Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)
1970-07-12 / 28. szám, Vasárnapi Új Szó
ÚJ szú ÍÓTHPÁl GYULA FELVÉTELE HŰEN ELŐDEINKHEZ Két fiatal összehajol és olvassa a Vasárnapi Új Szót. Vajon mire kíváncsiak, mi nyerte meg a tetszésüket? A beérkező levelek orról tanúskodnak, hogy az olvasók azokat az írásokat kedvelik, amelyek érdekesek, igazak és az életből merítik témájukat. Ha a képen látható fiatalokat megkérdeznénk, hogy mely cikkeket olvasták el, bizonyára ök is azt mondanák: ozokat, amelyek a mi életünkről szólnak, érdekesek, és az igazságot tartalmazzák. Igen ám, csakhogy az igazság viszonylagos. Meg aztán az érdekességre vonatkozólag sincs abszolút értéknorma. Az egyik embernek a kalandos történet, a krimi, és általában csak az i,érdekes" írás, amelyik valamilyen rendhagyó eseményt tárgyal. A másiknak viszont — mivel azt érzi, hogy ezekből új ismeretet meríthet szakmájához a termelési jelentések és a politikai beszámoló is érdekes. A szerkesztő a megmondhatója, milyen nehéz olyan újságot összeállítani, hogy az betöltse a hü krónikás szerepét, igényes legyen, lépést tartson az eseményekkel, széles tömegekhez szóljon, és megnyerje az olvasók tetszéséi. A feladat nehéz, de nem megoldhatatlan. A csehszlovákiai kommunista újságírás ötven éve bizonyítja, hogy a/ emliteit követelménynek sajtónk eleget tett a múltban, és eleget igyekszik tenni ma is. A megtett út buktatókkal terhelt. Az elmúlt fél évszázadra ebben a vonatkozásban mégsem a kudarc, hanem a siker, az igaz szó erejének a nagysága jellemző. Ha fellapozzuk a Kassai Munkás, a Rudé právo, a Pravda chudoby, a Magyar Nap, az Üt és a többi csehszlovákiai kommunista sajtó megsárgult lapjait, egy heroikus küzdelemről kapunk képet. Elődeink gyakran igen nehéz viszonyok között, kezdetben csupán né hány ezres példányban jelentek meg. de mindig hű krónikásnak bizonyultak, a dolgozók szolgálatában álltak, a nép igazságát hirdették E lapok ezernyi szállal kötődtek azokhoz, akik az új rend megteremtéséért szálltak síkra, milliók akaratát fejezték ki, egyben megbízható, tájékoztatónak, barátnak, harci fegyvernek bizonyultak. Nagyrészt nekik tulajdonítható, hogy a csehszlovákiai munkásosztály — az eltérő nemzetiségi összetétel ellenére - a tőke és az elnyomás ellen, a szociális és a nemzetiségi jogokért mindig egységesen tépett fel. magas szervezettségről és politiKai fejlettségről tett bizonyságot. Az igaz szó, a kommunista sajtó hirdette eszme a tömegek körében anyagi erővé vált. A meggyötört embereknek visszaadta az önbizalmát, a haladás híveit csatasorba állította a jobb jövőért, egy igazságosabb rendért. A példa, a gazdag örökség arra kötelez, hogy hűek legyünk elődeinkhez Számunkra nem lehet megtisztelőbb feladat, mint tovább építeni azt a művet, amelyet az említett lapok — a csehszlovákiai kommunista újságírás úttörői — megkezdték, és amelyért olyan lelkesen küzdöttek. Ma másolt a feltételek, mint amilyenek mellett elődeink dolgoztak. A fegyverünk azonban változatlan. Erőt és hitet nekünk is csak az őszinte és igaz szó, a pártos kiállás, a dolgozók érde 1 kének az örökös védelme kölcsönözhet. Sajtónk tavaly és tavalyelőtt néhányszor szintén zsákutcába jutott. Visszaéltek szerepével, hamis eszmék szolgálatában állt. Látszólag „szabad"-nak érezte magát, a valóságban azonban nagyon is korlátok között élt, az olvasókat egyoldalúan tájékoztatta, és akaratától függetlenül - azok malmára Hajtotta a vizet, akik távol álltak a szocializmus ügyétől, és mást akartak. mint amiért a kommunista sajtó — immár ötven éve — küzd A csorbát kiküszöböljük. A teendő azonban igen sok. Az elődökhöz hasonló lelkesedéssel szükséges küzdeni azért, hogy megnyerjük az emberek bizalmát, és aktív munkára ösztönözzünk mindenkit a ma legfontosabb feladatáért: a teljes konszolidáció mielőbbi eléréséért. A kommunista sajtó rangját, becsületét és erejét ma az határozza meg, hogy milyen mértékben segíti a társadalom problémáinak a megoldását, járul hozzá a szocialista építőmunka fellendítéséhez, és az emberek sokrétű tájékoztatásához. Az Új Szó elkötelezetten támogatja a párt politikáját és a kibontakozását Témáit az életből meríti, az igazság oldalán áll, érdekes írásokat igyekszik közölni. Cserébe azt várjuk, hogy olvasóink a szabadságidő alatt se feledkezzenek meg az Új Szóról, barátaink pedig szerezzenek újabb híveket lapunknak, és forduljanak szerkesztőségünkhöz mindenkor bizalommal. Azt szeretnénk, ha a kommunista sajtó jubileumát az olvasók és a levelezők táborának ugrásszerű növekedésével ünnepelhetnénk. BALÁZS BELA