Új Szó, 1970. május (23 .évfolyam, 102-127. szám)

1970-05-23 / 121. szám, szombat

MÁJUS 25 - AFRIKA NAPJA AFRIKAaz Africa Hallból nézve „Afrika ismét egy" — ezekkel a szavakkal üdvözölt néhány héttel ezelőtt AddisZ Abebában, az Afrikai Egység Házában Diallo Telli főtitkár. A kontinens országait tömörítő egységszervezet is megkönnyebbülten került ki a harminchónapos nigériai polgárháború okozta politikai megrázkódtatásból, s a főtitkár erre célzott kijelentésével. Mert a biafrai polgárháború nemcsak Nigériát osztotta meg, hanem az Afrikai Egység Szervezetét is, amelynek több tagállama hivatalosan elismerte Ojukwu szakadár rezsimjét. Több afrikai csúcsértekezlet kereste a nigériai háború megoldását, fórumot teremtett a tárgyalásokra, de ezzel lényegében az olajban gazdag Biafra életét hosszabbították meg. Amikor azonban megérkezett Ojukwu bukásának híre, valósággal fellélegzett az Afiikai Egység Szervezete, és diplomatái közül többen az AESZ érdemeként próbálták elkönyvelni a nigériai szövetségi kormány győzelmét... Ezt a kérdést nem firtattam, de abban teljes volt az egyetértés Diallo Teliivei és beszélgető partnereimmel, hogy Afrika valóban „ismét egy" lett. Legalábbis a súlyos nigériai— biafrai kérdés lekerült a hétéves AESZ napirendjéről. Ezzel nagy erők szabadultak fel a kontinenst foglalkoztató más égető kérdések megoldására. Diallo Telli, az AESZ 45 esztendős főtitkára, akit joggal neveznek „Afrika 1. számú közhivatalnokának", éppen akkor érr kezett vissza Nigériából és néhány óra múlva Khartoumba utazott egy regionális csúcsértekezletre. A rendkívül szimpatikus és energikus guineai diplomata a párizsi Sorbonne-on, majd Francia-Szudánban, s végül hazájában Sekou Touré harcostársaként ismerkedett a politikai, majd a nemzeti függetlenségért vívott küzdelemmel. Később ezt a harcot New Yorkban, az ENSZ-ben maga vívta Guinea képviselőjeként. És 1964 éta, immár a második négyéves periódusra, ő tölti be az AESZ főtitkári tisztét. Diallo Telli állt a szervezet „kormánykerekénél" a legnehezebb időkben is, amikor az AESZ puszta létét fenyegette veszély. Hiszen Afrika egysége, összefogása torlasz az imperializmus előtt. A kilencemeletes Africa Unity House-ban, amelyben az AESZ főhadiszállása tanyázik, a szervezet mai feladatairól beszélgettem Adbennour Abrous-szál, a sajtóosztály algériai származású vezetőjével. Ebből a toronyházból, amely az etióp főváros egyik külső negyedében emelkedik, távolabb a fényes palotáktól és a város központjában épült csodálatos szépségű Africa Halitól, földszintes viskókat láttunk az ablakból. S ez mintha jobban érzékeltette volna a tennivalók sokaságát! A •gyarmati múlttól örökölt elmaradottság felszámolása a kontinens minden országát foglalkoztatja. Szomáliában mindöszsze 10, Csádban 17 dollár az egy főre futó évi nemzeti jövedelem. Angolában, Mocambigueban, „Portugál-Guineában", Namíbiában fegyverekkel kell harcolni a gyarmati uralom ellen ... Dél-Afrikában és Rhodesiában a fehér kisebbség elnyomja az afrikai többséget. A gazdasági és a politikai küzdelem elválaszthatatlan egymástól Afrikában is! Abdennour Abrous-szal a felszabadító mozgalmaknak nyújtandó nagyobb támogatás szükségességéről beszélgettünk. Az AESZ felszabadítási bizottsága, amely a tanzaniai fővárosban székel, legutóbb kedvezőnek ítélte az angolai és a mocambique-i partizánmozgalom helyzetét, s most erre a két területre összpontosítják az erőforrásokat. Abrous ezután kulturális témára váltott át — a tavaly nyáron Algírban rendezett első pánafrikai kulturális fesztiválra. A kolonialisták az afrikaiakkal igyekeztek elhitetni, hogy nem volt saját kultúrájuk, s ezzel próbálták kiölni belőlük hagyományaikat. Most szinte kibányásszák a feledésből az afrikai folklórt, s ezzel gazdagítják kialakuló nemzeti kultúrájukat. A politikai, a diplomáciai és a gazdasági kérdések mellett kulturális, . oktatási, tudományos, egészségügyi és természetesen katonai problémákkal is foglalkoznak az AESZ központjában. Az államfők évente egyszer megrendezésre kerülő csúcsértekezletén elfogadott intézkedéseket a kilencemeletes főhadiszállás kis irodahelyiségeiben váltjuk „aprópénzre" a tagországok képviselői. A 2500 méter magasságban épült Addisz Abebát — „Afrika Genfjét" — jelképező Africa Hallt a külföldieknek idegenforgalmi látványosságként mutogatják. A bejáratnál hatalmas mozaikfal örökíti meg a hét esztendővel ezelőtti, 1963. május 25-i első „afrikai csúcs" részvevőit. Sekou Touré, Nasszer. Nyerere és a közben elmozdított Ben Bella, Nkrumah, Módiba Keita arcképe emlékeztet a kezdetre. Azóta nemcsak Afrika alakult át, az egységszervezet is. A küzdelem ma sokkal szerteágazóbb, bonyolultabb. Akkor 32 ország fogadta el az Afrikai Egység Chartáját — ma már a kontinens 40 független államában és három gyarmat felszabadított övezeteiben köszöntik az afrikai szabadság napját bizakodással. SEBES TIBOR Az Africa Hall Addisz Abebában (A szerző felvétele) Három új könyv TALÁLKOZÁSOK LENINNEL A Lenin születésének 100. évfordulója alkalmából megjelent kötetben rokonok, barátok és ismerősök mondják el a Leninnel kapcsolatos élményeiket. A mintegy negyven szovjet és külföldi szerző írása amellett, hogy közelről bemutatja Lenint, a gondolkodót, politikust és pártvezért, rávilágít Lenin sajátos emberi tulajdonságaira és számos olyan epizódot elevenít fel a szovjet-állam megalapítójának életéből, amelyek eddig ismeretlenek voltak. A visszaemlékezések azt sugallják, hogy Lenin osztatlanul elismert vezetője volt annak a pártnak, amely Céltudatosan és iránymutatóan vezette az orosz munkásokat és parasztokat a hatalomért vívott harcban. Meggyőzően érzékelteti azt is, hogy Lenin türelemmel hallgatta meg az embereket, és válaszolt kérdéseikre. Mindenki számára volt valami jó tanácsa, akár pártügyben, akár személyes panasszal fordultak hozzá. Ogy mozgott az emberek között, akikhez minden idegszálával kapcsolódott, mint egyeiilö az egyenlők között. A pártban élvezett tekintélye az eszményi vezető tekintélye volt. Gondolatai abból születtek, amit őrhelyén látott és amit a dolgozók érdekeiért tennie kellett. Érdekessége a kötetnek, hogy benne három magyar szerző: Varga József, Rudas László és Szamuely Tiborné is vall a Leninhez fűződő kapcsolatáról. A szép kiállítású, közel 200 oldalas gyűjtemény Lenin életét bemutató gazdag képanyagot is tartalmaz. /Kossuth Könyvkiadó, 1970.) HUSZONÖT ÉV A magyar nép felszabadulásának 25. évfordulójára megjelent kötetben Nyitrai b'erencné, Erdei Ferenc, Fazekas Béla, Mód Aladárné és Molnár János a Magyar Népköztársaság gazdasági, társadalmi és kulturális eredményeit ecseteli. A gyűjtemény arról ad átfogó képet, hogy milyen volt Magyarországon az ipar, a mezőgazdaság. az életszínvonal és a kultúra a felszabadulás előtt és milyen ma; hogyan alakult át a magyar társadalom gazdasági, politikai és kulturális élete az elmúlt 25 év alatt. A tanulmányok szerzői érzékeltetik azt is, hogy a magyar munkásosztály a kommunista párt vezetésével milyen harccal és harci módszerek alkalmazásával szüntette meg a burzsoá uralkodó osztály hatalmát, gazdasági bázisát, kulturális monopóliumát, és a vezetésre hivatott munkásság és parasztság hogyan oldotta meg történelmi küldetését, hogyan rakta le a szocializmus alapját és építi a fejlett szocialista társadalmat. A Huszonöt év című kötet adatok és tények felsorolásával bizonyítja az elmúlt évek munkáját, sikerét, és mutat rá arra, hogy milyen feladatok várnak még megoldásra. A könyv tanulmányaiból világosan kirajzolódik az a kép, hogy a magyar kommunisták és a velük szövetséges baloldali erők milyen politikai stratégiát és taktikát követtek a hatalom megszerzéséért, és milyet követnek ma, a szocialista építőmunka sikere érdekében. (Kossuth Könyvkiadó, 1970.) FÜLÖP JÁNOS: ANGYALFÖLDI KRÓNIKA Ez a kötet is" jubileum: Angyalföld felszabadulásának 25. * évfordulója alkalmából jelent meg. Az Angyalföldi krónika egy munkáscsalád négy nemzedékének majdnem százesztendős történetét, vágyát és sorsfordulóit mondja el. A múlt század derekán egy pozsonyi gépész, Rácz János feleségével együtt Pestre költözik. A rohamosan fejlődésnek induló város központjától akkor még nagyon távol eső területen telepedtek le. E vidék, Budapest később legendás hírű munkáskerülete, akkor még „kietlen táj, melyet a sziget fái eltakartak, nádtetős házaival, fatelepeivel, téglavető gödreivel, tutajaival, a Rákos-patak, akkor még kettős torkolatával — ez a táj néhány évvel később a pesti munkások keresztségében elnyeri a szépen hangzó, s később oly keserű öngúnynak ható Angyalföld nevet." A kopár pusztaságon egy-két emberöltő múltán gyárkémények erdeje emelkedett. Körülöttük nyomorúságos vityillókba, bérkaszárnyákba zsúfolódva tengődtek a gyárak dolgozói. Ebben a környezetben élt az egyre terebélyesedő Rácz család is, amelynek sorsa összefonódott a kerület sorsával, és amelyet e regény most hűen megelevenít. Az Angyalföldi krónika, A búza könyve, A vas könyve, A harcok könyve, és A reménység könyve című négy részből álló dokumentumregény. jzsa) SZABÓ BÉLA: A KOSÚTI PER Az asszonyok különösen dr. Neuman galántai orvost és dr. Pongrácot nagyon dicsérték, akik nemcsak az öt súlyos sebesültet részesítettek elsősegélyben. hanem azokon ls segítettek, akiket otthon titokban kellett kezelni, mert féltek, rettegtek a csendőrhad kihallgatásától. Steiner arra kérte Pszotánét, hogy jelentkezzen a védelem tanújának. A közeli napokban majd idekiild valakit, aki felírja a nevét, címét... És ha a tárgyalásra sor kerül, akkor az eseményeket úgy mondja el, ahogy itt elmondta, egyszóval úgy, ahogy megtörténtek. Pszotáné örömmel vállalta ezt a feladatot. Látni lehetett rajta, hogy egyenesen jólesik neki ez a megbízás, mert könnyekre fakadt és két dolgos kezébe rejtve gondterhelt, megviselt arcát, olyan keservesen sírt, zokogott, hogy válla, teste is beleremegett. Az asszonyok körülállták, simogatták, vigasztalták és vele együtt könnyeztek. Steiner Gábor nemegyszer volt tanúja hasonló megrázó jeleneteknek, ezek újra és újra mélyen megrendítették. Üjra megelevenedett előtte a kosúti sortűz.. . Amikor Major a nép felé fordul és be akarja jelenteni a gyűlés feloszlatását, a parancsnok kardja felvillan és rásújt kétszer-háromszor ... Ezt persze a fiatalok nem nézhették tétlenül, segítségére sietnek, köztük elsőnek Zsabka Sándor... Mindössze néhány lépést tesz, el sem éri Majort és a sortűz eldördül... Zsabka a melléhez kap, megfordul és menekül, de sokáig nem bírja, néhány pillanat múlva leroskad, elterül a téren, görcsös ökölbe szorult keze kinyi5. lik, melléből ömlik, majd szivárog a vér, és vége... Így adja meg magát sorsának a tizenhét esztendős Gyevát János is, akit szíven talált a csendőrgolyó és a harminc éves Thurzó István, akinek a torkát roncsolta szét a sortűz, és a többiek... Pszota Ferencet, az 57 éves kertészt, aki nem is vett részt a tüntetésen . .. — kertjéből véletlenül kiment az utcára — hasba lőtték és a goľyó a kezét is megsebesítette. Kugler József, négy gyermek apja, kezén, lábán, combján és csípőjén sebesült meg, Molnár Dániel a combján, Popluhár Józsefnek ugyancsak menekülés közben a fejét érte a golyó ős Pszota Erzsébetnek, a fiatal, 18 esztendős munkáslánynak, ugyancsak futás közben térdét roncsolta szét a lövedék... Hogy nincs több halott, ez tisztán a véletlenen múlott... Pszotáné zokogása elcsendesedett... Nézte, mint törülgeti gyűrött zsebkendőjével ügyetlenül a könnyeit, majd mély sóhaj kíséretében kétoldalt megigazította sötét kendőjét. Meghitt, ismerős mozdulat volt ez is, mint aki pontot tesz a sírás végére, és dolgos keze gyászos szomorúsággal az ölébe hullott. Steiner Gábor nem sajnálta, hogy minden előkészület nélkül vállalkozott erre a veszélyes útra. Meg volt arról győződve, hogy a kitűzött feladat teljesítésére keresve sem találhatott volna jobb propagandistákat ezeknél az asszonyoknál. Az is megnyugtatta, hogy feltevése helyesnek bizonyult: Kosút népe a sortűz után ugyan menekülve szétfutott, mégis éppen a gyilkos sorlíiz példás egységet teremtett közöttük. Biztos volt benne, ha minden háziján egy csendőrt helyeztek volna el, akkor sem tudták volna ezt a kialakult egységet megbontani. Most már nemcsak sejtette, hanem tudta, hogy akármelyik kosúti házba nyitott volna be, ugyanilyen bizalommal fogadták volna, mint itt. Mégis fontosnak tartotta óvatosságra inteni őket. Arra kérte mindannyiukat, ha a tanúkkal beszélnek, ne említsék a nevét, mert ha a csendőrök megtudják, hogy itt járt, képesek ellene is vádat emelni. De még mielőtt az asszonyok válaszolhattak volna és biztosíthatták volna őt hallgatásukról, kintről csendesen megzörrent az ablak. Steiner belülről megrezzent, de ülve maradt, felvillanó tekintetén, ahogy kutatva végigmérte a szobát, észrevehették, hogy nem szívesen találkozna most a csendőrökkel. A háziasszony volt az, aki megnyugtatta. Azt mondta, nincs mitől tartania, mert a csendőrök másképp szokták megzörgetni az ablakot. Zörgés és zörgés között óriási a különbség... Steiner zavartan mosolygott, lám a kosúti tapasztalt asszonyok így adnak neki leckét. Az asszony nyugodtan hagyta el a szobát és néhány perc múlva egy férfi kíséretében lépett be. Magas férfi volt, amikor belépett, kissé meg kellett hajolnia. Annak az aszszonynak a férje volt, aki elmondta, hogy nem volt hajlandó a csendőrök szája íze szerint tanúvallomást tenni. Kiderült, hogy ismeri Steiner Gábort, hallotta már nem egy népgyűlésen beszélni. — Én ugyan nem vagyok párttag — voltak az első szavai —, de most az leszek. Eddig féltettem azt a néhány hold földemet, de most már nem féltek semmit. Amióta láttam, hogy mit ér a parasztember élete a csürhe szemében, azóta nincs mit féltenem. Higgye el, Steiner elvtárs, az utóbbi napokban nagyon sokat gondoltam arra a kijelentésére, amit egyszer egy tardoskeddi népgyűlésen tett, hogy a proletárok csak a bilincseiket veszíthetik, de helyükbe egy szabad világot nyerhetnek. — Arra a gyűlésre én is emlékszem — felelte Steiner elgondolkodva. — Tavaly lehetett, sztrájk volt azon a vidéken és bizony keményen kellett harcolni, hogy kitartásra serkentsük a falu szegényeit. Sikerült is azt a néhány fillértfc béremelést elérni... De ami a bilincseket Illeti — mosolyodott el —, valószínű, hogy beszéltem róluk, de nem hallgathatom el, hogy a bilincsekről szóló igazság benne van a Kommunista Kiáltványban, amelyet Marx és Engels együtt irt, ezenkívül az Internacionálé dalában is benne van. — Lehet — válaszolta —, hogy ez így van, sőt — mosolygott zavartan — biztos, hogy így van, mégis én Steiner elvtárs szájából hallottam első ízben ezt az igazságot. Ogy mondta ezt akkor, hogy én azt sosem felejtem el és most is, amikor több mint két napon át ott tartottak a csendőrök a községházán és állandóan vallattak, aztán pofonokkal és gumibot-ütlegekke) próbáltak jobb belátásra bírni, én a bilincsek csörgését hallottam, amely hangosabb volt szavuknál, hangosabb a pofonoknál és az ütlegeknél és ezért volt erőm, hogy kitartottam és nem dőltem be a fenyegetésüknek ... (Folytatjuk) Részlet a szerző Hűség című regényének 2. kötetéből! I