Új Szó, 1970. május (23 .évfolyam, 102-127. szám)
1970-05-19 / 117. szám, kedd
A Szovjetunió a kapcsolatok rendezésére törekszik A Moszkvai Pravda cikke a maoizmusról Hogyan épül az (ČSTK) — Az SZNT Közlekedés-, Postaügyi, valamint Fejlesztésügyi és Iparügyi Bizottsága tegnap Bratislavában együttes ülést tartott. A képviselők a szlovákiai autósztráda építésének 1970—1971. évi problémáiról, valamint a további szakaszok tervelőkészületeiről, és az úthálózatban okozott téli károk felszámolásának kérdéseiről tárgyaltak. A két bizottság tagjai felülvizsgálták az autósztráda, építésével kapcsolatos eddigi tapasztalatokat és megállapították, hogy jelenlegi üteme nem kedvező. Szlovákiában 1971—1975-ben több mint 4,2 milliárd korona költséggel 112 km hosszú autósztrádát kell építeni, ez ideig azonban néhány alapvető kérdést sem oldottak meg. A képviselők bírálták az autósztráda egyes szakaszai építésére meghatározott limiteket, amelyek fékezik folyamatosságát és kedvezőtlen befolyást gyakorolnak az építés gazdaságosságára. Ugyancsak bírálták, hogy nem használják ki kellőképpen a gépesítést és az egyes járási útkarbantartó központokat, nem fordítanak kellő gon(ČSTK) — A bratislavai Devín Szállóban tegnap kezdődött a csehszlovák—magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési állandó bizottság első ülése. A bizottság a csehszlovák—magyar gazdasági tudományos-műszaki együttműködési vegyes bizottság VII. ülésszakának határozataival összhangban alakult. A bizottság csehszlovák tagozatát, amely a CSSZSZK és az SZSZK Mezőgazdasági és Élel(ČSTK) — A Liptovský Hrádok-í Teslának a szövetségi kormány a munkakezdeményezés fejlesztéséért „A felszabadulás 25. évfordulójának vállalata" Címet adományozta. A gyár 39 szocialista munkabrigádja kapcsolódott be a versenybe. Az össszüzemi kötelezettségvállalással versenyre szólították fel a Teslának mind a 28 üzemét. A Spišská Nová Ves-i Tatrasvit ruha- és fehérneműgyárat csak egy évvel ezelőtt helyezA turizmusnak reklámra A Dtners club húsz évvel ezelőtt az USA-ban létesült nemzetközt csoportosulás. Tagjainak a száma ma már két és fél millióra becsülhető. A klub célfa, hogy megkímélje a világban barangoló tagjait az idegen fizetési eszközök kezelésével járó nehézségektől. A klubtagok tehát vígan utazgathatnak a világban egyetlen fillér nélkül a zsebükben, mert kiadásaikat valamelyik pénzintézetben elhelyezett folyószámlájukból a klub fedezi. Csehszlovákia öt évvel ezelőtt határozta el belépését a klubba. Azóta mintegy 400 vállalatunk t nemzetközi szállodák, kereskedelmi intézetek és intézmények, légiforgalmi társaságaink stb.) vesz részt ebben az akcióban, melynek jóvoltából a külföldi turisták vállalatainknál pénz nélkül is bevásárolhatnak és szolgáltatásalkat is fizetés nélkül vehetik igénybe. Tekintettel arra, hogy az utóbbi időben a Prágai Kozmetikai Intézet is csatlakozott az említett vállalatokhoz, a külföldiek ilyen kedvező feltételekkel plasztikai műtétekre és egyéb orvosi beavatkozásokra is igényt tarthatnak. A Diners club képviselői minden évben más tagországban találkoznak. A múlt évben a Havail-szlgeteken megtartott összejövetelükön elhatározták, hogy az Idén Csehszlovákiában látják viszont egymást. Ennek volt köszönhető május első napjaiban 25 ország 70 küldöttjének a látogatása hazánkban. Tanácskozásaikat követően a vendégek szórakozásáról a Cedok gondoskodott. Megcsodálták értékes műemlékeinket, töbautósztráda dot az utak téli karbantartására. Az idei tél Szlovákiában közel 10 millió négyzetméter úttestet rongált meg és a javítás több mint 537 millió korona költséget igényel, ami háromszorosa a múlt évi költségeknek. «#» A Szlovák Nemzeti Tanács bizottságainak ülése előtt sajtókonferenciát tartott dr. Štefan Sutka mérnök, a Szlovák Szocialista' Köztársaság közlekedés-, postaügyi és távösszeköttetési minisztere. A sajtó képviselőit arról tájékoztatta, miként folyik a közutak karbantartása és hogyan sikerült napjainkig biztosítani az országos autósztráda-hálőzat építését. Dr. Sutka miniszter véleménye szerint az utak karbantartását — természetesen megfelelő anyagi és műszaki eszközök biztosítása után — a járási szervekre kellene bízni. Ha viszont szükség van nagyobb kiadásokra is, akkor az anyagi eszközöket az országos alapokból kell meríteni. (t. m.j mezésügyi Minisztériumainak szakembereiből áll, dr. Tibor Bohdanovský, az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettese, magyar tagozatát pedig dr. Gergely István, a Magyar Népköztársaság mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettese vezeti. A tanácskozás központi tárgyát a mezőgazdasági és élelmiszeripari gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés elvei és a legközelebbi évekre szóló alapvető célkitűzései képezik. ték üzembe, de máris igen sikeresen kapcsolódott be a szocialista munkaversenybe. Az egyéni és a kollektív kötelezettségvállalások szerint az ez évi tervet 2,2 millió korona értékű gyártmánnyal túlteljesítik és az előírt feladatokat 9,1 millió korona tiszta haszonnal teljesítik. A sviti Chemkosvit dolgozói vállalták, hogy az év első felében a munkaidő jobb kihasználásával és nyersanyag-takarékossággal 1,39 millió korona értékben teljesítik túl a tervet. is szüksége van bek közt a prágai Öváros teret, a Városházát, sőt a főváros polgármestere is fogadta őket. Itttartózkodásuk során ellátogattak Karlovy Varyba is, ahol megtekintették a pompás cseh üveg előállítási módjait. A kfivokláti ősi várban nagy élménynek számított, hogy a férfiakat a számukra szokatlan szertartás keretében „lovagokká ütötték". De az éjjeli hangverseny vagy az ott megnyílt gótikus művészetet bemutató kiállítás is a meglepetés erejével hatott. Természetesen a hölgyek is megtalálták számításaikat azon a divatbemutatóan, amelyen a legjobb prágai szalonok vonultatták fel utolsó divat szerint készített mesterműveiket. Minthogy a Diners clubnak több folyóirata is van, nem vitás, hogy hasábjaikon részletes tájékoztatások fognak megjelenni képviselőik csehszlovákiai élményeiről, és hogy ez hazánk részére nem megvetendő propaganda a világban, abban bizonyára senki sem kételkedik. -km•k Ostí nad Labemban tegnap megkezdődött a II. országos vegyipari szimpózium, amelyet a Csehszlovák Tudományos Műszaki Társaság rendez a társaság kerületi vegyipari bizottságával együtt. A szimpóziumon több mint 300 vegyipari dolgozó — üzemi igazgató, CSTA-tag, főiskolai dolgozó, kutatóintézett dolgozó vesz részt. Továbbá külföldi vendégek ls megjelennek a szimpóziumon, amely május 22-én ér véget. (Folytatás az 1. oldalról) — Dr. PETER COLOTKA, az SZSZK miniszterelnüke tegnap fogadta dr. Karol Lacot, a CSSZSZK miniszterelnök-helyettesét. Időszerű törvényhozói problémákról tárgyaltak. A miniszterelnök ugyanakkor fogadta Oldrich Černfk minisztert is. — EVŽEN ERBAN, a CSSZSZK NF KB elnöke, a CSKP KB elnök ségi tagja tegnap fogadta a Délvietnami Felszabadítási Front nőszövetségének öttagú küldöttségét, amelyet a szövetség elnökségének tagja, Phan Thí Tu vezet. A vietnami nőküldöttség egyheti szlová kiai látogatás ntán tegnap tért vissza Prágába. — Dr. JAROMIR HRBEK, a CSSZK oktatásügyi miniszterének vezetésével iskolaügyi dolgozók küldöttsége utazott tegnap Moszkvába, akiket Vjacseszlav Petrovics jelutyin, a Szovjetunió fő- és szakközépiskoláinak minisztere hívott meg. — KOVÁCS IMRE, a Magyar Népköztársaság csebszlovákiai nagykövete tegnap meglátogatta Drahomír Koldert, a Központi Népi Ellenőrző Bizottság elnökét, a CSKP KB cseh irodájának tagját. A kölcsönös együttműködés fejlesztésének kérdéseiről tárgyaltak. — MILOŠ HRUŠOVSKÝ, a Csehszlovák Antifasiszta Harcosok Szövetsége Szövetségi Bizottságának alelnöke, az Antifasiszta Harcosok Szlovákiai Szövetségének elnöke tegnap fogadta Prágában a külföldi antifasiszta küldöttségeket, amelyek részt vettek a terezíni nemzetközi