Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-06 / 4. szám, kedd

zäsa és tökéletesítése, a párt felfegyverzése forradalmi straté­giával és taktikával. Lenin következetesen törekedett egy harc­képes proletárpárt megszervezésére. Határozottan leleplezte a II. Internacionálé pártjainak opportunista gyakorlatát, amely­nek révén ezek a pártok fokozatosan a szociális reformok pártjaivá váltak és belenőttek a burzsoá társadalom politikai rendszerébe, törvényes, elsősorban parlamenti módszerekkel korlátozták saját tevékenységüket. A bolsevikok példát mutattak arra, hogyan kell ügyesen összekapcsolni a legális és illegális, a parlamenti és a parla­menten kívüli, békés és nem békés harci eszközöket, rugalma­san használták ezeket a kialakult helyzettől függően. A bolse­vikok nem tagadták meg a harcot a reformokért, de mindig alárendelték ezt a harcot, akárcsak egész tevékenységüket a forradalom előkészítése céljainak. Egy marxista párt sikeres tevékenységének, a munkásmoz­galom fejlődésének és győzelmeinek elengedhetetlen feltétele Lenin véleménye szerint a kétfrontos harc: a harc az oppor­tunizmus és a revizionizmus jobboldali és „balos" válfaja ellen. Forradalmi tevékenysége egész folyamán Lenin kérlelhe­tetlenül harcolt az olyan, a tudományos szocializmussal ellen­séges áramlatok ellen, amelyek a marxizmus zászlaja mögé rejtőztek. Behatóan bírálta a „legális marxisták" és az „öko­nomisták" reformizmusának burzsoá-liberális lényegét. A mar­xizmus forradalmi elveit oltalmazva és védelmezve Lenin kér­lelhetetlenül küzdött a mensevizmus ellen, az oroszországi munkásmozgalom e legveszélyesebb opportunista áramlata ellen, élesen bírálta a jobboldali szocialista vezetőknek a nem­zetközi küzdőtéren megnyilvánuló opportunizmusát. Ugyanak­kor Lenin határozottan elutasította a kispolgári „ultraforra­dalmiságot", amely semmibe veszi az osztályharc ténylegesen adott feltételeit, olyan politikai kalandok felé sodorja a pro­letariátust, amelyek vereségre kárhoztatják a munkásmozgal­mat. A bolsevik párt megteremtése új szakaszt nyitott meg az oroszországi és a nemzetközi munkásmozgalomban. A pro­letariátusnak most először támadt olyan szervezete, amely képes arra, hogy az új történelmi viszonyok között sikeresen irányítsa harcát saját társadalmi felszabadulásáért. 3. Abban az időszakban, amikor a kapitalizmus az imperia­lista szakaszba lépett és a proletármozgalom tömegessé vált, szükségesnek mutatkozott a marxista elmélet további fejlesz­tése, az új történelmi viszonyok megfelelő forradalmi straté­gia és taktika kidolgozása. „A kapitalizmus fejlődése Oroszországban" című alapvető munkájában Lenin párhuzamot vont az oroszországi gazdasági valóság és a világkapitalizmus tendenciája között s kimutat­ta, hogy mindjobban élesedik a társadalmi-gazdasági antago­nizmus városban és falun, sokoldalú elemzést adott a társada­lom osztályszerkezetének változásaira vonatkozólag, felmutatta a proletariátus tényleges szövetségeseit a polgári demokrata és a szocialista forradalmakban. Meggyőzően kimutatta, hogy a munkásosztály, a forradalom fő mozgatója mellett igen fontos szerep vár a forradalmi harcban a parasztságra. V. I. Lenin bebizonyította, hogy a dolgozó parasztság társa­dalmi helyzete alapján, valamint a földesúri földbirtokrendszer megsemmisítésére irányuló törekvése révén objektíve érdekelt nemcsak egy polgári demokratikus forradalomban, hanem a tő­ke uralmának megdöntésében is, mert csak a szocializmus hozhatja meg az agrárkérdés gyökeres megoldását. Lenin ele­mezte a világméretű kapitalista agrár fejlődés fő irányvonalait, a falu osztálytagoződásának folyamatát, meghatározta, hogyan viszonyul a munkásosztály a parasztság különböző rétegeihez a forradalom különböző szakaszaiban, teljes elméletet és.prog­ramot dolgozott ki a földkérdésre vonatkozóan. „A szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forrada­lomban" című könyviben és más műveiben az 1905. évi orosz forradalom és az európai munkásmozgalom tapasztalatainak elemzése alapján Lenin bebizonyította, hogy mostantól kezdve a vezető szerep a felszabadító harcban a proletariátus kezébe megy át és a proletariátusnak egy polgári demokratikus forra­dalomban az egész parasztsággal való szövetség jegyében be­töltött vezető szerepe elkerülhetetlenül átnő a proletariátus vezető szerepébe a szocialista forradalomban, amely a falusi szegényekkel, valamint a város és a falu minden kizsákmányolt tömegével való szövetségben megy végbe. „... A demokratikus forradalomtól most kezdünk áttérni... a szocialista forrada­lomra — jelentette ki. — Mi a megszakítás nélküli forradalom hívei vagyunk, nem állunk meg félúton." (Lenin összes Művel 11. kötet 222. old. — oroszul.) Ez a következtetés halomra döntötte a hagyományos szociál­demokrata dogmát, amely szerint a burzsoá forradalom után el kell következnie a kapitalizmus tartós uralma Időszakának. Lenin kimutatta, hogy az imperializmus korszakában közel ke­rült egymáshoz a demokratikus és a szocialista feladatok meg­oldása, s ilyen körülmények között különösen nagy jelentő­ségűvé válik az a politika, amelynek célja a proletariátus szövetsége a középrétegekkel a demokráciáért és a szocializ­musért folyó harcban. A forradalmi események fejlődése Orosz­országban és más országokban igazolta e lenini előrelátás he­lyességét. Lenin történelmi érdeme az imperializmus tudományos; elméletének megalkotása, az imperializmus természetének, el­lentmondásainak, törvényszerűségeinek feltárása. Az imperia­lizmus lenini elemzése, amelyet „Az imperializmus, mint a kapitalizmus legfelsőbb foka" című könyvében és más művei­ben adott, közvetlenül folytatta és továbbfejlesztette K. Marx Tőkéjének eszméit. Lenin bebizonyította, hogy a kapitalizmus monopolista szakasza a tőkés rendszer utolsó szakasza, a szo­cialista forradalom előestéje. A világtörténelem új szakaszának sokoldalú elemzése lehetővé tette Lenin számára, hogy meg­határozza a forradalmi mozgalom hatalmas lehetőségeit az im­perializmus korszakában. Lenin felfedezte, hogy a kapitalizmus gazdasági és politikai fejlődését imperialista szakaszában az egyenlőtlen fejlődés tör­vénye jellemzi és arra a következtetésre jutott, hogy a kü­lönböző országok nem egyidejűleg jutnak el a szocializmusba és az imperializmus frontját nem feltétlenül a legfejlettebb országban lehet áttörni. Ez a következtetés a marxista tudo­mány új megállapítása volt, amely alapvetően megváltoztatta az új rendszer győzelmének feltételeiről addig alkotott elkép­zeléseket, világos harci távlatot nyitott meg az oroszországi és nemzetközi proletariátus előtt. Lenin már akkor előre látta a társadalmi fejlődés alapvető folyamatainak menetét, annak eredményeként, hogy a szocializmus győz egy vagy néhány országban, előre látta a két rendszer harcának elkerülhetet­lenségét a világ küzdőterén. Az új történelmi viszonyokra alkalmazva Lenin sokoldalúan kidolgozta a nemzetiségi kérdést, felvette és megalapozta azt a gondolatot, hogy a proletár osztályharcot össze kell kapcsol­ni a nemzeti elnyomás megszüntetéséért vívott harccal, a szo­cializmusért folytatott küzdelmet a leigázott népek antiimpe­rialista felszabadító