Új Szó, 1970. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1970-06-11 / 137. szám, csütörtök

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Világ proletárjai, egyesüljetek! 1970. június 11. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA • XXIII. ÉVFOLYAM 137. szám Ára 50 fillér J szakszervezetek egységéért, a szocializmusért" A Csehszlovák Forradalmi Mozgalom Központi Tanácsának plenáris ülése (CSTK) — Prágában tegnap megkezdődött a Csehszlovák Forradalmi Szakszervezeti Moz­galom Központi Tanácsának 6. plenáris ülése. A kétnapos ple­náris ülés Ján Duži, a Központi Tanács alelnökének vezetésével foglalkozik a Csehszlovák For­radalmi Szakszervezeti Mozga­lom politikai konszolidációjá­nak helyzetével és a szakszer­vezetek jelenlegi eszmei neve­iőmunkájáliak kérdéseivel. J. Duži a tanácskozás kezde­tén bejelentette a plénumnak, hogy a központi szakszervezeti szerv megválik azoktól a tag­jaitól. akik elvtelen magatartá­sukkal lehetővé tették a jobb­oldali opportunista tendenciák behatolását, vagy közvetlenül ezek hordozói voltak, és nem tudtak vagy nem akartak fel­lépni a helytelen antlmarxista elméletek ellen. A plenáris ülés a Központi Tanács elnökségének javaslatá­ra jóváhagyta a cseh- és a szlo­vák reprezentáció 14 tagjának lemondását. Egyidejűleg felmentette a Központi Tanács elnökségi tag­sága alól Jaroslav Hrdličkát, azzal, hogy továbbra is a Cseh­szlovák Forradalmi Szakszerve­zeti Mozgalom Központi Taná­csa plénumának tagja marad. Súlyos politikai hibák miatt a plenáris ülés visszahívta a plénumból és a Központi Ta­nács elnökségéből Zdenék Hej­nát, Václav Vaneket, Rudolf Pacovskýt és Ján Jašeket. A Központi Tanács plénumából visszahívta Karel Kreibicht, Jifí Recínskýt, Jiŕí Rychtai ;íket, Jiŕina Kneiflovát, Ludvík Krau­tert és Dalibor Zebát, a Köz­ponti Tanács póttagját. A lemondott ós visszahívott tagok helyére a plenáris ülés bevált szakszervezeti funkcio­náriusokat állított, s ezáltal a munkásosztály és a dolgozó nők javára javította a plénum szociális összetételét. A Csehszlovák Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom Köz­ponti Tanácsa plénumában a cseh reprezentáció részéről 16, a szlovák reprezentáció részé­ről pedig 9 elvtársat kooptál­tak. Egyidejűleg a plénum tagjá­vá választották Jaroslav Kašpá­reket és Anna Navrátilovát, a plénum eddigi póttagjait. A politikai konszolidáció fej­leményeiről szóló beszámolót Jan Pilier, a Csehszlovák For­radalmi Szakszervezeti Mozga­lom Központi Tanácsának elnö­ke tartotta. Michal Kimlík, a Közpopti Tanács titkára beszámolójában a szakszervezetek jelenlegi esz­mei nevelőmunkájával foglal­kozott. Jan Pilier elvtárs beszéde Pillér elvtárs beszéde beveze­tő részében értékelte a helyzet konszolidálására kifejtett tö­rekvés eddigi eredményeit s rámutatott, milyen feladat há­rul ebben a szakszervezetekre. Fő feladatuk, hogy teljes mér­tékben előmozdítsák a párt ve­zető szerepének felújítását, a demokratikus centralizmus el­vének érvényesítését, részt ve­gyenek a gazdasági problémák megoldásában és hozzájárulja­nak az állam hatalmi, irányí­tó és más funkcióinak megszi­lárdításához. Egyúttal felújítot­ták testvéri kapcsolataikat a Szovjetunió és a többi szocia­lista ország szakszervezeteivel. Természetesen e feladatok tel­jesítésének alapvető feladata volt a jobboldali opportunista és revizionista erők leleplezése és felszámolása a szakszervezeti mozgalom valamennyi szervé­ben. A szakszervezetek konszoli­dálását értékelve látjuk, hogy elértünk bizonyos pozitív ered­ményeket. Ez azt bizonyítja, hogy egyre növekszik a szak­szervezetek befolyása a népgaz­daság problémáinak megoldásá­IKIU. Az elért pozitív eredmé­nyek ellenére sem mondhatjuk el, hogy már minden rendben van, és döntő fordulatot értünk el a szakszervezetek munká­jában. Az eredmények csak azt bizonyítják, hogy a megkezdett út helyes vott. Ha röviden akarjuk kifejezni az előttünk álló feladatokat, idézzük Husák elvtárs szavait, aki kijelentette: „A szakszer­vezetek egységéért, a szocia­lizmusért!" Ha ma azt mérlegeljük, hogy mennyit teljesítettünk e jelszó­ban kifejezett feladatból, megál­lapíthatjuk, hogy elérkeztünk az első szakasz befejezéséhez. A szakszervezetek szerveiből eltá­voztak mindazok, akik az elmúlt időszakban revizionista tevé­kenységükkel súlyosan gyen­gítették a szakszervezetek ak­cióképességét. A vezető szer­vekből eltávoztak, vagy eltá­voznak azok is, akik nem akar­ják, vagy nem tudják elkötele­zetten támogatni a mai politi­kát, akiknek nem volt elég ere­jük ahhoz, hogy szembeszállja­nak a helytelen marxistaellenes elméletekkel. A Szakszervezetek Központi Tanácsa az egész­séges erők nyomására határo­zott intézkedéseket fogadott el: megvált tagjainak egy részé­től. Elértük azt, hogy a szak­szervezetek elindultak az 196R és 1969 évi tevékenység poli­tikai átértékelésének útján. Ed­dig a Szakszervezetek Központi Tanácsából 37-en távoztak: a cseli szövetség központi bizott­ságaiból 181 tag, a szlovák szövetségekből 24. A kerületi szakszervezeti tanácsok szer­veiből a cseh országrészekben 503-an, Szlovákiában 52-en tá­voztak. Saját soraink megtisz­tításánál szem előtt tartottuk, hogy a döntő harcot az alap­(Folytatás az 5. oldalon) Peter Colotka elvtárs látogatása a Matador üzemben (CSTK) — Dr. Peter Colotka, a CSKP KB elnökségének tagja, a szlovák kormány elnöke teg­nap látogatást tett a bratislavai Matador-üzemben, ahol érdek­lődött a pártszervezet munkája, a vállalat gazdasági problémái és továbbfejlesztési tervei felől. Colotka elvtársat az egyes munkahelyeken szívélyesen fo­gadták a dolgozók, és elmon­dották gondjaikat és ismertet­ték munkaeredményeiket. Több kollektíva tájékoztatta a kor­mány elnökét a „Mindenki szo­cialista módon" mozgalom eredmenyes fejlődéséről. Üzem­látogatás közben Colotka elv­társ találkozott a Vietnami De mokratikus Köztársaság itt ta­nuló fiatal munkásaival, és biz­tosította őket Csehszlovákia to­vábbi sokoldalú támogatásáról. A kormányelnök ezek után megbeszélést tartott a Matador­iizem pártaktívájával. Az SZSZK miniszterelnöke tájékoztató jellegű beszámoló­jában elismeréssel nyilatkozott az üzem jó eredményeiről, amelyeket számos nehézség el­lenére érnek el. Nagyra érté­kelte a dolgozóknak a dönté­sekben tanúsított önállóságát, valamint kezdeményezését és áldozatkész munkáját. Az ötéves terv előkészítésé­vel kapcsolatban beszélt a szlo­vákiai vegyipar fejlődésének távlatairól, különösen a kőolaj alapanyagú műanyagok gyár­tásának növekedéséről. Colotka elvtárs ezután rámu tátott a közelmúlt fejleményei­re, és a kedvezőtlen következ­mények felszámolásához vezető utakra. Hangsúlyozta, hogy egy és negyed év alatt ezen a té ren jó eredményeket értünk el. A munkások és a vállalat ve­zetősége vitafelszólalásaiból megállapítható volt, miszerint a bratislavai Matadorban ele­gendő erő van ahhoz, hogy a vállalaton belül oldják meg a legfontosabb politikai és gaz­dasági problémákat. Biztosítot­ták Colotka elvtársat, hogy a pártszervezet erősíti a kommu­nista párt munkásjellegét és marxi—lenini orientációját. Baráti megbeszélés (ČSTK) — Viliam Salgovič, a Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság elnöke Alexander Ko­váinak, a bizottság alelnökének és a bizottság több más vezető dolgozójának jelenlétében teg­nap baráti megbeszélésen fo­gadta M. M. Gyejevet, a Szov­jetunió bratislavai főkonzulját. A baráti megbeszélésen a szlo­vákiai politikai- és társadalmi élet konszolidálásának néhány aktuális kérdéséről tárgyaltak. Földrészünk békéjéért Megalakult az Európai Biztonság Csehszlovák Bizottsága (ČSTK) — Lidicén a cseh­és a szlovák nemzeti szervek, a nemzetiségi csoportok és a legfelsőbb képviseleti testületek küldötteinek részvételével meg­alakult az Európai Biztonság Csehszlovák Bizottsága. Az alakuló gyűlés megválasz­totta a vezető funkcionáriusok 80 tagú testületét. A bizottság elnökévé a Cseh­szlovák Nemzeti Front Köz­ponti Bizottsága elnökségének javaslatára dr. Bedrich Svestka professzort, a Károly Egyetem rektorát, alelnökévé Gusta Fu­číkovát, a Csehszlovák Nőta­nács elnökét, dr. Dalibor Krno professzort, a Csehszlovák Bé­kevédők Bizottsága elnökét, Bohuslav Laštoviekát a Népi Kamara külügyi bizottságának elnökét és Karol Siska akadé­mikust, az SZTA elnökét válasz­tották, (Folytatás a 2. oldalon) KÖZEL-KELET ] Megegyezés Ammanban Amman — Jordánia kormá­nya és a palesztinai gerillák ve­zetői szerdán reggel megálla­podtak abban, hogy beszüntetik az egymás között folyó csatá­rozásokat. A jordániai politikai életnek normális kerékvágásba kell kerülnie — jelentette be az a mm ani rádió. A rádió közölte többek közt azt is, hogy a tízpontos egyez­mény immár a harmadik, amelyet a két fél hétfő óta kö­tött és azt az ammani királyi palotában írták alá. A jordániai kormányküldöttséget Husszein király vezette, míg a paleszti­nai szabadságharcosok képvi­seletében Jasszer Arafat folyta­tott tárgyalásokat. A palesztinai szabadsághar­cosok kairói szóvivője kijelen­tette, hogy az összetűzésekért az úgynevezett jordániai „spe­ciális egységek" felelősek, amelyek a különböző összees­küvő és áruló csoportok érde­keit szolgálják. A szóvivő rá­mutatott arra is, hogy ezeknek a csoportoknak létfontosságú érdeke az arab egység szétve­rése és a palesztinai problé­mák békés megoldásának meg­akadályozása. Az ammani rádió szerint a Husszein jordániai király és Jasszer Arafat közötti egyez­mény az alábbi pontokat tartal­mazza. 1. A tüzszüneti megállapodás szigorú megtartása; 2. Közös erőfeszítéseket kell tenni a helyzet normalizálása érdekében; 3. A partizánalakulatok vísz­szatérnek állomáshelyiikrei 4. A tűzszünet megtartása ás a rend felett jordániai—palesz­tinai egységek őrködnek; 5. Ezek az egységek felújít­ják régebbi feladataik teljesíté­sét; 6. Mindkét fél szabadon bo­csátja a legutóbbi összetűzések alkalmával letartóztatott sze­mélyeket; 7. Vegyes bizottság alakul, amelynek feladata az incidens kirobbantásáért felelős szemé­C SZOVJETUNIÓ ] A " • • n r i • jovo utja: orbitális űrállomások felbocsátása Moszkva — A Szovjetunió­ban csütörtökön Föld-körüli pá­lyára bocsátották a Kozmosz­346 műholdat, amelynek felada­ta az előre megállapított koz­mikus programmal van össze­függésben. A Kozmosz-346 keringési ide­je 89,3 perc, a Földtől való leg­nagyobb távolsága 280 kilomé­ter, legközelebbi 201 kilomé­ter, az egyenlítővel bezárt szö­ge 51,8 fok. Hírügynökségi jelentések szerint a Kozmosz-346 műsze­rei kifogástalanul működnek. A TASZSZ tudományos kom­mentátora a szovjet kozmonau­tika feladatairól nyilatkozott. Rámutatott a jelenlegi Szojuz-9 űrhajó példájának kapcsán, hogy a szovjet tudósok minde­nekelőtt orbitális űrállomások felbocsátását tűzték ki célul. Ennek a valóraváltása belátha­tatlan eredményekkel jár majd az űrkutatás terén, tgy több és pontosabb adatok birtokába juthatnak a tudósok a Nap ki­sugárzását, általában a kozmi­kus sugárzást és az égitestek mozgását illetően. lyek felderítése. A vizsgálat eredményéről tájékoztatják Husszein királyt, aki megteszi a szükséges intézkedéseket. 8. Mindkét fél őszintén arra törekszik, hogy tovább szilár­duljon a nemzeti egység a nép, valamint a jordániai fegyveres erők és a palesztinai ellenállók között; 9. Közös bizottság alakul, amely elhárítja az esetleges to­vábbi összetűzéseket, illetve az ezeket kiváltó okokat; 10. A két fél együtműködík azoknak az elemeknek a lelep­lezésében, amelyek az ellenté­tek kiváltására törekszenek. • » « Az ammani rádió szerint Husszein király elrendelte, hogy kártalanítsák mindazokat a személyeket, akik a legutób­bi összecsapások során kárt szenvedtek. A kairói A1 Ahram természe­tesen nagy figyelmet szentel a jordániai eseményeknek. A lap hangsúlyozza, hogy az arab egység szempontjából rendkívül fontos a felmerülő ellentétek elhárítása, illetve annak a lehe­tőségnek a kiküszöbölése, hogy hasonló összecsapások a jövő­ben ne. forduljanak elő. Kairó — Hírügynökségi je­lentések szerint a jordániai kormány és a palesztinai geril­lák képviselői közötti megálla­podást követően Ammanban máris normalizálódott a hely­zet. Támad az izraeli légierő. Mintegy 70 izraeli repülőgép intézett nagyarányú támadást kedden este az EAK területei ellen. A kairói katonai szóvivő bejelentette, hogy a berepülé­sek során három egyiptomi ka­tona és egy polgári személy az életét vesztette, négyen pedig megsebesültek. A berepülések céljai jelentős egyiptomi ipari központok és kikötővárosok vol­tak. A 24 OLDALAS mirnpíi ÚJ SZÓ GAZDAG TARTALMÁBÓL: Csehszlovákia és a Szovjetunió tudományos-műszaki együttműködése — Anton Ružička írása Tájak — emberek — Rozsnyóról és környékéről A vadász jó gazda — Beszélgetés a Szlovákiai Vadászszövetség elnökével Magas-Tátra 1970 — Szabó Géza riportja Károly feredöjében járván I. — Egri Viktor riportja Korai végrendelet — Mészáros László írása Batta György verseskötetéről A kontyos lány — Tabák András novellája Nagy a szociológushiány a Szovjetunióban — Nemes János moszkvai levele Küzdelem az árral — Komlósi Lajos magyarországi riportja Versek - humor

Next

/
Oldalképek
Tartalom