Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-09 / 33. szám, hétfő

A munkaköri alkalmasság A talában megnyilvánul az a törekvés, hogy olyan munkakört tölthessenek be, amely képességeiknek, hajlamaiknak a legjobban megfelel. Ez a törekvés az egyén és a társadalom szempontjából egyaránt hasznos. Abban az esetben, ha valaki számára leginkább megfelelő munkát végezheti, akkor ezt örömmel teszi, s ilyen körülmények között teljesítménye rendszerint nagyobb, mint az olyan dolgozóé, aki munkakörében nem talált hivatásra. A pályatévesztett ember nem érez örömet munkájában, kedvetlenné teszi, hogy nem találta meg helyét az életben. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a munkaerő-vándorlás oka sok esetben a pályairányítás hiánya. A munkalélektan egyik fontos feladata, hogy segítse az egyén és a pálya megfelelő találkozását. A foglalkozások kiválasztásánál ugyanis figyelembe kell venni az egyén adottságait, rátermettségét. Ezek Idejében való felismerése és tervszerű továbbfejlesztése fontos nevelői feladat. Ezáltal tudjuk elérni, hogy lehetőleg minden embert a neki leginkább megfelelő pálya felé irányítsunk. Az ember képességei, adottságai a környezeti ráhatások eredményeként alakulnak ki. Senki sem születik kialakult képességekkel, de ezek függenek a magával hozott adottságoktól is. Adottságnak nevezzük az ember veleszületett anatómiai, fiziológiai és idegrendszeri sajátosságait. Ezeknek nagy jelentőségük van a képességek kialakulásában. Az egyéni adott ságok összességét rátermettségnek nevezzük, amely a képességek kialakulásának természeti feltétele. A képesség az egyénnek az a sajátossága, amely alkalmassá teszi öt meghatározott munkatevékenység kifejtésére, illetőleg valamely feladat megoldására. A képességek mindig egy meghatározott területre vonatkoznak, s az egyén valamenynyi képessége együttesen határozza meg, hogy milyen feladatok megoldására alkalmas. P

ályaválasztási tanácsadás céljából ma már egyre kiterjedtebben alkalmazzák a képességvizsgálatokat, melyek a testi és a lelki megnyilvánulások pontos adatfelvételéből nyert adatok alapján a vizsgált személy képességeire és tehetségére vonatkozó diagnosztikus és prognosztikus megállapításokból állanak. A képességvizsgálatok során arra kapunk választ, hogy az egyén milyen feladatok elvégzésére képes. Ez azonban arra még nem ad feleletet, hogy az egyén hogyan válik be az adott munkaterületen: milyen szorgalommal végzi munkáját, van-e elég erős akarata a nehézségek leküzdésére stb. A gyakorlat ugyanis már számtalanszor igazolta, hogy jő képességű egyének emberi tulajdonságaik miatt nem állják meg helyüket munkaterületükön. Az emberek érdeklődésének mélysége és szélessége különböző. Az egyik ember az érdeklődési körébe tartozó téma (tárgy, Jelenség) alapos, részletekbe menő megismerésére törekszik, mások csak a dolgok felületes megismeréséig futnak el. Aki gyorsan válogatja érdeklődési körét, az rendszerint felületes ismereteket szerez, míg akinek érdeklődése hosszú ideig néhány dologra irányul, az mélyebben hatol a dolgok lényegére. A különböző munkakörök betöltésénél igen nagy gondot kell mn fordítani minden vezetőnek a L&U tervszerű kiválasztásra. Arra kell törekedni, hogy „minden em1970. bért a megfelelő helyre" jelszóval olyan munkakörbe helyezH- zük, ahol képességeiket saját érdekeinek és a közösség céljainak megfelelően a leginkább ki tudják fejteni. Ennek a szempontnak az érvényesítése egyre nagyobb jelentőségű, mivel a gyors ütemű fejlődés és a nagyfokú specializálódás következtében az egyes munkakörökkel szembeni követelmények is lényeges változáson mentek át a korábbiakhoz képest. A gép bevonulása a termelésbe és általában a technika gyors ütemű fejlődése szükségszerűen magával hozta azt a követelményt, hogy az ember a gép viszonyát, más szóval az embergéprendszereket, mint a termelő és — mind nagyobb mértékben — az igazgatási munkafolyamatok alapegységeit, tudományos megalapozottsággal kell vizsgálni. A műszakilag tökéletesen megtervezett és felépített géppel sem lehet a kellő hatásfokot elérni, ha nem veszik figyelembe a tervezés sorén a gépet vezérlő ember fiziológiai és pszichikai sajátosságait. Annak érdekében, hogy a gép konstrukciója az azt kezelő ember Igényét is kielégítse, a különböző gépeket ma már világszerte pszichológusok, fiziológusok és műszakiak együtt tervezik. Az ember-géprendszer működési törvényeivel a mérnöki lélektan (ergonómia) foglalkozik, keresve a rendszer elemei együttes hatékonyságának az optimumát. F

igyelembe véve, hogy az embergép rendszerben az ember a döntő láncszem, mert integráló tevékenységével szabályozza az egész rendszer működését, azért rendkívül fontos követelmény mindazoknak az adatoknak és tényezőknek az ismerete, amelyek alapján eldönthető, hogy az ember — teljesítőképessége alapján — mennyire alkalmas az adott rendszerben jelentkező feladatok ellátására. Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a gépet szabályozó ember esetleges hibája végighullámzik az egész rendszeren és a hibák sorozatát válthatja ki. Ezeknek viszont olyan következményei lehetnek, mint a leállás miatti időkiesés, selejt, és számos esetben balesetek előidézése. A gépet kezelő ember által elkövethető hibák szemszögéből vizsgálva a kérdést, a különböző gépek és géprendszerek szerkesztésénél nem lehet nélkülözni az ember információbefogadó-, feldolgozó-, tárolóképességének az adatait, s csak annyi Ínformációt szabad vele felvétetni, amennyinek lehetséges a feldolgozása, figyelembe véve a fáradási és egyéb tényezőket is. Számos esetben beigazolódott, hogy egy-egy géptípusnak az emberhez alkalmazott Jobb kialakításával a hibák jelentősen csökkentek és a munkateljesítmény ugrásszerűen fokozódott. Ez arra figyelmeztet, hogy egy-egy gép, illetve rendszer pontosságának növelése megköveteli az ember által elkövetett hibák törvényszerűségeinek tanulmányozását, okainak feltárásét. A

z utóbbi években ugrásszerűen emelkedett a gépesítettség foka. A műszaki haladás következtében az elkövetkező évek folyamán tovább szélesedik a technika bázisa. Ez parancsoló követelményként veti ISI a vezetéssel szemben: maximális mértékben elő kell segíteni, hogy az ember lehetőleg minden helyzetben uralkodjék a gépen és azt segítőtársává, céljai végrehajtásának engedelmes, megbízható klszolgálőjővá tegye. Erre viszont csak a szakmáját alaposan értő, )6 vezető képes. KLÉS LAJOS A gépjavító javítson! Miért rosszabbodik a helyzet a mezőgazdasági gépjavításban? Január végén, február elején régebben rendszerint már hírt adtunk olvasóinknak arról, hogyan halad a gépjavítókban a mezőgazdasági gépek előkészítése a tavaszi munkákra. Adatokat tudtunk felmutatni, hol mennyi gépet javítottak ki, mennyi van még hátra. Hasonló jelentést szerettünk volna ez idén is az olvasó elé tárni. Ehelyett Ilyen tudósításra kényszerültünk: • MI A HELYZET A RIMASZOMBATI JÁRÁSBAN? A rimaszombati járás illetékesei az idén egyszerűen nem tudtak számszerinti tájékoztatást adni a kijavított, vagy a javításra váró gépek számáról. Árulják el legalább, mennyi gép vár javításra — kértük az illetékeseket —, mennyi gép javítását tervezték be? Ilyen választ kaptunk: Betervezhetünk mi akármennyi gépet, generál- vagy futójavitást, ha csak annyit javíthatunk ki, amennyire a pótalkatrész-szállítások elegendők. Általában két hétre 20 darab dugattyúbetétet — a legszükségesebb traktoralkatrész — kap az Agrotechnika a járás számára. Ez négy traktor kijavítására elegendő. A tervezés helyébe a pótalkatrészek sürgetése került. Ez a jelenlegi helyzet. Roszszabb, mint tavaly volt. A vontatott szerszámgépek javításában némileg jobb a helyzet. Remény van rá, hogy február végéig a tavaszi munkák számára e téren kielégítjük a megrendeléseket. Viszont traktorokban nem leszünk képesek kielégíteni az igényeket. • EGY KIS VISSZAPILLANTÁS A pótalkatrészek körüli súlyos problémákkal már a múltban ís gyakran találkoztunk. A jelenlegi legnagyobb hibának mégsem ezt tartjuk, hanem a tervezés lehetetlenségét a gépjavításokban. Tervezés, a szükségletek objektív felmérése, előzetes megállapodások és biztonság érzet nélkül, megbízható nyilvántartás hiányában nincs remény a helyzet javulására. Az elmúlt másfél, két év fejlődése éppen ezeket a mozzanatokat számolta fel a mezőgazdasági gépjavítás terén. Még 1968 nyarán bíráltuk lapunkban ezt a fejlődést. Kézzelfogható példa a Tornaijai Gépés Traktorállomás esete: a mesterséges árszabályozás folytán csökkent a javítási munkák mennyisége és helyébe az üzem másfajta profilra volt kénytelen berendezkedni — javítások helyett különféle berendezések gyártásába fogott, hogy gazdaságilag fenntarthassa magát. Ez az intézkedés — szerzőjét érdemes lenne megtalálni — odahatott, hogy a javításokat az erre berendezkedett gépállomások helyett a mezőgazdasági üzemek kezdték végezni kis méretekben, kezdetleges berendezésekkel és szakemberhiánynyal, bonyolult pótalkatrészhajszolással. A javításra létesült nagy műhelyek pedig etetőket, itatókat és szállító- meg takarmánykeverő-berendezéseket gyártanak eredeti profiljuk helyett. • KI-KI A MAGA MESTERSÉGET Ismételten felmerül a követelmény: a gépjavító javítson, vagy a mezőgazdasági termelőüzem, amelynek feladata a növénytermesztés és az állattenyésztés. A gépállomások hálózata a közelmúlt súlyos politikai-gazdasdgi vétke folytán elvesztette gépjavító jellegét és kisüzemi termelőegységek váltak belőle. Tamás Béla művezető a tornaijai gépállomáson ezt az irányvételt már a kezdetén alapjában hibásnak tartotta, és így vélekedtek a gépállomások többi józanul gondolkodó dolgozói ís. Saját kárunkon kell tapasztalnunk, hogy érdemes hallgatni azok szavára, akik értenek hozzá. De ezekre a legközvetlenebbül érdekeltekre az elmúlt két évben senki sem hallgatott és a célszerű gépállomás-hálózat bomlasztása tovább mélyült. Ne féljSnk visz szaállítani azt, ami célszerű volt a múltban! Elvégre nagyüzemi gazdálkodás nagyüzemi gépjavítás nélkül nehezen képzelhető el. Különben odajutnánk, ahová a rimaszombati Járásban már eljutottak: a műhelyekben régi dugattyúbetéteket köszörülnek újak beszerzése helyett, toldoznak-foldoznak, a lehetőségeket kutatják és alkatrészeket hajszolnak. Ahelyett, hogy nagy sorozatokban, élőre betervezett és rendelkezésre álló alkatrész-tartalékkal javítanák a gépeket a tavaszi munkákhoz. VILCSEK GÉZA He í tő h küldetés FÉL ÉVTIZED, előretekintv.) reményt és kérdőjeleket rejtő távolság, d© ha mögöttünk marad, szinte egyetlen emlékké zsugorodik össze. Eseményeire rendszerint úgy tekintünk, mintha csak csupán tegnap történtek volna. — Május elsején lesz fél évtizede, hogy termelni kezdtünk. Olyan manufaktúra-mintára indultunk, de ma már csupán az alsórészkészítő-műhely egyik részében talál néhány „suszterszéket". Rövidesen azonban ezeket is kiszorítják a gépek. František Brnka műhelyvezető az édesapjától tanulta a cipészszakmát. Kilencen voltak testvérek, így csupán három évet járt polgári iskolába, aztán neki is részt kellett vállalnia a mindennapi kenyér előteremtéséből. — Galántőn volt külön cipész- és külön csizmadia, de a falusi „suszternak", ha élni akart, mindenhez értenie kellett. Hosszú évek alatt elsajátította a szakma minden csínjátbínját. Közben az édesapjától emberséget tanult. Várta azt a társadalmi rendszert, amelyben igazságosan osztják el a javakat. — Az ötvenes évek elején a falusi cipészek kétharmada otthagyta a szakmát. Az építkezéseken és az üzemekben kétszer annyit is megkerestek, mint a cipészszéken. Csak azok maradtak a kaptafánál, akik nagyon szerették szakmájukat, vagy betegek voltak és nem vállalkozhattak nehéz fizikai munkára. A hatvanas évek elején, a területi átszervezés után féltucatnyi lábbelikészitő és javí-, tóműhely működött az új galántai járásban. Gondot okozott irányításuk, anyagellátásuk. A Járási Ipari Vállalat vezetősége a lábbelikészítők összevonásában látta a helyzet megoldásának módját. Felkaroltak egy szakmát, gondoskodtak az utánpótlás megszervezéséről, ami további egyéneknek, főként nőknek jelentett foglalkozási lehetőséget. A falvakon csak javítóműhelyek maradtak, a többt szakmunkást összpontosították. — Talán tizennyolcan kezdtünk, középkorú és ennél is idősebb cipészek. Az új műhelyben más lett a munka Jellege, megkezdtük a sorozatgyártást. Bizony többen mondták: hozhattok gépeket, de ha kevesebbet keresünk, mint eddig, akkor elmegyünk. A kezdők közül senki nem ment el, kivéve a nyugdíjasokat. Ma már jóformán csak gépeken dolgozunk, s ebben a hagyományos férfiszakmában nálunk több a nő, mint a férfi. Egyesek kiöregednek, nyugdíjba mennek és helyettük nincsen utánpótlás, mert a szakiskolákba

1 főként leányok jelentkeznek. Pedig mindig lesz olyan munkafolyamat, amit férfiaknak kell elvégezniük. JÁRJUK A TÁGAS, világos műhelyeket. Több mint 60 személy dolgozik a részlegen. Az utánpótlás nevelését Í966-ban kezdték. 12 leányt és két fiút nyertek meg az alapiskolák végzős növendékei közül, őket küldték szaktanintézetbe. Szeptemberben múlt egy éve, mikor ezek a fiatalok, mint képesített szakmunkások visszajöttek a műhelybe. Volt aki azt mondta: ezek sem maradnak itt sokáig. Tévedett. Az egyik fiú bevonult katonának, a másik javítóműhelyben dolgozik, a lányok pedig mind itt vannak. Nem is szándékoznak munkahelyet cserélni. Most további hat leány és két fiú tanul szaktanintézetben. A termelést két mester, Pavel Zafko és Csádi István, valamint a műhelyvezető irányítja. Ez utóbbi egyben az anyagbeszerző és a termékárusító teendőit is elvégzi. Utazik, beszerzi a nyersanyagot, egyezkedik a megrendelőkkel, ajánlatokat tesz a nagykereskedelemnek, majd gondoskodik az áru eladásáról, elszállításáról. Az elmúlt évben 5 és fél millió korona volt a lábbelíkészítőrészleg árutermelési terve. Ök több mint 6 millió korona értékű terméket készítettek. Fő megrendelőjük a partizánske! Lábbelikészítő Nagykereskedelmi Vállalat. Nekik kínálják a mintadarabokat, tőlük kapnak ajánlatokat az egyes cipő- és csizmatípusok készítésére. Lényegében nem versenytársai a nagy cipőgyáraknak, de termékeikkel bővítik a piaci választékot. Fenn az emeleten dolgoznak a felsőrészkészítők. Többségük fiatal leány. Keresetük teljesítményüktől és munkájuk minőségétől. függ. Olyan ez a műhely, mint a varroda, a lányok ügyesek, vidámak. Munkájuknak már semmi köze sincs a hajdani „susztermesterséghez". Világos helyiségben ülnek a gépeik mellett. A MŰHELYVEZETŐ másfél évtizedet töltött a „suszterszéken". Tudja, mit jelent a görnyedés, ezért szorgalmazza oly kitartóan az új gépek vásárlását. Már csak a földszinten, az alsórészkészítők egy csoportja dolgozik hagyományos módon. Ök még a régi típusú cipészszéken ülnek. Ha megkapják a két új gépet, akkor ezt a munkafolyamatot ís gépesítik. Éppen e kérdésben oszlanak meg a vélemények. Egyesek már annyira megszokták ezt a munkát, hogy nem szívesen tanulják meg a gépek kezelését. Mások attól félnek, hogy a gépek üzembeállítősával csökken a keresetük. A műhelyvezető beszél az emberekkel, érvel, bizonygatja, hogy a kereset nem csökkenhet és a munka elvégzése lényegesen könnyebb lesz. Az emeleten a műhelyvezető pici irodájőban különböző színű és típusú női csizmákat nézegetünk. Ezeket nem sorozatban gyártják, hanem egyéni megrendelésre készítik. A napokban küldték el az utolsó szállítmányt a rövid szárú férficsizmákból. Megkezdték a férfifélcipő készítését. Az első típusból 20 000 darabot készítenek. Azután férfiszandált, majd női papucsot, ősszel pedig újra rövid szárú női csizmákat készítenek. A csizma a jövő télen is divat lesz. — Fél évtizede bizonyos értelemben hagyom ánybontásnak számított lábbelikészítő-részleg megalakítása. Ma már egészen természetes a sorozatgyártás. Mi kettős küldetést teljesítünk, munkát biztosítunk több mint 60 egyénnek és termékeinkkel bővítjük a választékot a piacon. Nem ís szólva arról, hogy a részleg megáll a saját lábán, sőt nyereséget hoz a vállalatnak. VAGYIS A KEZDEMÉNYEZÉS — amely fél évtizede született -— hasznot hoz mind az üzemnek, mind a társadalomnak. CSETÖ IANOS