Új Szó, 1970. április (23. évfolyam, 76-101. szám)

1970-04-24 / 96. szám, péntek

A LEGFONTOSABB SZAKASZ Ha a párttépítés lenini ©Íveinek deformitásáról beszélünk, akkor elsősorban a kádermunkában tapasztalt fogyatékossá­gokat említjük. A párttagok a tagkönyvcserével kapcsolatos beszélgetéseken gyakran szólnak arról, hogy egy-egy párt­szerv milyen hibákat követett el káderpolitikájában. Az utóbbi évtizedben nem egy járásban kerültek vezető funkcióba olyan egyének, akiknek „igazi" arcát csak 1968 januárja, de főként augusztusa után ismerték meg. A párttagok azt mondják, eze­ket az egyéneket a pártszerv választotta ki tisztségük betöl­tésére, hogy ott a párt politikáját érvényesítsék. Egyesek közülük visszaéltek a funkciójukból származó hatalommal és éppen az őket tisztségre javasló pártszerv ellen fordultak. Ha egy egy ilyen konkrét esetet visszapergetünk, akkor feltétlenül elítéljük a pártszerv felületességét, pontosabban a káderek kiválasztásának „gyakorlatát". Mert itt kezdődött a kádermun­kában a lenini elvek megsértése. Az osztályellenség „megszű­nésének" és az osztályok „egybeolvadásának" elmélete <1 ká­dermunkában az osztályszempontnak mint kritériumnak hát­térbe szorítását jelentette. A beszélgetéseken gyakran említik, liogy munkahelyükön az utóbbi évtizedben az „alkalmazkodó" egyének kerültek funkciókba. Az emberek jól tudják, kik a karrieristák, a „pén­zért mindenre képes" egyének. A beszélgetések kiváló alkal­mat nyújtanak arra, hogy a bizottságok ezeket az eseteket külön-külön megvizsgálják az érintettek munkájának, állásfog­lalásának értékelésekor. Nem vitás, az értékelő bizottságok kádermunkát végeznek, méghozzá a szó legteljesebb értelmé­ben. S bizony a kizárásra javasolt egyéneknél gyakran felte­szik a kérdést: ki ajánlotta a felelős tisztségre? A kádermun­köban érvényesülő liberalizmus és ösztönösség több járásban tényszerűen kimutatható, ha az 1968-as pártkonferenciákőn megválasztott pártszerv összetételét vizsgáljuk. Példák bizo­nyítják, a kádarmunkában 1968 januárja után eddig soha nem tapasztalt mértékben helyet kapott a szubjektivizmus. A párt­hoz való hűség, a funkció betöltéséhez szükséges szakmai, politikai képzettség, valamint az erkölcsi értékek, a munká­hoz való viszony, a szilárd jellein, az őszinteség, a szerény­ség stb. csupán „elvi" kritériumként szerepeltek. Valójában n kiválasztás alapját a „haladó" és „maradi" meghatározás jelentette. Helyenként arra is fény derül a beszélgetéseken, hogy kik voltak azok az „elvtársak", akik kisajátították maguknak a „haladó" és „maradi" jelzők osztogatását. Akik — bármely szinten — ezt a tevékenységet folytatták, nem sorolhatók a megtévesztettek közé, nincs helyük a pártban. Arról is szólni kell, hogy a kádermunkával kapcsolatban egyes párttagok helytelenül általánosítanak. Tényként kell leszögeznünk -— a fent említett gyakorlat ellenére — az 1968 januárját követő tizenöt hónapban becsületes kommunistákat és pártonkívülie­ket is „kiemeltek" felelős politikai és gazdasági tisztségekbe. S közülük többen — függetlenül attól, hogy milyen célt kö­vettek azok, akik őket ezekre a helyekre tették — a legválsá­gosabb időkben is helytálltak. S bár ezek a párttagok szám­szerint kevesen vannak, semmi sem jogosít fel arra, hogy fe­lelőtlenül általánosítsunk és mindenkiben „kételkedjünk", aki az említett időszakban került funkcióba. Teljesen természetes, hogy azok a párttagok és pártonkívüliek, akik élvezik a párt bizalmát, továbbra is tisztségükben maradnak. S történik mindez annak ellenére, hogy az augusztus után emigrált új­ságíró „kollégáink" — különböző hullámhosszon — napról nap­ra arról igyekeznek „meggyőzni": a tagkönyvcsere során min­denkit eltávolítanak, akit a dubčeki vezetés idején emeltek funkcióba. Micsoda naivság! Vagy talán mégsem az? Ezek az emberek a saját gyakorlatuk alapján ítélnek. Ök valóban szí­vesen leváltottak volna mindenkit, akit január előtt neveztek ki funkciójába. Hirdették: a vezető helyekre „tiszta kezű" embereket kell tenni. Szükségtelen folytatni, jól ismerjük a következményeket. A kiválasztás eme módszerének semmi kö­zo nem volt a lenini káderpolitikához. Ellenségeink igen jól tudják, hogy a kádernuuikánkban el­követett hibák okozzák a legnagyobb kárt, ez :k felszámolása igényli a legtöbb időt és energiát. Nem véletlen, hogy a „ha­ladás" képviselői éppen erre a szakaszra összpontosították támadásuk erejét. Lenin a kádermunkát a pártmunka legfon­tosabb szakaszának nevezte. A legfelsőbb pártszarv — egy év óta — a lenini elveket igyekszik érvényesíteni a kádermun­kában. A beszélgetéseken elhangzó véleményük figyelmeztet­nek: feltétlenül szükséges, hogy az elvet — minden pártszerv kiválasztja, neveli és széthelyezi kádereit — következeteseb­ben érvényesítsük a gyakorlatban. A legfontosabb, hogy már a kiválasztást a lenini kritériumok szerint végezzük. A káder­munka azért a legfontosabb szakasz, mert a párt csakis he­lyes káderpolitikájával teremthet szilárd alapot vezető szere­pének érvényesítéséhez. CSETÖ JÁNOS // Hogyan kereskedünk a világgal? A DEVIZA NEM HULL AZ ÉGBŐL Beszélgetés ANDREJ BARČÁK külkereskedelmi miniszterrel Noha külkereskedelmünk forgalma az utóbbi tíz esztendő alatt jóformán megkétszereződött — az eredmények jobbak is lehetnének. Ezt szem előtt tartva beszélgettünk Andrej Barčák külkereskedelmi miniszterrel, aki a következőkép­pen válaszolt kérdéseinkre. • Ismeretes, hogy iparunk­nak mindenekelőtt nyers­anyagokra van szüksége, me­lyekben hazánk nem bővelke­dik. Milyen mértékben bizto­sították az idei évre a nyers­anyagok behozatalát? — Az, hogy mennyi árut im­portálunk, elsősorban fizetési mérlegünktől függ, mely jelen­leg sem a szocialista, sem a kapitalista országok viszonyla­tában nem a legjobb. Behozata­lunknak az exportált árunkért szerzett deviza mennyiségéhez kell igazodnia. Véleményem szerint az ipar részére elegendő külföldi nyers­anyagot biztosíthatunk, feltéve, hogy az ipar teljesíteni fogja a külkereskedelmi tervben előírt exportfeladatait. De ugyanilyen fontosnak tartom, hogy a beho zott és a hazai nyersanyagokat célszerűbben és gazdaságosab­ban használjuk fel, hogy a szin­tetikus anyagokat gyorsabb ütemben vezessük be, illetve, hogy állandóan szorgalmazzuk a tudományos-műszaki hala dást. • Különösen milyen áru fajtáink iránt mutatkozik ér­deklődés külföldön? — Főleg gépeket és gépije rendezéseket exportálunk, ve­vőink teljes megelégedésére. A csehszlovák gépipar ma össz­termelésének negyedrészét szál­lítja külföldre. Fogyatékossá­gunk, hogy a gyártási költsé­gek sok helyütt még magasab­bak a kelleténél, mert a nyers­anyaggal, a villanyárammal stb. nem takarékoskodunk eléggé, Ám ezek a kedvezőtlen jelen­ségek —, véleményem szerint — az új technika rugalmasabb bevezetésével, a termelés fej­lesztésével megszűnhetnek. CH­lunk