Új Szó, 1970. május (23 .évfolyam, 102-127. szám)

1970-05-28 / 125. szám, csütörtök

Mexikóban mindenki nyilatkozik A szovjet csapatot favorizálják nek <0 Moore kegyelmet kap Jaj a fegyelmezetlenek­Mexikóban mind a négy csoport színhelyén egyre fokozódó érdek­lődés kíséri a 16 válogatott csapat készülődését. Az újságírók hada vércseként készül lecsapni a szövetségi kapitányokra, akik még úgy-ahogy kötélnek állnak, de játékosaikat védik a kíván­csiaktól. SIR STANLEY ROUS, a FIFA el­nöke úgy véli, hogy ez a világ­bajnokság lesz minden eddigiek legszínvonalasabbja, mivel Euró­pa és Amerika közel azonos szintű labdarúgást játszik. A különbsé­gek eltűntek, mindkét fél átvette a másik játékmodorának egészsé­ges részét. — Rous egy sajtókon­ferencián kijelentette, hogy a leg közelebbi VB esetleges 24-tagú mezőnyében Dél-Amerikát két, vagy három, Európát két, Ázsiát, Afrikát és Óceániát egy-egy csa­pat képviselheti az eddigi 16-os mezőnybe jutottakon kívül. A BRAZIL LABDARÚGÓ SZÖVET­SÉG vezetősége kijelentette, hogy új serleget adományoz, amennyi­ben az olasz, az uruguayi vagy a brazil csapat végleg elnyeri a Rí­met kupát. ERÉLYESEN FIGYELMEZTETTÉK a VB valahány résztvevő csapatát, hogy szándékos és alattomos, so­rozatos durvaság miatt akárme­lyik csapatot kizárhatják a továb­bi küzdelmekből. AZ ÚJSÁGÍRÓK EGYÖNTETŰEN ÁLLÍTJÁK, hogy a szovjet váloga­tott kiváló erőben van. Remekül megoldotta a szokatlan tenger­szint feletti magasság és a ritka levegővel járó problémákat. MINDEN JEL AŔRA VALL, hogy hamarosan befejeződik ,,a Moore eset". Hitelt érdemlő diplomáciai források szerint az angol játékos­nak a haja szála sem fog meg­görbülni. A meggyorsított dön­tésben jelentős szerepe van Wil­son angol miniszterelnök, a ko­lumbiai kormányhoz intézett táv­iratának. A legfrissebb és meg­erősített hírek szerint az angol játékosnak Mexikóban ma kell társaihoz csatlakoznia. A SVÉD VÁLOGATOTT Tolucá­ban egy helyi együttes ellen gól­nélküli döntetlent ért el. KÖNNYŰ EDZÖTÁRSAT válasz­tottak a peruiak, 12:0-ra győztek egy mexikói másodosztályú csa­pat ellen. A NYUGATNÉMETEK 3:l-re győz­ték le Leon válogatottját. A ROMÁN EGYÜTTES 0:0-ra mér­kőzött Guadalajara ifjúsági csapa­tával, amelyet a múlt héten 9:0-ra győzött le. A 13-AS SZÁM NÉLKÜL Az elmúlt vasárnap estig kellett mind a 16 csapat vezetőségének együttese 22-es névsorát közölnie. Az akkor megadott számozás mindvégig érvényben marad. Szin­te minden csapatnál hiányzik a 13-as szám, — a csehszlovák együttesben ezt a 23-as helyette­síti. Ennek viselője Flešár, a Lo­komotíva kapusa lesz. NEM KELL A 7000 DOLLÁR Eredetileg úgy volt, hogy a guadalajarai Oro nevű klubbal játszik edzőmérkőzés a csehszlo­vák válogatott, de akadt ajánlat, például Toreone városából is, és az esetleges párharcért 7000 dol­lárt ígértek. A csehszlovák csa­pat vezetősége úgy határozott, hogy a terven felüli 7000 dollár megszerzésénél fontosabb feladat a jő erőnlét, s a játékosok testi éppségének biztosítása. A KRITIKUS KILENCEDIK NAP MILAN MICHALlKOT, a Cseh­szlovák Labdarúgó Szövetség el­nökét megkérdezték, mi igaz ab­ból, hogy csapatunk meglehető­sen nehezen vészeli át az akkli­matizációt. A válasz a következő volt: ,,A mexikói tartózkodás ki­lencedik napját tartják kritikus­nak, s ez a mi csapatunk eseté­ben is igazolást nyert. Ezen a na­pon játékosaink úgy tértek haza az edzésről, mintha gőzfürdőből jöttek volna. Azóta javul a hely­zet, mindannyian rendben van­nak, s a fokozódó edzésanyagot különösebb megerőltetés nélkül bírják. Átmeneti gyengélkedés mu­tatkozott Zlocha, Adamec és KvaS­iiák esetében, de ez már elmúlt. A fiúk betartják az utasítást, hogy ne igyák az ottani vízveze­ték vizét, hanem a rendelkezésük­re álló hűtött ásványvizet. Bebizo­nyosodott, hogy az európai gyo­mor a szokásos mexikói ivóvíztől hurutos betegséget kap. A Lokomotíva VSŽ újabb győzelme A Dél-Amerikában portyázó kas­sai Lokomotíva labdarúgócsapa­ta újabb figyelemre méltó ered­ményt ért el. A kelet-szlovákiai futballisták Limában a helyi De­portivo Municipal ellen 0:0-as félidő után 2:0 arányú győzelmet arattak. A Peru fővárosában le­bonyolított találkozó első gólját a 67. percben Ondo, a 78. perc­ben pedig Boros lőtte. Rapid—Szlovákia 2:2 (M) Hütteldorfban került sor a ba­rátságos nemzetközi labdarúgó­mérkőzésre. Az élénk iramú talál­kozón a vendéglátók szerezték meg a vezetést a 17. percben Bjerregard révén. Egy perc múlva Strausz egyenlített. Két perccel a második félidő kezdete után ön­gólt vétett a többszörös osztrák bajnokcsapat, de a 85. percben egyenlített. A szlovák válogatott legjobbjai: Svajlen, Strausz, Sziko­ra és Levický voltak. A kerékpáros Békeverseny három legsikeresebb versenyzője balról: Szurkowski, Duchemin, és Hanusik. Jugoszlávia megérdemelten nyert világbajnokságot T öbb mint 10 napon át folytak Jugoszláviában a VI. férfi kosárlabda-világbajnokság küzdel­mei, melyet első ízben rendeztek Európában. Az 1950-es első VB-n Argentína győzött, azután az USA, Brazília, ismét Brazília, majd a Szovjetunió vitte el a pálmát. Jugoszláviába tehát az előző világbaj­nokságok első helyezettjei mind eljöttek, de ezúttal nem közülük kerSIt ki a győztes. A világbajnoksá­gok történetében ez a második eset, hogy európai ország válogatottja szerezte meg az aranyérmet. A csoportmérkőzések nem hoztak különösebb meglepetést, az esélyesek jutottak tovább. A döntő csoportban a csapatok váltakozó sikerrel szerepel­tek. A múlt hét csütörtökén lejátszott mérkőzések után azonban már kezdett kialakulni a végső sor­rend. Csehszlovákia legyőzte Brazíliát, Olaszország pedig az USA-t. Így már csak egy csapat maradt veretlen: Jugoszlávia. A jugoszláv együttes az uruguayi válogatott el­len csupán mérsékelt teljesítményt nyújtott, s ezért az amerikaiakban felcsillant a remény, hogy eset­leg győzni tudnak a hazai környezetet élvező ju­goszlávok ellen, ami egy jelentős lépés lett volna a világbajnoki cím felé. A szombati találkozó tehát már eldönthette a világbajnoki cím sorsát. Ezt a jugoszláv válogatott tagjai és természetesen a szurkolók is tudták. A mérkőzés alatt a zsúfolá­sig megtelt Tivoli sportcsarnokban egy percig sem volt csend. A nézők ritkán tapasztalható elkesere­déssel, hatalmas hangorkánnal buzdították kedven­ceiket, akik ezen az összecsapáson mindent kiadtak magukból. A jugoszláv játékosok nem ismertek elveszett lab­dát. Remekül védekeztek, a saját és az ellenfél kosara alatt is rendre megszerezték a lepattanó labdákat és értékes pontokat jelentő dupla kosa­rakat dobtak. Hihetetlen becsvággyal küzdöttek, játékuknak ellenszerét az amerikaiak — bármeny­nyire is igyekeztek — nem tudták megtalálni. Győztek s utána leírhatatlan örömmámorban úszott a sportcsarnok. Örömünnep volt Ljubljanában és egész Jugoszláviában. Az amerikaiak azután a vasárnapi utolsó mérkő­zésükön ismét vereséget szenvedtek, s ezen a vi­lágbajnokságon csak az 5. helyet tudták megsze­rezni, ami viszont nem is számít olyan meglepe­tésnek, mivel a csapatból hiányoztak a legjobb fő­iskolás játékosok. Teljesítményüket nem lehet ösz­szehasonlítani azzal, amilyent az amerikai olimpiai válogatott nyújtott Tokióban és Mexikóban. A kétszeres világbajnok Brazília nem okozott csalódást, bár az elején nem nagyon titkolták, hogy az első helyre pályáznak. Ezüstérmüket jobb kosárarányuknak köszönhetik. A Szovjetunió meg­fiatalított csapattal érkezett a VB-re, elmaradt at­tól a teljesítménytől, amelyet a legutóbbi Európa­bajnokságon és a mexikói olimpián nyújtott. A csa­patban több van ennél, a jövőben még fejlődhet s biztosra vehetjük, hogy a müncheni olimpián az aranyérem egyik várományosa lesz. A csehszlovák válogatott ezúttal első ízben sze­repelt világbajnokságon. Részvételét a tavalyi 16. Európa-bajnokságon biztosította, melyen a Szovjet­unió és Jugoszlávia mögött a harmadik helyen vég­zett. A szakemberek többat vártak a csapattól, mely csupán két győzelmet aratott: Brazília és Uruguay felett. Nem sikerült például megismételni a tavalyi sikeres szereplést Olaszország ellen sem. Az együttes legjobbja Zídek, Bobrovský és elsősor­ban az újonc Pospíšil volt. Vladimír Heger edző véleménye szerint a válogatott nem szerepelt csúcs­formában, ellenkező esetben a bronzérmet is meg­szerezhette volna. Most, a VB-n szerzett tapaszta­latokon okulva kell majd a csapatot a reá váró feladatokra előkészíteni. A világbajnokság legnagyobb meglepetésével a fiatal olasz válogatott szolgált. Negyedik helye idegen környezetben sokkal értékesebb mint ugyan­ez a helyezés, amelyet Rómában 1960-ban az olim­pián ért el. Az olaszok bizakodva tekinthetnek a müncheni olimpia elé. A szakemberek egyöntetű véleménye szerint a világbajnokságon az olasz és a szovjet válogatott nyújtotta a legtetszetősebb játékot. Csupán ez a két együttes törekedett szemre szép csapatjátékra. Mégis a jugoszlávok nyerték meg a világbajnoksá­got. Miért? Mert a jó csapatjátékhoz kitűnő küzdő­szellem, erőteljes harcmodor és nem utolsó sorban célszerűség is járult. Egy biztos, a világbajnoki cím nem került avatatlan kezekbe, a jugoszlávok megérdemelten lettek világbajnokok, [kollár] A MAGYAR NB I-BEN TÖRTÉNT A HONVÉD RANGADÓT NYERT, és vezet A 13. fordulót bonyolították le, s a „B" csoport rangadóján győz­tes Honvéd átvette a vezetést. Vasárnap Salgótarjánba látogat, míg a Ferencváros a Pécset fogadja. Akkor válik el véglegesen, melyi­kük lesz a csoportgyőztes. Az „A" csoport rangadója késő esti mér­kőzés volt, s annak eredménye már nem befolyásolhatta az újpes­tiek csoportelsőségét. Eredmények: HONVÉD-FERENCVÁROS 3:0 (2:0) védekezésével szolgált rá a pont-, ra. £ Franciaország nemzetközi te­niszbajnokságának néhány ered­ménye: férfi egyes: Baranyl (ma­gyar)—Gronckel (belga) 6:2, 6:1, 6:1, Kodeš (csehszlovák)—Chan­freau (francia) 6:0, 6:1, 6:3, Női egyes — Casab (amerikai)—Pal­meová (csehslzlovák) 6:2, 6:0, Wa­de (angol)—Crooke (Ausztrál) 6:4, .6:1, Ébbinghaus (nyugatnémet) — Szabó (magyar) 2:6, 6:3, 6:3, Szö­rényi (magyar)—Stowe (holland) 6:4, 6:4. A sportfogadás hírei A ŠPORTKA 21. hetének nyere­ményelosztása: I. húzás: 1. díj: 1 nyertes, á 200 000 korona, II. díj: 110 nyer­tes, á 10 795 korona, III díj: 5332 nyertes, á 335 korona. IV. díj: 88 224 nyertes, á 30 korona. II. húzás: I. díj: 1 nyertes 200 ezer korona, II. díj: 48 nyertes, á 19 390 korona, III. díj: 2704 nyertes, á 450 korona, IV. díj: 50 685 nyertes, á 45 korona. A SAZKA nyereinényelosztása: I. díj: 9 nyertes, á 3870 korona. II. díj: 261 nyertes, i 195 korona, III. díj: 2458 nyertes, á 35 koro­na. Góllövők: Pusztai (2) és Pintér. Az első 20 percben nagyszerűen játszott a kispesti együttes, később könnyített az iramon, majd Pusztai és Tichy lecserélése után még egy­szer erősített, s biztosan győzött. Ismét kitűnt Kocsis nagyszerű irá­nyító készsége. A Ferencvároson az sem segített, hogy Branikovi­csot Németh váltotta fel. CSEPEL—SALGÓTARJÁN 4:1 (2:1) Góllövők: Rottenbiller (3) — egyet 11-esből, Csordás, illetve jeck. A nyomasztó csepeli fölény el­lenére a vendégek szerezték meg a vezetést. Szünetig, sőt közvet­lenül a befejezés előttig, nem volt meggyőző a hazai vezetés aránya, de a véghajrá nagyon jól sikerült a csepelieknek. PÉCS—SZOMBATHELY 2:0 (2:0) Góllövők: Bérezési és Tóth. A mindvégig jobb pécsi csapat lépésben nyert. SZEGED—DUNAÚJVÁROS 1:4 (0:1) Góllövők: Mészár, Illetve Bartók, Harangi, Cseh és Mártha. A vendégcsapaton nem látszott meg tartalékos volta. Szünet előtt ls jobb volt, azután pedig erőfölé­nye szinte nyomasztó lett. A ,,B" csoport táblázata: Ü. DÓZSA—VASAS 3:1 (1:0) Az első félidőben szinte mindvé-. gig az újpesti csapat irányította a játékot és fölényét az egyetlen szabadrúgásgól, amelyet Solymosi lőtt, nem fejezte ki kellő mérték­ben. Ismét feltűnt, mennyit bizony­talankodik Tamás, a válogatott kapusa. A végeredmény Dunai II (2) és Tóth Bálint góljával alakult ki. 1. Honvéd 2. Ferencváros 3. Csepel 4. Pécs 5. Dunaújváros 6. Szombathely 7. Salgótarján 8. Szeged 13 8 2 3 26:8 18 13 7 4 2 16:8 18 13 6 4317:5 16 13 6 4 3 18:10 16 13 4 3 6 14:21 11 13 3 4 6 12:21 10 13 2 47 13:25 8 13 3 1 9 14:32 7 DIÓSGYŐR—MTK 1:0 (1:0) Góllövő: Csuhány. Az MTK csak a középpályán je­leskedett, de a diósgyőriek, a ta­tabányai sikeren okulva, ismét nagyszerű taktikát alkalmaztak. Becseit (MTK) utánrúgásért kiállí­tották. TATABÁNYA—GYÖR 2:1 (0:0) Góllövők: Tóth K. és Zöldi, il­letve Somogyi. Látványosság helyett közel egyenlő erők küzdelmét hozta a találkozó. A hazai csapat csupán a hajrában kerekedett felül. VIDEOTON-KOMLÓ 1:1 (1:1) Góllövők: Karsai 11-esből, illet­ve Solymosi. Álmos kezdés után feljött a szé­kesfehérvári csapat, mégis a ven­dégek szerezték meg a vezetést. Amikor Karsai 11-esből egyenlített, kevesen hitték volna, hogy ez ma­rad a végeredmény is. A Komló jó % A pulai nemzetközi kosár­labdatorna eredményei: Lokomotí­va Zágráb—Fides Nápoly 93:65, Uruguay—Istra Gradijevno 70:63. 0 A Szovjetunió férfi röplabda­válogatottja Nagojában 3:1 arány­ban győzött Japán együttese ellen.­£ Szombathelyen június 20— között rendezik • súlyemelő Eu­rópabajnokságot. A csehszlovák' színeket Prohlt, Lánik, Hekel, Ország, Strejček és Pavlásek kép­viselik. 0 A Comoban rendezett nem­zetközi női tőrversenyt a szovjet Zabelina nyerte. A magyar Slmonf­fy a harmadik helyen végzett. 0 Bolzánóban a csapatverse­nyekkel megkezdődött az idei te­kevilágbajnokság. A férfiaknál az ZKNS került az első helyre, az NDK és Magyarország előtt. A nőknél a románok győztek, az NDK, az NSZK és Magyarország előtt. £ A minden évben Európa­szerte nagy érdeklődéssel kísért budapesti nemzetközi öttusaver­senyre az idén a Szovjetunió és Lengyelország 1—1 felnőtt és ju­nior csapattal, az NSZK, Bulgária és Ausztria 1—1 felnőtt, Románia 1 junior együttessel nevezett. Magyarországot 3 felnőtt és két junior együttes képviseli. A Rotterdamban befejeződött a nemzetközi ökölvívótorna, amely­nek utolsó napján a légsúlyban a magyar Orbán legyőzte a lengyel Ziteket. Nyugatnémet-Országot a kö­vetkező versenyzők képviselik a szombathelyi súlyemelő Európa­bajnokságon: Kllche, Huser, Knei­sel, Kucera, Roersch, Wu. 9 A Davis Kupa amerikai öve. zetének döntőjében Brazília és Ko­lumbia június 13 és 15 között Sao Pauloban mérkőzik. az uruguayi csapatot Harmadszor is igényt támaszt Először 1930-ban odahaza, húsz évvel később Brazíliában nyerte el a Rímet Kupát, s újabb húsz esztendővel még későbben tehát ezúttal Mexikóban szeret­né végleg birtokába venni. Ez az ország, amely csak 2 818 000 ember hazája, a világ legjelentősebb futball nagyha­tálma. A legutóbbi VB nyitányát éppen ő játszotta a későbbi vi­lágbajnok, Anglia csapatával, s Charltonéknak meg kellett elé­gedniük a gól nélküli döntet­lennel. Az uruguayi válogatott szövetsé­gi kapitányi tisztét a 44 esztendős Hohberg Juan tölti be, aki a so­káig emlékezetes svájci VB-n az uruguayi együttes színeiben ját­szott, s csapata csupán a hosszab­bítás után maradt alul 4:2 arány­ban Kocsisékkal szemben. A kétszeres világbajnok és ugyanannyiszoros olimpiai első alaposan készült. A barátságos mérkőzések sorozatát bonyolítot­ta le. Hohberg argentin szármszúsú, de legnagyobb sikereit a Penarol Montevideo színeiben érte el. A tettek embere. Nehéz szólásra bír­ni. Ha szól is, többnyire védenceit bíztatja, oktatja. Ereiben európai vér is csörgedez, s talán ez teszi higgadtabbá dél-amerikai bővérű társainál. Rocha, Cubillas H és Castillo nevét világszerte isme­rik. Mindenütt m tudják, kicsoda ' Ladislao Maznr­»;;.¥• kiewicz, az uru­f ' guayiak világhírű . kapusa, aki már Angliában is a 5i földkerekség egyik legjobb ka­puvédőjének szá­mított (karikatú­ránkon). A szakértők úgy tudják, hogy védekezés terén ttourthnfc, az uruguayi vfi­logatott vala­mennyi latin-amerikai társát fe­lülmúlja, ami a támadást illeti, ezen a téren a legjobbakkal is felveszi a versenyt. Már most ajánlatos egynéhány­szor elolvasni e neveket: Caetano, Mazurkiewicz, Matosas, Ancheta, Montero, Castillo, Cubilla, Rocha, Silva, Cortez, Bareno. ZALA JÓZSEF

Next

/
Oldalképek
Tartalom