Új Szó, 1970. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1970-06-01 / 128. szám, hétfő

A HŰSÉG SZIMBÓLUMA A Szövetségi Gyűlés ülésének külföldi visszhangjából Budapest — A magyarorszá­gi sajtó ezekben a napokban rendkívül nagy figyelmet szen­telt a Szövetségi Gyűlés ülésé­nek. A MSZMP Központi Bizott­ságának napilapja, a Népsza­badság Ľubomír Štrougal mi­niszterelnök beszédéből főként azokat a részeket ragadta ki, amelyben kiemelte a csehszlo­vák—szovjet barátsági, együtt­működési és kölcsönös segély­nyújtási szerződés jelentőségét, amely mindenekelőtt a szocia­lista internacionalizmus alapel­veit foglalja magában. A dol­gozók szocialista vívmányainak a védelme a szocialista tábor feladata, proletár internaciona­lista kötelessége — emeli kl Štrougal beszédéből a Népsza­badság. A lap a továbbiakban hangsú­lyozza, hogy Csehszlovákia szö­vetségi kormánya elsőrendű jeladatának a szocialistaellenes erők szétzúzását tűzte ki célul. Varsó — A Trybuna Ludu szombati számában vezető he­lyen közli a csehszlovák—szov­jet barátsági és együttműködési szerződés ratifikációjáról szóló beszámolót. A lap szintén bő­ven közöl részleteket Ľubomír Štrougal miniszterelnök beszé­déből. Rámutat, hogy a törvény­erőre emelt barátsági szerződés a hűség szimbóluma. A cél: NACIONALISTA SZENVEDÉLYEK FELKELTÉSE Bonn — WiUy Brandt szociál­demokrata kormánya politiká­ja ellen irányul az az országos méretűre tervezett kampány, amelyet a „kompromisszumok" ellen hirdetett meg az ún. „ki­telepítettek szövetsége". A szó­ban forgó „szervezet" szomba­ton a szövetségi köztársaság fővárosában tüntetést rendezett, amelyen Herbert Czaja képvise­lő és Franz Josef Strauss mon­dott beszédet. Czaja beszédében oly messzire ment, hogy Brandt kormányát a következőkkel vá­dolta: a szocialista országokkal szembeni politikájával történel­mi vereséget készít elő a német nép számára. Hangoztatta, hogy a szövetségi köztársaság nem köthet az egész Németországot érintő kérdésekben egyezmé­nyeket. Lengyelországot töb­bek között nacionalizmussal vá­Befejeződött v Osztrák Kommunista Párt kongresszusa Dr. Pavel Auersperg felszólalása dolta, s arra a furcsa végkö­vetkeztetésre jutott, hogy az Odera—Neisse határ elismerése a lengyel népnek sem hozna békét. Strauss az egységért ágált, amely állítólag a német érde­kek valőraváltásának az alapja. Szerinte a második világháború utáni status quo elismerése Né­metország számára a „második kapitulációt" jelentené. A kor­mányt azzal gyanúsítja, hogy könnyelműen feladja jogait és pozícióját. Ennek a kormány­nak vagy meg kell változtatnia keleti politikáját — hangoztatta Strauss — vagy el kell tűnnie. Tán hangsúlyozni sem kell — mutatnak rá a hírügynökségi jelentések —, hogy e alaptalan kirohanások célja a nacionalis­ta szenvedélyek felkeltése. Bécs — Szombaton befejező­dött az Osztrák Kommunista Párt kongresszusa. A kongresz­szus zárónapján felszólaltak a testvérpártok további képviselői ls. Csehszlovákia Kommunista Pártja és dr. Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottsága első titkárának a nevében dr. Pavel Auersperg elvtárs, a Központi Bizottság nemzetközi osztályá­nak a vezetője üdvözölte a kül­dötteket. Auersperg elvtárs felszólalá­sában rámutatott a két párt közös hagyományaira, a fasiz­mus ellen folytatott hősi küz­delmére. „Ml, csehszlovákiai kommunisták meg vagyunk ró­la győződve — hangsúlyozta Auersperg elvtárs —, hogy az osztrák kommunisták 21. kong­resszusa mérföldkő lesz a párt történetében, megszilárdítja a párt ideológiai egységét s to­vább folytatja az internaciona­lista politika útját." Dr. Pavel Auersperg említést tett arról is, hogy Csehszlová­kia Kommunista Pártja 1968 ja­nuárjától bonyolult és nehéz utat tett meg. A CSKP Központi Bizottsága januári határozatai­nehanv sorban A MAGYAR Távirati Iroda közzétette azt a kormánynyilat­kozatot, amely az idei árvízka­tasztrófa okozta károk helyre­hozásával kapcsolatos feladato­kat határozza meg. A Magyar Népköztársaságban rendkívül pozitív visszhangot váltott ki Koszigin szovjet miniszterelnök távirata, amelyben a szovjet kormánynak azt az elhatározá­sát tolmácsolta, hogy segítséget nyújt az árvízsújtotta területek­nek. A magyarországi szakkö­rökben egyébként elismeréssel nyilatkoznak a csehszlovák szállítmányokról is. ROGERS amerikai külügy­miniszter pénteken a késő esti órákban háromnapos hivatalos látogatásra Lisszabonba érke­zett. A HAILE SZELASSZie etió­piai császár Szovjetunióban tett látogatásáról kiadott közös közlemény hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államoknak feltétel nélkül ki kell vonnia csapatait Indokfnáből. A közel-keleti vál­ság éleződésével össszefüggés­ben mindkét fél a Biztonsági nak a célja az volt, hogy dina­mikusabban fejlesszük tovább szocialista társadalmunkat, s eltávolítsuk a fogyatékosságo­kat, hibákat. A januári határo­zatoknak ezek a vitán jelül po­zitív célkitűzései azonban az akkori vezetés tehetetlensége miatt függőben maradtak. Nem a párt, hanem a jobboldali op­portunista és szocialistaellenes erök vették kezükbe a kezdemé­nyezést. Mindenekelőtt termé­szetesen a tömegtájékoztatási eszközöket kívánták kezükbe kaparintani. Az Alexander Dubček vezette opportunista csoport az akkori pártvezető­ségben azonban lehetetlenné tette, hogy határozottan lépjen fel a párt ezek ellen az erők ellen. Felszólalása befejező részé­ben Auersperg elvtárs rendkí­vül nagy eredménynek minősí­tette, hogy Csehszlovákia Kom­munista Pártjának sikerült fel­újítani baráti kapcsolatait és a teljes bizalom légkörét a test­vérpártokkal, a szocialista or­szágok közösségével. A kongresszus küldöttei viha­ros tapssal fogadták dr. Pavel Auersperg felszólalását. Tanács 1967-es határozata mel­lett foglalt állást. ELRABOLTÁK Pedro Eugenio Aramburu volt argentin köztár­sasági elnököt. A politikus el­hurcoló! — hírügynökségi je­lentések szerint — valószínűleg Juan Domingo Peron volt dik­tátor hívei. BEFEJEZTE kubai látogatását a szovjet hadihajóknak az a csoportja, amely immár két he­te horgonyozott Cienfuegos ki­kötőjében. OLASZORSZÁGBAN a múlt hét végén mintegy 700 ezer ke­reskedelmi dolgozó lépett sztrájkba, akik új kollektív szerződések megkötéséért har­colnak. VARSÓBAN szombaton kez­dődött meg a Lengyel—Szovjet Barátsági Szövetség VIII. orszá­gos kongresszusa. FRANCIAORSZÁG szombaton ismét nukleáris robbantást haj­tott végre a Csendes-őceán déli térségében. AZ ALITALIA olasz repülő­társaság egyik gépét szombaton útiránya megváltoztatására kényszerítette egy 26 esztendős férfi. A repülőgép Kairóban szállt le. Meglepetések a kézilabda-ligában A férfi és női kézilabda-liga küzdelmei a befejezéshez közeled­nek. A kiesés ellen küzdő csapatok minden igyekezetükkel a győ­zelemre törekednek és ennek tulajdonítható, hogy a legutóbbi for­dulóban is több meglepő eredmény született. A férfiak csoportjában a ČH Bratislava az előző fordulóban a Gottwaldovot verő Zubfít kapta el­lenfelül. A bratislavai katonacsa­pat ezúttal kigyensúlyozott telje­sítményt nyújtott és már az első félidőben háromgólos vezetésre tett szert. Szünet után még fokoz­ta az iramot, fölényes győzelmet aratott és biztosan szerezte meg a két nagyon értékes bajnoki pon­tot. A Gottwaldov, mely egy héttel ezelőtt a Zubfítól kapott kl, saját otthonában, fej-fej melletti küzde­lemben győzött a Bánik Karviná ellen. A forduló legnagyobb meg­lepetésének a Tatran Prešov vere­sége számít, melyet a Bohemians­tól szenvedett el. A Dukla Praha biztosan halad a bajnoki cím felé, ezúttal Náchod személyében gyen­gébb ellenfelet kapott és fölénye­sen győzött. A női mezőnyben a bratislavai együttesek váltakozó sikerrel sze­repeltek. A legnehezebb feladata a Startnak volt, mely a már baj­nok Odeva Hlohovec együttesét kapta ellenfelül. A rossz időjárás rányomta bélyegét a mérkőzésre, s annak ellenére, hogy a hlohove­cl együttes tagjainak játékán még érezhető volt a Ctferská balesete okozta megrázkódtatásnak hatása, mégis biztosan szerezte meg a győzelmet. A Vinohrady Nyitrán vendégszerepelt, és vereséget szenvedett. Csupán az Internek és az MDŽ együttesének sikerült le­győzni ellenfelelt. Eredmények — férfiak: ČH Bra tislava—Zubfi 16:9 (5:3), Martin — Slávia Praha 15:14 (9:7), Bohe­mians— Prešov 18:16 (10:7), Plzeň —Hranice 23:15 (11:9), Dukla— Náchod 20:9 (9:6), Gottwaldov— Karviná 13:12 (7:6). Nők: Hlohovec— Start 13:8 (5:4), Nyitra—Vinohrady 18:11 (10:5), MDŽ—Olomouc 12:11 (7:8), Inter —Otrokovice 17:10 (8:4), Slávia— Plzeň 7:4 (5:1), Sparta—Bohemians 12:13 (8:7). (k) A KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA A KASSAI LOKOMOTÍVA Ecua­dorban játszott pénteken este, ahol az ottani Barcelona együtte­sétől 1:0 arányú vereséget szen­vedett. NYOLCVANEZER nézője volt a Real Madrid — FC Barcelona mér­kőzésnek a Spanyol Kupa negyed­döntőjében, amely a Real Madrid 2:0 arányú győzelmét hozta. A ku­Csehszlovák győzelmek a Rappan Kupa harmadik fordulójában A Rappan Kupa harmadik fordulójában csak a VSS játszott ott­hon, a Slovant az NSZK-ba, a ZVL Žilinát Belgiumba, az Unior Tep­licét pedig Svédországba szólította a sorsolás. A forduló jelentős csehszlovák sikert hozott. WARF.GEN—ZVL ŽILINA 0:3 (0:2) A 3000 néző előtt lefolyt mérkő­zésen minden tekintetben jobbnak bizonyult a vendégcsapat. Leg­jobbja Tománek volt, akitől a leg­több támadás Indult. A befejezé : sek terén Slezák jeleskedett. Ö érte el mind a három gólt, még­pedig a 7. a 28. és a 75. percben. A žtltnaiak szerdán újabb mérkő­zést játszanak a második fordu­lóban ugyanis elmaradt a holland Maestricht elleni mérkőzésük, s ezt pótolják. BORDSSIA DORTMUND— SLOVAN BRATISLAVA 0:2 (0:1) Rendkívül értékes győzelmet aratott a Slovan csapata Dort­mundban 4000 néző előtt. A Slo­vanból 7, a Borussia csapatából csak 2 válogatott játékos hiány­zott. A Slovan eddigi két mérkő­zésén 2:2 és 0:0 eredményt ért el, míg a Borussia 5:0-ra nyert Mal­mőben, a Standard Liege együtte­sét pedig 2:l-re győzte le. A Slovan Dortmundban kitűnő játékot mutatott be. Legjobb csa­patrésze a védelem volt, melyben Kovafík kapus jelesre vizsgázott. A vendégek a 36. percben Móder révén szerezték meg a vezetést, adi 18 méterről talált be a háló­ba. A 49. percben a fiatal Pekárlk szemfülesnek bizonyult, elcsípett egy hazaadott labdát és azt a há­lóba továbbította. A Slovan a mér­kőzés utolsó pillanataiban még egy gólt ért el, a játékvezető szerint azonban már fütty után került a hálóba a labda. VSS—HOLLAND SPORT HAAG 4:1 (1:0) A kassaiak elvesztették első mérkőzésüket a Rappan Kupában, most azonban fölényes győzelmet arattak holland ellenfelükkel szemben. Strausz az 58. és a 89. percben volt eredményes, a továb­bi két gólt pedig Desiatnik és Hoholko érte el. A vendégek 3:0 után szépítettek az eredményen. A mérkőzést a televízió is köz­vetítette, s talán csak ezért je­lent meg oly kevés néző (ezer em­ber) a stadionban. További eredmények: Hannover —Twente 2:2, FF Malmö— Stan dard Liege 4:1. FORMÁBA LENDÜLTEK AZ ATLÉTÁK Matson 21,75 m — Kelemen 218 cm A hét végén ismét több nemzet­közi versenyen elért eredmények bizonyították, hogy a világ atlé­táinak formája felfelé ível. A ka­liforniai Berkeley városában ren­dezett Kennedy emlékversenyen Randy Matson a súlylökés világ­csúcstartőja remekelt, mindössze 3 cm-rel maradt el 1967-ben felál­lított 21,78 m-es világrekordja mögöt. Matson 21,75 m-es ered­ménye minden Idők második leg­jobb eredménye. Ragyogó soroza­tot dobott: 21,18 — 20,75 — 21,25 — 21,75 — 20,94 — 20,97. A 440 yardos síkfutásban Evans kitűnő 46,4 mp-el, 220 yardon John Carlos 20,4-gyel győzött. Diszkosz­vetésben Silvester 62,51 m-rel, rúdugrásban Seagren 520 cm-rel és gerelyvetésben Murro 84,89 Hí­rei bizonyult a legjobbnak. A Szófiában rendezett nemzet­közi viadalon 15 ország atlétái vettek részt. Magasugrásban a magyar Kelemen Endre szerezte meg a győzelmet 218 cm-rel, új egyéni csúccsal, honfitársa Mayor és a szovjet Moszpanov előtt, akik egyaránt 212 cm-es eredményt ér­tek el. Néhány további eredmény: 400 m: Müller l NDK) 46,9, távol­ugrás: Beer (NDK) 787 cm — Nők: 800 m: Dyck (NDK) 2:08,7 p, 400 m: Becker (NDK) 55,0 mp. A rigai atlétikai versenyen női gerelyvetésben Mara Saulit 56,74 m es dobással a világ idei har­madik legjobb eredményével győzött. A férfi gerelyvetésben Feldmanis 81,06 m-rel győzött. Madridban a Spanyolország­Olaszország nemzetek közti viadal első napja után Olaszország 68:38 arányban vezet. Eredmények 110 gát: Liani 13,9 mp, 100 m: Paes­toni 10,2 mp, 400 m: Trachelio 46,9 mp, magasugrás: Azzaro 215 cm, 5000 m: Arese 13:55,8 mp. A csehszlovák atlétikai liga első fordulójában néhány figyelemre méltó eredmény született. Az idei legjobb csehszlovák eredményt érték el a következő atléták: Petr­lik (VS Praha), 400 m-en 47,8 mp, a Slávia Praha a 4x100 m-es vál­tóban 41,3 mp-cel és a VŠ Praha a 4x400 m-es váltóban 3:16,6 perc­cel, Brož (RH Pralia) távolugrás­ban 757 cm-rel (junior csúcs) és hármasugrásban Nemšovský (Slá­via Praha) 15,71 m-rel. További junior csúcsot állított fel a súly­lökő Vrabec (Dukla Praha) 18,25 m-rel. A női atlétikai ligában súlylö­késben Fibingerová 16,23 méterrel győzött. paküzdelemből kiesett a bajnok Atletico Bilbao, melyett a Sabadell együttese győzött le 2:l-re. INTER MILANO nyerte meg a New Yorkban megrendezett USA kupát. A döntőben az FC Santos ellen nyert l:0-ra. A mérkőzést azonban nem fejezték be, mivel a közönség a 79. percben betódult a pályára, a Santos meg nem adott egyenlítő gólja miatt. A ČH Bratislava, a Znb? elleni győzelmével két értékes bajnoki pontot szerzett a legutóbbi fordu­lóban. (Aloxy fo'vštele) Folytatódott a vízilabda-liga Az országos vízilabda liga a hét végén a második forduló mér­kőzéseivel folytatódott. Eredmények: Nováky—ÜstI nad Labem 1:2, (1:1, 0:0, 0:1,0:0), Slá­via Bratislava UK—Bohemians 7:2 12:0, 1:0, 2:2, 2:0), Piešťany—VS Plzeň 9:7 (2:2, 3:2, 3:1, 1:2), Pieš­ťany—Bohemians 7:6 (2:1, 1:1, 2:1, 2:3), Nováky—Slávia Plzeň 5:4, (1:2, 1:0, 3:1, 0:1). Slávia Brati­slava UK—Ostí nad Labem 3:4 (1:0, 1:2, 0:0, 1:2). Piešťany—Ostí nad Labem 8:4 (3:0, 0:1, 3:2, 2:1), Nováky—Bohe­mians 5:3 (1:1, 1:0, 2:1, 1:1), Slá­via Bratislava UK—Slávia Plzeň 6:5 (1:0, 3:2, 0:1, 2:2). Kosárlabda EB-k A női kosárlabda Európa-bajnok­ságot szeptember 1 és 19 között Hollandia rendezi meg. A selejte­zők lebonyolítása után 12 ország vehet részt a döntő küzdelmek­ben. Az Európai Kosárlabda Szö­vetség romániai ülésén megejtette a sorsolást. Az első csoportban Hollandia, Szovjetunió, Lengyelor­szág, Franciaország, Olaszország és Magyarország, a második cso­portban Svájc, Jugoszlávia, Bul­gária, Románia, Csehszlovákia és Belgium játszik. A legközelebbi férfi Európa­bajnokságra 1971-ben kerül sor s azt az NSZK-ban rendezik meg. Az EB-re 24 ország nevezett és ezért selejtezőket írtak kl. A se­lejtezőket öt csoportban bonyolít­ják le. Mind az öt csoportból két­két csapat kerül a döntőbe. Cseh­szlovákia Franciaországgal, Görög­országgal, Svájccal és Skóciával, Magyarország Lengyelországgal, Romániával, Dániával és Walessej kerül egy csoportba. a teke VB-n Bolzánóban befejezték a 8. teke­világbajnokságot. Románia mind­három női számban megszerezte az aranyérmet. A férfiaknál az NSZK, az egyéni és csapatverseny­ben aratott diadalt, az NDK pedig a párosok küzdelmében. A teke 1970. évi férfi világbaj­noka Dieter Zleher 2788 fávaL Megelőzte a többszörös világbaj­nok NDK-beli Luthert. A női vi­lágbajnokságot Trust (Romániai nyerte. ZEISS JENA nyerte az NDK baj­nokságát, 7 pont előnnyel. A má­sodik helyen a Vorwärts Berlin, a harmadlkon a Dynamo Drezda vég­zett. Az utolsó fordulóban Jena csapata 5:0-ra verte Berlinben a második helyen végzett Vorwärt­set. FRANCIAORSZÁGBAN kerek tíz ponttal vezet már a bajnok St. Etienne, Marseille csapata előtt. Szombaton a bajnok idegenben nyert 3:0-ra. ÍGY TIPPELÜNK 23. fogadóhét LABDARGGÚ VB MÉRKŐZÉSEK 1. Szovjetunió—Belgium. Kissé a szovjet csapat esélyesebb. Tip­pünk: 1, 0. 2. Uruguay—Olaszország. Az olasz csapat látszik egységesebbnek és ütőképesebbnek. Tippünk: 2. 3. Románia—Csehszlovákia. A cseh­szlovák válogatott játékereje je­lentősebb. Tippünk: 2. 4. Brazília—Anglia. Ez bizony há­romesélyes mérkőzési Tippünk: 1, 0, 2. 5. NSZK—Bulgária. Ha nehezen is, de nyugatnémet sikernek kelle­ne születnie. Tippünk: 1. RAPPAN KUPA TALÁLKOZÓK 6. Slovan Bratislava—Standard Lié­ge. A belgiumi döntetlen után hazai siker várható. Tippünk: 1,0. 7. Twente— Sklo Onion Teplice. Az egyre inkább formába lendülő teplicel csapattól döntetlent vá­runk. Tippünk: 0, 1. 8. ZVL Žilina—Örebro. Idehaza a ZVL sikere valószínű. Tippünk: 1. 9. VSS Košice—Aatvidabergs FF. A vendéglátó feltétlenül esélyes. Tippünk: 1. II. LIGA-MÉRKŰZÉSEK 10. TŽ Tŕinec—Sp. Vlašim. A hazai csapat teljes sikere várható. Tippünk: 1. 11. Dukla Banská Bystrica—AC Nit­ra. Hatalmas küzdelem várható, s a hazalak esélyei ezúttal na gyobbak. Tippünk:. 1, 0. 12. LIAZ Jablonec—Skoda Plzeň. Döntetlenhez közeli eredmény a legvalószínűbb. Tippünk: 0, 2. 1970. VI. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom