Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-11 / 35. szám, szerda

A pórtszervek stabilizációja ALOIS INDRA OSTRAVAN (CSTK) — A CSKP észak­morvaországi kerületi bizottsá­gának plénuma tegnap Ostravá­ban ülést tartott. Az ülésen részt vett a CSKP Központi Bi­zottságának küldöttsége: Alois Indra, a CSKP KB elnökségének tagja és titkára, valamint dr. Ladislav Adamec, a CSKP KB tagja, a CSSZK miniszterelnök­helyettese. A CSKP KB januári plénumá­nak jelentőségéről, határozatai­ról és az ezekből eredő felada­tokról Alois Indra elvtárs mon­dott beszédet. Indra elvtárs aláhúzta azt a tényt, hogy a CSKP KB ülésén teljes volt az egység valamennyi lényeges kérdésben, ami lehetővé tette a plénumnak, hogy minden erejét a fő problémák helyes megol­dására fordítsa. Ami a személyi változásokat illeti, Indra elvtárs megállapí­totta, hogy nem emberek „ki­nyírásáról", hanem elvhű maga­tartásról van szó. „A személyi változásokkal a CSKP KB elv­hű elvtárjakkal erősítette meg a pártvezetést. A cél: stabili­zálni a pártszerveket." A szakszervezetek feladata (Folytatás az 1. oldalról) eialista társadalmi rendszer megszilárdítását. Lebecsülték szocialista építésüník eredmé­nyeit. Nem tartották tisztelet­ben Internacionalista kötelezett­ségeinek, sem a világ forradal­mi munkásmozgalmának közös érdekeit. Daubner elvtárs megemlítet­te, hogy az elmúlt időszakban a szakszervezeti funkcionáriusok keresték annak a módját, mi­képpen lehetne megjavítani a párt vezető szerepét, hogy egy részt emelkedjék a kommunista párt tekintélye, másrészt pedig megjavuljon a szakszervezetek munkája. A Szlovák Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom szer­veinek helytelen dokumentu­mait visszavonták és érvényte­lenítették. A szakszervezetek keretében lezajló elemzés — mondotta Daubner elvtárs — nem öncélú. A hibák helyreho­zásáról, eszmei tisztázásról, a szakszervezeti dolgozók sorá­nak egyesítéséről van szó. Be­szédének további részében hang­súlyozta a pártcsoportok meg­alakításának jelentőségét a szakszervezeti szervekben. A szakszervezetek felelősségteljes íeladata az 1970. évben: tevé­keny részvétel a tervfeladatok teljesítésében és népgazdasá­gunk konszolidálásában. Az FSZM legfőbb feladata továbbra is a dolgozókról való anyagi-, szociális, egészségügyi és kul­turális gondoskodás. Az SZSZSZT plénuma hatá­rozatot fogadott el, mely hang­súlyozza a párt vezető szerepé­nek a szakszervezetek munká­jában való érvényesítését. Az SZSZSZT egyetért Jan Pil­ier elvtársnak a CSFSZM Köz­ponti Tanácsa elnöki tisztségébe való jelölésével. A plenáris ülés felmentette dr. Ján Vojtkót az SZSZSZT alelnöki és elnökségi tagsági tisztségéből, s egyetértett La­dislav Zajac és Ladislav Horák lemondásával az SZSZSZT el­nökségi tagsági tisztségéből. Az elnökség tagjává megválasztotta Michal Marchalín elvtársat. A plénum jóváhagyta Szlová­kia szakszervezeti szerveinek és szervezeteinek fő feladatait a népgazdaság fejlesztésében, s amint a határozat ís kimondja, a szakszervezetek legfontosabb célkitűzése: tevékenyen befo­lyásolni a gazdaság konszolidá­lását. A szovjet tankisták nyomában A „Smer Praha" címen ismert akciót, mely a fasizmus leveré­sével és hazánk felszabadításá­val kapcsolatban rámutat a Szovjetunió döntő érdemeire, a Nemzeti Front kezdeményezésé­re a Cseh és a Szlovák Szocia­lista Akadémia központi bizott­ságai rendezik. Az akció bizto­sítása. a honvédelmi tudomá­nyos módszertani tanácsok fel­adata. A tanácsok a Prágai Hadtörténeti Intézettel karölt­ve számos helyi, járási és ke­rületi jellegű szemináriumra, előadásra és vitaestre készültek íel. A tervbe vett négy országos szeminárium közül az első a múlt hónapban Solenicén zaj­lott le. A második szeminárium­ra, melynek középpontjában a Nyugat-Szlovákia és Morvaor­szág jelentős részének felszaba­dítását eredményező hadműve­letek állnak, február 17- és 18-án kerül sor. A március 3-án és 4-én megtartandó, a Közép­Szlovákiáért folyt harcokat és az ellenállási harcokat feleleve­nítő szeminárium színhelye Banská Bystrica lesz. Az utolsó szemináriumon — Solenicén március 24- és 25-én — többek közt a cseh nép májusi felke­léséről lesz sző. A Vörös Hadsereg 1945 máju­si hadműveleteinek, illetve a szovjet tankisták előretörésé­nek útvonala nyomán rendeze­dő autőbuszutak célja ugyan­csak a dicső múlt felidézése lesz. -km­-,'Bohuslav VeEera miniszter, a á Szövetségi Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Bizottság elnöke tegnapi első sajtóértekezletén be­számolt az újságíróknak a mező­gazdaság Időszerű kérdéseiről. Vé­leménye szerint fel kell számolni az utóbbi két évben megnyilvánult Ösztönösséget és kedvezőtlen kö­vetkezményeit. Az idén még kb. 100 000 tonna húst kell behoz­nunk, hogy megoldjuk húsellátási nehézségeinket. •fr Elektronmikroszkópiái társa­ságot hozott létre a Csehszlovák Tudományos Akadémia elnöksége. Az új társaság átveszi az Akadé­mia keretei között működött eddi­gi különbizottság munkáját. <r Közel száz hasat és külföldi élelmiszeripari gépgyártú vállalat részvételével június első tíz nap­ján a prágai Fuíík Parkban nagy­szabású bemutatóra kerül sor. Az Állma nevet viselő kiállításon élelmiszeripari szakembereink ta­nulmányozhatják a kiállító válla­latok hús-, baromfifeldolgozó és tejipari, konzerv-, sütő- fis sör­ipari berendezéseit. A kiállított 300 élelmiszeripari berendezés kö­zül a látogatók vagy százat mun­ka közben tekinthetnek meg. A rendezvény alatt, Június 2—5-lg, a részt vevő vállalatok szakemberei értekezletet tartanak, amelyen ki­cserélik az élelmiszeripari gép­gyártás terén szerzett tapasztala­talkat. (sm) -jír Érsekfijvárott, a Szakszerve­zetek Házában ünnepélyesen meg­nyitották a Lenln-centenárlum al­kalmából a „Lenin örökké él" el­nevezésű gyermekrajz-kiállítást. A megnyitón a város közéleti sze­mélyiségein kívül 100 szovjet ka­tona ls részt vett. •ŕr Mostban tegnap aktívaülésen vettek részt az észak-csehországi barnaszénmedence kitüntetett párt­munkásai, szakszervezeti és gaz­dasági dolgozói, valamint a szo­cialista munkabrigádok vezetői. Az észak-csehországi bányászok­nak ez évi fejtési terve 51 477 000 tonna szén Jövesztését írja elő, és ez 800 000 tonnával több, mint tavaly. •&A Kelet-szlovákiai Vasmű 140 kommunistája — párt-, szakszer­vezeti és lljúságl szervezeti funk­cionáriusok, továbbá a vezető gaz­dasági dolgozók — tegnap délután aktívaülést tartottak, amelyen meg­vitatták a CSKP KB és az SZLKP KB legutóbbi plénumainak ered­ményeit. Az ülésről üdvözlő leve­let küldtek Jozef Lenártnak, az SZLKP KB első titkárának, amelyben támogatásukról biztosít­ják őt, valamint arröl, hogy a Kelet-szlovákiai Vasmű kommunis­tái érvényesíteni fogják a párt jelenlegi politikáját. it A Mariánské Lázne-i nemzet­közi szakszervezett üdülőbe ez év nyarán 57 csoportban csaknem 2600 vendég érkezik Angliából, Belgiumból, Franciaországból, Hol­landiából, Olaszországból, az NSZK-ból és SvédországböL A szovjet minisztertanács illése Moszkva — Az Izvesztyija hí­rül adja, hogy a szovjet minisz­tertanács keddi ülésén meghal­gatták a tervbizottság beszámo­lóját a népgazdaság fejlesztését célzó 1969. évi állami terv tel­jesítéséről. A kormány kötelezte a mi­nisztereket, gondosan elemez­zék az 1969. évi terv teljesíté­sének eredményeit és az SZKP KB decemberi plénumának ha­tározatai alapján dolgozzanak ki és hajtsanak végre különböző intézkedéseket a vállalat- és építkezés-vezetésben, a tudomá­nyos munka megszervezésében tapasztalt hibák kiküszöbölése érdekében. A minisztereknek s a hivatalok vezetőinek minden­napi munkájában külön figyel­met kell szentelniük a munka­szervezés megjavításának, va­lamint az alap- és kisegítő mun­kák komplex gépesítésének. Gromiko—Bahr Moszkva — Az erőszakról va­ló lemondás kérdéséről tárgya­lássorozat keretében Andrej Gromiko szovjet külügyminisz­ter és Egon Bahr nyugatnémet államtitkár újabb megbeszélést tartott. A kétórás eszmecserén — moszkvai nyugatnémet forrá­sok szerint — a tárgyaló part­nerek a szovjet—nyugatnémet kapcsolatokat érintő problémá­kat vitatták meg. Kozmosz 323. Moszkva — Kedden a Szov­jetunióban Kozmosz 323. jelzésű új mesterséges holdat bocsá­tottak fel. A Kozmosz 323. űr­kutatásokat végez a korábban bejelentett űrkutatási program­nak megfelelően. A spanyol külügyminiszter Párizsban Párizs — Ma Pompidou köz­társasági elnök fogadja Lopez Bravo spanyol külügyminisztert, aki hétfőn érkezett a francia fővárosba. A második világhá­ború befejezése óta most került sor első ízben spanyol külügy­miniszter franciaországi látoga­tására. Maurice Schumann és Lopez Bravo hétfői tanácskozásán el­sősorban Spanyolország és a Közös Piac kapcsolatainak a problémáiról és a két ország politikai és gazdasági kapcso­latairól volt szó. Ugyanezekről a kérdésekről tárgyaltak a Ma­tignon-palotában is, ahol Jac­ques Chaban-Delmas miniszter­elnök fogadta a spanyol kül­ügyminisztert. Jozef Lenárt fogadta M. M. Gyejev főkonzult (CSTK) — Jozef Lenárt, az SZLKP KB első titkára hét­főn fogadta Bratislavában Mi­hail Mihajlovlcs Gyejev brati­slavai szciyjet főkonzult, aki gratulált Lenárt elvtársnak az SZLKP KB első titkárává tör­tént megválasztása alkalmából. Filmesek együttműködése (CSTK) — A csehszlovák és szovjet filmipari küldöttség hat­napos tárgyalásainak befejezté­vel megállapodás jött létre a tárgyaló felek között. Az 1970. évi együttműködésről szóló jegyzőkönyvet csehszlovák rész­ről dr. fiú PurS, a Csehszlovák filmvállalat központi igazgató­ja, szovjet részről V. N. Golov­nya, a Szovjetunió Miniszter­tanácsa Filmipari Bizottságának helyettes elnöke írta alá. A szovjet filmipari küldöttség csehszlovákiai tárgyalásainak befejeztével Sz. V. Cservonyen­ko prágai szovjet nagykövet baráti fogadást rendezett a két filmipari küldöttség tagjai ré­szére. Ezen megjelent Miloslav HruSkoviö, szövetségi miniszter­elnök-helyettes, dr. Jan Fojtík, a CSKP KB titkára, és a cseh­szlovák kultúrális és politikai élet számos más személyisége. A Szövetségi Gyűlés küldöttsége Katowicében (Folytatás az 1. oldalról) A katowicei Gottwald Bánya kultúrházában csehszlovák­lengyel barátsági nagygyűlést