Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1970-07-26 / 30. szám, Vasárnapi Új Szó

Aligha jár messze az igazságtól, aki megállapítja: kevés olyan üzem vagy vál­lalat van Szlovákiában, ahol oly alapo­san végigtanulmányozták s a gyakorlat­ban is rugalmasan, a helyi körülmények­nek megfelelően alkalmazzák a CSKP KB tavalyi májusi plénumán elfogadott reali­zációs irányelveket, mint a NYITRAI ÜT­ÉPlTÖ VÁLLALATBAN. Elsősorban ennek köszönhető, hogy tavaly nemcsak behozni tudták az első negyedév végén mutatkozó 15 milliós „mankót", hanem jól szervezett, lelkiismeretes munkával decemberre már 21 millióval túlszárnyalták egész évi ter­vüket! ... Föltétlenül még itt, a bevezetőben kell leszögezni azt is, hogy az üzem vezetősé­ge különösen nagy gondot fordít a dolgo­zók szabad kezdeményezésének kibonta­koztatására, a munkát könnyítő műszaki berendezések állandó korszerűsítésére és karbantartására s mi tagadás: a riporter valóban kevés üzemben találkozhat olyan jó „belső légkörrel", mint éppen a nyitrai utászok körében. AZ IGAZGATÓ: Áprilisban múlt hatvan­éves, amikor jó munkája elismeréséül a köztársasági elnök Munkaérdemrenddel ju­talmazta őt. Kellemes, fesztelen ember. Vasutascsaládból származik, a Szlovák Nemzeti Felkelés aktív katonája volt és kereken három évtizede párttag már. Még gyerekkorában megszerette az uta­kat, a távolságot... Csaknem minden va­kációt az utászoknál tölt, de az utakkal közvetlen kapcsolatba — hivatásszerűen — csak a felszabadulás után kerül. Elő­ször a központi útügyelet adminisztrátora majd parancsnoka; később a bratislavai UTAK nemzeti vállalat igazgatója, míg Nyitrára 1960-ban került. — Példás eredményeik titka? — A vállalaton belül uralkodó nyílt, őszinte légkör! Kiváló bizonyítéka ennek a minden építkezésen s az egyes munkacso­portokban havonta egyszer tartott „bizal­mi nap", ami alatt egy-egy olyan gyűlés értendő, ahol a vállalat vezetősége képvi­selőjének jelenlétéhen szemtől szembe megvitatjuk az építkezésvezetők s a mun­kások kölcsönös problémáit, panaszait... Abban, hogy tavaly olyan átütő munka­sikereket értünk el, nagy szerepük volt ezeknek az összejöveteleknek, hiszen a munkások nyíltan elmodhatták vélemé­nyüket minden kérdéssel kapcsolatban, rá-rátapintottak a munkaszervezés fogya­tékossságaira; másrészt viszont az építke­zésvezetőknek vagy a vállalat vezetőinek is alkalmuk nyílott megmondani a dol­gozóknak mindazokat a hibákat s köny­nyelműségeket, melyeket ők követtek el munkájuk során — sokszor büntetle­nül ... A műszaki-szervezési intézkedések s a dolgozókkal végzett céltudatos munka meghozta a kívánt eredményeket: TAVALY 36 MILLIŰ KORONA ÉRTÉKBEN VÉGEZ­TEK TÖBB MUNKÁT MINT 1968-BAN! Evés közben jön meg az étvágy ... —• tartja a régi közmondás. Ezt igazolták a nyitraiak Is, amikor az idei tervvállalásuk­nál az előzetesen előirányzott tervmutató­kat túlszárnyalva — 22 millióval „rádup­láztak"! És eddig (az első félév eredmé­nyei alapján) becsülettel állják is a sa­rat! ... TÉNYEK: A nyitrai Útépítő Vállalat kü­lönböző beruházási építkezéseket, útjaví­tásokat vállal, hidakat épít s a szlovák fő­városnak nyújtott műszaki segítség kere­tében Bratislavában is dolgozik. 1963 óta — amikor a nyitrai, a Bratislava-vidéki és a trencséni vállalatok egyesültek — már több százmillió korona értékű munkát végzett. É A hagyományos útszerkezetek leraká­sán kívül a vállalat üzemei a bitumenes és cement kötőanyagokkal előállított, jó mi­nőségű, magas műszaki színvonalú alapré­tegek készítését ís biztosítják. Teljesen au­tomatizált nagy teljesítményű útburkoló berendezésekkel, a legkorszerűbb elektro­nikus automata-szintéző, betonozó gépek­kel — amelyek az úttest egész szélessé­géhen képesek burkolni —; a megkemé­nyedett betonba réseket vájó berendezé­sekkel végzik a bitumenes és betonrétegek tökéletes gépi megmunkálását. Az elvég­zett munka jó minőségéről rendszeres la­boratóriumi, illetve vállalati-, üzemi- s mozgó-laboratóriumi kísérletek kezesked­nek. • A NYITRAI ŰTÉPlTÖ VÁLLALAT a kisebb s közepes nagyságú közúti hidak építésénél teljes mértékben az össszeépít­hető és hordozható szerkezeteket vagy pil­léreket alkalmazza, ami a monolitikus szerkezetekkel ellentétben lényegesen megrövidíti az építési határidőt. Az előre­gyártott elemek túlnyomó többségét a gal­góci üzemükben készítik. Az építőipari szakágazatok jóleső elismerésének tartják, hogy a gyors ütemű nyitrai lakásépítés keretében a beruházók náluk rendelik a többemeletes házak alappilléreinek előállí­tását. • A különböző műszaki főiskolákkal és tudományos kutatóintézetekkel való együttműködésük eredményeképpen, illet­ve az újszerű munkamódszerek alkalma­zása s a helyi nyersanyagforrások követ­kezetes kihasználása révén már évek óta a Közlekedésügyi Minisztérium legjobb JÓ.ÚTON A NYITRAI ÚTÉPÍTŐ VÁLLALAT Két MUNKAÉRDEMREND egy üzemben • Ahol nem meddő fogalom a jó munkafegyelem • Szabad teret a dolgozók kezdeményezésének! • Az útásók nehéz munkáját a legkorszerűbb műszaki berendezések könnyítik • Szoros barátságban a Párkányban állomásozó szovjet katonákkal • Egy-egy dolgozó havi átlagkeresete 2135 korona ÉNYEK, ERVEK, ETTEK, EREDMÉNYEK Fenti képünkön: a TELTOMAT perceriként 600 kg v aszfaltot kever. Lent: ez az új út köti majd össze Dunaszerdahelyet Csallóközcsütörtökkel. vállalatai között tartják őket nyilván. A tavaly kapott MUNKAÉRDEMREND a ked­vező közgazdasági eredmények elérésének elismerése. • 1969-ben 21 millió korona értékű munkát végeztek el terven felül, az állam­kasszába 4,7 millió korona többletet utal­tak. Tavaly összesen 297 építkezést fejez­tek be, ami az eredeti tervnél huszon­néggyel több. Újítási javaslatok útján 3,3 millió koronát takarítottak meg, amiből az újítóknak összesen 166 ezer koronát fi­zettek ki. • A vállalat élén politikailag öntuda­tos, szakmailag képzett és sokévi tapaszta­latokkal rendelkező vezetők állnak. A fia­tal mérnökök, műszaki középkáderek, fia­tal munkások és az öregebb alkalmazot­tak, illetve az egyes társadalmi szerveze­tek együttműködésének eredményeképpen megnégyszerezték a munkatermelékenysé­get, de az alkalmazottak számát csak nyolc százalékkal növelték. Egyéb párhu­zamok is jó munka- és gazdasági eredmé­nyeikről tanúskodnak. Másfél évtized alatt például a nyitrai ŰTÉPlTÖ VÁLLA­LAT 274,7 százalékkal emelte a munka­termelékenységet, míg ugyanezen idő alatt a bérek csak nyolcvan százalékkal emel­kedtek. Ez a tény is a helyes politikai, szakmai és közgazdasági-szervezési tevé­kenységük ékes bizonyítéka. AZ IGAZGATÓ: Sok a panasz közutaink állapotára, az aszfaltburkolatok minőségé­re. A panaszosok közül azonban csak na­gyon kevesen veszik figyelembe, hogy mai útjaink nem ilyen forgalomra épültek. Az egykori lófogatok helyébe néhány röpke év alatt a mai forgalom lépett! Komoly mulasztás volt ezeket az utakat csupán portalanítani az újszerű követelményeknek megfelelő korszerűsítés helyett. A ma épü­lő utaknál már gondosan ügyelünk a szükséges alapok és vízlevezető-csatornák megépítésére. Munkánk minőségét azonban sokszor az is befolyásolja, hogy milyen minőségű cementet vagy aszfaltot ka­punk?... Az általunk épített utak jó mi­nőségét a legkorszerűbb műszaki berende­zések alkalmazásával szorgalmazzuk. Eb­ben a szakágazatban elsőkként alkalmaz­tuk a nagy teljesítményű útburkoló-gép­sort, melyeknek teljesítményét saját újítá­sainkkal növeltük, a hálózati grafikonok kidolgozásánál elsőkként használtunk ön­működő számítógépeket. A jövőben e szá­mítógépek gyakorlati felhasználását to­vább bővítjük majd. Gondolok itt a raktá­ri készletek állandó ellenőrzésére, a ka­vicsszéthordás gazdaságosságának kiszá­mítására stb ... TÉNYEK: a NYITRAI ŰTÉPlTÖ VÁLLA­LAT korszerű műszaki és gépi fölszerelé­se ez idén is lehetővé teszi az elvállalt feladatok maradéktalan teljesítését. A gya­korlatban ez 400 millió korona értékű munka elvégzését Jelenti. Az építkezések többségén már folyik a munka. Különösen jó ütemben folyik az útépítés a Nyitra — Pata közötti 51-es országúton. • A nyitrai utászok az elsők között kö­töttek szoros barátságot a Párkányban ál­lomásozó szovjet katonákkal. A személyes kapcsolatok, a barátság egyre konkrétebb formákat ölt. Jó példa erre, hogy a nyitrai Otépítő Vállalat kiaszfaltozta a szovjet ka­tonák párkányi kaszárnyájának udvarát— ellenszolgáltatásképpen viszont a szovjet katonák a párkányi utak javításánál és építésénél segédkeznek, ami a kölcsönös együttműködés Ígéretteljes kezdete. Cseh­szlovákia fölszabadulásának negyedszáza­dos évfordulójára értékes fölajánlást tettek a nyitraiak: az amúgyis „ráduplázott" tervvállalást még további négymillió koro­nányi munkával lépik túl, amiben így Je­lentős részük lesz a szovjet katonáknak is. • A NYITRAI ŰTÉPlTÖ VÁLLALAT nem ismer szélsőségeket. A vezetőség, az egyes üzemek és a különböző társadalmi szerve­zetek közös erőfeszítésének eredménye­képpen 1968—69-ben ls hűek maradtak V. I. Lenin tanaihoz. Ennek gyakorlati vetü­lete elsősorban a munkaeredményekben mutatkozott meg, de a politikai orientá­cióban és a dolgozók fölötti gondoskodás­ban is szerepet kapott. Példaként megem­líthető, hogy csaknem minden építkezé­sen jó kulturális és szociális feltételeket teremtettek a munkásoknak: zuhany, me­leg víz, televízió, rádió, sportolási lehető­ségek vannak ... Aki csupán egy kicsit is jártas a lélektanban, az tudja: így köny­nyebben elviselhető a család távolléte ... Mert a jő közérzet, a lelki kiegyensúlyo­zottság is a jó munkaeredmények egyik függvényei É E tények, az igazgató fent idézett szavai alapján bárki önálló véleményt al kothat a NYITRAI ÚTÉPlTŐ VÁLLALAT­RÓL, annak nemzetgazdasági szerepéről .. S valószínűleg senkit sem lep meg a két MUNKAÉRDEMREND: az elsőt 1969-ben, a vállalat kapta; a másodikat ez idén VÖ­RÖS LAJOS igazgató. TERVEK: A jelenről beszélve — akar va-akaratlanul — több ízben ls szó esett már a tervekről . .. Ami azonban a nyitrai utászok legnagyobb vágya, az megbízást kapni a szlovákiai autósztráda építésében 1 Eddigi eredményeik alapján aligha áb ránd ez a reményük ... (X.l

Next

/
Oldalképek
Tartalom