Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1970-07-21 / 171. szám, kedd

A FIATAL DOLGOZÓK ÉS A VEZETÉS SZÍNVONALA ŕ V S36

í

x " v Túlzás az a gyakran hangoztatott megállapítás, hogy a fiatalok munkahelyi beilleszkedésének egyedüli meghatározója a vezetés színvonala, s „ahol jó a vezetés, ott nincs baj a fiatalokkal" — de az összefüggés kétségtelen. Elsősorban arra az ellentétre gondolok, amely egyrészt a fiatal dolgozók megmásult munkahelyi ambíciói, elvárásai és igényei, másrészt a múltba ragadt, korszerűtlen vezetői magatartás különféle megnyilvánulásai között állapítható meg. A fiatal dolgozó természetes igénye, hogy bebizonyíthassa önmagát, érezni akarja az önálló cselekvés örömét, fontosnak akarja tudni személyét, munkáját, munkakörét és munkahelyét; a fiatal szakembernek pl. olyan új ötletei, elképzelései lehetnek, amelyek a szervezeti élet kialakult, sokszor megcsontosodott, bürokratikussá vált rendjében nem kapnak érvényesülési teret. Jlysnkor a vezetőtől várnak eligazítást. A vezető erre csak akkor képes, ha szembe tud és mer nézni a legnehezebb vezetői feladatot jelző bonyolult problémával: hogyan lehet egyensúlyi állapotot létrehozni egyrészt a szervezeti fegyelem követelményéből, az alá- és fölérendeltség tényéből szükségszerűen adódó embepi kiszolgáltatottság, önállóság- és szabadságkorlátozás minden formájától való szabadulás vágya, — másrészt olyan emberi kapcsolatok kialakításának igénye között, amelyek keretében az emberi személyiség természetes érvényesülési és önmegvalósítási igényei is kielégülhetnek. Erre a lehetőséget az adja, hogy a munkahelyre lépő fiatal dolgozó a fegyelmet feltételező és követelő szervezeti rendet ugyan még nem érzi az emberi lét természetes közegének, mert szabadságában, önállóságában korlátozza, — de a szervezet által biztosított védettséget, a Szervezet keretében elérhető társadalmi rangot és presztízst igényli. A vezetőnek számolnia kell ennek az ambivalens megtartásnak azzal a következményével, hogy a fiatal dolgozó, bár gyakran szembeszegül a szervezeti fegyelem objektív követelményeivel, ugyanakkor viszont bizoayos elvárásait, természetes emberi igényeit, érvényesülési és önkifejlesztési törekvéseit Magyarországi tapasztalatok csak a szervezet keretén belül elégítheti ki. A műveltségben és öntudatban megváltozott fiatal beosztott természetszerű ellenállást tanúsít pl. az alá- és fölérendeltség tényéből származó kiszolgáltatottság minden formájával szemben, de ugyanakkor igényt tart olyan önálló és önfelelősségű munkakörre, amelyet csakis a munkamegosztáson és ésszerű együttműködésen alapuló szervezettség és fegyelem biztosíthat. A szervezetet a fiatal dolgozó, mint olyan társadalmi környezetet is igényli, ahol emberek vannak együtt, akik véleményt cserélnek, állást foglalnak, közös céljaik, közös gondjaik vannak. A munkahely a maga egészében, embereivel és eseményeivel, a közösségi élet számtalan élményével, ellentmondásaival és bonyolult kapcsolataival a fiatalok életének is szerves részévé lett. Utaltam arra, hogy a korszerűtlen vezetői szemlélet egyes megnyilvánulásai már eleve lehetetlenné teszik a fiatalok munkahelyi elvárásainak kielégítését. Ezen kívül itt csak egyet említek, amit a leglényegesebbnek tartok: vezetőink egy részének szemléletét — sokszor nem is tudatosan — még mindig az a feltevés határozza meg, hogy a vezető azért vezető, mert a kollektívában ő a legokosabb ember. A fiatalok munkahelyi beilleszkedésével kapcsolatos problémák megoldásában nem sokra megyünk mindaddig, amíg vezetőink nem emelkednek a szemlélet korszerűségének arra a szintjére, hogy nemcsak megértsék, hanem át is érezzék, magukévá tegyék és magatartásukban is kifejezzék a társadalmi változásokkal számoló korszerű vezetés egyik legfontosabb alapelvét: vezető nem azért vezető, mert a legokosabb, hanem azért, mert a legjobban ért ahhoz, hogy ösztönző ráhatás út ján munkatársait — a nálánál „okosabb" munkatársait is — tudásuk és képességeik maximális kifejtésére késztesse, önállóságra, kezdeményezésre és felelősségvállalásra nevelje. A szemléletváltozásnak ezen a téren különösen a fiatal szakemberek munkahelyi beilleszkedése szempontjából van nagy jelentősége. Befejezésül — mintegy az elmondottak alátámasztására és Az új gazdasági mechanizmus CSAK LEHETŐSÉG (de máris okosan hasznosított lehetőség) Termelékenység A magyar reform elvben kimondja, hogy a gazdasági szabályozók egy bizonyos időszakon belül nem változnak. A reform 1968-ban lépett érvénybe, és szabályozóinak rendszere három évre, 1970-ig szól. Most úgy tervezik, hogy a következe időszak 1971—1975 lesz, vagyis az új ötéves terv időszaka, s nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a szabályozókat egy középtávú tervcélkitűzéseivel együtt dolgozhatják ki és hagyhatják jóvá. A terv és a szabályozók ilyen egybeesése a komplex, hatékony gazdaságfejlesztés egyik legalapvetőbb feltétele, ugyanis nagy lehetőséget kínál céltudatos strukturális változtatások, intenzitásbeli fokozások, nagyarányú műszaki fejlesztés (mint elsődleges program) stb. megvalósítására. A reform eddigi két és fél esztendejében nem volt szükség a szabályozók lényegesebb módosítására. Ez nagyban fokozta a termelők biztonságérzetét és vállalkozói kedvét. A központi irányítás stabilitása lehetővé tette a merész mikroökonómlaí koncepciók klaliakligazolúsára — idézek annak a vizsgálatnak a megállapításaiból, amelyet két munkatársammal három éven át folytattunk. Ennek keretében huszonegy 18—21 közötti — fiatal dolgozó munkahelyi beilleszkedésének körülményeit vizsgáltuk. A vizsgálati eredmények' összesítését 258 feljegyzett megfigyelés alapján készítettük el. Idézek néhány részletet: ,,.. . a vizsgált fiataloknál a munkahelyi beilleszkedés szempontjából nagyon lényeges tényezőkként jelentkeztek a munkahelyi élet olyan üsszetevói, mint pl. a munkahely, a munkakör, vagy a konkrét feladat fontossága a fia tal dolgozó számára . . a fiatal dolgozók fontosságigényének kielégítését általában igen nagy je lentőségíínek találtuk az eredményes vezetői ráhatás szempontjából — főleg a fiatalok meghatá rozásánál, továbbá a szervezeti helyzetükkel összefüggő kérdések eldöntésénél." ,, . . . A vizsgálat során kiderült az is, hogy a fiatalok az idősebb dolgozóknál sokkal érzékenyebben reagálnak a náluk még elég általános autoritatív vezetési stílus egyes megnyilvánulásaira, s gyakran a jószándékú vezetői beavat kozást is „gyámkodásnak", „fon toskodásnak", „szövegelésnek" minősítik, különösen ha a jószán dék az alárendeltséget hangsútyuzó régi formában jelenik meg . . . Vizsgálataink azt mutatták, hugy a vezetőkhöz való viszony kiala kulásában a hivatali — formális — tekintélynek csak a munkábalépés utáni első időszakban van jelentősége, a későbbiek során e tekintélyforma hatása szinte semmivé válik, illetve akkor marad meg, ha személyi és főleg elfogadott tekintély is alátámasztja". A vizsgálatokból leszűrt végső következtetésünk: a fiatal dolgozók szervezeti beilleszkedésének nehézségei részben azoknak a vezetőknek helytelen szemléletére és magatartására is visszavezethetők, akik nem számolnak a fiatalok megváltozott elvárásaival, s a hivatali tekintélyre támaszkodva, egy régi elavult vezetési koncepció alapján alakítják ki fiatal beosztottjaikkal az alá és fölérendeltségi kapcsolatokat. Azt hiszem széles körű vizsgálatok is megerősítenék azt a feltevésünket, hogy a fiatalok munkahelyi beilleszkedése elsősorban nem bér- és státusprobléma — amivé rendszerint egyszerűsítik — hanem a vezetői szemlélet, magatartás és ráhatás korszerűségének, 111. korszerűtlenségének problémája is. Dr. DOBQSSY IMRE jó eredményeket érnek el a fíösi Állami Gazdaság várkonyi részlegén. A 123 ha-os lucernaföld feléről a termést már betakarították és kazalazták. Hektáronként 14 mázsa szénát és 40 mázsa lucernát termeltek. (Felvétel: B. Palkovič — CSTKJ MITRA K E S Z E N Már javában aratási hangulat uralkodott az 1350 hektáros aranykalászi Béke szövetkezetben, mikor a múlt hét egyik szeles délelőttjén arra jártunk. Az út mélyedéseiben az éjszakai eső után keletkezett pocsolyák színét borzolgatta még a szél és lógott az eső lába. — Használt, de inkább ártott ez az eső — mondogatták ittott az emberek, akikkel a szövetkezet irodájába igyekezve találkoztam, ahol Jozef Sefton mérnők-agionómussal, Bot Ferenc mechanizátorral és Méry Gyula csoportvezetővel hozott össze a véletlen. — Mikor tervezik teljes ütemben megkezdeni a betakarítást? — kérdeztem. — Ez már csak néhány nap kérdése — mondja Méry Gyula csoportvezető. Mi ugyan már minden tekintetbon indulásra készek vagyunk, csakhogy az idő engedi-e majd. Éppen most várjuk még Morvaországból a brigádosokat, akik két darab SZK-t hoznak a négy sajátunk mellé. Előzetes terveink szerint, ha semmi váratlan közbe nem jön, tíz-tizenkét nap alatt 300 hektár Bezosztaja és Mironovi búzát és 260 hektár tavaszi árpát be tudunk takarítani. — Milyen módszerrel végzik majd az aratást? — tettem fel a kérdést a gépesítőnek. — Eddig ugyan mór 40 hektár tavaszi árpánk van renden, de a meglevő gabonát kizárólag csak egymenetesen akarjuk belakarítani. Ennek előnyét abban látjuk, hogy egyrészt a mi gazdálkodási viszonyaink között lényegesen kisebb a gépek okozta szemveszteség, másrészt pedig így sokkal egyszerűbb megszervezni a betakarítást. Végül pedig sürget a betakarítás agrotechnikai határideje, s ami szintén fontos, lényegesen csökken a munkaköltség is. A kétmenetes betakarítási módszert csak abban az esetben tervezzük, ha nem lenne egyenletes az érés. Ezzel azonban csak az árpánál számolunk, mert a sarjúhaj'tások egy, része még zöld. Egyébként gépeink üzemképesek. Előreláthatólag az aratásra beosztott 17 traktorunk biztosítani tudja majd az aratással kapcsolatos munkákat és szállításokat. — Sok problémát okozott az idei szokatlan szárazság is — kapcsolódik a beszélgetésbe Jozef Seňon mérnök-agronómus is, aki 1965-ben került a szövetikezetbe a nyitrai Mezőgazdasági Főiskoláról. — Öntözéssel ugyan részben sikerült pótolni a csapadékhiányt, de ez lényegesen megnövelte a termelési költséget. Csupán egy hektárnyi terület egyszeri öntözése 98— 100 korona többletkiadást jelent a szövetkezetnek, összesen 1075 hektárt kellett öntözni, de nem egy, hanem több alkalommal. — Milyen hozamok mutatkoznak? — Árpából 26 mázsás átlagot várunk. — Szerintem talán több is lesz — bizakodik az agronómus. Ügy harminc mázsa körüli hozamra számítunk. — És búzából? — Hasonlóan. — Inkább csak kevesebbet emlegessünk, de annál többet tudjunk majd betakarítani — mondja tréfásan a gépesítő. Igaza van Bot elvtársnak. Most az a fontos, hogy ennek a kemény munkának minél nagyobb számok legyenek az eredménymutatói. LALO KÄROLIV (5). tását, s az ipar és a mezőgazdaság (mint a sinatelepi példa is mutatta) nagyarányú fejlesztésbe fogott. A nyereség beruházásra, korszerűsítésre fordítható 25 százaléka tetemes öszszeg, tehát érthető, hogy országos viszonylatban igen megnőtt a beruházási igény. Nem kis gondot okoz ez, körülbelül hasonló értelemben, mint nálunk. A vállalatok java részének van pénze [egyes híradástechnikai vállalatok például önként lemondtak az állami dotációról — bárcsak példájukat a mi vállalataink is követnék!), de a magyar építőipar kapacitása ugyanúgy véges, mint a miénk. A jócskán megnövekedett kereslet (a nem klelégítettet mintegy négymilliárdra becsülik) természetesen azt eredményezte, hogy igen felszöktek az építőipari árak (1968-ban 17, 1969-ben mintegy 5 százalékkal). Fontolóra vették, hagyják-e érvényesülni ezt az emelkedő irányzatot. Ügy döntöttek, egyelőre hagyják, mert meggyorsítja a beruházási kereslet és a műszaki kapacitások kiegyensúlyozását, ami a hatékonyabb beruházás egyik alapfeltétele. Magyarországon ma senki sem tagadja, hogy még mindig igen erősen érvényesül a gazdaságfejlesztés extenzív irányzata. A termelésnövelésben a vállalatok még inkább a létszámemelés útját választják (jóllehet ennek főként bérszabályozási okai vannak), s nem a korszerűsítést. A magyar ipar egyes ágazatokban, például a korszerű energiahordozók (olaj, gáz) termelésében, továbbá a magyar nyersanyagot feldolgozó alumíniumkohászatban, a híradástechnikában és műszeriparban, valamint a szerves és szervetlen vegyiparban igen magas fejlettségi színvonalat ért el. A statisztika büszkén állapította meg, hogy a géppark jelentősen megfiatalodott, a tízévesnél „fiatalabb gépek" aránya 45 százalék, míg az iparilag fejlett nyugati országokban is „csak" 35—38 százalék. Ugyanakkor Igaz, hogy a régi gépek aztán valóban régiek, és hogy az új gépek sem minden esetben a legkorszerűbbek, kevés a gépsor és a termelékeny célgép, viszont sok az univerzális gép. Az effektív munkának továbbá hátrányára van, hogy nem eléggé hatásos a nem előnyös, illetve gazdaságtalan termelés kiszorítására irányuló nyomás, ami akadálya az ésszerű létszámgazdálkodásnak is. A mi viszonyainkhoz képest lényeges különbség azonban, hogy mindennek a hátterében — legalább részben — tudatos gazdaságpolitika húzódik meg. A magyar reform bevezetésekor ugyanis nem titkolták, hogy a mechanizmusba bizonyos „fékeket" is beépítettek, mégpedig azért, hogy elejét vegyék a szélsőségeknek és a nagyobb zökkenőknek. Az egyik, s talán a leghatásosabb ilyen „fék" a bérszintellenőrzés volt, mely a célnak megfelelő adóztatással azt volt hivatott biztosítani, hogy az átlagbér ne emelkedjék túlságosan. A piaci egyensúlyt szolgáló okos intézkedés volt ez. A vállalatok azonban spekuláltak is: növelték a létszámot, nem tárták fel a munkaerő-tartalékokat, sőt egyre nagyobb létszámigényt támasztottak. A következmény az lett, hog^ bár a korábbi éveknek megfelelő ütemben növekedett a nemzeti jövedelem (s az átrendeződés időszakában ez sem csekélység), a termelékenység stagnált. (Tény ugyanakkor, hogy a munkaidő-rövidítés is csökkentette a ledolgozott órák számát: 9 százalékkal!) És a nagy munkaerőkereslet egy további, kedvezőtlenül visszaható negatívumot is előidézett: rendkívülien megnőtt a munkaerővándorlás. Az emiatt keletkező kiesést 10 000 fő évi munkaidejére becsülik. A vállalatok tehát nem nagyon törekedtek a munkatermelékenység fokozására. Kiszámították, ha 1968-ban és 1969-ben egy átlagos ipari vállalat adott létszámmal, tehát csak a termelékenységgel akarta növelni a termelést, akkor az 15-ször került neki többe, mintha ugyanazt a növekedést adott termelékenységgel, de növekvő létszámmal kívánta volna elérni. Magyarországon az eleven munka költsége a vállalatoknál ugyanúgy, alacsony a holt munka ( az anyagok, a munkaeszközök) költségéhez képest, mint nálunk. Nem arról van szó, hogy a bérek alacsonyabbak, mint a fejlettebb országokban, hanem arról, hogy a teher 25 százalékos béradó^ most már kb. nálunk is ennyi J, amivel a vállalatok kalkulálnak, viszonylag kicsi, mert az átlagos munkaerő kiképzése és eltartása a társadalomnak ennél jóval többe kerül. Viszont ez nem mondható el a termelési eszközök árainak színvonaláról és tértiéiről. A magyar elvtársak azonban nem hagyták annyiban a dolgot. Azért, hogy a vállalatok feltárják munkaerő-tartalékaikat, a következő iutézkedéseltet hagyták jóvá: az átlagbérszint növekedése miatt keletkezett költségek 30 százalékát az eddigiektől eltérően a költségek között számolhatják el, de csak a négyszázalékos átlagbéremelkedési szintig; továbbá az évi létszámnövekmény bérének egyharmadával csökkenteni kell a részesedési alapot és ezt adóként be kell fizetni (természetesen az új gyárak mentesítést kaptak), és végül, ha a létszámot a múlt évihez képest csökkentik, és nem csökken a termelés a megtakarított bér egyharmadát a részesedési alaphoz csatolhatják. Ezektől a korrek Cióktól jelentős eredményt várnak, de az ötéves tervre már továbbiakat is előkészítenek. Számunkra is elgondolkoztató megoldás ez. Következik: AKTÍV KÜLKERESKEDELEM 19711 VII. 21.