gazdasági szerződések keretében vállalják. Csak ily módon biztosítható a népgazdasági terv feladatainak teljesítése, ami — tekintettel arra, hogy gazdasági életünkben a h'angsúly a zavartalan szállításokon van — az egész ország, valamennyiünk elsődleges érdeke. A perek 80 százalékát a gazdasági szerződésekből eredő vagyonjogi követelések teszik, mint például a kártérítési, kötbérfizetési igények, a hibás, a szerződésben kikötöttől eltérő szállítások, az árkülönbözetek stb. A szocialista vállalatok az utóbbi esztendőre jellemző fejetlenséget kihasználva csak nagy ritkán kötöttek gazdasági szerződéseket, amelyek ráadásul többnyire még a vállalatok szükségleteit sem biztosították. Az ebből a hanyagságból következő hibákat (az áruhiány a piacon, vagy akár a drágább cikkek rohamos elterjedése az olcsó, jó minőségű árucikkek rovására) nemegyszer a saját bőrünkön tapasztalhattuk. A döntőbírósági pereknek végeredményben ezt a nem kívánatos állapotot kell megszüntetniük. — A perek számának növekedése tehát nem tekinthető negatív jelenségnek? — Dehogyis, éppen ellenkezőleg, ez azt jelenti, hogy a szocialista szervezetek az utóbbi időben nagyobb súlyt helyeznek a gazdasági kérdésekre, és az állami terv tekintélye is növekedik. Ez azért ls fontos, mert a döntőbíróság többnyire csak valamelyik fél felszólítására, kérelmére léphet közbe. Ha ez megtörténik, állami tervfelaciat esetén, ha a szállítóvállalat visszaélve monopolhelyzetével nem hajlandó az átvevővel szerződéses viszonyba lépni, szerződés megkötésére kényszeríthetjük. Ennek a feltétele azonb&n az, hogy az átvevő vállalat előzőleg írásban megrendelje az árut, és hogy például a szabad áron forgalomba hozott árucikkek árát hajlandónak bizonyuljon megfizetni. Ily módon védelmezzük a megrendelő érdekeit a szállítóvállalattal szemben, mely sokszor — mondjuk azért, mert partnere valamikor megtagadta a hibás áru átvételét, vagy kötbért kellett fizetnie valamiért, esetleg, inert másutt jobban értékesíthetné termékeit — szeretne megszabadulni a számára kellemetlen üzlettárstól. — Milyen téren vannak a legnagyobb nehézségeik? — Többek között különösen a beruházási építkezések terén gyakoriak az anyagi következmények miatt sokszor megoldhatatlanoknak tűnő problémák. A vállalatoknak ezekből a problémákból — és persze, a népgazdaságnak is — sokszor milliós káruk származik. Anélkül, hogy megnevezném a feleket, pl. azokra a panelgyártásra szolgáló gépekre gondolok, melyeknek szállítási feltételeit — bár értékük 12 millióra rúgott — semmiféle gazdasági szerződésben sem rögzítették a vállalatok. A szóbeli megállapodás alapján a termelő szervezet a gépek egy részét már legyártotta, minthogy azonban időközben — a lakástípusok elavulása következtében — megváltozott a lakásépítkezések koncepciója, a megrendelő megtagadta a gépek átvételét. — Milyen sorsra jutnak a parlagon heverő gépek, és milyenekkel szándékoznak őket pótolni? — Éppen erről folynak most a minisztériumban a tárgyalások. Egyelőre nem történt döntés, mi volna előnyösebb a népgazdaság részére: ha a gépeket külföldön igyekeznének elhelyezni, vagy ha alkatrészeiket —melyek közt nem egy igen keresett cikk van, pl. az elektromotorokat — itthon más célokra használnák fel. Igyekezetünk tehát — amint látja — a kár csökkentésére, illetve a továb bi károk megelőzésére irányul. A már üzemeltetett, hasonló küldetésű gépeket természetesen kivonjuk a forgalomból, hogy azokat a Szovjetunióban már bevált, korszerűbb gépberendezésekkel, panelgyárakkal cseréljük fel. — Milyen