Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-27 / 22. szám, kedd

A gazdasági fejlődés problémái és távlatai ^ A Pravda interjúja JOZEF LENÁRT elvtárssal, a CSKP KB titkárával A Pravda, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának napilapja tegnapi számában jelent meg Jozef Lenárt elvtárssal, a CSKP KB titkárával, a CSKP KB népgazdasági bizottságának elnökével folytatott beszélgetés, melyet csekély rövidítéssel mi is közlünk. • Miként jellemezbetők annak az irányelvnek a főbb vonásai, amelyet az új pártvezetés gazdasági vonalon kitűzött? — A párt új vezetősége kezdettől fogva arra törekszik, hogy a pillanatnyi nehézségek gyors áthidalása és a népgazdaság további hatékony fejlesztése érdekében felújítsa és irányítsa a pártszervek, az állami, a gazdasági és a társadalmi szervek munkáját. Társadalmunk konszolidálódás! folyamatának az egyik legfontosabb feltétele. Ezt az irányvonalat konkretizálják a párt májusi és szeptemberi plénumának határozar tai. A párt központi bizottsága feladatul tűzte ki a gazdasági problémák egységes megoldását, az állami és a népgazdasági terv szerepének megszilárdítását, valamint — gazdasági eszközök alkalmazásával — a vállalati tevékenység munkafeltételeinek a megteremtését. A párt vezetőségének nincs szándékában továbbra is tétlenül szemlélni a gazdaság alakulását, hanem az egészségesebb fejlődés érdekében a folyamat tevékeny befolyásolására törekszik. Ennek bizonyítéka a kormányszerveknek az ősz folyamán foganatosított megszilárdítása, a párt legfelsőbb szerveinek a gazdasági problémákra irányuló figyelme, valamint az alsóbb pártszervek és -szervezetek figyelmének a gazdasági kérdésekre való irányítása. • A párt központi bizottságának itt említett ülései óta aránylag rövid Idő telt el. Mégis, meg tudná már most mondani, milyenek a tapasztalatok az említett irányvonal megvalósítását illetően? — A legékesebb tanúbizonyság az a tény, hogy a jobboldal, az ösztönszerűség maradványaival vívott harc, valamint öz alapvető gazdasági kapcsolatok megbontása feltételeinek közepette is sikerült megtárgyalni és jóváhagyni az idei tervet. Ebben sikerült felvázolni a legfontosabb legközelebbi feladatokat, amelyek teljesítése megteremti a további évek fejlődésének alapját. Ezzel függnek össze az ötéves terv előkészületei is. Arról van szó, hogy ezt a tervjavaslatot az év végéig alaposan kidolgozzuk. A múlt év második felének gazdasági fejlődése — az előző félévhez viszonyítva — már jelzi a gazdasági téren foganatosított intézkedések eredményét, főleg az árak, a bérek és az ipari termelés alakulásában. A CSKP KB felhívása a felszabadulás 25. évfordulójára hirdetett verseny kibontakoztatására kedvező visszhangra talált, ami arról tanúskodik, hogy a- dolgozók tömegei a párt vezetőségének a gazdasági problémák megoldására irányuló határozott törekvését helyesen értelmezik, s azt a munkaközösségek egyre nagyobb számban tómogatják. • Miben látja a gazdasági helyzet megoldását gátló nehézségek gyökerét? — A nehézségek gyökere abban a gazdasági örökségben rejlik, amit az új pártvezetés átvett. Ez annál szomorúbb, mivel az elmúlt negyed évszázad értékelése, amire az idei jubileumi esztendőben elegendő alkalom nyílik, minden vitát kizáróan bizonyítja azokat a jelentős sikereket, amelyeket dolgozóink a háború utáni időszakban elértek. Mit sem változtat ezen a jobboldali és a ve,'-9 egy húron pendülő ellenséges propaganda törekvése, hogy a múlt gazdasági fejlődést a szocialista építés csődjeként tüntesse fel. Az igazság viszont az, hogy a szocialista építés eredményei sokkal nagyobbak lehetnének, ha ezeket nem árnyékolnák be az elkövetett hibák és fogyatékosságok. Tudjuk, hogy ezt a fejlődést nagyon kedvezőtlenül befolyásolták az 1962—63-as válságos évek, és azt is, hogy a megoldást kereső kísérletek jelentős mértékben a január előtti pártvezetés programjának, koncepciójának és következetességének hiányában mondtak csődöt. _ A hibák orvoslása, aminek 1968 januárja után kellett volna bekövetkeznie, társadalmunk továbbfejlesztése szempontjából szükségszerű