Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-22 / 8. szám, Vasárnapi Új Szó

- Hót ami sok az sok, Eleget fáradozom én az üzemben a rejtett tartalékok felkutatásáért. Otthon ezt nem vagyok hajlandó megtenni I (J. Pop karikatúrája) Kudlacsek Japánban járt és kedvenc kávéházában barátainak tart élménybeszámolót. Már tíz óra múlt, amikor a személyesen átélt földrengésről beszéli: — Tudjátok átéltem a földren gést. Szörnyű volt. A nők kiabáltak, a szobában potyogott a vakolat, összetörtek a tányérok. .. Ebben a pillanatban a fejéhez kap és ijedten így szól: — Cristen! Barátjai ijedten kérdezik: — Mi bajod van, Kudlacsek! — Rémes — felelte sápadtan, — elfelejtettem, hogy a feleségem azt mondta legkésőbb kilencre legyek otthon . . . LOi Szabó nászútjárói tért haza, amikor az utcán összefutott legjobb barátjával, Kováccsal. — Kovácskám, gyere el holnap délben hozzánk — szól lelkendezve Szabó —, ez lesz az első olyan ebéd, melyet a drága Verácskám készít! — Rendben van, elmegyek. Tudod, hogy barátod vagyok, s bajban mindig számíthatsz rám . . . Rámenős karmester. (Nebelspalter) UTAZAS ELOl Móricka az utcájuk előtt f»arkoló személyautónak betörte az ablaküvegét. Az autó tulajdonosa dühösen korholja: — Ebadta kölyke, nem szégyelled magad! Hol van az apád? — Kérem, túlórázik, de a mami már sejti, hogy kivel! Az egyik faluban meghalt az egyik köztiszteletben álló vezetője. Az elnök a következő szavakkal búcsúztatta: — Nagy barátunk élete szép példaként lebeghet előttünk. Mert ő önzetlen, lelkes emb^r volt mindig. Ha a falunkban tűz pusztított, elsőnek sietett menteni a menthetőt. Amikor nálunk náthaláz járvány ütött ki, fi volt az első, aki elkapta. Brahovácz külföldre utazik. Mindent becsomagolt, indulásra készen hallgatja felesége jótanácsait: — Pistikém vigyázz magadra, légy jó Párizsban is. Ne törődj a nőkkel és ne adj ki olyasmire pénzt, amit idehaza ingyen is megkaphatsz! KIÁLLÍTÁS A festő találkozik a barátjóval, aki lelkendezve meséli: .— Tegnap megnéztem a kiállítást, amelyiken neked is van egy képed. Esküszöm, csak azt az egyet tudtam nézni! — Köszönöm, öregem — hálálkodik a festő. — Semmi köszönet — hárítja el a hálálkodást a barátja. — A többi kép előtt ugyanis nagy volt a tolon8á

s'' • t- DU«LI^BAN A szeszesitalok iránt nagy szeretetet tanúsító írekről számos vicc van. A' legújabb: Két ír beszélget. Azt mondja az egyik: — Hallottad, hogy Jack O'Hara, abbahagyta az Ivást? Mire a másik ír: — Szegény. És mikor temetik? »• gj . V-.. 'Ä * KS^*'^ ggui k A sp^gfl z H HHi 3-ffÉ M Előzetes e következő évtizedekből '2 E ° n t •» e f 3 ;l wv Vi< \\\ k Í-^JTOSI ptrrl t '/ o.-; it*' . & A kávéházban ismľrkedtem meg vele egy esős " délutánon. Odalépett az asztalomhoz, meghajolt és Illedelmesen bemutatkozott: — Én vagyok a Névtelen Levélíró. Megengedi, hogy ide üljek? — Parancsoljon — mondtam udvariasan, s közben jél szemmel végigmértem. Kifogástalanul öltözött, jól fésült, őszes, szemüveges férfi volt, nem vettem észre rajta semmiféle rendellenességet. — Huszonöt éve foglalkozom névtelen levelek írásával — kezdte a mondókáját —, s dicsekvés nélkül állíthatom, hogy szinte tökélyre vittem ezt a mesterséget: A legkorszerűbb felszereléssel dolgozom. Negyvenhat különféle töltötollam, vegyirónom és ceruzám, hetvenkét fajta levélpapírom és borítékom van, nyolc írógép áll a rendelkezésemre, s persze kesztyűben dolgozom, nehogy ujjlenyomatot hagyjak. Büszkén tekintett rám, mintegy elismerést várva tőlem, és készségesen bólogattam, mert mindig tisztelője voltam a körültekintő, alapos munkának. Rövid szünet után így folytatta: — Tudom, önt inkább az érdekli, miért választottam éppen ezt a foglalkozást. Őszintén szólva az élet szürkesége vitt rá. Napjaim eseménytelenül múltak, s az első névtelen levelet unalmamban írtam a szomszédomnak: „Önt a felesége rendszeresen csalja a kéményseprővel. Egy jóakarója." A hatás leírhatatlan volt. Az addig boldogan élő család élete pokollá változott. Naponta veszekedtek, verekedtek, noha nem is volt kémény a házukon, központi fűtéses épületben laktak, ahova nem jár kéményseprő soha. Itt félbeszakította meséjét, megkínált egy cigarettával, s maga is rágyújtott. Az első sikeren felbuzdulva, komolyan nekiláttam a munkának. Megírtam a polgármesternek, hogy utolsó csibész, mert díszebédre költi a polgárok pénzét. Leleplező leveleket írtam a város őszszes vezető embereiről, az összes igazgatókról, orvosokról, mérnökökről és pártvezetőkröl. Elhalmoztam levelekkel a szerkesztőségeket is. Rendszerint a dolgozó nép nevében írtam, egy ízben pedig a világ elnyomott polgárai nevében intéztem petíciót az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez, követelve intézkedését, hogy világszerte szüntessék meg az ebadót. Elárulom önnek, nem mindig írtam névtelenül. Aláírásként nemegyszer használtam Poncius Pilátus, Jókai Mór, sőt Kossuth Lajos nevét is. — Ötletes — jegyeztem meg, csak hogy valamit mondjak, közben eszembe jutott, hogy évekkel ezelőtt én is kaptam egy levelet, amelyben fókái Mór közölte velem, hogy pocsék író vagyok, jobb, ha nem veszek tollat a kezembe soha többé, s ha már nincs nyugtom, inkább bélyeggyűjtéssel és ragasztással próbálkozzam, ehhez talán van nyelvem. — Nemrégen feljelentettem a város legnevesebb nőgyógyászát — folytatta az idegen. — Részletesen tájékoztattam a hatóságot, hogy ez az erkölcstelen alak visszaélve orvosi hivatásával oly módon vizsgálja pácienseit, hogy ez határozottan sérti a női szemérem elemi követelményeit. — Ha szabad érdeklődnöm — tettem fel a kérdést óvatosari —, milyen eredménnyel járt eme működése? Az idegen lehajtotta a fejét. — Sajnos — mondta rekedten —, az emberiségben nincs kellő megértés egy tisztességtelenségben megőszült névtelen levélíró iránt. Felháborodva kellett tudomásul vennem, hogy névtelen feljelentéseim alapján senkit sem vontak felelősségre, senkit sem zártak börtönbe, senkit, sem akasztottak fel. Itt van például a legutóbbi eset. Feljelentettem Csergei Vladimírt, a világ egyik legnagyobb szélhámosát. Megírtam, hogy Csergei csal, lop, sikkaszt, rágalmaz. Hiába. A haja szála sem görbült meg a gazembernek! — S vannak bizonyítékai hogy valóban gazember? — kérdeztem szigorú hangon, mert már kezdtem megelégelni idegen asztaltársam határozottságát. Gúnyosan jelkacagott. — Annyi bizonyítékom van rá, hogy akár azonnal is letartóztathatnánk. Az a Csergei ugyanis én vagyok. BOGDANFI SÁNDOR