Új Szó, 1970. április (23. évfolyam, 76-101. szám)

1970-04-22 / 94. szám, szerda

LEONYID BREZSNYEV ELVTÁRS BESZÉDE 22. IFolytatás a B. oldalról) szocialista világrendszer továbbfejlesztéséhez. hatalma, felzárkózottsága és egysége megszilárdításához. Amikor Lenin elemezte a kapitalista társadalom új jelenségeit, meghatározta az imperializmusnak, mint a kapita!

;zmus monopolista szakaszának legfontosabb jellemvonásait, valamint a fejlődés irányát. A burzsoá társadalom, hangsúlyozta Lenin, a monopóliumoktól az államosítás felé halad, tehát az állami monopolkapitalizmushoz. Pontosan meghatározta az imperializmus történelmi helyét, mint a kapitalizmus utolsó szakaszát, a szocializmushoz vezető kaput. Az imperializmus abban az irányban fejlődött, ahogy azt Lenin feltételezte. A kapitalizmusnak, mint világrendszernek általános válsága tovább mélyül. A mai imperializmus a nagy monopóliumok korlátlan hatalmának világa és hatalmuk tovább növekszik. A burzsoázia osztályuralma megőrzésének fő eszköze a monopóliumok és az állam hatalmának összekapcsolása, a szocializmus világa, a munkásosztály és a Aéptömegek demokratikus mozgalma elleni harc egységes gépezetében. Bebizonyosodott az imperializmus politikai alapjának lenini elemzése, amit röviden, de nagyon találóan így határozott meg: reakció az egész vonalon. A világ népei egyre jobban ráébrednek arra, hogy az imperializmust, — mely már két világháborúba sodorta az emberiséget, — nem lehet ma elválasztani az olyan gaztettektől, mint az agresszív háború, a más országok és nemzetek életébe való könyörtelen beavatkozás, a faji üldözés és gyarmatosítók gaztettei, az olyan népellenes politikai rendszerektől, melyek már régen túlélték Önmagukat. Az imperializmus szülte a fasizmust, a sötétség és a reakció embertelen megnyilvánulását. Soha nem tapasztalt méreteket öltött a militarizmus, mely behatolt a burzsoá államok társadalmi életének minden pórusába. A világ nemzetei egyre világosabban látják: az imperializmus hatalmas, termelő gépezetet épített ki, de ez csak a kapitalista tőkések kis csoportjának hatalmát és gazdagságát növeli. A világtőke uralma alatt milliók éheznek és nyomorognak. Az imperializmus a technika legnagyobb vívmányait a dolgozók milliói kizsákmányolásának fokozására, a rablóháborúk előkészítésére használja ki. Az emberiség az életek százezreivel, a háborúk áldozataival, az embertelen kizsákmányolás áldozataival fizet az imperializmus létezéséért. Milyen távlatokat nyújt ez az antihumánus rendszer az embernek? Csakis egyet: még több vért és izzadtságot, még több bebörtönözöttet, nyomorékot és meggyilkoltat, a népeknek még nagyobb veszélyt. A mai kapitalizmus eszme nélküli és jövőtlen társadalom. Ennek következménye az erkölcsi bomlás, a szellemi üresség, a butító elpolgáriasodás, melyet a polgári álkultúra is támogat. Ennek következménye, hogy a nyugati országokban terjed a bűnözés, terjed a narkománia és pornográfia hulláma, az érzelmek elferdülnek. a lelkek meg nyomorognak. Ma új erővel hatnak Lenin szavai, melyekkel megbélyegezte az imperializmust: bárhová néz az ember, mindenütt olyan feladatok lát, melyeket az emberiség nyugodtan mindjárt megoldhatna. Ezt azonban a kapitalizmus akadályozza. A gazdagság egész hegyeit halmozta fel, és az embereket e gazdagság rabszolgáivá tette. A mai kapitalista társadalom egész arculata meggyőzően bizonyítja, milyen helyes volt Leninnek ez a jellemzése. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy megfeledkezhPtünk arról, milyen veszélyt jelent az imperializmus. Ezt a veszélyt semmiképpen sem becsülhetjük le. Az imperializmus nem dől össze maga, automatikusan. Még mindig elég erős. Megdöntéséhez a forradalmi erők aktív, határozott tetteire van szükség. Ezek az erők léteznek. Harcuk frontja egyre szélesebb. A kommunista és munkáspártok Lenin hagyatékát szein előtt tartő tanácskozása előlerjeszlette az imperializmus elleni mai harc széles körű programját. A nem szocialista világ dolgozóinak többsége már bekapcsolódott ebbe a harcba. Az első sorokban halad a munkásosztály forradalmi élcsapata, a szocializmusért küzdő öntudatos harcosok. Azonban még nem mindenki érti tisztán a harc értelmét és végső célját. Milliók lázadnak fel azért, mert már nem bírják elviselni a kegyetlen kizsákmányolást. További milliók az alapvető emberi jogokért, elnyomott népek, szabadságáért és függetlenségéért indulnak harcba. Mások — és egyre többen vannak — a világ minden részében — felháborodottan és haragosan követelik az imperialista agresszorok véres kalandjainak befejezését. a fegyverek halmozásának megszüntetését, mivel ez már ma pusztulást hozhat az emberek millióinak. Az imperializmust egyre érzékenyebb támadások érik uralma fő központjaiban, de az elnyomott és kizsákmányolt nemzetek részéről is. A kapitalista országokban a dolgozó tömegek harca az utóbbi években olyan méreteket öltött és olyan erővel folyik, hogy jogosan kijelenthetjük: új politikai helyzet alakul ki. A franciaországi dolgozók millióinak 1968. évi politikai harca és a hatalmas sztrájkhullám, 20 millió olasz munkás általános sztrájkja tavaly novemberben, a japán munkások millióinak évente megrendezett menetei — ezek az imperializmus világa fölött kitört társadalmi zivatarok bizonyítékai. De mi ez tulajdonképpen? Spanyolország és Argentína. Chile és Uruguay, az Egyesült Államok és NyugatNémetország, Svédország — a burzsoázia egyre erősebb csapásokat kap a munkásmozgalomtól. A szakszervezetek mindenütt aktivizálódnak és fokozzák tevékenységüket. Nagyon fontos, hogy ez a harc ma már nemcsak gazdasági jelszavakért folyik. Egyre inkább a munkásosztály politikai harcává válik a szociális és a demokratikus szabadságjogokért a monopóliumok korlátlan uralma ellen. A proletárok millióinak harci akciói jelentik a legjobb választ a leninizmus ellenzőinek hazug koholmányaira, akik azt állítják, hogy a kapitalista országok munkásosztálya ma már „elvesztette" a forradalmi szellemét. Nem, a nemzetközi proletariátus harci szelleme nem aludt ki. A burzsoázia ezt nagyon jól érzi. A néptömegek egyre erősebb csapásokat mérnek az imperializmusra. Ez tagadhatatlan. A kommunisták azonban józanul értékelik a helyzetet, tudják, hogy a burzsoázia még mindig a reakciós reformista ideológia fogságában tartja a tömegeket, beleszámítva a munkásosztály jelentős részét is. De az a tudat, hogy a mai rendszer tarthatatlan, már nemcsak a proletariátus haladó részében, de a nép más rétegeiben is utal tör. Lenin arra tanította a kommunistákat, hogy a társadalmi fejlődés hirtelen változásaikor rendkívül fontos megtalálni és helyesen meghatározni a konkrét utat, vagy az események fejlődését, amely ahhoz vezetheti a tömegeket, hogy megértsék a legfontosabbat: azt hogy határozott forradalmi harcot kell vívni a kapitalista rendszer megdöntéséért. A mai időszakban kulcsfontosságú jelentőségű Leninnek az a következtetése, hogy az imperializmus korszakában egyre jobban közelednek egymáshoz és összekapcsolódnak a demokráciáért és a szocializmusért folytatott harc feladatai. Éppen ezért a burzsoá országok kommunista pártjai most kidolgozzák a demokráciáért folytatott harc programjait, melyek alapján egyesíthetik a néptömegeket a munkásosztály körül és elvezethetik őket a következő szakaszhoz, a szocializmusért folytatott harchoz. Ez a stratégia teljes mértékben megfelel azoknak a céloknak, melyeket 1917-ben Lenin határozott meg, amikor hangsúlyozta, hogy a mély demokratikus változásokért folytatott harc forradalmi demokratikus állam kialakulásához vezethet, amelyben teljesen megbomlanának a nagytőke uralmának alapjai. Ez még nem szocializmus, de már nem is kapitalizmus. Ez hatalmas lépést jelent a szocializmushoz — mondotta. A forradalmi tömegek bármilyen átmeneti szakaszokat tesznek meg. a kommunisták bármilyen átmeneti programokat és jelszavakat tűznek ki a tömegek egyesítésére, mindig emlékezetükben tartják, hogy a végső döntő küzdelem még előttük áll — harc a kapitalizmus megdöntéséért, harc a szocializmusért. A kommunisták éppen azért kommunisták, mert egész harcukat alávetik e végső fő célnak. E cél nevében újabb és újabb harcos csoportokat egyesítenek a munkásosztály körül. E cél nevében fáradhatatlanul harcolnak a munkásosztály sorainak egységéért, és valamenynyi egységbontó ellen, a szociáldemokrácia jobboldali vezetőitől a baloldali avanturizmus hirdetőiig. Természetesen az élet megváltoztathatja a harc előre elkészített tervét és a fejlődés előre meghatározott feladatait. Ez ma is érvényes, amikor a lakosság újabb és újabb rétegei kapcsolódnak a politikai harcba. és akcióik néha ösztönös jellegűek. Az események fejlődésében váratlan fordulatok állhatnak be. Ezért a kommunisták számára ma különösen időszerű Lenin felhívása, hogy álljanak készen a helyzet bármilyen megváltozására, a harc bármilyen formáinak alkalmazására, — a békés, a fegyveres, a legális és az illegális harc formáira. A kapitalista országokban a Marx, Engels és Lenin tanításával felfegyverzett kommunisták gondolnak erre. Mint a nép hű fiai és megbízható élcsapat, a néptömegeket besorolják a forradalom hadseregébe. Kétségtelen, az elkövetkező évek megmutatják, hogy ez a hadsereg milyen újabb hatalmas csapásokat mér a még mindig veszélyes, de történelmileg pusztulásra ítélt imperializmusra. A mai világ hatalmas részén terülnek el az imperialista nagyhatalmak volt gyarmatai. Azok a gyarmatok, melyeknek népe az utóbbi évtizedekben hosszas, hősi harcban kivívta állami függetlenségét. Ezekben az országokban bonyolult, új folyamatok mennek végbe. E folyamatok megértéséhez az egyedüli helyes kulcsot a nagy lenini tanítás biztosítja. Lenin 1921-ben, a Komintern harmadik kongresszusán mondott beszédében hangsúlyozta ezeket a figyelemre méltó szavakat: nyilvánvaló, hogy a világforradalom elkövetkező döntő fontosságú összecsapásaiban a földkerekség lakossága többségének mozgalma, amely eleinte a nemzeti felszabadításra irányul, a kapitalizmus és az imperializmus ellen fordul, és a vártnál sokkal nagyobb forradalmi szerepet tölt be. A gyarmati birodalmak felszámolása nagy csapás volt az imperializmusra. Az imperialisták azonban nem tették le a fegyvert. Most azt akarják elérni, hogy a volt gyarmati országokban kapitalista rendszer fejlődjék. Így könnyebb volna számukra, hogy ma is kizsákmányolják őket „rugalmasabb, leleményesebb" módszerekkel. Ez a neokolonializmus lényege. Helytelen volna, ha úgy vélekednénk, hogy a mai kapitalisták politikája ártalmatlan és kezük tisztább, mint valaha. Dehogy! Ott, ahol azt szükségesnek tartják az imperialisták, ugyanúgy mint a múltban, ma is ontják a szabadságszerető népek vérét, szemtelenül beavatkoznak a fiatal államok belügyeibe, összeesküvéseket szőnek a haladó vezetők ellen, államfordulatokat készítenek elő, melyekkel el akarják távolítani a számukra nem megfelelő kormányokat. Az ilyen politikának ma számtalan példája van. A délkeletázsiai agresszió, a ciprusi intrikák, az indiai fejlemények, az afrikai országok eseményei — mindenütt felfedezhetők az imperialisták véres nyomai, a nemzetekkel szembeni ellenséges tevékenységük. Ugyanezt az irányvonalat figyelhetjük meg a Közel-Keleten. Az izraeli agresszió és a mögötte álló amerikai imperialista körök politikájának valódi célja az Egyesült Arab Köztársaság, Szíria és számos további arab ország haladó rendszerei nek felszámolása, az arab országok kőolajgazdagságának és más kincseinek szabad kizsákmányolását lehetővé tevő feltételek biztosítása. Hatalmas népi erők lépnek fel az imperialisták támadásai ellen. Az arab nemzetek aktivan és szilárdan védelmezik igazságos ügyüket. Az ő oldalukon áll a Szovjetunió, a többi szocialista ország, valamint az egész világ kommunista és demokratikus mozgalma. Meggyőződésünk: az imperialisták Ugye kudarcra van ítélve, a nemzetek szabadsága győzni fog! Az élet azt mutatja, hogy a felszabadított országok további fejlődése a nemzeti függetlenség útján elkerülhetetlenül oda vezet, hogy szembe kerüljenek az imperializmus politikájával. Ma, amikor már lényegében befejeződött a kapitalista gyarmatbirodalom felbomlása, a volt gyarmati világ új szakaszba lépett: egyre jobban előtérbe kerül nemcsak a nemzeti, hanem ma már a szociális felszabadulásért is folytatott harc. A fiatal országok a kapitalisták nélküli fejlődés, az ember ember általi kapitalista kizsákmányolása nélküli fejlődés útját keresik. Lenin meghatározta a gazda ságilag elmaradott országok nem kapitalista úton történő fejlődésének pontos távlatát. Ez a fejlődés a szocializmushoz vezet a kapitalizmus korszakának átugrásával. Ez a jóslat bebizonyosodott. Az utóbbi években a felszabadult országok jelentős csoportja komoly és mély változásokat hajtott végre a társadalmi élet egyes területein és végcéljául a szocializmus felépítését tűzte ki. A fiatal államok számára, melyek fejlődését a gyarmatosítók egész évszázadokkal visszatartották, ez természetesen nehéz feladat. A szocializmus által megkövetelt színvonalú termelőerőket kell kiépíteni, új termelőviszonyokat kell kialakítani, meg kell változtatni az emberek tudatát, a néptömegekre támaszkodó új közigazgatási apparátust kell kiépíteni. Ez a fejlődési út — hangsúlyozta Lenin — magába foglal majd számos ideiglenes szakaszt és átmeneti intézkedést. E feladatok megoldásához szükséges az egész nép — a munkások, parasztok és az értelmiség szorgalmas munkája az élcsapat vezetésével, amely tisztán látja a szocialista célokat és az ezekhez vezető utakat. Ebből a szempontból különös jelentőségű a haladó és a demokratikus erők egysége. Azok az országok, melyek a fejlődés nem kapitalista útját választották, lelkesedéssel láttak neki a munkának, mert tudják, hogy ez az összes dolgozó javát szolgálja, hozzájárul a tényleges függetlenséghez és szeretett hazájuk felvirágoztatásához. Feladatukat ma természetesen megkönnyíti az, hogy őszinte barátokra — a szocialista államokra, a többi haladó imperialistaellenes országra, valamint a kommunista világmozgalomra támaszkodhatnak. Lenin nagy jelentőséget tulajdonított a szocialista világ és a gyarmati országok aktív politikai harcot folytató nemzetei szövetsége kialakításának. Ma ez a szövetség már valóság. A Szovjetunió és kommunista pártja következetesen teljesíti Lenin hagyatékát és sokoldalúan támogatja a nemzetek felszabadító mozgalmát. E politikai irányvonalunk konkrét megnyilvánulásai azok a baráfi kapcsolatok, melyek a volt gyarmati világ számos államához fűznek bennünket. Engedjék meg, elvtársak, hogy a szovjet nép nevében tolmácsoljam a felszabadult országok nemzeteinek és vezető képviselőinek szívélyes jókívánságainkat és újabb sikereket kívánjak nekik, nehéz, de dicső harcukban! A nemzetközi fejlődés mai szakaszának jellemző vonása, hogy rendkívül megnőtt a nemzetközi kommunista mozgalom szorepe a népek életében és \ az egész emberiséget aggasztó létfontosságú problémák megoldásáért folytatott harcban. Mi, kommunisták, büszkék vagyunk arra, hogy mozgalmunk bölcsőjénél a nagy Lenin állt. Az azóta eltelt fél évszázad alatt ez a mozgalom a legbefolyásosabb politikai erővé fejlődött. A kommunista mozgalom sikerei tagadhatatlanok. Ne felejtsük el azonban, hogy az elért vívmányokat hatalmas munkával, fáradhatatlan harccal, számtalan áldozat árán vívtuk ki. Sohasem voltak még áldozatkészebb harcosok a dolgozó nép boldogságáért, mint a marxisták—leninisták Nevüket mint a valódi hősiesség példaképét emlegetik majd a nemzedékek, mint az embe riség boldog jövőjébe vetett megingathatatlan bizalom jelképét. Éljenek kommunista mozgalmunk hősei, korszakunk Prométheuszai. Elvtársak! Mindnyájunk előtt világos, hogy a kommunisták csak akkor teljesíthetik sikeresen feladataikat, ha ők maguk is egységes, felzárkózott internacionális erőként lépnek fel. Tartsuk emlékezetben a nagy Lenin hagyatékát, azt, amire tanított, hogy a munkásosztály felszabadító mozgalmának győzelmét a forradalmi internacionalisták szilárd nemzetközi szövetsége biztosítja. E szövetség megszilárdításáért vívott harcban fontos határkő volt a kommunista és munkásjtórtok tavalyi nemzetközi tanácskozása. A testvérpártok lelzárkózottsága internacionalista vonalának útjában azonban még számos akadály áll. Lenin hangsúlyozta, a kommunisták kötelessége, hogy mozgalmuk gyengeségeit ne hallgassák el, hanem azokat nyíltan bírálják, hogy minél előbb és minél határozottabban mentesüljenek tőlük. Vezérünk hagyatékához híven, ma meg kell mondanunk, hogy a kommunista mozgalomban az utóbbi években bizonyos fogyatékosságok és nehézségek mutatkoztak, amelyek számos láncszemben megzavarták e mozgalom egységét és gátolják a kommunistákat abban, hogy teljes mértékben éljenek a forradalmi harc lehetőségeivel. A baloldali opportunisták, köztük a trockisták politikájáról van szó, akik kalandorságukkal igyekeznek helyettesíteni a forradalmi mozgalom tudományosan megalapozott marxista irányvonalát. Jobboldali elhajlások megnyilvánulásáról is szó van, amelyek a lenini tanok megnyirbálására és forradalmi lényegük eltörlésére irányulnak. A forradalmi harc jelenlegi szakaszának sajátossága, hogy a jobboldali és a baloldali opportunizmus is számos esetben egybeolvad, összefonódik a nacionalista irányzatokkal. Korunkban, amikor a nemzetközi osztályharc jelentősen kiéleződött, a kommunista mozgalomban a jobboldali, valamint a baloldali elhajlások és a nacionalizmus veszélye érezhetőbb, mint bármikor azelőtt. Ezért a jobboldali és a baloldali opportunizmus, valamint a nacionalizmus elleni harcot nem lehet csupán bizonyos időszakra kiszámított kampányként folytatni. Minden típusú opportunizmussal szembeni ellenállás valamennyi marxista-leninista párt számára rendíthetetlen törvény marad. Az imperializmus elleni harc, mint Lenin hangsúlyozta, üres és hazug frázis, ha nem függ elválaszthatatlanul össze az opportunizmus elleni harccal. Az imperializmus ideológusai és politikusai intenzív felforgató tevékenységet fejtettek ki a kommunisták ellen. Minden módozatot és módszert felhasználnak, hogy gyengítsék a kommunista front egységét, hogy éket verjenek oda, ahol a legkisebb szakadás is mutatkozik. Mindez megköveteli a kommunisták aktív támadó harcának erősítését a burzsoá ideológia ellen és a kommunisták még aktívabb világmé(Folytatás a 8. oldalon)