Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-28 / 50. szám, szombat
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁNTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1970. február 28. SZOMBAT BRATISLAVA • XXIII. ÉVFOLYAM 50. szám Ára 50 fillér Miről tárgyalt az SZNT egészségügyi és népjóléti bizottsága Korszerűbb gyermekvédelmet! KEVÉS A GYERMEKVÉDELMI SZAKEMBER • AKIK ELHERDÁLJÁK A CSALÁDI PÓTLÉKOT • AZ A BIZONYOS 10 SZÁZALÉK ... Meglepő adatokkal érveltek a Szlovák Nemzeti Tanács egészségügyi és népjóléti bizottságának tagjai a tegnapi nap folyamán, amikor a gyermekvédelemmel kapcsolatos kérdések megvitatására jöttek össze. Az illésen jelen volt MÁRIA SEDLÁKOVÁ, az SZSZK munkaügyi és népjóléti minisztere, ott voltak az iskolaügyi, az egészségügyi és a népjóléti miniszterek helyettesei s a bizottság a tanácskozásra számos kiváló szakembert is meghívott. A legfontosabb napirendi pont a gyermekvédelem megszervezésével kapcsolatos kérdések megtárgyalása volt. A vitában a felszólalók véleménye megegyezett abban, hogy az 1964-es gyermekvédelmi törvény kidolgozásakor kitűzött célokat nem sikerült elérni. A nemzeti bizottságok számára a költségvetésből jelentős összegeket utaltak át, hogy azok megszervezzék és biztosítsák a gyermekvédelmet, de ezeket az összegeket jórészt más célokra használták fel. Ma mindezeknek a fogyatékosságoknak a pótlása már egyre nehezebb. Egy esztendővel ezelőtt a szövetségi kormány határozatot hozott, miszerint a nemzeti bizottságokon a gyermekvédelmi osztályok szakemberlétszámát 320-szal kell növelni. Szlovákia járásaiban 120 szakember munkába állításáról lett volna szó, de ezeket a nemzeti bizottságok képtelenek voltak biztosítani. Pillanatnyilag a fizetett gyermekvédelmi apparátus sok járásban még csak a legégetőbb kérdések megoldására képes, és egyáltalában nincsenek meg a lehetőségeik, hogy a gondjukra bízott területeken megelőző intézkedéseket is tegyenek. A bizottság ülésén sok szó esett az oly nagyon hiányolt SOS-falvak építéséről is. Annak ellenére, hogy 1968-ban határozat született tíz ilyen falucska létesítéséről, ebben az övben előreláthatóan mindössze egy — a trenőíni — kerül tető alá. A szociális gondoskodásra szoruló gyermekek száma jelentős. A bizottság céljaira a szakemberek egy felmérést végeztek, amely szerint Szlovákiában minden tizedik gyermek ebbe a kategóriába sorolható. Sokszor azért, mert a leányanyák gyermekeinek az apa nem fizeti rendszeresen a bíróság által megítélt összeget, vagy mert — főleg a cigánycsaládokban — a szülők elherdálják a családi pótlék sokszor nem is jelentéktelen összegét. A képviselők határozottabb intézkedéseket követelnek. Sok helyen nem alkalmazzák azt a lehetőséget, amely szerint a családi pótlékot más célokra felhasználó szülőktől meg ís lehet vonni az állam támogatását és azt más módon — a nemzeti bizottság ellenőrzésével — kell a gyermekek élelmezésére, ruházására fordítani. Az egészségügyi és népjóléti bizottság munkájából neves szakemberek is kiveszik részüket. Idézzük néhányuk véleményét a gyermekvédelemmel kapcsolatban: Karol Šiška professzor, szívsebész: Alaposan meg kell fontolnunk, hogy milyen törvényes intézkedést hozunk a gyermekek érdekében. Sokan azzal „ütik el" a probléma rendezését, hogy állítólag a nyugati országokban ls hasonló problémákkal küzdenek. Minket ez a körülmény egyáltalában nem nyugtathat meg, nekünk — saját érdekünkben — a mi ifjúságunk problémáit kell megoldanunk. Vladimír Haviar professzor: Az ember egyénisége, jelleme a gyermekkorban alakul ki döntő mértékben. Ebből csak arra következtethetünk, hogy a gyermekvédelem terén akár csak 1—2 évvel se halaszthatjuk el a problémák megoldását. Eddig — sajnos — nem tettünk meg minden tőlünk telhetőt. A problémák megoldását azonnal meg kell kezdenünk, amíg nem ké ső... Márta Sedláková miniszter később válaszolt a képviselők felszólalására. Véleménye szerint meg kellene szüntetni a gyermekvédelem miniszteri reszortokra való tagoltságát. Egységes, okos törvényekre és nagy-nagy felelősségre van e téren szükség. A későbbiek folyamán a bizottság még az önkéntes és díjmentes véradás megszervezésének kérdésével foglalkozott. (T. M.f Befejeződött a parlament őszi ülésszaka (ČSTK) — Ludvík Svoboda köztársasági elnök február 27-i keltezésű levelével közölte a Szövetségi Gyűlés elnökségével, hogy a szövetségi alkotmánytörvény 61. cikkelye értelmében a Szövetségi Gyűlés őszi ülésszakát 1970. február 28-cal berekesztettnek nyilvánítja. Eredményes munkakezdeményezés a konszolidáció érdekében ÜLÉSEZETT AZ SZNF KB ELNÖKSÉGE (ČSTK J — A Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának elnöksége tegnap Anton Ťatktj elnök vezetésével ülést tartott. Javasolta a Nemzeti Front tagszervezeteinek, hogy fordítsanak figyelmet a nemzetközi nőnap ünnepségeire és különösen a nők ünnepi találkozójára, amelyet március 4-én rendeznek meg a bratislavai Kultúra és Pihenés Parkjában. Az elnökség különleges figyelemmel foglalkozott azzal a jelentéssel, amely arról számol be, hogyan fejlesztik a dolgozók kezdeményezését a CSKP KB felhívásának eredményeként a Nemzeti Front szervezetei és szervei. Megállapította, hogy a felhívás pozitív visszhangra talált, ami a konszolidációt célzó konkrét akciókban kötelezettvállalásokban nyilvánul meg. Az elnökség az 1970. évi sívilágbajnokság megrendezésével kapcsolatban nagyra értékelte a szervező bizottság és a szlovák testnevelési szervezet munkáját. Az elnökség foglalkozott az Antifasiszta Harcosok Szlovákiai Szövetsége Központi Bizottságának jelentésével a szlovákiai bírósági rehabilitációklói. A tanácskozás további részében tudomásul vette azt a döntést, hogy legkésőbb június 30ig megválasztják a Szlovák Szocialista Köztársaság hivatásos blráit és népbíráit. MUNKAÉRTÉKELŐ AKTfVAULÉS NAGYMIHÁLYON Jól vizsgáztak a nemzeti bizottságok Tegnap tartották meg a nagymihályi Járás nemzeti bizottságainak munkaértékelő aktívaülését, melyen a közel 350 képviselőn kívül részt vett dr. Milan Čie, az SZSZK kormányának Igazságügy-miniszterhelyettese és lán Gregor tervezésügyi miniszterhelyettes is. A nagymihályi Járás államhatalmi szerveinek az elmúlt évek folyamán kifejtett tevékenysé-' géről, munkájuk sikeréről és fogyatékosságairól Mikuláš Kormanik • mérnök, a járást nemzeti bizottság elnöke tartott részletes beszámolót. Beszéde elején rámutatott, hogy a járás nemzeti bizottságai, azok képviselői az utóbbi két esztendő folyamán is — egy-két eset kivételével — szilárdan helytálltak, nem süllyedtek a szocialista- és a szovjetellenes hangulat hínárjába. Éppen ellenkezőleg, politikai öntudatukról tettek tanúbizonyságot. Ennek is köszönhető, hogy a járás sikeresen teljesíti gazdaságfejlesztési tervét. Az elmúlt két év alatt az ipari termelés, elsősorban a vegyipar és a kerámiaipar szakaszán 11,15 százalékkal növekedett, s ezzel párhuzamosan 1037-tet emelkedett az iparban foglalkoztatottak száma. Az 1968—69-es években egyébként 871 millió koronát fordítottak beruházásokra a vegyipar, a kerámiaipar és a mezőgazdaság fejlesztésére. Javult a helyzet az iskola- és az egészségügy, valamint a szolgáltatások szakaszán is. Az utóbbi kát esztendőben több mint hatszáz új lakást adtak át rendeltetésének. A nemzeti bizottságoknak a nagymihályi konferencián jelen levő képviselői a központi szervekhez küldött határozatukban kifejezésre Juttatták, hogy a CSKP KB és az SZLKP KB legutóbbi plenáris ülései határozatainak szellemében a jövőben is szocialista társadalmunk javára végzik munkájukat. fkulikf [ NDK A potsdami egyezmény az európai biztonság alapja Gromiko külügyminiszter elutazott Berlinből Berlin — Andrej Gromiko, a Szovjetunió és Ottó Winzer, az NDK külügyminisztere felhívta az európai országok kormányait, hogy a potsdami egyezmények jegyében törekedjenek a béke és biztonság megóvására az európai kontinensen. Andrej Gromiko ezután a következőket irta az emlékkönyvbe: „A Szovjetunió közösen barátaival és szövetségeseivel továbbra is harcolni fag a potsdami konferencia és megállapodásai céljainak és békés módfalnak megvalósításáért. Mind ez az összes európai állam érdeke is." „Annak idején volt és ma is meggyőződésünk, hogy a potsdami egyezmény határozatai kapcsolatosak valamennyi európai nemzet igyekezetével" — Jelentette ki Andrej Gromiko. E határozatok az NDK-ban valósultak meg. Sajnos, NyugatNémetország fejlődésének útja nem az említett elvek szerint alakult. A Szovjetuniónak, az NDK-nak és a többi szövetséges szocialista államnak, valamint a békeszerető nemzeteknek folytatniok kell harcukat a potsdami egyezmények céljainak megvalósításáért. Andrej Gromiko a szovjet állam vezetői és az egész szovjet nép nevében tolmácsolta az NDK dolgozóinak a baráti üdvözleteket s egyben azt a kívánságot ls, hogy eredményeket érjenek el szocialista hazájuk megerősítése terén. Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter ötnapos hivatalos látogatása után tegnap délután hazautazott a Német Demokratikus Köztársaság fővárosából. A repülőtéren Ottó Winzer, az NDK külügyminisztere és Abraszlmov, a Szovjetunió berlini nagykövete búcsúztak el tőle. [ VIETNAM ] Huszonkét ellenséges célpontot támadtak a hazafiak Saigon — Az amerikai bombázók pénteken a kora hajnali órákban több száz tonna bombát dobtak le az amerikai különleges erők Ben Het-i támaszpontja környékén. A B-52esek három hullámban bombázták a hazafiak feltételezett állásait a tábor térségében. Ezt megelőzően csütörtökön este az amerikai bombázók a kambodzsai határ mentén fekvő délvietnami tartományokat támadták. A saigoni amerikai parancsnokság jelentése szerint az éjszaka folyamán a hazafiak tüzérsége 22 ellenséges célpont ellen intézett rakéta- vagy aknavetőtámadást. Hajnalban 120 milliméteres messzeliordő ágyúkkal lőtték a Saigontól mintegy 90 kilométerre északnyugatra fekvő Tay Nonh város közelében fekvő amerikai katonai tábort. A támadásnak amerikai részről halálos áldozatai is voltak. A Vietnamról tárgyaló négyhatalmi értekezlet küldöttségeinek képviselői a tanácskozás csütörtöki 56. plenáris ülése | EGYESÜLT ALLAMOK j után sajtóértekezletet tartottak. Mint kiderült, az Egyesült Államok és a saigoni bábkormány küldöttsége másodlagos kérdésekkel húzta az Időt, és sem a tanácskozáson, sem a sajtóértekezleten nem foglalkoztak érdemben a vtetnami háború problémájával. A laoszi hazafiak újabb offenzívára készülnek? Vientiane — Vang Po tábornok „titkos hadserege" a laoszi hazafiak újabb nagyméretű offenzíváját várja a Kőedény-síkság térségében, jelenti az UPI hírügynökség. Mint Ismeretes, ezt az úgynevezett hadsereget az Egyesült Államok támogatja. A hadsereg tagjai a meo hegyi törzs hozzátartozói és ők jelentik a legnagyobb támaszt az amerikai agresszorok és kiszolgálóik számára. A hírügynökség jelentéséről kiderült, hogy laoszi kormánykörökben nagy az idegesség, s attól tartanak, hogy a támadásba lendült hazafiak több stratégiailag fontos várost és területet is elfoglalnak a közeljövőben. POMPIDOU ELNÖK SAN FRANCISCÓBAN New York — Georges Pompidou francia elnök tegnap reggel a Kennedy-fokról San Franciscóba utazott. Az amerikai tartózkodása hivatalos része után a francia köztársasági elnök ellátogat még Chicagóba és New Yorkba ls. Az Egyesült Államokban tartózkodó elnök — a francia nagykövetség tájékoztatása szerint — hajlandó találkozni az amerikai, zsidószervezetek képviselőivel. Ezek a szervezetek, mint ismeretes, tüntetésekkel és egyéb akciókkal próbálják megváltoztatni Franciaország közel-keleti politikáját, amelyet semlegesnek neveznek. A New York Times beszámol arról, hogy a francia és az amerikai elnöknek nem sikerült közös nevezőre jutnia a közel-keleti problémát illetően. Ezzel szemben mindkét elnök elfogadja azt az elvet, hogy szükséges az Egyesült Államok csapatainak tartózkodása Európában. Nincsenek lényeges véleménykülönbségek a Szovjetunióval való viszony rendezésével összefüggésben sem. A Zicie Warszawy New York-i tudósítást közöl Pompidou amerikai látogatásáról. A tudósító megjegyzi, hogy a kongresszus hideg fogadtatásban részesítette a közel-keleti kérdésről kifejtett nézeteit. A látogatás zavart és idegességet keltett — írja a tudósító. A hivatalos körök protokolárls pompával és mosollyal próbálják ellensúlyozni a véleménykülönbségeket és a hideg fogadtatást, amelyben a közvélemény egy része részesítette Pompidout. (Folytatás a 2. oldalon)