Új Szó, 1970. június (23. évfolyam, 128-153. szám)
1970-06-10 / 136. szám, szerda
Sikertelen merénylet Husszein király ellen nétiány sorban Amman — Kedden reggel ismeretlen tettesek sortüzet adtak le arra az autókaravánra, amellyel Husszein jordániai király utazott. Az ammani rádió közzétette Talhuni jordániai miniszterelnök szerencsekívánatát Husszein királynak, aki hírügynökségi jelentések szerint még csak sebesülést sem szenvedett. Kadhafi ezredes, a Líbiai Forradalmi Tanács elnöke és Helou libanoni elnök telefonon fejezték ki szerencsekívánataikat a jordániai királynak. Megbénult a jordániai főváros élete A hétfői megállapodás ellenére kedden ismét összecsapásokra került sor a jordániai hadsereg alakulatai és a palesztinai szabadságharcosok között. A tegnapi nap folyamán szinte állandóan lövöldözés döreje verte fel a főváros megszokott életét. Amman forgalma és élete teljesen megbénult. Hétfő estétől megszakadt a főváros és a külföld közötti telefonösszeköttetés. Az AFP jelentése szerint a mindeddig helyi jellegű csatározásokba bekapcsolódtak az Al Fatah egységei is, amelyek eddig semlegesek voltak. Viszonzásképpen tegnap reggel úgynevezett „speciális alakulatok" kapcsolódtak be a harcokba jordániai részről, amelyek bekerítették a palesztinai ellenállási mozgalom főparancsnokságát. A gerillák legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint kézigránátokkal és aknavetőkkel védekeznek. A kairói Al Ahram című lap szerint Jasszer Arafat, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet elnöke arra kérte a jordániai vezérkari főnököt, hogy azonnal indítson vizsgálatot az összetűzések ügyében. Az ammani rádió bejelentette, hogy kedden délután állítólag sikerült tűzszüneti megegyezést kötnie a jordániai kormány és a palesztinai felszabadítási szervezet képviselőinek. A rádió bejelentése szerint mindkét fél a helyzet normalizálására törekszik. A tárgyalásokról kiadott közös közlemény szerint vegyes bizottságot alakítanak a helyzet ellenőrzése céljából. Mindkét fél kötelezte magát, hogy vizsgálatot folytat az incidens kirobbantásáért felelős személyek, illetve csoportok megállapítása céljából. Sztrájk Jeruzsálemben 1970. VI. 10. (Tudósítónktól) — Kelet-Jeruzsálemben és főként a hozzá tartozó bibliai óvárost sok külföldi turista keresi fel. Munkaszüneti napokon különösen nagy itt a forgalom, s valóságos bábeli nyelvzavar uralkodik a tarka tömegben. Május 30-án, szombaton azonban szokatlanul csendes volt Kelet-Jeruzsálem. A látogatók ugyan most sem maradtak el, de a kelet-jeruzsálemi arab kereskedők sztrájkot hirdettek erre a napra, s a sztrájk teljes volt. Zárva volt minden üzlet, kávéház, vendéglő. Csak a perecet és rágógumit áruló gyerekek, meg a cipőtisztítók dolgoztak. A közlekedés normális volt, az iskolákban is folyt a tanítás, csak egy leányiskolában rendeztek szimpátia-ülősztrájkot a növendékek. Miért sztrájkoltak a kereskedők? Ennek egy nagyon régi és egy nagyon újkeletű oka van. A régi ok: a kereskedők évezredes ellenszenve az adószedőkkel szemben. Vagyis a Kommentárunk Mit eredményezett az arab világban az izraeli agresszió? Milyen célokat követ ma? Milyenek a válság politikai rendezésének perspektívái? Lehetséges-e egyáltalán ilyen rendezés? Eezk és hasonló kérdések foglalkoztatják a világ közvéleményét a napokban, amikor az úgynevezett „hatnapos háború" kitörésének harmadik évfordulója szolgáltatja a világsajtó számára a legkülönbözőbb eszmefuttatások értékelések és elemzések témáját. Tény, hogy az agresszió há. rom esztendeje alapvető változásokat eredményezett az arab világban. Mindenekelőtt megszilárdította a progresszív arab rendszerek helyzetét, illetve növelte azok tekintélyét. Sőt, példájuk nyomán az imperialista politikai körökkel szemben mindaddig lojális magatartást tanúsító arab országokban is bizonyos erjedési folyamatot indított el. Kézzelfogható eredménye e folyamatnak, hogy több, az izraeli agressziótól közvetlenül nem fenyegetett arab országban is demokratikus államfórdulat valósult meg. így jöhetett létre a példának okáért Líbia és Sudán és Egyiptom hármas szövetsége, amely ma tán a legszámottevőbb politikai erő az arab földrészen. A „dajani villámháború" tehát korántsem roppantotta öszsze az arab országokat, hanem éppen ellenkezőleg: rádöbbentette e országok haladó erpit és összefogás, együttműködés és kölcsönös segélynyújtás feltétlen szükségességére. Paradoxon tehát — az imperialista beakelet-jeruzsálemi arab kereskedők a magac adók miatt sztrájkoltak, ám sztrájkjuknak új, s nem is lényegtelen momentuma is volt. Követelik a magasnak tartott jövedelmi adó csökkentését, s emellett nem akarják megfizetni a jövedelmi adóval kapcsolatos biztonsági hozzájárulást. Nem akarnak biztonsági kölcsönt jegyezni, minthogy a hatóságok e pénzt fegyvervásárlásra akarják fordítani az arabok ellen. Mint ismeretes az izraeli parlamentben a kommunisták ellene szavaztak annak a törvénynek, amelynek alapján bekebelezték az 1948 óta Jordániához tartozó Kelet-Jeruzsálemet és a bibliai óvárost. A sztrájkoló kereskedők ügyével a minisztertanács is foglalkozott. A legújabb hírek szerint az adóbeszedést egyelőre felfüggesztették, s egy bizottságot létesítenek az adó nagyságának megállapítására. Az izraeli hatóságok úgy vélik, e bizottságba az arab kereskedők képviselői is bekerülnek. M. ŠIMONOVSKÝ, a Cseh Szocialista Köztársaság iparügyi minisztere a Moszkovszkaja Pravda tudósítójának kijelentette: elképzelhetetlen hazánk népgazdasága a Szovjetunióval való kölcsönös együttműködés nélkül. A CSEHSZLOVÁK—SZOVJET Barátsági Szövetség és a csehszlovák televízió szervezésében rendezett barátsági expedíció, amely május 9-én indult el a szovjet fővárosba, visszatért hazánkba. EMIL BODNARASNAK a román Államtanács elnökhelyettesének vezetésével hivatalos látogatásra Pekingbe érkezett a román parlamenti küldöttség. GUSTÁV HEINEMANN nyugatnémet köztársasági elnök háromnapos hivatalos látogatásra tegnap Dánia fővárosába érkezett. Heinemann az első német államférfi, aki a második világháború befejezését követően ebbe az országba látogat. A FRANCIA KOMMUNISTA PÄRT meghívására május utolsó hetében a Belga Kommunista Párt három tagú küldöttsége tartózkodott tanulmányúton Franciaországban — jelentette be a Humanité tegnapi számában. A belga kommunisták a Francia Kommunista Párt tevékenységével s főként szervezési kérdésekkel ismerkedtek meg. JOHN VORSTÉR miniszterelnök hétfőn este hivatalos látogatásra érkezett Madridba. Látogatásának céljáról mindeddig nem tettek figyelemre méltó jelentést a hírügynökségek. Bár madridi hivatalos körökből származó értesülések szerint Vorster látogatása „magánjellegű" tény, hogy megbeszéléseket folytat majd Franco tábornokkal is. AZ AMERIKAI kongresszus a következő évre 357 millió dollárt szabadított fel a rakétaelhárító rendszer kiépítésére. LUXEMBURGBAN a Közös Piac miniszteri tanácsa nyilvánosságra hozta azokat a megbeszéléseknek az időrendjét, amelyeken Nagy-Britannia, Írország, Dánia és Norvégia tagságáról döntenek. Az első megbeszélésre Nagy-Britannia küldöttségével július 21-én kerül Egy esztendő távlatából A moszkvai Kreml György-termében egy évvel ezelőtt ülésezett a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácsko zása, amelyen mintegy 300 küldött vett részt. A záróközlemény megállapította, hogy ezen a tanácskozáson a kommunisták „a nyíltság és testvéri szolidaritás légkörében és széles körű nyilvánosság mellett" megtárgyalták korunk legfőbb problémáit. Bár voltak pártok, amelyek nem vettek részt a tanácskozáson, kijelentették, hogy egyetértenek a konferencia alapvető céljával; viszont meg kell mondanunk, akadtak olyanok is, akik elutasították a meghívást. Tény az, hogy ki örömmel, ki bosszúsággál, de egyértelműen sikeresnek ítélte meg a nagy találkozót. A legfontosabb alapelv, amelyet a . György-teremben tanácskozók elfogadtak az, hogy meg kell erősíteni a kommunista és munkáspártok, az összes antiimperialista erő akcióegységét. Ebben a kérdésben az összes párt egyetértett, s ezt az alapvető felismerést általánosan elfogadták a konferencia résztvevői. Korunkban ugyanis a történelem meghatározó fő ereje a szocialista világrendszer, a kommunista világmozgalom és az elnyomott népek nemzeti felszabadító harca. Abban is egyetértettek a tanácskozók, hogy az antiimperialista harc sikerének záloga a szocialista világ és a kom munista mozgalom egysége, s ennek az egy célnak az alapján minden antiimperialista erő összefogása. E alapvető tételek elfogadását egy olyan konferencián, amelynek előbb az összehívását, később ilyen széles körű részvétellel történő megtartását is éveken át lehetetlennek tartották, nemcsak kárörvendő ellenfelek, hanem még aggályoskodó rokonszenvezök is, a nemzetközi kommunista mozgalom nagy sikere és erejének cáfolhatatlan bizonyítékának tartották. A tavalyi június óta eltelt egy esztendő pedig további bizonyságot szolgáltatott az akkor elfogadott, illetve megerősített alapelvek helyességére. Délkelet-Ázsiában bizonyosodott be a legjobban az antiimperialista akcióegység fontossága. Az év eseményei igazolták a moszkvai konferencia megállapításainak igazát, további küzdelemre, az ott kitűzött célok elérésére köteleznek. Kétségtelen, hogy minél sikeresebben tevékenykedik egyegy kommunista párt saját országában, annál többet tud hozzájárulni a haladás ügyének előreviteléhez. Közzétették a brit parlamenti választások jelöltjeinek névsorát London — A június 18-án sorra kerülő brit parlamenti választások nyilvántartásba vett jelöltjei névsorának közzétételével kedden döntő szakaszába lépett a választási kampány. A politikai pártok összesen 1819 képviselőjelöltet állítottak. A jelöltek közül 623 munkáspárti, 628 konzervatív, 333 liberális, 58 kommunista, 64 skót nacionalista és 36 walesi nacionalista. A legtöbb jelöltet a Konzervatív Párt állította, amely szinte valamennyi választási körzetben jelöl. Az utóbbi napokban a -munkáspártiak és a konzervatívok egyaránt fokozták a választási propagandát, s túltesznek egymáson az ígérgetésben. A Konzervatív Párt csökkenteni igyekszik a munkáspárti propaganda hatását, s azzal vádolja a labouristákat, eltúlozzák a gazdasági sikereket. S ez bizonyos mértékben igaz. Várható, hogy Wilson a választások után, amelyeken valószínűleg győzni fog, újból takarékossági intézkedéseket vezet be és befagyasztja a béreket. A kommunista párt megerősítette helyzetét Róma — Olaszországban hétfőn délben befejeződtek a vasárnap reggel kezdődött tartományi, megyei és községtanácsi választások. A tizenöt renvatkozás, amelynek célja az arab progresszió eltiprása volt, s amelynek sikere érdekében „bizonyos" körök milliárdokat fektettek be — szilárd antiimperialista tömb létrejöttét eredményezte. nai arabok felszabadító harcának. Ezek után érthető, hogy a közel-keleti háborús góc felszámolása nem véletlenül áll a világpolitikai zajlás homlokterében. Ugyanakkor éppen a poEgyre veszélyesebb feszültséggóc A legutóbbi erőfeszítések, amelyek leginkább az izraeli agresszió fokozódásában nyilvánulnak meg viszont arra engednek következtetni, hogy a Fehér Ház próbálja menteni, ami még egyáltalán menthető. A nagy nyugati olajtársaságok ugyanis egyre jobban érzik, hogy kicsúszik lábuk alól a talaj, sőt, mintha kissé elbizonytalanodtak volna, mintha már kevésbé bíznának a katonai megoldás sikerében. Ezt a tendenciát nem éppen csak Washington egyre tétovább magatartása támasztja alá az Izraelnek szállítandó repülőgépek ügyében, hanem nyugati szövetségeseinek visszatáncoló politikája is. Tel Aviv kezében tehát egyetlen fegyver maradt csupán: a zsarolás, amely a nemzetközi cionista szervezetek hathatós támogatásával és közbenjárásával időnként még „hoz valamit a konyhára." Viszont a perspektívák nem éppen rózsásak. Ma már a legközépszerűbb politikus előtt is világos: az újabb erőszak még hevesebb ellenállást szül. Nagyobb harci lendületet ad az arab népek, főként a palesztilitikai megoldás vonatkozásában merülnek fel mindeddig áthidalhatatlannak látszó ellentétek. Izrael és nyugati szövetségesei, természetszerűen, mintegy a fegyveres beavatkozás jogosságát igazolva — bizonyos „engedményeket" akarnak tűzzel-vassal kicsikarni. Kétségtelen, hogy a megszállt arab területek egy részének a megtartásával számolnak, amelyekért kétes értékű politikai kompromisszumokat kínálnak cserébe. Tán hangsúlyoznunk sem kell, hogy az ilyen alku elfogadhatatlan az arab országok számára, hiszen annyit jelentene, hogy alapvető jogaikról mondanak le, arról nem is szólva, hogy egy hasonló „megoldás" ellentétben állna a Biztonsági Tanács határozatával, sőt az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmányával. Tömören: szentesítené az agresszió eredményét. Az arab országok diplomáciájának ez a vonalvezetése és nem utolsó sorban szilárd magatartása nyilvánvalóvá teszi, hogy a politikai küzdőtéren is egyenrangú partnerként állnak szemben a Washington — Tel Aviv tengellyel. Ehhez járul hozzá nagy mértékben a szocialista országok, mindenekelőtt a Szovjetunió erkölcsi és anyagi támogatása, a világ haladó közvéleményének a tiltakozása. A haladás útjait kereső arab országok vezetői több ízben hangsúlyozták ezt, sőt jól tudják, hogy az eljövendő időszakban is számolhatnak e hathatós erkölcsi támogatással. Egy esztendeje látott napvilágot a kommunista és munkáspártok moszkvai tanácskozásának az a nyilatkozata, amely egyértelműen állást foglal az „arab területek bekebelezése" ellen. A nyilatkozat leszögezi: „ ... az agresszió ... az arabok jogainak súlyos megsértése." Ennek a nagyfontosságú tanácskozásnak az egyik záródokumentuma (Felhívás a béke védelmére!/ viszont a következőkre figyelmezteti a világ haladó erőit: „Az arab népek elleni izraeli agresszió következtében a Közel-Keleten továbbra is veszélyes feszültséggóc áll fenn, amely bármely pillanatban lángra lobbanthatja a háború tüzét." Ez a figyelmeztetés mindmáig nem vesztett időszerűségéből. Hiszen a Tel Aviv-i uralkodó körök, semmibe véve az izraeli nép létérdekeit fokozzák barbár támadásaikat az arab területek ellen. Ennek a politikának a céltalansága nem szorul különösebb magyarázatra. Tény, hogy az arab világ egyre szilárduló egységtörekvéseít sem erőszakkal, sem átlátszó politikai manőverezésekkel nem lehet megakadályozni. BALOGH P. IMRE des statútummal rendelkező tartomány tanácsválasztásának teljes eredményét tegnapra virradó éjszaka tették közzé. A legnagyobb olasz párt, a Kereszténydemokrata Párt sok év óta először szavazatokat vesztett. Ezúttal a szavazatok 37,9 százalékát kapta meg, vagyis teljes 1 százalékkal kevesebbet, mint az 1968 évi parlamenti választásokon. Az Olasz Kommunista Párt a mostani választásokon a szavazatok 27,9 százalékát szerezte meg s gyakorlatilag ezzel megtartotta 1968 évi helyzetét, amikor a szavazatok 28 százalékát kapta. Veszteséget szenvedtek azonban szövetségesei, a proletár szocialisták, a PSIUP. A felújított önálló Szociáldemokrata Párt, a PSU ezúttal a szavazatok 2 százalékát kapta. A Szocialista Párt, a PSI a szavazatok 10,4 százalékával bizonyos sikert ért el. A perui földrengés csehszlovák áldozatai Lima — T. Sasakinak, egy japán hegymászó-csoport vezetőjének a tanúbizonysága szerint a limai földrengés következtében életét vesztette a dr. Arnold Cerník vezette 14 tagú csehszlovák hegymászó-csoport összes tagja. A csehszlovák hegymászók a Huascáran hegy lábánál táboroztak s a japán hegymászó megfigyelése szerint hatalmas kő- és hólavina söpörte el táborhelyüket. A csehszlovák hegymászó-csoport katasztrófájáról szóló hírt hétfőn perui hivatalos körök is megerősítették. Az El Comerclo című perui lap közölte, hogy a katasztrófa helyszínére a csehszlovák nagykövetség megfigyelőket küldött. A limai csehszlovák külképviselet vezetői mindeddig nem erősítették meg a katasztrófáról szóló hírt.