Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1970-07-17 / 168. szám, péntek

SZENC. Napfényes Tavak. Kéklő víztükör, fodrozó hullá­mok — egy kis oázis a nyári kánikulában. Emberek ezrei ke­resnek itt enyhülést és kikap­csolódást a perzselő napsuga­rak elől. A szenei tavaknak már híre van. Kristálytiszta vi­zéről, kellemes környezetéről nemcsak a hazai és külföldi vendégek beszélnek, hanem az újságok is többször tettek em­lítést róla. Mi most kissé más­ként szeretnénk írni, az embe­rek közt járva, azt szeretnénk teljegyeznl, amit egy úgyneve­tak meleg ételt. A szenei föld­művesszövetkezet boltja ez, ci­gánypecsenyét és sült kolbászt árulnak, fehér és vörös- bort, valamint szódát. Mire odaér­tem, a cigánypecsenye már el­fogyott, s habár itt nem voltak nagyon sokan, a kiszolgálás csigalassú volt. Mindössze egy serpenyőjük volt, s ebben egy­szerre legfeljebb öt kolbászt le­hetett kisütni. Ezzel foglalatos­kodott az egyik elárusítónő, a másik meg hol kenyérért, mus­tárért, hol meg aprópénzért sé­tált el a szomszédos üzletekbe. HÉTVÉGE SZENCEN zett átlagember — amilyenből ilyenkor, hétvégén néha több tízezer is megfordul — tapasz­tal a kétnapos víkend alatt. 1. Az első benyomás kellemes. Gondozott növényzet, tisztántar­tott füves strandolóhely. A be­járatnál egy piros karszalagos férfi udvariasan elmagyarázza, hogy a kocsival hol parkol­junk. Az autók többsége Brati­slavából és a környező járás­ból való. Érdekes, e hét végén csupán néhány olyan rend­számtáblájú kocsit láttam, amely távolabbi szlovák tájak­ról érkezett, viszont annál több a cseh országrészből jött jár­mű. A külföldiek közül az NDK-beliek vannak legtöbben, ezenkívül néhány magyar, ro­mán és rryugatnémet rendszám­táblájú kocsit láttam. A tó partján az üzemi üdülőkön kí­vül 15 nagyobb, és néhány ap­ró víkendház, összesen 350 ember részére nyújt szállást és ez elenyészően kevés, még a szezon előtt is, hát még ilyen­kor. Mire letelepszem (már csak­nem dél fele járt), a tó part­ján, szinte egymás hátán fek­szenek az emberek, úgyszólván minden négyzetméternek van gazdája. A vízből alig lehet lát­ni a partot, mert mindenhol barnára sült testek övezik kö­rül a tavat. A jóleső lubicko­lás után (a szenei tónak kiváló vize van) valami harapnivaló után nézek. A faházas vendég­lőben irdatlan hosszú a sor. íny­csiklandó szagok terjengnek mindenfelé, a sok ácsorgástól még inkább megéhezett embe­rek jóízűen ebédelnek. A hosz­szú sor miatt úgy döntök, hogy más helyet keresek. Sokat nem válogathattam, mert mindössze még egy faház előtt árusítót­Magyarországi tapasztalatok Azután néhány perc eltelte után, szépen nyugodtan hozzá­láttuk az adagoláshoz, s körül­belül hat-nyolc percenként jöt­tek a pulthoz. A vontatott ki­szolgálást még növelte, hogy minden ember több adagot kért. Lemértem a sorban eltöl­tött időt: előttem kilenc ember állt és negyvenhárom perc telt el, míg én kerültem sorra ... Délután, persze, már az egyik helyen sem voltak annyian, de­hát ebédelni mindenki tizenket­tő és kettő között szeretne. Az üdítő italokat árusító házikó előtt is állandóan hosszú sor állt. A „csúcsforgalomban" eb­ből is nagyon kevés a két el­árusítóhely. Ebéd után a kölcsönzőt néz­tem meg. Itt is aránylag nagy volt a tolongás. Ha valaki csó­nakot akart kikölcsönözni, ak­kor előjegyezték a nevét és több órát kellett várnia, míg sorra került. Ezért sokan in­kább az úszást választották és lemondtak a csónakázásról. Oszkálgatás közben ismer­kedtem meg egy rostocki férfi­val, aki családjával átutazóban megállt néhány napra Szencen. Itt, a vízben érdeklődtem be­nyomásairól. Nem győzte di­csérni a tiszta, kellemes vizet és a környezetet. Ű is kifogá­solta. a szezonhoz képest elég gyér üzlethálózatot és megem­lítette azt is, hogy esténként kikapcsolódásra alkalmas kul­túrműsor is jól esne a vendé­geknek. itt, egy óra múlva jön vissza — feleli a kérdésre. A fiatalember megfordul és így mondja: — Pedig ezt a kerékpárt küldték neki, ezt akartam átadni. A fér­fi erre elmosolyodik: — Vagy úgy, akkor rendben, én vagyok Jozef Schmidt. Aztán felénk fordul: — Sajnos, cseleznem kell, hivatalosan ma egyig kell dolgoznom, persze, az éjszakát is itt töltöm, de a sok admi­nisztratív munka miatt né­hányszor „nem vagyok itt". Egy cseh férfi Pŕeioučról ér­kezett. A kempingtáborban sze­retne letelepedni családjával. — Lehetetlen — integet Schmidt bácsi —, minden hely foglalt. — A faházikókat nyárra három hónappal hamarabb kell meg­rendelni és így sem biztos, hogy jut hely. A kempingtábor­ban a hétköznapokon azért akad egy kis üres teriilet. Hét­végén azonban itt sincs ürese­dés. Közben villámgyorsan még két apró kérést is elintéz, majd felém fordul: — Parancsoljon. Mikor megtudja jövetelem cél­ját, int egyet: — Rólunk már sokat írtak, nemrégen önök is. Megmondom neki, hogy néhány apró kérdéssel zavarom csu­pán, amelyről eddig tudtommal nem tettek említést. Behív az irodába, katonás léptekkel bort hoz az asztalra, odahívja tit­kárnőjét: — Ugye, csinos tit­kárnőm van? Rábólintok. — O lett az idén a szenei tavak szépségkirálynője. Nem tudunk tovább beszél­getni. Állandóan cseng a tele­fon, nyílik az ajtó. Az ott töl­tött öt perc alatt heten keres­ték Jozef Schmidtet. Estefelé, amikor újra meglá­togatom, már kisebb a forga­lom. Végre van egy szabad ne­gyedórája. Körülnézek a szo­bában és látom, nem tévedtem, amikor a katonás lépteket em­legettem. Jozef Schmidt köztár­sasági elnökünk oldalán har­colta végig a második világhá­borút. Egyenruháján számos ha­zai, szovjet és román kitüntetés csillog. Tehát innen ez a fris­sesség, temperamentum. Meghallgatja észrevételeimet. — Nézze, elismerem, az idény­ben bizony nem éppen legjobb a kiszolgálás. Ennek egyik oka az, hogy több vállalat szeretne itt gyorsan nyerni, nagyobb be­fektetés nélkül. Ezért a friss zöldségen kivül üdítő italok és ételek helyett inkább bort és ajándéktárgyakat árulnának, mert ez nagyobb haszonnal jár. Az ellátáson, szerintem, úgy le­hetne segíteni, hogy több vál­lalat helyett ezt is mi szervez­nénk ineg, valamelyik fogyasz­tási szövetkezet bevonásával. Ami a csónakok kölcsönzését illeti, hétközben ki tudjuk elé­gíteni az igényeket, szombat, vasárnap már nem. 40 csóna­kunk van, többet nem vehetünk, mert ez hosszabb időre nem fizetődik ki. A gondozásosság szempontját nekünk is figye­lembe kell vennünk. Nézze, én pontosan tudom, mi minden kellene még ide, de tisztában vagyok azzal is, hogy ezek az elképzelések csak a népgazdasági helyzetünk javu­lásával párhuzamosan valósul­hatnak meg. Amit mi tudunk, megteszünk: tisztaságot, kelle­mes vizet és környezetet bizto­sítunk. A többi problémát is megoldjuk a lehetőségeinkhez képest. Határozottan beszél, látszik, hogy pontosan ismeri a tényeket. 3. Lassanként beesteledik. Fel­bolydul a vízpart. A strandolók nagy része hazafelé igyekszik. Többségük elégedetten távozik, néhány fentebb említett apró bosszúság ellenére is. Remélhe­tőleg az illetékes szervek a felmerülő problémákat Jozef Schmidt elvtárs kitartásához és lelkesedéséhez hasonló eré­nyekkel odják meg, mert igaz ugyan, hogy Szencen nyáron mindig telt ház lesz, de azért az sem lehet közömbös senki­nek. s az illetékeseknek külö­nösen nem, hogy az emberek kipihenve, vagy pedig bosszú­san távoznak-e innen. SZILVÁSSY JÓZSEF A VASÚT SIKERES TERVTELJESlTÉSE 2. Az úszás és az alkalmilag megszervezett röplabdázás után a Napfényes Tavak vezetőjét, Jozef Schmidtet keresem. Az iroda ajtajában egy fiatal férfi megelőz e kérdéssel. Egy széles vállú, fiatalos mozgású, a „má­sik ötvenben lépkedő" férfi lép ki. — Schmidt kartárs nincs (ČSTKJ — Az év első öt hó­napjában a Keleti Vasútvonal a ' téli időszakban okozott nehéz­ségek ellenére az egész évi terv­nek közel 50 százalékát telje­sítette. A múlt évhez viszonyít­va javult a helyzet a pályatest­gazdálkodásban is, ahol a vá­gánycsere-tervet 166, a pálya­testek középfokú javjtási ter­vét 115 és a pályateslépítés tervét 110 százalékra teljesítet­ték. A „Mindenki szocialista 'mó­don" mozgalom fó céljának a Keleti Vasútvonal dolgozói az állami terv teljesítését, az álló­eszközök, valamint a tudomány és a technika eredményeinek jobb kihasználását tartják. Ar­ra törekszenek, hogy a mozga­jom keretében tovább javítsák mun kaeredményeiket. Vitaminokat, de nem így... Az utazás mindig esemény, él­mény. Sohasem lehet unalmas még az az útvonal sem, amelyet az ember naponta megtesz munká­ba menet, munkából jövet. Lép­ten-nyomon ezernyi izgalmas látvány, tarka kép — egyszó­val: élet. S a természet még az autó­buszból ís csodálatos. Naponta tárul a szemünk elé a kékes fényű ablaküveg mögiil is le­nyűgözően csodálatos, szünte­lenül változó táj. Örült az ember a virágzó cseresznyefáknak, amelyek úgy sorakoznak az út két olda­lán, mint az első bálra készü­lő szép lányok, örült, mert sok­sok embernek szereznek gyű^ mölcsiikkel örömet. Az első pi­rosló szemre már felfigyelt az egész autóbusz. Ez már a nvár biztos jele volt. Aztán egyre több lett a piros­ló szem a büszke ágakon és ta­lálgattuk, mennyi termést ad majd egy-egy fa. Aztán jött az első meglepe­tés. Egy reggel három-négy fán is tehetetlenül csüngő gallyak jelezték az első „szüretelőket". A holtan himbálódzó ágak ön­kéntelenül is a meglőtt embert juttatták az eszünkbe. S ahogy pirosodott a fákon a cseresznye, úgy szaporodtak a megrokkant ágak. A régebben leszakítottakon már hervadt a levél, sárgás színe az őszt idéz­te. A levelek közölt éretlen gyümölcs szomorkodott, a külö­nös szüret áldozatai. Szinte kia­báltak az apró szemek: „Embe­rek, ide nézzetek, megtermet­tem, dacoltam hóval, faggyal, durva szelekkel, szenibeszálltain a jégveréssel. Pufók arcú gye­rekeknek, fáradt felnőtteknek akartam örömet szerezni, az emberek egészségét akartam istápolni. De nem tehettem sem­mit, jöttek az önző, gonosz em­berek, leállították az út szélén személygépkocsijukat, motor­kerékpárjukat és vad dühvel megrohantak bennünket. Re­csegtek, törtek az ágaink és tíz szem érett cseresznyéért száz meg száz éretlen gyümölcs esett áldozatukul. S most itt szomor­kodunk, pusztulásra ítélve, anél­kül, hogy jót tehettünk volna az embereknek". Persze, a letépett ágak nem tudnak beszélni. De néinaságuk­ban is figyelmeztetnek: Vitaminokat, de ne így ... AGÓCS VILMOS (3) Az új gazdasági mechanizmus CSAK LEHETŐSÉG (de máris okosan hasznosított lehetőség) A terv és az önállóság A bányászat példáján láttuk, hogyan érvényesíti a központi irányítás a társadalmi érdeket szolgáló akaratát mindenféle direktív-adminisztratív utasítás nélkül. A vállalatoknak van le­hetőségük a választásra: vagy megkeresni a gazdaságosabb termelés útját-módját, vagy olyan termelés után néznek, amely a társadalomnak és ne­kik is hasznos. A bányászat esetében ez a megoldás máris azzal az eredménnyel járt, hogy a gazdaságosan, nyereséggel termelő bányákban nincs mun­kaerőhiány, és sok szakember minden toborzás nélkül átment olyan munkahelyre, ahol na­gyobb szükség van rájuk. Ter­mészetesen mindemellett irányí­tott folyamat ez, egyrészt, hogy egyetlen bányász se ke­rüljön az utcára, legyen ideje elhelyezkedni vagy más szak­mát tanulni, másrészt: a szén­fejtés se csökkenjék olyan mértékben, hogy gondot okoz­zon a népgazdaságnak (mint ta­valy Csehszlovákiában). Ugyan­akkor máris érezteti hatását a kőolaj- és gáztermelésben, amely Magyarországon lúvolról sem lebecsülendő csekélység: évente mintegy kétmillió ton­na, illetve hárommilliárd köb­méter. A nemrég feltárt lelő­helyek jól jövedelmeznek. A tervezésben bekövetkezett reform utáni változásokat egyébként az egyéves és az öt­éves, valamint a távlati tervek közötti új viszony, illetve a központi és a vállalati tervek közötti kapcsolat jellemzi a legkifejezőbben. A magyar nép­gazdaságban most a fő hang­súlyt a közép- és a hosszútá­vú tervezésre helyezik. Egy létszámadattal is bizonyítható: a reform előtt körülbelül 15 em­ber foglalkozott a tervhivatal­ban az ötéves tervek összeállí­tásával. A többiek — száznál is többen — az éves tervek mó­dosításával, kiigazításával vol­tak elfoglalva: az ötéves ter­vet lebontották éves tervekre, s ezeket idomították a gyakorlati élet követelményeihez. Tapasz­talták, ennek így nincs sok ér­telme, hiszen ez a tervezés nem tudja a kívánt mértékben befo­lyásolni a gazdasági fejlődést. Elhatározták tehát, hogy a terv­hivatal fő feladata a középtávú »M»velí_ elkészítése legyen, ezt « hM tekintik a legfon­tosabbntrt. középtávú tervek készítésével el akarják érni, hogy ne az éves tervek hatá­rozzák meg végül is az ötéves tervek jellegét, hanem az öt­éves tervek határozzák meg a gazdaság fejlődését, és ezek alapján készüljenek az éves ter­vek. A tervezés régi gyakorlata egyébként nemcsak azt bizonyí­totta, hogy a vállalati szféra életét nem lehet megtervezni minden részletében, hanem hogy nem lehet tervet készíteni az összes termékfajtára sem. Ma­gyarországon mintegy másfél millió termékfajtát állítanak elő, de ebből még a legapró­lékosabb tervezés idején is alig százezer fajta termelését ter­vezték. A tervezés inai gyakorlatában a terv a gazdaságpolitikai cé­lok alapján áll össze. Első he­lyen az egyensúlykövetelmény áll, vagyis hogy a felhalmozás és a fogyasztás növekedésének üteme összhangban legyen a nemzeti jövedelem gyarapodá­sával. Vigyáznak a felhalmozás és a fogyasztás helyes arányá­ra, eddig ugyanis a felhalmo­zás üteme általában meghalad­ta a fogyasztás és a nemzeti jö­vedelem növekedésének ütemét. A helyes arányosság alapján aztán a terv tartalmazza a főbb (már említett) ágazati és tár­sadalmi célkitűzéseket. Ez a központi akarat. Ezzel össz­hangban állítják össze a gaz­dasági szabályozók rendszerét, s amely vállalat figyelembe ve­szi a központi akaratot, annak „kedvére vannak" a szabályo­zók, amely nem, az „birkózni" kénytelen velük. Vagyis a köz­ponti tervet nem írják szét, nem bontják le a vállalatokra. A vállalatok e központi akarat alapján saját tervet készítenek elsősorban saját munkájuk cél­szerű befolyásolására és azok­nak az irányszámoknak a meg­tartására, amelyek mint köz­ponti szabályozók bizonyos ke­retek közé szorítják tevékeny­ségüket. A központi tervek teljesíté­séért a minisztériumok felel­nek, viszont a szabályozók tiszteletben tartásáért a válla­latok. Dr. Rákóczy Ferenc, a Sina­telepl Állami Gazdaság igazga­tója örömmel panaszolta, hogy mostanság, pontosabban, amióta a reformot bevezették, tízszer annyi a dolga, de nem bánja, mert most senki sem paran­csolgat neki, senki sem utasít­ja, miből mennyit termeljen, azt tehetik, ami az adott kö­rülmények között a legokosabb­nak látszik. Öntözéses takar­mánytermesztő és szarvasmar­hatenyésztő állami gazdaság az övék, 3674 hektáron gazdál­kodnak (6383 kat. hold). Évi árutermelésük értéke 60 millió forint, állóeszközeik értéke ugyancsak 60 millió forint, s a múlt évben elért tiszta nye­reségük csaknem 11 millió fo­rint volt. Az elmúlt évre a kö­vetkező három kulcs-, illetve irányszámot kapták: 45 millió forint értékű árut kell termel­niük, ennek lejében kifizethet­nek 11 millió forint bért, és az államnak be kell fizetniük 3 millió forint nyereséget. Ha többet termelnek, a többlethez arányosan több bért fizethet­' nek, ha nagyobb nyereséget ér­nek el, az államnak progresz­szíven emelkedő arányszám szerint többet kell befizetniük. (A 11 millió nyereségből 5,2 milliót fizettek be.) A megma­radt majdnem ötmillió forint nyereségből 1 millió 700 ezer forintot fizettek ki a gazdaság dolgozóinak nyereségrészese­désként, 3 milliót pedig a fej­lesztési alap feltöltésére for­dítottak. Ezzel úgy gazdálkod­nak, ahogy jónak látják. S ők úgy akarnak gazdálkodni, hogy hasznára váljék a társadalom­nak is, nekik is. Eltervezték, hogy saját pénzből, hitelből és állami hozzájárulásból új tehe­nészetet építenek ezer tehén számára, továbbá a régi istál­lókban 120 ezres baromfitele­pet létesítenek, 88 ezer dollá­rért egy olasz tejpalackozót vásárolnak (ebbe betársul né­hány környékbeli földműves­szövetkezet is), azután tojás­csomagolót és tojásporkészítőt építenek, s ha kifizetődőnek mutatkozik majd, tej és tojás árusítására üzleteket nyitnak Budapesten, s a tejet, tojást akár olcsóbban is árulják majd, mint az állami belkereskede­lem. Ehhez tudnunk kell, hogy Magyarországon nincs eladási kötelezettség, a termelő annak adja el az áruját, akinek akar­ja, s olyan áron, amilyenen jó­nak látja. A piacon ma már gyakran olcsóbban lehet vásá­rolni, mint az üzletekben, s a termelőnek tulajdonképpen nincs kötöttsége a külföldi üz­letkötésekben sem; egy dollá­rért 60 forintot, egy rubelért 40 forintot kap. Persze, az ál­lam a bank, a pénzügyminisz­térium és a tervhivatal figyelő szeme révén éberen őrködik a szükséges arányok megőrzése felett s az ügyleteket nemcsak engedélyezi, hanem meg is tilthatja. Következik: A PIACI VISZONYOK 197U VII. 17.

Next

/
Oldalképek
Tartalom