volt. Sajnos, nem következett be. Így gazdaságunkban nemcsak az előbbi, hosszan tartó kedvezőtlen jelenségeket nem sikerült megoldani, hanem a megoldás tovább bonyolódott és további problémák merültek fel. • A január utáni fejlődésben inely fogyatékosságokat véli gazdaságunkban a legnagyobbaknak? — Főképpen a párt vezető szerepének megszűnését a társadalomban, ami egyben a gazdaságra gyakorolt befolyását is megszüntette. A párt a gazdaság terén elvesztette vezető szerepét. Ennek következtében az állami szervekben dolgozó kommunisták tevékenysége is csökkent. Ezek a szervek a jobboldal nyomása alatt álltak, és a gazdaságba való be nem avatkozásuk következtében gyengült gazdasági-szervező funkciójuk. Bebizonyosodott ez az árak esetében is... Javulás helyett, az egyensúly-ár jelszavával, megnyílt az árak ösztönös fejlődésének a lehetősége. • Hát a bérek? — Ezen a téren a gazdasági reform eredeti terveitől nagy lett az eltérés. A jobboldali opportunista erök hatására a bérérdem viszonyában szakadás történt. A bér nem függött többé a munka realizált eredményeitől. A bérek és a fizetések a gazdasági lehetőségekre, s főleg a munkatermelékenységre való tekintet nélkül emelkedtek. Már 1968 első felében anynyi fizetés- és béremelési Igény érkezett a Munkaügyi és Népjóléti Minisztériumba, hogy ez az összeg 25 milliárd koronára rúgott volna! Ekkor kezdett terebélyesedni a melléktermelési ágazat is, amely demoralizálta a bérpolitikát... Ennek jelentősége nem volt csupán helyi, hanem demoralizálólag hatott más üzemekben is, és kedvezőtlenül befolyásolta a munkaerkölcsöt. • Mi volt és mi a helyzet a külkereskedelemben? — Az eredeti elképzelés szerint néhány nagyobb és jól gazdálkodó vállalat, mint például a plzeiii Skoda Művek, a ČKD és mások, felhatalmazást kaptak volna, hogy a külfölddel kereskedhessenek. Az állami befolyást azonban úgy biztosították volna, hogy az említett vállalatok a külkereskedelem terén a Külkereskedelmi Minisztérium alá tartoztak volna. Ez az elképzelés is felborult. Különféle csoportosulások keletkeztek, amelyek exportra és importra kaptak engedélyt. Példákban nincs hiány. Egy efsz például Olaszországból gyümölcs tartósítására hozott be berendezést. Ellenértékként 3000 élő szarvasmarhát vitt ki, amit a környéken vásárolt öszsze, mert maga ennyivel nem rendelkezett. Ha ez Igy ment volna tovább, a teljes bomlás veszélye fenyegetne. Természetes hat, hogy e téren is rendet kellett teremtenünk. Ide sorolható még az eredeti terv módosítása a vállalatok célszerű egyesítése kérdésében. Az egyesítésnek az eszközök összpontosítását kellett volna szolgálnia azoknak a lehetőségeknek a kihasználásával, amelyeket a szocializmus e téren nyújt. Ez annyit jelent, hogy a vállalatok nagyobb jogköre és felelőssége mellett ezt a szférát hatékonyabban koncentrálnánk korszerűbb, önelszámolási rendszerű csoportosulások keretében. Ezzel szemben a már meglevő csoportosulások felszámolása következett be. Ez pedig visszalépést jelentett. A politikának és a gazdaságnak ez a-viszonya szükségszerűen kedvezőtlenül hatott az utóbbi fejlődésére. A munka termelékenysége lassabban nőtt, mint a bérek és a fizetések. Ennek kedvezőtlen lecsapódása megmutatkozott a pia con ís. Az előző időszakhoz viszonyítva a piacon rosszabbo• dott a helyzet. A piac lázas, nyugtalan jelleget öltött. A piac szerepe így ismét az elosztásra korlátozódott. Ez viszont nem egyezett az eredeti elképzeléssel, amely arra számított, hogy a kereslet-kínálat összehangolása kedvezően hat majd a termelésre. Az elosztásnak megvannak az árnyoldalai mind a termelő, mind a fogyasztó számára. A fogyasztás és a termelés láncszerű szabályozásához vezet, ami a demoralizálás további lehetőségét teremti meg. Ez nem csupán a hazai, hanem a külföldi piacokra, sőt a munkaerő-vándorlásra is kihatással volt... A gazdaságban megnyilvánuló zűrzavar a termékek rosszabb minőségében, a határidők meg nem tartásában, a hagyományos kapcsolatok bomlásában csapódik le. A vállalatok közötti, de a vállalaton belüli kapcsolatokban is a „ragadd el, amit érsz" módszer