Új Szó, 1970. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1970-06-13 / 139. szám, szombat

Hétvégi hírmagyarázatunk Leonyid Brezsnyev ZÁTONYRA F Mi történik Ammanban? Ez a kérdés foglalkoztatja mindenek­előtt az arab országok vezetőit, de általában a világ közvélemé­nyét. A palesztinai gerillák és a jordániai hadsereg alakulatai között ugyanis méreteiben tán a legnagyobb összecsapásokra került sor. S mindez azt köve­tően robbant ki, amikor a pa­lesztinai felszabadítási mozga­lom egyes szervezetei képvise­lőinek konferenciáján sikerült megegyezésre jutni a politikai és katonai akciók egységes irá­nyítását illetően, amikor fasz­szer Arafat vezetésével lényegé­ben megalakult a palesztinai nép és a fegyveres felkelő cso­portok legmagasabb szintű fó­ruma. Bár a hírügynökségi jelenté­sek mindeddig ellentétesek, vál­takozva számolnak be a helyzet konszolidációjáról, illetve a fegyveres összetűzések klújulá­sáról — egy pillanatig sem ké­telkedhetünk benne, hogy idő­zített akcióról van szó, a konf­liktus kirobbantását, az esetle­ges véleménykülönbségek kiéle­zését azok az erők „váltották ki mestereségesen", akiknek tá­volról sem érdeke a közel-keleti helyzet békés rendezése. S hogy pontosan és félreérthetetlenül fogalmazzunk: ezek a politikai klikkek egyaránt ellenségei az izraeli és a palesztinai népnek is. Céljuk, a konfliktus végletes kiélezése, a gyilkos testvérhá­ború folytatása, annak fokozá­sa. Az ammani összecsapások ál­dozatainak számáról, az anyagi károkról mind a mai napig nem állnak rendelkezésünkre pontos és főként szavahihető jelenté­sek. Husszein király, aki szinte az első puskalövéseket köve­tően tárgyalóasztalhoz ült az országa lakosságának mintegy harmadát alkotó palesztinai menekültek vezető képviselői­vel, a történtekről, mint „élete legfájdalmasabb pillanatairól" beszélt. Mindez kétséget kizá­róan a konfliktus gyors és fő­ként korrekt rendezésének a perspektíváit villantja fel. Az aláírt megállapodásból ki­derül, hogy a két fél elsősor­ban a válságos helyzet előidé­zéséért felelős személyek kilé­tének a megállapítására törek­szik. S mindez nem éppen egy­szerű feladat, hiszen a Husz­szein király ellen elkövetett merénylet, amely nyilvánvalóan összefüggésben áll az esemé­nyekkel, részletkérdéseiben mindmáig nem tisztázódott tel­jesen. A palesztinai arabok problé­mája — ez még a határozottan dilettánsán politizálgató ember előtt is világos — a közel-keleti helyzet békés megoldásának a kulcskérdése. Logikus tehát, hogy pont e leglényegesebb probléma megoldásának útjába gördítenek akadályokat azok az erők, amelyek bár rendkívül fi­nom csomagolásban" és minden­kor a humanizmus nevében a világ e térségének természeti kincseit, stratégiai fontosságú városait és kikötőit szeretnék a kezükbe kaparintani. Mindezzel immár évek óta tisztában vannak, mind az arab, mind az izraeli progresszió hí­vei és általában a földkerekség haladó közvéleménye. Egyes nyugati lapok nyílt, mások bur­kolt, — s mint ilyen, felettébb gyáva ellenpropagandája tehát enyhén szólva is sajnálatra méltó szellemi képességekről — hogy az emberi magatartást ne ls említsük — tesznek tanú­bizonyságot. Ammanban és térségében vér folyt. Ezért valakik felelősek. Nem véletlen, tán azok a sze­mélyi változások, amelyeket a jordániai kormány á konfliktus kapcsán eszközölt. Tény az, hogy a jordániai hadsereg bizo­nyos csoportjai igyekszenek fel­borítani a megegyezésre vonat­kozó megállapodásokat, s ezen felül az arab egység megbontá­sára, illetve ezeknek a törek­véseknek a megtorpedózására törekszenek. A szomszédos arab országok felfokozott diplomáciai aktivi­tása azonban arra enged követ­keztetni, hogy megfeneklenek az egységbontó törekvések, hogy a palesztinai nép Igazsá­gos harcának érdekében össz­arab összefogásra kerül sor. Mindez törvényszerűen adódik az elmúlt napok eseményeiből, s mindezzel számítania kell azoknak, akik Közel-Keleten to­vábbra is a háborús válsággóc fenntartására törekszenek. (B. P. I.) Az árvíz ellenére is nyaralhatunk Romániában Ion Obradovic, a Román Nép­köztársaság csehszlovákiai nagykövete a tegnapi prágai sajtófogadáson a már két hó­napja tartó árvízveszély enyhü­lését jelentette be. A károk természetesen tetemesek, külö­nösen Erdélyben. Több mint egy milliárdra rúgnak. Am az elöntött egymillió hektárnyi területnek kb. a felét sikerült már a katonaság, az Ifjúság és a dolgozók önfeláldozó segít­ségével megszabadítani a víz­től. Megsérült, Illetve tönkre­ment kb. 60 ezer épület és la­kóház. A kiköltöztetett több mint 70 ezer ember közül sok­nak még mindig nincs tető a feje fölött. A halottak száma megközelítőleg kétszáz. És te­kintettel arra, hogy a szeren­csétlenség sohasem jár egye­dül, az árvíz folytán bekövet­kezett földcsuszamlások is hoz­zájárultak ahhoz hogy elpusz­tuljon mintegy 40 ezer szarvas­marha és 70 ezer baromfi. Az országutak túlnyomó ré­szét, a vasúti hálózatot és a villanyvezetékeket, valamint ká­beleket ls sikerült már nagyjá. ból helyreállítani. A 150 árvíz sújtotta üzem közül már 115­ben ismét folyik a munka. Mindez elsősorban a. Kommu­nista Párt érdeme, mely rend­kívül nagy energiát fejt ki. Noha egyes helyeken — a nagykövet szerint — az állandó esőzések folytán még mindig fenyeget az árvíz, a legrosszab­bon — a világ közvéleményé­nek szolidaritása és a Romá­niába irányított sokoldalú anya­gi támogatás jóvoltából — már túl van az ország népe. A men­tési munkálatok szakadatlanul folynak, s ezért nincs ok az aggodalomra: Románia fürdőhe­lyei az idén is felkészülten és szeretettel várják külföldi vendégeiket, tehát a mi turis­táinkat is, —km— 128 700 km 2-en pusztított Peruban a földrengés 1970. VI. 13. Lima — A perui kormány szóvivője csütörtökön pontos adatokat közölt a földrengésről. Bejelentette, hogy a földrengés 128 700 négyzetkilométernyi te­rületen pusztított, ahol az 1961. évi népszámlálás szerint három és fél millió lakos élt. A föld­rengés 800 000 embert sújtott, közülük 50 000-en meghaltak, 250 város és település részben vagy teljesen elpusztult. A perui kormány 45 millió dollárt szánt az elpusztított te­riiletek újjáépítésére. A kor­mány 150 millió dollár kölcsönt akar felvenni a Világbanktól és 35 millió dollárt az Amerika­közi Fejlesztési Banktól. Számos ország juttatott el se­gítséget a földrengés sújtotta lakosságnak. A jugoszláv kor­mány 800 000 dinár értékű se­gítséget nyújt. Chilei és vene­zuelai családok felajánlották, hogy