Új Szó, 1970. május (23 .évfolyam, 102-127. szám)

1970-05-07 / 107. szám, csütörtök

Újabb amerikai erőket vetettek be Kambodzsában NIXON NEM NYUGTATTA MEG A SZENÁTOROKAT Saigon — Szerdán hajnalban az amerikai csapatok újabb, ne­gyedik hadműveletbe kezdtek Kambodzsa területén. Tay Ninh várostól mintegy 30 kilométer­re északnyugatra újabb egysé­gek lépték át Dél-Vietnam fe­lől a kambodzsai határt és in­dítottak támadást a hazafias erők ellen. A saigoni katonai parancs­nokság szóvivője — bejelentve az újabb hadműveletet — kö­zölte, hogy azt a 25. gyalog­hadosztály egy dandárja végzi, vagyis mintegy 5000 ember. A bejelentés szerint a hadmüvelet célja „az ellenség kiképző és utánpótlási központjainak meg­semmisítése a Kacsacsőr elne­vezésű kambodzsai térségben". Ez a negyedik hadművelet, amelyet az amerikai és dél­vietnami egységek április 29-e óta a hazafias erők támaszpont­jai ellen megindítottak. A saigoni amerikai katonai parancsnokság szóvivőjének egy későbbi bejelentése szerint amerikai és dél-vietnami egy­ségek három ponton is átlépték szerdán a kambodzsai határt. A megindított újabb akciók kö­zül kettő a Horog térségtől északra, Saigontól 130—140 ki­lométerre történik; a harmadik — csak amerikaiak részvételé­vel — a már említett Kacsacsőr térségbeli akció. Az új hadműveletek — kato­nai források szerint — körül­belül 50 000-re emelik azoknak az intervenciós egységeknek a létszámát, amelyek nyolc nap­ja részt vesznek a Kambodzsa területén Indított akciókban. A szóvivő egyébként saigoni idő szerint tegnap délutánra két to­vábbi hadművelet megindítását is jelezte. Az újabb hadszínte­rekről eddig nem érkezett ösz­szecsapásról jelentés. Washington — Nixon elnök igyekszik leszerelni a törvény­hozás ellenállását az amerikai csapatok kambodzsai inváziójá­val szemben. Az elnök kedden este azt mondotta a törvényho­zás két háza külügyi bizottsá­gának tagjai számára tartott tájékoztatón, hogy az amerikai csapatok „legkésőbb június vé­géig" kivonulnak Kambodzsá­ból és „legfeljebb 30—35 kilo­méteres mélységben" hatolnak be az ország területére. FiUb­right, a szenátusi bizottság el­nöke azonban az elnöki tájé­koztatást követő sajtókonferen­ciáján kijelentette, hogy véle­ménye szerint Nixon kitért a kérdések érdemi megválaszolá­sa elől és ehelyett időnként csak korábbi kijelentéseit is­mételte meg arról, hogy „nem akar katonai vereséget mérni Eszak-V ietnamra". A szenátus külügyi bizottságának rangidős republikánus tagja, Aiken sze­nátor ugyancsak azt hangoz­AZ USA SZABOTÁLJA A PÁRIZSI KONFERENCIÁT Párizs — A párizsi értekez­leten részt vevő VDK-küldöttség szerdán délelőtt 10 órára, a DNFF küldöttsége féltizenegyre sajtóértekezletet hirdetett meg. Ebben a második időpontban kellett volna megnyílnia a viet­nami értekezlet soron követke­ző ülésének. Az ülést a VDK és a DNFF küldöttségének közös kérésére elhalasztották. Ezt a hírt a fran­cia biztonsági szervek képvise­lője közölte az újságírókkal, röviddel a sajtóértekezletekről érkezett bejelentés előtt. Xuan Thuy miniszter, a Viet­nami Demokratikus Köztársaság küldöttségének vezetője egyéb­ként hamarosan elutazik a fran­cia fővárosból Hanoiba. Hazaté­rését bejelentő nyilatkozatában kifejtette, hogy „az Egyesült Államok azzal, hogy csökken­tette a párizsi értekezlet jelen­tőségét, csapatokat küldött Kambodzsába és jelújította a VÜK bombázását, bebizonyítot­ta: fokozatosan szabotálni kí­vánja a párizsi konferenciát". Nguyen Thanh Le, a VDK kül­döttségének szóvivője a vietna­mi értekezlet 66. ülése helyett tartott sajtóértekezleten közöl­te, hogy a VDK és a DNFF kép­viselői az Egyesült Államok indokínai politikája elleni til­takozásul bojkottálták az érte­kezlet tegnapi ülését. Közölte azt is, hogy május 14-én szán­dékukban áll folytatni a tárgya­lásokat. Szerdai lépésüket „erő­teljes tiltakozásnak" szánták Nixon elnök politikája ellen. Le kijelentette: amennyiben a Nixon-kormányzat folytatja a bombázásokat a VDK területe ellen, vállalnia kell a teljes fe­lelősséget tette súlyos következ­ményeiért. A DNFF képviselője néhány perccel később hasonló tartalmú nyilatkozatot tett. Folytatódik az egyiptomi haderő tavaszi offenzívája" , 1S70 V. 7. Kairó — Kedden este az egyiptomi ütegek rendkívül he­ves tűzcsapást mértek a Szue­zi-csatorna övezetének déli szektorában elhelyezkedő izrae­li állásokra. Az egyiptomi had­sereg szóvivője szerint a tüzér­ségi támadás olyan erős volt, hogy az izraeli állások képte­len voltak a tűz viszonzására. Ehelyett az izraeliek légierejü­ket vetették be az egyiptomi ütegek elhallgattatására. Ez az akció azonban nem érte el cél­ját. Az egyiptomi tüzérség mind­addig folytatta az izraeli állá­sok lövését, amíg végre nem hajtotta a harci feladatot — mondotta a szóvivő. Nyugati hírügynökségek meg­jegyzik, hogy az utóbbi napok­ban az egyiptomiak rendszere­sen ágyúzzák a Szuezi-csatorna partján felsorakozott izraeli erőket, s ezeket az akciókat az április közepén kezdődött „ta­vaszi offenzíva" részének tekin­tik. Fokozódó diplomáciai aktivitás Szerdán három egyiptomi dip­lomáciai megbízott indult kü­lönböző arab fővárosokba, hogy az arab országok vezetőivel megbeszéléseket folytasson a közös stratégia problémáiról. Az Al Ahram szerint számos afrikai főváros vesz részt azok­ban a konzultációkban, amelyek segítségével diplomáciai támo­gatást kívánnak nyújtani Nasz­szer elnök Nixonnal szemben támasztott követeléseihez. A konzultációk célja nevezetesen az, hogy felkérjék Ahmedo Ahidjou kameruni elnököt, az Afrikai Egység Szervezete ta­nácsának elnökét, hogy utazzék Washingtonba, s ott hozza Nixon tudomására az afrikai országok álláspontját. Ezek az országok támogatják Nasszer elnöknek azt a felszólítását, hogy az Egyesült Államok szüntesse meg a katonai segélynyújtást Izraelnek. Az Al Ahram hangoztatja, hogy Kairó nem áll egyedül az amerikai agresszió eszkaláció­jából adódó veszély felismeré­sében. Ezzel összefüggésben utal arra, hogy Koszigin szov­jet miniszterelnök, valamint Tito jugoszláv államfő ugyan­csak aggodalmuknak adtak han­got a közel-keleti helyzet ki­éleződése miatt. New York — A négy nagyha­talom ENSZ-nagykövetei ked­den este New Yorkban több mint két órás tanácskozást foly­tattak, amelyen megvitatták az ENSZ-küldöttségek helyettes vezetői által folytatott megbe­szélések eddigi eredményeit. Is­meretes, hogy ezeken a meg­beszéléseken egy olyan emlék­irat kidolgozása folyik, amely összefoglalná a közel-keleti kér­désben folytatott négyhatalmi tárgyalásokon elért eredménye­ket. Kedden a fődelegátusok a 34. alkalommal ültek össze. A ta­lálkozóra Jakov Malik szovjet ENSZ-nagykövet rezidenciáján került sor. A legközelebbi meg­beszélés időpontját május 26-ra tűzték ki. tatta, hogy kérdéseikre Nixon­tól nem kaptak kielégítő vá­laszt. Mint ismeretes, a külügyi bizottság tagjai meghallgatásra hívták meg az elnököt, Nixon azonban ehelyett úgy döntött, hogy „tájékoztatást" ad a sze­nátoroknak, de csak a politiká­ját jobban támogató képviselő­ház külügyi bizottságával együtt. Az elnök ezt megelőzően a katonai bizottság tagjainak adott tájékoztatást, amelybe bevonta Laird hadügyminisztert és Wheeler tábornokot, a ve­zérkari főnökök egyesített bi­zottságának elnökét is. A kato­nai vezetők szerint a kambod­zsai hadműveletek „sikeresen" haladnak. Világszerte felfigyeltek Ňi­xonnak arra a döntésére, amellyel módosította azt az uta­sítást, hogy a VDK elleni légi­támadásokra csupán az elnök adhat engedélyt. Eddig az ilyen akcióhoz az elnök szemé­lyes felhatalmazása volt szük­séges, Nixon most ezt a helyi parancsnokság hatáskörébe utalta. Az indokínai agresszió szennyes amerikai háború marad Moszkva — Az amerikai szol­dateszka indokínai háborújának kiszélesítése nem az agresszor erejét, hanem gyengeségét, az amerikai politika mély válsá­gát tanúsítja — jrja szerdai ve­zércikkében a moszkvai Pravda. A kambodzsai betörés szemlé­letesen demonstrálja: kudarcba fulladt az a kísérlet, hogy ázsiaiakat kényszerítsenek har­colni az ázsiaiak ellen, az ame­rikai imperializmus érdekeinek nevében. Az indokínai agresz­szió, amely mind átfogóbb mé­reteket ölt, „szennyes amerikai háború marad, amelyet elsősor­ban maguk az amerikaiak vív­nak" — állapítja meg az SZKP Központi Bizottságának sajtó­orgánuma. Majd a továbbiakban leszögezi, hogy az Egyesült Államok katonai kalandokkal, intervencióval és agresszióval próbálja felszámolni Indokíná­ban a haladó rendszereket, megfojtani a nemzeti felszaba­dító mozgalmat. A lap meg­jegyzi: Washington barbár ak­ciói tovább fokozzák az Egye­sűit Államok nemzetközi poli­tikai elszigetelődését még hű szövetségeseik is jobbnak lát­ják, ha elhatárolják magukat ettől a kalandor irányvonaltól. Tiltakozási hullám az amerikai egyetemeken Az amerikai egyetemeken kedden hatalmas erővel foly­tatódott a tiltakozások sorozata a kormány indokínai háborúja ellen, s ezt a tiltakozást tovább növelte a kenti egyetemen el­dördült sortűz, amely négy ál dozatot követelt. Az Egyesült Államokban szinte minden egyetem, főiskola, sok városban számos középiskola munkája is megbénult. Több mint 200 he­lyen rendeztek a diákok sztráj­kot, amelyet a legtöbb egyete­men legalább a hét végéig kí­vánnak folytatni. A diákok országos háborúel­lenes mozgósítási bizottsága és az új mozgósítási bizottság ne vü szervezet a hét végére nagy szabású háborúellenes tüntetést hívott össze a fővárosba. A bi­zottság máris több tízezer részt­vevőre számít az ország minden részéről. A hivatalos szervek máris katonai egységek mozgó­sítását latolgatják. Egyre több ország ismeri el az új kambodzsai kormányt A Pekingben megalakult kambodzsai nemzeti egység ki­rályi kormányát egyre több or­szág ismeri el. A Kínai Népköz­társaságot követően elsőként a Vietnami Demokratikus Köztár­saság, majd a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság és Al­bánia is elismerte. Az arab or­szágok közül Szíria ismerte el elsőként Penn Nouth kormá­nyát. A kubai forradalmi kor­mány üzenetet küldött Sziha­nuk hercegnek, s bejelentette, hogy elismeri a királyi egység kormányát, Megbonthatatlan testvéri együttműködés Hazánk felszabadulási ünnepségeinek visszhangja Moszkva — A moszkvai Prav­da és a többi központi lap az első oldalon számol be a szov­jet párt- és kormányküldöttség prágai látogatásáról. A. Luko­vec és V. Grinyuk, a moszkvai Pravda különtudósítói pedig be­számolnak arról, hogy Cseh­szlovákia népe hogyan ünnepli meg szovjet hadsereg általi felszabadításának 25. évfordu­lóját. A tudósítók főként a munkaverseny- és a kötelezett­ségvállalási mozgalom kibonta­kozását hangsúlyozzák, amely a CSKP KB konstruktív politiká­jának támogatásai a indul meg és rámutatnak: u politikai és a munkalendület légköre a párt nagy politikai és szervező mun­kájának az eredménye. Ez a légkör arról tanúskodik, hogy a széles néptömegek egyetér­tenek a párt irányvonalával, a szocialista rendszer megszilár­dításával és a Szovjetunióihoz fűződő testvéii barátság erősí­tésére irányuló politikájával. A Trud közli azokat az anya­gokat, amelyeket prágai test­vérlapja, a Práce szerkesztősé­ge készített a 25. felszabadu­lási évforduló alkalmából. Jan Pilier, az FSZM Központi Taná­csának elnöke cikkében a csehszlovák—szovjet barátság hagyományait méltatja. A moszkvai Kultúia és Pihe­nés Parkjában kedden ünnepi estet rendeztek hazánk felsza­badulása 25. évfordulójának tiszteletére. Az est vendégei között voltak az I. csehszlovák hadtest volt katonái is. Bohumil Hruška ezredes és Alexander Mucha vezérezredes, a csehszlovák nemzetvédelmi miniszter helyettese mondott ünnepi beszédet. Beszámoltak az első csehszlovák hadtest harcos útjáról, valamint a szov­jet és csehszlovák katonák fegy vei barátságáról. Berlin — A Berliner Zeitung szerdai számában közli az ADN hírügynökség prágai tudósító­jának beszélgetését fosef Kor­dákkal, a CSKP KB elnökségé­nek tagjával, a CSSZSZK kor­mányának elnökével és dr. Pe ter Colotkával, az SZSZK kor­mányának elnökével. Szófia — A Rabotnicseszko Delo, a Bolgái Kommunista Párt Központi Bizottságának lapja „A szabad Csehszlovákia negyed évszázada" öthasábos címmel egy teljes oldalnyi ter­jedelemben közli azokat az anyagokat, amelyeket a test­vérlap számára a Rudé právo szerkesztősége készített. Ezen az oldalon olvasható Vasil Bi­Taknak, a CSKP KB elnöksége tagjának a Központi Bizottság titkárának „Derűlátással" című cikke. Grecsko marsall a Nagy Honvédő háborúról Moszkva — Grecsko marsall, szovjet honvédelmi miniszter „Győzelem, amilyet a történe­lem még nem ismert" című cikkében többek között a követ­kezőket írja: „A szovjet nép Nagy Honvédő Háborújának egész lefolyása és eredménye megerősítette a történelmi ma­terializmus azon tézisének tel­jes helytállóságát, amely a néptömegek növekvő történelmi szerepéről és főként a modern háború sorsának edöntéséről szól." Azok az eszközök, amelyeket a szovjet nép adott az állam­nak a Nagy Honvédő Háború idején, teljes mértékben fedez­ték a Szovjetunió 1942. évi köz­vetlen katonai kiadásait. Az ál­lami honvédelmi alapba a pol­gárok pénzt, ékszert és hitelle­veleket adtak, összesen mintegy 118 milliárd rubel értékben. A gyorsan megszervezett há­borús termelés lehetővé tette a szovjet fegyveres erők hazai ha­ditechnikával és fegyverekkel valö felszerelését az erős ellen­ség elleni harcban. Erről azért kell beszélni, mert a burzsoá propagandisták rend­kívül eltúlozzák azt a katonai­műszaki segítséget, amelyet va­laha a szövetségesek nyújtottak a Vörös Hadseregnek — írja Grecsko marsall. Zsukov marsall nyilatkozata a Komszomolszkaja Pravdának Moszkva — Georgij Zsukov marsall, a Szovjetunió négysze­res hőse melegen üdvözölte a szovjet ifjúságot, a beköszöntő ünnep, a hitlerista Németország fölött aratott győzelem 25. év­fordulója alkalmából. A Kom­szomolszkaja Pravda című ifjú­sági lapnak egy teljes oldalát tölti be a Zsukovval folytatott beszélgetés, amely egy Moszk­va környéki házban folyt le. Zsukov marsall, jellemezve a győzelem jelentőségét, rámuta­tott: „hadseregütik nemcsak a saját földjéről tudta kiűzni a bitorlókat, hanem megszabadí­totta Európát is a fasizmustól. A világban kolosszális mérték­ben megnövekedett államunk te­kintélye. A földön az emberek millióiban megerősödött a szo­cialista rendbe vetett hit. Ezt jelentette a mi győzelmünk." A marsall kiemelte a kommu­nista pártnak a háborúban be­töltött szerepét. A párt magára vállalta a háborús gondok meg­számlálhatatlan sokaságát. „Büszke vagyok arra, hogy eb­ben a pártban nevelkedtem" — mondotta. A beszélgetés során Zsukov marsall megjegyezte, hogy a háború 1417 napja kö­zül számára talán a berlini csa­ta kezdetének napja volt a leg­nagyszerűbb, legemlékezete­sebb. „Nem lehet figyelmen kívül hagyni a Szovjetunió szövetsé­geseinek segítségét, amely fel­tétlenül játszott szerepet, de ez a segítség nagyon kis hányada volt annak, amit a háború kö­vetelt" — mutatott rá a mar­sall, majd elmondotta, hogy em­lékiratain csaknem 10 évig dol­gozott. Szovjet államférfiak nyílt levele a választókerületi bizottságokhoz Moszkva — Leonyid Brezs­nyev, Alekszej Koszigin, Nyiko­laj Podgornij, valamint a kom­munista párt és a szovjet kor­mány más vezetői nyílt levelet intéztek a Legfelsőbb Tanács képviselőinek megválasztását lebonyolító választókerületi bi­zottságokhoz. A levél szerzői közlik, hogy mindegyikük több választókerü­let szavazóinak gyűlésétől ka­pott olyan táviratokat, amelyek­ben kérik, legyen képviselője­löltjük. Mivel azonban minden képviselőjelölt csak egy válasz­tókerületben indulhat, az SZKP Központi Bizottságának javasla­tára Leonyid Brezsnyev, a Köz­ponti Bizottság főtitkára bele­egyezett abba, hogy Moszkva Bauinan választókerületének képviselőjelöltje lesz a Szövet­ségi Tanácsba. Nyikolaj Podgor­nij a Legfelsőbb Tanács elnök­ségének elnöke, szintén a Szö­vetségi Tanácsba jelölteti ma­gát. Moszkva Leningrád nevű választókerületében Alekszej Koszigin, a Minisztertanács el­nöke Moszkva választólnak kép­viselőjelöltje lesz a Nemzetisé­gi Tanácsba, a Legfelsőbb Ta­nács másik házába, amelynek választásain a főváros külön vá­lasztókerületet alkot. Varsóban iil össze a KGST 24. ülésszaka Moszkva — A KGST állandó titkárságának közlése szerint május 12-én Varsóban kezdődik meg a Kölcsönös Gazdasági Se­gítség Tanácsának 24. rendes ülésszaka. Az ülésszakon a KGST tagállamainak kormány­fői vesznek részt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom