Új Szó, 1970. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1970-06-04 / 131. szám, csütörtök

I OLDRICH ŠVESTKÁNAK, a Tribúna főszerkesztőjének tanulmánya (Folytatás a 8. oldalról) Előfordul olyan nézet, hogy ezeknek az embereknek nem adjuk meg a védekezés jogát. A párt fórumain, a Központi Bizottság ülésein, az elnökségben, a bizottságokban és a csoportokban is, ezek az emberek valamennyien megkapták a védekezés jogát, s el ís mondták mindazt, amit akartak. Azoknak a párttagoknak túlnyomó többsége, akiket 1968 januárja és augusztusa után űztek el tisztségeikből és posztjaikról, nem rendelkezett ilyen lehetőséggel, sőt ezen túlmenően nagy nyilvános erkölcsi terrornak voltak kitéve. A jobboldali opportunista erőktől eltérően a jelenlegi vezetőség megkívánja, hogy a párt volt képviselőinek és a jobboldali opportunista nézetek hordozóinak mindennemű nyilvános Itritikája tárgyilagos és igazságos legyen. Elég sokat okultunk ahhoz, hogy már sohase hallgassunk, ne akadályozzuk meg a leegyszerűsítést, az egyoldalú ítéleteket. Ugyanakkor azonban felelősségre kell vonni azokat a párttagokat, akik felelősséggel tartoznak a válságért, amelyen pártunknak és hazánknak át kellett mennie. Ezekből a tapasztalatokból a legeredményesebb okulást kétségtelenül a múlt fejleményeinek pártunk vezetősége által kidolgozott elemzése fogja felölelni. Mi a centrizmus? A centrizmus történelmi fogalom, amelyet 1968-ban, 1969-ben és 1970-ben is gyakorlattá változtattak. Ma már nehéz meghatározni ä „centrizmus" eszmei nézeteinek pontos tartalmát, mivel képviselői eszmei-politikai nézeteiket rendszerint erről vagy arról az oldalról vett „mozaikokból" állítják össze. Ezt eklekticizmusnak nevezik, amely mindig valami „között" helyezkedik és sohasem eredeti. Mi a centrizmus legjellemzőbb vonása? A „centristák" a pártban mindig törekedtek a „baloldal" és a „jobboldal" közti ellentmondások áthidalására, de nem a megoldásukra. Ez azonban alapvető tévedésük. Az Ily jellegű ellentmondások szavakkal való áthidalására irányuló törekvésük nem reális. Még a legjobb akarat mellett sem lehet egyesíteni a tüzet és a vizet. A centrizmus akarva-akaratlan, végül is nem harcolhat sikeresen a végletek ellen és akadályává válik az elvszerű, következetes, valóban lenini politikának. A centrizmus mindig a politikai romantizmusra és idealizmusra támaszkodott, s abból a hasztalan törekvésből indult ki, hogy leküzdje az ún. baloldal és a jobboldal közti ellentmondásokat. Mindig nagy veszélyt jelentett a pártra, mivel elvtelen és opportunista rendszer volt a múltban s ma is az. Ezért sohasem válhat a kommunista párt programjává. A centrizmus eszmei-politikai nézetként és irányzatként nem létezhet sokáig. Előbb vagy utóbb széthull. Képviselőinek bizonyos, rendszerint nagyobb hányada átpártol a jobboldalhoz s egy részük a baloldalhoz vagy a baloldalisághoz. Ez többnyire a jellem dolga. Végül a centristák egy része teljesen távozik a politikai életből. A centrista nyíltan és nyilvánosan nem harcolt a jobboldali opportunista nézetek ellen. Ezért helytelen centristáknak nevezni azokat, akik évek óta rendszeresen és következetesen, bár gyakran magukra hagyatottan, küzdenek a jobboldaliak ellen Tévednek egyes elvtársak, akik hajlandóak „centristáknak" minősíteni más elvtársakat, mivel merészen szembeszegülnek a szektás nézetekkel. Természetesen az ilyen jelenségek ellen fellépő elvtársak mindig kissé „jobbra" fognak állni a szektásság és a dogmatizmus megnyilvánulásaitól. Nincs csak jobboldali opportunizmus, mint ahogy nincs csak „baloldali" dogmatizmus 1970 VI. 4. Az opportunizmus nemcsak Jobboldali jelszavakat és követelményeket vállal, hanem nagyon ügyesen fedezni tudja magát baloldali jelszavakkal és a legbalosabb frázisokkal is. Egyszóval a szükségnek és a helyzetnek megfelelően színt válthat. Alkalmazkodó képessége abban rejlik, hogy mindenkor idejében igyekszik megnyálazni az ujját és megállapítani, honnan fúj a szél. Azután gyorsan elfogadja az új alapelveket, sőt mi több, nagyon is elvszerű tud lenni. Nem egyszer találkozunk olyan esetekkel, hogy az ilyen emberek „kommunistábbak" az igazi kommunistáknál. A centristák és a kispolgárok nézeteinek alakulása, valamint számos további tapasztalat igazolja, hogy az opportunizmus különféle köntösben jelentkezhet. Az opportunizmus a kispolgár jellegzetes tulajdonsága és jellegzetes magatartása, de a maga módján megfertőzheti a becsületes kommunistát is. fia opportunizmus lényegében elvtelenség és jellemtelenség. Amennyiben megnyílik előtte a „szabad tevékenység" útja — eloadul; túlságosan szemléltetően láthattuk 1968-ban, hogy mire képes az ilyen kispolgári radikalizmus. Más zászlók alatt is nagyon rossz és könyörtelen tud lenni. És mi a helyzet a dogmatizmussal? A dogmatizmus nemcsak a baloldaliság kiváltsága. Dogmatikus a jobboldali is, végső soron — amint már szóltunk erről — nem egy párttag, aki többé-kevésbé átvette a dogmavedések védelmét. Sajnos egyes elvtársaink a kommunista elvszerűséget összetévesztik a régi iránti rendíthetetlen ragaszkodással. A dogmatizmus azonban nemcsak a megcsontosodásnak, hanem egyben a tudatlanságnak, az alkotó gondolkodásmód fejlesztésére való képtelenségnek megnyilvánulása is. Szóról szóra és betűről betűre félelem az újtól s ugyanakkor a nehezebbtől és az igényesebbtől. Az opportunizmushoz hasonlóan ez is a kényelemszeretők „ideológiája". Sem ez, sem az nem kommunista tulajdonság. A szektás jelenségekről tikus nézeteket, „példaképül szolgáló" jobboldali lett. A dogmatizmus olyan betegség, amely az emberiséget gyakorlatilag létrejöttétől fenyegeti minden társadalmi rendben és végleges leküzdésére éppen a kommunizmus hivatott. A doginatizmust főleg az alapelvek iránti „elvszerűség" és „hűség" jellemzi. Ennek alapján hirdeti az alapelvek, a dogmák és egyben a célok elérésésében neki segítséget nyújtó módszerek változatlanságát. Eközben mit sem törődik az élettel, a fejlődéssel, az új megismeréssel és az emberi tapasztalatokkal. Ez az elvszerűség hamis és nem kommunista. A kommunista elvszerüség kifejezi a párttagok belső, öntudatos kommunista meggyőződését, a marxizmus—leninizmus alapelvei és a szocialista eszmék iránti hűségüket, nemcsak szavakban, hanem főleg tettekben kifejezésre juttatja a kommunista párt politikájához fűződő viszonyukat. Kifejezője egyben a tárgyilagosságnak és az igazságosságnak. A kommunista elvszerüség azonban ugyanakkor kifejezi az új megismerés és a tapasztalatok iránti helyes viszonyt és kell, hogy tükrözze az életben végbemenő alkotó jellegű mozgást. Az elvszerüség — szemtől szembe az új tényekkel — nem tesz és nem tehet bennünket vakká. A kommunista elvszerűség ezért nem jelenti és nem jelentheti a ragaszkodást a túlhaladotthoz, a régi, már elavult módszerekhez, a hibák és a téVannak nálunk szektás megnyilvánulások és milyenek? Általában mi az a szektásság? Az első kérdés érthetetlennek tűnhet, de nem az. Néhány szónok különféle alkalmakkor s egy nem engedélyezett sajtótermék névtelen szerzője is elutasít mindennemű utalást arra, hogy léteznek a szektásság megnyilvánulásai. A Tribunát, valamint e cikk szerzőjét bírálják azért, hogyan merészkednek ilyesmit állítani. Kérem, ez az ő dolguk, de ezzel még nem tüntetik el a világból ezeket a megnyilvánulásokat. Ez a példa szemléltetően jellemzi gondolkodásmódjukat: Amennyiben ők maguk nem szenvednek szektásságban, állításuk teljesen logikátlan. Véleményem szerint néha fel kellene lapozniíik Lenin müvét. Főleg mi jellemzi a szektásságot? Nem kétséges, hogy a szektás nézetek időközönkénti vagy gyakori befogadására hajlamos elvtársak viszonya a szocializmushoz, a kommunista párthoz és a Szovjetunióhoz egyértelműen pozitív, őszinte. Sok ilyen elvtárs derekasan harcolt a párton belüli jobboldali erők ellen. Meggyőződésem szerint alapvető eszmei egységben állunk velük. A más, éppoly becsületes elvtársaktól azonban az különbözteti meg őket, hogy hajlamosak a helytelen módszerek alkalmazására, amint mondani szokás, a „bunkózásra", hajlamosak „fermánokká" sekélyesíteni a párt politikájának végrehajtását és hajlamosak más párttagod, de főleg a pártonkívüliek fölé rendelni magukat. Mindez veszélyes a pártpolitika helyes gyakorlására. Meggyőződésem azonban, hogy a szektásságnak nagyon kevés jellegzetes képviselője van. A szektás nézetek viszont sokkal, de sokkal gyakrabban nyilvánulnak meg és időközönként előfordulnak a legértelmesebb és a legmegfontoltabb elvtársaknál is. Itt nem a személyekről van szó, semmiképp sem, hanem a nálunk előforduló megnyilvánulásokról, amelyek árthatnak pártunk politikájának. Valamennyiünknek — önmagunkban — harcolnunk kell ellenük, le kell azokat küzdenünk. Ez minden meggyőződéses kommunista kötelessége. A szektás megnyilvánulásoknak szintén több forrásuk van: Bizalmatlanság az emberek iránt, sőt egész társadalmi csoportok iránti általános bizalmatlanság, továbbá a bizalom hiánya képességünkkel szemben, hogy a leghatékonyabban valóra válthatjuk a párt politikáját. Az ilyen nézetek hordozói mintha csak magukban bíznának, mintha csak ők lennének lelkiismeretes párttagok. Gyakran előfordul azonban a lassú előrehaladás kiváltotta türelmetlenség is. Hatást gyakorol az egyes elvtársakra az elmúlt években jogtalanul esett sérelmek érzete is, amely néha akaratlanul megtorlásra készteti őket. Nem utolsósorban szerepet visz a politikai munkára való csekély mérvű képesség és felkészültség, illetve a tapasztalatlanság és a határozatok erejébe vetett vak hit. Jelenleg számításba jön az is, hogy egyes elvtársak attól tartanak, nehogy ismét hatalomra jusson az elrejtőző és az alkalmára kiváró jobboldal. A hatalom kérdését hosszú, nagyon hosszú Időre eldöntöttük. A jobboldal legfeljebb megnehezítheti helyzetünket, gátolhatja a konszolidálást és az általános pozitív fejlődést. Igen, veszélyt jelenthetne, ha nem lennénk elvszerűek, de főleg ha nem tudnánk megoldani jelenlegi problémáinkat és túlságosan nagy hibákat követnénk el. Személyes meggyőződésem, hogy ezeknek az elvtársaknak többsége felismeri és fokozatosan kiküszöböli hiányosságait. Tudatosítanuk kellene azonban, hogy az ilyen jelenségek bírálata nem azonos az egység megbontásával és nem hajtja a vizet a jobboldaliak malmára. Ellenkezőleg, a szektás megnyilvánulások ideiekorai megelőzése erősíti a marxi—lenini párt egységét, kiüti a jobboldaliak kezéből azokat az érveket, amelyekkel a becsületes emberek nyugtalanítására és arra törekednek, hogy eltanácsolják őket pártunk jelenlegi politikájának aktív támogatásától. A szektásságnak azonban, attól eltekintve, hogy a párt dolgozó tömegektől való elszigetelődésének veszélyével fenyeget, vannak más árnyoldalai is. A szektásság egyben felszínen tartja és termeli a bürokratizmust. Lehetővé teszi a nem nagyon felkészült, sőt a demagóg emberek érvényesülését és kiemelkedését. Elnémítja a kritikát s ezzel elősegíti az emberek jellemének elferdülését, mivel nem kommunista módszer félelmet kelteni a becsületes emberek körében. Ezeket az embereket szüntelenül emlékeztetni keli arra és ezt bizonyítani kell a gyakorlatban, hogy csak azokat sújtjuk és csak azok tevékenységét „korlátozzuk", akik fékezni akarják fejlődésünket vagy fordulatot akarnak hazánkban elérni, visszafelé akarják forgatni a történelem kerekét. Ezt legsajátabb érdekükben tesszük. Napjainkban is még rendkívül összetett helyzetben élünk és elsőrendű feladatunk — eszmei-politikai, de egyben gazdasági viszonylatban is — még hosszú ideig a jobboldali opportunista veszély elleni harc lesz. Ez azonban nem jelenti, hogy teljesen szem elől téveszthetünk más egészségtelen jelenségeket, hogy nem kell azokat „gyógyítanunk". Sőt, ez az emberek tudatában a jobboldali opportunista nézetek elleni még hatékonyabb harc egyik feltétele. A szektás jelszavak és módszerek mögött megbújhatnak érdemtelen emberek, de sokszor mozgalmunk kispolgári társutasai vagy karrieristák is. Ne csodálkozzunk azon, hogy az ilyen emberek nem egyszer közvetlenül maguk szorgalmazzák a funkciót — feltételeket támasztanak. Személyi számláikat is törleszthetik. Mindaz, amit már mondottunk a szektásságról, utal bizonyos szakadár csoportok létrejöttének lehetőségére is. Ettől azonban óvakodnia kellene minden becsületes kommunistának — ez támadást jelentene a párt egysége ellen. A legmegrögzöttebb szektásság gyakran nagyon közel áll a kínai „kulturális forradalom" megnyilvánulásaihoz. A szektásság megnyilvánulásait néha a „begyulladás", a „nem tiszta lelkiismeret" váltja ki, mivel a szektások nem tudtak becsületesen leszámolni tévedéseikkel és hibáikkal s úgy gondolják, hogy „baloldaliságuk" azonos a kommunista meggyőződéssel és ezzel helyrehozzák hibáikat. Nem egyszer találkozunk olyan elvtársakkal, akik a legrendíthetetlenebb harcosoknak tekintik magukat csak azért, mert 1968 tavaszán nagyon korán benyújtották lemondásukat, letették a fegyvert. Egyes elvtársak nem tehettek mást, egyszerűen nem volt más lehetőségük. Éppen ezeknek vannak napjainkban rendszerint ésszerű nézeteik. Mások azonban még harcolhattak volna, de nem harcoltak. És sokan közülök most pótolják az akkoriban kipárolgott harciasságot. Mindezt napjainkban tisztáznunk kell, bár még mindig bonyolult helyzetben élünk és rendkívüli intézkedéseket is kell foganatosítanunk, mivel enélkül a párt nem biztosíthatná viszonyaink minél gyorsabb konszolidálását és normalizálását. Befejezésül A kommunisták „nemcsak a mának" élnek és dolgoznak, hanem a holnapnak, a jövőnek, a szebb, jobb és emberibb jövőnek, a kommunista jövőnek is élnek, ezért harcolnak és alkotnak. Jól tudják, hogy a kommunizmust nem a saját maguk, hanem az egész társadalom számára építik és azt is, hogy nem építhetik fel a becsületes emberek, népeink döntő többsége nélkül. Erre alapozzák a jelen és a jövő politikáját is. Ezért napjainkban elsősorban egy olyan párt létrehozására törekednek, amely teljes mértékben garantálni fogja ennek a nagy történelmi küldetésnek valóraváltását. Ez egyben a párt jelenlegi vezetőségének, a G. Husák elvtárs által irányított vezetőségnek soronkövetkező s egyben legigényesebb programja .is. Az ilyen pártért, a párt megtisztításáért, az állam és a társadalom irányítása alapelveinek megújításáért folytatott harcot igyekeznek egyes elemek felhasználni a félelem, a lét- és a szociális bizonytalanság légkörének terjesztésére. Nem jutnak el messzire. Megtisztított, egységes és akcióképes pártot akarunk. Sokan ma nem lehetnek a kommunista párt soraiban. Minden jóakaratú ember azonban vállvetve haladhat a párttagsággal, s a kommunistákkal együtt megoldhatja a felgyülemlett proLÉémákat, építheti a jobb életet. Csőstül akad munkánk és minden becsületes, bár hibázó ember teljes mértékben érvényesítheti képességeit és tehetségét. Társadalmunk minden ilyen emberrel számolni fog és számolnia kell, meg fogja becsülni és igazságosan fogja díjazni munkáját. De nemcsak erről van szó. A' párt megtesz mindent azért, hogy éppen szocialista fejlődésünk érdekében cselekvően részt vehessenek az ország igazgatásúban. A szocialista eszmék, a legmagasabb eszmények megvalósításáért folytatott harcnak a múltban mindig velejárója volt a hatalmi harc. Ez így lesz a jövőben is. A kommunisták, a pártunk jelenlegi vezetősége számára azonban a hatalmi harc betetőzése nem öncélú, s ir;m is lesz az. Célja népeink alkotókészsége további sikeres kibontakoztatása alapvető feltételeinek a létrehozása. Az emberek ezt a küldetést gyakran leegyszerűsítik. Nekünk és nekik is sok tapasztalatuk van s ezekről nem szabadna megfeledkeznünk. Főleg a közelmúlt nagy tapasztalatairól nem feledkezhetünk meg. Nem, ez a gondolat még csak az árnyékát sem rejti a fenyegetésnek. Viszont végre-valahára már mindenkinek világosan látnia kell, hogy hazánkban sohasem tesszük már kockára a szocializmus létét, sohasem engedjük meg bomlasztani barátságunkat és testvériségünket, szövetségi kötelékeinket a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal, mivel Gottwald elvtárs szaval értelmében ez hazánkban a szocializmus építésének alapköve. /Megjelent a Tribúna 1970. május 27-i számában)