Új Szó, 1970. március (23. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-19 / 66. szám, csütörtök

ÉRTÉKELÉS ÉS ÚTMUTATÁS Nemzeti bizottsági konferencia az érsekújvári járásiján Ezekben a napokban tartják a nemzeti bizottságok járási konferenciáit, melyeken egy negyedszázados időszak eredményeit értékelik. A kerek évforduló tehát jó alkalom arra, hogy nemzeti bizottságaink visszapillantsanak a megtett útra, leszűrjék a munkából eredő tapasztalatokat s a sikerekből erőt merítsenek a további, a régieknél nem kevésbé merész feladatok megvalósításához. Érthető tehát, hogy általában ez a két tényező — a múlt értékelése és a jövő legfőbb feladatainak megjelölése — jellemzi a nemzeti bizottságok járási konferenciáit, melyeket a kommunista párt, illetve a közigazgatásban működő kommunisták kezdeményezésére hívnak össze. A konferencia vezérgondolatáról szólva meg kell említenünk azt is, hogy a nemzeti bizottságok az ország szovjet hadsereg által történt felszabadítása 25. évfordulójának méltó megünneplését is egyik legfontosabb ügyüknek tekintik. Természetesen a konferenciákon sok szó hangzik el V. I. Lenin születése 100. évforduló-" jának megünnepléséről is. Az elmondottak értelmében hívták össze a múlt héten az érsekújvári járás nemzeti bizottságainak konferenciáját is, melyek az elmúlt időszakban általában sikerrel valósították meg a kommunista párt által kitűzött feladatokat. A képviselők általában megállták helyüket. Többségük nem esett a nacionalista hangulatok áldozatául, hű maradt a szocializmus eszméihez és a Szovjetunióhoz. 1968 januárja után azonban csökkent a képviselők tömegpolitikai munkájának aktivitása. Sőt, még mindig nem elég nagy aktivitást fejtenek ki a választók között. Pl. feledésbe merültek az olyan jól bevált módszerek, mint a választókkal valő beszélgetés, a „kérdés-felelet" estek stb. Pedig a párt politikai célja magyarázatából rét megnyilvánulását látják, ott nemcsak a terv, hanem a versenymozgalom is „törvényerejűvé válik, és teljesíti társadalmi funkcióját a népgazdaság konszolidálásában is. A nagyszombati autógyárban felismerték ennek jelentőségét, s egy lépéssel továbbjutottak, mint sok más üzem. Az újítók és az új mimkamódszerek úttörőinek versenyén kívül felújítják az üzemrészlegek és a szocialista munkabrigádok versenymozgalmát, s annak érdekében, hogy minden egyes dolgozóban felkeltsék a felelősségérzetet a vállalat eredményeiért, ismét bevezetik a termelési értekezleteket! Az ember csak sóhajtani tud, ha elgondolkodik azon, hogy a fürdővízzel együtt kiöntöttük a csecsemőt ls. Így volt ez a termelési értekezletekkel is. Elvetettük, mert jó volt. A munkáso-k és a technikusok, a mesterek és a mérnökök együtt tanácskozták meg: mit kellene még tenni, hogy a részlegen jobban menjen a munka?! Most már késő valakit hibáztatni amiatt, hogy lebecsülték és „elnémították" a termelési értekezleteket, mint a dolgozóknak a gazdaságirányításban valő részvétele egyik legkomolyabb formáját. Most az a fontos, hogy újra elismerik és teret kap gazdasági életünkben. Nem is annyira az értekezleten a hangsúly, hanem az e mb e r e n, hogy ismét szóhoz jusson a tudás, az akarat, a segítőkészség. Mert minden az emberen múlik. Ha megadjuk neki a lehetőséget, hogy kiadja magából, amit ki tud és ki akar adni, akkor nem vonul passzivitásba, mint a legutóbbi években tette. Azt jól tudja mindenki, hogy az évek óta ható gazdasági deformációkat nem szüntethetjük meg egyik napról a másikra. És azt ls jól tudja mindenki, hogy vétek lenne, ha ölbe tett kézzel várnánk a csodára, a nagy körültekintést és meggondoltságot megkövetelő „császárvágásra". A legfontosabb „intézkedéseket" magunkban kell elintézni, magunkban kell tisztázni: hol és kivel tartok, mivel és hogyan járulok és a helyi viszonyok között történő megvalósításából elsősorban a kommunista képviselőknek kell kivenniük részüket. Arra kell törekedniük, hogy minden dolgozót megnyerjenek. Közben fő feladatuknak kell tekinteniük a szocializmus minden alapértékének a rehabilitálását, az adott politikai és gazdasági helyzetből kivezető konkrét utak megkeresését. Továbbá a lakosság Internacionalista gondolkodásának megszilárdítását — a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való őszinte barátság szellemében. S természetesen a képviselőknek hatniuk kell a dolgozók munkakezdeményezése fokozására. Ezzel kapcsolatban a konferencia hangsúlyozta, hogy jól dolgozni annyit jelent, mint a párt politikáját megvalósítani. Eddig 16 járási képviselőt hívtak vissza — főleg — passzivitás miatt. A helyi és a városi nemzeti bizottságok passzív képviselői helyett is olyanokat kell majd javasolni, akik akarnak dolgozni. Főleg munkásokkal és szövetkezeti tagokkal kell feltölteni a nemzeti bizottságok képviseletét. A szervek megtisztításával egyidejűleg véghez kell vinni a nemzeti bizottságok apparátusa megtisztítását is. Az apparátus minden egyes dolgozójának nemcsak nagy szavakkal, hanem tettekkel, munkafegyelemmel és áldozatkészséggel ts bizonyítania kell, hogy az állam politikája mellett angazsálja magát. A közigazgatás dolgozóival szemben egyre nagyobb igényeket támasztanak. A járás fejlődésével kapcsolatban a konferencia résztvevői megelégedéssel nyugtázhatták, hogy az elmúlt esztendőben a nemzeti bizottságok nem kevesebb, mint 100 361 000 koronát fordítottak beruházásra. Ebből társadalmi szükségletekre 74 milliót, a szövetkezeti és az egyéni lakásépítkezés támogatására pedig 31 milliót. A tartalék- és a fejlesztési alapra tavaly 39 millió korona került. A lakosság a község-, illetve városfejlesztési munkák keretében 4 285 315 brigádórát dolgozott le, s közel 82 millió korona értéket hozott létre. Az idén a nemzeti bizottságok a párt gazdaságpolitikájának megvalósítását tűzték ki célul. 1970-ben a járás területén 500 lakást adnak át és 650 lakás építését kezdik meg. Az egyéni lakásépítés keretében 400 új családi ház épül... A beruházási építkezések tervéből kiemelkedik a párkányi papírgyár építésének befejezése. A járás székhelyén megkezdik a konzervgyár, a kórház és egy autójavító építését, kibővítik az Elektrosvit üzemet. Külön kell szólni a járás mezőgazdaságáról, amely kétségkívül a legkonszolidáltabb terület. A szövetkezetek és az állami gazdaságok a termelést tavaly 50 millió koronával túlteljesítették. Példaképpen szolgálhat ez idei kötelezettségvállalásuk is, melynek értelmében a lakosság ellátására terven felül 15 millió korona értékkel járulnak hozzá a piaci alaphoz. Ezzel szemben a nemzeti bizottságok idei kötelezettségvállalásai a tavalyiakhoz viszonyítva jóval szerényebbek, hiszen mindössze 57 millió korona értéket tesznek ki — tavaly 81 millió 763 000 koronát. A vállalt brigádórák száma is kevesebb: a tavalyi 4 258 315-tel szemben csupán 2 126 843... Vagy talán arra gondoltak az érsekújvári járásban, hogy nem az számít, mennyi órát vállainak, hanem mennyit dolgoznak? Az elmondottakból látszik, hogy nem kis feladatok várnak az érsekújvári járás nemzeti bizottságaira és lakosságára. Eddigi tevékenységüket értékelve azonban senki sem kételkedhet abban, hogy a legmerészebb feladatokat is teljesítik. FÜLÖP IMRE hozzá a nemzeti jövedelem gyarapításához, hogy. abból megkaphassam a megérdemelt részemet?! Mert előbb alkotnunk kell, hogy legyen miből osztogatni. Látnunk és tudnunk kell azt is, hogy az idei év nemcsak a konszolidálás befejezésének az időszaka, hanem átmenet az új ötéves tervhez, melynek teljesítésével újra a gazdaságilag fejlett és magas életszínvonalon álló államok közé küzdhetjük fe! magunkat. A világon és a sokak által vágyott cél nem a nagy szavakat, hanem a tetteket sürgeti. Tartalékok önmagunkban és körülöttünk A tettsiirgetés megint csak az emberen múlik. Kérni, követelni, utasítani lehet. De ez nem a legjobb módszer, és nem meggyőző módszer. Döntő tényező a saját elhatározás, felismerés: szükségét érzem annak, hogy ezt és ezt tegyem! A politikai tisztánlátás és a felelősségtudat felébresztése az egyik legérzékenyebb pont az emberekkel végzett munkában. Ennek irányában is hatniok kell a kommunistáknak és az öntudatos dolgozóknak, hogy mindenütt, minden munkahelyen végleg visszaadják az emberek önbizalmát, az eszménk iránti bizalmat. Azt, hogy mindnyájan ismételten tudatosíthassuk magunkban: a szocializmus építői vagyunk! Az évek óta tartó viszszásságok, válságok után önmagunk rehabilitálására van szükség, hogy felújítsuk önmagunkban az alkotó, teremtő munka egyik legfőbb serkentőjét, azt az emberi büszkeséget, hogy nemcsak alkotjuk, hanem építjük és továbbfejlesztjük a szocialista társadalmat. Magunk formáljuk azt a világot, amelyben élünk, tehát nem lehetünk a magunk ellenségei. Ha magamnak jót kívánok az államtól, nekem is jót kell tennem a társadalomnak, amelynek a tagja vagyok. Ha ezt felismerjük, feltárjuk magunkban ls a még kihasználatlan, rejtett tartalékokat — a cselekvőkészség és segíteniakarás előmozdító elemeit —, és nyitott szemmel fogunk járni, hogy a körülöttünk eddig még „parlagon heverő" tartalékokat is közös célkitűzéseink szolgálatába állítsuk. Régi igazság, ha jobban akarunk élni, többet kell produkálnunk. És ez nemcsak rajtunk, a mi jó akaratunkon múlik. Nagy gond hárul a gazdaság irányításáért felelős tényezőkre ís, hogy megtalálják a kivezető utat. Václav Vačok, az SZSZK iparügyi minisztere a napokban az újságírók előtt fejtegette, hogyan gyorsíthatnánk meg az előrehaladás útját. Mindenáron teljesítenünk kell az idei tervfeladatokat, fel kell számolnunk mindazt a rosszat és a káros következményeket, amelyeket az utóbbi években a jobboldali, opportunista közgazdászok okoztak gazdasági életünkben, és meg kell teremtenünk azokat a „játékszabályokat", amelyekkel fokozhatjuk a dolgozók érdekeltségét. Erre egy példát említett. Súlyos probléma a munkaerőhiány — ezt a jutalmazásban beállott káosz is előidézte. Kötve volt a gazdasági vezetők keze, elő volt írva a bérszint, a létszám, így a munkatermelékenység növelése csak szűk, előírt keretek között mozoghatott. Ebben kiaknázatlan tartalékot lát a miniszter. Megemlítette, hogy próbaképpen a kohászatban újdonságot vezetnek be, a munkatermelékenységet nem teszik függővé a létszámtól, hanem ezért ezt kapjátok. Hogy hány emberrel fogtok dolgozni, a ti dolgotok! Ezzel egyszerre több égető kérdés is megoldódhat: a munkaerőhiány felszámolása, a produktivitás növelése, és ami a legfontosabb, az anyagi érdekeltség megteremtése. Fokozatosan megtaláljuk a gazdasági nehézségekből kivezető utat. A pártszervek és a kormány jó szándéka és minden intézkedése azonban csak akkor vezethet igazán eredményhez, ha ehhez saját magunk is hozzájárulunk, és ezt elsősor ban önmagunk rehabilitálásával érhetjük el. PETRÖCI BÁLINT Amerikai kommuna Oroszországban A rosztovi területen fekvő Szejatel falucska történelme mindössze fél évszázaddal ezelőtt kezdődött, amikoris 1922 őszén 88 amerikai munkás és farmer telepedett le itt. Magukkal hoztak 3 traktort utánfutóval, két teherautót, cséplőgépet, öt megmunkálógépet, sátrakat, és két évre elegendő élelmiszert. Ez a csoport egyike volt annak a 40 önkéntes osztagnak, amely Lenin felhívását követve érkezett Oroszországba, hogy segítséget nyújtson a fiatal szovjet köztársaság gazdasági életének elindításában. A Don környéki amerikai telepesek közül a legtöbb Seatle-ből és vidékéről jött, ahol akkoriban a dolgozó nép körében erősen elharapódzott az imperialistaellenes hangulat. A seatle-i munkások szinte egymás kezéből kapkodták el Lenin: „A szovjet hatalom legközelebbi feladatai" című, az Egyesült Államokban elsőként kinyomtatott művének 20 000 példányát. New Yorkban az áttelepülök első csoportjához Ohio állambeliek is csatlakoztak. A telepeseknek a szovjet kormány 5312 hektár földet adott, hogy ezen a területen kialakítsanak egy mezőgazdasági kommunát. Nemrég meglátogattam Szejatel falut, amelynek kolhoza a XXII. pártkongresszus nevét viseli. A kolhoz földjei nem gyarapodtak az elmúlt 42 év alatt, viszont a gazdálkodás sokkal jobb és a parasztok ls összehasonlíthatatlanul jobb körülmények között élnek, mint akkor. A haszon kétszeresére növekedett. A száraz sztyeppen, ahol valamikor az egyénien gazdálkodó parasztok hektáronként csupán 6—7 cent gabonahozamot értek el, ott ma az átlagos hektárhozam 20—25 cent. A hús, tej és tojástermelés is sokszorosára növekedett. A szövetkezet évi jövedelme 1 millió rubelnél is több. Az akkori, szám szerint 500 viskóból, csupán egyetlenegy maradt meg, az is csak azért, mert egy magányos öregember nem akart tőle megválni. A kolhoztagoknak ma 30 személyautójuk és több mint 300 motorkerékpárjuk van. Szemjon Griskevics, volt traktorista már benne volt az érett férfikorban, amikor a Don-vidékre érkezett, ebben az évben 80. születésnapját ünnepli. Még ma is emlékszik, hogy annak idején micsoda lelkesedéssel építették a szocialista gazdaságot. Az akkoriban lakatlan területen rengeteg nehézségekkel kellett megküzdeniük, azonban rövid idő múlva már learathalták kollektív munkájuk gyümölcsét. Az ő kommúnájuk szolgált példaképül a környék egyénien gazdálkodó parasztjainak, akik különösen a mezőgazdasági gépeket csodálták. Az iparosítás megkezdése előtt Oroszország nem biztosíthatott gépeket valamennyi parasztjának — ez volt az az idő, amikor Lenin 100 000 tPaktorró! álmodott. Az öreg traktorista meghívott a lakásába. A szép bútorral berendezett szobák mind meghit_tek, barátságosak, példásan tiszták. Az idős házaspár jó nyugdíjat kap, mindenük megvan. A gazda olyan jól bírja magát, hogy még most ís ápolja gyümölcsöskertjét és virágokat nevel. A kommúna alapítói közé tartozik a Filippovics-család is. Georgij, a legkisebb fiú akkoriban 12 éves volt. Az iskoláit már Oroszországban végezte. Közgazdaságtant tanult és most a kolhoz főkönyvelője. Jevgenyij nevű fia okleveles mérnök, a koihoz főmérnöke. Taiszija nevű leánya pedig elárusítónő a falu boltjában. A főkönyvelő meséli, hogy a kommúna még a legjobb években sem számíthatott olyan műszaki felszereléssel, mint amilyennel ma a kolhoz rendelkezik. A kolhoztagoknak akkora jövedelmük van, amely nem egyszer magasabb, mint az iparban. A gépkezelők átlag 130—140, az állattenyésztésben dolgozók pedig 120—130 rubelt keresnek havonta. Ezenkívül minden családnak negyedhektáros háztájija is van. A kolhoz alaptökéje és a tiszta haszna is alaposan gyarapodott. A kolhoz fizeti az áramot, a vízellátást, a rádiót és az óvodás gyermekek ellátását, sőt a mezei munkák idején díjmentes étkezést biztosít tagjainak. Ráadásul a kolhoz saját költségén még iskolát és zeneiskolát is épített, fedezi a szolgáltatásokat, boltot és klubot rendezett be. A rosztovi kerületben ez a kommunista munka első kolhoza. A kommúna harmadik élő alapító tagja Oszkár Henrichson, mint finn emigráns került ki az Egyesült Államokba, ahol saját washingtoni farmján 21 évet töltött. Ma 86 éves. Ajili nevű leánya és Arvi nevű veje gondoskodnak róla. A család egyébként élénk levelezést folytat az amerikai rokonsággal, levelükben hűen beszámolnak arról, hogy milyen az élet Oroszországban. Ez bizony szép élet. A családnak jól megy, leányából mérnök lett. Ő mondja a kolhozról: — A gazdaság kitűnően jövedelmez. Hét órát dolgozunk naponta. A szolgáltatási üzemek megkönnyítik a házimunkát, a gyermekekről az óvodákban gondoskodnak ... A kommúna amerikai származású tagjai közül egyik sem panaszkodik. A szovjet emberekkel közösen küzdöttek meg a fiatal szovjet köztársaság építésének kezdeti nehézségeivel, és most ugyancsak a szovjet emberekkel közösen élvezik azokat az anyagi javakat, és szociális előnyöket, amelyekre a szovjet föld j»o)gárainak joguk van. PETR JAŠCENKO Felejthetetlen találkozás Ruttner Gyula 80 éves, nyugdíjas, zólyomi lakos. „A haza védelméért" érdemrend tulajdonosa. Ruttner elvtárs 50 évvel ezelőtt személyesen találkozott V. I. Leninnel. Emlékeit így mondta el: — Mikor 1914-ben kitört az első világháború, bevonultam az osztrák—magyar hadseregbe. Az első transzporttal kiküldtek a frontra, ahol fogságba estem. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom kitöréséig egy földművesnél dolgoztam, majd az elsők között jelentkeztem a Vörös Hadseregbe. A. Parchotnenko egységében szolgáltam. Dél-Oroszországban harcoltunk a fehérek ellen. Az 1920-as év első felében helyzetünk nagyon leromlott. Készletünk, főleg a lőszer, igen megcsappant. Parchomenko elvtárs felhívta Moszkvát és személyesen Lenin elvtárstól kért segítséget, elsősorban lőszert. Lenin elvtárs megígérte a segítséget és parancsot adott ki, hogy Parchomenko azonnal küldjön Moszkvába egy páncélvonatot néhány vagonnal. A vonat parancsnoka jelentkezzen személyesen Leninnél, a moszkvai vasútállomáson. — Az idő sürgetett, gyorsan kellett cselekedni. A harcokból Parchomenko elvtárs Ismert, bízott bennem, Igy engem jelölt a vonat parancsnokává. — Az esti órákban értünk a moszkvai állomásra. Lenin elvtárs a peronon állt. Személyesen nem ismertem, csak képről, de amint megpillantottam, rögtön tudtam, hogy ő az. Jelentkeztem nála, kezet nyújtott, és kiadta a parancsot, hogy az elkészített lőszert katonáink rakják a vagonokba. Lenin elvtárs közben helyzetünkről érdeklődött. Tört orosz nyelven hírt adtam arról, hogy hogyan élünk. Lenin mindent figyelmesen hallgatott. Mikor a vagonok megteltek, sok harci sikert kívánt, elbúcsúzott és azt mondta, hogy legyünk éberek. — Most, amikor az egész haladó világ Lenin születése 100. évfordulójára készül, örömmel gondolok a vele történt találkozásra. Bármeddig fogok élni, e találkozást sosem felejtem el. GOTTLIEBER FERENC, százados