Új Szó, 1970. március (23. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-01 / 9. szám, Vasárnapi Új Szó

VENDÉGLŐBEN — De uraim! Azt kérdezték, hogy mit csináltam péntekről szombatra virradó éjjel! (Eufenspiegel) — Pincér! Jöjjön ide és mondja meg, mi úszkál a levesemben! — De tisztelt uram, ne tegyen úgy, mintha nem ismerné a legvp^

1 PANASZ A hentesüzletbe dühös ember érkezik. — Uram, ez már mégis csak pimaszság. Az önöknél vásárolt turistaszalámiban egy rozsdás iránytűt találtam! Az üzletes angolos nyugalommal feleli: — Tisztelt barátom, ne csodálkozzék ezen, hiszen turistaszalámit kért! ÍRÁSBELI Az iskolában nehéznek ígérkező írásbeli felméréshez készülődnek. A tanárnő szigorú arccal így szől: — Remélem, nem látok meg senkit puskázni! Az egyik tanuló félhangon feleli: — Mi is reméljük, tanár elvtársnő ... BETEG Mondd csak Móricka, hol dolgozik az apukád? Kérem, most sehol, mert beteg. Jó, de mégis mit csinál? Köhög... Siöveg nélkül. (Tip-top humor, Jugoszlávia) VILLAMOSON Egy jól öltözött férfi odaszól a mellette álldogáló asszonynak: — Tisztelt hölgyem, ha nem tudná, a villamoson fogantyú is van! — Tudom, hiszen abba kapaszkodom! — Téved, asszonyom, ön a fülemet szorongatja! KÉRDÉS — Mondja doktor űr, tud fájdalom nélkül fogat húzni? — Nem mindig, mert vannak páciensek, akik beleharapnak a kezembe ... BÍRÓSÁGON — Igazságot követelek! — kiabálja magánkívül az egyik illető. — Ne méltatlankodjon, uram! Ne feledje, a bíróságon van ... ... Borzasztó, ma nincs sportmérkőzés... ...a vendéglők is zárva vannak ... .. .a mozikban sincs jó műsor... ...vajon mit fogok ma este csinálni? ... .Hm... Drágám, gyere ide hozzám ... (V. RemCín rajza) m iilii—B •1 gggpfp tmmmmm 1 1 Z! 4 i U M U i é m m m mm mm VMkšMM t r mm mmmmmm mmm mmm Egy festőt a felesége vevőhöz segít Nem sokan ismerik Okker Dénes festőművész nevét, kinek a vásznai értékesebbek voltak annakelötte, hogy Okker uram mindenfajta színes festékkel beecsetelte azoknak egyik oldalát, s ilyen módon megkeményítve a vászonnak felületét, alkalmatlanná tette azokat arra, hogy felhasználhassák más egyébre, párnahuzatnak vagy derékalja számára. Okker uram e vásznakra legszívesebben narancssárga foltokat szeretett felrakni, melyek a lenyugvó napot képviselték, máskor pedig éppen a felkelő napot ábrázolta a folt, attól függően, hogy a vászonnak melyik portijára helyezte el azt a festő. Ellenben mégis egyre kevesebbet jövedelmezett néki a festészet, s olykor bizony harminc napkeltét is meg kellett érjen ahhoz, hogy egy napnyugtát eladhasson. Volt pedig a festőnek egy kellemes formájú és szemrevaló felesége, Esztike asszony, ki annakélótte a férfi modellje volt, mivelhogy egyidőben Okker úr a narancssárga folt mellé Madonnákat helyezett, s Esztike rövid ideig alkalmas volt e nőalak-típusok megszemélyesítésére, később pedig a mester háztartását irányította. Az asszony, kinek sok magához való esze volt, s kevesebb türelemmel viselte el a művészettel járó nélkülözéseket, egy napon így szólt a férjéhez: — Lásd be, hogy a te naplementéid már a kutyának sem kellenek, s ha nem találunk ki valamit, bizony a palettádat és az állványodat fogjuk a tűzre vetni, mivelhogy már tüzelőre sem telik. Hanem én kitaláltam valamit, melyet most elmondok neked. Ugyanis kettőnkön áll a képvásár. Azzal elbeszélte a férjének, hogy mit eszelt ki, és mindjárt meg is tanácskozták a dolog kivitelezésének a módiját. Ekkor az asszony nagy gondossággal öltözködni kezdett, a legszűkebb szoknyáját véve magfira, ehhez pedig egy olyan pulóvert húzott, mely egy számmal kisebb volt a saját méreténél. És így kicsípve magát, beült egy belvárosi eszpresszóba, hol a férfiak többé-kevésbé közvetlenül visdkeánek az egyedül ülő hölgyekkel szembeti. Ott pedig nem sok idő múlva meg is ismerkedett egy jó külsejű férfival, s miután kitalálta annak szándékát, Eszti asszony nem kis vívódást színlelt előtte, majd, mint akinek szemérmességet leigázta az ismeretlen férfi, pironkodva megengedte annak, hogy a lakására kísérje őt. Otthon pedig még egy napfelkelléig sem jutottak el, midőn az ajtón csengettek, s Esztike erre riadtan így kiáltott: — Ez csak a férjem lehet, ki váratlanul hazajött, holott csak estére vártam

t A férfi pedig idegesen kérdezte: — Mit tegyünk? Akkor az asszony, mintha éppen most jutott volna az eszébe, így szólt: — Mondd azt, hogy egy képet jöttél vásárolni! Es gyorsan kisietve ajtót nyitott, és rákacsintott a férjére, majd hangosan így szólt: — Milyen jó. hogy jöttél, mert képzeld el, éppen egy vásárló keresett fel bennünket, hogy vegyen egy naplementét. Okker úr erre belépve a szobába, nagy barátsággal üdvözölte a férfit, ki zavarában sietve megvásárolta az első giccset, és hanyatt-homlok eltávozott a lakásból. Eszti pedig mindjárt bort és sülthúst vásárolt, és egész este a felsült szerelmesen nevettek, másnap pedig az asszony ismét felöltötte munkaruháját, és elsietett az eszpreszszóba, hogy új vevőt szerezzen férjének. Történetesen azonban az előző napon póruljárt férfi is az eszpresszóban ült barátjával, és felfigyelve az asszonyra, gyanút fogott. •• \ i>jy -rúh a barátjához. — Próbálj csak megismerkedni azzal az asz szonnyal, ott ni, én pedig úgy ülök, hogy ó ne vegyen észre. Es meglehet, hogy szerzek neked egy kellemes estét, mellyel magam is meg leszek elégedve. A másik férfi ekkor mindenben úgy tett, ahogy a barátja kérte öt, az asszony pedig olyan módon viselkedett vele is, mint előző napon a barátjával. Es midőn eltávoztak az eszpresszóból, a póruljárt férfi utánuk lopózott, s amikor látta őket bemenni az asszony lakásába, maga a ház elé állt. s várakozni kezdett. Alig egy-két perc után Okker úr jelent meg a sarkon, hogy váratlanul hazatérjen, a férfi azonban elébe állt, és széles mosollyal így szólt hozzá: — Örülök, hogy találkoztam a mesterrel, mert magam is szívesen és gyakorta festegetek, és minden vágyam az volt, hogy egyszer egy igazi művésszel elbeszélgethessek, és meghallgathassam, hogy miként csinálja a művészelét. Okker uram, hogy ezeket hallotta, riadtan szabadulni próbált, áe a férfi karonragadta őt, és fel-alá cipelve az utcán, mindenfélét össze-vissza kérdezgetett tőle, hogy ecsettel vagy spachtlivál dolgozik-e inkább, és hogy miként lesi meg a nap álkonyulatát, és hogy felülről kezdi-e egy kép megfestését vagy pedig alulról. Es mindaddig traktálta a festőt hasonló kérdéseivel, míg a barátja ki nem lépett a kapun, akkor pedig hálálkodva elbúcsúzott a mestertől. Okker úr pedig leforrázva sietett fel a lakásába, és szótlanul asztalhoz ült, és vacsorázni kezdett. Az asszony pedig tapintatosan járt-kelt a szobában, majd Okker uram haját megsimogatva, barátságos hangon csak ennyit mondott: — Bizony igazuk volt azoknak, akik azt mondják, hogy az üzleti élet rezsivel ís jár. SOMOGYI PÁL