esetben kötelezhetők az üzletfelek gazdasági szerződés megkötésére? — A Gazdasági Törvénykönyv értelmében csak akkor, ha a népgazdaság szempontjából döntő fontosságú feladatokról van sző. Ilyenek pl. a beruházási építkezések, a lakásépítkezések stb. A döntőbíróság nemcsak a szerződés megkötésére kényszerítheti a feleket, hanem az egyes árufajtákat is előírhatja, s megszabhatja minőségüket, mennyiségüket, szállítási határidejüket, sőt az árakat is. Ám — amint már mondottam — nem minden esetben van ez így. Ha pl. nem a tervfeladatok teljesítése forog kockán, a vállalatokra bízzuk, szerződéses alapra kívánják-e helyezni együttműködésüket, vagy sefti. Ez azonban nem jelenti azt, hogy esetleges nézeteltéréseikkel ne fordulhatnának a döntőbírósághoz, mely minden esetben tanáccsal szolgál, és ha kell, megoldja vitás kérdéseiket. — Ügy tudjuk, rövidesen sor kerül a Gazdasági Törvénykönyv egyes intézkedéseinek módosítására. Milyen új jogszabályokkal számolhatnak a vállalatok? — A Gazdasági Törvénykönyv 19Ö4 óta van érvényben. Érthető tehát, hogy több elavult jogszabályt a gyakorlatban már bevált törvényes intézkedéssel kívánjuk pótolni. Például az árak rögzítése érdekében a gazdasági szerződés a jövőben az árak megadása nélkül érvénytelenne., tekintendő. Ha az árak nem adhatók meg előre, akkor — pl. a beruházások esetében — legalább az árkalkulációt kell feltüntetni a szerződésben. A további módosítás értelmében az a szervezet, mely megszegi a gazdasági szerződés valamelyik pontját, ezentúl üzlet társának nemcsak a fegyelmezetlenségéből következő kárát lesz köteles megtéríteni, hanem elveszett hasznát is. A beruházás terén a fegyelem megszilárdítását pedig az az intézkedés célozza, amely szerint a szállítóvállalat már a tervdokumentáció elkészítésével felel az áru, illetve a munka fogyatékosságaiért, feltéve, hogy a hibákról már a munkálatok megkezdésekor tudott, illetve tudnia kellett vona. A perek során ugyanis nemegyszer előfordul — különösen a beruházási építkezéseknél —, hogy az építtető két szállítója: a tervező és az építővállalat a hibák felbukkanásakor igyekszik a felelősséget egymásra hárítani. Az ezt követő bonyolult bizonyítási eljárás, az okiratok és a szakértői vélemények beszerzése rendkívül megnehezíti a helyzetet. Nem vitás tehát, hogy ha az építtető lesz felelős az egész építkezésért, nagyobb gonddal fogja áttanulmányozni a terveket, és több fáradságot vesz majd magának azoknak a technológiai#hibáknak a felfedéséhez, amelyek az épület elkészültével már aligha távolíthatók el. Ezzel az intézkedéssel, úgy véljük, sikerül elérnünk a szállítások jobb minőségét. Összegezve az elmondottakat, azt hiszem, hogy a Gazdasági Törvénykönyv jogszabályainak módosítása hozzájárul a konszolidációs folyamat betetőzéséhez, melynek egyik legfőbb feltétele az állami terv teljesítésének biztosítása és tekintélyének növelése. Ez pedig népgazdaságunk megszilárdításának feltétele. KARDOS MARTA Ján Fährer hőstette Július végén történt. Három gyermekemmel kimentünk a Dunához. Mivel aznap nem volt fürdésre alkalmas az idő, a gyerekek a homokban játszottak. A víz mellett találkoztam a párkányi vasútállomás forgalmistájával, Ján Fährerrel és családjával. Jól ismerjük egymást, hozzájuk telepedtem gyermekeimmel. Néhány méterrel tőlünk egy asszony ült a parton. Három, meglehetősen eleven gyermekre vigyázott. A kicsinyek fürödtek. A legkisebb, Lacika egyre beljebb merészkedett, és a mély vígben fulladozni kezdett. A közelében levő két gyermek a segítségére sietett, de a mély vízben ők is elmerültek. Ezt látva édesanyjuk gyorsan a vízbe vetette magát, de mert nem tudott úszni, ő is merülni kezdett. Szörnyű látvány tárult elénk. Négy ember vergődött a mély vízben. Hol az egyiknek, hol a másiknak láttuk egy-egy pillanatra a kezét vagy a fejét. Ján Fährer gondolkodás nélkül a vízbe vetette magát. Két gyermeket gyorsan ki!y>zott a vízből, de a négyéves Lacikát sehol sem találta. A forgalmista néhányszor lemerült a víz alá, míg végre megtalálta. A gyermek merev és kék volt, Ján Fährer felesége mesterséges légzéssel próbálta életre kelteni a kisfiút, férje pedig ismét a vízbe ugrott, hogy az úszni nem tudó édesanyát is megmentse. Az asszonyt azonban már nem sikerült megtalálnia, mert a víz erős sodrása messzire vitte. Mintegy 500 méterrel odébb fogták ki a vízből. A helyszínre érkező orvos kijelentette, hogy az édesanya és Lacika megmenthetők. Ján Fährer az életét tette kockára, amikor a négy fuldokló megmentésére a vízbe vetette magát. Sokszor előfordult, hogy a megmentő is az életét vesztette. Minden dicséretet megérdemel a forgalmista felesége is. F. M. — Köszönöm — mondja halkan az őrnagy. Csak akkor pillant a kis fényképre, amikor a titkárnője mögött becsukódik az ajtó. Ö lenne? Vállra hulló, sima fekete haj. Kissé hosszúkás arc, tágra meredő, szomorkás szem. Két papírlapot vesz a kezébe, letakarja a fényképet. Lassan széthúzza a papírlapokat, hogy csak a szemet lássa. Életre kel a fekete gyémántszem. A hatéves sovány lánykát látja maga előtt. Moccani sem mert, csak a szeme ugrándozott ... Te vagy, Aliz! Élesen berreg a telefon. Gépies mozdulattal emeli füléhez a kagylót. — Hallgatom — mondja. Szemét nem tudja levenni a kis fényképről. — Górázd elvtárs a portán várakozik ... Csak most ismer a titkárnő hangjára. Az órájára tekint. Fél tízre beszélte meg Górázddal a találkozót. — Vezesse fel hozzám! — válaszolja kurtán. Leteszi a kagylót. Lelkiismeretfurdalást érez. Bosszantja a kurta válasz, a parancsoló hang. Ritkán történik meg vele, hogy megfeledkezzem magáról, amikor nem is Baksa, hanem egy ismeretlen szólal meg benne. Eltűnődik. Hogy lehetséges ez? Mert a vicsorító iia farkasra gondolt? A partizánháborúra? Az élet-halál harcra, amikor a kérlelésekre nem akadt idő ... Tiszta fehér lappal letakarja a fényképet. Most a vendégére kell gondolni. Mit akarhat Górázd? ... Rég láttuk egymást. Miért sürgette annyira a találkozót? A fia miatt? Frankén miatt? Valamit megtudott, megsejtett? Derék ember volt. Volt? Negyvennyolcban. Ne kalandozz megint a múltba! Magadnak sem tudsz parancsolni? Hát szökj meg az árnyékodtól! Nem menekülhetsz az árnyékodtól, a múltat magadban hordozod, nélküle nem lennél Baksa László! És Górázd? He], te öreg partizán! — sóhajtja maga elé. Csak akkor keressük fel egymást, amikor baj van? Könny szökött a szemébe, amikor azt mondtam neki, vigyétek a puskákat! Negyvennyolc februárjában ... „Addig nem megyek vissza az öntedébe, amíg ki nem söpörjük őket!" Górázd, Górázd ... üzemi őr tett belőled! Tíz éve találkoztunk utoljára. Már akkor őszült a haja. Mit csinálsz? „Vasat öntök"..] Mást nem tudnál csinálni? „A kezemben elvész a ceruza ... Elvész ... Másoknak az embersége vész el... Zavartan kapja fel a fejét, amikor kinyílik az ajtó. Felpattan a székről. A pillanat töredéke alatt legyűri megrökönyödését. Ez lenne Górázd Géza? Enynyire megöregedett volna? Ezüstösen csillog a haja, sovány, megtört, a homloka csupa redő. Csak a szeme a régi. A szeme ... Aliz szeme is a régi... Górázd elé siet. Érzi a vaskos ujjak szorítását. A keze is a régi... — Bocsáss meg, hogy néhány percet késtem — mondja Górázd. — Mind a ketten „késtünk", sok évet késtünk ... Baksa a sarokba, a fotelhoz vezeti a vendégét. — Mivel kínálhatnálak meg? — Elmosolyodik. — Nagy a választékom! Csak kávéval és cigarettával ... — Hagyd, Baksa elvtárs, nem vagyok kávés... Az őrnagy mégis kiszól a titkárnőjéhez. Két kávét kér. Visszatér a kedvenc cigarettájával, Maricával kínál'ja a vendéget. — Detvát szívok — szabadkozik Górázd. — Gyűjtöm a koporsószögeket ... — Ne gondolj arra, amit úgysem kerülhetünk el. — Még nem akarok meghalni! Megdermed a pillanat. Legalábbis Baksa úgy érzi, hogy Górázd hangját és tekintetét sokáig fogja magában hordozni. Mi történhetett az öreggel? A hangja, a tekintete tele keserűséggel és indulattal. Mielőtt az ajka közé dugná a cigarettát, végigsimítja megőszült bajuszát. Rágyújtanak. — Még nem halhatok meg! — ismétli Górázd. Kutató tekintetemre válaszolt, gondolja Baksa, és megkérdezi, mi keserítette el ennyire? — A pohár fenekéig szerettem volna látni, de nem sikerült ... Vörös bor volt benne .. Baksa nyugtalanul szippant a cigarettából. Hogy szólaltassam meg? — kérdezi magától. Régi fájdalom bánthatja, azért oly bizonytalan, nem tudja, hogy kezdje el. A régi emlékhez a szálak százai, ezrei vezetnek. Aliz is régi emlék. Rossz, nagyon rossz, hogy épp Leimitz Georg „közvetítésével" kell újra megismerkednem vele. Késő éjszakáig mesélhetnék róla. Dgy látom, Górázd sem tudná éjfél előtt abbahagyni. Mi bánthatja? Kicsiség miatt nem fordult volna hozzám. Hogy szedjem ki a tövist belőle? Nincs sok időm, tizenegyre jönnek a fiúk. Még egy szót sem mondott. Még annyi sem kellene. Néha fél szóból is ért az ember. Néha egy fél szó rakétafényként világítja be az ember egész életét... Tizennyolc év alatt, amióta a biztonsági szervek szolgálatába szegődött, elég alkalma volt, hogy a véletlenül elejtett kurta szavakból, kurta félszavakból messzemenő következtetéseket vonjon le. Górázd ivott, a pohár fenekéig akart látni. Nem sikerült. A sötéten csillogó vörös boron nem törhet át a tekintet. A vörös bor a vérre emlékeztette volna? Az ember vérére? S ezért nem akar még meghalni. És ki akar meghalni? Ebben keresd a lényeget! A halálban? Kinek a halálában? — Én is szeretem a jó vörös bort — mondja Baksa, hogy megszólaltassa a hallgatag Górázdot. Górázd a civil ruhás őrnagyra pillant. Épp el akarta kezdeni, amikor a háta mögött kinyílt az ajtó. A titkárnő eléje teszi a kávéscsészét. — Nem kellett volna, elvtársnő ... — Szeretek kávét főzni, magamnak is főztem — mondja kedveskedve a fiatal asszony, és zajtalan léptekkel távozik. — Még tegnapelőtt kezdődött — szólal meg végre Górázd. — Vörös bort ittam, s nem tudtam a teli pohár fenekéig látni. Csak a magam torz arcát láttam benne. A tehetetlenségemet láttam benne. A felszínen maradtam, nem búvárkodhattam a mélyben ... — Régi história? — Régi... — Azt akarod, hogy én „búvárkodjak"? — A lelkemen könnyltenél, ha segíteni tudnál. — Miben segíthetnék? — Negyvenöt januárjában engem bíztak meg, hogy kivégezzek egy embert, akit még nem kellett volna megölnöm ... Górázd végre megnyitotta a zsilipet. Árad belőle a szó. A cigarettáról is megfeledkezik. A szőnyegre pottyan a hamu. És csak mesél, mint jöttek rá, hogy kém van a partizántáborban. Nem is egyre, hanem két emberre gyanakodtak. Egy napon jöttek hozzájuk. — Hogy hívták őket? — Az egyiket, akinek szétlőttem a fejét, ott a behavazott tisztáson, január huszonötödikén éjjel... /Folytatjuk/ 1970 VIII.