harcával. A világtörténelem új fejlődési folyamatainak elméleti megvi­lágítása, a marxista módszertan tökéletesítése szükségessé vált. Ez a szükségesség, valamint az ideológiai harc feladatai megkövetelték a bolsevik párttól és vezetőjétől az időszerű filozófiai kérdések legmélyrehatóbb elemzését. Lenin „Mate­rializmus és empiriokriticizmus", „Filozófiai füzetek" és más művei tovább fejlesztik és gazdagítják Marx és Engels művei­nek a dialaktikus és történelmi materializmusra vonatkozó gondolatait. Lenin filozófiai „válogatást" végzett a Marx és Engels után felgyülemlett újabb tudományos problémák köré­ben, megvédte és továbbfejlesztette a marxizmus világnézeté­nek és módszerének alapelveit, behatóan bírálta az idealista és metafizikus elgondolásokat. El nem múló jelentőségű a materialista dialektikának Lenin által nyújtott további kidolgozása, a dialektikus materializmus ismeretelméleti problémáinak feltárása, Leninnek az az esz­méje, amely szerint a természettudomány és a filozófia szoros kapcsolatban áll egymással. Lenin az évszázad első olyan gondolkodója volt, aki a korabeli természettudományos vívmá­nyokban észrevette egy grandiózus tudományos forradalom kezdetét, fel tudta tárni és filozőfiailag alátámasztani tudta a nagy természetkutatók alapvető felfedezéseiben rejlő forra­dalmi értelmet. Ragyogó filozófiai magyarázatot adott azokra az új tudományos adatokra vonatkozólag, amelyek a természet­tudomány vezető ágaiban „az elvekkel való merész szakítás" időszakában jöttek létre. Az a Lenin által kimondott gondolat, amely szerint az anyag kimeríthetetlen, a természettudomá­nyos megismerés általános elvévé vált. V. I. Lenin minden oldalról megvizsgálta a társadalmi fej­lődés dialektikáját, a gazdaság és a politika kölcsönhatását, a társadalmi lét és a társadalmi tudat kölcsönös kapcsolatát és sok más kérdést. A társadalmi fejlődés problémáinak Lenin által történt kidolgozása szorosan összefüggött a forradalmi 4 egyúttal a nép nemzeti érdekeiért vívott harc legjobb' mód­szere is. Az, hogy a forradalmárok minden osztaga eredmé­nyesen teljesítse országa nemzeti és társadalmi felszabadu­lásának feladatait, a szocialista világforradalom közös érde­keiért vívott harc elengedhetetlen feltétele. Ugyanakkor Lenin hangsúlyozta, hogy az internacionalista politika nem szorítkozik arra, amivel a nemzet járul hozzá a világproletariátus közös ügyéhez. A proletár nemzetköziség­hez való hűség magában foglalja a forradalmi harcosok ösz­szes nemzeti osztagainak egyesülését egy egységes szövetség­ben a nemzetközi imperializmus legyőzése érdekében. Nemcsak a nagyhatalmak proletariátusa, hanem a kis or­szágok munkásosztálya saját nemzeti jogaiért és érdekeiért harcolva ne feledkezzék meg arról a kötelességéről — mon­dotta Lenin —, hogy „harcoljon a kisnacionalista szűklátókö­rűség, elzárkózás, elkülönülés ellen, az egész és általános szem előtt tartásáért, a magánérdekek alárendeléséért az általános érdekekkel szemben". (Lenin Összes Müvei, 30. kö­tet, 45. old. — oroszul.) Minden más módszer végeredményben lecsúszást jelent a nacionalizmusba, amely a forradalom ügyének halálos ellensége. A nacionalizmus „a megosztás és a szétaprózás taktikájával... semmivé változtatja a minden nemzetiségű, minden fajú, minden nyelvű proletárok közele­désének és egyesülésének magasztos elvét". (Lenin Összes Művei, 7. kötet, 325. old. — oroszul.) A jelenlegi helyzetben a proletár nemzetköziség különösen időszerűvé válik, igen fontos előfeltétellé válik a társadalmi haladáshoz, az összes forradalmi erők összefogásához az im­perializmus elleni további offenzíva céljából. A Nagy Októberi Szocialista Forradalommal megkezdődött gyakorlati forradalmi tapasztalat a történelemben először mu­tatott példát az összes forradalmi és demokratikus mozgalmak egyesülésére egy egységes áradatban. Ez a tapasztalat bebi­zonyította, mennyire mélyen megalapozott és gyümölcsöző a forradalmi erők egysége kérdésének lenini felvetése. A szo­cialista forradalmak győzelme az országok nagy csoportjában, a forradalmi munkásmozgalom sikerei, a nemzeti felszabadító forradalmak diadala, a nemzeti demokratikus államok létre­jötte: íme ezt eredményezte a nemzetközi társadalmi forrada­lom erőinek egysége, együttműködése és kölcsönös segítsége. A nemzetközi szolidaritás a kommunista és munkásmozga­lom sarkköve volt és ma is az. Lenin rámutatott arra, milyen fontos azoknak a konkrét történelmi sajátosságoknak, sajátos körülményeknek figyelembevétele, amelyeknek közepette min­den pártnak tevékenykednie kell, de ugyanakkor mindig sík­raszállt a kommunista mozgalom nemzetközi taktikájának egysége mellett. „A ,baloldaliság' a kommunizmus gyermek­betegsége" című munkájában azt írta, „mindig össze kell tud­ni egyeztetni a kommunizmus általános és alapvető elveit az osztályok és pártok kapcsolatainak azon sajátosságával, a kommunizmus felé vezető objektív fejlődés azon sajátossá­gával, amely minden egyes országot jellemez és amelyet tud­ni kell tanulmányozni, megtalálni és megfejteni". (Lenin összes Művel, 41. kötet, 74. old. — oroszul.) Az alapvető, a lényeges, a fő dologban mutatkozó egység nem szenved sé­relmet, sőt biztosítva lesz — Lenin szerint — a részletek sokfélesége, a helyi sajátosságok, az ügy megközelítési mó­dozatainak sokfélesége révén. A forradalmi erők egységének jelentősége a történelmi fejlődés során fokozódik. Minél inkább megérlelődnek a tár­sadalmi fordulat előfeltételei, annál nagyobbak az e fordulat megvalósításáért küzdők sikerei, minél hevesebb az osztály­ellenség ellenállása, következésképpen annál fontosabb biz­tosítani a forradalmárok tartós együttműködését. Fél évszázaddal ezelőtt Lenin szükségesnek ismerte fel, hogy a kommunisták. kipróbált harci felhívása mellé — „Világ proletárjai, egyesüljetek!" — vegyék fel a gyarmatok és függő országok népeihez intézett felszólítást: „Világ pro­letárjai és elnyomott népei, egyesüljetek!". Napjainkban a Marx—Engels—Lenin eszméihez hű nemzetközi kommunista mozgalom új jelszót dolgozott ki, amely megfelel a forradal­mi proletár internacionalizmus korszerű, gazdagodott fogal­mának: „Szocialista országok népei, tőkés országokban élő proletárok, demokratikus erők, felszabadult és elnyomott né­pek, egyesüljetek a közös harcban az imperializmus ellen, a békéért, a nemzeti függetlenségért, a társadalmi haladásért, a demokráciáért és a szocializmusérti" Í7. Lenin kezdeményezésére megalakult a III. Kommunista Internacionálé, amely világméretekben egyesítette a marxiz­mus-leninizmust és a nemzetközi munkásmozgalmat. A Kom­mintern sikeresen megoldotta feladatait: felélesztette a mun­kásmozgalom nemzetközi jellegét, megmentette e mozgalom forradalmi tartalmát, amelynek komoly károkat okozott a IL Internacionálé vezetőinek árulása; feltárta a forradalmi pers­pektívát a kapitalista világ munkásosztálya, dolgozó tömegei előtt, megmutatta a harc világos és pontos módozatait az új történelmi viszonyok között; hatalmas munkát végzett a kommunista pártok megalakítása, ideológiai és szervezeti össze­fogása érdekében. A Komintern felszólította a világ kommunis­táit és más dolgozóit, hogy megingathatatlanul szálljanak