Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-17 / 40. szám, kedd
A szürke ló GÁL SÁNDOR mesejátéka a Thália Színházban Nézőtéri élménnyel kezdem: az elmúlt néhány év alatt nem találkoztam sehol olyan hálás közönséggel, mint most, a mesejáték bemutatóján. Nem csoda, hiszen a gyermek tud csak igazán önfeledten, őszintén örülni, ha valami tetszik neki, s érzéseit spontán egyszerűséggel ki is nyilvánítja. Nos, a bemutató gyermekközönsége tapssal, zajos tetszésnyilvánítással hozta tudomásunkra, hogy tetszik neki a mesejáték ős magával ragadja annak cselekménye. A Thália Színház vezetőit dicséri, hogy művészi programjukban nein feledkeztek meg a legkisebbekről sem, olyan vizuális látványban és ugyanakkor tanulságos mesében részesítették őket, amilyenben máshol nem lehet részük. A dicséretet még inkább fokozza az a tény, hogy egyúttal új színpadi szerzőt is avatunk Gál Sándor személyében, aki sikeres költői és prózaírói tevékenysége után e szerepkörében sem vallott szégyent. Jól felépített, fordulatos mesejátékot írt, amely mentes az olcső, konvencionális megoldásoktól. Néhány költőien szép Jelenet s a dallamosan, Ízes magyarsággal megírt párbeszédek a tehetséges költő stílusjegyei, aki szenvedélyesen szereti az igazságot, bízik mindenkori diadalmaskodásában és ezt a meggyőződést sugározza a zsenge korúak felé játékos formában, ugyanakkor azonban tanulságos történet keretében. A gyermeksereg hálás partnere a szerzőnek, s együtt élve a cselekménnyel, biztatja a szürke lovat és barátait bátor tetteik sikeres végrehajtásában. Nekik így jó és így szép minden, s talán csak a kritikusi szemüveggel néző felnőtt ember veszi észre, hogy az ügyesen felépített háttér és a ruhák megfelelőbb megvilágításánál sokkal plasztikusabb vizuális hatást válthattak volna ki. (Különösen az erdőbeli pirkadat sikerült eléggé „szürkére".) A pedagógus talán még azt is megemlítené, hogy a kibontakozás túl hirtelen Jött, s túl gyorsan ért véget, a rosszaság képviselője, a farkas, nem bűnhődött eleget „nyilvánosan" Úgy hiszem, nem ártott volna továbbá kissé részletesebben megmagyarázni, hogy miért kapnak a vásáron a farkasbőrért egy másik lovat. Említettem már, hogy ezeket az apró kifogásokat a felnőttek emelhetik, mert a gyermekek nem zavartatják magukat és mindvégig jól szórakoznak mindenhol, ahol ezt a mesejátékot bemutatják. A játék rendezője, Tarlcs János becsületes munkát végzett, s ugyanez mondható el a szemmel láthatóan nagy kedvvel játszó színészekről is. Külön említést érdemel a szegény embert alakító Gyurkovics Mihály játéka, aki egyszerű eszközökkel a legszebb népballadák hőseire emlékeztető figurát kreált. Rajta kívül Érsek György (medve) és természetesen a főhőst, a szürke lovat mértéktartóan alakító Horváth Lajos és a többi szereplő JBenkó László, Bittó Eszter, Cúth László, Szabó Marika, Szabó Rózsi és Tamás Jolán j játéka is. A bemutató kapcsán örömmel állapíthatjuk meg, hogy ez a mesejáték tanulságos és kellemes perceket szerez különösen az elsőtől hatodik évfolyamba járó gyermekeknek. S hasznos segítség a pedagógusoknak is, mert a cselekmény kapcsán szúmos erkölcsi és esztétikai kérdést könnyebben tudnak megmagyarázni tanítványaiknak. Megelégedéssel nyugtázzuk továbbá azt, hogy az Oktatásügyi Minisztérium illetékesei körlevélben ajánlották az iskoláknak e darab megtekintését. Reméljük, hogy a legtöbb helyen élnek a kínálkozó alkalommal és lehetővé teszik a gyermekeknek e mesejáték megtekintését. SZILVÁSSY JÓZSEF lilliíililliliilíilllííllllillllííii.... • HEINRICH BÖLLNEK, a nyugatnémet Gruppé 47 írócsoport tagjának két színdarabját mutatja be az idei évadban a düsseldorfi Schauspielhauss: Der Clown című darabját és Aussatz című drámáját. íllll Mit rejtenek még a piramisok? A Cheops-piramis ötezer éve állja az idők viharait. Az emberiség újabb meg újabb rohamokat indít ellene, hogy feltárja titkait. Egy amerikai fizikus csoport most a kozmikus sugárzást mérő készUlék segítségével igyekszik kikémlelni, milyen titkokat rejteget még a piramis. Annyi biztosnak látszik, hogy építői rendkívül fejlett tudományos ismeretekkel rendelkeztek. A Cheops-piramis A Cheops-piramis Kairótól lö kilométerre nyugatra épült. Több mint öt hektáros tökéletesen sík alapról emelkedik ki a több mint két és fél millió mészkő- és gránittömbből álló, 40 emeletes háznak megfelelő magasságú építmény; a tömbök súlya 2 és 70 tonna között van. A piramis eredetileg vakítóan fehér volt. A márványt megrongálja az Időjárás, a mészkő azonban egyre keményebbé és simábbá válik. Hérodotosz, aki körülbelül I. e. 440-ben látta a piramist, azt írja, hogy mind a négy, tökéletesen háromszögletű falát tükörsima mészkőlapok borították, illesztésük tökéletes volt. A tudományos ismeretek emléke? Vajon ez a csodálatos építmény semmi másra nem szolgált, mint arra, hogy egy megalomániás uralkodó síremléke legyen? Vagy inkább nagyszerű tudományos ismeretek fennmaradt emléke? Évszázadok óta foglalkoztatja ez a kérdés az emberiséget. Néhány évvel ezelőtt még nem volt történelmi bizonyíték arra, hogy ötezer évvel ezelőtt az ókori Egyiptom tudósai bonyolult felsőbb matematikai és csillagászati számításokat tudtak elvégezni. Ezért puszta véletlennek tartották azt a tényt, hogy a piramis szerkezeti adataiban világosan megjelenik a „pi" (3,14) számértéke több tizedesnyi pontossággal, Pitagorasz képlete és sok trigonometriai adat. (A tudománytörténet úgy tudta, hogy a „pi" értékét i. e. 1500-ban állapították mfcg. Ferenc császár búskomorságra hajló, beteges ember volt. Kortársa a nagy Napóleonnak, kine* léptei nyomán rengett a föld, recsegtek a trónusok, ez a nagy rengésrecsegés persze csak elősegítette őfelsége kedélyének romlását. A bajor választófeiede lem szerencsére két bolonddal rendelkezett és átengedte az egyiket, egy Akli Miklós nevű magyar fiatalembert. Miklós zseniális fickó volt, az esze vágott mint a borotva, beszélt vagy hat nyelvet, tudott minden forgalomban levő onekdótát, otthonos volt a bűvészkedésben, ismerte az irodalmat, pompás verseket írt és azonfelül is minden tudományokhoz hozzászagolt valamennyire. Igaz, hogy annyit nem tudott egyik ismeretágból sem, amennyivel a becsületes mindennapi kenye ret megkereshette volna, de annyit igen, amivel biztos volt neki a mindennapi kalács. Igy hát útban Bécs íelé, joggal bizakodhatott, hogy a Hofburgban nélkülözhetetlenné tudja tenni magát. Pitagorasz tétele az i. e. 5. századból származik, az első trigonometriai ismereteket pedig az i. e. 2. században élt Hipparkhosznak tulajdonították.) Most azonban Ismét vissza kell térni erre a tárgyra. Livio Stecchinl professzor, az ókori geometria szakértője, az egyiptomi hieroglifák, valamint a szumér és babiloni feliratok húszéves tanulmányozása alapján megállapította, hogy a Közel-Keleten már ötezer évvel ezelőtt rendkívül magas színvonalat értek el a tudományos ismeretek. A piramis mint tudományos eszköz Stecchini felfedései alapján teljesen új fényben tárul elénk a nagy piramis egész története. A piramis valójában olyan tudományos eszköz, amely lehetővé tette az év tartamának a mérését; kimutatta a napéjegyenlőség precesszióját; tökéletes teodolit, iránytű és geodéziai jel; magában foglalja a földön található leglogiktisabb hosszúsági és időmérési rendszert, amelynek alapja a föld tengelyének 500 milliomod része. (Sir John Herschel angol csillagász aiig egy évszázada javasolta ezt az egységet.) A nagy piramis építői pontosan ismerték földünk átmérőjének hosszát, sok tlzeduyi pontossággal meghatározták az év hosszát, ismerték a föld nap körüli pályájának átmérőjét, a föld fajsúlyát, tudták, hogy a napéjegyenlőség teljes ciklusa 25 694,3 év, ismerték a gravitációs gyorsulást és a fénysebességet. Egy John Greaves nevű angol, I. Károly udvari csillagásza 1637-ben Egyiptomba utazott és hetekig tanulmányozta a piramist. Többek között meglepte, hogy az egyiptomiak a falak hajlásszögéül az egyszerű 45 vagy 60 fok helyett 52 fok körüli szöget választottak. Úgy vélte, ennek a választásnak bizonyára volt valami oka. Később más, különböző nemzetiségű tudósok is végeztek méréseket, a munkájukat azonban rendkívül megnehezítette a piramis belső járatainak romlott levegője és az ott tanyázó elképzelhetetlenül sok denevér, amelyeknek a guanója 30 centiméter magasan borította a padlót. A „piramis-hüvelyk" A múlt század derekán John Taylor, a London Observer főszerkesztője több mint 30 évig tanulmányozta a Cheops-piramis kutatóinak beszámolóit. Újra meg újra áttanulmányozta a mérési adatokat, hogy megállapítsa, milyen mértani vagy matematikai formulák vonhatók le belőlük. Végül sikerült olyan mértékegységet találnia, amelynek segítségével valószínűleg az egész épületet tervezték. Ezt „piramishüvelyknek" nevezte el. Különös, hogy ez ezredrésznyi pontossággal megegyezik az angol hüvelykkel. Azután megtalálta a piramis másik alapegységét, a rőföt, amely a piramis-hüvelyk, illet9 NEM KÍVÁ NA TOS REKORD Varsóban a hét végén beállott hirtelen lehűlés nem kívánt rekordot eredményezett: a jeges járdákon sok ember megcsúszott, s így a kórházakegészségügy történetében ez reban naponta több mint 200 végtagtörést kezeltek. A varsói kordszámot jelent. A további rekordot a rendőrség jegyezte fel: 1500 esetben büntetést róttak ki azokra a házmesterekre, akik nem szórták be a járdákat. ve 25,025 angol hüvelyk hosszúságának felel meg. A király kamrában talált üres gránitszarkofág köbtartalmáról Taylor rendkívüli meglepetéssel állapította meg, hogy csaknem pontosan négyszerese annak a mértékegységnek, amelyet az angol földművesek még ma is használnak a gabonafélék méréséhez és amelyet „quarter"nek (negyednek) neveznek. Ezek és sok más tény alapján Taylor megfogalmazta azt a hipiotézist, hogy a nagy piramis, a királykamra és a szarkofág tulajdonképpen nem is sír, hanem az ókori mértékegységek gyűjteménye, amelyek egyszer talán az egész emberiség közkincsévé válnak. Feltevését megerősítette egy régi arab kézirat, amely szerint a nagy piramis tartalmazza „a különböző tudományokban és művészetekben elért tudást és eredményeket..., hogy a számtani és mértani ismeretek mindörökre fennmaradjanak mindazok hasznára, akik a Jövőben megértik azokat, a csillagok állásával és ciklusaival, a múlt és a jövő krónikájával együtt." A hosszmértékegységek logikus alapja Taylor legmeglepőbb felfedezése az volt, hogy a piramishüvelyk alapja minden valószínűség szerint a föld tengelye hosszának pontos ismeretéből származott, ami a hosszmértékegységek egyetlen igazán logikus alapja földünkön. (Az 1957—58-as Nemzetközi Geofizikai Év során a mesterséges holdakkal végzett mérésekből tudjuk, hogy a föld sarki sugarának pontos hossza 3 949,89 angol mérföld. Ha ezt a számot elosztjuk 10 millióval, 25,0625 angol hüvelyket kapunk, vagyis a nagy piramisban alkalmazott" „szentrőf" pontos hosszát négy tizedesnyi pontossággal.) Taylor volt tehát az első, aki felismerte, hogy a piramis építőinek ismerniük kellett földünk valóságos formáját, pontos méreteit ős mozgását a naprendszerben. Pedig a filozófusok és teológusok évezredekkel a piramis építése után még makacsul védelmezték azt az elméletet, hogy a föld lapos és a nap forog a föld körül. Taylornak persze nein volt könnyű dolga, hogy higgadt viktoriánus kortársait meggyőzze ennek a forradalmi elméletnek a helyességéről. Élete utolsó hónapjaiban azonban nagyszerű munkatársat talált Piazzi Smith professzor, skót királyi csillagász személyében. Smith gondosan tanulmányozta Taylor adatait, és végül elhatározta, személyesen megy el Egyiptomba, hogy alaposan újra felmérje az egész piramist. Meglepő megállapítások Hosszú heteken át mérte mindazt, ami mérhető volt a piramis belsejében, minden folyosót, kamrát, minden sarkot és szöget. Hamarosan sikerült megállapítania, hogy a „pi" értékét a piramis építői minden bizonnyal Ismerték. A következő felfedezése azonban még meglepőbb volt: a piramis alapjának hosszából kiszámította, hogy az a napév napjainak pontos számát jelenti. Smithnek még egy meglepő megállapítása volt: a piramis északi fala egy tavaszi napon, pontosan délben éppen elnyeli saját árnyékát. A piramist eszerint az év hosszának mérésére és a tavaszi napéjegyenlőség megállapítására is használták. A további megfigyelések kimutatták, hogy a piramisok sora teodolitként szolgált: lehetővé tette a geodéziai méréseket, ami rendkívül fontos volt, hiszen a Nílus minden évben elárasztotta a termékeny vidéket és a földek határát mindig újra ki kellett mérni. Az amerikai fizikusok most kezdett kutatásai nyomán talán még többet is megtudunk majd a piramis titkaibői. 1970. II. 18.