Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-25 / 4. szám, Vasárnapi Új Szó
Húszéves a ligetfalusi zeneiskola 18000 gyufaszálból: hegedű Négy évig készítette ezt a különös hegedűt László János ipolysági asztalosmester. Minden második gyufaszálat tiplizte, vagyis egymásba faragta. Az elkészítést a szélső berakásokkal hátul kezdte. Ezek a berakások fekete éden, sárga jávor és piros mahagónifából faragott félmilliméteres kockácskák. És ez a hegedű nemcsak egy ezermester asztalos különc alkotása, hanem valódi, szépen szóló hangszer is. Meghallgattam a mester hegedű játékát. Mesebeli szirének gyönyörű hangskálája éledt fel a vonzó játékos billegése nyomán. Sohasem hittem volna, ha nem látom és nem hallom, hogy a gyufaszálakon még hegedűlni is lehet. Piros hóvirág Szűkebb hazánk, Gömör megye hegyes-völgyes táján barangolásunk alkalmával érdekes és ritka növényekre bukkantunk. Rozsnyótól légvonalban mintegy 8 km távolságra déli Irányban, a Szilicei fennsík erdejében, Szalóc (Slavecj község határában március-áprilisban virít ez a növény. A liliomfélékhoz tartozik, piros virága és barna foltos hosszúkás levelei vannak ennek a védett növénynek. Tudományos magyar neve kakasmandikó (Erythronium dens- canis L.j. Népies nevei: piros hóvirág, piros tavaszika, Szt. György virágja, kakasbenderó stb. HaKALITA GÁBOR zánkban ezen előfordulási helyen kívül csak Csehországban a Mednik erdőben a Százává folyónak a Vltavában való torkolatánál található, s ez egyúttal a legészakibb előfordulási helye is Európában. R. T. Losoncon Nemrég még sok jogos panasz hangzott el Losonc közvilágításával kapcsolatban. Sokan szóvá tették, hogy a mellékutcákban és főleg a város külterületein nagyon gyér a világítás. Ezeket az észrevételeket igyekeznek orvosolni az illetékesek, amikor a városban jelentős anyagi ráfordítással egyre több helyen szerelnek fel korszerű ostornyeles higanygőzlámpákat. Legutóbb a Szlovák Nemzeti Felkelés útja kapott új világítást. Az eddig hiányosan megvilágított utca december óta esténként fényárban úszik. KANIZSA ISTVÁN A ligetfalusi népművelési iskola az elmúlt év végén ünnepelte fennállásának 20 éves évfordulóját. Az iskola megalapítása óta sokat fejlődött, az első években mindössze 4 tanárja volt, viszont ma már 34 tanerővel rendelkezik és több mint 800 növendéke van. Az iskola növendékei közül sokan folytatták tanulmányaikat a konzervatóriumon és többen magasabb fokú tanulmányaik befejezése után pedagógusként tértek vissza az Iskolába. Az iskola volt tanítványai közül többen a Szlovák Filharmónia Zenekarában, a Nemzeti Színház zenekarában és más zenekarokban működnek. Az elért szép sikerek a tantestület lelkiismeretes munkáját és nem utolsósorban Oswald Ferenc igazgatót dicsérik. Meg kell említenünk az iskola képzőművészeti osztályának tevékenységét ls. Az ifjú képzőművészek közül többen külföldi kiállításokon díjakat nyertek. Dr. REINER JÄNOSNÉ Bővül a kassai ipariskola A Kassai Magyar Tannyelvű Középfokú Gépészeti Ipariskola jő hírnévnek örvend. Tanulóinak száma évről évre növekszik, és ez tette szükségessé, hogy az iskola épületét emeletráépítéssel kibővítsék. Az építővállalatok országos viszonylatban munkaerőhiánnyal küzdenek, és nem jobb a helyzet a Kassai Magasépítő Vállalatnál sem, amely az építkezést csak azzal a feltétellel vállalta el, ha az iskola igazgatósága szerez kőműveseket és segédmunkásokat. Az iskola vezetői ezért felhívással fordultak a szülőkhöz és a diákok is kezdeményezően léptek fel. A felhívás a szülök körében kedvező visszhangra talált és ma már több szülő dolgozik az építkezésen, a diákok pedig szabad idejükben segítenek az építőknek. Az építkezést 1970. szeptember elsejéig befejezik, és a két és fél millió korona beruházási költségből kb. egymillió koronát a szülők és diákok munkája fogja fedezni. DUSZA ISTVÄN Árpádkori emlék a varsányi templom, hisz messze vidéken a legrégibb községek egyike Varsány. A templom a XIII. században épült. Korabeli oklevelek a község nevét több formában említik. Ilyenek: Vosyaiu, Vassan, Vassyam, Vassány, Vosin. A község földbirtokosa a Simonyi-család volt, 1405-től pedig Szendi István vajda. A lakosok 1570 és 1580 között az evangélikus hitre tértek át, majd 1608-tól az akkori földbirtokos, Kálnay György hatására a református vallás mellett tettek hitet. Azóta is a barsi esperességhez tartozik egyházközségük. Ettől a többszörös gazdacserétől függetlenül a varsányi templom egyike hazánk legszebb középkori műemlékeinek. HONTI IRÉN Tánciskola Vígtelkén A vígtelki Csemadok helyi szervezete Nagy István vezetőségi tag kezdeményezésére, — a rozsnyói járási Csemadok vezetőségének segítségével — e kis gömöri falu történetében első ízben tánciskolát szervezett. Hogy a mai fiatalok körében a modern táncok iránti érdeklődés milyen nagy, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy erre a szomszédos Szalóc községből is nagyon sok fiatal jelentkezett, akik minden szombaton és vasárnap Vígtelkére utaznak, hogy minden alkalommal négy-négy órát gyakorolják a modern táncokat. Nagyon dicsérendő ez az érdeklődés, és minden rendben is volna, ha a jövőben is hasonló érdeklődés nyilvánulna meg egyéb kultúrrendezvények iránt. CSEFO ALBERT Köztársaságunkban elsőként Ipolyszakállason kezdte meg működését a körzeti hivatal. 1969. február 18. óta hat községet egy hivatalból irányítanak. Az újítás jól bevált. A polgárok elégedettek az új irányítási szervvel. A hivatal valamennyi alkalmazottja beszél szlovákul és magyarul is, így a magyar nemzetiségű lakosok is könynyen elintézhetik ügyeiket. (bjj Jelentős állomáshoz érkezett a sárosfai Dynamo Testnevelési Egyesület. A napokban ünnepelte megalakulásának 10 éves évfordulóját. Ebből az alkalomból bensőséges ünnepségre került sor a helyi kultúrházban. Az ünnepélyen megjelentek: a járási labdarúgó szövetség nevében Plavy elvtárs, az állami gazdaság részéről Jakubek elvtárs, továbbá a falu vezetői és lelkes sportbarátai. Először a szervezet eredményekben gazdag 10 éves történetét elevenítették fel, majd kitüntetéseket adtak át a legjobb labdarúgóknak és vezetőknek. Ezután a fiatalok rövid kultúrműsorral szórakoztatták a jelenlevőket. Az ünnepélyt jól sikerült táncmulatsággal fejezték be. NAGY PÉTER Nagyszerű kezdeményezés A múlyadi fiataloknak az elmúlt időben nem volt hová menniük szórakozni. Az ügyesség és az akarat azonban ezt a problémát ls megoldotta. Nemrég a hnb épületében az egyik külön bejáratú szobát rendezték be klubhelyiségnek. Űk maguk festették ki, rendezték be. Az elromlott televíziókészüléket megcsinálták, rádiójuk is van. Egyszóval kellemes kis szobát varázsoltak maguknak, ahol a téli estéket hasznosan tudják eltölteni. Nem ártana ide még néhány újság, folyóirat és társasjáték. Ezek még barátságossabbá tennék a téli estéket. BUDAI JÓZSEF Kűhídgyarmat új arca A párkánynánai vadászok nemcsak vadászni szeretnek, hanem törődnek ís a vadakkal. Még a tél kezdetén 70 téli etetőt készítettek az élelemben szűkölködő vadállomány számára. Csányi Mátyás, a vadászok elnöke igazán példásan vezeti a vadászszövetséget. A tagok közül igen tevékeny Márton Sándor, a vadászok bírája és Sós Gábor, akik az említett etetőket készítették. MEIDLIK KÁLMÁN A Tátrai Nemzeti Park Tátrai Múzeumának szép megoldású épülete. A sívllágbajnokság résztvevői közül bizonyára sokan megtekintik a múzeum gazdag gyűjteményét. (Berenhaut Róbert felv.j Aligha ismerne rá Kőhídgyarmatra az, aki utoljára a felszabadulás előtt járt a faluban. Az elmúlt 25 év alatt több mint 100 új lakóház épült és több mint 220 régebbi házat átépítettek, korszerűsítettek. A régi nádfedeles házakból már mutatóban sem maradt. Az új lakóházak minden igényt kielégítenek, vízvezetékkel, központi fűtéssel vannak ellátva. SZÁRAZ LÁSZLÚNÉ «