ugyanis az, hogy termé­keinkkel mind a szocialista, mind a kapitalista országok egyre fokozódó igényeit általá­nos megelégedésre kielégítsük. Ez természetesen csak jó minő­ségű áruval érhető el. Gépeinken kívül ipari köz­szükségleti cikkeink is népsze­rűek külföldön, bár ezeket — a többi iparilag fejlett orszá­gokhoz viszonyítva — egyelőre csak kisebb mértékben expor­táljuk. holott éppen ezek a cik­kek biztosíthatnák a nagyobb devizabevételt. • Milyennek tartja együtt­működésünket a szocialista országokkal? — Gazdasági együttműködé­sünk elmélyítése társadalmunk további fejlesztésének a biztosi­téka. Külkereskedelmünk két­m Öl c harmadát a szocialista orszá­gokkal bonyolítjuk le (az utób­bi 10 esztendő során országaink között 600 százalékkal növeke­dett az árucsere), ám a fejlett kapitalista országokkal külke­reskedelmünk forgalma alig éri el a 20 százalékot. • Mi a feltétele külkeres­kedelmi kapcsolataink továb­bi elmélyítésének a szocialis­ta országokkal, különösen a Szovjetunióval? — Szerződéses együttműkö­désünk megfelel elképzelé­3 O Z < x rsi <s> < > < seinknek, úgyhogy az az áru­csere-forgalom további fejlesz­tését is biztosíthatja. Lehetősé­geink kihasználása azonban népgazdaságunk számos problé­májának a megoldásától függ. Nyersanyagokban, élelmiszerek­ben, közszükségleti cikkekben stb. támasztott túlzott igé­nyeink a közelmúltban a szo­cialista országokkal szemben nem maradtak következmények nélkül. A behozott cikkek el­lenértékeképp kivitelre felaján­lott árumennyiség ugyanis nem volt kielégítő. Ezzel magyaráz­ható, hogy a legtöbb szocialista országgal szemben megingott fizetési mérlegünk, vagyis meg­lehetősen eladósodtunk. Idei tervünk célja ezért min­denekelőtt: a szocialista orszá­gokkal helyreállítani külkeres­kedelmi egyensúlyunkat és biz­tosítani szerződéses kötelezett­ségeink teljesítését. • Milyen árufajtákat ho­zunk be a szocialista orszá­gokból? — Amint már említettem, a nyersanyagot, mint pl. a kőola­jat, a földgázt, a vasércet, a fé­meket a Szovjetuniótól vásárol­juk. Kölcsönösen előnyös áru­csere-forgalmunk meghaladja pl. az NSZK és Nagy-Britannia vagy akár a Nagy-Britannia és Franciaország közötti árucsere­forgalmat. De a Szovjetunióból más árufajtákat is importálunk. Az idén pl. 50 000 tv-készüléket, 6500 tranzisztoros és zsebrá­diót, 11 000 személygépkocsit, órákat, fényképezőgépeket stb. szállítanak részünkre. Ezzel szemben a Szovjetunió HZ idén a hengermű-berendezé­seken kívül vegyipari, bőrfel­dolgozó és textilipari berende­zéseket, megmunkálógépeket, Diesel-áramfejlesztő telepeket rendelt tőlünk nagy mennyiség­ben. Közszükségleti cikkeink egyötödét H Szovjetunióba ex­portáljuk. • Ismeretes, hogy hosz­szabb idő óta bizonyos köz­szükségleti cikkekben hiány mutatkozik u piacon. Milyen intézkedésekkel igyekszik a Külkereskedelmi Miniszté­rium enyhíteni ezen a hely­zeten? — A közszükségleti cikkek behozatalára ugyanaz érvényes, mint amit már a nyersanyagok behozatalával kapcsolatban ki­jelentettem. Az igényeket min­denképpen ki akarjuk elégíteni. Ezért pl. már a múlt évben is 400 millió devizakoronával, vagyis 25 százalékkal több köz­szükségleti cikket importáltunk, mint 1968-ban. Ezen a fejlődé­sen kedvezőtlen fizetési mérle­günk ellenére az idén sem szándékozunk változtatni, felté­ve persze, hogy ipari és mező­gazdasági termelésünk beváltja a hozzá fűzött reményeket. • A külkereskedelem ter­mészeténél fogva megkívánja a szövetségi népgazdasági terv alapján történő egysé­ges, központi irányítást. Mi­lyen módon biztosították ezt tekintettel a nemzeti köztár­saságokra? — A nemzetközi munkameg­osztás, nevezetesen bekapcsoló­dásunk a KGST-tagországok gazdasági integrációs folyama­tába megkívánja népgazdasá­gunk teljes egységét. Külkeres­kedelmünk magában véve, de a lobbi forma is, mint pl. a ter­melés nemzetközi szakosítása és kooperációja, vagy íikár a tudományos-műszaki együttmű­ködés egyenesen megköveteli az integrációhoz vezető folya­matokat. Ezekhez az objektív irányzatokhoz és követelmé­nyekhez igazodik külkereske­delmünk, amiért a CSSZSZK Külkereskedelmi Minisztériumá­val együtt a szövetségi és nem­zeti szervek is felelnek. Az össztársadalmi célok és érde­kek a külkereskedelemben, te­hát az egész irányítási rend­szerben jutnak kifejezésre, melyben a főszerepet a szövet­ségi külkereskedelmi terv és az ebből következő gazdasági és kereskedelempolitikai jellegű tényezők, a káderpolitika, az anyagi érdekeltség stb. elvei játsszák. A külkereskedelem irányításának legfőbb eszközei až egész ország területén egy­ségesek. • Az elmúlt két év alatt aránytalanul emelkedett a külkereskedelmi tevékenysé­get folytató vállalatok szá­ma. Mit tesz a Külkereske­delmi Minisztérium a helyzet orvoslása érdekében? — Célunk a rend helyreállí­tása, hogy az össztársadalmi érdekeknek megfelelően egysé­gesen lépjünk fel a külföldi pia­cokon és a hazai integrációs folyamatokat támogatva célsze­rű gazdasági és szervezési in­tézkedésekkel közös nevezőre hozzuk a termelés és a külke­reskedelem érdekeit. A külkereskedelmi tevékeny­séget folytató vállalatok ellen­őrzése már folyamatban is van. Azoktól, amelyek veszélyezte­tik nz össztársadalmi érdeke­ket, illetve amelyeknek tevé­kenységét jelentéktelennek tartjuk, vagy ha a dezintegrá­ciót segítik elő, természetesen megvonjuk a jogosultságot. • Milyen mértékben veszi ki részét Szlovákia a szocia­lista és a kapitalista orszá­gokba irányuló országos kivi­telből? — A szlovákiai termelőválla­latok 1969-ben 14,5 százalékban részesedtek az országos export­ban. Ám a behozatalból na­gyobb mértékben, éspedig 21,2 százalékban (19,5 százalékban a szocialista és 23,9 százalék­ban a kapitalista országokból.) Ezek a számok arra mulat­nak, hogy Szlovákiának a cseh­szlovák külkereskedelemben való részvétele nem felel meg jelenlegi részesedésének a csehszlovák ipari és mezőgaz­dasági termelésben vagyis írum használjuk ki maradéktalanul Szlovákia lehetőségeit a külke­reskedelem és az egész ország gazdasága érdekében. Föderális gazdasági politikánk és az ille­tékes nemzeti szervek sürgető feladata tehát — Szlovákia és » cseh országrészek gazdasági színvonala kiegyenlítésének ke­relében — Szlovákia- részesedé­sének a fokozatos növelése a külkereskedelemben is. Ezért tehát több szlovákiai vállalatot kell bekapcsolnunk a csehszlo­vák külkereskedelembe, ami bi­zonyos ágazatokban országos jogkörrel rendelkező külkeres­kedelmi vállalatok létesítését teszi szükségessé Szlovákia te­rületén. A már működő külkereske­delmi vállalatok, pl. a Chema­pol, a Kerametal, a Martimex, az Intercoop, a Slovart, a Tech­noexport mellett néhány szlo­vákiai ipari vállalatnak jpl. a Chirana, az Omnia, a Drevo­unia) már megvan a jogosult­sága a külkereskedelmi tevé­kenységre. KARDOS MARTA 1970. IV 24.

Next

/
Oldalképek
Tartalom