Új Szó, 1970. május (23 .évfolyam, 102-127. szám)

1970-05-13 / 112. szám, szerda

TELJES LENGYEL SIKER A BÉKEVERSENYEN Lengyelország a legesélyesebb csapatok egyi­ke az idei kerékpáros Békeversenyen — mon­dogatták a szakemberek jávai az amatőr kerék­párosok legnagyobb világversenyének a meg­kezdése előtt. S ezt a megállapítást már a teg­napi első, 130 km hosszú Prága— Karlovy Vary útszakasz is igazolta: egyéniben és a csapat­versenyben is Lengyelország végzett az első he­lyen. A csehszlovák válogatott nem okozott csa­lódást az első útszakaszon. Smolík, Labus, Prchal és Háva is az előkelő helyet szerezte meg. Csapatversenyben pedig a harmadik hely illeti a csehszlovák válogatottat. Tizenöt ország 102 kerékpárosa ailt rajthoz Prágában. Az ünne­pélyes rajtnál megjelentek a párt és a kormány képviselői is. Ünne­pi beszédet mondott Josel Koreák miniszterelnökhelyettes, majd Mi­roslav Moc, a Rudé Právo főszer­kesztője intézett néhány buzdító szót a versenyzőkhöz. A rajt után rögtön az algériai kerékpárosok szereztek néhány százméteres előnyt, de percek múlva befogta őket a mezőny, amly 40 kilométerig együtt haladt. Ekkor egy négytagú csoport pró­bálkozott szökéssel, de sikertele­nül. Komolyabb robbantásra a bel­ga Van den Wiele vállalkozott, aki hat kilométeren egyedül taposta a pedált, de a 70. kilométernél őt is befogta az élboly. Közben eleredt az eső. Hűvös, nagyon kellemetlen időben folytatták útjukat az or­szágutak néma lovagjai. De ők már megszokták az időjárás viszontag­ságait . .. A peleton élén a legaktívabban a szovjet, lengyel, csehszlovák, belga, és az NDK-beli versenyzők „dolgoztak". Mindenkit „ellenőriz­tek", nem hagyták, hogy valaki is tetemesebb előnyre tegyen szert előttük, illetve az élboly előtt. Mintegy hatvan versenyző együtt „kerekezett", csak azok szakadtak le, akik komolyabban úgy sem szólhatnak bele a végső sorrend­be. Száz kilométernél ismét több sikertelen kísérletezéssel próbál­koztak egyesek, de ezeket a ver­senyzőket rendre befogta az él­boly. Ekkor már feltűnt, hogy na­gyon jő erőben vannak a lengyel, belga és a csehszlovák kerékpáro­A DAVIS KUPAÉRT sok. Az első és a második részhaj­rát egyaránt a lengyel Czehovski nyerte. Érdekes, hogy a két rész­hajrá első három versenyzője kö­zött majdnem ugyanazok a kerék­párosok voltak (Czehowski, Hanu­sik, Szurkowskij. A 120. kilométernél aztäl a 24 esztendős lengyel Szurkowskinak és a csehszlovák Labusnak mégis­csak sikerült megszökniük az él­bolytól. Ügy tűnt, hogy e két ver­senyző között dől el az elsőség kérdése. Karlovy Varyban azonban Szurkowski egyedül jött a sta­dionba. Labus valamilyen oknál fogva lemaradt, így csak a hatodik helyen végzett. Szurkowski bizto­san szerezte ineg Lengyelország­nak a XXII. Békeverseny első sza­kaszgyőzelmét. A XXII. Békeverseny első útsza­kaszának nem hivatalos eredmé­nyei — egyéni: 1. Szurkowski 3:16,20, 2. Hanusik (mindkettő len­gyel) 3:16,26, 3. Teirlinck (belga) 3:16,30 óra, 4. Van de Wielle (bel­ga, 5. Smolík, 6. Labus (mindket­tő csehszlovák), 7. Guszjatnyikov (szovjet), 8. Sofronie (román)... 11. Prchal (csehszlovák)... 15. Háva (csehszlovák). Csapatverseny: 1. Lengyelország 9:47,46, 2. Belgium, 3. Csehszlová­kia. Magyar versenyző nem végzeit az első tizenöt között. Ma a Karlovy Vary— Plzeň, 148 km hosszú útszakasszal folytató­dik a Békeverseny. » Kamil Hafapka, a csehszlovák' válogatott edzője mondta: „Na­gyon nehéz volt az útszakasz. Esett az eső, s ezzel nem számol­Egyéniben: 1. Szurkowski. 2. Hanusik (mindkettő len­gyel), 3. Teirlinck (belga) # Csapatban: 1. Lengyelor­szág, 2. Belgium, 3. Cseh­szlovákia 0 Smolík az ötö­dik, Labus a hatodik helyen végzett tunk. Legjobban a lengyel, szov­jet, NDK-beli versenyzők tetszet­tek. Aktivitásukkal megközelítet­ték őket a mieink is. Az első út­szakasz után úgy tűnik, hogy gyen­gén készültek fel a Békeversenyre Magyarország, Bulgária, Finnor­szág, Algéria kerékpárosai, akik általában hátul „kulogtak". SAKK EB A Kapfenbergben folyó sakkcsa­pat Európa-bajnokságon lejátszot­ták az első forduló függő játsz­máit. A csehszlovák válogatott 7:3 arányú vereséget szenvedett a baj­noki cím védőjétől, a szovjet együttestől. További eredmények: lugoszlávia—Spanyolország 7:3, Magyarország—Bulgária 6,5:3,5, NDK—Dánia 5,5:3,5. A második fordulóban Csehszlo­vákia ellenfele Spanyolország volt. Hort győzött Pomar, Filip Medina, Smejkal Visier, Kupka Merina el­len. A )ansa —Doran játszma dön­tetlenül-végződött, a többi függő ben maradt. A csehszlovák csapat végül is 8:2 arányú győzelmet aratott a spa­nyolok felett. A Szovjetunió 6:3-ra vezet Magyarország ellen, Bulgá­ria 4,5:l,5-re Dánia ellen. A második forduló után az EB-n a következő a helyzet: Szovjetunió 13 (1), Jugoszlávia 12, NDK 11, Csehszlovákia 11, Magyarország 9,5 (1), Bulgária 8 (4), Dánia 5,5 (4), Spanyolország 5 pont. Olaszország-Csehszlovákia 2:3 Az Olaszország—Csehszlovákia DK mérkőzés KodeSék szempontjá­ból a második napon nem alakult valami rózsásan. A páros megnye­rése után az olaszok 2:l-es veze­tésre tettek szert és az utolsó két egyesnek kellett eldöntenie a ta­lálkozó végső kimenetelét. Először Kukal lépett pályára, ellenfele dl Dominico volt. Végig kiegyensúlyozott küzdelmet látha­tott a közönség, Kukal 7:9, 6:4, 7:5, 9:7 arányban győzött és ezzel egyenlített. • Az utolsó összecsapáson Kodeš végig kezében tartotta a mérkő­zést, nyugodtan, magabiztosan ját­szott és Panattát 6:4, 6:2, 6:2 arányban fektette két vállra. Így a csehszlovák válogatott 3:2 arány­ban győzött, és a második fordu­lóban Rhodézla ellen mérkőzik. MONTREAL RENDEZI AZ 1976 OS OLIMPIÁT Előzetes jelentés alapján az 1976-os nyári olimpiai játékok rendezési jogát 41 szavazattal Montreal kapla. Moszkvára 2B-an szavaztak. # A caracasi nemzetközi labda­rúgó-torna döntőjében a Werder Bremen 2:1 (0:0) arányban győzött a Vitorla Setubal ellen. A harma­dik helyért folyó küzdelemből a brazil Santos került ki győztes­ként, 4:1 (2:l)-re verte a Chelseat. 1970. V. 13. Bécsben, a KEK döntője előtt nyílt alkal- • mam találkoznom Gustáv Wiederkehrrel, az _ UEFA elnökével, s az ilyen interjú lehetősé- W get elszalasztani azonos lenne egy döntő A fontosságú mérkőzés 11-esének klhagyásá- J val. m dezési jog odaítélésénél nem lehet tudni, vajon az illető ország klubja nem lesz-e a döntő rész­vevője. Azért döntöttünk a BEK esetében úgy, hogy vagy Milánó, vagy Róma lesz az 1970-es dön­tő színhelye. Amennyiben az AC Milan a döntőbe került volna, a találkozó színhelye csakis a ró­mai olimpiai stadion lett volna. Igyekszünk olyan NE FÉLTSÜK A LABDARÚGÁST! '•jf Helyesnek tartja-e, hogy a KEK döntőbe ju­tást a sorsolásnak kell megoldania, mint a Górnik Zabrze esetében történt? „Az Ilyesmi többé nem fordulhat elő. Sok ja­vaslat volt. Egyesek a szögletarányt ls segítségül akarták hívni, mások azonos számú 11-es rúgásá­val kívánják megoldatni ezt a problémát. Ezzel kapcsolatban Dél-Olaszországban történt érdekes eset. Kijátszották a játékvezető éberségét, s a 11-eseket nem ugyanaz a játékos rúgta, hanem más-más. Egyszóval még az ilyen trükkökre Is ügyelni kell." fr Atveszi e az I1EFA az EVK irányítását i s? „Az 1971/72-es idénytől kezdve, s akkor ott is a rögzített kupa-időpontok betartását követeljük meg." -fr Lesz-e klub világbajnokság, amelyen Európa, Amerika , Ázsia és Afrika klub-bajnoka szerepelne? „Elvből ellenezzük az ilyesmit. Annyi a bajnoki, a hazai és a nemzetközi kupamérkőzések, meg a válogatott párharcok száma, hogy már kihaszná­latlan Időpont nem is marad. Ez a legjobb labdarú­gók túlzott igénybevételét eredményezné. Legtöbb­jük a BEK és KEK, meg a világbajnoki és EB se­lejtezők során szerepel, — eléggé ismert amúgy­Is, — s az említett kontinensek kupájának aligha lehetne közönségsikere." -fr Helyes-e, hogy a BEK és a KEK döntőjét sem­leges pályán játsszák. Néha nagy az érdektelen­városnak adni a rendezési jogot, ahol jelentős számú nézőre lehet számítani. Rangon aluli len­ne, ha BEK, vagy KEK döntőt szinte üres lelá­tók előtt kellene lebonyolítani." -fr Mit tesz az UEFA, hogy igazságosabb legyen a VB selejtezők lebonyolítási ren dszere? ,,A teljesen igazságos selejtező-rendszert leg­feljebb megközelíteni lehet, maradéktalanul meg­valósítani nem. Ezért örülünk a FIFA elnöke, sir Stanley Rous javaslatának, aki szeretné keresztül­vinni, hogy már az 1974-es VB-n az eddig 16 he­lyett 24 válogatott szerepelhessen. Persze az a célunk, hogy lehetőleg a legjobbak jussanak el oda. A FIFA szorult helyzetben van. Egyre több állam kíván csapatával részt venni a világbaj­nokságon, s az ébredő világrészek egy-egy lehető­séget, vagy helyet akarnak kijelöltetni valamelyik válogatott csapatuk részére, egyszóval eleve bizto­sítani akarják kontinensük képviseletét a 16-os, illetve a későbbi, a remélt 24 együttesből álló me­zőnyben. A FIFA és az UEFA egyaránt azt akarják elérni, hogy a legnépszerűbb labdajáték színvona­lának emelése érdekében a mindenkori mezőnyben ott lehessenek az arra valóban érdemes válogatot­tak." r-fr Akadnak, akik elparentálják a labdarúgást. Azt állítják, hogy kimegy a divatból. Bizonyítgat­ják, hogy csökken az érdeklődés a mérkőzések Iránt!? ség. A döntőbe jutott csapatok közönsége is meg­érdemelné, hogy otthon ünnepelhesse sikeres já­tékosaitt? „Kimondtuk az elvet, hogy a BEK és a KEK döntőjét semleges pályán játsszák, s ez az elv ls egyszer-másszor megtréfált bennünket. A ren­„A jó labdarúgást nem kell félteni. Arra min­dig kíváncsiak lesznek a nézők. A ma embere eléggé hajszolt életet él és vágyik a szórakozás után. A mutatós, szép, s amellett eredményes lab­darúgás mindig vonző volt, s az is marad. Az Iga­zi szurkolókat a tv adás sem tudja távoltartani a mérkőzések közvetlen megtekintésétől. A játéko­sok és a nézők egybeforrottsága, szövetkezése ad­ja a labdarúgás varázsát." ZALA JÚZSEF Kerékpárosok a „nyeregben", indulhat hosszú útjára a Béke­verseny mezőnye. Felvételünk a prágai rajtot' örökítette meg. IDEGENBEN OTTHONOSABBAN? Inter Bratislava—Wacker Innsbruck 0:1 (0:1) Az a mintegy 1000 néző — akik a tv-adás ellenére kimentek az Inter hazai KK mérkőzésére —, mást érdemeltek volna, mint amit kaptak. A hazai csapat ismét adós maradt a jó teljesítménnyel, s az a kifogás, hogy Petrái mégiscsak hiányzik az együttesből, nem áll­ja meg a helyét, hiszen a vendégek is nélkülözték Ettmayert... Az enyhe Inter mezőnyfölény nem hozott izgalmat, inkább a 10. percben eleredt eső Ijesztett rá a nézőkre. Az időjárásról az ijeszt­getés átragadt az innsbruckiakra, akik első épkézláb akciójukat a 36. percben az agilis Jara révén gólra váltották. Ugyanő a 45. perc­ben még növelhette volna a vendé­gek előnyét... Szünet után az Inter élénkebben játszott, jónéhány helyzetet ki is dolgozott, de a végrehajtás teg­nap nem volt erős oldala. Ami el­jutott a Wacker kapujának előte­Kosárlabda VB A Jugoszláviában lebonyolításra kerülő kosárlabda világbajnokság csoportmérkőzései folytatódtak. A kiegyensúlyozott erőviszonyokról tanúskodik, hogy a Brazília­Olaszország találkozón csak két­szeri meghosszabbítás után szüle­tett eredmény. A rendes játékidő végén 76:76 volt az eredmény, majd az első meghosszabbítás is döntetlent (86:86) hozott. A bra­zilok kitűnő küzdőszelleméről ta­núskodik, hogy az első félidőben 34:44-ről fordították meg a mérkő­zés állását. Dél-Korea 97:88 ( 49:50) arányban győzött Kanada ellen, míg a Szov­jetunió biztosan, 71:53 (32:30) arányban győzött Uruguay ellen. rébe, az a nagyszerűen védő válo­gatott kapus, Rettensteiner biztos zsákmánya lett. A Wacker több formás ellentámadást vezetett, s ha a robusztus Wolnynak legalább egy egyenértékű társa lett volna, talán nem maradhatott volna a végeredmény 0:11 Az sem segített, hogy a darabos Obložinsky helyett a 65. percben Sládkovský jött be, az Inter kö­rülményes játéka folytatódott, s a tehetetlenség láttán a közönség jobban bosszankodott, mint maguk a játékosok. Az Inter csapatából Majthényi, Bínovský, Ondrášek és helyenként Szikora játéka dicsérhető. A ven­dégek legjobbjai Rettensteiner, Binder, Wolny és jara voltak. Veresége ellenére, 3:l-es össze­sített gólaránnyal az Inter jutott i a KK elődöntőjébe, ahol vasárnap Kispesten a Bu. Honvéd lesz az el­lenfele ... Az „érdekelt", semleges szemlé­lő véleménye: PREINER KÁLMÁN, (a Honvéd edzője.) „Az Inter a 3:0­ás innsbrucki győzelem hatása alatt játszott. Ennél ez a csapat lényegesen többet tnd. Igaz, va­sárnap is hiányozni fog soraiból Petrái, de nálunk sem szerepel Kocsis, aki az „A", meg Molnár, aki az „U" válogatott tagja. Érzé­sem szerint jó mérkőzésre van ki­látás, mert az Inter idegenben ál­talában elemében van." —zala— ISMÉT M0T00R0SS VERSENY PREROVON A hét végén 17-én Immár 22-edszer rendeznek terep-motorkeu rékpárversenyt Prerovské Roklén. Ezúttal elsli ízben mérik öss> sze erejűket az oldalkocsis motorkerékpárok, aion a pályán, amely 21 év alatt oly sok motorosnak jelentett sikert vagy ku­darcot. Ezúttal nem lesz a világbajnok­ság sorozatába tartozó esemény, ennek ellenére számos ismert ne­vű külföldi motorkerékpáros ne­vezett az érdekesnek ígérkező összecsapásra. Az eddigi motocross versenyek kétszer 40 percből, plusz két kör­ből álltak. A csehszlovák" szövet­ség már korábban javasolta a nemzetközi szövetségnek, hogy változtassanak ezen és a jövőben háromszor húsz perc plusz két kör álljon a résztvevők' rendelke­zésére. Bebizonyosodott ugyanis, hogy három futamban jobban ér­vényesül a versenyzők tudása, mert egy-egy géphiba sem befo­lyásolhatja úgy a végeredményt, mint a múltban, amikor csupán két futamot tartottak meg. Az 500 ccm-esek 3X20 perc plusz két kört, az oldalkocsisok 3X10 perc plusz 2 kört futnak. Tehát a csehszlovák szövetség által előterjesztett és a jövőben a világbajnokságokon ls alkalma­zandó javaslat szerint. A verseny­zők számára előnyösebb, a nézők számára pedig érdekesebb, atrak­tlvabb az új módszer. Mivel az oldalkocsisok konst­rukciója, s természetesen ver­senyzési technikája is más, a rendezők az 1300 méter hosszú pályát kerek 1000 m-re rövi­dítették. így az útszakasz az ed­diginél áttekintőbb lesz s ez­által vonzová válik a néző szá­mára. A Pferovská Rokíe 1970-es ver­seny rendezőinek — amint ezt el­mondották — nehezebb a dolguk ezúttal. Ha ugyanis a résztvevők a világbajnoki pontokért harcol­nak, akkor eljönnek egy-egy ver­senyre anyagi érdekeltség nélkül ls. Ha azonban „csak" nemzetkö­zi összecsapásról van szó, akkor elsősorban az érdekli őket, mi jár a győzelemért és a helyezé­sekért, mennyit kereshetnek, há rajtolnak. ( Bér az idei eseményt nem fém­jelzi majd a világbajnoki pontok­ért folyó küzdelem, a nézők szín­vonalas, és feltétlenül érdekes összecsapásnak lehetnek szemta­núi. A rajtnál nem hiányoznak" majd a legjobb csehszlovák —; Válek, Drobný, Toman, Strnád, Lisý — versenyzők. A külföldi résztvevők közül a legismerteb­bek Wiminer, Weingartner (oszt­rák) Torstensson (svéd), Gerber, Stelki (svájci), Lazard (belga), Lerouz, Piron (francia) és még: mások. A felsorolt nevekből ls látható, hogy a Pferovská Rokle 22. versenye ls a neves hazai és külföldi motorosok találkozója lesz. (kollár) A csehszlovák tv 16,45 órai kezdettel közvetíti a kerékpá­ros Békeverseny mai esemé­nyeit. KÉT NYERTES 12-es szelvényünk eredményeit (Luxemburg—Csehszlovákia Tatabánya—0. Dózsa 0:1) csak ketten találták el. I. díj, 300 korona: Modrocky György, Taksony 444, galántal j. II. dlj, 200 korona: Lőrincz Gyula, Beje, rimaszombati J. 0:1,

Next

/
Oldalképek
Tartalom