Új Szó, 1970. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1970-06-11 / 137. szám, csütörtök

Gollan figyelmeztetése a választások előtt Az internacionalizmus jegyében London — Nagy-Britanniá­ban tavaly a bérek 2,5 száza­lékkal emelkedtek, az árak 5 százalékkal, az adók pedig 2 százalékkal. Ugyanezen idő alatt a termelékenység fokozó­dása 2 százalékot tett ki. Ezek­re az adatokra John Gollan Nagy-Britannia Kommunista Pártjának főtitkára mutatott rá Dangenhamban mondott vá­lasztási beszédében. Gollan figyelmeztetett arra, hogy a munkáspárti kormány a parlamenti választások után be akarja fagyasztani a béreket. Követelte, hogy a szakszerve­zeti tagok és a munkások gya­koroljanak nyomást a kor­Földalatti szkafander (Moszkvai jelentésünk) — Az űrhajós szkafander után a Szovjetunióban megszületett a földalatti szkafander is. Az Or­szágos Bányamentő Kutató In­tézet tervezte meg és Donyeck­ben készítették az első próba­darabot. Mondani sem kell, hogy a bányamentők és tűzol­tók védelmét szolgálja. A szkafandert az tette szük­ségessé, hogy eddig a bánya­mentők, a tűzoltók a tűzálló védőruháikban rövid időt tölt­hettek csak a tűzfészek közvet­len közelében. Ezeken a helye­ken olykor 1000 Celsius fok hőség keletkezik. Az egy-két perc, amíg óvott a hagyomá­nyos mentőöltözet, nem volt elegendő a hatékony mentésre. A gáz és a hő ellen védő új szkafanderben viszonylag köny­nyebb mozogni. A hővédelmet ugyanis nem az anyag vastag­sága biztosítja, hanem hűtőfo­lyadék, mínusz 180 fokos csepp­folyós levegő, amelyből 10 li­ternyit visz a hátára erősített tartályban magával a bánya­mentő. Az új találmány természete­sen elsősorban a bányászok ér­deklődését keltette fel. De fel­figyeltek rá a kohászat és az üvegipar szakemberei is, hiszen nagy jelentősége volna, ha például a kohók, illetve üveg­gyártó kemencék javításánál al­kalmazhatnák. NEMES JÁNOS mányra és gátolják meg ezen szándéka keresztülvitelében. Gollan a külkereskedelmi mérlegről kedden közzétett adatokkal kapcsolatban kije­lentette, hogy a felesleget a dolgozók rovására érték el. Felszólította a választókat, ad­ják szavazataikat a Kommunista Pártra, amely következetesen jog harcolni a bérek befagyasz­tása ellen. A Munkáspárt utolsó ütőkár­tyája a választási kampányban a külkereskedelmi mérleg ada­tainak közzététele volt. Az adatok szerint Nagy-Britannia az elmúlt pénzügyi évben 606 millió font sterling felesleget ért el, vagyis pontosan a két­szeresét annak, amit Roy Jen­kins pénzügyminiszter megjó­solt. A Morning Star, a Kommu­nista Párt lapja szerdai számá­ban a munkáspárti kormány ér­velései ellenére rámutatott, hogy a külkereskedelmi mér­leg javulása megkárosítja a dolgozók széles rétegeit és erősíti a tőkés vállalkozók helyzetét. Amint a lap hangsúlyozta, kedvezőbb mérleget érhettek volna el, ha a kormány csök­kenti a katonai kiadásokat. A Kommunista Párt jelöltjei a vá­lasztási kampányban egyrészt a tőkekivitel ellenőrzésének bevezetését, másrészt a katonai kiadások csökkentését követe­lik. Teljes iramban folyik ország­szerte a választási kampány, s a politikai pártok képviselői nyilvános gyűléseket tartanak a fontos választási körzetek­ben. A jelek arra mutatnak, hogy