Új Szó, 1970. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1970-06-25 / 149. szám, csütörtök

SZÜLÖK, NEVELŐK FÓRUMA A KOMMUNIZMUS ÜGYE IRÁNTI ODAADÁS SZOCIALISTA TÁRSADALMUNK fejlődésének jelenlegi szakaszában az ifjúság nevelésének legfőbb feladata az ifjú nemzedék kommunista nevelése, s ennek részeként a kommunista erkölcs szellemében történő nevelés. A szocialista társadalom építésével együtt fejlődnek ugyan a szocializmus nagy művét létrehozó emberek ls és fokozatosan új erkölcsi normák lépnek életbe. A szocialista, majd a kommunista erkölcs kialakulása azonban nem egyszerűen önmagától megvalósuló folyamat, hanem a párt tudatos nevelőmunkájának eredménye. A közelmúlt tapasztalatai is Igazolják, menynyire fontos helyet foglal el társadalmunkban az eszmei nevelés. Különösen érvényes ez az ifjúság esetében, hiszen az embernek nincsenek vele született erkölcsi tulajdonságai, azok milyenségét a társadalom nevelőmunkája határozza meg. Gyakran hallhatjuk és olvashatjuk, hogy Ifjúságunkat a szocializmus és a kommunizmus ügye iránti hűségre és odaadásra kell nevelnünk. Kétségtelenül, igen fontos célkitűzés ez. De mi is ennek a feladatnak a lényege? Le kell szögeznünk, hogy a szocializmus és a kommunizmus ügye iránti odaadás a kommunista erkölcs egyik igen fontos alapelve, amelynek a kommunista erkölcs többi alapelvével, a szocialista hazafisággal, az internacionalizmussal, a munkához való új viszonnyal, a kollektivizmussal és humanizmussal együtt rendkívül fontos szerepe van a szocialista és kommunista típusú ember erkölcsi arculatának a kialakulásában. V. I. Lenin így fogalmazta meg a kommunista erkölcsösséget: „A kommunista erkölcs alapja a kommunizmus megszilárdításáért és betetőzéséért folytatott harc. Ez a kommunista nevelés, művelődés és tanítás alapja." E lenini definícióból is világosan kitűnik, hogy a szocializmus és a kommunizmus ügye iránti odaadás az új típusú ember egyik fontos erkölcsi jellemvonása. Ezt • szögezi le a Szovjetunió Kommunista Pártjának programja a kommunizmust építő ember erkölcsi kódexében is, amelyben ezt az alapelvet így fogalmazták meg: „Odaadás a kommunizmus ügye iránt, a szocialista haza, a szocialista "országok szeretete". S ha tartalmi szempontból, közelebbről szemügyre vesszük ezt az alapelvet, nyomban kitűnik, hogy e tömören megfogalmazott erkölcsi követelménynek napjainkban hazánkban különösen nagy jelentősége van. MIT IS JELENT a szocializmus és a kommunizmus ügye iránti odaadás? Mindenekelőtt azt, hogy a szocialista és a kommunista társadalmat építő ember mindennapi tevékenységét, munkáját, cselekedeteit és viselkedését az össztársadalmi céloknak, azaz a szocialista és a komm! i társadalom megvalósításáéi i folytatott küzdelemnek rendeli alá. A szocializmus és a kommunizmus ügye iránti odaadás tehát az erkölcsi meggyőződés és magatartás, a szavak és a tettek azonosságában jut kifejezésre. Mindennek igen fontos szerepet kell betöltenie az ifjúság kommunista nevelésében. Ugyanis arról van szó, hogy az ifjúság kommunista nevelésében csakis akkor érünk el megfelelő eredményeket, ha olyan nemzedéket nevelünk, amely nem pusztán szavakban ismeri el, hogy a szocialista és a kommunista társadalom az emberi haladás legmagasabb foka, de teljes odaadással képes is szolgálni a szocializmus