Új Szó, 1970. május (23 .évfolyam, 102-127. szám)
1970-05-29 / 126. szám, péntek
A Szövetségi Gyűlés egyetért az új csehszlovák—szovjet szerződéssel Gustáv Husák elvtárs fogadta a Csehszlovák Néppárt küldöttségét (Folytatás az 1. oldalról) zetek közti kölcsönös megbecsülés szellemében való együttműködést a szovjet néppel és a többi szocialista országgal. Az új szövetségi szerződés állást foglal a jelenlegi nemzetközi helyzethez is. Nyugtalan világban élünk, számos tény bizonyítja, hogy a nemzeteink élete ellen irányuló reális veszély még ma is időszerű. Határaink közelében összpontosította fő erőit az Északatlanti Paktum. Csak az NSZK területén 150 amerikai haditámaszpont van, és ugyanott több mint negyedmillió amerikai katona tartózkodik. Az NSZK is félmilliónál több, korszerűen felszerelt katonasággal rendelkezik, nem szólva a területén állomásozó további nyugat-európai hadosztályokról. Az NSZK és más országok területéről naponta ellenséges rádió-propagandahadjáratot viselnek ellenünk. A lélektani hadviselés éppen úgy folytatódik, mint 1968 előtt, 1968-ban és azután. E hadviselés célja: zavart kelteni népünk szocialista tudatában és megbontani szövetségi kapcsolatainkat a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. A szerződésben kifejezésre juttattuk a két ország elhatározását, hogy állandóan szem előtt tartjuk a szocialista világrendszer egységének erősítését, továbbá a Varsói Szerződésből ránk háruló kötelezettségek maradéktalan teljesítését. A két ország a szocialista világrendszer iránti kötelezettségeit annak tudatában vállalta, hogy a szocialista országoknak, az imperializmus elleni harc mai feltételei közt nincs hatékonyabb fegyverük, mint valamennyi szocialista ország akció- és eszmei egysége, felzárkózottsága. Az imperialista hatalmak számára, miközben Csehszlovákia ellen bevetették a diverzió és a propaganda-hadviselés valamennyi fegyverét, természetesen előnyösebb lenne, ha külön-külön számolhatnának le az egyes szocialista országokkal. Az imperialistáknak a szocialista országok úgynevezett differenciált megközelítéséről szőlő elméletével szemben a leghatásosabb fegyver az egység és a harcos szolidaritás. Tudjuk, hogy az imperialisták éket akarnak verni a szocialista országok közé. Az európai biztonsági konferenciáról szólva Marko külügyminiszter hangoztatta, hogy összehívása érdekében a többi szocialista országgal együtt Csehszlovákia is számos kezdeményező lépést és jelentős erőfeszítést tesz. Az Egyesült Államok nyomására az Észak atlanti Paktumhoz tartozó országok meg akarják hiúsítani a szocialista országoknak ezt a béketörekvését, amely valamennyi európai nemzet életérdekét fejezi ki. Sajnos, a legutóbbi római NATO-értekezletről érkező hírek is arról tanúskodnak, hogy a NATO-országok nem adnak pozitív választ a Varsói Szerződés országainak javaslatára. Beszéde végén a szónok hangoztatta: Valamennyiünk előtt, dolgozzunk az élet bármely területén, fontos feladat áll: a barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést konkrét tartalommal megtölteni, s kitartóan elmélyíteni, erősíteni a csehszlovákszovjet kapcsolatok új haladó elemeit. Át kell hidalnunk a viszahúzó hatásokat. Népünk tudatában erősíteni kell a proletár nemzetköziség és a Szovjetunióval való barátság szellemét a szocialista országok nagy családja egyiivétartozásának tudatával. Új' lehetőségek A külügyminiszter felszólalása után BDhuslav Lastovička, a Népi Kamara külügyi bizottságának elnöke, a kormányjavaslat előadója emelkedett szólásra. A szerződés jelentőségét méltatva a többi közt kitért a Szovjetunió elévülhetetlen érdemeire a fasizmus feletti győzelemben, Csehszlovákia önállóságának felújításában. Hangsúlyozta, hogy a szerződés két azonos osztályalapokon nyugvó állam szerződése, amely megfelel a mindkét ország építőmunkája biztonságához szükséges követelményeknek. Rendkívüli jelentőségű annak ismételt ünnepélyes kinyilatkoztatása, hogy a szocialista vívmányok védelme valamennyi szocialista ország közös internacionalista kötelessége. A szerződés meghiúsítja a revansistáknak és a külföldi reakciónak a szocialista tábor megosztására irányuló terveit. Ugyancsak pörölycsapást jelent a jobboldali opportunisták restaurációs törekvéseire is. A szerződés a tőkésvilág előtt egyértelműen leszögezi: A jövőben Csehszlovákiában a szocialista társadalmi rendet sem külső támadással, sem pedig belső ellenforradalmi kísérlettel nem sikerül megdönteni. B. Laštovička beszéde végén kitért a szerződésből eredő gazdasági együttműködési lehetőségek ismertetésére, majd a Népi Kamara bizottságai nevében javasolta, hogy a Szövetségi Gyűlés hagyja jóvá a szerződést, és terjessze fel ratifikálásra a köztársasági elnöknek. A Nemzetek Kamarája bizottságainak nevében Petronella Višňovcová képviselő tartott beszámolót. Többek közt hangoztatta: a szerződés biztosíték arra, hogy sohasem ismétlődhet meg a szégyenteljes müncheni döntés. A nagy jelentőségű okmány gazdasági vonatkozásaira utalva leszögezte, hogy a szovjet piac óriási felvevőképessége nagy lehetőségeket rejt magában iparunk fejlesztése szempontjából. Az új szövetségi szerződés az 1943-as szerződés hagyományain alapszik. Tekintetbe veszi az elmúlt 25 év változásait. A képviselők a nép akaratát fejezik ki A miniszterelnök és a külügyminiszter felszólalása utáni vitában tizenhét képviselő szólalt fel. Oldrich Voleník hangoztatta, hogy a szerződés jóváhagyása jelentős feladatokat állít a tömegpolitikai propagandamunka elé, amiből a képviselőknek is ki kell venni a részüket. Jan Pilier a szakszervezeti tagság túlnyomó többségének nevében szólalt fel. Kiemelte, hogy az SZKT-re érkező táviratok és levelek egyértelműen a szerződés támogatásáról tanúskodnak. Bnhuslav Kučera, a Csehszlovák Szocialista Párt tagságának nevében üdvözölte az új szövetségi szerződést. Jana Kaňková elsősorban a két ország fiatalsága közti közvetlen kapcsolatok bővítésére hívta fel a figyelmet. Jaroslav Kožešník felszólalásában a tudományos együttműködés lehetőségeiről és távlatairól, Komlósi Mária képviselőnő pedig az egészségügyi együttműködés lehetőségeiről szólt. Ö is támogatta azt a jaavslatot, hogy elő kell segíteni a csehszlovákiai és a szovjet ifjúság közvetlen kapcsolatát. Elena Lilvajová emlékeztetett a csehszlovák dolgozók őszinte érdeklődésére a Szovjetunió iránt már az első köztársaság idején, valamint a Szovjetunió segítségére a második világháborúban. Saját tapasztalata alapján győződött meg arról, liogy lakosságunk túlnyomó része szívből fogadja az új szerződést. Dr. Jan Nemec, a Csehszlovák —Szovjet Baráti Társaság nevében teljes támogatásáról biztosította a parlamentet a szerződést illetően. Alexander Horák felszólalásában rámutatott, hogy az új szerződés még közelebb hoz bennünket a Szovjetunióhoz, ahhoz az országhoz, amely a második világháborúban győzelmet aratott az embertelen fasizmus felett. A vitában felszólaltak még Rudolf Zima, Antonín Pospíšil, Ružena Kolárová, Michal Žákovič, Mirko Mátyás, Václav Mandovec és Josef Torušik. Valamennyien támogatták az új szerződést. A vita után Oldrich Voleník képviselő határozati javaslatot terjesztett elő a Szövetségi Gyűlés képviselőinek nevében, amelyben a legfelsőbb népképvisleti szerv egyetért a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Szovjetunió között 1970. május 6-ári Prágában aláírt barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződéssel. A Szövetségi Gyűlés mindkét kamarájának képviselői egyöntetűen megszavazták az előterjesztett határozati javaslatot, amelyben javasolják, hogy az új szerződést a köztársasági elnök ratifikálja. Dr. Dalibor Hanes, a Szövetségi Gyűlés elnöke zárszavában megállapította, hogy a képviselők a vita során népünk akaratát fejezték ki. Kiemelte, hogy a képviselők vitafelszólalásai is bizonyítják: kapcsolataink a Szovjetunióval a teljes egyenjogúság és az állami szuverenitás kölcsönös tiszteletben tartásának elvén alapszik. Hangoztatta, hogy a legfelsőbb népképvisleti testület a szerződést a legnagyobb felelősségérzettel vitatta meg. A Szövetségi, Gyűlés mindkét kamarája ma együttes ülésen tárgyalja meg a szövetségi miniszterelnök jelentését a CSSZSZK kormánya programnyilatkozatának teljesítéséről. S. M. A CSSZSZK Szövetségi Gyűlésének határozata (Folytatás az 1. oldalról) agresszornak. A történelem bebizonyította, hogy ki az igazi barátunk, és kinek volt államunk szuverenitása és léte teljesen közömbös. Ott, ahol a második világháború alatt a szovjet emberek határtalan áldozatokat hoztak, hazánk szabadságáról és jövőnkrűl is döntöttek. Az 1943ban kötött szerződés nagy segítséget jelentett Csehszlovákia népének a fasizmus ellen vívott küzdelmében, a háború után pedig a tudomány, a technika, a gazdaság és a nemzetközi politikai kapcsolatok terén kifejtett széles körű együttműködés fejlődésének alapjává vált. Ezzel jelentős mértékben hozzájárult új államunk politikai tekintélyének növeléséhez, szocialista építésének sikeréhez. -v A Szovjetunió volt a legjobb s legközelebbi barátunk és az is marad. Mindig, minden körülmények között következetesen teljesítette internacionális kötelezettségeit. Igy cselekedett 1968-ban is, amikor Csehszlovákiában súlyos veszélybe jutott a szocializmus sorsa. A szövetséges seregek bevonulása hazánkba meghiúsította az ellenforradalmi erők terveit. Ez a cselekedet a nemzetközi segítségnyújtás megnyilvánulása volt, amelyre a szocializmus megvédésére hazánkban feltétlenül szükség volt. Az új szerződés nemzeti és állami szuverenitásunk, a szocializmus vívmányai megvédének, népünk építő munkájának legmegbízhatóbb alapja. A szocializmus és a kommunizmus érdekegységéből, közös programjából indul ki. Lehetőséget nyújt arra, hogy a Szovjetunió katonai és politikai erejére s egyben óriási gazdaságára támaszkodjunk. Együttműködésünk a Szovjetunióval és a szocialista világrendszer országaival lehetővé teszi termelésünk korszerűsítését, szocialista gazdaságunk állandó növekedését, a dolgozók életének tartós javulását. A Szövetségi Gyűlés a Csehszlovák Szocialista Köztársaság polgáraihoz, munkásaihoz, parasztjaihoz, érteimiségéhez, a férfiakhoz, a nőkhöz és az ifjúsághoz fordul azzal a felhívással, hogy kezdeményező munkával járuljanak hozzá a szerződés elveinek betartásához és célkitűzéseinek megvalósításához. A hosszadalmas válság (CSTK) — Gustáv Husák, a CSKP KB első titkára tegnap fogadta a Csehszlovák Néppárt küldöttségét, amelyet annak elnöke, Antonín Pospíšil vezetett. A küldöttség tagjai voltak továbbá: František Toman, a Csehszlovák Néppárt alelnöke és Ján Pauly központi Htkár. A fogadáson jelen volt Josef Kempuý, a CSKP KB elnökségi tagja, a CSKP KB cseh irodájának elnöke és Alois Indra, a CSKP KB elnökségének póttagja és titkára. A Csehszlovák Néppárt képviselői átadták Gustáv Husáknak, a CSKP KB első titkárának a Csehszlovák Néppárt bővített Központi Bizottsága 1970. május 16-án tartott ünnepi ülésének nyilatkozatát. Ezt az ülést hazánk felszabadítása 25. évfordulójának tiszteletére tartotta a Csehszlovák Néppárt. Értékelték a nemzeti bizottságok versenyének eredményeit (ČSTK) — Herbert Durkovič, az SZSZK miniszterelnök-helyettese és tervezésügyi minisztere, Egyd Pepich vezérőrnagy, az SZSZK belügyminisztere, dr. fán Filkó, az SZSZK belügyminiszterének helyettese és Miroslav Dekan, az Állami Szervekben Dolgozók Szlovák Szakszervezeti Szövetsége Központi Bizottsága elnökének részvételével Bratislavában tegnap ünnepélyesen értékelték a nemzeti bizottságoknak a Szlovák Nemzeti Felkelés'25. évfordulója tiszteletére indított szocialista munkaversenyét. A legjobb eredményeket elért nemzeti bizottságok képviselői átvették az I. fokú dicsérő elismeréseket, amelyeket az SZSZK kormánya három járási nemzeti bizottságnak, két körzeti nemzeti bizottságnak és 36 városi és helyi nemzeti bizottságnak adományozott a versenyben elért sikerekért. Az ünnepi értékelő ülést az Távirat Magyarországra (CSTK) — Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának első titkára, Ludvik Svoboda köztársasági elnök és Ľubomír Strougal, a CSSZSZK miniszterelnöke táviratot küldött Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának, Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének és Fock Jenőnek, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökének, amelyben őszinte és mély együttérzésről biztosítják őket az árvíz által okozott elemi csapással kapcsolatban. SZSZK kormányának megbízatásából Egyd Pepich vezérőrnagy, az SZSZK belügyminisztere nyitotta meg. Tolmácsolta dr. Peter Colotkának, az SZSZK miniszterelnökének elismerését ezért a kezdeményezésért, amelyet a nemzeti bizottságok és az állampolgárok e versenyben kifejtettek. Az ünnepi beszédet Herbert Ďurkovič miniszterelnök-helyettes, az SZSZK tervezésügyi minisztere tartotta. Azután átadta a dicsérő okleveleket az kitüntetett nemzeti bizottságoknak. Új bírák beiktatása (CSTK) — A CSSZSZK Legfelsőbb Bírósága bíráinak a Szövetségi Gyűlés mindkét kamarája plenáris ülésén való megválasztásával, valamint Dalibor Hanes, a Szövetségi Gyűlés elnöke előtti fogadalomtétellel véget ért a CSSZSZK Legfelsölíb Bíróságának eddigi működési időszaka. Jozef Gabriška, a Szövetségi Gyűlés alelnöke tegnap Prágában, a Legfelsőbb Bíróság épületében beiktatta tisztségébe dr. Vojtech Pŕichystalt, a CSSZSZK Legfelsőbb Bíróságának új elnökét, dr. Anna Vaškovát, a Szövetségi Gyűlés alelnökét, a CSSZSZK Legfelsőbb Bíróságának alelnökét, dr. Karel Matys alelnököt és dr. František Holešic alezredes alelnököt. Az ünnepi beiktatáson részt vettek: a CSSZSZK főügyésze, a Cseh és a Szlovák Szocialista Köztársaság igazságügy-miniszterei és a két köztársaság Legfelsőbb Bíróságának elnökei. Megkezdődött az Osztrák Kommunista Párt kongresszusa Bécs — Csütörtökön Bécsben több mint 350 küldött részvételével megkezdődött az Osztrák Kommunista Párt XXI. kongresszusa. Jelen vannak 11 testvérpárt küldöttségei, köztük az SZKP és a CSKP küldöttsége is. Fürnbergnek, a párt egyik legrégibb funkcionáriusának, a Politikai Bizottság tagjának, a után végre kedvező feltételek születtek a békés, a felelősségteljes és a jól szervezett munkához. A Szövetségi Gyűlés nagyra becsüli a dolgozóknak azokat az értékes kötelezettségvállalásait, amelyeket hazánk felszabadítása 25. évfordulójának tiszteletére, valamint az új csehszlovák—szovjet szerződés aláírásának tiszteletére tettek. Meg vagyunk győződve arról, hogy ez a szerződés hozzájárul népünk egységének további megszilárdításához, és fokozott igyekezetre serkent a szocialista társadalom építése igényes feladatainak teljesítésében. A Szövetségi Gyűlés egyetért a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Szovjetunió közti barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződéssel, amelyet Prágában 1970. május 6-án írtak alá. Ezt a nyilatkozatát abban a szilárd meggyőződésében teszi, hogy a szerződés megbízható biztosítéka a szocialista Csehszlovákia további építésének és védelmezésének, s hozzájárul a világbéke megszilárdításához. A Szövetségi Gyűlés javasolja a köztársasági elnöknek a szerződés aláírását. Prága, 1970. május 28-án. Központi Bizottság titkárának rövid megnyitó beszéde után Franz Muhri, az Osztrák Kommunista Párt elnöke tartott beszámolót az ország politikai helyzetéről és a párt feladatairól. A belpolitikai helyzettel és a március elsejei parlamenti választások következményeivel foglalkozva leszögezte, hogy a néppárti vereség jelezte: nagy volt az elégedetlenség a néppárti kormány legutóbbi négyévi kíméletlen osztálypolitikájával. Franz Muhri hangoztatta, hogy az Osztrák Kommunista Pártnak mint a munkásosztály forradalmi pártjának kötelessége elvszerű harcot vívni a polgári pártok ellen. Muhri a politikai viszályok kiéleződését jósolta. Hangoztatta, hogy a pártnak már most fel kell készülnie új választások határidő előtti lehetőségére. A továbbiakban ideológiai kérdésekkel foglalkozott. Hangoztatta, hogy alapvető ideológiai kérdésekben már hosszabb ideje nincs egység a pártban, és komoly ideológiai fogyatékosságok miatt a párt számos új problémával és feladattal nem tudott megbirkózni. Ezért egyik fö feladatként az ideológiai munka javítását jelülte meg. A beszámolót vita követte. A felszólalók bírálták a párt felszámolására törekvő jobboldali opportunistákat és revizionistákat. A külföldi vendégek közül elsőként Nyikolaj Rogyionov, az SZKP Központi Bizottságának tagja, a szovjet pártküldöttség vezetője szólalt fel, majd felolvasta az SZKP Központi Bizottságának a kongresszushoz intézett üdvözlő levelét.