Új Szó, 1970. május (23 .évfolyam, 102-127. szám)

1970-05-16 / 115. szám, szombat

E

mlékszem még azokra az évekre, amikor itt álltunk a romba dőlt ország felett, és azon töprengtünk melyik téglát fogjuk meg előbb, hogy íninél előbb gyártani, termelni tudjunk. Jól emlékszem arra, amikor a szomszédok kislánya egy lyukas katonazubbonyban, amelyet spárgával kötött öszsze, a szemétdomb tetején elnyűtt bakanccsal játszadozott. Aztán örültünk, hogy már van kenyér, van gyár, van Iskola, van .., amire ; a legnagyobb szükségünk van. Akkoriban aligha volt valakinek új ruhája. Aztán jött a „hubertusz" korszak. A rosszul szabott konfekció korszaka. De nitt számított a szürkeség, az uniformitás, a szélesre sikerült váll, örültünk, hogy ismét emberek módjára, tisztességesen felöltözhettünk. És eltelt huszonöt .év. Az évmilliókat és a történelmet tekintve, igazán csak röpke pillanat, de egy ország fejlődését nézve korszakalkotó eredmények. Sajnos ma, amikor elegáns, divatosan öltözött lányokat látunk sétálgatni a korzón, amikor tekintetünk megpihen az üde színeken, modern vonalakon, eszünkbe se jut a múlt. Pedig a múlt egy darab énünkből, még akkor is, ha olyan prózai dologról van szó, mint a divat, mint a kelme, melyből ruhánk készül . .. öreg a ház — százéves is elmúlt. A losoncapátfalvai Pofana Szlovákia legöregebb textilgyára, 1868-ban alapították. A kapún belépve kedves, réglátott kép tárul elém. A kémény tetején gólya fészkel, — manapság ez ritka látvány — mintha a múltat és a jövőt jelképezné. Befejeződött a délelőtti műszak, az emberek özönlenek ki a gyárkapun, de a gépek egy percre sem állnak meg. Jön a váltás. A gyárnak 1800 alkalmazottja van, hatvan százalékuk nő. Munkaruha, fejkendő, itt-ott hulló vakolat, a gépek zakatolása, a falakon plakátok, és rengeteg kilométer a lábakban. Sajnos, a gépek kilencven százaléka 60 -80 éves, elég gyakran felmondják a szolgálatot, szükség van a szakember gyors beavatkozó kezére. Peregnek az orsók, pompáznak a színek, készül a kelme: kabátanyag, férfi-, női szövetek, leszilek, különleges mintájú gyermekruhaanyagok, évente két és fél millió méter. Persze mindez nem olyan egyszerű, az első operációtól az utolsóig hatvan nap telik el. Amíg a fonálból anyag lesz, hatvannapos ciklusra van szükség. A kelmét ugyanis nem elég csak megszőni, többször mosni, szárítani, vasalni kell. A gyárban régi textilmunkások dolgoznak, akik ismerik a szakma minden csínját-bínját. Ezzel magyarázható, hogy egyre több újítás születik, a gyakorlatba is bevezetik legtöbbjét, sőt szabadalmaztatják. Erre nagy szükség van, hiszen — mint már említettem — a gépek javarésze elavult, s az új részlegek beindítására, az új, modern gépek beszerelésére még egy kicsit várni kell. A tervek már elkészültek s ez év elején megkötötték az építkezési szerződéseket is. 150 millió korona befektetéssel az új részleg 1975-ben készül el. A 48 jugoszláv gépen több mint egy millió méterrel növelik majd a termelést. S ami még ennél is fontosabb, ami folyamatosabbá teszi a munkát, a gyárban készítik majd azt a fonalat is, amit eddig Liberecből és TrenCínből kaptak. Az űj csarnokok és a szinte automatikusan működő gépek természetesen önmagukban még nem biztosítják a jó eredményeket. A munka mögött embernek kell állnia. Nem is mennyiségről, hanem a minőségről, a szakképzettségről, a munkakedvről, a kezdeményezésről, az utánpótlásról van szó. Érről sem feledkeznek meg. Saját tanoncképző intézetük van, ahonnan évente átlagban száz fiatal kerül ki: szövő, fonó, fémmegmunkáló szakemberek, géplakatosok, textilgépszerelők és javítók stb. Internátusban laknak, teljes ellátást kapnak, két-három évet tanulnak, az elméletet a gyakorlattal kötik egybe. A PoTanában nemcsak a szakmunkásképzésről gondoskodnak, általában magas'színvonalú a szociális gondoskodás A dolgozók többsége bejáró. A szélrózsa minden irányából, kilencven községből itt keresik meg kenyerüket az emberek. A munkába és a munkából való elszállításról az üzem gondosEMBEREK, MÉTEREK, ÉRDEMEK kodik. Orvosi és fogorvosi rendelőjük van, hetente többször szakorvosok — szemorvos, nőgyógyász, bőrgyógyász, gyermekorvos — rendel a gyárban. Újdonsággal is dicsekedhetnek, egy hétágyas szanatóriummal. Ha történetesen valakit munkabaleset ér, itt kapja az elsősegélyt, s itt várakozik, míg jön a mentő. Ha valakit roszszullét fog el, ide helyezik. De van olyan ember, akinek lelki megnyugvásra, egyedüllétre, nyugalomra van szüksége, itt orvosi felügyelet alatt megtalálja. Vannak olyan esetek is, hogy valaki beteget jelent, ugyanakkor a kertecskéjében dolgozik. Hogy az ilyen eseteket elkerüljék, a „beteget" a szanatóriumban helyezik el, s rendszerint nagyon gyorsan „meggyógyul". Mindenesetre a dolgozók nagy tetszéssel fogadták ezt az újítást, főként a terhes anyák, akiknek bizony néha jól jön egy kis pihenés. Különben ezeket az- anyukákat megkímélik a nehéz munkától, terhességük idején könnyebb részlegre, például a zsáktisztításhoz helyezik őket. Minden üzemrészlegnek öltözője, mosdója, és a gyárnak húszkádas központi fürdője van. Az üzemi konyhán kíviil állandóan nyitva tart a büfé, ahol hideg, meleg ételeket, üdítőitalokat, édességeket, sőt alapélelmiszereket is lehet vásárolni. A gyárnak sportpályája van, sajnos azonban a talajtornára sem a gyárban, sem a városban nincs lehetőség. Annál inkább mód nyílik a kulturált szórakozásra, az üzemi klubban levő könyvtárat, klubhelyiségeket előszeretettel keresik fel a dolgozók. A pártszervezet szorosan együttműködik a szakszervezettel, nemcsak a gazdasági eredményekre ügyel, hanem számos dicséretre méltó akciót is szervez. Kezdeményezésükre jött létre az egyéni szocialista és az üzemrészlegek közötti verseny. Az eredményeket negyedévenként értékelik ki, s aki kilenc hónapon keresztül jó munkát végzett, az megkapja „Az üzem példás dolgozója" címet, további tizenkét hónap után a „Részleg legjobb dolgozója" címet, majd egy év múltán, a legjobbak vetélkedőjén megkapja a „Vállalat legjobb dolgozója" plakettet, amivel hatszáz korona pénzjutalom is jár. Jól bevált a részlegek közötti verseny a vállalat igazgatójának a zászlajáért. Ebben a versenyben a pénzjutalom a 3500 koronát is meghaladhatja, amit rendszerint a versenyzők közö-sen költenek el. önmagukról és a gyárról Részlegről részlegre megyek. Az emberek nemigen hagyják magukat zavartatni, a gép diktálja a munkamenetet. Egyes helyeken oly nagy a zaj, hogy egymás szavát sem értjük. Bobáf Rudolf mester, párnázott ajtók mögött ül Irodájában, de még így is behallatszik a szobába a monoton zakatolás. Dicséri részlegét, szorgalmas emberek, meg tudják fogni a dolog végét. 48 gépen kétszer tizenkét lány sző. Többnyire hajadonok, most kerültek ki az iskolából, nem nehezedik rájuk a családi gond. Ez persze az eredményeken is meglátszik. Ha a tervben lemaradás van, minden szó nélkül bejönnek szabad szombaton ls. Ha túlóráznak a többletkeresetet takarékbetétkönyvre teszik, majd az összeget közös kirándulásra fordítják. A szocialista brigád feloszlott, de a szocialista verseny más formáját is elég nehéz propagálni, mivel ha nincs nyersanyag, akkor a gépeknek le kell állni, és bizony a kiesés nagyon is észlelhető. A lányok aztán zúgolódnak, hogy hiába igyekeznek, ha más részleg, ahol a gyár tás pillanatnyilag folyamatos, megelőzi őket. Bobáf elvtárs tapasztalata alapján, az anyagi érdekeltség láthatóan kihat a termelésre. Mindennemű versenynél — szerinte — fontos a rendezés és gyakori eredményfelülvizsgálás, értékelés. Ha csak negyedévenként kerül erre sor, akkor az emberek gyakran meg is feledkeznek arról, hogy egyáltalán valamilyen kötelezettséget vállaltak. Bambur Jolán a gyárban tanult ki, három éve dolgozik itt. Szövőnő, ezerötszázat kap kézhez. Meg van elégedve, mégis azon töri a fejét, hogy elmegy. Igen, mert 250 orsót kezeint, egy régi gép mellett róni a kilométereket és összekötözni a szálakat, bizony nehéz munka. Úgy véli, hogy még fiatal az ilyen nagy strapára, s a lábain is jelentkezik a visszér. Tár saival, az üzem vezetőivel meg van elégedve, kellemes környezetről beszél. A múlt évben gyakran bosszankodott, mert anyaghiány miatt csak várt a gép mellett, órabért kapott és azután, ha jött az anyag, szom bat, vasárnap, mindegy volt, be kellett jönni. — A ini részlegünkön nehéz versenyezni, mert többet úgysem produkálhatnak, mint amennyit a gép képes gyártani. Meg aztán, ha gyengébb minőségű a nyersanyag, kétszer annyit dolgozom, mint rendes körülmények között, még sincs látszata. Szerintem, nálunk a szocialista versengés más formáival kellene próbálkozni. Emberek, méterek, érdemek és nem is akármilyenek. Lehetőségeikkel, környezetükkel, a munkaszervezéssel, a szociális gondoskodással, a vállalat vezetőivel meg vannak elégedve. Keresetére egy sem panaszkodott, sokan a gyárhoz kötik távlati terveiket is. 260 üzemi lakást már felépítettek, most egy önsegélyes építkezésbe kezdtek. Az új részleg üzembehelyezésével ismét újabb lehetőségek nyílnak. A jelen biztos és a jövő bíztató. Az emberek hazafelé igyekeznek a második műszakból. Leállnak a gépek, elsötétülnek az ablakok. A csendben bálákba rakva, ott pihennek az ügyes kezeket dicsérve a méterek. Szólnunk kell ínég az érdemekről? OZORAI KATALIN MIÉRT ZÁRTÁK KI Július Turčekot a pártból 19Ü8. augusztusa utón TrenCínben szóbeszéd tárgya lelt az ún. „trenčínl" vagy „turCeki" betegség. Ez a különleges betegség akkor lép fel, amikor mikrofon elé kell állni a Varsói Szerződés csapatainak jelenlétében. Július TurCek mérnök ugyanis „becsapta az oroszokat". Valamilyen nyilatkozatot kellett volna felolvasnia a rádióban, de a mikrofon előtt hirtelen rosszul lett. TurCek augusztus után nagyon óvatosan nyilatkozott a Varsói Szerződés tagállamainak csapatairól. A megjátszott betegség ellenére azonban találkoznia kellett az „oroszokkal". Csakhogy a későbbiekben már magasabb szinten, úgy mint az SZLKP Központi Bizottságának titkára. J. TurCek 1968. augusztusa előtt az SZLKP treiiCini járási bizottságának vezető titkára volt. Az ellenőrző szervek a trenčíni tevékenységét értékelve ezt írják: „Mint a járási pártbizottság vezető titkára és később a központi bizottság titkára jobboldali opportunista tevékenységet fejtett ki, helytelen pozíciókra helyezkedett és önkényesen eltért a párt irányvonalától. A járásban elkövetett tetteivel és a tömegtájékoztatási eszközökben való fellépésével durván megsértette a demokratikus centralizmust. TurCek a járási pártbizottság 1968. Június lfl-í plénumán elhangzott beszámolójában azt mondotta, hogy a járási pártbizottság nézete szerint nem kell kidolgozni a járási pártszervezet akcióprogramját, hanem a Nemzeti Front járási bizottságának akcióprogramját, melyet a járási pártbizottság is sajátjának tekintene. A központi szervek utasítása ellenére a TurCek vezette járási pártbizottság nem foglalkozott a központi bizottság 1968. májusi plénumának határozataival. A pártbizottság nem tartotta kötelességének, hogy megismerkedjen a pártéletben oly fontos határozattal. A rendkívüli járási pártkonferencián 1968 júniusában nem ítélték el egyértelműen a „2000 szót" és nem támogatták a CSKP Központi Bizottsága elnökségének nyilatkozatát. A járási ellenőrző és revíziós bizottság az elmúlt időszakot értékelve, megállapítja, hogy a járási pártbizottság az ötvenes évek dogmatizmusa elleni harc és a „tiszta demokráciáért" folytatott küzdelem leple alatt támogatta a pártellenes, a szovjetellenes, s a szocialistaellenes akciókat. Említsük csak meg, hogy az ágcsernyői tárgyalások előkészítése idején TurCek így nyilatkozott a Smenában „Szóljanak a szirénák" címmel megjelent felhívásról: „Üdvözlöm és helyeslem az ilyen felhívást. Meggyőződésem, hogy a szovjet elvtársak ezek után megértik, miről is van szó. Egyúttal eszembe jut, jó lenne valamilyen más formában is kifejezni kormányunk támogatását, így pl. állami kölcsön aláírásával. TurCek mérnök fel is ajánlott 1000 koronát. TurCek már ebben az időben a megújhodási folyamat ún. progresszív képviselői, így Šik, Goldstücker, Löbl stb. felé orientálódott. Goldstücker személyesen is részt vett' a járási pártfunkcionáriusok 1968. augusztus 15-i aktíváján. Ezen az összejövetelen ankétot rendeztek arról, ki álljon Szlovákiában a párt élére. És itt felvetődött Július TurCek neve is. A Smena is azok között a pártfunkcionáriusok között emlegette Július Turceket, akik számításba jönnek a központi funkciókat illetően. A járási pártbizottság az alapszervezetekhez intézett felhívásában javaslatot tett, hogyan kell tárgyalni a szovjet „megszállókkal". A felhívás leszögezi, hogy a tárgyalásokon nekünk kell feltételeket szabnunk, és megemlíti, hogy a kommunisták ne bélyegezzék kollaboránsnak a járási plénumot azért, mert hivatalosan tárgyal a megszállókkal. Mindez természetesen TurCek közreműködésével történt. TurCeknek nagy ambíciói voltak, s amint mondotta, a járásban nem értékelték kellőképpen személyét. így egyik szervezője volt az SZLKP rendkívüli kongresszusa összehívásának. Miután megválasztották a központi bizottság titkárává, akkor sem hagyta abba jobboldali opportunista tevékenységét. Az augusztusi napokban nyugalomra intette a lakosságot, de ugyanakkor nem tett ennek érdekében semmit, s így hallgatólagosan jóváhagyta a szovjetellenes és szocialistaelienes megnyilvánulásokat. Meg kell még említenünk, hogy 1968. augusz tusában a népi milícia egyik rádióállomása Július TurCek utasítására saját adást sugárzott az Inovecről. TurCek augusztus után óvatos volt, de tevékenysége ennek ellenére ellentétbén állt a moszkvai megállapodással, a novemberi határozattal és más központi határozatokkal. Ezért hoztak oly szigorú, de igazságos határozatot, miszerint TurCeket kizárták a CSKP-bőI. KI FIZET RÁ? Eléggé hihetetlennek tűnik, de attól függetlenül igaz, hugy a traktorgyártásban nagyhatalomnak számító Csehszlovákia a felszabadulás 25. esztendejében 25 százalékkal több mezőgazdasági gépet vásárol külföldről, mint a korábbi másfél évtized egyes éveiben. Csnpán traktorokból megközelítőleg hétezret importálunk, de ez a hazai gyártmányokkal együtt számítva is még távolról sem fedezi a szükségletet. Ezzel a ténnyel kapcsolatban sok szemszögből' felvetődhet a kérdés — így is: Hazánkban ennyire megnőtt a kereslet a mezőgazdasági gépek iránt? Így is: Kielégíti-e a hazai gyártmányok minősége az egyre növekvő igényeket? De feltehetjük úgy is a kérdést, hogy a szükségletnek megfelelő-e az együttműködés a mezőgazdasági gépgyártás és a mezőgazdasági üzemek között, — s ha nem, ki érte az elsődlegesen felelős? Nos, ezt a felelősséget egyelőre ne feszegessük, maradjunk a tényéknél. Szinte mérhetetlen az a segítség, amelyet a munkásosztály a felszabadulás utáni években nyújtott a parasztságnak. De így fogalmazni talán nem is helyes. Mert annak, hogy rövid idő alatt létrehozták a mezőgazdasági gépgyártást, abban az időben sokkal többet jelentett az egyszerű segítségnél. Itt már a szocializmus alapjainak a lerakása nyomott többet a latban. Az államosított és gyorsan fejlődő, sok munkáskezet igénylő ipar mellett a régi módon gazdálkodó kisparaszti gazdaságok hátráltatták volna a népi demokrácia alapjainak a lerakását, a győzelmesen megvívott harc következetes folytatását. Az ipar tehát a lehető leggyorsabban megteremtette a mezőgazdasági gépgyártás komoly bázisát. A szocialista mezőgazdaság alapjainak lerakását éppen az a tény segítette legjobban, hogy a keresletet, illetve a szükségletet a mezőgazdasági gépgyárak ki tudták elégíteni. Pedig például az ötvenes évek elején naponta több szövetkezet is alakult, sok gép kellett. És az akkori kapacitás még ezt is bírta. Magától értetődő, hogy traktorgyárainknak ez a kapacitása a későbbi években már nemcsak a hazai keresletet fedezte, hanem exportra is jutott a jó hírű csehszlovák traktorokból. És ha az alkatrészellátás itt-ott akadozott is, aránylag minden rendben ment a mezőgazdasági gépgyártás terén. Egészen 1967ig. Mert akkor aztán becsapott a mennykő. Máig sem tudom magyarázatát adni, miért kellett a traktorok árát egyszerre 30—80, sőt, egyes alkatrészek esetében 300 százalékkal emelni. Kinek segített ez az intézkedés? Lássuk csak a következményeket. 1968 tavaszán már ötezer traktorunk áll raktárnn a Zbrojovkában. Hiába próbálnak a megrendelést közvetítőknek mindjárt a helyszínen 200 korona készpénzzel „kedveskedni", az üzlet nem megy. A mezőgazdasági üzemek inkább alkatrészek után futkároznak, de új gépet csak elvétve vásárolnak. A gépgyárak részben külföldön keresnek piacot, s hogy milyen áron találnak, azt csak ök tudják. De több mezőgazdasági gépgyár más termékek gyártásával is próbálkozik. Az árszintet — a mezőgazdasági gépekét — mégis tartják a belföldi piacon. Csak éppen a gépekből, főleg a traktorokból sokkal kevesebbet gyártanak. Es a gépek kopnak, elhasználódnak, s ezt még megtetézi, hogy erős az erkölcsi kopás, ami a világszínvonalhoz viszonyítva pár éven belül is lényeges színvonalcsökkenést idézhet elő. Sok olyan mezőgazdasági üzemben megfordultam, amelyekben arról beszéltek, hogy a géphiány már-már a termelést veszélyezteti. És így teszik fel a kérdést: Mi lenne, ha mi is a külföldnek, kemény valutáért adnánk el termékeinket? De én hadd tegyem fel egyszerűbben a kérdést: Ki nyer azon, hogy a mezőgazdaság gépellátása ilyen helyzetbe került, és minderre ki fizet rá? Lehet, hogy egyes vállalatok, üzemek vagy egyes személyek nyereségrészesedése megtöbbszöröződött. Csakhogy könnyen lehet, a társadalomnak az új gazdasági mechanizmus ilyen gyakorlati érvényesítéséért még súlyos árat kell majd fizetnie. HARASZTI GYULA