és kommunizmus ügyét azon a poszton, amelyre éppen a társadalom állította. Fel kell tárnunk Ifjúságunk előtt, hogy a társadalmi haladást, s ennek alapján az egyéni boldogulást is, nem puszta szólamokkal, hanem konkrét gyakorlati cselekedetekkel lehet csupán elősegíteni. E gyakorlati munkára, az életre viszont (mind szakmai, mind eszmei-politikai szempontból) már az iskolában kell felkészíteni fiataljainkat. A szocializmus és a kommunizmus ügye iránti odaadás így elválaszthatatlanul összefügg azzal is, hogy a szocializmust építő egyén magas fokú eszmeiség alapján szilárdan hisz a szocializmus és a kommunizmus ideáljaiban. Szükséges megjegyezni, minden embernek kell, hogy legyen bizonyos ideálja, eszménye, amelynek megvalósítására törekszik. Eszmények nélkül nem élhet az ember. Az ifjúság nevelésével kell biztosítanunk azt is, hogy a jövő nemzedék magáévá tegye a szocializmus és a kommunizmus ideáljait, eszményeit. A kommunizmus ügye iránti odaadás nemes érzése ugyanis csakis akkor alakulhat ki bennünk, ha világosan látjuk az emberi társadalom fejlődésének irányát, az emberiség jövőjét, a kommunista társadalom szükségszerű kialakulásának a perspektíváját. A perspektíva, a cél megfelelő ismerete értelmet ad az emberi életnek. Ehhez azonban az is szükséges, hogy az egyén meggyőződjék eszményeink igazáról. Gondoljunk csak arra, milyen lényeges különbségek vannak a szövetkezeti parasztságunk ötvenes években meglevő tudata és a mai szilárd közösségi tudata között. A szövetkezeti mozgalom kezdetén a szövetkezeti tagoknak csak kis hányada volt szilárdan meggyőződve arról, hogy a nagyüzemi szocialista mezőgazdaság kiépítése, mint eszmény, az egyedül helyes, járható út, amely a parasztság boldogabb, jobb életéhez vezet. Napjainkban viszont szövetkezeti tagságunknak már döntő többsége tudatosan magáénak vallja a szövetkezeti gondolatot. Erről tanúskodik az is, hogy 1968-ban minden jobboldali és antiszocialista megnyilvánulás ellenére, szövetkezeti parasztságunk aktív tettekkel tett hitet a szocializmus ügye mellett. MINDEBBEN TERMÉSZETESEN közrejátszik az is, hogy az idősebb nemzedék különbséget tud tenni a múlt és jelen között. Ifjúságunk viszont saját tapasztalatai alapján nyilvánvalóan nem ismerheti a múltat. Az értékelés objektivitása viszont mindenképpen megköveteli, hogy jól ismerjük a múltat, mert csakis így tudjuk reálisan értékelni a jelent. Ifjú nemzedékünket — az idősebbeknek — a kommunista nevelés eszközeivel kell hozzásegíteni ahhoz, hogy megismerje a múltat, a múlt, a jelen és a jövő egybevetésével objektív értékelést végezhessen. Ifjúságunkat igen sok káros hatás is éri, hiszen, mint az egész társadalmunk általában, az ifjúság sincs hermetikusan elzárva a külső környezettől. Elevenen él még emlékezetünkben, hogy az 1968-as események folyamán a különböző burzsoá ős kispolgári ideológiai áramlatok mennyire károsan befolyásolták és szinte megszédítették Ifjúságunk egy részének gondolkodásmódját. Ennek a rendkívül káros hatásnak, s a kapitalista életformáról alkotott illuzórikus elképzeléseknek, a „nagy karrier" utáni vágynak tulajdonítható, hogy napjainkban sok ifjú polgártársunk hazátlan és otthon nélkül, számkivetettként bolyong a nagyvilágban. Ök is azok közé tartoznak, akiknek keserű tapasztalatok alapján, ä hamis eszményekben csalódva kell rájönni arra, mennyire nem tudták kellően értékelni szocialista jelenünket. A szocializmus és kommunizmus ügye iránti odaadás kialakítása érdekében ls szükség van arra, hogy ifjúságunkat megtanítsuk a társadalmi jelenségek reális értékelésére. Ennek viszont egyik feltétele, hogy — a marxizmus—leninizmus alapvető tételeinek elsajátíttatása alapján — világosan feltárjuk társadalmi fejlődésünk perspektíváit, rámutassu»k a szocialista és a kapitalista életforma különbségeire, megmutassuk ifjúságunknak a múltat, hogy értékelni tudja a jelent és a jövőt. A szocializmus eszményei képezik ugyanis a szocialista ember optimizmusának rendíthetetlen alapját. A szocializmus eszményeinek megvalósulásával viszont együtt erősödik a szocialista ember optimizmusa, jövőbe vetett hite, hiszen az elért eredmények életörömet, boldogságot jelentenek számára. Eddig elért eredményeink világosan kifejezik a szocializmus és a kommunizmus ideáljainak realitását és magasabbrendűségét. Ezeket az elért eredményeket is felhasználhatjuk arra, hogy kialakítsuk és megszilárdítsuk ifjúságunkban a szocializmus és a kommunizmus ügye iránti odaadást. A kizsákmányolás felszámolása, a munkanélküliség megszüntetése, szocialista társadalmunk gyors fejlődése és az ember sokoldalú kibontakozásának lehetőségei mindanynyiunk, s a jövő nemzedéke számára is létbiztonságot teremtenek. Társadalmunk tagjainak nem kell attól tartaniuk, hogy holnap lesz-e munkájuk, nem kell rettegniük, mi lesz, ha megöregszenek, s attól sem, mi lesz, ha netalán betegség miatt munkaképtelenné válnak. S kell-e jobb érzés, mint a létbiztonság érzése? A SZOCIALIZMUS ÉS A KOMMUNIZMUS ügye iránti odaadás kialakításában igen nagy szerelje van a példaképnek is. Marx, Engels és Lenin munkássága és élete ragyogó példái annak, milyen odaadással küzdöttek az eszme diadaláért. De hazánk munkásosztálya, parasztsága és értelmisége legjobbjainak, a kommunista párt tagjainak múltbeli küzdelme, is élő példáit nyújtják a szocializmusért folytatott odaadó harcnak. Környezetünkben még ma is elevenen élnek Steiner Gábor, Major István és kortársainak, harcostársainak emlékei, akikre Július Fučík szavai érvényesek: „Mi kommunisták szeretjük az életet. És azért, mivel a valóban teljes és boldog élethez akarunk utat törni, gondolkodás nélkül feláldozzuk magunkat, mert a térdrekényszerített, bllincsbevert, leigázott élet nem élet, hanem emberhez méltatlan tengődés". Ifjú nemzedékünkre, s a mai nemzedékre hárul az a feladat, hogy a megváltozott és sokkal kedvezőbb körülmények között folytassuk a harcot a teljesebb és boldogabb életért — a szocialista és kommunista társadalomért. DR. ONÖDI JÁNOS KANIKULÁBAN Gondolatok az évad végévi Egy színházi évadvég mindig gondolatokat ébreszt a. közönségben is, a kritikában is. Nem kivétel ez alól a színházi dolgozó sem. Vajon mit tettünk tíz hónap alatt hivatásunk gyakorlásában? Mit csináltunk jól és mit rosszul? És mindezt miért csináltuk? Vajon az idei évad művészi munkája eredményezl-e közönségünk további ragaszkodását, szeretetét, támogatását? Mindezek a gondolatok fordultak meg agyamban, most, amikor fél lábbal már a nyári szünetben vagyunk. Summázzuk tehát — a színházi tagjának szemével — a Magyar Területi Színház 1969/70-es színiévadát. A színház közönség nélkül rideg épülettömb csupán. Élővé a közönség jelenléte teszi. Vizsgálatunkat tehát azzal kezdjük, mit tettünk az „ezerfejű Cézárunk" — közönségünk — érdekében? A lelkiismeretvizsgálat itt azt eredményezi, hogy igyekeztünk ... Igyekeztünk emelni előadásaink művészi színvonalát, igyekeztünk maradandó, színházi élményt nyújtó előadásokat létrehozni — és mint az Anna Karenina sikere mutatja — nem eredménytelenül. Nem szabad megállnunk — és nem fogunk megállni — az Anna Karenina művészi színvonalánál, igyekezni fogunk továbbra is emelni azt, hisz ez létérdeke a színháznak. A televízió és a film konkurrenciájával szemben csak magas művészi munkával lehet eredményesen dolgozni. Az idén a felnőttek mellett újra gondoltunk legkisebb közönségünk igényeire ls: mesejátékot mutattunk be és játszunk az iskoláknak. A közönségnevelés szolgálatában áll az „Ez aztán a meglepetés" c. darab, a maga huligán-problematikájával, időszerű nevelési kérdéseivel és ad feleletet a gyermeknevelési gondokra. És nem feledkeztünk meg a szórakoztatásról sem: utolsó bemutatónkon zenés vígjátékunk kellemes perceket akar szerezni a közöségnek, derűs, mosolyt és kacagást kiváltó színházi estéket. Így hát — azt hiszem, jogosan — elmondhatjuk, hogy a közönségért igyekeztünk mindent megtenni, ami az erőnkből futotta. A színház fogalmának második alkotóeleme a dráma. Mit tettünk a drámairodalom népszerűsítéséért? Mely darabokkal ismertettük meg az idén á közönséget? Első bemutatónk ján SoloviC szlovák szerző mai tárgyú vígjátéka, az „Ez aztán a meglepetés" volt Konrád József rendezésében. A jónevű szlovák szerzőnk darabja kedvező fogadtatásra talált a közönség körében, megértették fanyar humorát és ami a legfontosabb — az írói célt. Elmarasztalták a helytelen szülői nevelést, éppúgy, mint a fiatalok felelőtlen huligánkodását. A darabot az évadban 54-szer játszottuk, közben Magyarországon, Győrött és Kapuvárott is vendégszerepeltünk vele. Ezt az TÖTHPÁL GYULA FELVÉTELE Kulturális hírek • A BUKARESTI NEMZETI SZlNHAZ nagy sikerrel mutatta be a párizsi Nemzetek Színházában Vasile Alecsandri Coana Chiritá című színművét. • AZ IDEI NEMZETKÖZI CHOPIN-VERSENY döntőjét október 25-én rendezik meg Varsóban. Eddig 30 országból 120 fiatal zongoraművész jelentette be részvételét. • A ROGER MARTIN DU GARD örökösei között folyó pereskedés miatt mindmáig nem jelenhettek meg az író posztumusz művei. Ezek közül a legérdekesebbnek a Maummont ezredes emlékei című regénye ígérkezik, amelyet 23 éven át írt, s az író leányának nyilatkozata szerint új oldaláról mutatja be a Thibauld család szerzőjének kvalitásait. • A LENINGRÁDI OPERAHÁZ bemutatta a Kommunista című Ismert szovjet film forgatókönyve alapján komponált operát. A librettó szerzője Jevgenyij Gabrinovics, az opera zenéjét Dimitrij Glebanov, az egyik legidősebb szovjet zeneszerző szerezte. előadást felvette a Magyar Rádió is és május 12-én sugározta a Petőfi adón. A SoloviC-darab továbbra ís műsorunkon marad. Ősszel kelet-szlovákiai tájelőadást tervezünk a darabbal. A szereplők, a rendező és a scenika véleményem szerint sikeres évadkezdő darabot hozott létre, tényleg „meglepetés" volt... Második bemutatónk a Lenin-centenárium jegyében készült, mikor a dolgozók nagy vezérének nagyrabecsülését élvező orosz klasszikus, Tolsztoj Leo „Anna Karenináját" tűztük műsorunkra. A darab művészi sikere, visszhangja azt tanúsítja, hogy érdemes volt dolgozni vele. Nagy érdeme van ebben Jozef Felbabának, az eperjesi Ukrán Nemseti Színház rendezőjének, aki vendégként rendezte nálunk az Anna Kareninát. Orosz-klasszikust rendezni — külön művészet. És vendégünk rendelkezik ezzel. Hozta azt a légkört, azt a feszültséget, amit Tolsztoj halhatatlan alkotása megkövetel. Az Anna Karenina 45-ször ment ebben az évadban és játszani fogjuk a jövő évadban is. A harmadik bemutató — mint említettük — a kicsiknek készült. Ugyancsak mai szlovák szerző, Luknár Ladislav, mesejátékát vittük színre. A bölcs kádi címen. A darabot Klimits Lajos rendezte, eddig 25 ízben játszottuk legkisebb közönségünknek és természetesen műsorunkon tartjuk a jövő évadban is. A gyerekek a darabot megértették. Szenvedélyesen szurkolnak a „jóságos Szelimnek" és szinte leperlik a színpadról a „gonosz Kilumot". Az utolsó bemutató Labiche—Werich—Hála Szalmakalap című zenés vígjátéka volt, üdítésnek szántuk, sikere volt a kritika szerint is, a közönség pedig egyenesen „falja" a darabot, ahogy mi mondani szoktuk. Ügy hiszem sikerült olyan hangulatos és kellemes színházi szórakozást nyújtanunk, mely alkalmas lesz a napi gondok elfelejtésére, a kikapcsolódásra és a nemes szórakozásra. Az évad végéig a Szalmakalap eléri a 25 előadást, így a négy bemutatott darab összesen 149 előadást jelent a színház idei évadjának tervteljesítésében. Az ősszel még játszott Volpone és Handabasa előadásainkat is hozzávéve a színház az idei évadban játéktervét túl ís teljesítette, ami az előadások számát és közönség számát, valamint a bevételi tervet illeti. Tehát nem csak művészileg, hanem gazdaságilag is igyekeztünk megfelelni a küldetésünknek. A színház fogalmának harmadik összetevője a társulat. Mit tettünk a társulatért, művészi fejlődésükért? Azzal, hogy Konrád József mellett két vendég is rendezett, alkalmat adtunk nekik más módszerekkel dolgozó művészekkel való együttműködésre. Az évben mindenki képességeihez mérten megfelelő, hálás és igényes művészi feladatot kapott, melyet színészeink igyekeztek tehetségükhöz mérten jól megöl-' dani. Kiemelkedő alakítások voltak Ferenczy Anna Kareninája, valamint Turner Zsigmond Kareninje. Telitalálat volt a „Meglepetésben" Sípos Ernő, Palotás Gabi, Lőrincz Margit és Udvardi Anni alakítása. A Szalmakalapban az egész társulat együtt és külön-külön is a helyén van, a színészek vidáman, felszabadultan játszanak, a közönséget estéről estére vastapsra késztetik. Summázva a társulat igyekezetét ós munkáját, azt hiszem, bátran leírhatom: mindent megtettek, amit megkövetelt a színpad szolgálata. Lelkesen, szorgalmasan, kitartóan és művészi alázattal szolgáltak az évadban. Köszönet nekik érte! A jól elvégzett munka örömét érezve megyünk az idén a megérdemelt szabadságra július 6-án. A színházi szünet augusztus 18-ig tart majd színházunkban, mikor is újra összejőve, megkezdjük az új, reméljük az ideinél is sikeresebb színi évadot. És most, e gondolatok után a színház összes dolgozója nevében köszönöm kedves közönségünknek az 1969—70-es évad sok tapsát, a szeretetet, a támogatást, egyben a színház nevében kellemes nyarat kívánok minden kedves nézőnknek. Sipos Jenő, a MATESZ tagja. 01 1970 VI. 2