Új Szó, 1970. április (23. évfolyam, 76-101. szám)

1970-04-29 / 100. szám, szerda

SEBES TIBOR RIPORTSOROZATA Hogy ez az 51 % mit jelent pénzben, arra az angol tisztviselő hirtelenjében nem tudott, vagy nem akart válaszolni, mondván, hogy az AAC központja Kitwében van, a rézövezet egyik városában, de a főnök, Mister Gullan most nem érhető el telefonon. Kárpótlásul átnyújtotta a tröszthöz tartozó Nchanga rézbányatársaság legújabb jelentését. Ebből kiderül, hogy az eladott réz tonnánkénti profitja egy év alatt csaknem a kétszeresére növekedett. Tavaly szeptemberben 362 kuachát hozott tisztán minden tonna réz a Nchangának! Ezt szorozzuk be háromnegyed millióval! Ehhez már nem volt szükségem az angol sajtófőnökre, s a légkondicionált irodából kiléptem a tavaszias levegőjű Függetlenségi sugárútra, hogy a parlamenthez sétálva végiggondoljam az összefüggést a számok és a Ndolában, a rézövezet központjában látottak között. A külföldi trösztök profitját tehát százmillió kuachában kell mérni, összehasonlításként érdemes megjegyezni, hogy egy angol font sterlingért 7,7 kuachát adnak a bankban. A zambiai pénz egyébként a függetlenség kezdetét jelentő „hajnaltól" vagy „hajnalcsillagtól" kapta nevét: 1964. október 25-ének hajnalát nevezték „Kwachátnak"... A rézből származó több százmillió kuachából a nagy trösztök könnyen csíptek le néhány milliót, hogy a rézövezet bányái körül katonai rendben kis lakóházakat építsenek a bányászoknak, természetesen összkomfortosokat a fehéreknek és egyszerűeket, de a falusi kunyhónál mégiscsak kényelmesebbeket az afrikai bányászoknak. A trösztök ügyeltek arra is, hogy a bányáikban dolgozó 4000 fehér szakember jövedelme meghaladja az 50 ezernél több afrikai bányász összkeresetét. Az egymotorosok délnek repülnek! Összesen 80 ezer európai származású, főként angol él Zambiában, nagyrészt a rézövezetben. Ök jönnek repülőgéppel, vagy gépkocsival Lusakába, hogy a Cairo Road üzleteiben elköltsék pénzük egy részét. Csak egy részét, mert ahogyan a profit jelentős hányada — legalábbis eddig — kivándorolt Zambiából, úgy az európai bányászok, tisztviselők is inkább a londoni bankokban gyűjtik pénzüket, semmint Lusakábari kamatoztatnák ... Vagy kerülőúton Rhodesiába és Dél-Afrikába küldik! Nem ok nélkül ajánlotta egyik újságíró kollegám a Zambia Mailnél, hogy szombaton nézzek fel az égre, ahányszor halk repülőzúgást hallok, azután vasárnap este is ... Hogy miért? A taxi ugyan kevés T,usakában, de a városban levő kisebb repülőtérről szombaton, szinte egész nap, gyors egymásutánban olvan tömegben emelkedtek fel a kis egy- és kétmotoros ojwtrtrepülőgépek, amihez hasonlót az Egyesült Államokban sem láttam! Az európai bányaigazgatók és banktisztviselők, meg a nagykereskedők számáru itt természetes dolog egy kis magánrepülőgép. Egyetlen óra alatt több ilyen repülőgépet láttam, mint taxit egy hét alatt. De ami a legnagyobb meglepetést keltette: ezek a gépek csaknem kivétel nélkül mind délnek vették az irányt — vasárnap este pedig dél felől érkeztek vissza Lusakába! Talán a Viktória-vízeséshez repültek víkendre? Vagy az ugyancsak rhodesiai határon levő Kariba-gáthoz? Újdonsült ismerőseim megnyugtattak, — és Livingstone repülőgépén, a Viktória-vízesésnél később magam is meggyőződhettem róla —, hogy tévedtem. A kis sportgépekkel a szomszédos Rhodesiába és DélAfrikába járnak víkendezni az európaiak. Zambiából a vele ellenséges Rhodesiába, sőt, Dél-Afrikába és Mocambique portugál gyarmatra! Számukra semmit sem jelent a határ, amelynek egyik oldalán dél-afrikai és rhodesiai katonaság tanyázik, hogy megakadályozza a zimbabweieknek nevezett szabadságharcosok beszivárgását Rhodesiába. E fölött az „afrikai Maginot"-vonal fölött darazsak módjára repkednek oda-vissza a szakadár Smith-rezsimmel és a fajvédő Dél-Afrikával rokonszenvező fehérek, Zambia gazdaságának mai, igaz, január óta némileg megrendszabályozott irányítói. A Tan-Zam vasút még csak terv ... Amennyire meglepett kezdetben ez a hétvégi fehér „repülőinvázió", később annál inkább segített megérteni Zambia különleges helyzetét. Az Egyesült Nemzeti Függetlenségi Párt (UNIPj székházában funkcionáriusok mutattak rá arra, hogy földrajzi adottságai miatt milyen nehéz lépéseket kellett tennie Kaunda elnöknek ahhoz, hogy országát a „félútról" elmozdítsa Afrika progresszív államai felé. Réztermelésével ugyan a kontinens leggazdagabb országai közé sorolhatjuk, de északi szomszédját, Tanzániát kivéve, szinte kivétel nélkül ellenséges terület határolja. A szakadár Rhodesia rendszerében dob át szabotőröket, akik például felrobbantották a Luangwa-hidat. Mozambique-ből portugál bombázórepülőgépek támadták, Angolából is betörtek területére, Kongó és Malawi pedig nem számíthatók jószomszédnak... A korábbi Brit Kö zép-Afrikai Államszövetségen belül a mai Zambiát, Malawit és Rhodesiát sok közös szál kötötte össze, például a közös vasút, az egymást kiegészítő gazdasági szerkezet. Amikor öt évvel ezelőtt Rhodesia önkényesen kinyilatkoztatta függetlenségét — ezek a szálak egyik napról a másikra elszakadtak. (Folytatjuk) Lusaka — a Cairo Roadon épülő magasházak a vasút felől. j A szerző felvétele) L E. KISCH HARMINCÉVES HÁBORÚJA A „SZÁGULDÓ RIPORTER" SZÜLETÉSÉNEK 85. ÉVFORDULÓJA E

gon Ervin Kisch a kommunista mozgalom keletkezésének és fejlődésének időszakában a modern szocialista riport megteremtője volt. A' szocialista riport már előtte is létezett, Marx és Engels voltak a művelői. Mindenesetre érdemes elgondolkodni afelett, hogy az átlagos, vagy csak alig valamivel az átlag felett álló hírhajszoló, lokális jelentőségű újságíró, a prostitúció, az alvilág éjszakai élete divattémýrt meglovagoló és a zolai naturalizmus ábrázoló eszközeit alkalmazó fiatalember, aki arra vágyott, hogy író, vagy még inkább híres színpadi szerző legyen — forradalmár lett, aktív forradalmár és nemcsak a forradalom igéit tajtékozó kávéházi irodalmár. Olyan emberré vált, aki a marxi—lenini világnézetet fenntartás nélkül eszmeileg a magáénak vallotta és mint szervező, agitátor és propagandista, sőt, ha kellett, kezében puskával is, fegyelmezetten teljesítette a párttag kötelességét. Kisch nemcsak a társadalmi hiányosságok megfigyelője és bírálója, hanem a proletárforradalom fegyelmezett katonája volt, aki „a világsajtó előretolt állásán teljesített szolgálatot" (D. Zaszlavszkijj. Nem a burzsoá, hanem a kommunista világsajtóban. Olyan jól irt, hogy egyes riportjait és tárcáit a liberális burzsoá sajtó is átvette. Nem „szenzációkról" írt (amelyeket jobban honoráltak), amelyek azonban ártottak volna a kommunista mozgalomnak, a Szovjetuniónak és amelyeket a burzsoázia felhasználhatott volna a kommunisták ellen. Ilyesmit Kisch nem írt. Ezért életében — bár híres szerző volt — soha nem volt folyószámlája. Szegény maradt. Amikor nagy utakra indult, például Ausztráliába, az elvtársak adták össze a pénzt, és amikor Amerikába utazott, a hajón egyszerű tengerészként munkával szerezte meg az útiköltséget. És a gondos, szerény, a feleség és a titkárnő feladatát is vállaló Gizellán kívül senki sem gondoskodott Kisch számára a „szükséges feltételekről", sem a „megfelelő alkotó környezet" kialakításáról. Ha pedig valamilyen pénzhez jutott, mindig volt körülötte néhány nyomorgó elvtárs, akiken segíteni kellett. m Kisch aránylag nehezen és nem fiatal korában vált kommunistává. Maga írja, hogy a reformgondolatokkal (tulajdonképpen csak a háború idején kezdte nagy érdeklődéssel tanulmányozni a szocialista irodalmat, Bernsteint, Kautskyt és természetesen Marxot és Engelst) 1918-ban végzett — tehát már 35 éves korában — amikor megértette, hogy a Németországban megalakuló zitnmerwaldi baloldalnak helyes szocialista programja van. Elutasította a szociáldemokrata jobboldali reformizmust, és Karol Liebknecht, Roza Luxemburg, Franz M9hring szellemével összhangban megértette a „szociális forradalom", a saját burzsoázia ellen irányuló forradalmi hatalmi harc elkerülhetetlen időszerűségét. Kisch számára ez az elméleti felismerés az élő gyakorlatot jelentette: Bécsben bekapcsolódott a forradalmi munkásmozgalomba, segített megszervezni (1918-ban) a januári sztrájkot, és az illegális katonatanács tagja lett, ami tiszt számára feje kockáztatását jelentette, mert ahogy Karel Havlíček Borovský írta, a haditörvényszék valamennyi paragrafust egyetlen tölténytáskában bord. Mint a katonatanács tagja nagyon áldozatkész, agitációs és szervező tevékenységet végzett. Ezért 1918. november 1-én már élvezett annyi bizalmat, hogy néhány más elvtárssal megalakítsa a bécsi Vörös Gárdáf, ..a proletariátus fegyveres öklét", és a katonák megválasztották első parancsnokukká. Azonban Kisch még akkor sem volt marxista—leninista, még igen sok utópisztikus, anarcho-szindikalista elképzelése volt. A mindennapi harcos gyakorlat, az orosz forradalom lelkesítő eseményei, Lenin műveinek alapos tanulmányozása azonban kialakította marxi—lenini világnézetét és életének utolsó napjáig harcolt ennek megvalósításáért. |#isch nem volt „száguldó ™ riporter" (ezt az elnevezést csak a kor által fetisizált gyorsaságot hangzatosan alliteráló „Rasender Reporter" cím miatt vállalta), hanem lassú léptekkel haladó, alaposan tanulmányozó riporter volt, következetes és átgondolt taktikával harcoló riporter, aki nem rohangászott a világban, nem ugrált vonatból autóba, autóból repülőgépre, hanem aránylag keveset írt, aránylag keveset utazott, nagyon lassan írt, kínosan ügyelt a gondolatok tisztaságára, arra, hogy amit leírt, alapvetően igaz legyen és az igazságot szolgálja. Éppen ezért Kisch riportjai — egynéhány helyesebben tárcának nevezhető — szinte képszerű dokumentumként szolgálhatnak Marx és Lenin elméleti műveihez. Kisch a szemtanú életerős módszerével láttatta, mit jelent a tőkés kiuzsorázás, hogyan nyilvánul meg konkrét formában a nép életében a kapitalizmus, az imperializmus, a fasizmus. Megmutatta a burzsoá demokrácia igazi arcát és az alakuló új világ, a Szovjetunió igazi arcát is. Marx és Lenin műveinek, gondolatainak tanulmányozása után lett Kisch világméretű jelentőségű újságíró. Azután lett nagy újságíró, hogy a kommunista párt tagja és a nemzetközi kommunista mozgalom aktív harcosa lett. Az ilyen megállapításra az „objektív emberek" általában azzal a figyelmeztetéssel felelnek, hogy a kommunisták, sőt az antikommunisták között is vannak nagy és jó újságírók. Az ilyen ellenvetésre könnyű válaszolni. Ha az ügyes stilisztát, a szavakkal zsonglőrködőt, a kábítóan ható demagógot és a politikai sarlatánt nagy újságírónak tartjuk, tekintet nélkül arra, hogy az igazságot, vagy a hazugságot terjeszti-e, hogy az emberi haladást, vagy a reakciós hazugságot szolgálja-e — akkor természetesen Goebbels is „nagy újságíró" volt, és akkor „nagy újságírók" az úgynevezett burzsoá „világsajtó" mai csillagai is, akik — bár ügyes iparosként nyíltan, vagy burkoltan védelmezik az imperializmust, annak gyarmati háborúit, ellenforradalmi felforgató tevékenységét, és akik csak a tőkés uralom, tehát a kiuzsorázó társadalom megszilárdítását szolgálják. De ha csak néhány évig figyeljük az ilyen „csillagok" cikkeit, megállapíthatjuk, hogy „objektív logikájuk" se nem objektív, se nem logika, és távlati előrejelzéseik nem válnak valóra. Megállapíthatjuk, hogy hatásuk az emberi erkölcs fejlődése, az olvasók művelődése szempontjából a semmivel egyenlő, vagy pedig egészen csekély. Megállapíthatjuk, hogy ezek a csillagok igen sok friss információt kapnak (a hírszerző szervezetektől is), amelyek lehetővé teszik, hogy briliáns cikkeket írjanak, megjósolják a várható eseményeket, de nem alkotnak tartós értékeket, mert nem sajátjuk a felismerés, az elemzés marxi — lenini módszere, nem Ismerik az emberi társadalom mozgástörvényét. (Természetesen sokan vannak, akik marxista— leninista újságíróknak tartják magukat, de az elméletet és módszert nem ismerik kellőképpen, és ezért nem írnak színvonalasan. Ez azonban nem a a marxizmus—leninizmus hibája, j A

