Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-08 / 6. szám, Vasárnapi Új Szó

KAMCS ATKAI Ahol Benyovszky Móricz rabosko­dott ^ Tűzhányók földjén % Ősla­kók utódai 0 A fotoriporter kudar­ca 0 Fény derül a rejtélyre . R itkán jut el ide, a Szovjetunió észak­keleti csücskében lévő félszigetre moszkvai újságíró. Az oda-vissza mintegy tizenötezer kilométeres utazás­hoz tekintélyes idő és pénz kell. Egyet­len fővárosi riporter kamcsatkai kikül­detése több mint ezer rubelbe, tehát kö­rülbelül tizenegyezer koronának megfele­lő összegbe kerül. És e hatalmas ország­nak sok az ilyen távoleső vidéke. Az oda irányított riportertől tehát jog­gal elvárják, hogy alaposan körülnézzen és minél több jó anyagot hozzon lapjá­nak erről a félreeső, de tekintélyes nagy­ságú, megkapó vidékről, amelynek terü­lete csaknem háromszorosan meghaladja Csehszlovákiáét. Érdekes megemlíteni, hogy 1770—71-ben itt raboskodott Be­nyovszky Móric, a kalandos életű ma­gvwr világutazó. Innen később egy merő­ben más vidékre, Madagaszkárra vető­dött, ahol bravúros fellépésével királlyá választtatta magát. Nemrégiben a Krasznaia Zvezda című lap fotóriporterét küldték Kamcsatkára, hogy készítsen minél több érdekes felvé­telt az ott állomásozó csapatok katonái­nak életéről, munkájáról. A feladat vonzónak és izgalmasnak ígérkezett. Romantikus északi táj, 22 mű­ködő vulkán, köztük a 4750 méter magas, gyakran háborgó Kljucsevszkaja. Dermedt hómezők horpaszaiban magasba szökke­nő forró vizű gejzírek mint óriási fehér­szegfű bokréták. A kihűlt kráterekben nefetejcskék, üvegfényű tavak, a félsziget északi tundrás részén félvad rénszarvas­csordák, agancs formájú, halványzöld zuz­mók, délebbre nyír- és fenyőrengeteg. Az erdők mélyén kékesszürke és füst­barna coboly, a hómezőkön porcukor színű, puha léptű hermelín, sunyin som­polygó, sarki nyúlra vadászó parázs sze­mű kékróka. A vízbő folyókban és a fél­szigetet körülölelő tengerekben ember­nagyságú, szivárványszínű lazacok, tőke­halak, óriásrákok. De legérdekesebbek az emberek. Külö­nösen a zord éghajlati és természeti vi­szonyokhoz edződött, megannyi hagyo­mányt őrző őslakók: korjákok, itelme­nek, kamcsaüálok, csukcsok, csuvancok ... Rénszarvaspásztorok, prémvadászok, bőr­rfadrágos lányok, asszonyok. A várakozás izgalmával gondolt mind­erre a fotoriporter, aki addig sohasem járt ezen a vidéken. Repülőgépen érke­zett a félsziget székhelyére, a csaknem 100 ezer lakosú Petropavlovszk-Kamcsat­szkijba. Miután kipihente az út fáradal­mait, gondosan megvizsgálta fényképező­gépét, magához vett egy tucatnyi filmte­kercset és a helyi parancsnokság futár­kocsiján elindult a közelben zajló, tenger­parti hadgyakorlatra. Jókor érkezett. Si­került jó néhány igazán kitűnő felvételt késEítenie nem csupán a katonák munká­járól, helytállásáról, hanem a gyönyörű, egzotikus vidékről is. Harmadnapon, a ko­rai napszálltával véget ért gyakorlat után fáradtan, de a jól végzett munka Kamcsatkai táj. Háttérben a Tyatya vulkán. vívmány ez itt, hiszen e paleoszibériai néptöredékek tagjai azelőtt teljes szelle­mi sötétségben éltek. Nem kevésbé érdekesek a prémvadász csukcsok. Asszonyaiknak a legszebb her­melinek gereznájából készítenek bokáig érő prémnadrágot a tundrák vidékének csontig hatoló hidege ellen. A férfiak kemények és hallgatagok, akár a vég­telen, dermedt hómezők. Arcukat szür­kére cserzette a szél és a fagy, kezük akár a vas. Füstbarna cobolyt és fény­lő kékrókaprémet árulnak; portékájuk gyorsan gazdára talál, hiszen itt a prém a legfontosabb ruházati nyersanyag. A piaci forgatagból kilépve, a fotori­porter megebédelt a közeli étteremben. Tejfellel bőven nyakonöntött szibériai pelmenyt (húsos derelyét) és friss, sötét­zöld kizackaviárt fogyasztott egy csésze forró teával. Ebéd után a laboratóriumba tartott. Amikor előhívta az előző napokban készí­tett filmfelvételeit, hirtelen a fejébe szö kött a vér. A negatívok teljesen feketék voltak, felvételnek nyoma sem látszott