Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-02 / 27. szám, hétfő
A MENEKÜLÉS SZÜKSEGfRZÍSÉNEK JEGYÉBEN Néhány megjegyzés KOPÓCS TIBOR grafikai műveinek kiállításához AZ EXPATRIÁCIÖ jegyében rendezték meg január elején a kétségtelenül tehetséges grafikus, Kopócs Tibor műveinek kiállítását. Minden művész életében minden kiállítás bizonyos fejlődési szakasz áttekintését jelenti. Ám ezúttal zavarbán vagyok, mivel ennek az itt látható és lényegében sem művészileg, sem történelmileg meg nem okolható önkiközösltési kílap, a megrajzolt vonal nem is annyira a körvonalat, mint inkább a művészben és a művészt körülvevő valóságban ható erők ritmusát jelöli meg, s legtöbb esetben egy bizonyos cselekmény vagy mozgás nyomai jelenti. Kopócs Tibor, e túl érzékeny ember és művész, akinek agya és szíve, mint a legfinomabb szeizmográf reagál a belső és Kopócs Tibor: A feltaláló igazi arca sérletnek az előzményeit sajnos nem ismerem. Ahogyan informáltak, Kopócs Tibor első kiállítását Dunaszerdahelyen rendezték meg, és ennek anyagából, állítólag, a mostani tárlaton nem találkozhatunk. Számomra — úgy vélem, minden olyan kritikus számára, aki komolyan akar a jelenlegi Kopócs Tibor alkotásairól írni — ez nagy hiányt jelent. Én ugyanis a képzőművészetben is Egon Ervin Kisch megállapításához tartom magamat, hogy „ha valamilyen házba meghívnak vendégnek, akkor nemcsak a vendéglátóról akarok mindent tudni, hanem a ház összes lakójáról, építőjéről, sőt még arról is, hogy kit gyilkoltak meg vagy ki lett öngyilkos a házban". A kiállítás katalógusa, amely gyakran következetlen és ellentmondásos, igaz, nagy szavakkal dobálódzó prológusával, nem mondja meg Kopőcsról, honnan jött és hová tart, ki volt az útnak indító keresztapja. Még az a szerencse, hogy a kiállítás anyaga alapjában pozitív feleletet ad a sok feltett kérdésre, s hogy ismerem a fiatal művész rokonszenves illusztrációit, melyeknek egy-két legjobbját legalább mustrának bemutathatta volna. Ogy vélem, hogy ezek törvényszerűen bizonyították volta e tiszta gyerekszívű művész fejlődésének irányát és ütemét egyaránt, s határozottan többet használtak volna, mint például a tussal és a szépiával rajzolt „Férfi fej", amely kilóg a kiállítás anyagából, s nemcsak zavarólag, de értékbontóan is hat. Az ilyen alkotásoknak vagy az első, vagypedig egy reíroszpektív kiállításon van csupán miértje. Pedig Kopócs Tibor tehetséges, és ezt ha nem is dicsérően, de megismétlem. És éppen e kiállításnak heterogén anyaga bizonyítja szorgalmát is, kiváló mechanikus emlékezötehetségéről már nem is szóival A „Vertuíális rendszeresség", variánsaival, valamint az Apostolok bukásával, hogy csupán néhány művét említsem, azon túl, hogy a színvonalas amerikai grafika emocionális rúgőit felismerte és formai tökéletességét igen magabiztosan közelítette meg, egyben tudatosította, hogy ma már nem elég egyetlen képbe több pillanatot sűríteni. Ebben a hérakleitoszi világban „amely jövő s egyúttal erőmező is", a rajz arabeszkjel, fantasztikus és mégis egy benső rend szabályai szerint papírra vetett öszszekúszáltsága, mozgásokkal telt világot rögzítenek le, legalábbis néhány pillanatra, hogy aztán egy hatalmas detonáció fehér-fekete foltok rendszertelen mozaikjának adjon helyet. Kopócs Tibor, lehet, hogy tudja, de az is lehet, hogy csak érzi, s esetleg még ezt is csak tudat alatt, hogy a modern képen, légyen az rajz, grafikai a külső világ válságaira, tévedéseire, igazságtalanságaira s nemegyszer embertelenségére. Lehet, hogy néha tehetetlennek