béke-nagygyfilésen. A Békebizottság tiltakozása (ČSTK) — A Csehszlovák Békebízottság elnöksége májusi ülésén a leghatározottabban elítélte az Amerikai Egyesült Államok folytatódó vietnami agresszióját, de főleg a semleges Kambodzsa megtámadását, s így az indokínai háború kiterjesztését. A Csehszlovák Békebizottság határozottan támogatja a Békevilágtanács kijelentését, amelyet a Vietnamról szóló legutóbbi stockholmi konferencián fogadtak el. Gazdagabb meteorológia (ČSTK) — A Csehszlovák Meteorológiai Intézet új bratislavai munkahelyét tegnap nyitotta meg Oldrich Cerník miniszter, a Szövetségi Műszaki és Beruházási Fejlesztési Bizottság elnöke Štefan Šebestának, a kormány beruházási és fejlesztésügyi miniszterének jelenlétében. A tudományos munkahely feladata a mérések módszereinek a kutatása, s mérési műszerek szerkesztése lesz. Az új létesítmény, amely 10 millió korona költséggel épült, lehetővé teszi azt is, hogy összpontosítsák a kutatási dolgozókat a Bratislava 10 pontján működő munkahelyekről. •k Prágában tegnap kulturális egyezményt írtak alá a CSSZSZK és az NDK közti művészcseréről. Német részről a jegyzőkönyvet Ernest Zielke, az NDK művészeti Irodájának vezérigazgatója, csehszlovák részről pedig dr. František Hrabal, a Pragokoncert központi igazgatója írta alá. Az Ifjú Szivek új bemutatkozása (ČSTK) — A bratislavai Oj Színpadon tartotta tegnap este bemutatóelőadását az Ifjú Szivek magyar dal- és táncegyüttes. Az együttes, amelyet 1965ben tüntettek ki a Kiváló munkáért érdemrenddel, az idén első bemutatóján különösen a népi tánckompozíciőkban hozott újító többletet. Kiemelést érdemel Baross Gábor és Gyapjas István pásztortánca, valamint Mőzsi Gyula és Kvocsák József gyertyástánca. Moszkva — A Moszkvai Pravda május 18-1 száma rendkívül jelentős és terjedelmes cikket közöl a maoizmusról és a szovjet—kínai kapcsolatokról. Az „Álforradalmárok álarc nélkül" című cikk elemzi a maoizmus alakulását és tevékenységét, amely „nagyobb mértékben károsítja meg a világforradalmi folyamatokat, mint a proletariátus osztályellenségeinek öszszes kiszolgálója." A cikk befejező része a jelenlegi szovjet—kínai kapcsolatokkal foglalkozik: „Az SZKP KB és a szovjet kormány leleplezi a jelenlegi kínai vezetők Lenin-ellenes és népellenes politikai szándékának lényegét. Harcol a nemzetközi kommunista mozgalomban kifejtett bomlasztó tevékenységük ellen, valamint a nagyhatalmi külpolitikai irányzatot követő szándékaik ellen, egyúttal azonban állandóan arra törekedett és törekszik, hogy az ideológiai nézetkülönbségek ne csapjanak át az államközi kapcsolatokba. A Szovjetunió a pekingi tárgyalásokon világos és egyértelmű álláspontot foglal el a szovjet—kínai határhelyzet rendezésének kérdésében. Országunk úgy véli, hogy el kell érni azt a megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy ez a határ a jószomszédi határ legyen. Miként az SZKP KB és a szovjet kormány nemegyszer hangsúlyozta, hogy nem adjuk fel törvényes elvi álláspontunkat, védelmezni fogjuk szocialista hazánk érdekeit és határaink sérthetetlenségét, ügy a jövőben is minden tőlünk telhetőt el fogunk követni, hogy rendezzük az államközi kapcsolatokat a Kínai Népköztársasággal." A Pravda cikke részletesen elemzi a jelenlegi kínai vezetőség bel- és külpolitikájának különféle aspektusait, és hangsúlyozza, hogy Mao voltaképpen csak megtartja a kommunista párt elnevezést, a válóVarsó — Sopotban befejeződött a balti-tengerl térség országai közéleti személyiségeinek találkozója, amelyet a finn békebizottság kezdeményezésére „A baltikum békéjéért és biztonságáért" jelszóval rendeztek meg. A konferencián dán, finn, lengyel, NDK és NSZK-beli, norvég, svéd és szovjet küldöttség vett részt. Az értekezlet három határozatot fogadott el. A politikai határozat aláhúzza, hogy az európai béke és biztonság csak a kontinens jelenlegi politikaiterületi helyzetének fenntartása, az Odera—Neisse határ sérthetetlenségének biztosítására és a két német állam létének elismerése alapján képzelhető el. A résztvevők helyeslik Bukarest — A bukaresti rádió hétfőn délután bejelentette, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Román Kommunista Párt közötti megegyezés értelmében hétfőn Nicolae Ceausescu vezetésével román pártküldöttség utazott a szovMoszkva — A DPA hírügynökség közlése szerint Egon Bahr nyugatnémet miniszterelnökségi államtitkár hétfőn délelőtt Moszkvában megbeszélést folytatott Valentyin Fáiinnál, a szovjet külügyminisztérium harmadik, európai osztályának vezetőjével. A Görög Kommunista Párt Központi Bizottsága 14. plenáris ülésén felhívást tett közzé, amelyet az Humantté tegnapi száma közölt. A felhívás többek között így szól: „A Görög Kommunista Párt az összes demokratikus és hazafias erőt köságban azonban egészen új politikai szervezetet hoz létre, melynek feladata, hogy eszköz lehessen a katonai-bürokratikus diktatúra rendszere számára. A Pravda továbbá hangsúlyozza, hogy a jelenlegi kínai vezetés Lenin-ellenes politikája megmutatkozik a külpolitikában is. A háborús előkészületekre összpontosult politikai irányvonalat hosszú lejáratú politikai programként hirdették meg az egész nemzet számára. „Ha a kínai vezetőség hű maradna a marxizmus—leninizmus elveihez és - proletár internacionalizmushoz, jelentékenyen hozzájárulhatna a forradalmi, imperialistaellenes erők tevékenységéhez. Az imperializmus manőverezési lehetősége, támadóképessége a forradalmi erők ellen korlátozottabb lenne. A pekingi vezetők felelősséggel tartoznak azért is, mert a kalandorpolitikájukat ráerőszakolták Ázsiában és Afrikában a kommunista és a nemzeti felszabadító mozgalom egyes osztagaira, és ezzel vereségre és pusztulásra kárhoztatták ezeket. Ez a magatartás nyilvánvalóan ösztönzi az imperialista köröket kalandor elképzeléseik és terveik megvalósítására, amit ismételten bebizonyítanak a legutóbbi indokínai események. Azt a politikai, gazdasági és katonai támogatást, amelyet az SZKP és az egész szovjet nép nyújt a testvéri szocialista országoknak és az imperialista agreszszió ellen harcoló nemzeteknek, valamint a fejlődő országoknak, a pekingi vezetők „szociálimperialista politikának" akarják beállítani, sőt olyan agyszülemények hirdetésére vetemednek, mint a „szovjet neokolonializmus" ... Peking ily módon demonstrálja az imperialisták előtt, hogy nincs szándékában akcióegységre lépni a Szovjetunióval és más szocialista országokkal az imperialista agresszió ellen. és támogatják az összeurópai biztonsági konferencia összehívását és állást foglalnak a gazdasági, kulturális és tudományos együttműködés fejlesztése mellett. • A szczecini hajógyárban 6000 tonnás teherhajót bocsátottak vízre, melyet Csehszlovákia számára építettek. Ez immár a hatodik hajó, melyet a CSSZSZK számára a hajógyárban készítettek. • A Lengyel Tudományos Műszaki Társaság küldöttsége a Csehszlovák Tudományos Műszaki Társaság Központi Tanácsának a meghívására hazánkba látogatott. A küldöttséget Alexander Gajkowicz alelnök vezeti. jet fővárosba. A küldöttség tagjai: Emil Bodnaras és Paul Niculescu-Mizil, az RKP elnökségének tagjai, Manea Manescu, a végrehajtó bizottság tagja és a KB titkára, valameint Mihat Gere, a KB titkára. A moszkvai nyugatnémet nagykövetség szóvivője szerint a hétfői megbeszélést Gromiko szovjet külügyminiszter és Bahr legutóbbi találkozóján tűzték ki. A hétfői megbeszélésen nyugatnémet részről jelen volt Allardt moszkvai nagykövet. zös harcra hívja fel a diktatúra megdöntéséért és a diktatúra ellen harcoló pártok és szervezetek kormányának megteremtéséért. E kormány feladata lesz a demokratikus szabadságjogok felújítása és a szabad választások kiírása." CSEHSZLOVÁK—MAGYAR EGYÜTTMŰKÖDÉS MUNKAVERSENY ÉS TERVTELJESÍTÉS A baltikum békéjéért" Román pártküldöttság utazott Moszkvába BAHR A SZOVJET KÜLÜGYMINISZTÉRIUMBAN A GÖRÖG KOMMUNISTA PÁRT FELHÍVÁSA