Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1970-07-07 / 159. szám, kedd

MIRŐL ÍRNAK jjgg tribúna [g^JJ ImédéMíMwy mJiMM PRÄGAI LAPOK Az eredményekkel jól kell gazdálkodni A párt konszolidációs törekvésének eredményeiről, az eszmei zűrzavar fokozatos felszámolásáról, a marxista—leninista alapokon kialakuló pártegységről és a politikai munka terén elért eredményekről írt kommentárt a RUDÉ PRAVOba Jaroslav Körinek. Megállapítja, hogy ezek az eredmények nem könnyűszerrel jöttek létre, elérésükért kitartó harcot kellett vívni. — Vigyáznunk kell arra, hogy pártunk eddigi politikai törekvéseinek eredményeivel jól gazdálkodjunk. Ezért különösen most fontos, hogy a pártszervezetek a fő figyelmet az eszmei nevelőmunkára fordítsák — írja J. Körinek. — Semmi esetre sem akarjuk a hatalmi eszközök vagy az adminisztratív kényszer útját járni. Az embereket a kitűzött feladatok teljesítésére példamutatással, a társadalom ésszerű irányításával, az elfogadott határozatok következetes ellenőrzésével, a bürokrácia és a dolgozók életét sokszor megkeserítő huzavonák megszüntetésével akarjuk mozgósítani. Nemcsak a jobboldali opportunizmus és revizionizmus alapos elméleti cáfolásához, valamint az időszerű pozitív feladatok megoldásához akarjuk megteremteni a feltételeket, hanem a társadalom távlati fejlesztéséhez szükséges célkitűzések megoldásához is. Politikai és irodalmi zátonyra futás A TVORBA 26. számában Josef Sobotecký „Elkésett riporter" című írásában Ladislav Mňačko pályafutását Ismerteti az olvasóval. Rámutat arra, hogy Mňačko 1945 után kommunista publicisztaként lépett az irodalmi alkotás mezejére, s nemegyszer hangos nyilatkozatokat tett az írók pártos magatartásáról. Sobotecký kétségbe vonja Mňačko írói színvonalát, és az elmúlt évek kultúrpolitikája egyik tragikus tévedésének tekinti Mňačko műveinek akkori nagyra értékelését. Véleménye szerint Mňačko csupán egyetlenegy irodalmi művet alkotott, ,,A halál neve Engelchen" címűt. A cikkíró felhívja a figyelmet arra, hogy Mňačkót a kitüntetések, a méltatlan elismerések, a kétes értékű dicsőség megszédítette. A tömjénezés hatása alatt elfelejtette, hogy honnan indult, szembe került a pártfegyelemmel, és alkotásában egyre tovább a szenzációhajhászás útjára jutott, pl. az Elkésett riportban stb. Amint ismeretes, Mňačkót a CSKP KB elnöksége 1967. augusztus 15én kizárta a pártból, mert a CSSZSZK ellenségeinek szolgálatába állott. Miután Mňačko 1968-ban rövid időre visszatért az első emigrációból, 1968 szeptemberében ismét feltűnik nyugaton, ahol nagy készséggel megírja a „7 nap" című szovjetellenes fércművét, amelyben saját, 1968 augusztusában szerzett szentimentális érzelmeit ecseteli. írásaiban mindent megtagad és gyaláz, ami nálunk 1945 után történt. Mňačko önmagát mint kommunista újságírót is teljesen felszámolta ezzel a könyvvel, és érvénytelenítette mindazt, amit eddig alkotásaiban kifejezett, amiért harcba szállt. Ladislav Mňačko mint totális Irodalmi és politikai hajótörött jelenleg a szocialistaellenes lélektani háborúba való bekapcsolódással keresi kenyerét. Mňačko, aki valamikor a „száguldó riporter" szerepében tetszelgett — mindenütt, ahol az imperializmust, a fasizmust, a revansizmust kellett leleplezni, ma pedig azok szolgálatában áll, akik ellen harcolt. Az antikommunizmus és a szovjetellenesség nagy fegyverhor dozójává vált. Ez pedig végét jelenti annak az újságírónak és írónak, aki valamikor az el kötelezett kommunisták közé tartozott... Különös szociológiai felmérés Bécsben A VEČERNÍ PRAHA július 1-i számban a többi közt az Auszt riában járt turistáink tapaszta lataival is foglalkozik. Megírja két prágai turista bécsi tapasz talatait 1969 végén. Turistáin-, kat városnézés közben leszóli totta 2 fiatalember, akik Bécsben tanuló cseh diákoknak adták ki magukat, és kérdőívet tartva kezükben elmondták, iskolai feladatként szociológiai felmérést végeznek, és kérik, ők is válaszoljanak kérdéseikre. Turistáink, kíváncsiságból, hogy milyen kérdéseket tesznek fel, kötélnek álltak. A kér dések első csoportja valóban általánosan ismert szociológiai kérdések voltak. A második kérdéscsoport azonban már ki zárólag csehszlovákiai belső viszonyokat érintett. Mikor turis táink megkérdezték, ki számára készül ez a szociológiai felmérés, a két „diák" eltérő vá laszt adott. Az egyik azt állította, hogy a Szabad Európa, a másik pedig azt, hogy a bé esi cseh honfitársi sajtó számára. A kérdezők, miután a turisták megszűntek válaszokat adni kérdéseikre, nagyon sajnálták, hogy nem kapnak további válaszokat, mert főnökük, az „öreg" ezzel az eredménnyel kidobja őket. Arról, hogy ki a főnökük, nem szóltak semmit. Amint ismeretes, Ausztriában több olyan „intézet" van, amely ellentétben hivatalos nevével, információszerzéssel foglalkozik. Más államok gyakorlatához hasonlóan, a mi törvényeinket is sérti az, ha valaki együttműködik az ilyen gyanús „szociológiai kutatókkal". A külföldre utazó turista mindig ki van téve a veszélynek, hogy hasonló „érdeklődés" tárgya legyen. Azonban mindig fennáll a lehetősége, hogy turistáink külföldön mint hazánk öntudatos állampolgárai szerepeljenek. A kiskorúak bűnözésének okai A SVÉT PRÄCEBAN Arno Bé lohlávek a kiskorúak bűnözésével foglalkozó cikkében összegezi a jelenség okait. Véleménye szerint az egyik fő ok a családi összhang hiánya és a szülők alkoholizmusa. Az alkohol hatására az erkölcsi gátlások teljesen felszabadulnak. Az is veszélyes, ha a gyermek olyan családban él, ahol az egyik családtag rendszeresen bűncselekményeket követ el, és ezt nem titkolja el a gyermek előtt, sőt egyes esetekben a gyereket mint segítőtársat használja fel. Alapvető társadalmi ok azonban a felnőttek rossz hatása a gyermekekre. A munkahelyen sem nyújtanak mindig jó példát az idősebb dolgozók: több órát Írnak be a ledolgozottnál, lopnak, erkölcstelenül viselkednek, sőt egyes esetekben fiatalkorú munkatársaikkal szexuális visszaéléseket követnek el. Nem csoda, — írja Bélohlávek —, hogy az ilyen példákat követő fiatalok tönkreteszik a nyilvános berendezéseket, károkat okoznak a közvagyonban és a magántulajdonban. A felnőttek közömbössége fokozza a fiatalok vagánykodási hajlamait... A rendőrséget a megelőző tevékenységben minden felnőttnek és intézménynek az eddiginél hatékonyabban kell segítenie — vonja le a következtetést a Svét práce cikkírója. —sm— Iflillll A világítástechnika problémái „Világítástechnika: a természetes és a mesterséges világításra vonatkozó ismere• tek gyakorlati alkalmazásával foglalkozó tudományág. Köre kiterjed a fényforrásokra, lámpatestekre, világítástechnikai anyagokra, fénymérésre, látástechnikai kérdésekre, a jó világítás feltételeire, műhelyek, irodák, mozik, kultúrtermek, áruházak, kirakatok, lakások, kórházak, utcák, terek, sportpályák, pályaudvarok, repülőterek, szobrok, járművek stb. világítására, az infravörös és az ultraibolya sugárzás alkalmazására, valamint a világítás üzemviteli és gazdasági kérdéseire." Szándékosan idéztük részletesen az 0

j Magyar Lexikon „világítástechnika" címszavát, hogy tudatosítsuk, mily széles területre terjed ki a mesterséges világítás, és azt is, hányféle problémával kell megbirkózni azoknak, akik szemünk világának megvédését tűzték ki élethivatásukul. A FÉNYHASZNOSÍTÁS JAVULÁSA A világítástechnika fejlődése szorosan összekapcsolódik az egyre takarékosabb villanyfényforrások fejlesztésével. A villanyvilágítás bevezetése során az első nagy ösztönző és vonzó hatás éppen az volt, hogy kényelmes, hideg és mentes a káros füsttől, gőztől. A húszas években az izzólámpát sikerült anynyira tökéletesíteni, hogy már elérte a 7—10 százalékos hatásfokot, vagyis a lámpa fogyasztásának 7—10 százalékát sikerült a látható spektrumban kibocsátott fény alakjában hasznosítani. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a villamos energia fejlesztésének akkori hatásfoka kb. 20 százalék volt, akkor az izzólá npás világítás fényhasznosítási hatásfok sem volt jobb, mint a vele versenyt tartó petróleum- éš gázlámpáké. Űjfajta üvegek kifejlesztésével, a wolframkohászat tökéletesítésével és újabb lámpagyártási módszerekkel sikerült elérni, hogy a korszerű gázkisülési és fluoreszcens fénycsövek energiahasznosítási hatásfoka csaknem 25 százalékra növekedett. Ha azt is tekintetbe vesszük, hogy egy korszerű erőmű mintegy 30—35 százalékos hatásfokkal fejleszti a tüzelőanyagból a villamos energiát, akkor a gázkisüléses vagy fénycsöves világítás teljes energiahasznosítási hatásfoka már kb. négyszer jobb, mint akár a legjobb gáz- vagy petróleumlámpáé. Bár a wolframszálas izzólámpákat továbbra is tökéletesítik, a nagyobb fényhasznosítás csak oly módon érhető el, ha az izzószál hőmérsékletét növeljük, ez pedig a lámpa élettartamának rovására megy. A gázkisülési csövek azonban mentesek ettől a hátránytól, és közvetlenül a háború előtti bevezetésük óta új módszerekkel és új eljárásokkal tökéletesítették őket. A fényforrások hatásfokának fokozatos növelése és a gyártási módszerek tökéletesítése jelentősen csökkentette a világítási költségeket. Aligha találunk még egy olyan fogyasztási cikket, amely olyan mértékben vált olcsóbbá, mint a világítás. Ma már eljutottunk odáig, hogy a mesterséges fénnyel való világítás nem kerül többe, mintha az épületekbe a kellő természetes világítást biztosítjuk. Minthogy a mesterséges világítás ilyen olcsó lett, a lámpák hatásfokának további növelése — bár kétségkívül kívánatos — nem szükségszerűen célja a mérnököknek, legalábbis nem mehet a többi kívánatos tulajdonság rovására. Ma már inkább a jó színvisszaadó-képességü fényforrások gyártása került az előtérbe. A FÉNY IRÁNYÍTÁSA A fényforrások olcsóbbá válásával a világítástechnikai követelmények is egyre növekszenek. A megvilágítás szintjének növelése két módon érhető el: a fényforrások számának növelésével és az egyes fényforrások fényteljesítményének növelésével. Mindkét módszernek megvannak a maga problémái. A fényforrások (lámpahelyek) számának szaporítása jelentős mértékben az építészeti kialakítás rovására mehet, elcsúfíthatja a termet, viszont az újfajta, nagy teljesítményű lámpák alkalmazása esetleg kínos, vakító hatást válthat ki. A legtöbb fényforrás — legyen az izzólámpa, higanygőzlámpa vagy fénycső — ma már belső tükröző felülettel készül. A

z izzólámpák esetében ez a tükröző felület fémes, és mivel a lámpa belső felületén van, nincs szükség tisztításra. Ahol a fényáram pontos irányítása, terelése szükséges, ott általában a beépített fényszórófelületű izzólámpát használják. Először az autóipar alkalmazta ezeket a lámpákat a fényszórókban, ahol ma már gyakorlatilag teljesen kiszorították a konvencionális izzólámpát. A jóval nagyobb lámpabura sokkal kevésbé hajlamos a feketedésre, maga a reflektor pedig védve van a légköri hatások ellen. A belső titándioxidos tükröző felülettel ellátott fénycsövek már néhány év óta használatosak a kirakatvilágításban; másféle, belső tükröző felületű lámpákat (a higanygőzlámpák különféle változatait) fejlesztették ki az ipari csarnokok, műhelyek világítására. A beépített sugárvető felületű nagynyomású higanygőzlámpák egyre nagyobb választékban állnak a mérnökök rendelkszésére. EGYRE KISEBB FÉNYFORRÁSOK Ahol a lámpa fényáramának külső szabályozása, irányítása szükséges, ott a fényforrás fizikai mérete nagy; szerepet játszik a felhasználandó világítótest kialakításában és a világítástechnikus gyakran igyekszik a jobb fényterelés elérése végett minél kisebb fényforrást használni. Jó példa erre a gomba alakú búrával készített izzólámpa, amelynek jő teljesítményét a lámpatechnolőgia lényeges tökéletesítésével, valamint a vakító hatást csökkentő fehér diffúz belső bevonattal sikerült elérni. A magasabb hőmérsékleten üzemképes Jobb fényporok kifejlesztésével sikerült a nagynyomású higanygőzkisüléses fénycsövek méretét is csökkenteni, sőt a lámpa alakját a klasszikus buraalakról ellipszoidra változtatni. Egy érdekes kis méretű fényforrást fejlesztettek ki Amerikában; ez 80 W-os „fénycső", mérete: 30X30 cm világító felület és kb. 4 cm mélység. A fénycső közönséges négyzet alakú üveglapra hasonlít és ilyen formában sokkal könnyebben építhető be és foglalható össze pl. mennyezeti világító egységekké. CSÖ ALAKÚ LÁMPÁK A lámpa méreteiben talán a legnagyobb csökkenést az 1 kW-os infravörös csőlámpa esetében érték el. Ebben egy kvarccsővel megtámasztott wolframizzószál van, amely 2400 K fok hőmérsékleten működik. A lámpa hosszmérete kb. 35 cm, átmérője pedig kb. 8 mm. Kis átmérője folytán a lámpa nagyon egyszerűen beépíthető olyan optikai rendszerekbe, amelyek legyező alakú sugárnyalábot bocsátanak ki. A cső alakú bura térhódítása kiterjedt a nátriumgőz-lámpákra is. A 90 cm hosszú, kb. 4 cm átmérőjű nátriumgőz-lámpákat már huzamosabb idő óta hozzák forgalomba. A lámpa ívcsövében számos hornyot készítettek, hogy ily módon a mechanikai szilárdság nagyobb mérvű csökkenése nélkül nem kör alakú keresztmetszethez jussanak. Az ívcső megnövelt felszíni területe és a körtől eltérő keresztmetszete növeli a lámpa fénykibocsátását. A SZÍNVISSZAADÁS PROBLÉMÁJA Az utóbbi néhány év folyamán a tárgyak, a cikkek, az áruk természetes színének torzítás nélküli visszaadása egyre fontosabb lett. A fénycsövek bevezetése előtt a mesterséges fény forrása az esetek túlnyomó többségében wolframszálas izzólámpa volt. Az izzószál által kibocsátott fény színe többé-kevésbé eleve adott, hiszen az izzólámpa élettartama és hatásfoka erősen függ az izzószál hőmérsékletétől. Emiatt a színek módosítását oly módon érhették el, hogy színes üvegburát használtak, vagy pedig megfelelő szinszűrőt tettek a lámpa elé. Ezek a módszerek azonban veszteségekkel jártak. Amikor a nagynyomású higanygőzlámpák fényének színét igyekeztek helyesbíteni, itt is kezdetben csak részsikert értek el. Az eredeti fénycsövek „fehér" fényüket egy három fényporból álló (vörös, kék és sárga fényt adó j keveréktől kapták és e fényporok arányának módosításával sikerült elérni az olyan fénycsőszíneket, mint pl. a „nappali fényű" vagy a „meleg fehér fényű" fénycső. A halofoszfát fényporok felfedezése később lehetővé tette, hogy hasonló „színű" fényeket egyetlen fényporrdl érjenek el. A „napfény" a modern fénycsővilágítással valóban bejuthat ma már az épületbe, és az új fénycsövekkel a természetes világítás olyan jé hatásfokkal pótolható, illetve egészíthető ki, amire korábban gondolni sem lehetett. KÜZDELEM A VAKÍTÓ HATÁS ELLEN A vakító hatás problémája már régóta szerepet játszik a világítástechnikában. E hatás első problémája — bármilyen furcsa is — a felismeréssel kapcsolatos. A nyilvánvalóan vakító hatás orvoslása általában egyszerű, de a túlzott felületi fényesság a legtöbb esetben csupán úgy nyilvánul meg, hogy a szobában vagy a teremben tartózkodók közérzete — látszólag ismeretlen okból — leromlik. Az 1961-es angol IES világítástechnikai előírások bevezették a vakitási index fogalmát, ami az ottani építésügyi kutatóállomás több évi munkájának eredménye. A világítástechnikusok hosszú időn keresztül kizárólag tapasztalatokra hivatkozhattak a megfelelő világítási berendezések tervezésekor, éš csak nehezen tudták megbízóikat arról meggyőzni, hogy a vakító hatást gátló egyes intézkedések járulékos költsége indokolt. Hiányzott a megfelelő objektív mérőszám és ezen a helyzeten sikerült segíteni az új indexek bevezetésével. A vakitási index bevezetésének során érdekes és fontos szempont az, hogy tulajdonképpen a világítótestek tervezésére vonatkozólag ez az előírás semmit sem mond, többek között sem a felületi fényesség, sem a világítótest magassági értékének nem szab határt. Bármilyen megfelelő, korszerű világítótest felhasználható adott helyen, viszont nagyon kevés olyan világítótest létezik, amely mindenütt használható! A korlátozásokat maguk a helyiségek szabják meg. Nem kétséges, hogy a vakitási index rendszere segíti az építészeket abban, hogy az áltáluk kiválasztott világítótest tényleges világítási hatását jobban értékelhessék. Ez tulajdonképpen jóval fontosabb, mint csupán egyszerűen az egyes esetek orvoslása. Csakis ily. módon válik lehetségessé, hogy a világltástechnikusnak a kényelmesen kezelhető berendezések iránti vágyát egyidejűleg lehessen kielégíteni a belső építésznek a tetszetős világítóberendezések iránti igényével. D. J. H yiiü 1970. VII. 7.