a Munkáspárt népszerűbb mint a Konzervatív Párt, amely a választási kampányban ho­mályos program-célkitűzései miatt egyre inkább veszít te­kintélyéből. Ezenkívül nem népszerű a párt vezére, -Edward Heatb sem. KOSZIGIN VÁLASZTÁSI BESZÉDE Moszkva — A moszkvai nagy­színházban szerdán Alekszej Kaszigin szovjet miniszterelnök, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja tartott választási beszédet, amelyben többek kö­zött vázolta az elmúlt négy esz­tendő népgazdasági sikereit és általában a szovjet dolgozó nép eddig elért eredményeit. 1 arckép • csarnok SZIRIMAVO BANDARANAIKE A közelmúltban Ceylon miniszter­einükévé válasz­tott Szirimavo Bandaranaike asszony nevével nem először ta lálkoznak az új ságolvasók. Ű volt a világon az első nő, aki be töltötte a kor­mányfői tisztet. Férje, Solomon Bandaranaike is jelentős szerepei töltött be Ccy ion történeimé ben. Szirimavo Ban daranaike 191B ban Balangod városában született. Iskoláit Coloinbóban végeifte. 1940-ben férjhez ment az ugyan­csak előkelő családból szárma­zó Solomon Bandaranaikéhoz. Fér­je aktívan bekapcsolódott a szi­getország függetlenségéért folyó mozgalomba, és 1958-ban a Ceyio­loni Szabadságpárt vezetőjeként választási győzelmet aratva mi­niszterelnök lett. Haladó politikát folytatott, reformokat hozott s lépéseket tett az ország gazda­sági helyzetének megjavítására. Politikája a külföldi és hazai tő­kések nemtetszését váltotta ki; oda fajult a helyzet, hogy a mi­niszterelnököt 1959-ben meggyil­kolták. Szirimavo Bandaranaike férje örökébe lépett. Ojjászervezte a Ceyloni Szabadságpártot, mely 1960-ban a Kommunista Párttal és más baloldali csoportokkal együtt választási győzelmet aratott. Ban­daranaike asszony 1960-től 1963­ig a világ első asszonyaként Cey Ion miniszterelnöke volt. Egyút­tal a hadügyi és külügyminiszte­ri tárcát is betöltötte. Kormánya számos demokratikus reformot haj tott végre, tübb külfüldi vállalat államosításával megerősítette a világ legnagyobb teaexportáló ál­lamának gazdasági függetlenségét. El nem kötelezett és semleges külpolitikát folytatott. A balul dali politikát ellenzős, a nyugati tőkésekkel szövetkező erők 1965­ben megbuktatták Bandaranaike asszony kormányát, melyet a Se nanayake körül tömürült két jobboldali párt egységkormánya váltotta fel. Bandaranaike a par­lament tagja maradt, és az ellen­zék parlamenti vezetője lett. Seuanayake nyugatbarát, a hazai tőkések érdekeit védő politikája oda vezetett, hogy az ország gaz­dasági helyzete leromlott, nőit az elégedetlenség és emelkedett a munkanélküliek száma. A kor­mány nem tudott megbirkózni az egyre növekvő nehézségekkel, és így most a legutóbbi parlamenti választásokon teljes kudarcot szenvedett. A választók többsége a Ceyloni Szabadságpártra és baloldali szövetségeseire szavazott. Arra a pártra, mely a jobboldali erők által 1965-ben félbeszakított program megvalósítását ígérte. így került másodszor is a cey­loni kormány élére Bandaranaike asszony. Megválasztása után kije­lentette: „Azok az erők győztek, melyek férjem szocialista politi­kájának folytatását kívánják". Bandaranaike ezeknek az erőknek az élén áll. Első beszédében beje­lentette, hogy kormánya a bel» és külpolitika terén radikális változásokat akar végrehajtani. Ál­lamosítja a bankokat, a nagykeres­kedelmet, s intézkedéseket tesz a munkások helyzetének megjavítá­sára. Külpolitikája az cl nem kö­telezettség elvén alapul, és támo­gat minden, a világbéke megszi­lárdítására Irányuló lépést. Ez a program teljes mértékben össz­hangban áll a ceyloni nép érde­keivel. . — cs«—. Moszkva — A Krasznaja Zvezda című lap június 10-i számában cikket írt K. Rusov, Csehszlovákia nemzetvédelmi miniszterének első helyettese, a csehszlovák néphadsereg vezérkari főnöke. Hangsúlyoz­za: „A Varsói Szerződés fenn­állásának 15. évfordulóját a csehszlovák néphadsereg szi­lárd testvéri egységben ünne­pelte meg a többi szocialista hadsereggel, amelyekkel az in­ternacionalista együttműködés elvein alapuló barátság köt bennünket össze." K. Rusov altábornagy cikké­ben továbbá a következőket hangoztatja: A CSKP régi veze­tőségének képtelensége — ha­tározottan fellépni az antiszo­cialista erők ellen — váltotta ki szövetségeseink indokolt ag­godalmát Csehszlovákia sorsa iránt, ez vezetett a szövetséges haderők lépéséhez. Ezt az el­határozást Csehszlovákia szo­cializmusa védelmének érdekei kényszerítették ki a jobboldali, a szocialistaellenes és ellenfor­radalmi erők valamint a mun­kás- és a kommunista mozga­lom közös érdekei. Jelenleg, írja a szerző, a csehszlovák néphadsereg kato­nái a Varsói Szerződésből adó­dó feladatok teljesítésére tö­rekszenek. néhány sorban CSAK CIPRUS DÖNTHET SAJÁT SORSÁRÓL New York — A Biztonsági Tanács kedden hat hónappal hosszabbította meg a ciprusi ENSZ-egységek mandátumát. Az egységeknek az a feladata, hogy akadályozzák meg a gö­rög és a török nemzetiségű la­kosság összetűzéseit. A ciprusi, a görög és a tö­rök képviselők jelenlétében le­zajlott tárgyalásokon a Bizton­sági Tanács egyhangúlag elfo­gadta azt a határozatot, amely szerint az ENSZ-egységek 1970 ' december 15-ig tartózkodnak a szigetországban. Az ENSZ-egységek Gipruson való tartózkodásának féléves meghosszabbítása 17 millió 720 000 dolláros költséget igé­nyel. Jakov Malik szovjet küldött a szavazás után megemlítette, hogy a Szovjetunió továbbra is kitart eredeti állásfoglalásá­nál a ciprusi kérdéssel kapcso­latban. Feltétlenül szükséges a Ciprusi Köztársaság független­ségének, önrendelkezésének és területi sérthetetlenségének megszilárdítása. A ciprusi nép­nek, külső beavatkozás nélkül egyedül kell megoldania prob­lémáit. Törökország nemzeti napja az EXPO 1970-en Oszaka — Az EXPO 1970 oszakai világkiállításon szer­dán tartották meg Törökország nemzeti napját. A török kiállítás az úgyne­vezett területi együttműködési szervezet pavilonjának egy ré­sze, mely magába tömöríti Tö­rökországon kívül Iránt és Pa­kisztánt is. A kiállítási tárgyak között található a legrégibb nemzetközi egyezmény másola­ta — II. Ramszesz egyiptomi fáraó és a Chetit Királyság kö­zött kötött békeegyezmény az időszámításunk előtti 13. szá­zadból. A török nemzeti nap oszakai vendége Refet Sezgin török ál­lamminiszter, a hivatalos kül­döttség vezetője. A török nem­zeti nap fő eseménye a török táncok fesztiválja volt a Mehter elnevezésű 125 tagú népművé­szeti együttes előadásában, és az 55 nemzeti népviselet bemu­tatója. A csehszlovák hegymászók tragédiája Peruban Lima — Véroslav Vágner, Csehszlovákia limai kereskedel­mi ügyvivője interjút adott a Prensa Latina kubai hírügy­nökségnek. Elmondotta, hogy a Sasakim elnevezésű japán hegy­mászó-expedíció vezetőjével folytatott beszélgetése után nyilvánvaló lett, hogy a perui földrengés során az összes csehszlovák hegymászó elpusz­tult. A japán expedíció látta, hogy milyen hatalmas mennyiségű kő- és földtömeg csuszamlásra került sor, amikor a 14 hegy­mászónk a Pisco nevű hegycsú­cson tartózkodott és visszaté­rőben volt a Llanganu-tó melletti tábor felé. A japán ex­Kommentárunk Az olasz választópolgárok vasárnap reggeltől hétfő délig — alig több mint harminc óra alatt — voltak hivatottak sza­vazataikkal eldönteni, az or­szág 20 tartományi tanácsának az összetételét. Az olasz poli­tikai pártok, az egész közvéle­mény — amint arra már a vá­lasztási kampány hevességéből következtetni lehetett — rend­kívül nagy fontosságot tulajdo­nított ennek az általános poli­tikai választásokkal is felérő szavazásnak. 1947, az olasz köztársasági alkotmány meg­születése után, a kommunista párt és az összes demokratikus erők kitartó harcai után végre valóra válik az államhatalom decentralizálása, s az ország valamennyi tartományának ön­álló tanácsa lesz. Tehát több mint 20 évi halogatás és sza­botálás után végre létrejönnek az egész országban a közigaz­gatási decentralizálás ezen rendkívül fontos intézményei. Eddig ugyanis mindössze öt olasz tartomány — Friuli-Ve­nezia Giulia, Trentino-Alto Adi­ge, Valle d'Aosta, Szicília és Szardínia — élvezett különle­ges statútumot, a többi 15 csak a mostani választásokat köve­tően alakítja meg a maga „mi­ni-parlamentjét". A szavazásokon csaknem 36 millió választásra jogosult pol­gár vett részt, köztük 1700 000 pedíció vezetője, aki csoportjá­val a másik hegységen tartóz­kodott, lefényképezte a tragi­kus jelenetet és a felvételeket elküldte Tokióba. A csehszlovák képviseleti hi­vatal Limából hétfőn különex­pedíciőt küldött a katasztrófa színhelyére. SZÓFIÁBAN kedden megbe­szélések kezdődtek Bulgária Kommunista Pártja és a Norvég Kommunista Párt küldöttsége között. A bolgár küldöttséget Todor Zsivkov, a Központi Bi­zottság első titkára, a norvég küldöttséget Reidar Lavsen, a párt elnöke vezetL FRANZ JONAS, Ausztria köz­társasági elnöke szerdán hiva­talos látogatásra Bulgáriába és Magyarországra utazott. Útjá­nak célja Ausztria és a szocia­lista országok közötti kapcso­latok bővítése. OLASZORSZÁGBAN tegnap reggel Ismét nem jelentek meg a reggeli újságok. A nyomdá­szok ugyanis folytatják sztrájk­jukat, amellyel újabb kollektív szerződések megkötését szeret­nék elérni. VARSÓBAN kedden este le­tartóztattak két személyt, akik egy AN-24 típusú repülőgépet akartak eltéríteni eredeti út­irányától. A FRANCIA nemzetgyűlés tegnap a délelőtti órákban újabb törvényeket hagyott jóvá a katonai szolgálattal összefüg­gésben. OLOF PALME svéd miniszter­elnök kedden este az ENSZ székházában U Thant főtitkár­ral folytatott megbeszéléseket, többek között az indokínai há­borúval és egyéb világpolitikai kérdésekkel kapcsolatban. Az olasz tartományi választások eredménye Róma — Kedden közzétették Olaszországban a tartományi választások hivatalos eredmé­nyét. E választások során ösz­szesen 28 459 012 szavazatot adtak le. Az egyes pártok ezút­tal a következő eredményeket érték el (zárójelben azon sza­vazatok százaléka, amelyeket e pártok az 1964. évi tartományi választásokon és az 1968. évi parlamenti választásokon sze­reztek): Kereszténydemokrata Párt 10 584 913 szavazat, vagyis 37,2 százalék [38,2 és 39,7 száza­lék). Kommunista Párt 7 620 352 szavazat, vagyis 26,8 százalék (25,5 és 27 százalék). Szocialista Párt (PSI) 3 mil­lió 144 467 szavazat, vagyis 11 százalék (10,2 százalék). Szociáldemokraták (PSU) 2 millió 076 920 szavazat, vagyis 7 százalék (7,1 százalék). Újfasiszták (MSI) 1530 564 szavazat, vagyis 5,3 százalék (4,7 és 4,2 százalék). Liberálisok 1 385 597 szava­zat, vagyis 4,9 százalék (7,6 és 5,7 százalék). PSIUP 984 085 szavazat, vagy­is 3,5 százalék (3,1 és 4,6 szá­zalék). Republikánusok 876 470 sza­vazat, vagyis 3 százalék (1,4 és 1,9 százalék). Monarchisták 209 754 szava­zat, vagyis 0,7 százalék (1 és 1,3 százalék). fiatal, aki először járult az ur­nák elé. Az ország csaknem va­lamennyi részében magasabb volt a szavazók részvétele, mint az előző községtanácsi vá­lasztásokon. A közzétett ered­»VÜR0S SÄV« A Z OLASZ CSIZ mények megmutatják az erők megoszlását két évvel a parla­menti választások után. Lénye­ges változás nem következett be az erőviszonyokban: az or­szág két legnagyobb politikai pártja, a kereszténydemokraták és a kommunisták elvben meg­őrizték helyzetüket. Figyelem­re méltó azonban, hogy a ke­reszténydemokrata párt, — évek őta először —, szavazato­kat veszített, mégpedig a par­lamenti választásokhoz viszo­nyítva a szavazatoknak körül­belül 1 százalékát. Az ún. bal­közép kormánykoalíció pártjai, vagyis a kereszténydemokra­ták, a szocialisták (PSI), a szo­ciáldemokraták (PSU) és a re­publikánusok (PRI) a tartomá­nyi tanácsok 690 képviselői he­lye közül 413-at szereztek meg. Igaz ugyan, hogy e négy párt ezúttal összevéve több szavaza­tott kapott, mint az 1968-as parlamenti választások alkal­mával, de ez elsősorban azok­nak a választóknak köszönhető, akik ezúttal a PSU-ra adták le szavazataikat, míg 1968-ban a jobboldali ellenzéki pártokra, a liberálisokra és a monarchis­tákra szavaztak. Az Olasz Kommunista Párt a szavazatok 27,9 százalékával lé­nyegében megtartotta az 1968­ban elért helyzetét, amikoris a szavazatok 28 százalékát kapta. Bár a mostani választá­sok eredménye nem jelent lé­nyeges balratolódást az ország politikai életében, kétségtele­nül megerősíti a kommunisták pozícióit és a baloldal három északi bástyájában. Toscaná­ban, Umbriában és elsősorban Emiliában kommunisták és baloldali képviselőkből álló ta­nácsok kezében lesz a hatalom. Pedig éppen ezt igyekezett minden eszközzel megakadá­lyozni a burzsoázia, amikor oly sokáig húzta-halasztotta a tar­tományi tanácsok létesítését s ezzel a közigazgatás decentra­lizálását. A választások tehát mindenképpen a kommunisták szívós parlamenti harcainak sikerét jelentik. Bekövetkezett az, amitől a jobboldal tartott: „vörös övezet" jött létre az olasz csizma szárán. P. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom