Új Szó, 1970. április (23. évfolyam, 76-101. szám)
1970-04-06 / 80. szám, hétfő
Bajnokverés Kassán A Slovan két pont előnyt szerzett a rangadó előtt A vendégcsapatok közül csak a VSS győzött # Tavasszal már csak két együttest nem ért vereség # Albrecht a válogatott keretben A szombaton és vasárnap lebonyolított liga-fordulóval 5 mérkőzést nyertek meg a pályaválasztók, kettő végződött döntetlenül, a VSS pedig győzött Prágában, a Bohemians ellen. Elvesztette ebben a fordulóban tavaszi veretlenségét a Spartak Trnava, a Baník Ostrava és a Slávia Praha. Tavasszal már csak a Slovan Bratislava és a Sparta Praha együttesét nem érte vereség. A nagyszombatiak kassal vereségük miatt — ismét a Slovan mögé kerültek a bajnoki táblázaton. A Slovan tehát két pont előnyt szerzett az osztrák—csehszlovák válogatott mérkőzést követő Trnava—Slovan rangadó előtt. A Sparta Praha is megelőzte az Intert a 3. helyért vívott párharcban. A kiesési fronton Gottwaldov 2, Kladno egy pontot szerzett, a lelkesen küzdő Bohemians azonban balszerencsés vereséget szenvedett. A Bohemians így már aligha kerülheti el a kiesést. Szerdán Görögország ellen kellett volna mérkőznie a válogatott csapatnak, ez a találkozó azonban elmaradt. Vasárnap Ausztria—Csehszlovákia mérkőzésre kerül sor. Marko edző 18 játékost jelölt a válogatott keretbe. Kihagyta belőle a sérült Horvátot és helyére a trencséniek kitűnő szélsőjét Albrechtet hívta be. 1:0 (0:0) Lokomotíva Trnava Kassa, 14 000 néző. Játékvezető: Sarka. Góllővő: Farkas. Kevesen hittek benne, mégis bekövetkezett: bajnokverésnek lehetett szemtanúja a kassai közönség. A Lokomotíva idei legjobb teljesítményét nyújtotta, nem volt egyetlen gyenge pontja sem. A nagyszombatiak érettebben, stílusosabban játszottak, de ez kevés nek bizonyult. A mérkőzés hőse a kassai védelem volt. Remek taktikával, 12-szer állította lesre Adamecéket. Az első félidőben nem esett gól, de főleg azért, mert Farkas Géza, a hazaiak fiatal csatára két 100 százalékos gólhelyzetet hagyott kt. Az egész mérkőzés folyamán enyhe, fölényben volt a Lokomotíva. A bajnokcsapat szemmel láthatóan döntetlen elérésére törekedett, csak akkor próbálta átvenni a támadó szerepét, amikor az már késő volt. A mérkőzés egyetlen gólját a 69. percben érte el Farkas. Móder becsapta ellentelét, nagyszerűen tálalt Farkas elé, aki ezúttal nem hibázott. Góljáért a közönség megbocsátotta neki az első félidőben kihagyott két nagy helyzetet. A nagyszámú közönség az Idény legjobb mérkőzését és Sarka kitűnő játékvezetését élvezhette. Különösen elégedett volt Fleiár, Knapp. Hric, Móder és Gyurek teljesítményével. A nagyszombati csapatban Dobiái, jarábek, Hrušecký, Kuna tűnt ki, de egyikük sem játszott Igazán Jól. Adamec ezúttal túl sokat beszélt a pályán B. Gy. 2:1 (1:1) Trenčín Ostrava Trencsén, 4000 néző. Játékvezető: Krúávek, góllövők: Jančula és Nagy, illetve Korta. Végig jobb csapat volt a hazai együttes, de csak az utolsó percben lőtt góllal nyerte meg a küzdelmet. Az első félidőben a hazalak a 6., a vendégek pedig a 27. percben bizonyultak eredményeseknek. A gyors trencsénl gól túlságosan magabiztossá tette a hazai együttest, a kezdeményezést átengedte a vendégcsapatnak. Az egyenlítés után nem sok hiányzott ahhoz, hogy az ostravaiak szerezzék meg a vezetést, mivel a 42. percben Kolečko az üres kapu fölé lőtt. Fordulás után feljavultak a trencsénl fedezetek, s egyre többet támadott a hazai csapat. Gólját ennek ellenére csak a 90. percben érte el. Jók: Ribošek, Hojsík, Drvay, jančula, illetve Schmucker, Huml, Mochel és Kolečko. 2:3 (1:1) mindent megtett a győzelem kiharcolásáért, mégis megint ő kapta a gólt. A 88. percben Dojčák a baloldalon vezette a támadást és átadásából Hoholko közelről szerezte meg a győztes gólt. A VSS közepes teljesítménnyel harcolta ki ezt a győzelmét. Desiatnik és Bomba nagy munkát végzett • védelemben. Stafnra lelkesebben küzdött mint Pollák. A csatársorban Hoholko és Strausz tűnt ki. 0:0 Kladno Dukla Kladno, 3000 néző. játékvezető: Hórbas. Pompás teljesítményt nyújtott ezen a mérkőzésen Viktor, a Dukla válogatott kapusa. Legalább három biztos góltól mentette meg csapatát. A kladnói csatárok közvetlen közelről sem tudták felülmúlni a válogatott kapust. A kladnóiak a sérült Smolík nélkül vették fel a küzdelmet, kitűnően küzdöttek és jól Játszottak. Az egész mérkőzés folyamán fölényben voltak, amit a 12:2 szögletarány is bizonyít. Végig sportszerű volt a küzdelem, amely bővelkedett drámai jelenetekben. A Dukla mindössze két lövéssel veszélyeztette ellenfele kapuját. Jók: Adélt, Kouba, Holoubek, Illetve Viktor, Čadek, Bendl és Suchánek. 2:0 (0:0) Bohemians VSS Prága, 5000 néző. játékvezető: KlaSansky. Góllövők: Jarkovský, Panenka, illetve Pollák, Strausz és Hoholko. A kiesés ellen küzdő Bohemians az első félórában jól játszott és elég nagy nyomás alatt tartotta a kassaiak kapuját. Ennek ellenére már az első kassal ellentámadás (B. perc) gólt hozott. Pollák szabadrúgása ívelten szállt a kapura, Kozinka rosszul fntott kl, a labda fölötte a hálóba szállt. A Bohemiansnak legalább tízszer annyi helyzete voH mint ellenfelének, de nem bizonyult szerencsésnek. Plvarník egyszer a gólvonalról mentett. Végre a 45. percben a kapufától visszapattanó labdát Jarkovský fejelte a hálóba. A második félldőbe.n is a 8. perc volt balszerencsés a Bohemians számára. Hoholko elfutott, beadását Strausz fejelte a hálóba. A 72. percben Desiatnik leterítette Jarkovskyt, a megítélt tizenegyest Panenka értékesítette. Az utolsó negyedórában a Bohemians Sparta Žilina Prága, 12 000 néző. Játékvezető: Ondrušek. Góllövők: Urban és B. Veselý. Az első 45 perc álmos játékot hozott. Az 53. percben Urban fejese eredményezte a hazalak ve-, zetö gólját, és ez fordulatot Jelentett a mérkőzésen. Pažlcky a büntető terület sarkán szabálytalankodott B. Veselý ellen. A szabadrúgást Veselý pontosan Drban fejére ívelte, és a fejes védhetetlenSl szállt a hálóba. Ha a Sparta középpályásai Jobban Játszanak, a prágai csapat már korábban vezetéshez juthatott volna. A vendégcsapat olykor kilenc játékossal védekezett, és elől csak Slezák tartózkodott. Urban gólja után a Zllina megpróbált kltámadnl, a Sparta védelem azonban csírájában elfojtotta a támadási kísérleteket. A gyors akciók védelembe szorították a zsolnai támadókat, A játék ezt követően felgyorsult és érdekesebbé vált. A 69. percben Jarabinský középre ívelte a labdát, és Bohuš Veselý nem hibázott. Slovan Teplice Pozsony, 15 000 néző. Játékvezető: KalaS. Góllövők: jokl, jan Čapkovič és Fillo. Az első 45 perc után úgy tűnt, hogy megismétlődik sok tavalyi mérkőzés, amikor a Slovan hazai pályán — szinte „megsemmisítő" fölény ellenére — „megszerzi" az egyik pontot. Ezek után a 0:0-ás mérkőzések után mindig a balszerencsére panaszkodtak a „kékek", s nem tudatosították, hogy elsősorban a körülményes, lassú csatárjáték és a pontatlan lövések voltak a „ludasak" a gólnélküli eredményekben. Ezen a találkozón is csak Jokl csatasorba állása jelentett fordulópontot, aki Móder László helyett jött pályára. Meg kell azonban mondanunk, hogy az első félidőben a vendégcsapat mesterein védekezett, s a 39. percben Stratil egy ellentámadás során nagy gólhelyzetbe került, de Fillo nem a legtisztáb ban választatta őt el a labdától. A második félidő elején Is adódott helyzet a vendégek előtt, de nem tudták kihasználni. Egyébként a Slovan állandó fölényben játszott az egész mérkőzés folya3:0 (0:0) mán, s amiknr megtört a jég — Jokl gólja után —, akkor már csak idő kérdése volt a gólarány nagysága. Jók: JoWI, Ián Zlocha, és Hrdlička, Illetve Vitn ét Stratil. (tv) Prešov Inter 1:1 (0:1) Eperjes, 4000 néző. Játékvezető, Poníek. Góllövők: Miklós, illetve Levický. A nehéz, csúszós talajon rendkívül kedvezőtlen időben lejátszott mérkőzésen a közönség csak közepes futballt látott, és így i pontosztozkodással csak a két együttes lehet elégedett. Az Inter vezető gólja már a harmadik percben megszületett, amikor Levický kihasználta Červeňan kapus hibáját. A hazaiak egyenlítő gólját a 90. percben Miklós lőtte, amikor Husár beívelését fejjel Füllé hálójába továbbította. Mľr 1' 0" 2:1 (0:0) Gottwaldov. 7000 néző. Játékvezető: Paulovič, Góllövők: Jugas, M alíts, illetve Maréi. Amikor már úgy tűnt, hogy mindkét együttes belenyugodott a döntetlenbe, a piros-fehérek védelme egy pillanatra megingott és Mallts a 89. percben biztosította a Gottwaldov szerencsés győzelmét. A prágai együttes vendégszereplését nagy várakozás előzte meg, hiszen a Slávia a tavaszt idényben még nem szenvedett vereséget. A mérkőzés lefolyása azonban csalódást keltett. Az első helyzet ugyan a Slávia Játékosai előtt adódott, amikor Knebort bombáját Jurásek kapus szögletre hárította, de ezután a hazaiak vették át a kezdeményezést, több veszélyes lövést küldtek kapura. A LIGA ÁLLÁSA: 1. Slovan 2. Trnava 3. Sparta 4. Inter 5. Teplice 6. VSS 7. Lokomotíva 8. Žilina 9. Dukla 10. Trenčín 11. Prešov 12. Slávia 13. Ostrava 14. Gottwaldov 15. Kladno 16. Bohemians 23 13 23 13 23 11 23 10 23 9 23 9 23 9 23 9 23 8 23 7 23 7 23 5 23 4 23 6 23 4 23 2 8 2 30: 6 4 48: 6 6 32: 7 6 36: 7 7 22: 7 7 30: 6 8 28: 6 8 29: 7 8 28: 8 8 26: 8 8 18: 10 8 24: 10 916: 5 12 22: 7 12 21: 8 13 18: 11 34 18 32 21 28 22 27 16 25 Z? 25 20 24 30 24 28 23 21 22 18 22 35 20 27 18 36 17 48 15 46 12 0 Az idei Béke-versenyre nevezett 11 csehszlovák kerékpározó — Hrazdira, Labus, Vávra, Svorada, Bilo, Vlček, Háva, Marek, Hladík, Prchal, Smolík — elutazott Olaszországba, ahol egyhónapos edzőtáborozáson vesz részt. A Sparta Praha futballistái szombaton 2:0-ra győzlek a Zsolna ellen. Felvételünk a második gól utáni pillanatot örökítette meg. A KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA ANGLIA. Az Everton már megnyerte az angol bajnokságot. Negyvenegy mérkőzése során 65 pontot szerzett, Szombaton idegenben l:0-ra nyert a Sheffleld Wednesday együttese ellen. Ha utolsó mérkőzésén is győz, 67 pontja lesz és ezzel beállítja a Leeds United rekordját. A Leeds szombaton 2:l-re győzte le Burnley együttesét, s jelenleg 40 mérkőzésből 57 pontja van. Az élcsoport további tagjai: Derby 52, Chelsea 51, Liverpool 49 pont. A Manchester United csak a 10. helyen áll. NSZK. Möncliengladbach csaoata Stuttgartban gólnélküli döntetlent ért el, ennek ellenére biztosan halad a bajnoki cím felé. Mönchengladbach 28 mérkőzésen 45 pontot szerzett, míg a második helyezett Köln 29-szer Játszott és csak 40 pontja van. A KEK-ben szereplő Schalke 3:1 arányú vereséget szenvedett Hannoverben. NDK. A 17. forduló után Zeiss Jéna áll az élen. Szombaton a Hansa Rostock ellen nyert 3:0-ra. Szovjet kardsiker Varsóban ismét megrendezték a hagyományos nemzetközi kardcsapatversenyt. A győzelmet a Szovjetunió szerezte meg Magyarország előtt. A szovjet válogatott 10:6-ra nyert Magyarország, 9:7-re Lengyelország, 9:7-re Olaszország, ll:5-re az USA, 12:4-re Románia, és 13:3-ra Lengyelország „B" csapata ellen. Magyarország legyőzte Lengyelországot ll:5-re, Olaszországot 13:3-ra, az USA-t ll:5-re, Roménlát ll:5-re és Lengyelország „B" csapatát is ll:5-re. A torna további sorrendje: 3. Lengyelország, 4. Olaszország, 5. USA, 6. Románia, 7. Lengyelország „B". A Ducke-testvérek érték el a gólokat. Jénának 25, Vorwärts Berlinnek 23 pontja van. SKÓCIA. A már bajnok CeltlC (32 mérkőzésből 53 pontja van) szombaton 6:1 arányban nyert a Motherwell ellen. A 45 ponttal rendelkező Rangers 2:2-re Játszott Idegenben KUmarnock csapatával. AUSZTRIA. Az osztrák válogatott szerdán Jugoszláviával mérkőzik s ezért a vezető csapatok nem játszottak bajnoki mérkőzést. A 21. forduló után a bécsi Austria 9 ponttal vezet a Wacker Innsbruck előtt. A sportfogadás hírei MATES. Az április 4 én hízott nyerőszámok: I 7 8 14 18 ŠPORTKA. A 14. játékhét első húzásának nyerőszámai: II 15 17 34 38 45 ŠPORTKA. A 14. játékhét második húzásának nyerőszámai: 4 18 28 33 34 43 PREMIUMOK: A 14. játékhéten. 80 000 koronát nyertek a következő szelvények tulajdonosai: Most 382 850 — 143, Snina 970 387 — 498, Hrádok nad Váhom 382124 — 18, Liberec 269 221 — 10 415, Velvary 883 848 — 291. Negyvenezer koronát nyertek következő szelvények: Libouchec 639 549 —< 154 és Olomonc 724 922 — 9130. SAZKA: A 14. játékhét 12 találatos szelvénye: 123456789 10 11 12 011112011 1 0 1 A MAGYAR NB I-BEN TÖRTÉNT, AZ ÚJPEST es a FERENCVÁROS rangadót nyert A magyar labdarúgó-bajnok 6. fordulójában újabb rangadókra került sor. A Népstadionban rendezett kettős mérkőzés első találkozóján, a B-csoport rangadóját a Ferencváros nyerte a Honvéd ellen. A találkozó nem hozott magas színvonalú játékot. Érdekességként megemlítjük, hogy az elűmérkőzésen, amikor a tartalékcsapatok mérték össze tudásukat, hosszú hónapok után ismét csatársorba állt zöld-fehér színekben Albert Flórián, végigjátszotta a 90 percet, és ő lőtte csapata egyetlen, s egyben győztes gólját. Salgótarján balszerencses mérkőzésen vesztett a Csepel ellen, amely megerősítette második helyét. A Szombathely minden tekintetben jobbnak bizonyult, a pécsi együttesnél, és fölényesen