tartottak, amelyen részt vettek küldöttségünk tagjai, valamint a Gottwald Bánya dolgozói. A gyűlésen először Edward Misiaczek, a Gottwald Bánya pártbizottságának titkára mél­tatta a lengyel—csehszlovák baráti kapcsolatok jelentőségét, majd dr. Dalibor Hanes kül­döttségünk vezetője emelkedett szólásra. DALIBOR HANES BESZÉDE Dalibor Hanes beszéde beve­zető részében üdvözölte a len­gyel bányászokat, majd vissza­pillantást tett a csehszlovák­lengyel kapcsolatok történelmi fejlődésére, s kitért a Csehszlo­vákiában az utóbbi két év alatt végbement fejlődésre. Országunk a polgárháború szakadékának szélére került — mondotta a továbbiakban a csehszlovák küldöttség vezető­je. A világreakció, az imperia­lizmus leste a pillanatot, mi­kor sikerülne éket vernie a szocialista országok közé, és megrendítenie a szocializmus pozícióit az egész világon. Eb­ben a pillanatban a proletár in­ternacionalizmus erőinek támo­gatása és a szövetséges 'csapa­tok hazánk területére való jö­vetele segítséget nyújtott né­pünknek a szocializmus és a haladás útjának megvédésében. A proletár internacionalizmus ereje abban rejlik, hogy nem­csak a nyugalmas együttműkö­dés napjaiban nyilvánul meg, hanem akkor is, amikor a ba­rát bajba kerül. A közmondás is azt tartja: bajban ismered meg barátodat. S már nemegy­szer megismertük, hogy leg­jobb barátunk és testvérünk a Szovjetunió, amely a többi szocialista országgal együtt mindig idejében teljesítette in­ternacionalista kötelességét. Szeretném itt megjegyezni — folytatta Hanes elvtárs —, hogy hasonló ellenséges táma­dást intéztek Lengyelország ellen is ugyanazon céllal. Láto­gatásunk előtt újból elolvastuk Gomulka és Cyrankiewicz elv­társ beszédeit, amelyeket a ta­valy előtti év kezdetén Len­gyelországban lejátszódott poli­tikai eseményekkel kapcsolat­ban mondottak. Az önök veze­tősége nemcsak, hogy az anti­szocialista és az ellenforradal­mi erők támadásának már az első szakaszában szilárd állás­pontot foglalt el s keresztül­húzta szándékaikat, hanem ugyanakkor levonta a szüksé­ges következtetéseket a szocia­lista állam megszilárdítására, a párt megszilárdítására, egyesí­tésére s akcióképességének fo­kozására. Sajnos, a mi vezetőségünk 1968-ban erre nem volt képes. A meglevő hibák helyrehozása helyett hamarosan jobbra toló­dott. A párt egészséges magva nem talált támogatásra a veze­tőség részéről. Drága lengyel barátaink — folytatta beszédét Dalibor Ha­nes —, ma már nálunk is más idők járnak. Kommunista pár­tunk hosszas és szívós politikai küzdelemben törekszik arra, hogy ismét következetesen szi­lárd vezető erő legyen, és hogy a pártból eltávolítsa az opportunistákat és az oda nem való elemeket. Nagy politikai küzdelem után változásra ke­rült sor a párt, az állam és Szövetségi Gyűlésünk vezetősé­gében is. A párt új vezetősége szilárd, egyértelmű eljárást választott. Tudatában van azon időszak tragikus tanulságának, amelyben a politikai erők ve­szélyes szabad játéka bontakoz­hatott ki, és vezető szerepében, szervező és ideológiai munká­jában teljes mértékben felújít­ja a szocialista államépítés le­nini alapelveit. A jobboldal szá­mításai nem teljesültek sem mi­nálunk, sem önöknél. Pártunk Központi Bizottsága plenáris ülésein fokozatosan kialakította a feltételeket ah­hoz, hogy a pártunkban tapasz­talható válság leküzdésével párhuzamosan leküzdjük a tár­sadalom válságát is. A múlt évi szeptemberi plénum értékelte a fejlődés első szakaszát és lelep­lezte az ellenséges erőket. Ez lehetővé tette a szükséges ká­derváltoztatásokat is életünk va­lamennyi területén, főként a vezető tisztségekben. Megte­remtette a feltételeket ahhoz is, hogy képviselőink munkája ismét rendes mederben folyjék, A CSKP Központi Bizottságá­nak néhány héttel ezelőtt — Januárban — megtartott plénu­ma pártunk további szilárdí­tásán kívül számos gazdasági kérdéssel foglalkozott, s ugyan­akkor megtette az első komoly lépést a párt belső életének megszilárdítására is. Pártunk­ban a tagsági igazolványok ki­cserélése azt a célt követi, hogy megszilárduljanak a párt egészséges marxista—leninis­ta erői, és hogy megszilárdul­janak azoknak a sorai ls, akik ugyan meginogtak, de egész életükben hűek maradtak a szocializmushoz. Ugyanakkor a pártnak megalkuvás nélkül meg kell tisztulnia mindazok­tól, akik belülről akarták meg­bomlasztani. Dalibor Hanes elvtárs beszé­de végén külpolitikai kérdése­ket érintett és ecsetelte a cseh­szlovák—lengyel együttműkö­dés sikeres fejlődését. WASHINGTON NEM TARTJA BE ÍGÉRETÉT (Folytatás az 1. oldalról) gok csúcsértekezletét követően Kairóban újabb fontos tanácsko­zások kezdődnek. Az Al Ahram kedd reggeli Jelentése szerint az EAK fővárosába várják Kad­hafi miniszterelnököt, a líbiai forradalmi parancsnokság taná­csának elnökét. A líbiai vezető harmadik félként csatlakozik Nasszer elnökhöz és Numeiri vezérőrnagyhoz. A szudáni for­radalmi parancsnoki tanács el­nöke a „frontvonalbeli" orszá­gok vezetőinek tanácskozása után maradt Kairóban. A három vezetőnek az érte­kezletén — mint az Al Ahram jelenti — megvitatják a decem­ber 27-én kötött együttműködési egyezmény végrehajtásának kér­déseit. összecsapás a Jordán völgyében Az izraeli hadsereg szóvivője egyébként bejelentette, hogy hétfőn a Jordán völgyében iz­raeli alakulatok megütköztek a palesztinai gerillákkal. Géppus­kapárbaj zajlott le a jordániai és izraeli reguláris csapatok kö­zött Is. A Szuezi-csatorna kö­zépső övezetében az izraeliek és az egyiptomiak között volt tűz­harc. Mint Tel Avivban közöl­ték, egy izraeli katona elesett így hétfőn Izrael összesen öt katonájának elestét ismerte be, ami a legnagyobb — Izrael ál­tal közölt — napi veszteségadat az 1967-es háború óta. MERÉNYLET A MÜNCHENI REPÜLŐTÉREN Bonn — A müncheni repülő­téren kedden 13 órakor bom­bák robbantak. A bajor belügy­minisztérium közleménye sze­rint három arab merénylő egy repülőtéri autóbuszban és a tranzit-váróteremben robbantott bombákat. Az autóbuszban be­következett robbanás megölte a merénylőt. A váróteremben, ahol a bombarobbanás után tűz­harcra került sor a merénylők és a határ-rendőrök között, öt személy megsebesült, köztük a két merénylő is. A két sebe­sült merénylőt letartóztatták. A repülőtéren nagy pánik tört kl. A rendőrség lezárta a repülőtér egy részét és további bombák után kutatott. Nem ta­láltak azonban semmit. A rendőrség első feltevése szerint a merénylet összefüg­gésben van azzal, hogy az El Al izraeli légitársaság egy repülő­gépének a merénylet időpontjá­ban kellett volna útnak indulnia Londonba. A repülőgép utasai között lett volna egy magas­rangú izraeli politikus fia. A politikus nevét a rendőrség nem árulta el, de beavatottak szerint Dajan hadügyminiszterről van szó. 1970.

Next

/
Oldalképek
Tartalom