Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-26 / 48. szám, csütörtök

Milyen volt a búcsi évzáró? M

ilyen lehet egy szövetkezeti zárszámadás? . Egyesek szerint mintha valamennyit formaruhába öltöztették volna. Márpedig ez nem igaz. Valamennyinek megvan a maga sajátossága. Csak éppen meg kell látni. A búcsiak például a tartalom mellett a külsőségekre is sokat adnak. Náluk az évzáró közgyűlés valósággal ünnepnapot jelent, társadalmi eseménynek számít, amelyen — akinek csak valami köze is van szövetkezethez — illik megjelenni. Az eltelt húsz esztendő alatt — amióta szövetkezet van a faluban — ez már szokássá vált. Nem meghívóval a zsebemben mentem. Ők ma már nem igen hívnak idegent az évzáróra, mert nem hírverésből csinálják az ünnepséget. Aki eljön, azt szívesen fogadják, s el nem engedik addig, amíg egy pohárkával nem iszik az egészségükre. Igy jártam én ís. Ha nem is hívtak, annál szívesebb volt a marasztalás. Nehéz lett volna, talán illetlen is a vonakodás. A déli harangszó utánra tervezték a gyűlést, de 10—11 óra körül már népes volt a kultúrház. A szövetkezet fiataljai szépítgették a termet, hogyha ünnep, hát legyen igazi. Természetesen ezek csak külsőségek. Túl sok szót nem is érdemel az egész. Talán csak arra jó, hogy nekifutásra serkentse a tollat, lendületet adjon a szónak. A pontosság azonban, úgy látszik, erénye a búcsiaknak. Mire elharangozták a delet, a kultúrház is megtelt. Azt, hogy megtelt, újból szó szerint kel) érteni, mert mire jómagamnak is helyet kerítettem, már nem voltak foghíjas széksorok. Közöttük ülök, amikor megszólal a hangszóró. Ismeretlen zenekar játssza a Munka Dalát. ... mert mindenünk, ami van, kitartó munkából fogant... A

kitartó munka tükörképét nyújtja az elnöki beszámoló, amelyből kiderül, hogy újból sikerekben gazdag esztendőt hagytak maguk mögött. Nem akarok most részletekbe bocsátkozni, csak azt szeretném megemlíteni, hogy azok az emberek, akik most itt szorgoskodnak körülöttem, 51 milliós vagyon tulajdonosai. Gazdag emberek! Ami az anyagiakat illeti, közülük sokan nem cserélnének velem, az újságírás öreg rókájával. A beszámoló sok, fontos, lényeges adatot tartalmaz. Érde kes gazdasági elemzést lehetne belőle összehozni. Nemcsak a múlt esztendei gazdálkodásról, hanem az eltelt 20 esztendőről is. A számok, az adatok sűrítve adják mindazt, ami húsz esztendő alatt a szövetkezetben történt. Érzékeltetik a felemelkedés útját, szólnak az emlékezetes 1968-as esztendőről, amikor a búcsiaknak is már-már rettegniük kellett a szövetkezetért. Amikor fogadatlan próféták ar ról akarták meggyőzni a szövetkezet tagjait, hogy rossz lóra tettek, amikor szövetkeztek. A hazugságokat visszautasították. Amikor sztrájkok szervezése jött divatba, amikor vörös zászlókat égettek, ők „csak" dolgoztak. Dolgoztak, mert tudták: ,.. mindenünk, ami van, kitartó munkából fogant... Nemcsak a fülemet tartom nyitva, a szememet is legeltetem. Amerre nézek, mindenfelé pirospozsgás, üde arcok, miniszoknya, hullámokba, csigákba fésült haj. Egyszóval az ifjúság is helyet kért magának a széksorokban, akárcsak a közös munkából. • Még a gyűlés előtt, amikor a termet díszítő fiatalokkal váltottam néhány szót, meggyőződ tem róla, hogy a búcsi fiatalok nemigen vágynak el a faluból; életcélt, megélhetést látnak a közösben. A beszámoló további tésze is arra enged következtetni, hogy maga a szövetkezet is mindent megtesz azért, hogy ne okozzon gondot az utánpótlás, s hogy az elfáradt, kiöregedett szülők helyét a gyermekeik foglalják le. Tudják azonban azt is, hogy~ez a fiatalság már sokkal Igényesebb, mint ők, az úttörők. A mindennapi munkán, megélhetésen kívül mást is akarnak: szórakozást, kultúrát. Ezt viszont csak közösen tudják létrehozni. Csak közösen, úgy, hogy a szövetkezet nyújtja a lehetőséget, és a fiatalok élnek vele. M

egbocsátanak talán, ha most tanúként újból néhány számadatot idézek meg. Hiába, enélkül nem megy. Azt pl. nem lehet körülírni, hogy a szövetkezet évente 12 000 koronát fordít kulturális célokra, 10 000-et a sportélet fejlesztésére, rendszeresen járnak színházba, értékes kirándulásokat szerveznek. Hiába, ma már ez másképpen nem megy. Vagy az ifjúsági klub! A televíziótól kezdve a rádión, magnetofonon keresztül a rulettig mindennel felszerelte a szövetkezet. És a búcsi fiatalok élnek a lehetőségekkel. Példáért még a teremből sem kell kilépnem. A szavaló kórusuk itt az évzárón nagyon szép volt. Vagy a film, amelyet a szövetkezet életéről készítettek és bemutattak. Persze nem olyan volt, amilyent Bratislavában, a Kolibán csinálnak. Az értékét az adta meg, hogy ők csinálták: magukról önmaguknak. És amikor a legjobb dolgozók megjutalmazására került sor? Apró kedves figyelmesség volt ez a szövetkezet vezetősége részéről. Lehettek vagy harmincan, akik jutalomátvételre felsorakoztak a színpadon: idősek, javakorabeliek és fiatalok, három generációból a legrátermettebbek a munkában legjobban jeleskedők. De ha már szóltam a fiatalokról, hadd szóljak az öregekről ls. Azokról, akik az első széksorokban ültek. Ha nem tévedtem, 13-an lehettek. Valamennyien koros szövetkezeti tagok, olyanok, akik most mennek nyugdíjba. Az a tizenhárom ajándékkosár is nekik szólt az asztalra kirakva, amelyet később a szövetkezet fiataljai nyújtottak át nekik. Szép, megható volt ez a jelenet. Számomra esemény. Nem tudom, illik-e bevallani, de ennél a jelenetnél könny szökött a szemembe. Azt hiszem, másokat is meghatott az az őszinte, meleg hangú kis búcsúztató, amelyben Retkes Lajos, a szövetkezet elnöke kívánt nekik jő pihenést, derűs öregséget. A néma csönd sok mindent mond annak, aki ért belőle ... Pedig a búcsiak már megszokhatták volna. Ötödik esztendeje, hogy így búcsúznak a nyugalomba vonuló tagtársaiktól. Talán nem is jó az a kifejezés, hogy búcsúztak. Mert igazában nem búcsúznak el tő lük. Ha kedvük tartja és erejükből is futja, továbbra is van számukra munka a szövetkezetben. De ha nem, akkor ls tagok maradnak: háztáji földet mérnek számukra, kenyérnekvalót kapnak díjtalanul és az évzárókon az ő helyük továbbra is az első sorokban lesz. A meghatottságból fakadó néma csendet az Internacionálé hangja oldotta fel, a nemzetközi munkásmozgalom himnuszáé, amelynek hangjára Búcson még kipirulnak az arcok, és az ünneplő ruhák alatt hevesebben dobban a szív — a hajdani kisemmizetteké, a fiaiké és az unokáiké. E

s 1970. :i. 26. A Dunaszerdahelyi Mezőgazdasági Felvásárló és Ellátási Üzemben teljes ütemben folynak a tavaszi vetőmag előkészítésének munkálatai. Felvételünkön Orbán Tibor, a K—213 jelzésű csehszlovák magtisztító gépen az elvetésre szánt kukoricát tisztítja. (Felvétel: B. PalkoviC — CSTK) Jstébe hajlott az alkony, mire kiürült a terem. A látóhatár peremén vörös köntösbe öltözve áldozott le a bágyadt téli nap. Korán tért pihe nőre, hiszen kevés még a dolga. A búcsi szövetkezet 2000 hektárját még fehér, puha hóbunda lakarja. Már éppen indulni akartam én is, amikor egy kéz nehezedett a vállamra. Az elnök keze volt. Piros arccal mosolyogva kérdezte: — No, milyen volt? — Szép — mondtam csendesen. Ezen a gyűlésen olyan valakivel is találkoztam, aki nem minden évzáróra hivatalos. Ügy hívják, hogy Emberség. SZARKA ISTVÁN Nem vártak utasításokra Helyzetjelentés a galántai járásból a szerződéskötésekről A galántai járásban már javában folyt a szerződéskötés, illetve a mezőgazdasági üzemek kínálatának és a felvásárló üzem keresletének egyeztetése, amikor a szerződéssel kapcsolatos néhány utasítást, főképp magát a szerződésmintát még nem kapták meg. Azt hihetnénk, hogy a központi szervek pontos utasításai híján mellékvágányra futott a tervezés, illetve a szerződéskötés. Pedig dehogy. A járási mezőgazdasági társulás szakemberei jól Ismerik a járás szövetkezeteit, tudják, melyiktől mit és mennyit várhatnak, azt is, hogy a felsőbb szervek mit kívánnak a járás mezőgazdasági üzemeitől. A lebontott terv egyeztetésének sikere nem ls ezen múlott, hanem azon, hogy a mezőgazdasági üzemek is jól ismerik feladataikat. Miért ne termelnének a keresett terményből vagy termékből . annyit, amennyinek piaca van. A szövetkezet minden jövedelme abból ered, amit megtermel, Illetve amit piacra ad. Nem volt tehát különlegesen nehéz dolguk a tervet egyeztetőknek. Ezt azonban már azok a számok árulják el, amelyek az egyeztetés, majd később a szerződés alapján születtek. Mécses János, a járási mezőgazdasági társulás tervezési és pénzügyi osztályának vezetője kommentálja a számokat. A szerződés adatai ugyanis nem egyeznek a minisztériumtól kapott irányszámokkal. Az ilyesmitől azonban nem kell megijedni, legalábbis népgazdasági viszonylatban nem. Az már más dolog, ha a felvásárló üzem, s méginkább a feldolgozó ipar nem túlságosan - lelkesedik a szerződésben rögzített számokért. Talán már ebből is érzékelhető, hogy ha a minisztérium irányszámait keresletnek (vagy szükségletnek) minősítjük, akkor ezeket a tételeket meghaladja a kínálat. így van annak ellenére is, hogy egy-egy termelési szakaszon már a kereslet is a termelés 12—15 százalékos növekedésére számit. Számokban kifejezve: burgonyából például 1969-ben 105,6 vagon volt az árutermelés, erre az évre 130 vagon az előírt mennyiség. A járás nem tartozik a burgonyatermesztő területek közé, mégis a mezőgazdasági üzemek 137,6 vagon burgonyára kötöttek szerződést a felvásárló üzemmel. A gabonával kapcsolatban furcsa helyzet állt elő. 1969-ben a járás 348 370 mázsa gabonát adott el a felvásárló üzemnek, de erre az évre csak 275 900 mázsát terveztek a felsőbb szervek. Ök azonban ebből is többet vállaltak, mégpedig 4300 mázsával. Ez persze csak a vállalás. Évről évre rendszeresen túlteljesítik a tervet. Ám a helyzetet alaposan felmérték: ha a járásban csökkentik a gabonaeladást, ezzel lehetőséget teremtenek arra, hogy megoldják a közellátás szempontjából egyik legkényesebb problémát, s növeljék a sertéshús termelését. A központi terv azzal számolt, hogy a galántai járás a tavalyi 895,8 vagon sertéshús helyett az idén 940 vagonnyit ad piacra. A mezőgazdasági üzemek számvetése azonban még ennél is jobb eredményt hozott. Ogy kötöttek szerződést, hogy ebben az évben nem 940, hanem 990 vagon sertéshúst adnak át a felvásárló üzemnek. Itt persze eléggé erőltetett a vállalás. Nem azért, mintha a mezőgazdaság nem lenne képes a feladat teljesítésére, hanem azért, mert számos szövetkezetben nincs biztosítva a kocák férőhelye, ami pedig szükséges a vállalás teljesítéséhez. És ez még beleszólhat a vállalás teljesítésébe. Itt már csak az segíthet, hogy átcsoportosítással legalább bizonyos időre helyet biztosítsanak a kocáknak más istállókban. Egyik legbonyolultabb helyzet a cukorrépatermesztéssel kapcsolatosan állt elő. Azért, mert a szerződés itt nemcsak a mennyiségre, hanem a hektárokra is kiterjed. Na már most! A központi szerv követelése szerint a járás 12 500 vagon cukorrépát köteles adni a cukorgyáraknak. A mezőgazdasági iizemek kínálata 13 059,2 vagon. Csakhát a központi terv nem ezt az 559,3 vagonos többletet forszírozza, hanem azt, hogy az ő tervük szerint 52 hektárral kisebb a vetésterület. Azaz nem 3500, hanem 3448 hektár. No de ne bonyolítsuk a dolgot. A járás mezőgazdasági üzemei és a vezetők nagyon jól tudják, mit akarnak. Evek óta 400 mázsa körüli a hektárhozam, önmagukat csapnák be, he annyit terveznének, amennyit a központi terv előír. S főképp a répa elszállításánál borulna fel minden korábbi számítás. Még a 380—400 mázsás tervezés esetén is akad bonyodalom, ha az időjárás kedvező a cukorrépára. Ettől függetlenül a járási mezőgazdasági társulás dolgozói minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy szent legyen a békesség. Már folyamatban van, hogy újabb 55 hektárra szerződést kössenek a mezőgazdasági üzemek. Említést érdemel az Is, hogy a járás összesen 60,3 vagon hússal többet kínál, mint amennyit a terv kér. A tejnél már kisebb a különbözet, mindössze 9000 liter. A tehénállomány ugyanis még mindig kiegészítés alatt áll, a jobb fajták beállítása hosszú folyamat. Az idén 522-vel gyarapítják ugyan a tehénállományt, de az előhasi üszők közül az idén még keveset fognak fejni. Tavaly 13 millió 962 ezer tojást adtak el a mezőgazdasági üzemek. Erre az évre 17 milliót irányoz elő a központi terv. Szerződésileg ugyan csak 15 millió 670 ezret biztosítottak, de a többi bőven fedezi a háztáji termelés. Ezek tehát a kapott és a vállalt számok. Mint említettem, a galántai járás földművelői és vezetői nem vártak utasításra. Lényegében már fél évvel ezelőtt körvonalazódtak az idei termelés adatai. A most megszületett, papírra fektetett vállalást — amely teljes összhangban van a párt mezőgazdaságfejlesztési politikájával — tehát nem most kezdik el teljesíteni. HARASZTI GYULA Gépkocsieladás —1970 Az idei személyautó-árusításról, a pótalkatrész-ellátásról és a szervizszolgáltatásról tájékoztatták a minap a Mototechna n. v. képviselői a pozsonyi újságírókat. Az idén 94 000, ebből 63 300 hazai gyártmányú személyautó kerül eladásra. Az alkatrészellátásban nem rózsás a helyzet, annak ellenére sem, hogy az eddigi 230 helyett 360 millió korona értékű pótalkatrészről gondoskodtak. A külföldi autók alkatrészeinek vásárlására a Mototechna 40 millió devizakoronát fordít. A ki nem elégített autókérvényezők száma egyre nő. Az utóbbi években a vinkulált betétek száma 221 500-ról 361 300ra emelkedett, ebből Szlovákiában 57 300-ról 81 700-ra. A Mototechna a következő öt év alatt 40 szervizszolgálatot létesít. Pozsonyban, Besztercebányán, Kassán és Zsolnán már megkezdték áz új javítók építését, és fokozatosan más városokban is hozzálátnak az építőmunkához.