érzi magát, s legszívesebben menekülne. De hová? A Nirvánába? Ahhoz nincsen meg sem testi, sem pedig lelki adottsága, s abban a pillanatban megszűnne művész lenni! Kopócs ban éppen ez a mai és emberi, hogy még önkiközösítési szándékaival is elkötelezett művész. S ezért is tartom mindazt, amit róla, lehet a legjobb akarattal, mondott bemutatója, nem más mint divatos, de lényegében gyökértelen szóvirág. Mert jóllehet, Kopócs Tibor még mindig az önkeresés és az önmegtalálás, vagyis az önmagának adekvát módon való kifejezését kereső időszakában és térlabirintusában tévelyeg, kinyilatkoztatott programja ellenére sem gondol a menekvés lehetőségeire. Törvényszerűen az újat keresi, minden eddigi újnál a legújabbat! Néha a folyamatosság figyelembevételételével (lásd a kiállított műveken fellelhető idegen hatásokat), máskor pedig a régi tagadásával, sőt nemegyszer lerombolásával keresi saját egyéni útját, hogy saját magát a legsajátosabban fejezze ki, de abban, amit kifejez, benne legyenek az emberiség legnagyobb problémái. Az új, nyugati vagy keleti művészek vívmányai mindig gazdagítják az őket követő nemzedéket. Legjobb példa erre a cseh festő avantgarde, amely az École de Paris mestereinél tanult, s melynek első alkotásain még erősen érezhető volt a francia hatás, és mégis későbben kizárólagos cseh avantgardista irányzat vált ebből a modern hagyomány elsajátításból. Viszont ajánlanám, hogy Kopócs Tibor az első úttörőktől tanuljon, s a ha a kubisták között keres példákat, akkor Legertől tanuljon s ne a közvetítőktől, akik jóllehet szlovák humuszba ültették át nagy sikerrel a francia nagymesterek eredmény virágait, mégsem az elsők. Miért ne ültethetné át Kopócs Tibor a csallóközi magyar humuszba a különböző izmusok értékes eredményeit. ÜGY VÉLEM, Kopócs Tibor nemcsak tehetséges és intelligens művész, aki talentumának kohójában a példaképek hagyományainak felolvasztásával és újjáteremtésével még sok-sok kellemes meglepetésben részesít majd mindnyájunkat. Természetesen, a tehetséggel és az értelem mellett mind a szorgalomnak, mind a kitartásnak kell párosulnia. Bízom benne, hogy Kopócs Tibor művészete megizmosodik és semmi esetre sem fog elkallódni! Ám ehhez a magyar sajtó segítségére is szüksége lesz, hogy dicséretével vagy bírálatával alkotó munkájában őt segítse. BARSI IMRE Plochý siker ei Amerikában A 800 m-es síkfntás olimpiai bajnoka, ax ausztrál Ralph DOUBELL, az idei fedettpályás atlé tikai szezonban egyik győzelmét a másik után aratja. Péntek éjszaka New Yorkban a Madison Square Cardenben a B80 yardos síkfutásban az idei év legjobb eredményével, 1:49,2 perccel győzött a csehszlovák futógárda kiválósága, Jozef Plachý előtt, aki 1:49,7 percet futott. A 24 éves ausztrál versenyző ezen a távon most szerezte meg sorrendben már a 12. győzelmét. A legnagyobb érdeklődést a 600 yardos síkfutás kísérte, ahol két világcsúcstartó Lee Evans (400 m) és Curtis Mills (440 yard), vala mint a világ két legjobb eredményét elért atléta Larry James (500 yard) és Martin McGrady (B00 yard) állt rajthoz. A győzelmet McGrady szerezte meg 1:10,0 perccel, Evans és james előtt. McGrady ragyogó hajrával biztosította győzelmét. Az 1000 m-es síkfutásban Tom van Ruden győzött 2:07,1 perccel, míg a 60 yardos gátfutásban az olimpiai bajnok Wlllie Davenport bizonyult a legjobbnak, 6,9 mp-el Bili Nigh előtt, aki azonos Időeredményt ért el. Izgalmas harcot vívott a rúdugrásban az olimpiai bajnok Seagren, honfitársával Railsback kai. A győzelmet Railsback szerezte meg 52S cm-el. Seagren azonos magassággal végzett a második helyen. Az új fedettpályás csúcsot jelentő 536 cm-es magas ságot egyiküknek sem sikerült átugrania. Az Egyesűit Államokban portyázó Juzef Plachý szombaton este a Bostonban rendezett fedettpályás nemzetközi atlétikai verse nyen állt rajthoz, és az 1000 yardos síkfutásban az első helyen végzett két amerikai, Tony von Ruden és Juris Luzins előtt. Időeredménye: 2:07,6 perc, új pálya csúcs. Plachý ellenállhatatlan hajrával, a harmadik helyről tört az élre, és szakította át elsőként a célszalagot. Eredmények: 45 yard gát: 1. Davenport 5,4 mp, — 50 yard: 1. Green 5,3 mp,— 600 yard: 1. Evans 1:10,8 p. — 880 yard: 1. Scott 1:50,8 p. Gyenge bemutatkozás Jerevánban A cseh kézilabda-válogatott is részt vesz a Jerevánban lebonyolításra kerülő nemzetközi tornán. Az első találkozón a szovjet junior válogatott 17:14 (10:4) arányban legyőzte a cseh együttest. A torna második mérkőzésén az örmény válogatott 23:16 (11:6 J arányban bizonyult jobbnak a finn legjobb együttesnél. A harmadik találkozót a szovjet és a grúz együttes vívta. A győzelmet az előbb említett csapat 25:14 (15:5) arányban szerezte meg. A szovjet válogatott ezt a tornát a lehető legalaposabb világbajnoki felkészülésre használja fel. A vetélkedés tartama öt nap. Ismét magyar győzelem Budapesten újra találkozott egvmással Magyarország és az NSZK férfi kézilabda-válogatottja. A győzelmet ezúttal ls a vendéglátó-csapat szerezte meg 18:16 (8:10) arányban. Az előző találkozó, mint ismeretes szintén a magyar csapat győzelmével végződött (20:19). Erre a párharcra is telt ház, 1500 néző volt kíváncsi. A két játékvezető Orosz és Valenta (mindkettő csehszlovák J volt. A magyar csapat legeredményesebb góldobói Kalő (4) és Takács (3), a németé Lübking (7) és Schmidt (4) voltak. A szoros eredmény kialakulását elősegítette a magyar kapusok gyengébb teljesítménye. A győzelmet a nagy hajrá hozta meg a magyar csapat számára. W1RK0LA csak harmadik Trondheimben bonyolították le a norvég síugró bajnokságot, amely meglepetést hozott. A végső győzelmet G r i n i szerezte meg 230,5 ponttal a 228,2 pontos M e r k és a 223,8 pontos W i rk o 1 a előtt. Az egyéni összetett versenyben Kare Olaf B e r g 351,6 ponttal végzett az élen. A magyar sportújságirók Balczó Andrást, a világ legjobb üttu savóját és Németh Angélát, az olimpia női gerelyvető bajnokát minősítették az 1969-es év legjobb sportolójának. A CSEHSZLOVÁK LABDARÚGÓK KÜLFÖLDI SIKEREI Három csehszlovák klubcsapat mérkőzéséről érkezett újabb jelentés. Egy győzelem és két döntetlen szerepel a mérlegen, ennek ellenére ezt nagy sikerként kell elkönyvelni, mivel a világbajnokság döntőjébe került két országos válogatott is az ellenfelek között volt. PERU—SPARTAK TRNAVA 1:1 (0:0). Játszották Limában, 45 000 néző előtt. A csehszlovák bajnokcsapat kitűnően kezdett, de támadói nehezen boldogultak a kemény védőkkel. Később a játék hullámzóvá vált. Az 51. percben Fandel a Trnavának szerezte meg a vezető gólt. A peruiak nagy erőbedobással küzdöttek, és a 78. percben sikerült egyenlíteniük Sotil góljával. A Spartak Trnava ebben az összeállításban szerepelt: Geryk — Dobiáš, Božík, Jarábek, Hagara. — Fandel, Kuna, — MartinkoviC, Š vec, Adamec, Varadin. URUGUAY—CSEHORSZÁG 2:2 (1:1). Montevideo, 10 000 néző. A cseh válogatott Sedláőek — Vitu, Smolík, Kollár, — Jílek, Plass, Findejs — Veselý, IlíCovský. Stratil, Gomola összeállításban szerepelt. Az uruguayi válogatott a 23. percben Alvarez góljával vezetett, de négy perccel később Stratil kiegyenlített. A második félidőben Gomola révén a cseh válogatott jutott előnyhöz, de pár perccel Az NDK ifik sikerei Az ausztriai Gossauban rendezett ifjúsági északi sí Európabajnokságon az összetett versenyben hatalmas NDK siker született. A bajnoki címet a 19-éves Günther Decker, mindenekelőtt kitűnő ugrásaival szerezte meg két honfitársa előtt. A csehszlovák versenyzők közül Stanislav Buchta szerepelt a legjobban, aki a 12. helyen végzett Jindrich Bartosek előtt. František Zeman 15. lett. később Bareno balszélső egyenlített. A cseh csapat minden dicséretet megérdemel, nemcsak az elért döntetlenért, hanem kitűnő teljesítményéért is. NYUGAT AUSZTRÁLIA—INTER BRATISLAVA 0:4 (0:2). Játszották Perth-ben. Az Inter, amely világkörüli portyája során eddig vereséget még nem szenvedett, Szikora (2), Obložinský és KrnáC góljával érte el biztos győzelmét. Rajt a Karneval Kupáért Olaszországban minden év elején megrendezik a junior csapatok nemzetközi labdarúgótornáját a Karnevál Kupáért, melyen 8 olasz és 8 külföldi együttes szerepel. Idén már huszonkettedszer küzdenek a díjért, s a résztvevők sorában -— immár hagyományszerűen — ott van a Dukla Praha is. A torna első fordulója ezeket az eredményeket hozta: „A"-csoport: Bayern München — Fiorentina 2:0, Partizán Belgrád — Lanerossi 1:0. „B"-csoport: Inter Milano — Steaua Bukarest 0:0, Atalanta— Dukla Praha 0:0. Az Atalanta tavaly megnyerte a Karnevál Kupát. A Dukia Juniorjai kitűnően játszottak olasz ellenfelük ellen, s közelebb álltak a győzelemhez. A találkozónak 5000 nézője volt. A Dukla az utolsó negyedórában 10 emberrel játszott, mivel Mrázt a játékvezető kiállította. „C"-csoport: Boca Juniors (Argentína) — AS Roma 4:1 Juventus — Rijeka 1:0. „D"-csoport: AC Milan — Benfica 2:0 Torino — CSZKA Szófia 3:1. A kiírás szerint valamennyi mérkőzésnek lesz még visszavágója, s ezután a győztesek folytatják a küzdelmet. 6. fogadóhét I. JÉGKORONG LIGA: 1. Škoda Plzeň — Slovan Bratislava. A legutóbbi plzenl találkozó 3:1 arányú Slovan győzelemmel végződött. Az első bratislaval találkozón is a Slovan győzött. Slovan a sérült Nedomanskýt nélkülözi, s ezért a hazaiak győzelmével is lehet számolni. Tippünk: 1, 2. 2. Dukla Jihlava — SONP Kladno. A vezető Jihlava kimondott esélyesnek számit. Tippünk: 1. 3. VSŽ — Tesla Pardubice. Döntetlenhez közeli eredményt várunk. Tippünk: 1, 0. 4. Sparta Praha — TJ Gcittwaldov. Első prágai találkozójukon n Gottwaldov meglepetésszerű 5:4 arányú győzelmet aratott. Most a Sparta visszavághat. Tippünk: 1. 5. CHZ Litvínov — ZKL Birno. A ZKL Idegenben ls megállja a helyét. Tippünk: 2. CSEH NEMZETI JÉGKORONG-LIGA: 6. Autoškoda Mladá Boleslav — Dukla Písek. A második helyen álló katonacsapat idegenben is győzhet. A hazai csapat a 9. helyen áll. Tippünk: 2. 7. MDS Olomouc — Slezan Opava. A két egyforma erejű csapat közül a vendéglátó esélyes. Tippünk: 1, 0. LABDARÚGÓ KK: 8. Bohemians — Admira Energie Wien. Odahaza az Admira 1:0 arányban győzött, most a Bohemians visszavághat. Tippünk: 1. ANGOL LABDARÚGÓ LIGA: 9. Arsenal — Stoke City. Első találkozójuk döntetlenül végződött. Most a hazai csapatot tartjuk esélyesnek. Tippünk: 1, 0. 10. Manchester City — Nottingham Forest. A vendéglátó csapat odahaza többnyire győzni szojjptt. pj Tippünk: 1, 0. lií. 11. Sunderland — Everton. Az Everton csapatát favorizálják. Tippünk: 2. 12. West Ham United — Coventry City. A házigazda csapata nagy erőfeszítést tesz, hogy felzárkózhasson. Ezért számítunk sikerére. Tippünk: 1, 0. 1970. II. 2.