rajtuk. Kétségbeesetten telefonált gépkocsiért s eiölről kezdte a munkát. Lázasan fény­képezett, amit csak ért: a tájat, embere­ket, hevenyészve beállított mozzanatokat. Éjszaka tért vissza a városba a már is­mert útvonalon. Egyenesen a laborató­riumba. A kudarc teljesnek bizon\vult. Ezúttal is minden filmje koromfeketén került ki a hívóból. Több ideje nem maradt. Hajnalban in­dult a repülőgép, amellyel vissza kellett térnie Moszkvába. KIKÜLDETÉS nyugodt érzésével, indult vissza a város­ba. Hepehupás terep, gidres-gödrös dűlő­utak, végül a kitűnő műút Petropav­Iovszk-Kamcsatszkijig. Másnap újabb akció. Csatlakozott egy, különleges technikával felszerelt katonai csoporthoz, amely a hegyekbe indult. Ir­datlan meredélyek, sötétzöld szirtfokok, füstölgő kráterek. Itt hajtották végre gyakorlatukat a hegyvidéki harcra kikép­zett katonák. Mielőtt a fotoriporter hazaindult, sé­tált egyet Petropavlovszk-Kamcsatszkij új üzletsorokkal szegélyezett széles főutcá­ján, sőt a piacra is ellátogatott. Űgy mé­rik ott a fekete kaviárt, mint másutt a tehéntúrót. A sózott lazacot pedig akár nálunk a füstölt szalonnát. A piac emberforgataga valóságos nép­rajzi gyűjtemény. Vannak itt hetyke ko­zákok, a húszas-harmincas években ide telepítettek leszármazottjai. Eljönnek rén­szarvasprémjeikkel és agancsból faragott művészi kézműipari alkotásaikkal a fél­sziget északi részén lakó itelmenek és korjákok. Ruhájuk barna irhabőr, hajuk fekete, akár a hollótoll. Piacolás után a nagyáruházba mennek, tranzisztoros rá­diót és lemezjátszót vásárolnak. Hiszen ma már nem bőrsátrakhan, hanem kőhá­zakban laknak, településeiken hőerőmű szolgáltatja az elektromos energiát. S el­csitult már hajdan oly rettegett sámán­jaik varázsmormolása; a szovjethatalom győzelme óta kifejlődött saját nyelvük ábécéje, gyerekeik iskolába járnak. Nagy A kudarc okát hónapokig titok fátyla fedte. Azután jó fél esztendő múlva egy másik fotoriportert küldtek Kamcsatkára. Ezt a kollégát érkezésekor valaki fi­gyelmeztette: ha a várostól néhány kilo­méternyire lévő rádióteleszkóp-állomást is lencsevégre kapja, a képeket ellen­őriztetnie kell. A fotóriporternek eszébe sem jutott a teleszkópot fényképezni. A Kamcsatkán élő emberekről és az ott szolgáló katonákról készített felvételeit viszont még aznap előhívta. Valamennyi filmkocka tusfekete volt. Felrémlett előtte kollégájának legutób­bi kudarca. Mi az ördög lehet az oka? Csak nem? ... Igen! A rádióteleszkóp! Útközben, a gépkocsiban mentek tönkre a filmtekercsek, a mindenen áthatoló, láthatatlan sugárzástól, amikor elhajtot­tak a rádióteleszkóp óriási rácsantennái előtt. Másnap messzire elkerülte azt az útvo­nalat. Azóta minden fotoriporter teljes sikerrel tér vissza Kamcsatkáröl. Kamcsatka. Távoli, egzotikus, titokza­tos táj, érdekes emberek, különös szoká­sok. De a hatalmas félsziget jelentősége nem csupán ebben rejlik. Ez a vidék a Szovjetunió fontos védelmi támaszpontja. Innen már nincs messze az amerikai kontinens. Egyáltalán nem véletlen te­hát, hogy a félszigeten elhelyezett hatal­mas rádióteleszkópok hálózata szerves része az esetleges váratlan katonai táma­dás elleni védelemnek. BERTALAN ISTVÁN G... LEG... LEG... LE Dánia címere a világ legré­gibb és legbonyolultabb állami címere. Szerepel benne ezüst­kereszt, aranykoronás hattyú, ló lovassal, három korona, ló­fej, hat oroszlán, egy bárány, egy medve, 16 szív és egy sár­kány. A legnagyobb szeme a nyolc­lábú polipnak van — átmérője 50—60 centiméter. A Német Demokratikus Köz­társaságban Quedlinburg város középpontjában áll a világ leg­keskenyebb háromemeletes épü­lete, melynek homlokzata mind­össze 1,8 méter széles. A British Museum őrzi a vi­lág legrégibb pénzérméjét. Az érem egyik oldala nőstény­oroszlánra emlékeztető állatot ábrázol, a másik oldalán levő felirat pedig azt hirdeti, hogy az érmét időszámításunk előtt 525-ben, KambUszész perzsa császár uralkodása idején a halikarnasszoszi Phanész verte. A dél-sarki Viktória-földön olyan tóra bukkantak, amely­nek vize 11-szerte sósabb a tengervíznél és csak mínusz 60 fokos hidegben fagy be. Trinidad szigetén van a vi­lág egyetlen aszfalttava. Már több mint tízmillió köbméter aszfaltot bánásztak ki belőle, de a tó szintje egyáltalán nem süllyedt. Geológusok nem tart­ják lehetetlennek, hogy a tó kiapadhatatlan. Mindenesetre határozottan állítják, hogy nem kell aggódni a tó sorsáért, mert még vagy ötszáz évig nyugod­tan bányászhatják belőle az aszfaltot. Különös hal lakja az Atlanti­óceánt. Nomichtis a neve. Az ember közönséges cérnaszálnak vélné — másfél méter hosszú és egy milliméter széles. A kolumbiai Rio Vinegre fo­lyó vize annyira savanyú, hogy nem bírják ki a halak. Tudó­sok megállapítása szerint ezer rész vízre 11 rész kénsav és 9 rész sósav jut. A világ egyetlen madara, mely körte formájú tojást to­jik, a búvármadár. Tojásainak alakja megakadályozza, hogy a nem fészkekbe, hanem sziklás felületekre tojt tojások legurul­janak. A világ legrégibb gyógyszer­tára Rómában van, 1070 óta működik. Különös bocsánatkérés Marseille-ben egy orvos laká­sáról elloptak egy frakkot. A tolvaj néhány hónappal előtte „kikölcsönzött", frissen vasalt nyári öltönyt akasztott a frakk helyére. Magyarázatul ezt az üzenetet hagyta a ruhaszek­rényben: „Értse meg, kérem, rövidesen kezdődik a báli idény". Graham Lövell menyasszonya nagyon érdekes feltételhez kö­tötte házasságra lépését. A vő­legénynek írásban kellett köte­leznie magát, hogy sohasem re­pül a világűrbe, nem lép más bolygó talajára, nem köt isme­retséget más bolygóról szármar zó hölgyekkel. Lövell aláírásá­val pecsételte meg ígéretét, s aztán frigyre lépett előrelátó menyasszonyával. Lövell egyéb­ként ablaktisztító. Dél-afrikai tévedés Ilyesmi is csak Dél-Afrikában történhet meg. Egy fehér em­bert annyira összecsíptek a mé­hek, hogy a szó szoros értelmé­ben „belefeketült". A méh csípte Du Toit-t egy színes bőrűek szá­mára fenntartott kórházba szál­lították — tévedésből. A félre­értés tisztázása után átszállítot­ták Johannesburg (csak fehé­reknek szolgáló) központi kór­házába. Strip-tease és közlekedés San Francisco Tenderloin ne­gyedében, amely a strip-tease bárok és meztelen mellű tán­cosnők paradicsoma, egy gép­kocsivezetőnő hatalmas forgal­mi dugó miatt felháborodva el­határozta, hogy kezébe veszi a dolgot és maga fogja irányítani a közlekedést. — Nagyon jó, amit csinál, — mondta az egyik megrekedt autó volánjánál ülő férfi —, de ugyanilyen tökéletesen csinál­ná-e melltartó nélkül? A nő levetette kabátját, me­lyet gondosan összehajtogatott, mielőtt lerakta volna a járdára, •majd lehúzta a ruháját, kombi­néját és melltartóját, miközben állandóan irányította is a for­galmat. — Még, még vegyen le min­dent, — üvöltöztek a járókelők és a taxisöfőrök, akik ütemesen dudáltak, elismerésük és türel­mük kifejezéseképpen. Sor került a harisnyákra és végül Doris Blackcloud bugyi­jára is, de a nő közben zavar­talanul igyekezett irányítani a gépkocsik közlekedését. A nézők százai nagyrabecsü­lésük jeleként elragadtatva kezdtek pénzdarabokat dobálni miss Blackcloud lábához. Ezalatt azonban a forgalmi dugó „kibontakozhatatlanná" vált, nemcsak az úttesten, ha­nem a járdákon is. Maguk a strip-tease táncosnők is kijöt­tek a mulatóhelyekről és meg­csodálták konkurrensük grima­szait. Végül is egy feketébe öltö­zött szemérmetes idős hölgy ki­hívott egy rendőrautót, amely­nek rendkívül nagy igyekezetet kellett kifejtenie ahhoz, hogy átjárót vágjon a kocsik között és miss Blackclouddal egy vo­nalba kerüljön. Ő pedig igen méltóságteljesen megkérte a rendőröket, várja­nak egy percig, amíg összegyűj­ti a pénzdarabokat, amelyeket szépen berakott a kézitáskájá­ba. Ezt követően még kecsesen integetett a fényképezőgépekkel felfegyverzett járókelőknek, mielőtt teljesen meztelenül be­szállt volna két rendőr között a hátsó ülésre, s a kocsi a néző­sereg kacaja között elindult a rendőrség felé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom