Új Szó, 1970. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1970-06-10 / 136. szám, szerda

Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1970. június 10. SZERDA BRATISLAVA • XXIII. ÉVFOLYAM 136. szám Ára 50 fillér A határidő betartása — becsületbeli kötelesség Az SZSZK miniszterelnöke megtekintette a Szlovák Nemzeti Színház újjáépítési munkálatait (ČSTK) — Dr. Peter Colotka, a szlovák kormány elnöke teg­nap Stefan Sebesta fejlesztés ügyi és műszaki miniszter, Mi roslav Válek művelődésügyi mi­niszter és Ladislav Martinák bratislavai főpolgármester kísé retében megtekintette a Szlo­vák Nemzeti Színház rekon­strukciós építkezését, ahol részt vett az ellenőrző tanács­kozáson. A vendégeket Ján Ká­koš, a Szlovák Nemzeti Szín­ház igazgatója köszöntötte. Az ellenőrző tanácskozáson értékelték az eddigi munkát, és megállapodtak a munka folytatását célzó olyan intézke­désekben, amelyek lehetővé te­szik, hogy a határidőpontokat betartsák, és a felújított szín­ház 1971. augusztus 29-én ün­nepélyes előatiással megnyissa kapuit. A kormányelnök köszönetet mondott az újjáépítésben részt vevő szervezeteknek, és annak a meggyőződésének adott kife­jezést, hogy az időpont betar­tását mindenki a nemzeti be­csület és büszkeség ügyének tekinti. Mivel olyan mű építé­séről van szó, amely csakúgy, mint a múltban, a jövőben is jelentős szerepet játszik a szlo­vák nép kulturális fejlődésé­ben. Túlteljesítették A trebišovi járás dolgozói az idei felszabadulási és lenini jubileumok tiszteletére vállal­ták, hogy a faluszépítésnél több mint 593 ezer munkaórát ledolgoznak, amelynek értéke mintegy 8,5 millió korona. A legutóbbi értékelések szerint már ez év első negyedében 940 ezer brigádórát dolgoztak le és' az így elvégzett munkák értéke 13 millió korona. (~k) A Piesoki Gépgyárak, a „Felsögaraini felhívás" egyik kezde­ményezője a napokban vette át a felszabadulás 25. évfordulója tiszteletére indított országos verseny keretében elért mun­kaeredményekért a szövetségi kormány diplomáját. Ebből az alkalomból vállalták, hogy a múlt évhez viszonyítva 13,5 szá­zalékkal több terméket gyártanak. Képünkön Vladislav Džur­man és Ján Liška szerelés közben. (J. Kruliš felv. — ČSTKJ Növelték a burgonya és a kukorica (CSTKI — A szlovákiai földmű­vesszövetkezetek és állami gazda ságok június 6-ig több mint 30 850 hektáron, vagyis a tervezett vetés­terület 90 százalékán vetették el a krumplit. Bár valószínű, hogy a megelőző kedvezőtlen időjárás kö­vetkeztében nem sikerül teljesíte ni a vetési tervet, különösen a kö zép-szlovákiai mezőgazdasági dol­gozók áldozatkészsége és szorgal ma érdemel említést, akiket már csak egy százalék választ el a tervteljesítéstől. A múlt évhez vi­szonyítva Szlovákiában 4000 hek tárral növelték a burgonya vetés­területét. A cukorrépa vetési tervét 94 százalékra teljesítették, Kelet-Szlo vákiában a vetést befejezték. Ered ményesen folytatják az egyelést. A kukorica vetési tervét a me zögazdasági üzemek 10 százalékkal túlteljesítették. Ez elsősorban a nyugat- és a közép-szlovákiai kör zet érdeme, míg keleten lemaradás mutatkozik. A kaszálást is megkezdték, le maradás mutatkozik a szénabehor dásbam Egészségügyi dolgozók tanácskozása (ČSTK) — Tegnap tartották szlovákiai országos értelcezle­tüket a járási nemzeti bizottsá­gok mellett működő egészség­ügyi szakosztályok vezetői, valamint az egészségügyi intéz­mények dolgozói. Az értekezle­ten foglalkoztak a munkakép­telenség problémájával. Dr. Vladimír Zvara, az SZSZK egészségügyi minisztere beszé­dében megállapította, hogy egyre növekszik Szlovákiában a betegség vagy munkabaleset következtében a munkaképte­lenség. Tavaly Csehországban egy munkaképtelenség átlagos időtartama 17, míg Szlovákiá­ban 20 nap volt. Ezután egészségügyünk ak­tuális kérdéseivel és az egész­ségügyi dolgozók munkakezde­ményezése fejlesztésének lehe­tőségeivel foglalkoztak, hogy ezzel hozzájárulhassanak tár­sadalmunk konszolidálásához. A miniszter hangsúlyozta, hogy társadalmunk e feladatok telje­sítése közben az egészségügyi dolgozók többségére támasz­kodhat. | SZOVJETUNIÓ \ ÉRVÉNYBE LÉPETT a csehszlovák—szovjet barátsági és együttműködési szerződés Moszkva — A ratifikációs okmányok kicserélésével teg­nap érvénybe lépett a csehszlo­vák—szovjet barátsági, együtt­működési és kölcsönös segély­nyújtási egyezmény. A ratifikációs okmányok cse­réjéről szóló jegyzőkönyvet a Szovjetunió külügyminisztériu­mában Leonyid lljicsov külügy­miniszter-helyettes és Vladimír Koucký, Csehszlovákia moszk­vai nagykövete írták alá. Az ünnepi aktuson megjelen­tek a szovjet külügyminiszté­rium vezető dolgozói, míg csehszlovák részről a nagykö­vetség munkatársai. i ARGENTÍNA | Leonyid Iljicsov az okmányok aláírása után kijelentette, hogy azok a proletár nemzetköziség szellemében fogantak. Annak a meggyőződésének adott kifeje­zést, hogy a csehszlovák—szov­jet barátság, valamint a szocia­lista tábor országai közötti testvéri kapcsolatok a jövőben tovább szilárdulnak majd. Vladimír Koucký elvtárs rö­vid beszédében szintén nagy fontosságot tulajdonított az ér­vénybe lépő szerződésnek és átadta a szovjet elvtársaknak Ján Marko csehszlovák külügy­miniszter jókívánatait. Ongania megbukott Buenos Aires — Ongania ar­gentin elnök, akit az ország leg­magasabb hadvezetésének tag­jai hétfőn megfosztottak tiszt­ségétől, hosszas huzavona után tegnap a kora reggeli órákban hivatalosan is lemondott. Lemondását Ongania elnök a hadügyminisztériumban jelen­tette be. Mint ismeretes, az el­nöki palotát mind a mai napig erős katonai alakulatok veszik körül. Hírügynökségi jelentések sze­rint az argentin vezérkar fő­nökei letették a hivatali esküt, s átmenetileg ők irányítják a kormány tevékenységét. Az országban állítólag teljes nyugalom uralkodik. Az argentin katonai junta közölte, hogy legkésőbb tíz napon belül új köztársasági el­nököt neveznek ki, illetve vá­lasztanak meg. A junta által kibocsátott hi­vatalos közlemény Ongania le­váltásával összefüggésben hangoztatja, hogy arra az or­szág politikai jövője érdekében A tagkönyvcsere a párttagok tevékeny­ségének, állásfoglalásának értékelése, a párt akcióképességének, eszmei egységé­nek kialakítását szolgálja. A CSKP KB el­nöksége április 14-i ülésén elemezte a párttagokkal folytatott beszélgetések ta­pasztalatait és felhívta a figyelmet az ér­tékelések során megnyilvánuló liberaliz­mus káros következményeire. Feladatul tűzte a pártszerveknek, hogy megfontol­tan és határozottan érvényesítsék a párt levelében leszögezett alapelveket és tisz­títsák meg a pártot a jobboldali opportu­nista, szocialistaellenes és szovjetellenes elemektől. Csak az eszmeileg szilárd alap­szervezetek lesznek képesek teljesíteni igényes politikai és gazdasági feladatai­kat. Az egység kialakítása szükségessé te­szi, hogy az átigazolások során a téves eszmék hirdetőivel együtt a karrieristák és a haszonlesők is távozzanak a pártból. Ugyanakkor nincs helyük az alapszerve­zetekben az örökké passzív, az alapvető párttagsági kötelességeiket sem teljesítő párttagoknak. A tagkönyvcsere megkezdése óta a já­rási pártszervek rendszeresen értékelik az átigazolások során szerzett tapasztalato­kat. Általános vélemény, hogy a legfel­sőbb pártszerv elnökségének áprilisi hatá­rozata helyesen mérte fel a helyzetet, in­dokoltak a szigorított intézkedések. Ugyanakkor tény, hogy e határozat gya­korlati megvalósítását befolyásolja az egyes járási bizottságok felkészültsége. A tagkönyvcsere időrendi tervét tekintve a dunaszerdahelyi Járás áll a legközelebb a célhoz. Ugyanakkor a járási pártszerv na­gyon következetesen újból napirendre tűzi mindazon lezárt értékeléseket, melyeknél eddig ismeretlen tények és bizonyítékok kerültek felszínre. Ez is bizonyítja, szá­mukra nem az ütemterv teljesítése a dön­tő, hanem az, hogy valóban objektíven ér­tékeljék a párttagok tevékenységét. Hasonló elgondolást érvényesítenek Ér­sekújváron is. Náluk lényegesen lassúbb az értékelés üteme, mint a szomszédos járásokban. Eddig a párttagok 50 —55 szá­MEGFONTOLTAN, HATÁROZOTTAN zalékával beszélgettek az értékelő bizott­ságok. Ismert tény, hogy az érsekújvári járásban több személycserére került sor a pártszervben, és egy egész sor alapszer­vezetben. E munka elvégzése sok időt igényelt, így elhúzódott a beszélgetések megkezdése. Később több értékelő bizott­ságban kellett személycserét végrehajtani. Nehéz feladat néhány alapszervezet tevé­kenységének az elemzése, az egyes párt­tagok értékeléséhez szükséges bizonyíté­kok megszerzése. A járási pártszerv nagy figyelemmel kíséri, segíti és ellenőrzi az értékelő bizottságok munkáját. Ellenőrzés­re azon szervezetekben kerül sor, ahol kételyek merültek fel a bizottságok dön­téseit illetően. A járási pártszervnek az a véleménye, hogy inkább lassúbb ütemben végezzék az értékelést, a bizottságok sze­rezzék meg a szükséges bizonyítékokat, és az egyes esetek lezárása előtt vitatkoz­zanak, hogy valóban igazságosan döntse­nek és ne kelljen visszatérni a már le­zárt értékelésekhez. Az utóbbbi hetek egyik figyelemre mél­tó jelensége a pártszerveknek küldözge­tett névtelen levelek számának a növeke­dése. E levelekben elsősorban az értékelő bizottságok tagjait és azokat az elvtársa­kat támadják, akik a legválságosabb idő­ben sem inogtak meg, hűek maradtak a marxizmus-leninizmus alapelveihez, a proletár internacionalizmus eszméjéhez. Nyilvánvaló, e „névtelenség" a jobboldal újabb taktikáját jelzi, azon elgondolásra épül, hogy „a támadás a legjobb védeke­zés". Igyekeznek megfélemlíteni az ér­tékelést végző bizottságok tagjait. Tapasz­talat bizonyítja, hogy elsősorban azon já­rásokban élénkült fel a jobboldaliak tevé­kenysége, ahol a pártszerv határozottan, személyi kapcsolatokra való tekintet nél­kül végzi az értékelést, az alapszerveze­tek megtisztítását. Ez a határozottság és következetesség elsősorban azoknak nem tetszik, akik szeretnének kibújni a fele­lősségre vonás alól. Céljuk elérésének megakadályozása nemcsak az értékelést végző bizottságok, hanem minden egyes kommunista feladata. A tagkönyvcsere nem egyszerű akció — amit minden szer­vezetben 3—5 elvtárs végez —, hanem nagy jelentőségű politikai küzdelem, mely lényegesen megszabja pártunk és társa­dalmunk további fejlődését. A megfontolt­ság és a határozottság hangsúlyozása azért indokolt, hogy értékelésünk a MA és a HOLNAP szemszögéből egyaránt helytálló legyen. CSETŐ JÁNOS került sor*. A közlemény továb­bá kiemeli, hogy erre az ak­cióra az „az argentin forrada­lom" folytatása szempontjából volt elsősorban szükség. Ez a program továbbá is érvényes, tehát Ongania leváltása nem jelenti a régi módszerekhez va­ló visszatérést. A katonai junta bejelentette azt is többek között, hogy az országban „demokratikus poli­tikai folyamot" veszi kezdetét. Bejelentették, hogy felújul né­hány eddig betiltott párt tevé­kenysége, azonban ezzel ösz­szefüggésben pontosabbat nem közöltek. Az eddigi nyilatkoza­tokból mindeddig nem derült ki, vajon a junta szociális és gazdasági reformokat is kíván-e megvalósítani. A Buenos Airesból érkező je­lentések szerint a haderők összes egysége hátat fordított a leváltott Ongania elnöknek. A 24 OLDALAS ÚJ SZÓ mmpi\ GAZDAG TARTALMÁBÓL: Csehszlovákia és a Szovjetunió tudományos-műszaki együttműködése — Anton Ružička írása Tájak - emberek — Rozsnyóról és környékéről A vadász jó gazda — Beszélgetés a Szlovákiai Vadászszövetség elnökével Magas-Tátra 1970 — Szabó Géza riportja Károly feredőjében járván I. — Egri Viktor riportja Korai végrendelet — Mészáros László írása Batta György verseskötetéről A kontyos lány — Tabák András novellája Nagy a szociológushiány a Szovjetunióban — Nemes János moszkvai levele Küzdelem az árral — Komlősi Lajos magyarországi riportja Versek — humor

Next

/
Oldalképek
Tartalom