Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1970-07-28 / 177. szám, kedd

Mindig megértettük egymást A KASSAI MUNKÁS EGYKORI SZERKESZTŐJE ÍRJA A

z ember alkotta, de ha óriási munkacsarnokaiban a végtelenbe igyekvő futószalagok között a szikrázó. Izzó, sistergő vastömegeket fokozatosan vékony lemezzé lapító gépsorai mellett megáll, parányi semmiségnek érzi önmagát. De ez csak látszat, a monumentalitás érzéki csalódása, mert benne ma is megalkotója, az ember az igazi úr. A hideg- és a meleghengermű gépsorai — ha az ember akarja — egyetlen gombnyomásra megállnak és egy végeláthatatlan, elhagyott ravatalra emlékeztetnek. Ha pedig az ember akaria, dübörögve újra „beindulnak' és róják monoton útjukat azon az útszakaAHOL KELET VASSZÍVE DOBOG szon, melyet az ember szabott meg számukra. Amikor a meleghengerdébe érkeztünk, egy óriási harapófogóra emlékeztető emelőszerkezet egy izzó vastömeget dobott a görgős rendszerű futószalagra. Érezhetően fokozódott a hőség az amúgy is meleg munkacsarnokban. A vas szikrázott, izzott, pattogott. Kísérőm, Balžanka mérnök egy tapintatos kézmozdulattal hátrább tessékelt. Majd megkérdezte: — Mit szeretne megnézni? — Ha már itt vagyok, hát mindent! — Úgy gondolja, hogy az egész meleghengerdét? — Azt is, meg a hideget is és a többi munkarészleget is. A fiatal mérnök elmosolyodott. Egy ideig nem szólt semmit, majd megkérdezte: — Járt már a Vasműben? — Még nem, éppen ezért szeretném ... — Akkor most már értem. Hát nézze, kérem, ha itt mindennel alaposan meg akar ismerkedni, ahhoz évek kellenek, de ha csak ezt a vastömeget akarja elkísérni útjára egészen addig, míg tekercsbe csomagolt, kifényezett lemez lesz belőle, ahhoz is megközelítőleg 17 kilométert kellene gyalogolnia. Bevallom, a mérnök szavai meghökkentettek. Hát ekkora gyárkolosszus épült Kassa mellett az utóbbi tíz év alatt?! Pedig akkor még nem is tudtam, hogy valójában mekkora! Méreteit csak akkor kezdtem sejteni. amikor a harmadik napon még mindig új munkahelyre „bukkantunk", amikor kezdtem kiismerni fehér csempével kirakott, az egyes munkarészlegeket a föld alatt összekötő folyosóit és amikor megtudtam, liogv vannak még olyan üzemegységei, ahová biztonsági okokból az idegeneknek nem szabad bemenniük. Megközelítőleg 37 000 ember dolgozik a Kelet-szlovákiaj^ Vasműben. Egy közepes nagyságú városnak van ennyi lakosa. Hogy mi mindent gyártanak ebben a gigantikus üzemben? Valamennyi gyártmányt nehéz lenne felsorolni. Tény az, hogy villanyszerelök, lakatosok, felületi megmunkálással foglalkozó szakemberek, darusok, anyagkötözők, kohászok, mozdonyvezetők, tolatók, technikusok, vegyészek és még több más szakma jeles képviselői a hazai és külföldi gyártmányú, sok esetben elektromos aggyal vezérelt korszerű gépekkel a gázkemencékből emelőszerkezetek segítségével a görgőszalagra dobott iromba vastömegből szovjet, bolgár, magyar, jugoszláv, NDK, lengyel, román, vietnami, angol, belga, francia. Indiai, libanoni, kanadai, holland, NSZK, osztrák, dán, norvég, finn, svéd, kolumbiai, olasz, spanyol, svájci, portugál és nem utolsósorban hazai — megrendelésre kiváló minőségű, főleg autókarosszériák gyártásához szükséges lemezeket, különféle rendeltetésű acélkonstrukciókat, csöveket, nyersvasat, radiátorokat és más fűtőtesteket, samott-téglákat, fényezett finom lemezt és sok más terméket állítanak elő. Aki még nem látta a kéményerdővel „teleültetett", állandóan sistergő, forrongó nagyolvasztókkal szegélyezett kassai kolosszust, nem tud képet alkotni a világszínvonalú termelésről, aki látta, nem érti, hogyan lehet egy ekkora üzemet irányítani, nem egy esetben több kilométert kitevő anyagmozgatás után hogyan kerülnek helyükre a később kész terméket alkotó alkatrészek, hogyan tud ember és gép a látszólagos káosz ellenére harmonikusan együttdolgozni? — A termelés megszervezése, összehangolása nem gyerekjáték — mondja Balžanka mérnök —, de nem is ördöngösség. Az emberek részéről fegyelem, szaktudás, a gépek részéről hibátlan működés szükséges a folyamatos termeléshez. Egy apró tévedés, a munka ritmusának megtörése azonnal zavarokat idéz elő. Nézze például ezt a futószalagot! Ezen azok a vékony pléhlemezek „utaznak", amelyek egyenként átfutnak a vasröntgen „szeme" felett. Ez a berendezés az anyag belső szerkezetét vizsgálja, s ha hólyagosodást vagy más strukturális hibát talál, egy mechanikus karral ledobja a selejtes lemezt a szalagról. De tegyünk egy próbát. A röntgen felett egyszerre csak egy lemez haladhat át. Most én kettőt teszek egymásra. Kísérőm ezzel a futószalaghoz lépett, és két vaslemezt tett egymásra. Amikor a lemezek elérték a röntgent, szirénázás hallatszott és leállt a gépsor. A közeli kapcsolótáblán kigyulladt egy lámpa. Balžanka mérnök az égő mellett megnyomott egy gombot, mire egy mechanikus kar ledobta a felesleges lemezt és a szalag ment tovább. — Megközelítőleg 30—35 rend ellenesség fordulhat elő. Ezekre a hibákra „ráprogramoztuk" az elektromos agyat, s ha közülük valahol egy hiba előfordul, a vezérlőpulton felizzik az égő. Az ügyeletes technikus — úgy, mint én az előbb — megnyomja a hibaelhárító gombot és a futószalag megy tovább. Sokszor nem is tudja hol, a görgőrendszer mely pontján történt fennakadás! Kereken tíz évvel ezelőtt kezdték építeni a baráti országok — főleg a Szovjetunió — hatékony műszaki hozzájárulásával a Vasmüvet. Azóta a világ legrangosabb ilyen típusú gyárai közé küzdötte fel magát. Dolgozói közül sokan kaptak állami kitüntetést. És a jövő? Automatizáció, automatizáció, automatizáció! igen. A Kelet-szlovákiai Vasmű legfontosabb üzemrészlegeit egy központi vezérlésű elektromos „agytröszt" irányítja majd, amely — kísérőm szavai szerint — mindent tud, mindent ellenőriz, mindent eligazít. A Kelet-szlovákiai Vasraű»* vet méltán nevezik nehéziparunk büszkeségének. Iparilag fejlett országunk vasszíve dobog itt. A vas- és acélgyártás olyan fellegvárává nőtt az elmúlt tíz év alatt, hogy gyárépítéssel, gyárberendezések tervezésével foglalkozó szakemberek, tudósok, tudományos kutatók és üzletemberek százai keresik fel évente, és tisztelettel, elismeréssel nyilatkoznak azokról, akik építették, állandóan korszerűsítik és dolgoznak benne. KOMLÖSI LAJOS 1920 májusától 1922 júniusáig voltam a Kassai Munkás szerkesztőségének tagja. Még mielőtt az újsághoz kerültem, Szlovákia szociáldemokratái (a zsolnai konferencián) kimondták a Kommunista Internacionáléhoz való csatlakozást. A lap fejlécében tehát büszkén hirdettük, hogy a Kassai Munkás a III. Internacionálé lapja. Ez az állásfoglalás meghatározta a szerkesztés irányát. A szerkesztőségnek meglehetősen kényes feladatokat kellett megoldania. Tagjai voltunk a Csehszlovák Szociáldemokrata Pártnak, de ellenzékben álltunk e párt jobboldali vezetőségével szemben. Tagjai voltunk a kormánypártnak és igen élésen támadtuk a burzsoá kormányt és antidemokratikus intézkedéseit, erről nemcsak cikkeink tartalma, hanem a kicenzúrázott fehér foltok bősége is tanúskodik. Védelmeztük a szlovákiai és a kárpátaljai magyar lakosság érdekeit, de ügyeltünk arra, nehogy ebből hasznot húzhasson a Horthy-rendszer, amelynek gazságait következetesen lelepleztük. Alá kell húznom, hogy nem emlékszem egyetlen esetre sem, amikor nézeteltérés támadt volna köztünk és szlovák elvtársaink között. Mindig nagy nyomatékkal hangsúlyoztuk a csehszlovákiai munkásság egységének szükségét. Ezt megállapíthatja az, aki végigböngészi a Kassai Munkásban az említett időszakban megjelent cikkeket. A Kassai Munkás a legnagyobb példányszámban abban az időben jelent meg, amikor a Vörös Hadsereg előnyomulása idején közeledett Csehszlovákia határaihoz. Ebben az időben napi 20 ezer példányban fogyott el az újság, ez rendkívül magas példányszám volt anMegszűnik a különbség A határvidék rekonstrukciójával és kiépítésével kapcsolatos betelepítés 1945 óta terv szerint folyik. A cél, hogy u határvidék és az ország többi részének életszínvonala közötti killönbség mielőbb megszűnjön. Noha a határvidékre eddig több mint ötmillió polgárunk költözött, sokan hátat fordítottak új otthonuknak. A kormány legutóbbi Intézkedéseink célja az előre megjelölt helységek benépesítése, mégpedig nem annyira a mennyiség, mint Inkább a lakosság minőségét tartva szem előtt. A határvidéknek ugyanis dolgos, beA KOMMUNISTA E3E3E3E3 EJ nak idején egy vidéki lap esetében. A szovjet hadsereg viszszavonulása után erősen esett a példányszám, ennek ellenére egész idő alatt, amíg a szerkesztőségben dolgoztam, a lapot kizárólag helyi eszközökből tartottuk fenn. Ez a kassái szakszervezetek hathatós támogatásának volt köszönhető, amit csak az tett lehetővé, hogy sikerült a szakszervezetek egységét megőrizni. A Kassai Munkás politikai jelentősége még nincs kellőképpen feltárva. Ez a hiányosság majd akkor lesz a kiküszöbölhető, ha a történeti kutatás megvilágítja, hogy a szlovákiai munkásosztály — szlovák és magyar munkások — milyen szerepet játszottak a Csehszlovákiai Kommunista Párt alapításában és kibontakoztatásában. Nincs tudomásom arról, hogy ilyen jellegű munka megjelent volna és azt hiszem, hogy a szlovákiai marxista történészekre vár még e feladat megoldása. Lehet, hogy ebben a munkában együttműködés jöhet létre a szlovákiai és a magyarországi történészek között HÁY LÁSZLÓ, Budapest csületes szakemberekre van sürgős szüksége. Ezek a polgárok különféle előnyökben részesülnek. Mindenekelőtt megfelelő lakást biztosítanak részükre. A 3—15 000 koronáig terjedő toborzási hozzájárulásban azonban — tekintettel az eddigi rossz tapasztalatokra — ezentúl csak az részesülhet, aki elfoglalja kijelölt munkahelyét. A toborzási hozzájárulás azoknak a családtagoknak is jár, akik az áttelepülésüktől számított hat hónapon belül munkaviszonyba lépnek. A legnagyobb az érdeklődés a mezőgazdaságban, az építészetben, az erdészetben és a szolgáltatásokban dolgozó munkaerők Iránt. De az orvosok és az egészségügyi dolgozók, tanítók stb. 1$ azonnal elhelyezkedhetnek. — km — PILLANATKÉPEK A SZOVJET GAZDASÁGI REFORM GYAKORLATÁBÓL SZABAD UTAT AZ ÉSSZERŰSÉGNEK A Szovjetunió határain túli sajtó természetszerűen a gazdasági reform egészét, országos közgazdasági vonatkozásait és össz-szövetségi adatait ismerteti. Nálunk is több cikk jelent meg a szovjet reformról, sőt neves szovjet közgazdászok tollából is napvilágot láttak elméleti és elemző írások. Nyilvánvaló azonban, hogy a reformnak nemcsak elméleti és össz-szövetségi vonatkozása van, hanem mindennapi, az embereket k öz v e 11 eniil érintő gyakorlata is. Ezt szeretnénk elsősorban bemutatni olvasóinknak. Másodszor, de nem utolsósorban választ szeretnénk adni azoknak, akik még ma is a tervszerűség mesterséges szétzüllesztésében, a piac mindenhatóságábana vállalati érdek társadalmi érdek fölé emelésében látva a gazdaságirányítás megreformálását, most, e torzítások lenyesegetése idején arról beszélnek, hogy „visszatérünk a merev és bürókratikus iparirányításhoz", a reformnak, úgymond, „befellegzett". Ha a szovjet reform gyakorlatában látott és itt közölt pillanatképekben sikerül bemutatni, hogy a gazdasági reform igazán és konkrét eredménnyel, sikeresen csak politikai stabilitás viszonyai közepette, torzítások és túlzások nélkül, a párt vezetésével valósítható meg — akkor e sorok írójának közel húszezer kilométeres adatszerző útja az afgán határszéltől a Baltitengerig nem volt hiábavaló. I. Terv és kezdeményezés IA csehszlovákiai új irányítási rendszer egyik kerékkötője volt, hogy a végletekig fokozta a vállalati önállóságot, a vállalati érdeket sok esetben ellentétbe hozta a társadalmi érdekkel. Szükségszerű velejárója ez a reformnak? ) A taskeili traktorgyár igazgatójával, ÍYipuszkov elvtárssal — aranyszegélyű porcelán tányérokról beszélgetünk. A témát Szarif Hodzsájev üzbég közgazdász , dobta be", nem véletlenül. Arról vitatkozunk ugyanis, mit kellene tenni, hogy a vállalatok saját érdekeiket követve, a reform adta önállóság lehetőségeivel élve ne játsszák ki a vásárlót különféle trükkökkel. így került szóba a porcelángyár, amely szép, sima mintás csészealjakat és tányérokat gyárt. A sima minta egv.szer csak eltűnt a piacról, és ontani kezdték az aranyszegélyű cifra tálakat, persze magasabb áron. Szafir Hodzsájev szerint ez visszaélés és arról tanúskodik, hogy a kereskedelem „bedőlt" a gyár zsonglőrködésének. Egyszerűen rentábilisabbá akarták tenni a tányérgyártást, lényegében ugyanannyi munkaráfordítással, kissé drágább anyag felhasználásával sikerült feltornászniuk és jóváhagyatniuk olyan árat, amely alapján nem is kell több tányért készíteniük, mégis növekszik a nyereségük. Pripuszkov, a traktorgyári Igazgató felháborodik ezen, mert ő ilyen egyszerűen nem növelheti vállalata nyereségét. Persze, ő is küzdhet új gyártmány készítésénél új, esetleg magasabb ár jóváhagyásáért. De neki azt ls figyelembe kell vennie, milyen traktorokra és kotrógépekre van szükség. Ezt az állami terv Írja elő a szükségletek szerint. Egyik újfajta kotrógépük a réginél minden vonatkozásban jobbnak bizonyult, s ezért a terv ezeknek az exkavátoroknak a gyártását másfélszeresen növelte. Ráadásul a régi fajta kotrógép pótalkatrészeit tovább kell gyártania, ami nagyon munkaigényes és árban is hátrányos. De erre törvény van, amely megszabja, hogy pótalkatrészeket a kereslet megszűnéséig gyártani kell. Nincs olyan árszabás — illetve, senki sem hagy olyat jóvá —, amely kiegyenlítené a nagy munkaráfordítást igénylő újfajta gépek és a pótalkatrészek gyártása miatt keletkezett hátrányokat. S így igazgatónk előtt a probléma így áll: a nyereséget csak az önköltség csökkentésével lehet növelni. — Ez így van rendben — tesz pontot az igazgató panaszai után a közgazdász. Segíteni próbálok a traktorgyári igazgatón és felvetem, hogy ismerek eseteket, amikor hasonló helyzetben a vállalat mezőgazdasági gépek helyett „jól fizető" autó-alkatrészeket kezdett gyártani. .. — És mezőgazdasági pótalkatrészekre nem volt szükség? — kérdi értetlenül az igazgató. — Dehogynem volt — válaszolom, — nagyon kellett és hiányzott a pótalkatrész. — Micsoda terv az, amely Ilyenkor ezt az áttérést lehetővé teszi? — kérdi még egyszer felháborodva. — Vállalati terv — mondom én. — Nem népgazdasági? — Nem. — Aha. — mondja, de nem érti. Én, sajnos, értem. A taskenti üzemigazgató ugyanis el sem tudja képzelni az olyan vállalati önállóságot, amelyben az állami tervet egyszerűen lehet semmibe venni és csak a vállalati érdekeket követni. Itt a terv a legfontosabb, alapvető társadalmi megrendelést kőtelező irányszámban előírja. Én azonban emlékszem arra, amikor az állami terv csak irányelv volt és a vállalat azt tett vele, amit akart. A taskenti traktorgyárban azonban nem lehet így bánni a tervvel. De akkor miben növekedett meg a vállalat önállósága a reformban? Az igazgató így foglalja össze a választ: — A terv a társadalmi érdeket tükrözi. A vállalati érdek a nyereség növelése. De, és ez a lényeg, ha a terv az alapvető tételeket előírja, akkor a vállalati érdek elsősorban a terv teljesítése lesz. És így kezdeményezésünk, megnövekedett önállóságunk nem a választék megválogatásában nyilvánul meg, hanem a termelés hogyanjában. A termelés minőségi, önköltségben, ésszerűsítési vonatkozásaiban nyílt szabad út a reform révén. A bérezésben, a munkatermelékenységben, az igények pontos és ügyes kifürkészésében és kielégítésében van kezdeményezésünknek tág tere. Tehát nem abban m i t, hanem hogyan gyártsunk. És ez növeli bevételeinket, a nyereséget, a béralapokat. Azt hiszem, így nem kerülhet ellentétbe a vállalati és a társadal mi érdek ... Hacsak nem kerii lik meg a szabályokat ügyeskedéssel, mint abban a porcelán gyárban... Az ilyesmi ellen tenni kellene valamit... ... S én máris otthon érzem magam a taskenti 43 fokos hő ség ellenére is ... VILCSEK GÉZA 1970 VII. 28.