kezd érvé nyesülni. Igy kezdett felbomlani a tervezés módszere. A tökéletesítés szándéka a visszájára fordult és a tervezés feladását eredményezte. Ebben nagy szerepet játszott a helytelen politikai Irányzat és azok a politikai viszonyok, amelyek közben kialakultak. B Mi volt a helyzet a szakszervezetekben? — A szakszervezeti szervek és szervezetek egy része elvesztette irányvonalát, nevezetesen azt, hogy a szakszervezet gazdája ennek az országnak, hogy ők a társadalom konstruktív erői és egyben képviselői, akik konkrét feltételek között szabályozzák az egyes szakmák dolgozói, az egyes munkacsoportok és a gazdasági szervek közötti érdekviszonyokat. A jobboldali opportunista erők olyan irányvonalat tűztek kl, mely szerint a szakszervezetek csupán arra hívatottak, hogy követeljék és védelmezzék az egyes szakmabeli dolgozók vagy kollektívák szűkebb érdekeit. E követelések teljesítésére fel kellett volna használniuk minden lehető eszközt, amit — egészen természetesen és logikusan — a kapitalizmus feltételei közepette kihasználnak. Ugyanezeket a módszereket és formákat akarták használni nálunk. a mi viszonyaink közepette is. Az említett időszakból erre elegendő ténnyel és bizonyítékkal rendelkezünk. Egyszóval: a „szakszervezetek megújhodása" jelszó jegyében a kommunisták bizonyos része számos kérdésben feladta a központi bizottság határozataiban meghatározott célkitűzéseket. Lebecsülték a szakszervezetek gazdasági szerepét, ugyanakkor túlbecsülték szerepüket a különféle követelések tolmácsolása terén. A szocialistaellenes és a jobboldali opportunista erők gyakran arra használták fel a szakszervezeteket, hogy saját politikai követeléseiket érvényesítsék. • Az említett időszakban negatív értelemben nagy szerepet játszott a gazdasági propaganda. Mondana valamit erről a kérdésről? — A gazdasági propaganda ellentétesen haladt a gazdasági reform terveivel. Hovatovább mellőzték a központi bizottság •határozataiban rögzített helyes alapelveket. Azzal, hogy a párt vezető szerepe háttérbe szprult, előtérbe kerültek a gazdasági reformra vonatkozó revizionista nézetek. Az össznépi tulajdon alapelvét megtámadták a vállalati tanácsok kampányában. Annak az alapelvnek a hangoztatása, hogy a kollektíva — a dolgozók tanácsán keresztül — érvényesít tulajdonjogot a rábízott vagyonnal kapcsolatban, lényegében azt jelentette volna, hogy a tulajdonjogot gyakorlatilag átruházzák a munkaközösségekre. Ez döntő lépést jelentett volna az össznépi tulajdon előnyeinek felszámolására. Igy történt meg, hogy nem került sor a népgazdaságfejlesztési terv kidolgozására. Csupán informatív irányelveket dolgoztak ki az 1969-es évre. Ez tulajdonképpen az állami tervezés, a gazdasági reform feladásét jelentette. (Tehát nem a negatív Irányzatú gazdasági fejlődés elmélyítéséről — mint ahogy azt egyes közgazdasági publicisták jellemezték és még ma is jellemzik —, hanem a reformtól, az alapvető irányelvektől való eltérésről volt szó, amire szocialista gazdaságunk épült). Revizonista irányzatok és kísérletek ugyan voltak azelőtt is, azonban a konkrét gazdasági gyakorlatba való behatolásukra csak az 1968-ban kialakult politipaí helyzet adott lehetőséget. Sík és a többiek annak idején a jobboldali politikai irányzat védelme alatt — nem a gazdasági reformon munkálkodtak. Ellenkezőleg:'" annak revízióján fáradoztak. Azok tehát, akik nem különböztetik meg Šik véleményét a gazdasági reformtól, azt sem tudják értékelni, milyen következményekkel jár népgazdaságunkban az 1968-as jobboldali opportunista kaland. Nem segítik elő a gazdasági bomlás okainak megértését, és elősegítik az olyan vélemények kialakítását, njintha — azzal, hogy elutasítja a Sík-tézist — az új pártvezetés eltérne a gazdasági reformtól. Éppen az ellenkezője igaz. Az új pártvezetés a politikai konszolidáció érdekében feltételeket teremt arra, hogy minél gyorsabban felhasználhassuk. alkalmazhassuk a gazdasági reform pozitívumait, hogy ez a reform a szocialista gazdálkodás fejlesztésének hatékony módszerévé váljon. • Eddigi válaszaiban gazdasági fejlődésünk elmúlt időszakáról beszélt. Vázolhatná közelebbről, milyen feladatok várnak ránk, és mit kell tenniük a kommunistáknak és a pártszervezeteknek teljesítésük érdekében? — Az idei főbb feladatokat a közvélemény már ismeri. Az alábbiakban szeretném figyelmüket a következő feladatokra összpontosítani. Az idei terv elsősorban a hazai piac stabilizáláséra, továbbá az olyan külső gazdasági kapcsolatokra irányul, amelyek lehetővé teszik a kivitel gyorsabb növelését, az inflációs fejlődés megállítását. A gazdasági fejlődés konszolidálásának alapvető irányvonalát úgy kell szabályoznunk. hogy megtartsuk a tavalyi fejlődés ütemét, de nagyobb hatékonyságot érjünk el. Arról van tehát szó, hogy érvényre juttassuk az ésszerű s egyben rendkívül igényes fejlesztési elveket. Vagyis arról van szó, hogy a gazdasági-termelési egységek megváltoztassák viszonyukat az állami tervhez, hogy tevékenységük a források hatékony feltárására, és nem — mint a múltban gyakran előfordult — a nyereség elosztásának módjára összpontosítsák. A népgazdaságban előforduló nehézségek ellenére lehetőség van arra, hogy a nemzeti jövedelem — feltételezve, hogy teljesítjük a tervezett feladatokat — az idén 3,5 százalékkal növekedjék. Ezt a növekedést főleg a lakosság szükségleteinek kiépítésére (textil, cipő, szén, hús), továbbá a lakásépítés meggyorsítására stb. irányoztuk elő. Bizonyára megelégedést váltott ki a lakosság körében az árak területén foganatosított intézkedés (az árbefagyasztás). A nominális béreknek ugyanakkor átlag 2,9 százalékkal, a munkatermelékenységnek pedig 5—6 százalékkal kell növekednie. Amint látható, elég sok és igényes feladat áll előttünk. A jelen időszakban a pártszervezetektől elvárjuk, hogy igényesebbek legyenek a gazdasági dolgozókkal szemben, hogy alaposabban foglalkozzanak a munkaerkölcs és a -fegyelem kérdésével. A terv célkitűzései elérésének biztosítása megköveteli a párt vezető szerepének gazdasági téren való felújítását ls. Ehhez természetesen az szükséges, hogy a párt funkcionáriusai és tagjai kiálljanak a terv teljesítéséért. A tervteljesítés szükségességéről meg kell győznünk minden dolgozót. Sok a tennivaló. Kézbe kell venni az alapszabályzatot, aszerint kell dolgozni, megfelelő figyelmet kell szentelni a kérdéseknek, s a pártfórumokon és egyéb értekezleteken hozzáértéssel, politikai szempontból kell követelni a gazdasági kérdések megoldását. Jelenleg rendkívül aktuális a felszabadulás 25. évfordulójára indított verseny. Ezzel behatóan kell foglalkozni nemcsak a pártszervezetekben, hanem a szakszervezeti és az ifjúsági szervezetekben is, sőt a munkahelyeken vissza kell térni a vállalások és a konkrét feladatok teljesítéséhez. Rendkívül aktuális az 1970. évre szóló terv kérdése. A pártszervezeteket határozatok kötelezik arra, hogy foglalkozzanak a terv lebontásával, s igy támogassák a társadalmi szükségletek kielégítését. A kommunisták és a pártszervezetek feladata odahatni, hogy az egyének és a kollektívák ne helyezzék érdekeiket a lársadalmi érdekek fölé. Az idei tervhez rendszeresen vissza kell térni a pártszervezetek és a pártbizottságok ülésein, mert a terv teljesítésének ellenőrzése az az egyedüli járható üt, amelyen konszolidálhatjuk gazdasági helyzetünket, s feltartóztathatjuk a negatív törekvéseket. A kommunistáknak e téren szervezőknek, propagandistáknak kell lenniük. Példát kell mutatniuk a munkaidő, az alapeszközök, a források, az anyagkészletek stb. kihasználása terén. EzaeJ növelhetik a munkatermelékenységet. Nemi hagyhatjuk figyelmen kívül a szervezetlenséget és a hanyagságot sem. Az ellenük vívott harc mindig a kommunisták feladata volt, s ez a követelmény ma még inkább érvényes. Nem mindenütt egyforma a helyzet. Ennek ellenére a feladat igényes. Több példát is sorolhatnánk fel arra, hogyan reagáltak a pártszervezetek, a kommunisták, a szak- és az ifjúsági szer vezetek a CSKP KB szeptemberi határozataira. Hazánk felszabadításának 25. évfordulójára számos üzemben kötelezettséget vállaltak. Csak hasznos lehet, ha folytatják ezt az akciót, s kihasználják a dolgozók kezdeményezését.