győzött. A Dunaújváros a vártnál nehezebben fektette kétv&llra a tiszaparti együttest. Az A-csoportban az MTK szép győzelemmel tett bizonyságot felfelé ívelő formájáról. A Rába ETO még mindig nem talált magára, és ezúttal otthonában kapott ki a Tatabányától. A Komló elsősorban kapusának, Erdősinek köszönheti, hogy megszerezte első győzelmét, mégpedig a Videoton ellen. B CSOPORT: FERENCVÁROS—BP. HONVED 1:0 (1:0) Góllövő: Füsi. Változatos, de nem túl magas színvonalú játékot hozott az első félidő. A játékosok gyakran csak egymás hibáiból éltek. Néhány másodperccel a felidő végét jelző sípszó előtt született meg a mérkőzés egyetlen gólja. Branikovlcs beadását Füsi fejelte kapura, és a labda Bicskei kezét érintve hnllott a hálóba. Szünet után a Honvéd erőteljesen rohamozott, de a Ferencváros védelme rendre hárított. SALGÖTARJÁN-CSEPEL 0:1 (0:0) GóIIövS: Rottenblller. Szinte végigtámadta a mérkőzést a bányászcsapat, és olykor nyomasztó fölényben Játszott. A hazai együttes csatárai azonban a kapu előtt sokszor hibáztak. A 70. percben a tarjánl Krliko gólját a Játékvezető nem adta meg, öt perccel később viszont Rottenblller az elalvó Salgótarján-védelem mellett befejelte a Csepel győztes gólját. A gv'nesek legjobbja: Fatér kapus volt. SZOMBATHELY—PÉCS 3:1 (2:0) Góllövők: Kulcsár, Iszák I., Rátkal (tizenegyesből), illetve Máté. A csúszós talajon a szombathelyi Játékosok Jobban mozogtak és mindvégig kezükben tartották a Játék irányítását. A Pécs csalódást keltett. A látottak alapján a hazalak még nagyobb arányban ls győzhettek volna. DUNAÚJVÁROS—SZEOL 1:0 (1:0) Góllövő: Mártha. A hazai egyllttes gyenge napot fogott ki, és csak nagy küzdelem után sikerült legyőznie a sereghajtó szegedi csapatot. 1. Ferencváros 6 4 2 0 10:2 10 2. Csepel 6 4 11 7:1 9 3. Szombathely 6 3 12 8:8 7 4. Bp. Honvéd 6 3 0 3 8:6 6 5. Pécs 6 3 0 3 9:8 6 6. Dunaújváros 6 3 0 3 0:8 6 7. Salgótarján 6 114 6:12 3 8. Szeol 6 0 15 6:17 1 A-CSOPORT: MTK—DIÓSGYŐR 3:1 (3:0) Géllövők: Sárközi, Kottán, Páfrány, iUetve Fekete. A vendéglátók már az első 45 percben biztosították győzelmüket. Szünet után kiengedett a kék-fehér együttes, de a diósgyőrlek erejéből ekkor ls csak a szépítésre futotta. KOMLÖ-VIDEOTON 3:0 (2:0) Góllövők. Solymosi, Kovács, (öngól) Juhász. Az eredmény nem fejezi ki hűen a játék képét. A Jó talajú pályán Játszott mérkőzésen a Videoton számos veszélyes támadást vezetett, de a Komló kapusa ragyogó napot fogott kl és mindért lövést hárított. VASAS—ÜJPEST 1:3 (1:2J Góllövők: Vidáts illetve Dunai II (2) és Nagy l. Különösen az első félidőben láthatott színvonalas, Izgalmas, nagy, Iramú mérkőzést az 50 000 főnyi közönség. Az Újpest csatársora rögtön „agresszíven" lépett fel, s csakhamar 2:0 volt az eredmény. Főleg Bene volt elemében. Ilyen arányban ls megérdemelten nyert a bajnokcsapat. A 68. percben a játékvezető kiállította VIdátsot. RÁBA ETO-TATABÁNYA 0:1 (0:0) Góllövő: Szabd. A Rába-parti együttes csatársora otthonában is gólképtelennek bizonyult és a bányászegyüttes szervezett védőtaktikája újabb sikert eredményezett. 1. Üjpest 6 5 0 1 2. Vasas 6 4 11 3. MTK 6 3 12 4. Tatabánya 6 2 2 2 5. Diósgyőr 6 2 2 2 6. Videoton 6 2 0 4 7. Komló 8 114 8. Rába ETO 6 114 18:6 10 9:4 8 8:6 7 5:4 6 6:3 6 8:12 6:13 3 4:11 3