Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1970-07-05 / 27. szám, Vasárnapi Új Szó

Arnold Z w e í g Kong az öböl ívében fehéren elterülő, homokos partról pillantotta meg először a tengert, és megindító, lelkes csaholással üdvözölte. Itt van előtte ez a kékesfehér habos valami, és újra meg újra odafut hozzá, és ő még csak bele sem vetheti magát? Ez túl sok egy barna bundájú, drótszőrű, hoszszú nadrágos airedale terriernek. Csakhogy Willie, imádott kis gazdája megtiltotta neki, be kell hát érnie azzal, hogy ujjongó boldogsággal ott száguld, még nedvesen a fröcskölő hullámoktól, Willie mögött a fehér homokon. Groll mérnök lassú, kényelmes léptekkel követi őket, és látja, hogy a fonott strandkosarak és tarka fürdökabinok lakói körében némi feltűnést kélt a lelkendezve száguldó kutya és karcsú, barna bőrű, szőke hajú nyolcéves gazdája. A kosár- és kabinsor végén, ott, ahol ai ég — amely üdítő, friss kékséggel árasztota el a pihenő, szórakozó városi embereket — már beleolvad a sápadt végtelenségbe, mintha valami kis keveredés támadt volna, talán valakinek megzavarták a nyugalmát. Willie ott állt, karcsún és tartózkodóan, kezében fogta a kulya nyakörvét. Groll odasietett. így, fürdőruhában, alig különböztek egymástól az emberek, a különböző kasztok és osztályok összekeveredtek. Igazán kifejezőek csak a fejek voltak — a testek még er nyedtek, sápadtak, a hosszú téli hónapokban, a vastag ruhák alatt elszoktak attól, hogy mutogassák magukat. Az egyik sátor árnyékában — tartőrúdjai kékek, vászna narancsvörös csíkozású — kövérkés férfi ül, félig előrehajolva, ujjai közt cigarettát tart. — A magáé ez a kutya? — kérdi higgadtan. A mellette levő, tíz év körüli kislány indulatosan ajkába harap, könnybe lábadt szeméből csak úgy szikrázik a gyíiiölet a TTB és a kutya iránt. — Nem — mondja Groll nyugodt, mély zengésű hangján —, a kutya a fiúé. A fiú viszont az enyém. — Itt tilos kutyákkal futkározni, ezt tudja. Alaposan ráijesztett a kislányomra, szétrombolta a homokvárát, és most is rajta áll a lapátján — jelentette ki a szenvtelen hangú férfiú. — Húzd vissza, Willie! — nevetett Groll. — Igaza van, uram, de a kutya kiszakította magát a fiam kezéből, és végeredményben nem történt semmi baj. Willie néhány lépésnyire elhúzta Kongot, felemelle a lapátot, és könnyed meghajlás kíséretében átnyújtotta az uraságnak. Egy harmadik személy is tartozott hozzájuk, egy karcsú, fiatal, feltűnően szép nő ült a sátorban. Groll mérlegelte a helyzetet, és úgy döntött, hogy túl fiatal ahhoz, hogy a kislány anyja lehessen, nevelőnőnek meg túlságosan is vonzó. „Csuda jóképű — gondolta Groll —, olyan, mint valami ír szépség ezzel a barnásvörös szemöldökével." Egyikük se vette el a fiúlói a lapátot. Willie várt egy ideig, aztán dühösen összeráncolta homlokát, és a kis lapátot végiíl a lány elé, a homokba szúrta. — Azt hiszem, ezzel el is intéztük a dolgot — mosolygott Groll — ebben a gyönyörű időben... — És ezzel leheveredett a homokba, a hasára fordult, lábát kinyújtotta, arcát könyökben meghajlított kezére támasztotta, úgy mustrálta nagy figyelmesen az ellenséges hármast. Udvariasan, rendesen viselkedett a fiú, és milyen csinos, ahogy ott áll a kutyával. Kong nyilván nem hajlott olyan gyorsan a békekötésre, halkan morgott, nyakát előreszegezte, aztán >eült a homokba. — Le akarom lőni ezt a kutyát, papa — jelentette ki hirtelen elhatározással a kisláng —, úgy megijesztett — Groll most megpillantott egy háromszoros csavarású kígyót a kislány csuklóján, értékes, régi ötvösmunka volt. — Meg kell leckéztetnünk ezeket az embereket. Én magam akarom elintézni. Groll intett a fiának, aki döbbenten húzta magához a kutyáját. A pocakos férfin és a szép fiatal nőn látszott, hogy megszokták már a lány uralkodását, vagy amint Groll gondolatban kifejezte, tudják, hogy minden kívánsága parancs. Nyugodtan várta ennek a kellemes fontot, egész szép kis summa egy hulláért. Kitűnő alkalom, hogy legidősebb gyerekét megismerje — gondolta Groll. — Willie — fordult a fiához, — az úr tizenöt foltot ajánl Kongért, hogy agyonlőhesse. Megvehetnéd érte a kerékpárt, amit már egy éve szeretnél. Én sajnos még sokáig nem tudnám neked megvenni, nem vagyunk olyan gazdagok. Willie kétkedő tekintettel nézte apját, nem tudta, komolyan beszél-e. De arcán, amelyet olyan jól ismert, a tréfás kedvnek nyoma sem látszott, Willie felelet beeziistbol készült browningot vett eiö. — Ez itt majd megakadályozza a futásban. „Milyen ostoba teremtés" — gondolta Groll, és hangosan így szólt: — Amint látja, uram, ez törzskönyvezett kutya, egészen tiszta faj, és nagyszerűen van idomítva. — Vettük észre. — Kínálj érte ötvenet, papa. és fejezd be. — ötven font — ismételte Groll, és a hangja kissé megremegett. Abból kifizethetnénk ezt az egész utazást, és anya megint erőre kaphatna. A szanatórium túl drága, egyelőre nem engedtársalgásnak a folytalását, hiszen végtére még o is itt van, és ha kell, majd rendreutasítja ezt a pimasz kis békát, ha ez a szivarozó úr nem merné megtenni, ha félne a bájos fiatal hölgy haragjától. — Nem engedem lelőni a kutyámat — mondta Willie fenyegető hangon, s kezét ökölbe szorította, de a kislány ügyet sem vetett rá. — Vedd meg tőlük, papa — mondta, —, itt a csekkkönyvem. — És csakugyan kihozta a sátorból cipzáras táskáját, s kivett belőle egy vékony füzetet meg egy aranyhegyű töltőtollat. — Ha nem veszed meg, az étteremben az asztalhoz vágom a levesestányért; ismerhetsz, papa! — Szinte suttogott, sápadt volt, akár a fal, a tenger színétől zöldes sugárzású kék szeme gonoszan, fenyegetően meredt ki enyhén lebarnult arcából. — Tíz fontot adok a kutyáért — mondta az úr. Groll felült a homokban, törökülésben. Kíváncsian várta a folytatást. — Nem az enyém a kutya. A fiammal kell tárgyalnia. O nevelte fel. — Gyerekekkel nem tárgyalok. Felajánlok tizenöt lyett átkarolta Kong nyakát, apjára mosolygott, és így szólt: — Nem adom el neked, apa. A fürdőnadrágos, még fehér bőrű férfi Groilhoz fordult. Ogy látszott, már kezdi izgatni a dolog. — Beszélje rá, húsz fontot ajánlok. — Húsz font — mondta Groll Willie-nek, — annyiért megveheted a kerékpárt és azt a kenut, amit annyira megcsodáltál az élőbb. Egy zöld kenut két evezővel a szárazföldre meg a legjobb fajtájú kerékpárt lámpával, csengővel és új tömlőkkel, minden része fényesre nikkelezve. És még egy órára való pénzed is maradna, Willie. Egyszerűen csak elengeded ezt a vén kutyát, és a pórázt ennek az úrnak a kezébe adod. — És ha tíz lépésre eljutottam — mondja megvető \ hangon Willie, — Kong kirántja magát ennek az úrnak a kezéből és hozzám ugrik. A szép és furcsa kisaszszony először nyitotta szólásra halványpiros ajkát. — Azt már nem! — mondta édeskés-ravasz hangján „Micsoda elragadó teremtés!" — gondolta Groll, mi- . közben az ifjú hölgy egy hetjük meg magunknak. — Ötven font, Willie! A kerékpár, az óra, a sátor — tudod, az a barna sátor a zsinórokkal és cövekkel —, és még pénzed is maradna, és hozzásegíthetnél, hogy mamát szanatóriumba küldhessen]. És mindezt egy kutyáért, kérlek szépen. A legközelebbi alkalommal befizetünk három schillinget az allatvédő egyesületnek, és kapunk egy új Kongot. — Kong csak egy van — mondta halkan Willie. — Nem adom el. — Adj nekik százat, papa. Le akarom lőni ezt a kutyát! Nem fog nekem többször ilyen neveletlenül viselkedni. A testes úr habozott néhány pillanatig, azután elfogadta lánya javaslatát. — Száz font, „uram — mondta szuszogva. Nem úgy nézem én magát, mint aki egy kisebbfajta vagyont kidobhat az ablakon. — Hát nem is, kedves uram — mondta Groll, és igen komoly arccal fordult Willie-hez. — Kisfiam, ha száz fontot letétbe helyezünk számodra, az tízévi tanulásra is bőven futja. No persze egy kisautót is vehetsz érte magadnak, egy kiskocsit, amin az iskolába • KOPÖCS TIBOR RAJZA járhatnál. Képzeld csak, a fiúk micsoda szemeket meresztenének! Anyádat is kivihetnéd a piacra; száz font rengeteg pénz egy öreg kutyáért! Willie-t valósággal megrázta apja hangjának komolysága, arca hirtelen sírásra torzult. Hiszen még csak kisfiú, alig nyolcéves, és nlost azt kívánják tőle, hogy adja oda a kutyáját. — De én szeretem Kongot, és ő is szeret engem —. mondta sírással küszködve —, nem akarom odaadni! — Száz fontot kapsz érte... beszélje már rá, uram! A lányom különben pokollá teszi az életemet. Maga ezt nem értheti — közben nagyot sóhajtolt, — milyen akaratos tud lenni egy ilyen kisasszonyka. „De én lekennék neki egyet jobbról-balról arra a finom kis pofikájára" — gondolta Groll. Egy pillantást vetett a fiára, aki homlokát ráncolva, könnyeivel küzdött aztán hangosan, nyugodtan, egyenesen a lány szeme közé nézve ki is mondta, amit gondolt. — Azt hiszem, ezzel le is zárhatjuk a dolgot — tűzte még hozzá. És akkor valami váratlan dolog történt: a kislány nevetésben tört ki. Ogy látszik, megtetszett neki a nagy darab, barna bőrű férfi meg az a határtalanul elképesztő gondolat, hogy az ő ellentmondáshoz nem szokott szeszélyeire valaki pofonnal merne felelni. — jól van, papa — kiáltotta —, jó! viselkedett ez az ember, és most szépen visszatesszük a táskába a csekkönyvet! Gondolom, rájöttél. hogy csak tréfa volt az egész. A testes úr megkönnyebbülten mosolygott," és azt mondta, természetesen tudta, hogy az ilyen szép nyári nap csak tréfára ragadtatja az embert Tréfa! Groll egy szavukat sem hitte! Jól ismerte ő az embereket. Willie fellélegzett, s azzal az ürüggyel, hogy náthás, két könnycseppet törölt ki a szeméből, azután Kong mellé a homokba vetette magát, a kutyát maga fölé rántotta, és vidám, felszabadult birkózásba kezdtek, alig le-' hetett már megkülönböztetni a terrier hosszú nadrágos, barna mancsát a fiú lebarnult karjától. Groll azonban, miközben elfogadta az idegen úr szivarját, rágyújtott, és elnézte a fehér fényben villogó kékeszöld tengert, amely mint valami végtelen, csillogó selyemszövet, hatalmas redőket vétett — eközben Groll azt gondolta: „Jaj a szegényeknek! Ha két évvel ezelőtt ajánlja fel nekem ezt az összeget, amikor még nem fogadták el a találtnál nyomat, és nedves lakásban laktunk, és sóvárogva gon dőltünk a mostani kis házunkra — szegény Willie! Akkor másképp végződött volna ez a párviadal, ez a harc ezért a szegény kutyáért, másképpen végződött volna a verseny a csekkkönyv és a fiú hűsége, szeretete, bátorsága és nagylelkűsége között. Valami kicsi bázis kell hozzá, gazdasági nyelven szólva, hogy az ember megőrizhesse emberségét. De ekkora próba elé senkit nem volna szabad állítani, akinek semmi bázisa nincsen, és mindenkinek kellene rendelkeznie némi kis fedezettel az ilyen világban, amely csábító javakkal hízelgi körül az embert". A kislány fogta a Iipátot, cstipasz, vékony lábát kidugta a sátorból, és befrlé invitálta Willie-t. — Gyere, segíts új árkot ásni — mondta, Lapátjával a feldúlt csatornára mutatott, aztán felvetette fejét, a napon lustán, szuszogva elterülő Kongra pillantott, és így szólt: — Bánom is én, felőlem újra szétrombolhatja! A móló felől egy gőzhajó kürtszava hallatszott. Gergely Erzsébet fordítása