Új Szó, 1970. május (23 .évfolyam, 102-127. szám)

1970-05-01 / 102. szám, péntek

Szép élet a... A laktanyában minden csendes, csupán az ügyeletes altiszt léptei visszhangzanak a folyosón. A villamosok csengője, zakatolása alig hallatszik el ide. Az óramutató könyörtelenül halad előre. Félhat. Az ügyeletes altiszt a sípjába juj, majd többször egymás után kiáltja: „Ébresztő! ... Ébresztő"! .. . Aztán sorba járja a szobákat, s akik nem „hallották" az ébresztőt, azokról lerántja a takarót. A sok-sok kopaszfejü újonc álmosan hunyorog, s csak nehezen akarják megérteni, hogy fel kell kelni. Hisz négy héttel ezelőtt még odahaza, az anyuka felügyelete mellett keltek, s ha nem kellett reggeli műszakra menni, tovább lehetett aludni is. —• Reggeli tornára sorakozó! — hangzik az ügyeletes további parancsa —, majd hozzáteszi: — Gyorsan, gyorsan . . .! Futólépés .. .1 Azután tisztálkodás, majd reggeli következik. Olyan gyorsan telnek a percek, hogy észre sem veszik, máris itt a foglalkozás ideje. Katonai fegyelmező kiképzés. Jobbra át! Balra át! Puskával tisztelegj! Fogadás jobbról!... A gyakorlatozók között van a prágai Radslav Hofman és földije, Rudolf Jelinek is. Igyekeznek jól teljesíteni a parancsot. Keményen szorítják a jegyvert ... — Az első napok bizony nehezen telnek — mondja Hofman közkatona. — Az ember néha azt sem tudja, mit csináljon hamarább. Nem egyszer úgy tűnt, mintha minden lépésnél egy altiszt állt volna. Ugyanis oly gyorsan peregtek a parancsszavak ... — S ma? — Persze ma is így van, de már megszoktuk, s szerintem ki is lehet bírni. Csak az a baj, hogy Prága messze van Pozsonytól ... — Kedvese maradt odahaza? ... Komoly ismeretség? ... — Igen. Milana megígérte, hogy megvár ... Ha leszerelek, összeházasodunk. — Nem olyan kemény a katonaélet, mint ahogy a leszerelt katonák mondották odahaza —< veszi át a szót Jelinek közkatona. — Ha igyekszel, rendszerető vagy,

f akkor nyert ügyed van. Hofman helyeslően bólint, majd ismét az otthon jár az eszében. — Még csak két levelet kaptam. Gyakrabban szeretnék írni. Néha azonban álig írok le három mondatot, máris sorakozó... Lukáč Ladislav a Kasssa melletti Bohdanovce községből 8 nappal később vonult be a száladhoz, az első benyomását így summázza: — Az első nap csak lógtam. Aztán kopaszra nyírtak. Á második nap már belekóstoltunk a katonaéletbe. Jobbra át, balra át! Hát meg amikor a gyakorlótéren a kúszást és a szökelést gyakoroltuk. Eesett az eső, sár volt, nekünk meg be kellett ásni magunkat úgy. mint a gyalogosoknak. Mit mondjak? Odahaza tüdőgyulladást kaptam volna, a legjobb esetben belázasodtam volna, itt meg kutya bajom! — Az élelmezéssel minden rendben van? — A minőségre panasz nincs, a mennyiséggel azonban nem vagyok „elégedett". Pedig odahaza sem ettem többet, de úgy veszem észre, hogy itt jobban ízlik az étel. A csoporthoz újabb katona, Bartos Mihály csatlakozik. Ö itt dolgozott- a fővárosban, s Újfalun lakik. Naponta bejárt Bratislavába, most itt katona. — A szobán együtt lakunk magyarok, csehek, szlovákok, de mondhatom, megértjük egymást. Eddig még nekem sem voltak nyelvi nehézségeim — mondja —, alig várom, hogy letegyük a katonai esküt, s szétnézzek a városban, esetleg haza ugorjak és megmutassam műszálas kimenő ruhámat. Folyik a kiképzés, félbeszakítjuk a beszélgetést, hogy a legközelebbi szünetben folytassuk. Addig is a kiképzőtiszttől kérdezem meg, elégedett-e a fiúkkal? — Mit mondjak — tér ki az egyenes válasz elől. — Fiatalok, nem egészen húszévesek. Különböző környezetből kerültek ide. Négy hét alatt véleményt mondani nehéz. En azonban elégedett vagyok velük. Igyekeznek. Lukáč és Maros közkatonák szorgalmukért a napi parancsban kaptak dicséretet. — Szórakozást lehetőség? — Az első hónapban bizony kevés. Meg aztán nem is tudják még jól kihasználni. Májusban, a katonai eskü letétele után, már kimenőt kapnak. Különböző érdekkörök megalakítására is rövidesen sor kerül. Az újabb szünetben már többen körénk gyűlnek. Egyesek a sportesemények iránt, mások a politikai életről érdeklődnek. Gondolom, ezek itt nem kapnak újságot. Pedig nem egészen így van. Időt nem találnak az olvasásra. — Olyan tempó van itt nálunk — mondja a Záhorská Bystrica-i Miroslav Maroš —, mint egy sportpályán. Hiába, zöldfülű katonák vagyunk még .,. Egyébként a nóta is azt mondja: „... szép élet a katona élet, csak az a baj sej-haj, csak az a baj sej-haj, hogy nehéz a viselet"' NÉMETH JÁNOS SZABAD MÁJUS SZABAD ÉS SZÁNT TÖMEGE. RÉGI HARCOS MÁJUSOK EMLÉKEIBŐL u • A megszépítő messzeség varázsának színes fátyla nemcsak távoli földrészek égbe nyúló hegycsúcsai, tengereinek gonoszkodó hullámóriásai, tavainak nyugtalan ezüstös tükrét vonja be, a szépre emlékezés kellemének hímzett bábájával, hanem dicső, de véres csaták, hősi vereségek és tragikus elbukások vérküdös árnyékát is rózsaszínnel harsogja túl. Ezért van, hogy nem is egyszer a múlt fájó és sajgó sebei a feledés homályába borulnak, és az ólomszürke, izzadt szagú, szorongással teli hétköznapok végtelen sorában csupán néhány piros betűp ünnepnap tűnik fel emlékezetünkben. Es sokszor a múltnak ezen színes fata morgánái feledtetik velünk a levonandó tanulságok szükségességét, feledtetik harcos bajtársaink kínhalálát, mártíromságát, azokét, akik életüket áldozták azért, hogy a jövőbe menetelők győzelmes útját járhatóbbá tegyék és megközelítsék számukra a várva várt győzelmet. Éppen ezért szeretnénk, hogyha ez az írás, ez a régi, harcos májusok proletár rózsafűzéréről alkalmilag letépett néhány, a régi ifjúság és az •új győzelem verőfényében úszó, vérrel, könnyel áztatott rózsafűzérszem, a régi májusoknak és azoknak, a bukásukban is győztes hőseinek lenne tovaszálló szavakból épüli maradandó emléktáblája. A harcos májusok harcos prológusát az amerikai proletárok elszánt tömegei mondották el 1886. május elsején a chicagói Széna-téren. Előharcosai hamis tanúk valótlan vallomásainak alapján börtönben vagy pedig vértanú halállal végezték életüket. Helyükre azonban mások, újabb bátrak álltak. Majd a II. Internacionálé párizsi határozata után a chicagói vérta^ núk emlékére minden hó május elsején Chicagóból, Manchesteren, Hamburgon, Prágán és Moszkván keresztül Hongkongig és Tokióig végig viharzott az elnyomottak és kizsákmányoltak tüntetése a szabadságért, a proletár forradalomért, néhányszor azonban csupán egy darab kenyérért. Vörös zászlókkal és vörös szívekkel! Angolok, franciák és spanyolok, németek, csehek és lengyelek, magyarok, szerbek és oroszok, japánok és kínaiak, arabok és négerek meneteltek minden május elsején. A hatalom birtoklói kardokkal és szuronyokkal, gépfegyvertüzzel feleltek követeléseikre. De a börtön és a vesztőhely is nekik szolgált. Ám május elseje a vértenger, a ter.ror közepette sem pusztult el. És a nagy, jövőbe látó magyar költő ezekben a napokban így énekelt: „Örüljön ma minden bilincses többi Van még, aki magyar földön szabad, Mert a tavaszt nem tudták megkötözni S a Május mégis ír, izgat és beszél..." (Ady Endre) Igen, a vörös májusokat nem tudták bilincsbe verni sem a dollárpápák, sem a cárok, sem pedig a svábokból lett szolgabírók. A május végül is győzött, és győzedelmes vörös lobogója mint dagálykor a tenger hullámai lepik el a világ nagyobb részének falvait, városait. A győzelem útja azonban hosszú és véres volt, amit e megtett útnak néhány itt felsorolt állomása is bizonyít. Prága proletariátusa 1890ben május elsejét a Habsburghercegek, renegát kormányzók és szemellenzős rendőrtisztek tilalma ellenére méltóan tinneJubileumok és munka jegyében készültek május elsejére versengés - értékes felajánlások Kelet-Szlovákiában már néhány hete lelkes előkészületek folytak az idei május elseje méltó megünneplésére. A munka ünnepére való felkészülés hangulatát az eddiginél még bensőségesebbé teszi az a tény, hogy erre hazánk felszabadulásának 25. és V. I. Lenin születésének 100. évfordulója esztendejében kerül sor. Az üzemekben, a falvakban és városokban ünnepi előkészítő bizottságok üléseztek, munkálkodtak, szervezték az előkészületeket. KASSÁN a felvonulás élén — az eddigi hagyományokhoz hűen — hazánk egyik legnagyobb kohászati üzeme, a Kelet-szlovákiai Vasmű dolgozói menetelnek, a jól végzett munka és termelési sikerek tudatával. Itt az utóbbi napokban újabb rekordtermeléseket értek el; csaknem minden munkahelyen túlteljesítik a tervet a dolgozók. Ennek köszönhető, hogy a Vasmű tízéves fennállása óta első ízben nem igényel ez év első negyedében állami dotációt, hisz közel 29,5 millió korona nyereséget — a tervezettnél csaknem nyolcmillió koronával nagyobbat — könyvelhetnek el. A város második legnagyobb üzemében, a „Szovjet Hadsereg Gyára" nevet viselő Kelet-szlovákiai Gépgyárban az ünnepséget előkészítő bizottság alelnöke, Sárosi Zoltán arról tájékoztatott, hogy gyárukban'a dolgozók az állami tervfeladatok sikeres teljesítésével készültek a munka ünnepére. Az első negyedéves tervét — a főleg márciusban elért munkasikerek alapján — száz százalékon felül teljesítették, s eleget teltek faladatuknak az export terén is. Elhatározták, hogy sikeresen megbirkóznak az áprilisi tervfeladatokkal is. Az egyes munkahelyeken élénk versengés folyik, értékes felajánlások születnek. Az ifjúság is figyelemre méltó munkát végez, különösen a szabad szombatokon szervezett műszakokon. A május elsejei menetben bemutatja a gyár a kivitelre gyártott legújabb tartálykocsikat és más gyártmányokat. PREŠOV forradalmi múltjához híven díszes ünnepi köntöst öltött május elsejére. Ebben a városban az alkalmazottak számát illetően legnagyobb üzem, a Nálepka kapitány Ruhagyár dolgozói a menetben hatalmas allegorikus kocsival jelzik, hogy ez a gyár 30 éves létezése alatt jó minőségű termékeivel milyen mértékben öregbíti hazánk ruhagyártó üzemeinek jó hírnevét. A „Dukla", az ipari automatlzációk üzemének dolgozói három jubileum: Lenin születése, hazánk felszabadulása és üzemük húszéves fennállása jegyében készültek a május elsejei felvonulásra. A golyóscsapágygyér dolgozói a május elsejei menetben a párt és a Szovjetunió iránti szeretetüket, valamint a proletár nemzetköziség gondolatát fejezik ki. 36 ország zászlajával és ezzel a jelszóval: Világ proletárjai egyesüljetek! vonulnak fel. (ik) pelte meg. Május elsején már kora délelőtt a prágai munkások a nagyváros különböző részein szakszervezetek szerint gyülekeztek, majd a város minden részéről elindultak a nagy tábor színhelye, a Lövészek-szigete (Strelecký ostrov) felé. A legnagyobb tömeg az egykori Ferdinánd úton (most Národní tŕída) vonult fel a tüntetés színhelye felé, és amikor a rendőrigazgatóság épülete előtt meneteltek, a betiltott Vörös Lobogó induló dallamát fújták. Érdekes, hogy a rendőrök, látván a nagy tömeget, még mutatkozni sem mertek. A résztvevőket a sziget bejáratánál munkásrendezők fogadták, és bizony a terebélyes gesztenyefák árnyékában több tízezer prágai szervezett munkás és munkásnő gyűlt össze. A férfiak fekete nadrágban és piros nyakkendőkkel díszített kék ingben, az asszonyok pedig széles kék szoknyákban, kihajtott galléros vörös blúzban fegyelmezetten vártak a nagygyűlés kezdetére, és csupán néhány fiatal mutatott fügét a hídról leselkedő rendőrspicliknek, akik nem tartották tanácsosnak a tömeg közé keveredni. A népgyűlést a szocialista Náchodský nyitotta meg. Utána Dédic szabósegéd, majd Skolandová elvtársnő lépett a szószékre. Mindketten a nyolcórás munka bevezetéséről és a nők egyenjogúsításáról, a munkások politikai jogairól, valamint a sajtószabadságról beszéltek. A nagy tábor után, amely délután egy órakor ért véget, a mulatni vágyó ifjúság átvonult a prágai Velencébe, ahol a szakszervezetek tánccal egybekötött majálist rendeztek. Ez a századvégi prágai május elseje a Monarchia látszólagos szélcsendjében játszódott le, Ferenc József és tanácsadói ezúttal még nem vetették be a felvonuló dolgozók ellen a kíméletlen lovasrendőröket, ezúttal még nem kardlapoztak, s nem lövettek a nép közé sem. Amit a nemzetek kalodájának nevezett Habsburg Monarchia urai 1890-ben Prágában elmulasztottak, azt aztán derekasan helyrehozták az új szabad állam, a Csehszlovák Köztársaság „demokratikus" gondolkodású, agrárpárti belügyminiszterei, szociáldemokrata parlamenti képviselői, a darabokra hullott monarchiából átmentett rendőrfőnökök, a fasiszta hajlamú csendőrtisztek és júdáspénzért becsületüktől megvált és népüktől elrugaszkodott, idegen uniformisba öltözött parasztlegények. Igaz, hogy Kassán 1923. május elsején, ahol a forradalmi munkásság élcsapatának, a kommunista pártnak nagygyűlésén Antonín Zápotocký elvtárs, a CSKP központi titkára volt a főszónok, a készenlétbe helyezett csendőralakulatok még tartóztatták magukat, jóllehet sem Zápotocký elvtárs, sem az őt követő szónokok nem fukarkodtak a csehszlovákiai állapotok éles bírálatával. Nem így azonban té-ván, 1926. május elsején! A szép napsugaras, orgonaillattal tefi május elsejei napon vagy hat—hétezer proletár adott egymásnak találkát Léván. Húsz-harminc kilométernyi távolságról is eljöttek 'a falvak földnélküli jánosai, hogy városi proletártestvéreikkel együtt követeljenek emberségesebb munkafeltételeket, magasabb béreket, egyes helyeken pedig kenyeret jelentő munkát. Ünnepi díszben úszott a város, s a nyíló gesztenyefák fehér és rózsaszín „gyertyái" még fényesebbé tették ezt a munkásünnepet, melynek verőfényében csupán a nagy hasú polgárok házainak bezsalugáterezett ablakai, komor tekintetű lezárt ajtói hatottak ünneprontóan. No meg a Főtérbe torkolló mellékutcákon sorakozó, rohamsisakos csendőrszázadok és a kaszárnyában ríadóztatott katonaság! Az agrárpárti „nácselnyík" úr elhatározta, hogy ízelítőt ad a „proliknak" a Masaryk-féle demokráciából! A nagygyűlés feloszlatására Z. nácselnyík úrnak és S. csendőrparancsnoknak a tüntetésen részt vett fiatalok jelenléte szolgáltatott nagyszerű ürügyet. A járási főnök megbízottja a gyűlés megkezdése után nyomban felszólította a városi pártszervezet vezetőit, hogy távolítsák el a fiatalkorúakat a gyűlés területéről. Természetesen a provokatőrök nagyon jól tudták, hogy a közel tízezres tömegben az ilyen követelmények azonnali teljesítése szinte lehetetlen. Csernák Gyula elvtárs ennek ellenére intézkedett, hogy a fiatalkorúak távozzanak a Főtérről, ahol a helyőrség tisztjei két gépfegyvert állítottak fel, azonkívül pedig a városháza erkélyéről, valamint a Szlovák Biztosító ablakából további gépfegyvercsövek meredtek a Főtéren ünneplő tömegre. És amikor az elnöki megnyitó után a kerületi pártbizottság képviselője kezdett beszélni, Paška úr a népgyűlést feloszlatta, és azt is kijelentette, hogy a további eseményekért az elnököt (kár, hogy nem a köztársasági elnököt!) teszi felelőssé. Majd a májusi napfényzáport éles sípszó vágta ketté. Csendőrök és katonák puskatussal támadtak a védtelen emberekre, ütöttek, vertek mindenkit, aki az útjukba került. S mivel a katonák kordonnal vették körül a lévai Főteret, bizony soknak kijutott a „tatíöek" (így hívták a soviniszta cseh polgárok Masarykot) szívélyes üdvözletéből... Rengeteg volt a megvertek és sebesültek száma, ott volt köztük Kocsis Gyuláné varsányi lakos is, aki közvetlen szülés előtt állott. S így nem csoda, hogy a lévai 1926-os május elseje kommunista képviselők parlamenti interpellációjával végződött. G út án sem viselkedtek különbül a masaryki demokrácia fémjelzett védői 1938 májusának elsején. Jóllehet, ezt a nagygyűlést azért hívta össze a kommunista párt, hogy a vidék dolgozóit, magyarokat, szlovákokat és németeket a köztársaság megvédésére és a fasizmus elleni harcra buzdítsa, a csendőrök és a csendőregyenruhába bújtatott legionárus-telepesek puskatussal és gumibotokkal támadtak a gyűlés résztvevőire, akik közül sokan Kamocsáról és Szimőről jöttek Gútára, hogy szolidaritást vállaljanak a gútai kommunisták antifasiszta megnyilvánulásával. Ez a gútai május elseje ékesen bizonyította, hogy az első republika urainak kedvesebb volt Hitler, mint a mostohaanyát, a polgári demokráciát védő kommunisták, voltak azok akár csehek, akár magyarok vagy szlovákok és németek ... Most ismét május elseje van. A huszonötödik szabad május elseje. Szocialista hazánkban harcos ünnepi hangulatban ünneplik városaink és falvaink dolgozói a nemzetközi proletariátusnak ezt a nagy ünnepét. Igen, ünneplünk, és ismét a magyar poétát, Ady Endrét idézzük, aki a legkegyetlenebb időben váteszként írta: „Szabad Május szabad és szánt tömegje, virágok alatt csókolózzatok!" Igen, csókolózzatok, de ne feledkezzetek meg arról sem, hogy a május még nem mindenütt szabad és, hogy az utolsó harc, Szabad Május és szánt tömegje, még mindig előttünk van. BARSI IMR2