Új Szó, 1970. április (23. évfolyam, 76-101. szám)

1970-04-03 / 78. szám, péntek

A szabadságért harcoltak EGY NAP Dr. CSILLIK GÁBOR RENDÖREZREDESSEL Az első adatokat a Magyar Partizánszövetségben tudtam meg róla. Itt mondták el, hogy dr. Csillik Gábor rendőrezretles, a Csepeli Rendőrfőkapitányság parancsnoka, a felszabadulás előtti években a legendás hírű Szír-csoport tagjaként jelentős szerepet játszott a magyar ellenállási mozgalomban. Amikor másnap délelőtt Csepelen először megláttam, meglepődtem. Ösz hajú, az ötödik „x"-en jócskán túl járó embernek képzeltem őt és helyette egy széles vállú, délceg tartású, ahogy mondani szokás, a legszebb férfikorban levő személy fogadott. Később derült ki, hogy Csillik Gábor most töltötte be 45. életévét, tehát az ellenállási mozgalomban nem is egészen húszévesen vett részt. Szobájában rövidesen megismétlem a telefonban már elmondott kérelmemet: A Szírcsoport tevékenységéről érdeklődöm. Egy kis sziverősítő után a személykocsijába invitál: — Felkeresünk néhány olyan helyet, ahol annak idején működtünk, s útközben beszélgethetünk. Amint beszállunk, máris kérdezek. Gyermek- és fiatalkori éveiről, s arról, miképpen került a mozgalomba. — Elég hosszú történet — válaszolja —, de talán ott kezdeném, hogy édesapám cipészmester volt, maga is aktívan részt vett a baloldali mozgalomban. A cipészek hagyományos politikai érdeklődése és apám tekintélye valóságos kis központtá avatta lakásunkat, ahol a legkülönbözőbb témák kerültek szóba, a mindennapok kis történeteitől kezdve a közelmúlt eseményeinek értékelésén át a világpolitika aktuális kérdéseiig. Én már kölyökkorom óta ott lebzseltem a műhelyben és gyakran hallottam olyan szavakat, hogy munkanélküliség, kizsákmányolás, párt, Szovjetunió, Lenin, szociáldemokraták, Népszava és sok mást. Eleinte persze nem sokat értettem ezekből, de amint nőttem, egyre több ragadt rám, apám is elővett lefekvés előtt és szívesen magyarázott. Lassanként derengett, hogy miről is van szó, a szavaknak egyre világosabb tartalma lett. 1939 őszén fontos dolog történt velem. Apám, aki már 1920 óta tagja volt a szocdem pártnak, már érettnek tartott arra, hogy engem is magával vigyen. Ángyalföldön, ahol laktunk, a Váci út és a Forgách utca sarkán volt a szociáldemokrata párthelyiség Vl/2-es körzete. Ide vitt apám egy szeptember végi napon. Bementünk az épületbe. A teremben az egyik asztalnál néhány ' idősebb elvtárs ült, akiket én is jól ismertem. Apám ezeknek a régi ismerőseinek szólt: — Nekem most haza kell mennem, mert dolgom van. Itt hagyom ezt a gyereket, hát... faragjatok embert belőle. Ez volt a kezdet, így kerültem közvetlen kapcsolatba a munkásmozgalommal. Sokat jártam Ide, mert velem hasonló korú és sorsú fiatalokkal találkoztam itt össze. Közösen szórakoztunk, együtt jártunk kirándulni, ahol gyakran beszélgettünk a politikai helyzetről is. Így fejlődtünk passzív, fasisztaellenes nézeteket valló fiatalemberekből öntudatos kommunistákká. Közben már visszaérkeztünk Budapestre. A Boráros-tér előtti forgalom kevés ideig másfelé tereli gondolatait, de kisvártatva újra folytatja a megkezdett monológot: — 1944-ben a dühöngő fasiszta terror idején, detektívek jelentek meg lakásunkon, de szerencsére sikerült kereket oldanom. Hosszas bolyongás után egyik pesti ismerősöm lakására mentem, ahol — mint később megtudtam — az ellenállás egyik központja volt. Itt találkoztam ismerősömmel, akit Szírnek hívtak. Az ö kezdeményezésére alakult meg a háromtagú csoportunk. Szír volt a csoport parancsnoka, neki öszszekötóje révén kapcsolata volt a kommunista párttal. Az én fedőnevem Szivar volt, a harmadik társunkké, akit még szűkebb hazámból ismertem, pedig Ág. Az első jeladat, melyet illegális pártmunk'aként ránk bíztak, röpcédulaszórqs volt. Előbb a már tapasztalt Szír megmutatta, hogyan lehat feltűnés nélkül nyugodtan, gyorsan is a megfelelő helyre juttatni a készletet. Ezt a jeladatot sikeresen hajtottam végre, igaz ez sem volt gyerekjáték, mégis „nagyobb" tettek elvégzésére vágytam, fegyveres akciókra. Közben a Kálvin térre értünk. Itt kiszállunk egy kis időre — mondja, és egy mellékutcába hajt a kocsival. Elsétálunk a Múzeum-kert elé. — Itt estem át a tűzkeresztségen. Októberben az egyik napon Szír kézigránátokat adott, azzal, hogy ezeket a Kálvin téren lőszert vagy benzint szállító német katonai gépkocsira kell dobnom. Ez volt a vizsgafeladatom. Sötét volt és bizony izgalom és szorongás vett erőt rajtam, alaposan dobogni kezdett a szívem. Minden perc egy órának tűnt. Végre lött egy megrakott német teherautó. Gyors körülnézés, még gyorsabb elhatározás és a következő pillanatban nagy lendülettel röpítettem kézigránátomat a teherautóra. Nemsokára hatalmas robbanás, kiabálás, zűrzavar. Ezt kihasználva gyors léptekkel igyekeztem minél távolabb lenni a helyszíntől. Szír már előzőleg kioktatott, nehogy jutni próbáljak, mert ez a vesztemet jelentené. Sikerült feltűnés nélkül továbbállnom. Ojra kocsiba ültünk és az Üllői útra tértünk. — Itt volt a hírhedt nyilas Antibolsevista Ifjúsági Tábor, ahová szintén berepítettünk jóegynéhány kézigránátot. Sok Jegyveres akciót hajtottunk végre, de a legnehezebb kétségtelenül a nyilasok úgynevezett Hűségházának megtámadása volt az akkori Andrássy úton. Itt tényleg egy hajszálon múlott az életünk. Ugyanis, miután elhajítottuk a kézigránátot, igyekeztünk kereket oldani, de nem számoltunk azzal, hogy az épi "tnek több mellékkijárata van, ahonnan a nyilasok tódultak kifelé. Ügy menekültünk meg, hogy mi is felháborodást színlelve a nyilasok közé rohantunk és ökleinket rázva mutogattuk, hogy merre szaladtak a merénylők. Ebben az időben még egy jelentős esemény történt velem. Szír közölte velünk, hogy az egész csoportunk pártdicséretet kapott, s engem pedig felvettek a pártba. Közben már a Keleti pályaudvar felé megyünk. Innét a Rákóczi útra térünk, majd kis kerülővel a Nagykörútra, a Vígszínház felé. Ez mind egy-egy jólsikerült kisebb-nagyobb rajtaütés színhelye — mondja Csillik ezredes, majd így folytatja: — Nem is tudnám már így emlékezetből felsorolni az összes akcióinkat, melyeknek száma megközelítette a százat. Több stratégiai szempontból is fontos feladatot hajtottunk végre. S ezen túlmenően, az emberekbe ezáltal is lelkesedést öntöttünk, látták, hogy növekszik a fasisztaellenes erők létszáma. Persze, fiatalok voltunk, tele elszántsággal és lelkesedéssel, de sajnos meggondolatlansággal is. Készben amiatt történt, hogy először Ág, majd