Új Szó, 1970. április (23. évfolyam, 76-101. szám)

1970-04-28 / 99. szám, kedd

SEBES TIBOR RIPORTSOROZATA Lusakában és a Viktóriazuhatagnál Amikor Tanzániából a zambiai fővárosba repülve a gépen elővettem a Lusaka-szálló igazgatójától kapott levelet, melyben visszaigazolta szobafoglalási kérelmemet, a cégjelzés mellett egy stilizált útjelzőtábla ragadta meg a figyelmemet. Északra Kairó, délre a Fokváros — mutatta az útjelző, ezzel szimbolizálva, hogy Lusaka, a zambiai főváros valahol félúton fekszik Egyiptom és Dél-Afrika között. Ahogy ebben az esetben a „félút" meghatározása nem állja meg a helyét Afrika földrajzi térképén, hiszen Zambia csupán egy ugrásra van Dél-Afrikától, s még közelebb Rhodesiához — ugyanúgy nem alkalmazhatjuk ezt a kifejezést Zambia politikájának meghatározásánál. Legalábbis nem a fő kérdésekben, noha a látszat, a lusakai utca képe gyakran becsapja a messziről érkezett látogatót ... Az első benyomások, a felhőkarcolónak beillő üzletházak és villanegyedek szinte fejbekólintottak azok után, amit olyan kis afrikai fővárosban láttam, mint Bamako, Conakry, Mogadishu, vagy akár Khartum. Pedig Lusakának is csupán kétszázezer lakosa van. Ám a mesés gazdagságú rézövezet közelében a legutóbbi másfél évtized alatt olyan rohamosan nőtt modern fővárossá, amihez nem sok hasonlót láthatunk. 1400 méteres tengerszint feletti magasságát Afrikában csak Nairobiéhoz, vagy a ritka levegőjű Addisz Abebához hasonlíthatjuk. Innen adódik kellemes, a mi méreteink szerint csaknem állandó májusi-júniusi időjárása. Februárban, vagyis „télidőben", a hűvösnek számító július és a legforróbb október között, ingujjban járhattam az óriási területen, szétszórtan épült zambiai fővárost. Autóstoppal - Lusakába A sző legrégibb értelmében „jártam" a várost, főként gyalogosan, mert akadt olyan nap, amikor egyetlen taxit sem láttam. Lusakában kevés a taxi — annál több a magán személygépkocsi. Mivel autóbuszt is ritkán lát az ember, megkérdeztem a városi információs központban: mivel közlekedhetem én, az egyszerű halandó, akinek nincs kocsija, taxira pedig hiába várok? A fekete, bemba törzsbeli kisasszony jót nevetett, azután azt tanácsolta, hogy közlekedjem autóstoppal! Valóban, Lusakában ez a szokás. Legalábbis a külföldiek számára. A fehérek és feketék egyaránt szívesen felvettek kocsijukba, amire elég gyakran került sor a Cairo Roadon levő kormányzati negyedben. Egyszerű „turistaként" kéredzkedtem fel a kocsiba, sokféle emberrel megismerkedve — ha csak futólag is — e néhány perces úton. A legérdekesebb egy öreg búr volt, aki Dél-Afrikából került az egykori ÉszakRhodesiába — a mai Zambiába. A bányák mélye kiszívta őt, most horgászik-kertészkedik, s készül vissza Johannesburgba, mint ő mondta: „meghalni". Hogy miértl „Nem akarok olyan földben nyugodni, amelyet feketék uralnak! Az öreg búr, a javíthatatlan fajgyűlölő ezért most elkótyavetyéli minden vagyonát, hogy Dél-Afrikában sírhelyet vehessen magának, s ott várja be a véget... Hogy Lusakát pontosan mikor alapították, arról többféle forrásban olvastam, de annyi bizonyos, hogy hatvan évvel ezelőtt volt már itt valamiféle település. A nagyravágyó Cecil Rhodes, aki csalásokkal, majd gépfegyverekkel hajtotta a brit korona uralma alá a századfordulón a matabeléket, ő tartotta életcéljának a „Cap-Cairo Route", a Fokváros és Kairó közötti vasút, illetve a Dél-Afrikától a Nílus torkolatáig terjedő egységes brit gyarmati tömb megteremtését. A megvalósulatlan Fokváros—Kairó vasút egyik pontján fekvő kis településből kialakult Lusaka csak az ötvenes években indult rohamos fejlődésnek. A Cairo Roadon magasodnak a tíz-tizenkét emeletes bankházak és irodák, de árnyékukban még meghúzódnak az Indiai és a pakisztáni kereskedők kis üzletei, bazárjai. A pénzt a Copperbeltben keresik A Cairo Road az üzleti élet központja, elegáns áruházaiban és szalonjaiban minden kapható, akárcsak Londonban, Rómában vagy Párizsban. Persze drágábban. S az idén tovább emelkedtek a luxuscikkek adói... De a pénzt nem Lusakában keresik — itt csak elköl,tik... A pénzt innen 300 kilométerrel északabbra, a Copperbelt, az úgynevezett rézövezet bányáiban keresik, vagy legalábbis ott termelik... Ez a 752 négyzetkilométernyi, de mindössze 4 millió lakosú ország — a rézből él! Több mint 750 ezer tonnás tavalyi réztermelésével megelőzte Chilét, és az Egyesült Államok, valamint a Szovjetunió mögött a harmadik helyet foglalta el a világranglistán! Exportjának 95 százaléka a rézből származik, az államkincstár pedig kétharmadrésze ebből szerzi bevételét. Mindezt nem kis önteltséggel hadarta el nekem az egyik legnagyobb réztröszt lusakai irodájában az Independet Avenuen a társaság egyik angol tisztviselője. Az udvarias sajtófőnök természetesen nyomtatásban is átnyújtotta a legfontosabb adatokat, hiszen immár a zambiai rezet kitermelő két legnagyobb külföldi — elsősorban amerikai, másodsorban angol és dél-afrikai — társaságnak nem lehet titkolnivalója. Január elsejétől ugyanis állami kézbe került a két mammutvállalat, az Angol American Corporation és a Rhodesián Selection Trust részvényeinek 51 százaléka! (Folytatjuk) HARCOK; EMLÉKEK A budapesti Zrínyi Katonai Kiadóban Harcok, emlékek címmel 1969-ben megjelent kötet kétségkívül méltó köszöntése a felszabadulás huszonötödik évfordulójának. A harminckét visszaemlékezést tartalmazó kötet betekintést nyújt a második világháború fasisztaellenes mozgalmának magyar fejezetébe. Az olvasó emberközelbe kerül azokkal a magyar antifasisztákkal, akik Európa küzdőterein harcoltak a népek közös ellensége — a fasizmus ellen. Sztrájkok és fegyveres ellenállási akciók, a magyar kommunisták illegális tevékenysége, röpcédulaterjesztés, élethalálharc a nyilasokkal, szovjet hadifoglyok megmentése, politikai foglyok kitörési kísérlete, a Szovjetunióban kiképzett magyar és más nemzetiségű antifasiszták partizánharcai elevenednek meg az olvasó előtt a közvetlen hangú visszaemlékezésekben. A szovjetunióbeli, továbbá a magyar-, lengyel- és franciaországi, jugoszláviai ós belgiumi antifasiszta küzdelmet érzékeltető érdekfeszítő visszaemlékezéseken kívül öt csehszlovákiai vonatkozású anyagot is tartalmaz a kötet. Keleti Ferenc, Kardos Eva, Kun Imre és Fábry József visszaemlékezéseiben sok érdekes adatra bukkanhat a szlovák partizánmozgalomban részt vett magyar antifasiszták vállalkozásai és küzdelmes útja iránt érdeklődő olvasó. A szlovákiai partizánharcok történetét kiegészítő visszaemlékezéseken kívül figyelemreméltó dr. Pozsonyi Tivadarnak „Magyar katonák antifasiszta harca a csehországi Týnben és környékén" című írása. Ebből, a személyes élményeken alapuló visszaemlékezésből kitűnik, hogy 1945 áprilisában közel háromszáz magyar katona, miután már előbb szembekerült a németekkel, önként felajánlotta fegyveres segítségét az illegális cseh nemzeti mozgalomnak. A szovjet és cseh partizánokkal, valamint a Týni Járási Forradalmi Nemzeti Bizottsággal szorosap együttműködő magyar egység számos harci feladatot teljesített és közel egy hónapig biztosította Týn nad Vltavou dél-csehországi város és környéke védelmét a visszavonuló fosztogató és a lakosság életét veszélyeztető SS-bandákkal szemben. A magyar katonákat a szovjet és cseh partizánok, valamint az illegális nemzeti bizottság egyenrangú szövetségesnek tekintette.A visszaemlékezés-gyűjtemény szinte valamennyi fejezetéből érződik az a nemes szándék, hogy a népeket összefogó közös haladó hagyományok ébrentartásával, az antifasiszta harcosok internacionalista magatartásának kidomborításával napjaink nemzedékéhez is -szóljanak. SOMOGYI MATYAS HARCOK, EMLÉKEK. Magyar partizánok Európa küzdőterein. Zrínyi Katonai Kiadő, Budapest, 1969. Ha lesz, modern lesz Érdekességek a Losoncon létesítendő panelgyárról A Közép-szlovákiai Magasépítő Vállalat a déli járásokban jelentősen megnövekedett lakásépítési tempóra való tekintettel panelgyárat létesít Losoncon. Jelenleg a losonci, a nagykürtös! és a rimaszombati járás épületelem-ellátására 550 —600 lakás teljesítőképességű berendezés áll rendelkezésre. Az épületelemek nagy részét a zólyomi és a vlkanovái panelgyárak szállítják. Lapunkban már szó volt arról, hogy ezek a szállítmányok a múltban számos nehézséget okoztak. A déli Járások lakásszükséglete és az építés tempója azonban meredeken felfelé ível: a tervek szerint az 1971—1975-ös években az említett három járásban 5615 lakást építenek, tehát évente átlagosan 1123-at. Ezt az irányszámot szinte lehetetlen elérni a meglevő berendezésekkel. Az új panelgyár a tervek szerint 5 hektáros területen Losonc és Apátfalu között épül majd fel. Teljesítőképessége évi 500 lakás, ami a jelenlegi kapacitás megkétszerezését jelentené. A berendezést mindenfajta épületelem készítésére tervezik, a födém- és a lépcsőházpanelek kivételével. A berendezés felette korszerű lesz és két 55 méter hosszú csarnokban szerelik fel. A futószalag végén az épületelemeket ellátják ablak- és ajtókeretekkel, majd elvégzik a bádogosmunkákat. Három daru oldja meg az anyagmozgatást. Saját hőtelep is létesül földgáz-tüzelőanyagra. A panelgyárban 63 ember dolgozik majd két műszakban, s mindegyikük munkájának pénzben kifejezett értéke évi 212 570 korona lesz. A berendezés a legkorszerűbb lesz.' Jellemző a beruházás összetevőinek aránya: míg az építkezés csak 5 millió 655 ezer koronát igényel, addig a berendezés 8 millió 684 ezret. A tervek szerint a losonci panelgyár építését 1971 januárjában kezdik meg, és az első épületelemeket 1972 első negyedévében kezdik gyártani. Mivel „házgyár" létesítése minden esetben egy-egy vidék fellendülésének biztos jele, megnyugvással könyvelhetjük el, hogy Közép-Szlovákia déli Járásai a lakásépítkezés terén is a korszerű fejlesztés útjára léptek. (vil.) Aminek csak örülni lehet Szlovák szakos pedagógusaink, de egész pedagógustársadalmunk és közvéleményünk is állandó figyelemmel kísérik az iskoláinkban folyó szlovák nyelvoktatást. Ma már a magyar szülök túlnyomó többsége a nagy Komenský tanításának ismeretében vallja, hogy a magyar anyanyelvű diákoknak a magyar tannyelvű iskolákban kell a szlovák nyelvet elsajátítaniuk. Örvendetes valóság tehát, hogy az illetékesek minden eszközzel igyekeznek a szlovák nyelvoktatás színvonalát állandóan emelni. Ezt a célt hivatott szolgálni az alapiskolák 5—9. évfolyama számára megindított Priatef című szlovák diáklap is, melynek szükségességét a gyakorló pedagógusok már vagy jó évtizede hangoztatták. A „főbb későn, mint soha" közmondás jegyében fnlyó év márciusában megindított lap kedvező fogadtatása azt látszik igazolni, hogy a gyakorló pedagógusuknak e lappal szemben támasztott igénye teljes mértékben indokolt és helyes volt. A lap első (márciusi) számát az Ipolysági magyar iskolák diákjai nem kapták meg. — Mi ennek az oka? — tettük fel a kérdést az Oktatásügyi Minisztérium magyar osztálya dolgozójának, Szamos László tanfelügyelő elvtársnak, aki egyben a Priatef nímfi lap szerkesztő bizottságának vezetője is. — Ezúttal nem a posta a hibás — hangzott a válasz. Egyszerűen arról van szó csupán, hogy az iskolák a vártnál jóval nagyobb érdeklődést tanúsítottak a lap iránt, amelynek első száma néhány ezerrel alacsonyabb példányszámban jelent meg, mint amennyit az iskolák igényeltek. Ezért több iskolába, így az ipolysági magyar tannyelvű iskolákba is, nem jutott az első számból egyetlen példány sem. A 2. számtól kezdődően azon ban az iskolák igényeinek megfelelően lesz szabályozva a Priatef példányszáma. — Miért maradtak ki a lap szerkesztési koncepciójából a II. ciklusú, tehát a középiskolák? — érdeklődtiink tovább. — A lap terjedelme pillanatnyilag nem teszi lehetővé, hogy a II. ciklusú iskolák tanulóinak érdeklődésére is számot tartó írásokat is közöljünk. Lehetett volna ngyan a lap terjedelmét növelni, de ez az ár növekedésével járt volna együtt. A Priatef startja tehát sikeresnek mondható. Ismét bebizonyosodott, ami a magyar oktatásügy eltelt két évtizede alatt már annyiszor igazolást nyert, hogy a magyar pedagógusokra és diákságra mindenkor bátran lehet számítani, ha olyan ügyről van szó, amely a magyar iskolák egyébként is egyre színvonalasabb munkáját még inkább elősegíti. Ennek pedig csak őszintén őrülni lehet... SÁGI TÓTH TIBOR RIMASZOMBATBA KERÜLI A VÁNDORZÁSZLÚ A Közép-szlovákiai Konzervgyárak és Szeszfőzdék igazgatója, Liäka Ondrej mérnök nemrég ünnepélyes keretek között adta át a rimaszombati üzem dolgozóinak a vállalat vándorzászlaját. Az üzem szakszervezeti bizottságának elnökével, Ostrom Attilával röviddel az átadás után felelevenítettük az ünnepi aktust megelőző eseményeket. • Offtrom elvtárs, minek köszönhető üzemük sikere, hiszen a rimaszombati konzervgyárnak köztudomásúan gazdasági nehéz ségei voltak még egy-két évvel ezelőtt? — Tulajdonképpen a tavalyi esztendő sem kezdődött jól. A húskonzervet készítő üzemrészlegünk nyersanyaghiánnyal küzdött, amelynek következtében nagy kieséseink voltak. További negatív jelenségként kell megemlítenem, hogy különösen csúcsszezon idején nagy volt a munkaerőhiány< Az említett kedvezőtlen körülmények ellenére a második félévben sok minden megváltozott. Elsősorban az igazgató személye, akit hamarosan megkedveltek az üzem dolgozói. Megerősödött a munkafegyelem, -alaposabban kihasználtuk a gépeket, szocialista versenymozgalom kezdődött. Lassan mutatkozni kezdtek az új irányítás eredményei. Egyes tervezett veszteséggel előirányzott termékünk gyártásában évek óta először nyereséget értünk el. Így történhetett meg aztán, hogy az elmúlt gazdasági évet 4 millió 365 ezer koronás nyereséggel zártuk. • A kívülállók, a fogyasztók ia megfigyelhették, hogy egyes hagyományos termékek gyártását korlátozták vagy teljesen leállították, és új árnk termelését kezdték meg. Milyen okból? — Az évek során a fogyasztó igénye és ízlése változik. Nekünk elsősorban a piac igényelt kell figyelembe venni. Ma lekvárokból, dzsemekből kisebb a kereslet, mint néhány évvel ezelőtt. Ugyanakkor megnövekedett a gyümölcslevek fogyasztása. Ha már a gyümölcsleveknél tartunk, el kell mondanom, hogy népszerű termékünkön, a Karola-italon kívül a közelmúltban megkezdtük az őszibaracklé, szamócalé és narancslé gyártását. Ha a közeljövőben sikerülne elegendő mennyiségű sárgarépát biztosítani (a Karola-italhoz), akkori egy másik visszatérő problémát is megoldhatnánk. Mint már említettem, a nyári idényÍjén munkaerőhiánnyal küzdünk. Szinte természetes, hogy néhány hónapi időtartamra nem szívesen jönnek hozzánk az emberek. A Karola-ital gyártásával azonban az ún. holt szezonban is foglalkoztatni tudnánk a dolgozókat. • A vándorzászló elnyerése bizonyos mértékben kötelezi is a közei hetvenéves üzem munkásgárdáját. Mi erről a véleménye? — Soltész mérnöknek, üzemünk igazgatójának szavaiból is kitűnik, hogy most már huzamosabb ideig itt szeretnénk tartani az igazgatóság vándorzászlaját. Márpedig nehezebb lesz ezt megtartani, mint megszerezni volt! Mert bizony sok még a tennivaló! Az 1970. évi tervfeladatok lényegesen nagyobbak az előző évinél. Ezeket csak fokozottabb munkaaktivitással, gépállományunk korszerűsítésével, és ami talán a legfontosabb: raktározási kapacitásunk bővítésével érhetjük el. Az eddigieknél hathatósabb együttműködésre lesz szükség a JMT-vel és a környék mezőgazdasági üzemeivel. • Az üzem szakszervezeti bizottsága is részt vállal a feladatokból? — Nem is keveset. Az üzem igazgatójával és pártszervezetével karöltve termelési értekezleten vitatjuk meg az előttünk álló feladatokat. A szakszervezetnek fontos szerepet kell vállalnia üzemünk munkatermelékenységének növelésében, a munkafegyelem megszilárdításában és a kitűzött feladatok teljesítésében. HACSI ATTILA 1970.