zok közé tartozik Kisch, akik Közép-Európában elsőként ismerték fel, hogy amennyibén szocialista társadalmat akarunk, nélkülözhetetlen a proletariátus diktatúrája. Most, amikor V. I. Lenin születésének századik évfordulóját ünnepeljük, a valóságnak megfelelően és büszkén mondhatjuk, hogy honfitársunk, Kisch, az elsők közé tartozott, akik Lenin eszméit propagálták, megismertették a világgal mindazt az alapvetően újat, történelmileg hatalmasat, ami a dühödten rágalmazott fiatal szovjet államban történt. Akkor, ami. kor a szocialista mozgalom olyan „öreg kozákjai", mint Karol Kautsky és a hozzá hasonlók behódoltak a szociálsovinizmusnak és a kispolgári demokratizmusnak, mert csak elméleti forradalmárok voltak, és amikor eldördültek a fegyverek, megijedtek a felelősségtől és a burzsoázia védői lettek — akkor, amikor még az olyan becsületes forradalmár, mint Roza Luxemburg sem tudta teljesen megérteni a proletárforradalom és a lenini nolitika 'örvényszerűségeit, akkor amikor a szociáldemokrácia , "é

r;i harcosai" krokodilkönnyeket hullattak amiatt, hogy Lenin milyen „antidemokratikus" módon robbantotta szét az alkotmányos szerkezetet — és ezzel „megsértette az igazi demokráciát" — Kisch Bécsben a munkásoknak és a katonáknak előadásokat tartott a proletárdiktatúra szükségszerűségéről, a mensevizmus, vagyis a szociáldemokrácia elleni harc nélkülözhetetlenségéről, és megértette a bolsevikok történelmi szerepét. „Lenin feladata — írta Kisch 1918 januárjában — most nem a demokrácia, hanem a forradalom. A bolsevikok háborút folytatnak, véres, kíméletlen háborút a belső ellenségként megjelenő osztályok ellen ... A polgárháború romjain nő ki egyszer az orosz demokrácia ... Lenin terrorja elkerülhetetlen produktum ..." Kisch az elsők között győződött meg személyesen arról, hogyan tér át az első szocialista állam a polgárháború és az intervenció korából az építés korszakába. Meglátja és megírja az igazat, nem hallgatja el a hiányokat, a nehézségeket, ellenkezőleg, kidomborítva mutatja meg ezeket. Azt, amit olyan híres emberek, mint H. G. Wells és más burzsoá újságírók sem látták, a marxista—leninista Kisch megérti, látja és propagálja: „Minden gyönyörű, és aki ebben kételkedik, az buta" (Cárok, pópák, bolsevikok). Kisch egy második könyvet is írt a Szovjetunióról, amelyben összefoglalta, mit tett az első évtizedben a szocialista állam az egész emberiség fejlődéséért, az egész világ megváltoztatáséért. Nagyon sok szép, tiszteletteljes és harcosan lelkesedő riportot és cikket írt V. I. Leninről, a Szovjetunióról, annak világtörténelmi jelentőségéről, a humanizmusért, a haladásért vívott harcáról. Amit fél évvel a halála előtt az NOSZF 30. évfordulójáról írt, azt joggal tarthatjuk Kisch politikai testamentumának: „A Nagy Októbari Szocialista Forradalom két frontra osztotta az emberiséget: az igazság és a hazugság frontjára. A Szovjetunió ellenfelei hatalmas és sokoldalú propagandát indítottak, amely hatást gyakorolt az emberek millióira ... Még nem ért véget korunk harmincéves háborúja. Mindazokat a rágalmakat, melyeket a fasizmust megelőző kapitalizmus ötlőtt kí a Szovjetunió ellen ... később a fasizmus használta fel... Mindenki, aki Nyugaton felszólalt a tömegek ilyen áldatlan elbutítása ellen, hatósági üldözés, sajtóhadjárat és gazdasági bojkott célpontjává vált. .. E

gész nemzetek kapták az életet és a szabadságot annak a Szovjetuniónak a kezéből, amelyről — a megmentettek — 1917-től kezdve csak rágalmakat olvastak. És elhitték ezeket. A frontok még mindig léteznek. Az igazság és a hazugság ugyanolyan zárt sorokban és elszántan áll szembe egymással, mint harminc évvel ezelőtt, és minden becsületes ember kötelessége, hogy az igazság mellé állon." A harmincéves háború, amelyről Kisch beszélt, immár ötven éves lett és tovább folyik. Ezért az E. E. Kisch születésének 85. évfordulója alkalmából írt cikket a legidőszerűbben csak saját, fent idézett szavaival fejezhettük be. EUDOVtT SULC 1U7U IV. 29.