sík­ra az első szocialista ország megvédéséért. Lenin eszméit követve a Kommunista Internacionálé egy negyed századon keresztül világos válaszokat adott a mun­kásosztály, az emberiség előtt felmerült alapvető kérdésekre: a háború és béke kérdésére, a demokráciáért, a fasizmus ellen vívott harc kérdésére és olyan problémákra, mint a nemzeti felszabadító mozgalom fejlődése, a szocializmus sze­repe és a tömegek megnyerésének módozatai a szocialista forradalom számára. Számos olyan gondolat, amelyet a Ko­mintern vetett fel, tartósan a marxizmus—leninizmus fegy­vertárába került. A Komintern lenini iskoláját kijárta sok kommunista párt, amely a nemzetközi munkásmozgalomban megőrizte, tovább­fejlesztette és megszilárdította a forradalmi irányzatot. Mint Lenin mondotta, csak ilyen pártok vezetésével „képes a pro­letariátus kibontakoztatni forradalmi nyomásának teljes ere­jét... érvényesíteni saját teljes erejét." (Lenin Összes Művei, 41. kötet, 187. old. — oroszul.) V. I. Lenin lankadatlanul gondot fordított a nemzetközi kommunista mozgalom alakulására és fejlődésére, megfogal­mazta az új típusú marxista párt tevékenységének legfonto­sabb elveit. Korunk marxista—leninista pártja: forradalmi párt, amelynek egész tevékenysége arra irányul, hogy előkészítse a proletariátust „az államhatalom kivívására és emellett a hatalom megszerzésére a proletárdiktatúra for­májában". (Lenin összes Művei, 41. kötet, 189. old. — oro­szul.) Ilyen párt megtestesíti a törhetetlen forradalmi hűsé­get, a fenntartás nélküli bátorságot és elszántságot; az osztály öntudatos élcsapata, amelyet szoros kapcsolatok fűznek a tömegekhez és amely a tömegek élén halad. Lenin arra törekedett, hogy „a párt a forradalmi proletariátus él­csapatává váljék oly módon, hogy nem távolodik el a töme­gektől, hanem egyre inkább közeledik hozzájuk, felemeli a tömegeket a forradalmi öntudatra és a forradalmi harcra". (Lenin összes Müvei, 44. kötet, 420—421. old. — oroszul.) internacionalista párt, amelynek — tanította Lenin „elsőren­dű és legfontosabb feladata a harc az internacionalizmus fo­galmának és politikájának opportunista és nyárspolgári-paci­fista torzításai ellen". (Lenin összes Művei, 41. kötet, 166. old. — oroszul.); egységes harcképes szervezet, amely a demokratikus centra­lizmus elveire épült, képes tömöríteni a munkásosztályt, a dolgozókat a forradalmi harcban, kérlelhetetlen az opportuniz­mus és a szakadárkodás bármely fajtájával szemben. A mar­xizmus eszméinek és gyakorlati vonalának „egy marxista centralizált politikai párt" felel meg — állapította meg Le­nin. (Lenin összes Müvei, 39. kötet, 222. old. — oroszul); olyan párt, amely lankadatlanul elsajátítja azt a bonyolult művészetet, hogyan kell alkalmazni a marxizmus általánsí elveit a konkrét viszonyok között, képes arra, hogy bármely helyzetben megvédje a munkásmozgalom végső céljait. Lenin határozottan elítélte „az opportunizmus által támasztott rész­leges követelések felvételét a párt programjába, valamint azokat a kísérleteket is, hogy részleges követelésekkel elho­mályosítsák, vagy helyettesítsék az alapvető forradalmi fel­adatot". (Lenin Összes Müvei, 54. kötet, 348. old. — oroszul.)' Egy komunista párt elutasítja azt az opportunista tételt Is, amely szerint „a mozgalom minden, a végső cél semmi". Hasonlóképpen elutasítja a dogmatikus szektásságot, amely ölbe tett kézzel várja a nagy eseményeket, miközben egyáltalán nem képes erőket táborozni és tömöríteni az ilyen események megvalósításához. A lenini eszmék alapján fejlődő mai kommunista világ-

Next

/
Oldalképek
Tartalom