december 17-én, az ő vallatása után, én is lebuktam. Ami ezután következett, nem lehet szavakkal érzékeltetni. A legembertelenebb kínzásokkal igyekeztek szóra bírni. Napokon át feküdtem önkívületi állapotban, élet és halál határán, de nem tudtak kiszedni belőlem semmit. Néhányszor már arra is gondoltam, hogy nem bírom ki ^-AÖtínak": elárulják a szerzőt. AKI A SZÍVÉVEL FESTETT... Bazpvský-kiállílás Kassán Mesevilág. Ue csak az első pillantásra hatnak az ezeregy éjszaka varázslatával a képei. Aztán látjuk, hogy nem mese, hanem realitás: élet, a múlt és a jelen mindannyiunk által ismert emberei, tájai, örömei, bánatai kelnek életre a vásznakon. Egyéni kompozíciós megoldással, sajátságos — ma már nyugodtan leírhatjuk: „bazovskýs" — stílusjegyekkel. Valaki egyszer azt mondta: azok a nagy festők, akiknek a vásznaira elég egy röpke pillantás és felismerjük a szerzőt. Van Gogh örvénylő, kavargó égboltjai, forróságot lehelő atmoszférája, Gauguin aprólékos precizitással soha ki nem dolgozott, a színek ezreivel tobzódó tájai, figurái azonnal „árulpzt a szenvedést és öngyilkos leszek. A szovjet csapatok közelsége azonban új erőt öntött belém. S tényleg. Néhány nap múlva véget értek a kihallgatások. A nyilasok elsősorban hitvány életük megmentésével törődtek, de rólunk sem feledkeztek meg. A Margit körúti börtönből január 3-án Pestre vezényeltek át bennünket. Már autók sem voltak, gyalog indultunk el Pest jelé. A nagy zűrzavarban több eredménytelen kísérlet után sikerült többedmagammal megszöknöm és hosszú bolyongás után végre hazajutottam Angyalföldre. Ám a háború még nem ért véget számomra. Néhány napi kényszerpihenő után a Turcsányi-fé le partizáncsoportba kerültem s velük együtt értem meg a felszabadulást. Ezután az ifjúsági szövetségben dolgoztam, majd 1946 óta a rendőrség kötelékében teljesítek szolgálatot. Már esteledik, amikor megérkeztünk a szálláshelyem elé. Egy csésze fekete mellett teszünk pontot a mai beszélgetés után. Iszik egy keveset a feketéből és ezután válaszol kérdéseimre: Apám baloldali ember volt, én is kommunistának vallom magam fiatal korom óta. Tudja, én mindig azt tartottam, hogy az igazságért küzdeni kell, ha szük séges, fegyverrel a kézben is. S hogy jéltem-e valamikor? Mi tagadás, nem is egyszer. Ám az a fajta félelem hidegvért és éberséget kölcsönöz az embernek, nem azonos az ijedtséggel. Utoljára arról érdeklődöm, hogy megtudta-e a fedőnevet viselő társai nevét. — Részben. Az az elvtárs., aki a csoport és a párt vezetői között tartotta a kapcsolatot, mint megtudtam, Fehér Lajos elvtárs volt, aki ma miniszterelnökhelyettesünk. Szírrel, sajnos, már soha többé nem találkoztam. Öt eredetileg Wemberger Dezsőnek hívták, Kassán szli letett, hétgyermekes családban. Amikor én megismerkedtem vele, a fasizmus gépezete már öt testvérét pusztította el. Nem tudom hogyan halt meg, és nem valószínű, hogy még valaha is megtudhatom. Huszonöt év alatt nem volt nap, hogy ne gondoltam volna rá. Ügy látszik, bele kell nyugodni, hogy elvesztettük öt. Mégis úgy érzem, mintha most is velem lenne. Velem is van, velem is marad ... A szállodai szobámból nézem a neonfényes Budapestet. A háború utolsó nyomait is eltakarították már réges-régen. Csak az ember emlékezetéből nem tudják kitörölni és nem is lehet soha. SZILVÁSSY JÓZSEF Magyarországon az 1945. évi 27 ezerről 1970-ig 84 ezerre nőtt a kórházi férőhelyek száma. Az említett időszakban nyolc nagy és számos kis kórház, valamint hét tüdőszanatórium épült. 1938-ban 10 550 orvos működött Magyarországon, számuk ma már meghaladja a 22 ezret, a szakképzett egészségügyi személyzet száma pedig 21 ezerről 1968-ban 63 ezerre nőtt. Az egészségügy összesen 140 ezer személyt foglalkoztat. Az orvosi és gyógyszerészeti karoknak 7600 hallgatója van, míg 1938 ban csak 1600 volt. Beszédes tények Magyarország lakosságának 98 százaléka díjtalan orvosi ellátásban részesül. Budapesten ipari televízió segítségével ellenőrzik a csatornahálózat csöveinek kopását. Az Ibak mintájú tv-kamerákat távvezérléssel vezetik végig a csövön, s a képernyőn megjelenik a csőhálózat hű képe. A budapesti családok jövedelme tavaly átlag száz forinttal gyarapodott. Kísérletképpen 640 munkás- és alkalmazotti családnál megejtett vizsgálat alapján egy budapesti lakosra átlag 1604 forint havi jövedelem esik. Ebből 663 forintot élelmiszerre, italra és cigarettára, 209 forintot ruházkodásra fordítanak; 178 forint a lakbér, a fűtés és világítás; 135 forintot lakberendezésre, háztartási cikkekre, 118 forintot városi viteldíjra, 111 forintot pedig művelődésre és szórakozásra költenek. Bazovský végtelenül sok melegséggel, szeretettel megfestett szlovák tájai, a képek puha, de mindig céltudatos színei, a szinte patikai mérleg precizitásával „adagolt" zöld, piros és sárga — csakúgy mint Van Gogh és Gauguin esetében — az első pillantásra tisztázza a festészetben járatos szemlélő előtt a mester kilétét. Képei mind a színek felsorakoztatása és egymás mellé illesztése, mind pedig a figurák elhelyezése szempontjából kiegyensúlyozottak és a vásznakon előforduló színekkel minden esetben harmonikus egységet alkotó, sokszor nonfiguratív háttér tökéletes létteret, milliőt ad a fő mondanivalónak. A kassai Galéria termeit járva a látogató mind a 95 kiállított kép előtt legszívesebben órákat töltene el. Minden festmény egy külön világ, de ugyanakkor szerves része a világnak, amelyben élünk. Megragadó szépséggel és a sablonos megoldásoktól teljesen eltérő művészi eszközökkel fejezi ki a bánatot, szomorúságot. Nem az arcra „írja" rá, hanem környezetet teremt az érzékeltetésére, mint ahogy a bánat is elválaszthatatlan a milliótól, melyben a bánatos ember él: Villogó-ragyogó, élénksárga háttér, napfény, fecskémadár és a kép domináns alakja a hátulról — tehát arc nélkül — megfestett sötét ruhás asszony, aki sötét tónusú úton ballag a bánatával. Bazovský előszeretettel alkalmazta a kontrasztos megoldásokat. Élénk piros háttérbň' léptet elénk sötét árn< embert vagy tájegységet. ...idig azt, amit ki akar hangsúlyozni. Képei távolról sem fényképszerűek, mégis felismerhető rajtuk az árvái táj, melyet több változatban örökített meg. Minden alkotásán érződik a valóság kidomborítását szorgalmazó művészi komponáltság, a festő gazdag lelkivilágának a külső forrásokból eredő impressziókra való alkotó rezonálása. Megragadó az összekötözött kévéket ábrázoló képe. A régi emberek a búzát ;él°tnek nevezték. Igazuk volt: a kfcnyér életet jelentett és jelent ma Is. Bazovský festményén a kévék valósággal menetelnek. Szinte ember formájuk van, belső dinamika mozgatja őket. Nagy mestere volt a sárga, zöld és piros színek alkalmazásának. Perfekt tudta azonban: mikor, hol, melyiket melyikkel „házasítsa" össze. Megfoghatatlan finom átmenetekkel oldotta meg a színek váltakozását. Az 1949—1957 között festett és Kassán kiállított képei közül nehéz vagy talán nem is lehet külön kiemelni valamelyiket. A tárlat anyaga harmonikus egységet alkot és egy olyan művész alkotásait mutatja be, aki talán nem is a kezével, hanem a szívével festett. KOMLÓSI LAJOS M. BAZOVSKÝ: VIDÁM FALU (olaj — 1949) KÉT ÉVTIZEDE A HATÁRT ŐRZI Pavel Lietava 1941-ben kapta meg behívóját: Ekkor még nem gondolta, hogy 46 hónapot tölt majd el az angyalbőrben. A Sliač melletti Tri duby repülőtéren szolgált, mint híradós. Ott érte a Szlovák Nemzeti Felkelés. Az említett repülőtéren a felkelés idején igen mozgalmas volt ax élet. Itt szálltak le a szovjet gépek, amelyek fegyvert, gyógyszert és más segítséget hoztak. Pavel Lietava híradós parancsnak odaadóan éjjel-nappal teljesítette a reá bízott feladatokat. Amikor a felkelés résztvevői a hegyekbe vonultak, a szüleinél húzódott meg. — Községünk felszabadulása után — mondja — jelentkeztem Svoboda tábornok egységébe. Márciusban már a 2. ejtőernyős dandár kötelékébe tartoztam. Készültünk a frontra. Otnak is indultunk, de bevetésünkre már nem volt szükség. Véget ért a háború. December 12-én leszerelt. Később felvételét kérte a nemzetbiztonsági szervek kötelékébe. Az egyenruhát 1947. június 2B-án öltötte magára. Az iskolában érték a februári események. Röviddel utána a duna hídfői államhatárra osztották be szolgálatra. — Nehéz volt akkor még a ha társzolgálat — emlékszik vissza. — Sem felszerelésünk, sem létszámunk nem volt megfelelő. A határon pedig „élénk" élet uralkodott. Gyakran került sor fegyverhasználatra. Múltak a napok, a hónapok, az évek. Egyre erősödött az államhatár védelme, de lényeges változás csak 1951. július 11-én állott be. Pavel Lietava egyenruhát cserélt. Az egyik alapegység parancsnoka lett, majd kétszer egyéves iskolázáson vett részt. — A kötelesség hol az egyik, hol a másik határszakaszra szólított, de mindig a Duna menti államhatáron szolgáltam — mondja. — Most is ezen a szakaszon teljesítek — őrnagyi rangban, egységparancsnokként — szolgálatot. Ütvén éves vagyok. Nyugdíjazásomig a határon szeretnék maradni. A 22 év alatt családja megszokta, hogy idejének nagy részét szolgálati helyén tölti. Sokszor éjszaka is elszólítja hazulról a kötelesség. Megszokta már ezt, éppen úgy, mint azt, hogy egységea legjobbak közé tartozik. A katonái, felettesei, egyaránt megbe csülik ezt a kevés beszédű kommunista tisztet, mert tudják, lehet benne bízni, lehet rá számítani. Ha mégis akad szabad ideje, azt két fiával meg családi háza építésénél tölti el. — Nyugdíjazásom után is ezen a vidéken szeretnék élni, ahol életem nagyobb részét eltöltöttem — mondja. — S talán sikerülni is fog ... Ezenkívül van még egy vágya. Versenyeznek a felszabadulás 25. évfordulójának egysége megtisztelő elmért. A parancsnok drukkol katonáiért, egységéért. Hogy igyekezetüket siker koronázza, ahhoz kétség nem fér. NÉMETHJÁNOS