Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)
1970-07-03 / 156. szám, péntek
János király F. DÜRRENMATT SZÍNMŰVÉNEK BEMUTATÓJA A HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZBAN „A tragédia mint a legszigorúbb műfaj, megformált világot tételez fel: a komédia viszont — amennyiben társadalmi komédia, mint Moliernél — alaktalan, keletkezésben, vagy összeomlásban lévő világot jelenít meg" — írja korunk egyik legtöbbet játszott és vitatott svájci drámaírója a Színházi problémák című tanulmányában. Néhány oldallal tovább a következő sorokat olvashatjuk: — ,,Hozzánk már csak a komédia tud közel férkőzni. A mi világunk épp úgy vezetett el a groteszkhez, mint az atombombához, amiként groteszkek Hieronymus Bosch apokaliptikus képel is. A groteszk azonban csupán érzéki kifejezésmód, érzéki paradoxon, tudniillik egy alaktalan valami alakja, egy arcát vesztett világ arca ... Ezeket a gondolatokat idéz-. tem fel, amikor az elmúlt hét végén beültem a bratislavai Hviezdoslav Színházba, ahol néhány éves szünet után ismét egy Dürrenmatt-darabot mutattak be. Diirrenmatt színműveiről, filozófiájáról, alkotásainak groteszk és abszurd légköréről, valamint sajátos kompozíciójáról oldalakat lehetne írni, ezúttal csupán arra szorítkozunk, hogy a neves szerző csaknem valamennyi alkotásában társadalmának embertelen törvényeit és az ott élő egyén gondolatait, érzéseit fejezi ki. Több művében — így a János királyban is — történelmi távlatokban ős összefüggésekben állít gyakran megborzongatőan találó görbetükröt az embert sokszor csak eszközként használó politikai konspirációk és törekvések elé. Bármennyire is éles szemű és jótollú szerzőnek tartják Dtirrenmattot, kétségtelen, hogy társadalombírálata nem haladja meg a becsületes polgári humanista álláspontját, s Sgy színműveinek erőssége csupán a társadalmi és erkölcsi problémák felvetése. A svájci szerző saját nézeteit és gondolatait nemcsak önálló alkotásaiban, hanem neves elődök színművének átírt változataiban is kifejti. Néhány évvel ezelőtt Strindberg egyik színművét „porolta" le (Prágában a Városi Színház játssza nagy. sikerrel), legutóbb pedig Shakespeare tragédiáját dolgozta át groteszk színművé. A téma történelmi: egyrészt a Plantagenett-dinasztia torzsalkodásait, embertelen intrikáit pellengérezi ki, másrészt pedig János király harcát és filozófiáját idézi fel a pápai hatalom ellen. Pavol Haspra rendező e darab színrevitelénél olyan kifejezőes3közöket keresett, melyekkel adekvát módon állítja színpadra Dürrenmatt sokrétű gondolatait. A szöveghez egy keretjátékot és V. Suchánekkel együtt ötletes díszlettervet készített, s így legtöbbször elérte azt, ami a szerző fő jellemzője, a sokszínű jelenetek és különböző fajsúlyú gondolatok gyors váltakozását. A keretjátékban csupán a narrátor szövegét kifogásolhatjuk, amely tele van vulgáris, Dürrenmatt stílusához egyáltalán nem illő Kulturális hírek • Oj PARTIZÁN-FILMRE készülnek a jugoszláv filmesek, melyben Orsón Welles Churchillt alakítja majd. • 1971 MÁJUSÁTÓL kezdve kétévenként nemzetközi tvfesztivált rendeznek Bratislavában, ahol a bemutatott alkotások a Duna-díjért versenyeznek majd. • A 70 ÉVES JULIÉN GREEN író kapta a Francia Akadémia idei 20 000 frankos irodalmi nagydíját. • TERVEK SZERINT jövő év januárjában Havannában tartják az Újságírók Nemzetközi Szervezetének hetedik kongresszusát. • SOLTI GYÖRGY, aki kilanc éve a londoni Covent Garden karmestere, a jövő évtől kezdve a chicagói filharmOľMkusok vezető karnagya lész. kifejezésekkel, s ez a tény a rendezés koncepciójával együtt — a játék első részét teleslegesen komikussá teszi, egyúttal pedig elhomályosítja az itt meghúzódó komoly mondanivalót is. Különben a túlzottan vidám hangvétel nemcsak itt zavar, hanem jórészt emiatt lett az utolsó néhány jelenet feleslegesen komor színű. Ennek ellenére a fiatal rendező munkája elsősorban az előadás gördülékenysége és számos kiváló részletmegoldás révén komoly figyelmet érdemel. Haspra bátorságát dicséri, hogy az igényes szerepeket csaknem kivétel nélkül fiatal színészekre bízta, s azok néhány apró kivételtől eltekintve igazolták is a rendező bizalmát. Ez különösen á címszerepet alakító Ivan Rajniakra vonatkozik, aki a jószándékkal, vívódásokkal, érzelmi kitörésekkel, de'ugyanakkor hatalomvággyal is teli angol királyt szépen felépítve játszotta el. Ellenfelét, Fülöp francia királyt I. Mistrík alakította az előbbihez képest kisebb temperamentummal, de annál több finom nüansszal és találó ötlettel. Kettőjük ellentétes felfogású és mégis figyelemre méltó játéka a bemutató egyik kellemes fénypontja volt. A többi szereplő közül S. Kvietik (Sir Richard) markáns alakítását lehet kiemelni. L. Haveri (Osztrák hadvezér) szerepében nem az alakítandó figura jellemét, hanem karikatúráját játszotta meg. A bemutató többi szereplőinek játéka a megszokott sablonokat alig túllépve az átlagos színvonalon mozgott. SZILVÁSSY JÓZSEF A kassai ipariskola folyosóin a szokásostól eltérő hangulat uralkodott. Akkoriban folytak le az érettségi vizsgák. Még a legvirgoncabb kamaszok is jámbor arccal ballagtak ügyes-bajos dolgaik után, csendesen megkerülve az ünneplőbe öltözött érettségizőket. Nagy pillanat ez a diák életében. Az alsóbb osztályosok, tisztelettel néznek ilyenkor a végzős diákokra: „az a veszély még ránk is leselkedik". Az érettségizők pedig, mint az utolsó ítélet előtt, számbaveszik a lógásokat, a kihagyott nagy tanulási lehetőségeket. „Most már mindegy, csak valahogyan túl legyünk már rajra". — Gergely Ilona — mondta a nevét a hosszúhajú, bodrogközi lány kérdésemre. Kiballagtunk az iskola előtti parkba egy padra beszélgetni arról, hogy milyen érzés is egy nappal érettségi előtt állni. Az ilyen napok, nem ismétlődnek meg az ember életében. Ezek a különös jelentőségű pii lanatok azonban ünnepélyesebbek, felejthetetlenek. — Fél? — Nem tudom. Tegnap féltem. Azután arra gondoltam, hogy többen leérettségiztek, mint nem, hát elszállt a szorongásom. Hogy holnap milyen bátor leszek, azt még nem tudom. Tulajdonképpen nem is olyan nagy dolog ez az érettségi. — Mi lesz érettségi után? — Szeretnék Kassán dolgozni. Megszerettem ezt a várost. Szeretnék majd angolul tanulni, s erre is itt van nagyobb lehetőség. Közben elmondta, hogy jó tanuló volt, 1,5 és 2-es átlageredmények jelzik szorgalmát és tudását. — Főiskolai továbbtanulásra nem gondolt? — Gondolkoztam azon is. Több akadálya van. Édesanyám hét éve nem él, és hárman vagyunk testvérek. Apám földműves s jó lesz, ha két húgom továbbtanulásában én is segítek. Félek a főiskolától, erős akarat kellene hozzá. Ha mégis főiskolára mennék, nyelveket tanulnék. — Miért választotta az ipariskolát? — Nagyon szerettem a természettudományi tantárgyakat és ezért. A magyart csak itt, az iskolán szerettem meg. Megszerette a könyveket is és sokat olvas. Érettségi után azonnal munkába áll. Munkásszálláson fog lakni, és szeretEgy ugrásnyira élettől ne gyakran hazajárni. A könyveken kívül szereti még a modern táncokat, főleg a jiveot, és a természetet. — A természetben jól érzem magam, úgy érzem, szabad és gazdag vagyok olyankor. Olyan a gyaloglás a természetben, mint amikor az ember szép verseket olvas. Csak azért nem mondom, hogy jobban örülök a szabad tájnak, mint a gyerek, mert a gyereknél nem lehet jobban örülni. Ilona gyűjti a versesköteteket. Kedves neki minden jó vers. Ha már nem fog iskolába járni, még többet olvashat, mint eddig. Több idő lesz a kultúrmunkára is, amibe szin. tén be akar kapcsolódni. A CSEMADOK-ba is mehetett volna dolgozni, de nem vállalta, mert az túl nagy kötöttséget jelentene számára és ritkán juthatna haza Kiskövesdre, ahol testvérei vannak, ahol olyan szép a természet, mint sehol. — Haza azért is fontos lesz, ha gyakran megyek, mert apáin dolga otthon munka után a „második műszak", segíteni akarok neki is. Nekünk olyan jó apánk van ... Mindegyikünket taníttatni akar. A húgom, remélem, elvégzi a főiskolát is majd, nagyon okos lány ... Érettségi. Egy szöcskeugrás és az ember telibe találkozik az élettel. Ilona sorsa napok múlva felnőtt sors, kötelességek, felelősségek végtelen halmaza. Az iskola, az osztály nagyon fog hiányozni, összeszoktak, megszerették egymást négy év alatt. — Nagyon rossz lesz elválni az iskolától. Tavaly nyáron is alig bírtam ki, hogy vége legyen már valahára a szünetnek. Tavaly nyáron a VSS-ben dolgozott. A munka nem volt nehéz, de úgy érezte, sokat van egyedül. Most már újra kell teremteni barátságokat, a társaságot, a másformájú életet. Még kamaszosan fogalmaz. Azt mondta, három évig legalább nem akar férjhez menni. Még szinte gyerek ebben a korban az ember, 'de másnap az élet felnőtté töri. — Egyre jobban izgulok, hogy holnap mi lesz. Pedig nem hiszem, hogy nem sikerülne. De azért mégis izgulok. Cietve búcsúztunk. Azt mondta, szurkolni megy az osztálytársaknak. Most kerülnek sorra az elsők. Ki tudja, mikor látja őket. Ki keli használni az utolsó pillanatokat is. GÄGYOR PÉTER T alán még sehol sem ültem ilyen nyugodtan, mint itt, ezen a forgalmas helyen. Előttem, mögöttem és mindkét oldalról autók, trolik közlekednek. jobboldalt villamosok is zörögnek, de engem semmi sem zavar: újságokat lapozok, s gondolatban loppal beleharapok a mellettem ülő, főtt kukoricát fogyasztó, karcsú hölgy sárga kukoricájába. Alig néhány méternyire tőlem hatalmas utcai óra áll, de csak azt veszem észre rajta, hogy zöld a külseje és feketék a mutatói; eszembe se jut, hogy a pontos időt is mutatja. Hallom, hogy balról hatalmas gépkocsi száguld felém, de nem nézek oda. Csupán érzem, amint közeledik. Talán nekihajt a padnak, amelyen ülünk. Talán már neki is hajtott és elgázolt bennünket. De hiszen akkor nem látnám a velem szemben ülő szőkeség formás combját, mely e pillanatban benzinszagot áraszt. Akárcsak szomszédnőm főtt kukoricája vagy a két út közti ágyás virágai. Érzem a nyár illatát. Es biztosan érzi ez a zöld kabátos, görbebotos, félkarú öregember is, aki éppen most szállt ki az orrom előtt megálló trolibuszból. Megint az órára pillantok, s most már azt is észreveszem, hogy 17.30 at mutat. Tehát rövidesen mennem kell. Vagy az a rohanó fiatalember helyettem is megy? Vagy ez a szemüveges, kimérten lépkedő asszonyság? Nem, hiszen most megállt. Csak nem azt várja, hogy én menjek őhelyette? Vagy valaki más? Akárki. Miért is megyünk? Es kiért? Egymás helyett? Vagy egymásért? Vagy egymás előtt? Egymás után? Egymás elöl? Vagy egymás ellen? Vagy csak egyszerűen megyünk? Nem tudjuk hova, csak megyünk? Már én is megyek, haladok. Es közben emberekkel találkozom: ismerős arcú idegenekkel és idegen arcú ismerősökkel. Vonatra szállok, hogy vigyen néhány kilométerrel odább a végtelen és mégis oly véges térben és időben. A vonat persze nem indul azonnal. De én nyugodt vagyok, mert nem felejtettem el rágógumit venni a gyerekeknek. Az ablakon át megpillantom a peronon B. Sz.-t. Hihetetlenül megőszült és megtört. Öregnek is -látszik. Hogy lehet ez, hiszen az osztálytársam volt? Nem is nézek rá. Inkább figyelem az ablaknál ülő fiatalasszony képesújságját. Valamilyen festmény reprodukcióját látom. Most jut eszembe: Ma voltam egy tárlaton. De mi is volt ott? Ja, már tudom! Két dolog maradt meg bennem: „A fájdalom" című kép és egy hatalmas, piros paca, a világ vérfoltja. Az újságban levő kép talán Picassóé. De egyáltalán nem vagyok benne biztos. Ebben a pillanatban úgy érzem, mintha semmit sem tudnék Picassóról. Csak azt, emberek nyüzsögnek, felém jönnek, vagy a sínekkel párhuzamosan haladnak. De ez teljesen mindegy: úgysem találkozunk. Sem itt, sem a végtelenben. J Nesze neked, geometria! I Aztán megint elindul — legalábbis relatíve elindul — a vonat, s én nézek ki az ablakon. Itt egy pocsolya, ott egy számtalan mikroparcellából álló veteményes kert — tele serényen szorgoskodó, műkedvelő kertésszel. Jobbra vasdaruk merednek az ég felé, kissé odább pedig egy kavicsbánya sekély vizét állja körül rengeteg pecázó. Talán többen vanMEGÉRKEZÉS hogy már nem fog soká élni. Mert öreg. Jaj, de buta gondolati Esküszöm, ekkora ostobaság már régen nem jutott az eszembe. Ezt még az sem menti, hogy igaz a következtetésem. Á fiatalasszony nyilván nem gondol Ilyen ostobaságra. Ö észre se vette a képet. Egy arcpakolásról szóló cikket olvas, s biztos vagyok benne, hogy 1 e percben ennél fontosabb témát el sem tud képzelni. Pedig a lap alján lálható kép is mutatja, hogy sokkal jobb téma is létezik. A kép gazdagon díszített sült húst ábrázol. De elfogadnám vacsorára! Egyszeriben milyen éhes lettem. Mit is ebédeltem? la persze: semmit. Nem volt rá időm. Nem várhattam, amíg megsül a hús. De minek is kell megsütni a húst? Miért nem esszük nyersen, vagy nyereg alatt puhítva, mint őseink? Mert már nincsenek nyergek? Vagy attól félünk, hogy megvadulnánk tőle, mint a nyers hússá! etetett kutyák? Nem töröm rajta a fejem. Mindenkinek a magánügye, hogy mit eszik. Az azért mégis érdekelne, hogy mit ebédel ma az a munkaköpenyes asszony, aki most a peronon egymaga négy, egymáshoz kapcsolt, csomagszállító kocsit húz. Igaz, a kocsik üresek, de így Is nagyon nehéz lehet őket húzni. A oillanymozdony sokkal nehezebb terhet vonszol és mégis milyen gyorsan halad! Már meg is érkezünk az első állomásra, ahol nak, mint amennyi a hal a vízben. Vízparti fákra emlékeztetnek. Talán azokat helyettesítik. Beleillenek a tájba. Akárcsak a közeli hegyről kiemelkedő, két hatalmas televízióantenna, mely úgy tűnik, mintha mindig ott állt volna — gyökere talán van ís, csak éppen lombja nincs. De azért így is nagyon kedves ez a két szálfa. Most mintha mindkettő bólogatna felém. Pedig nem bólogat, csak a nyakam csuklik, mert váltókon gördül a vonat: egy újabb állomásra érkezünk. A pályaudvar tele dróthuzallal, alig látni az eget. Kalitkában érzem magam. Drótkalitkába zárt kanárinak érzem magam. Még fütyölhetnékem is támadt. Fütyölök is mindenre. Akár ezek a felszálló vasutasok, akik a szűk folyosón kártyázni kezdenek. Ülőhely nem jutott nekik, de talán állva is élvezik a kártyázás varázsát. Észre sem veszik, hogy valahol megszólal egy táskarádió; azt sem, hogy rövidesen el is hallgat. Most meg a folyosó másik végéből hallatszik zeneszó, vidám ritmusú fúvószene. Olyan, mint amilyennel május elsején szokták ébreszteni a lakosságot. Most azonban nem ébred fel senki. Bár én észrevehetően frissebb leltem. De lehet, hogy nem a zenétől, hanem a közben kinyitott ablakon beáradó levegőtől. Vagy attól, hogy megláttam valamit, ami mindig megpezsdíti a vérem: egy miniszoknyás nő combját. A következő pillanatban azonban elsötétedik a keskeny folyosó: egy tehervonat mellé kerülünk, amely elzárja a kilátást. Éppen egy marhavagon áll az ablakunk előtt. Alig néhány centiméternyire az orromtól. Ügy tűnik, mintha a marhavagonban utaznék. Hátamon végigfut a hideg. Nagyon félek a marhavagonoktól. Alig várom, hogy újból elinduljunk. Szerencsére már megyünk, de úgy tűnik, mintha a tehervonat vagonjai már sohasem akarnának eltűnni ablakaink elől. Végre látom az égboltot, de valahogy szűkebb lett. A vonat folyosója és a kupé is keskenyebbnek tűnik. Sőt, a cipőm és a ruhá\m is szorít. Kigombolom a kabátom és az ingem gallérját. Már valamivel jobb. Titokban mély légzést végzek. Közben azon tűnődöm, miért látszanak oly szomorúaknak a háztetők. Egy kéményből kormos füst száll nyílegyenesen az ég felé, szélcsend lehet. A nap már eltűnt az égboltról, laj, de jó lenne most rúgni a labdát ezekkel a srácokkal, itt a vasút mentén! Még nézni is jó őket. Sajnos, nem sokat látom a vidám csapatot, mert a fák eltakarják. Most egy hatalmas búzavetés tűnik fel. Keresem a fácánokat, de sehol sem látom őket. Végre egyet megpillantok, ahogy felrepül. B.-re érve kíváncsian figyelem, hogy a malom melletti ház udvarán most is ott ül-e az a két öregember, akik szinte tartozékai ennek a tájnak. Ott ülnek és olyan határozottan gesztikulálva vitatkoznak, mintha így változtatni tudnának a múlton, melyet idéznek. Már nem látom őket, mert a vonat tovább robog. Lezárt sorompó mellett haladunk el. Talán harminc autó is várja, hogy felnyissák a sorompót. A sofőröknek legalább a fele bizonyára káromkodik, és pokolba kívánja a személyvonatot, minden utasával. De engem ez nem zavar. Sőt, nagy és nemes gondolatok megvalósítására ösztökél. Korszakalkotó gondolatok kerülgetnek. Határozottan érzem, hogy valami egészen rendkívüli gondolat fog eszembe jutni. De erre már nincs idő, mert a sofőrök átka teljesült: megérkeztem a pokolba — haza. Itt érzem magam a legjobban. FÜLÖP IMRE >t m 1970 VII. 4.