perui árvákat fogadnak örökbe. Az árvákat különben Li­mába viszik és állami épületek­ben gyűjtik össze, amíg lakóhe­lyük újjáépül, vagy amíg roko­naik, ha életben maradtak, je­lentkeznek értük. Moszkva —- A TASZSZ hír­ügynökség közlése szerint jú­lius elején Leonyid Brezsnyev­nek, az SZKP KB főtitkárának vezetésével szovjet párt- és kormányküldöttség látogat Bu­karestbe, hogy aláírja az új szovjet—román barátsági és együttműködési szerződést. Kering a Kozmosz 347. Moszkva — A Szovjetunióban pénteken föld körüli pályára bocsátottak ismét egy mester­séges holdat, a Kozmosz 347-et. A mesterséges holdon elhe­lyezett műszerek normálisan működnek. A földi koordiná­ciós és számítóközpont feldol­gozza a Kozmosz 347-ről érke­ző tájékoztatásokat. nétiány sürban MIHAIL LESZECSKO, a Szov­jetunió Minisztertanácsának el­nökhelyettese, tegnap fogadta a Jindfich Záhradník vezette csehszlovák ipari küldöttséget. A küldöttség tagjai Jozef Simon cseh, Ján Gregor szlovák ipar­ügyi miniszter. A küldöttség Leszecskoval a két ország ipa­ri együttműködésének fejlesz­téséről tárgyalt. NOVOSZIBIRSZKBEN megnyílt a Szovjet Tudományos Akadé­mia szibériai részlege atom­magkutató intézetének tudomá­nyos értekezlete, amelyen szá­mos ország, köztük Csehszlo­vákia tudósai is részt vesznek. ZS. SZAMBU, a Mongol Nép­köztársaság Nagy Népi Hurál­ja Elnökségének elnöke, aki hivatalos látogatáson Lengyel­országban tartózkodik, tegnap megtekintette Varsó emlékmű­veit, ellátogatott az új lakó­negyedekbe és áruházakba. HERMANN MATERNT, az NSZEP Politikai Bizottságának tagját csütörtökön a Nagy Hon­védő Háborúban való aktív rész­vételéért emlékéremmel tüntet­ték kl. A kitüntetést Grecsko marsall, a Szovjetunió honvé­delmi minisztere adta. A CSEH ÉS SZLOVÁK kultú­ra napjai, melyeket Csehszlová­kiának a szovjet hadsereg ál­tat történt felszabadítása 25. évfordulójának alkalmából ren­deztek Lublinban, véget értek. AZ EURŰPA elnevezésű, há­romfokozatú hordozórakéta, me­lyet péntekre virradóra bocsá­tottak fel az ausztráliai Oome­ry rakétakilövő támaszpontról, 214 kg súlyú, telekommuniká­ciós, mesterséges holdat jutta­tott föld körüli pályára. A 112 tonna súlyú rakétát brit, fran­cia és nyugatnémet szakembe­rek közösen szerkesztették. A jelentések szerint az említett mesterséges hold műszaki ok­ból nem jutott föld körüli pá­lyára, és belezuhant az Atlan­ti-óceánba. URHO KEKKONEN, finn el­nök tegnap Ahti Karjalainen volt külügyminisztert bízta meg a kormányalakítással. ION GHEORGHE MAURER ro­mán miniszterelnök pénteken fogadta Miroslav Sulkát, Cseh­szlovákia bukaresti nagyköve­tét. A fogadás szívélyes elvtár­si légkörben folyt le. Jelen volt Mihail Marin külügymi­niszter-helyettes is. BÉCSBEN tegnap az amerikai külképviseleti hivatal épületé­ben tartotta 16. ülését a stra­tégiai fegyverek korlátozásáról a szovjet és amerikai bizottság. A következő ülés kedden a szovjet nagykövetség épületé­ben lesz. PÁRIZSBAN tegnap szovjet Ipari és kereskedelmi kiállí­tást nyitott meg Bernard La­fay, a francia ipar és tudó­mány fejlesztési minisztériumá­nak államtitkára, valamint Mi­hail P. Kuzin, a Szovjetunió kül. kereskedelmi miniszterének el­ső helyettese. A kiállítás július 5-ig tart. U Thant genfi típusú értekezlet összehívását szorgalmazza New York — U Thant ENSZ­főtitkár tegnap felhívást tett közzé, amelyben genfi típusú értekezlet összehívását szorgal­mazza az indokínai háború be­fejezése érdekében. U Thant felhívásában ugyan­akkor rámutat: itt az ideje, hogy a négy nagyhatalom Iz­raeltől és az arab országoktól olyan közös dokumentumot kö­veteljen, amelyben kinyilvánít­ják, hogy egyetértenek a Biz­tonsági Tanács 1967. november 22-1 határozatával, és azt meg­valósítják. Ilyen dokumentum alapján azután Gunnar Jarring, az ENSZ különmegbízottja új­ból eleget tehetne küldetésé­nek. Phnom Penh — A kambod­zsai felszabadító erők péntek reggel támadást intéztek a Phnom Penhtől délnyugati irányban mintegy 38 kilométer­re Iév6 fontos útkereszteződés ellen. Újabb harcokról érkeztek jelentések Tonlebet városka környékéről is, amely Kampong Ciiam városával szemben fek­szik. A kambodzsai hazafias erők egyre újabb zavaró támadáso­kat hajtanak végre a határvidé­ken mozgó amerikai egységek ellen. London — Johnson elnök 1966-ban hivatalosan felkérte Harold Wilson brit miniszterel­nököt küldjön Vietnamba brit katonai egységeket. Ezt csütör­tök esti televíziós interjújában árulta el a brit miniszterelnök. Wilson azt állítja, hogy az amerikai elnök kérését eluta­sította és rámutatott, hogy Johnson ragaszkodott a kérésé­hez, s legalább szimbolikus egységek kiküldését szorgal­mazta. Bruno Kreisky beszámolója az SPÜ kongresszusán Bécs — Dr. Bruno Kreisky osztrák szövetségi kancellár, az Osztrák Szocialista Párt elnö­ke, a párt kongresszusának utolsó napján, tegnap főbeszá­molót tartott. Beszámolójának külpolitikai részében kijelentet­te, hogy az osztrák külpolitika síkraszáll az európai biztonsági értekezlet megvalósításáért, mert úgy véli, hogy ez hozzá­járulhat az európai feszültség enyhítéséhez. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy a kormány konstruktív együttműködést óhajt az ENSZ-szel és az összes államközi szervezettel. Ezzel kapcsolatban állást foglalt amellett ls, hogy tegyék lehe­tővé az ún. „kettéosztott álla­mok" ENSZ-tagságát is, de konkrétan nem nevezte meg ezeket az államokat. Kijelen­tette továbbá, hogy az osztrák szocialisták elítélik a kambod­zsai intervenciót, és a háborús akciók azonnali megszünteté­sét, valamint az összes külföl­di csapatok kivonását óhajtják. Ausztria külföldi gazdasági kapcsolatait illetően emlékezte­tett arra, hogy az osztrák kor­mány fokozatosan liberalizálni óhajtja kereskedelmét a szocia­lista országokkal, és fejleszte­ni kívánja az afrikai és ázsiai országokkkal fenntartott kap­csolatait. Ausztria — mint mon­dotta — intenzíven folytatja tárgyalásait a Közös Piaccal de minden illúzió nélkül. A kongresszus nagy szavazat­többséggel ismét dr. Bruno Kreiskyt választotta meg az SPÖ elnökévé. Elrabolták a brazíliai nyugatnémet nagykövetet Rio de Janeiro — Ehrenfried von Hollebent, Nyugat-Német­ország brazíliai nagykövetét csütörtök délután elrabolta egy — a rendőrségi jelentés szerint — „baloldali extrémista" cso­port. Az elfogott nagykövetet kísé­rő brazil rendőröknek nem si­került megakadályozniuk az emberrablást. A lövöldözés so­rán két rendőrt megöltek, egy pedig megsebesült. A nyugatnémet nagykövetet elhurcoló csoport, amelynek ál­lítólag két férfi és egy női tag­ja van, a tett színhelyén röpla­pokat hagyott. A röplapokon „népi forradalmi élharcos moz­galom" aláírás van. Az elhur­colok azt követelik a brazil kormánytól, hogy helyezze sza­badlábra a politikai foglyokat, névsorukat azonban nem köz­lik. A röplapon többek között ez olvasható: „Amíg a politikai foglyokat kínozni és gyilkolni fogják a börtönökben, a mozga­lom tagjai továbbra is elhurcol­ják a diplomatákat, hogy ki­szabadítsák társaikat." A Rio de Janeiró-i nyugatné­met nagykövet állandó rendőri védelem alatt volt, különösen a guatemalai Spreti kollégájá­nak az elhurcolása és kivégzé­se óta. Elrablása idején egy rendőr kísérte a Mercedesben utazó nagykövetet, mögöttük pedig egy rendőrségi gépkocsi haladt. Az emberrablók több gépkocsit használtak. Brazília bonni nagykövete biztosította Scheel nyugatnémet külügyminisztert, hogy a brazil hatóságok mindent lehetőt el­követnek, hogy felderítsék az elhurcolás körülményeit, és kiszabadítsák Holleben nagykö­vetet. Újabb jelentés szerint tegnap készültségbe helyezték a brazil rendőrséget. A kormány beje­lentette, hogy Garrastazú el­nök, valamint a külügy- és az igazságügy-miniszter Brasíliából Rio de Janeiróba utaztak, hogy a helyszínen figyeljék az elhur­colással kapcsolatos fejlemé­nyek alakulását. Nyugat-Németország brazíliai nagykövetségének tagjai tegnap kijelentették, meg vannak róla győződve, hogy a brazil ható­ságok teljesítik a nagykövet el­hurcolőinak követeléseit. A KOMMUNISTÁK A NÉPTÖMEGEK ÉRDEKÉBEN London — A kommunista je­löltek a választás előtti kam­pányban összehasonlítják azo­kat az ígéreteket, amelyeket a munkáspárti kormány és a konzervatív ellenzék tett e pártok igazi politikájával. Nagy-Britannia Kommunista Pártjának a lapja, a Morning Star tegnapi számában közölt választási akció áttekintéséből nyilvánvalóvá válik, hogy a kommunista jelöltek nagyon aktívak. Barry Williams jelölt Birkenheadból felhívta Harold Wilson miniszterelnököt, hogy látogasson el a helyi hajógyár­ba ós a helyszínen ismerkedjék meg a helyzettel. A választási körzetek nyilvá­nos gyűlésein részt vesz a párt vezetőségének összes tagja. Nagy-Britannia Kommunista Pártja a képviselői választá­sokra 58 tagját jelölte. Igaz, nincs rá remény, hogy valame­lyiket is közülük megválaszt­ják, a kampány azonban előse­gíti azoknak az előítéleteknek a szétoszlatását, amelyeket a burzsoá sajtó terjeszti A széles néptömegeket megismerteti a kommunista párt politikájának lényegével. SZTRÁJKOLNAK A BRIT NYOMDÁSZOK London — Nagy-Britanniában már harmadik napja nem je­lentek meg az országos napila­pok. A nyomdászok folytatják sztrájkukat a 25 százalékos bér­emelésért. A sztrájk módfelett kellemetlen Harold Wilson mi­niszterelnök számára a közelgő parlamenti választások miatt. Wilson evégett ismét megsza­kította a választás előtti kam­pányát, és magához hívatta a sztrájkoló alkalmazottak, vala­mint a kiadók képviselőit. Ha ezeken a tárgyalásokon megegyezésre is kerülne sor, valószínűtlen, hogy az országos lapok vasárnap vagy hétfő előtt, vagyis három nappal a választások előtt megjelenné­nek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom