Új Szó, 1970. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1970-06-18 / 143. szám, csütörtök

Magyarázzuk meg a bizonyítványt Rohamosan közeledik a tanév vége, mely a pedagógusok, a tanulók, valamint a szülők számára az elvárások teljesülését vagy kudarcát hozza magával. Az évvége pedagógiájának egyik legösszetettebb, s legnehezebb problémája a tanulók tanulmányi eredményének elfogulatlan, objektív értékelése, vagyis az osztályozás. Az értékelés és osztályozás nemcsak a tanulót és a tanítót érinti, de érezteti hatását a gyermek és a pedagógus iskolán kívüli környezetében is. Az értékelés és osztályozás mikéntjének — igazságos vagy igazságtalan voltának — megtárgyalása sok családban, számos szülői értekezleten, tanítói összejövetelen vagy magánbeszélgetéseken időszerű témaként szerepel. Nem árt tehát, ha ezzel kapcsolatban felvetünk néhány gondolatot. A TANÍTÓNAK — sok szülő feltételezésétől eltérően — meghatározott szempontokat tartalmazó előírások szerint kell elvégeznie az értékelést és osztályozást. Az természetesen más kérdés, hogy a pedagógus mennyiben teszi magáévá a rendtartás ide vonatkozó, egységességet célzó előírásait. A rendtartás nagyon általános, minden Iskola számára egyaránt érvényes szempontokat, elveket és módszereket ajánl, melyeket a tanítóknak és tanároknak alaposan átgondolva az adott esetben vezérfonalként kell realizálniuk. A tanító értékelő és osztályozó tevékenységét leginkább befolyásoló, központilag kiadott dokumentum a tanterv. A benne feltüntetett ismeretek, jártasságok és készségek elsajátítása valamennyi tanuló számára követelményként szerepel. Az osztályzatoknak az elsajátítás szintjét, mértékét, jellegét, tartósságát stb. kell kifejezniük. Az említett két tényezőn kívül a tanítónak — mielőtt megállapítja a jegyet — más összetevőket is figyelembe kell vennie, és sokirányú elemzést kell végeznie. Tisztáznia kell minden tanulónál, hogy az évvégl (vagy más időpontban adott) osztályzat nennyiben járul hozzá a szeX.iélyiség fejlesztéséhez. Köztud£ A, hogy az értékelés és osztályozás nagyon hatékony nevelési eszköz. A pedagógusnak ismernie kellene azt is, hogy az értékelés és osztályozás milyen hatást vált ki egy-egy növendékben, s a megítélt jegyre hogyan reagál majd a gyermek. Ehhez feltétlenül számba kell vennie a tanuló személyiségtípusát, fejlettségi szintjét, öröklött tulajdonságait; ismernie kellene a különböző tevékenységekben megnyilvánuló cselekvési formáit, s ami talán a legfontosabb, kutatnia kellene m gyermek magatartását, cselekvését kiváltó okokat, azaz cselekvéseinek a motívumait. Nem zárkózhat el az elől sem, hogy megismerje a gyermek tanulásra való felkészülésének lehetőségeit (meg vannak-e annak tárgyi és anyagi feltételei, támogatják-e otthon, rendezett-e a család élete, s megkapja-e a gyermek a számára oly nélkülözhetetlen szeretetet stb.). Tisztán kell látnia, hogy a gyermek milyen helyet foglal el az osztályban; hogyan tekintenek rá osztálytársai és barátai. A tanítónak mindig a teljes objektivitásra kellene törekednie. A gyermekek már a kisiskolás korban nagyon éberen figyelik a tanító értékelését, s meglepően finom érzékkel ítélik meg annak igazságos vagy igazságtalan voltát. Ezért annak nem igen szabad eltérnie, különböznie az osztály véleményétől. A tanító nagyon sokszor komoly összetűzésekre ad okot, ha mellőzi azt a tényt, hogy szülők ls léteznek, akiknek az évvég! osztályzatot tudomásul kell venniök. E néhány követelmény (szempont) is bizonyltja, hogy az értékelés és osztályozás nagyon bonyolult, nehéz feladat, melynek kifogástalan megoldása nagy felelősséget ró a tanítókra. Az évvégi osztályzatok megítélésekor ez a felelősség meghatványozódik, hiszen egy-egy Iskolatípus befejezésekor kapott bizonyítvány jRgysl sokszor végzetszerűen határozzák meg a gyermek érvényesülését, további sorsának alakulását. A bizonyítványnak hitelesen kellene visszatükröznie d gyermek tudását, képességeit, hogy az osztályzatokból következtetést lehessen levonni az egész személyiségre ls. A GYERMEK — mint már arca utaltunk — nemcsak alanya az értékelésnek és az osztályozásnak, hanem aktív részese, még akkor is, ha nem mindig van módja kifejezésre juttatni véleményét. Ezzel kapcsolatban szükséges megemlíteni, hogy az értékelés és az osztályozás nem minden korban vált ki azonos reakciókat a gyermekben. Külön pedagógiai problémát jelent a kis elsősök osztályozása, akik kezdetben nem ismerik az iskola értékelési normáit, ezért először meg kell velük ismertetni azok egész rendszerét. Nagy pedagógiai hibának tartható az az eset, amikor a tanító „az iskola nem játék" elv alapján drákói szigorral bünteti a kis elsősök minden „hibáját". A szülők és az óvoda sokszor hosszú időt igénylő iskolára való felkészítését teszik tünkre az ilyen eljárással. A kisiskolások értékelése és osztályozása fokozott körültekintést és következetességet igényel. Ezekben az években kell megalapozni a prepubertás- és a pubertás korba való zökkenőmentes átmenetet, amikor a szeretett tanító vagy szülő véleményéhez oly szigorúan ragaszkodó kisiskolás értékítéleteiben elszakad a személyes kötöttségektől és szenvedélyesen igényli a mindenkitől független véleményalkotást. Míg ide eljut a gyermek, fokozatosan meg kell ismernie a vele szemben támasztott követelmények tartalmát, objektív jellegét és erkölcsi alapját. Csak ezután várhatjuk el tőle, hogy helyesen értékelje saját és mások teljesítményét, megnyilvánulásait. A gyermekek értékelésekor az aktivitás, az önállóság, a jól funkcionáló készségek, a tanulás, a lényeglátás, és a kifejezőkészség elbírálásában mutatkozó fokozatos (a tantervi követelményekkel összhangban levő) igényszintemelés, mely az osztályzatokban is kifejezésre jut, a felsőbb évfolyamokban támasztott nagyobb követelményekre való előkészítés egyedüli helyes megoldása. A SZÜLÖK közvetlenül szintén érintve vannak gyermekeik iskolai értékelésével és osztályozásával. Az idősebb pedagógusok tapasztalata szerint egyre nagyobb érdeklődéssel figyelik gyermekük Iskolai jegyeinek alakulását. Az évvégi osztályzatok (különösen egyegy tagozatot vagy iskolatípust lezáró osztályzatok) megelégedést vagy kételyt váltanak ki bennük az osztályzás igazságosságát illetően. Elégedetlenkedésük mögött gyakran a túlzott szülői elvárás húzódik meg. Közismert, hogy minden szülő a saját gyermekét tartja a legokosabbnak, a legtöbbre képesnek. Ennek az elvárásnak elég sokszor az a következménye, hogy a gyermek állandó szorongásban él, attól fél, ha egyesnél vagy kettesnél roszszabb osztályzatot visz haza, baj lesz otthon. A túlságosan merész követelményeket támasztó szülők, ha kitűzött (nem ritkán önző) céljaikat nem érik el, keresik a kudarc okát, s azt rendszerint a pedagógus elfogultságában vélik megtalálni. Vitathatatlan, hogy a tanítói elfogultság olykor szerepet kap egy-egy osztályzat megítélésében, ez azonban nem általános jelenség. Előfordulása mindenképpen elítélendő. A szülő-tanító ellentéteknek gyakori oka az is, hogy a szülők nem mindig vannak tisztában a tantárgyi követelményekkel, és nem becsülik sokra azokat a módszertani és pedagógiai megfontolásokat sem, amelyeket az értékelés és osztályozás Igényel. Szólnunk kell azokról a szülőkről is (úgy véljük egyre többen lesznek ilyenek), akik helyesen mérik fel gyermekük képességeit és nem tekintik tragédiának, ha az megérde' melt, de átlagos vagy annál is gyengébb osztályzatot visz haza egy-egy tantárgyból. Az értékelés és osztályozás szerteágazó problematikája bizonyára még hosszú ideig foglalkoztatja az iskolaügyi szak. emberek, a pedagógusok és a szülők nagy táborát. Az utóbbi években a szülők, a diákok és a pedagógusok körében egyre többször kifejezésre jut a lehető legnagyobb fokú objektivitás igénye az érdemjegyek megítélésekor. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az osztályzatok kedvező nevelési hatása csak akkor teljes, ha minden tanulóval szemben azonos mércét alkalmaz a tanító. Az objektivitás igénye azonban nem olyan könnyen kielégíthető. Még akkor sem, ha gépeket igyekeznek bevonni az osztályzásba. A gépi értékelés és osztályozás nem minden iskolafokon indokolt. Pedagógiai megfontolásokból az alapfokú képzésben nem tartjuk helyesnek. Nagy szükség van ugyan az osztályozás objektivitására, mégsem zárhatjuk ki teljesen a szubjektivitást belőle. A tanító és a gyermek kapcsolata sohasem lehet személytelen, ennek folytán az osztályzás sem képzelhető el szubjektivitás nélkül. Különbséget kell azonban tenni a jóindulatú, pedagógiailag indokolt szubjektivitás és az elfogultság között. A pedagógus az osztályzatok megítélésekor olyan finom árnyalatokat is kifejezhet, amelyekre még a legtökéletesebb gépek sem képesek. Éppen ezért úgy véljük, hogy az értékelés és osztályozás teljes objektivitása ugyan nagyon régi kívánság, érvényesítése azonban csak megközelítően érhető el. Az objektivitás megközelítése során a tanuló megnyilvánulásait értékelő és osztályozó pedagógusnak valós értékeket kell a jegyben kifejeznie. Az évvégi osztályzatoknak sok mindent ki kellene fejezniük, mégis úgy véljük, hogy lehetetlen minden értékelési szándékot közölni velük. A szorgalom, a lelkiismeretes törekvés, a személyiség alakulása aligha fejezhető ki bennük maradéktalanul. Ezt tudomásul kellene venni a szülőknek és a gyermekeknek is. Éppen ezért a számokkal kifejezett értékelés mellett nagyon fontos nevelői szerepet tulajdonítunk a szóban történő értékelésnek is, mely az előbbit mintegy kiegészíti. Igaz, hogy ez az értékelés a bizonyítványba nem kerül bele, de kiosztásakor mégis fontos volna legalább rövid magyarázattal kiegészíteni az érdemjegyeket. K. D. • A Wall Street en négy olyan részvénytársaság jött létre, amely műalkotások adás-vételével foglalkozik — egészen nagyban —, és hat újabb vállalat alapításával számolnak a szakértők. A képkereskedelem a század egyik nagy üzlete; Van Gogh, Cézanne vagy Gauguin képeinek piaci értéke 5000 százalékkal nőtt harminc év alatt, a Picasso képek kereskedelmi értéke 1050 százalékkal tíz év alatt. A Lumea különben heteken át közölte érdekfeszítő cikksorozatát egy „igazi úr", Elmyr de Hory, a század egyik legnagyobb képhamisítója viselt dolgairól. BRATISLAVAI ZENEI HETEK A ZENEI HETEK második részének műsora — a vendégzenekarok hangversenyeit kivéve — már nem mutatott olyan egységes képet, mint az első. A kamarazene mellett ugyanis szóhoz jutott a színpadi zenés műfaj, az opera is, s így a Hviezdoslav Színház színpadán két vendégtársulatot is üdvözölhettünk. Elsőnek a plzeňi Josef Kajetan Tyl nevét viselő színház operatársulata mutatkozott be. Az ő előadásukban Ján Cikker Juro Jánošík című jól ismert első operája szimpatikus benyomást keltett, főleg pár jótónusú tenorista és dr. Karel Vahata karmester jóvoltából. Nagyobb érdeklődéssel vártuk a kassaiak bemutatkozását, mert az ő műsoruk két olyan művet ígért, melyek a Szlovák Nemzeti Színház repertoárjában eddig még nem szerepeltek. Az első mű Puccini három egyfelvonásosának a „Triptychon"nak középső része, az „Angelika nővér" volt. Ez a mű igényes feladatok elé állítja előadóit s főleg a címszereplöt, akinek színészi és énekesi skálája a tipikusan puccinis finom lírától a drámaian szenvedélyes kitörésig terjed. A látottak és a hallottak alapján sajnálattal kell megállapítani, hogy vendégeink nem tudtak megbirkózni az említett feladatokkal s így produkciójuk csalódást okozott. A másik művel már aránylag könnyebb dolga volt az együttesnek, mert Oto Ferenczy mai hangvételű vígoperája, a „Nevšedná humoreska", mely magyar fordításban a „Rendhagyó vígjáték" címet viselhetné, lényegesen más és egyszerűbb interpretációs feladat. Jobban Is sikerült s maguk a szereplők is jobban érezték magukat a vígopera világában, mely inkább színészi, mint klasszikus értelembe vett énekesi feladatok elé állítja őket. Ferenczy művének cselekménye egy maupassanti témához hasonló ötletet dolgoz fel a német Kurt Goetz játéka alapján mai környezetbe átplántálva. Ferenczy zenéje nem tolakodó, sőt túl szerény és sokszor csak aláfestője a modern énekbeszédnek, s itt akaratlanul is némi nosztalgiával Éritten sziporkázó műve, az „Albert Herring" jutott eszünkbe. Vrabec professzort az együttes pillére, a széphangú Ladislav Neshyba alakította, míg a zenekart a modern művek lelkes apostola, Ladislav Holoubek dirigálta. A következő este újra a kamarazene hívei részesültek Daniel Safran jóvoltából ünnepi élményben. Ez a ma pályája csúcsán álló gordonkaművész, már többször volt vendége hangversenypódiumainknak s játékával mindenkor és egyértelműen a legjobb benyomást keltette, bebizonyította, hogy a világ csellistáinak élvonalába tartozik. Mostani hangversenyén Johann Sebastian Bach alkotásából a hat gordonkára írott szóló szvitből adott elő hármat, éspedig sorrendben az elsőt, harmadikat és a hatodikat. Ezek a művek előadótól, hallgatótól egyaránt maximális IESZT1VÁLELŰZEIES KARLOVY VARYBÔI (CSTK) — „A népek közötti nemes kapcsolatokért, a nemzetek közötti tartós barátságért" hagyományos jelszó jegyében rendezik meg idén, Karlovy Varyban július 15-től 26-ig a nemzetközi filmfesztivál XVII. évfolyamát. A Karlovy Vary-i filmfesztivál jó hírnévnek örvend az egész világon, ezért meglepő, hogy az idei versenybe eddig csak 25 ország 28 filmjét nevezték be. A fesztivál különbizottságának Joga van a nem megfelelő filmeket visszautasítani. Csehszlovákiát Oldrich Lipský „Megöltem Einsteint uraim" című cseh filmkomédiája, valamint Martin Holý szlovák rendező „Réztorony' című filmje képviseli. Lengyelország „A feketeföld sója" és a „Szondák", míg Magyarország a magyar— csehszlovák—román koprodukcióban készült „Az ítélet" című filmmel mutatkozik be. A Szovjetuniót „A tónál", Bulgáriát a „Fekete angyalok", az NDK-t pedig a „Leninhez vezető út" című filmek képviselik. Számolnak továbbá Románia, Jugoszlávia, Franciaország, Nyugat-Németország, Anglia, Olaszország részvételével is. Jelentkezett még a fesztiválra az USA, Peru, India, Finnország, az EAK, Svédország, Spanyolország és más országok is, de még nem határoztak arról, hogy részt vehetnek-e a fesztiválon. A legjobb egész estét betöltő film viszi el a fesztivál nagydíját, az Aranyglóbuszt, ezenkívül még a legjobb férfi és női alakításért is odaítélnek dijat. koncentrációt igényelnek, de egyben a legmagasabb fokú élvezetben is részesítenek. A lipcsei mester életművében a szólóhangszerekre írott szvitek fontos helyet'foglalnak el s korának közkedvelt darabjai voltak, mert egyes tételeiknek atmoszférája az akkori táncritmusok és társasági zene stílusából nőtt ki. Az évszázados stllusváltozások láncolatának azonban milyen furcsa ellentmondása, hogy a barokk kor klasszikus tánczenéje ma a legnehezebben „emészthető" művek kategóriájába tartozik. Daniel Safran Safran átszellemült Bach-tolmácsolásáról csak szuperlatívuszokban lehet szólni, a műsor vége felé jelentkező kisebb memoriazavar ellenére is. Technikájának tökéletessége magától értendő s ez teszi lehetővé, hogy a művek szellemének legmélyebb régiójába hatolva minden tétel legegyénibb sajátosságát hozza felszínre hangszerének csodálatosan szép, bársonyos hangján. A kamarakoncertek befejező akkordja Bartók emlékének hódolt. Ősszel lesz ugyanis negyedszázados évfordulója a szomorú ténynek, hogy Bartók Béla távol hazájától, New Yorkban, a West Side Hospitalban örökre lehunyta rendkívüli szellemi erőt sugárzó szemét. A matinén a budapesti Sándor Judit énekesnő és Antal Imre zongoraművész működött közre kis ízelítőt adva Bartók alkotásainak egyik szférájából. Sándor Judit szuggesztív és nagy énekkultúrára utaló stílusos előadásában először a magyar népdalfeldolgozásokból kaptunk ízelítőt, majd a megzenésített Ady-versekből hangzott el három dal és végezetül, a „Falun" gyűjtőcímet viselő szlovák népdalciklust adta elő a művésznő. A legmélyebb benyomást az Ady-dalok megszólaltatása jelentette, ahol a tökéletes vokális előadás egyensúlyban volt a versek tartalmának színészi kifejezésével. Antal Imre a „kísérő" feladatát egyenrangú partneri színvonalra emelte, azonosulva a dalok tartalmával és a bartóki stílusvilággal. Emellett azonban szólistaként is bemutatkozott meglzleltetve hallgatóival Bartók zongoramuzsikájának terjedelmes világát. Mind az op. 14es „Szvitben", mind pedig a „Bolgár ritmusban" bebizonyította, hogy vérében van Bartók zenéje, melyet nem csak technikai bravúrral, hanem mély átéléssel tolmácsol. Ahogy a „Szvit"-ben a harmadik tétel robogó és konokul dobogó száguldását feloldotta a halk panaszos záróénekben — az a Zenei Hetek élménysorába emelkedett. JÖ volna őt mielőbb önálló estén és zenekarral ls hallani. fj VARGA JÖZSEF ^ 1970. • Eugen Barbu musicalt írt vi. 1 Groapa című híres regényéből, amelyet a C. Tanese Színház m mutat be Dínu Cernescu rendezésében. ^^