Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-23 / 19. szám, péntek

Quo vadis, autógyártás Nagyszombati tervek, gondok # Egykor Kovosmalt — ma autógyár # Š 1202-es motorok, tengelykapcsolók, futómüvek £ Szlovák autó a láthatáron? Irodák = heringesdobozok 9 Szükséges tisztázni a gyártási program távlati tervét 0 Új tanonciskola épül # Szakképzett technikusok, Nagyszombat hív és vár benneteket! RUDNAY GYULA-EMLÉKKIÁLLÍTÁS BUDAPESTEN Jártam már többször a városban, tudtam, hol vannak jelentősebb. üzemei, az autógyár hollétéről azonban fogalmam se volt. Ismert tény, hogy taxit akkor nem talál az ember, ha szüksége van rá, így kérdezősködtem jobbra-balra, míg végül a szokatlanul sűrű ködben elirányítottak a Kovosmalt-üzembe. Csak akkor hittem el, hogy valóban ebből a háztartási gépeiről, radiátorairól ismert üzemből csináltak autógyárat, amikor végigolvastam a bejárati ajtó felett elhelyezett cégtáblát. Az üzemben azután tisztázódtak a dolgok. 1965-ben- az új gazdaságirányítási rendszer bevezetése eredményezte, hogy az említett évben az össztermelés 14, három évvel később 37 és a múlt évben pedig már 43 százalékát tette ki az autók alkatrészeinek a gyártása. Az üzemet besorolták a prágai ČAZ (Csehszlovák Autógyárak) vezérigazgatóságának családjába tartozó cégek közé, és a háztartási gépek gyártása csökkentésének arányában „elautósodott" a Kovosmalt. Hogy ez a gyártási program állandó változtatása és nem tisztázása következtében mennyi problémával jár, arról szigorúan tőmondatokra szorítkozva is újságoldalakat lehetne írni a teljességre törekedés igénye nélkül. Nagyszombatban először a V3S jelzésű tehergépkocsik első tengelyét kezdték gyártani azzal a távlati elképzeléssel, hogy az üzem fokozatosan rátér a komplett futómű, a csőrió, a csuklós kardántengelyek és a sebességváltó szekrények gyártására. Az 1965. év második felében azonban ezt a gyártási programot megváltoztatták és a nagyszombati üzem a Mladú Boleslav-i Autógyárral kötött együttműködési szerződést, amelynek keretében az ott készülő személygépkocsik egyes alkatrészeit — Š 1202-es motor, tengelykapcsoló, sebességváltószekrény — gyártották a pótalkatrészekkel együtt. Az üzem technikusainak és munkásainak rátermettségét bizonyítja, hogy viszonylag rövid idő alatt átállították a gyártást, és emellett még el tudták készíteni a Vrchlabýi Autógyárban összeszerelésre kerülő, nemrég kifejlesztett Trambus Š 1203-as jelzésű tehergépkocsi alkatrészeinek a gyártásával kapcsolatos megrendeléseket is. Távlati tervek nélkül Ismert tény, hogy aki a jövőt nem látja, a jelenben is csak tapogatózik. Érdemleges munkát nem végezhet. Nem foglalkozhat fejlesztési tevékenységgel, tanoncait csak a hagyományos — géplakatos, villanyszerelő — szakmákra taníttathatja, technikusait ismeret- és tapasz talatszerzés céljából nem tudja, milyen üzembe küldje, és a gyárépítés terén is problémákba ütközik, nem is szólva a gépparkról, amelyet egyik napról a másikra nem lehet sem korszerűsíteni, sem pedig felSzovjet tisztek látogatása a plzeni Lenin-nuívekbeii I CSTK) — A hazánkban ide •glenesen állomásozó szovjet hadsereg lisztjeinek küldöttsé ge tegnap meglátogatta a plzeüi Lenin műveket. Az A. A. MOLCSAKOV ezredes vezette Küldöttséget VÁCLAV KLAIL ve zérigazgató, helyettese, a párt és az ifjúsági szervezetek kép viselői fogadták. Megismerked lek az üzem történetével és megnéstek néhány Bzemi részleget. újítani, mivel ezek a műveletek elengedhetetlenül szükségessé teszik a tervezést. Új gépet vagy gyári berendezést egyik napról a másikra nem lehet csak úgy a szögről leakasztani. Nagyszombatban viszont az a helyzet, hogy a sok huzavona, sürgetés ellenére még ma sem tudják, hogy 1980-ig mit is csinálnak majd. Hazánkban az autógyártás jövőjét illetően több elképzeléssel foglalkoznak a szakemberek. A valószínűség két változatra szűkíti az elgondolásokat: 1. Külföldön megvásárolt és behozott szabadalom alapján gyártani személygépkocsit Szlovákia jelentős mértékű gyakorlati hozzájárulásával. 2. A meg levő és működő hazai autógyárak összevonásával a legújabb technika felhasználásával eredeti csehszlovák gépkocsikat készíteni. Ez utóbbi tervezet áll legközelebb a megvalósításhoz, melynek keretében évente több mint 350 000 személygépkocsi gyártására számítanak. Ebből Mladá Boleslav megközelítőleg negyedmillió, Szlovákia - főleg Nagyszombat — százezret meghaladó mennyiségű autót gyártana. Nagyszombat hátsó tengelyeket, olaj- és vízpumpákat, kormányművet, csúszótengelyeket és tengelykapcsolókat, különféle öntvényeket és más mechanikai részeket készítene el, míg Szlovákia eddig meg nem határozott, de minden valószínűség szerint délnyugati részén karosszériagyárat építenének. Ezeket a dolgokat azonban az illetékes szövetségi szerveknek mielőbb tisztázniuk kellene, mert a nagyszombati üzem nemsokára elkészíti a korábban kapott megrendeléseket, újabbak pedig nem érkeznek, s ha egyik napról a másikra új gyártási programra kell áttérnie, nehezen vagy egyáltalán nem tudja biztosítani a gyártáshoz szükséges anyagi-műszaki eszközöket, gépberendezéseket, energiaforrásokat és szakembereket. Új tanonciskola épül Az üzemhez vezető út bal oldalán három félkész épület várja az idő jobbrafordulását, hogy az építők is majd elfoglalhassák helyüket az állványokon. — Új tanoncintézetet építünk mondja fán Chreňko mérnök. — Eddig a tanoncok a városban laktak és tanultak, az üzembe pedig csak gyakorlati oktatásra jártak. Most itt komfortos intézményt kapnak és nem kell olyan áldatlan viszonyok között élniük, mint az üzem technikusainak, akik kellő számú helyiség hiányában enyhe túlzással szólva heringek módjára, egyegy helyiségben aránytalanul sokan dolgoznak. így azután nehéz új eljárásokon gondolkodni, mert ha lépést akarunk tartani a világszínvonallal, akkor a technikusok munkakörülményeit okvetlenül meg kell javítani! Igazan van Chrenko mérnöknek. A szakszervezetek üzemi bizottságán, az üzemi pártszervezet irodájában, a fejlesztéssel, kivitelezéssel foglalkozó technikusok helyiségeiben minden talpalatnyi föld foglalt. Viszont bumerángként visszarepül ismét a távlati tervek hiánya, mert enélkül a vállalat igazgatósága és a gyárépítési részleg nem tudja: mit, mennyit és hova építsen. Szlovák kocsi? A nagyszombati autógyár dolgozói — ahogy mondani szoktuk — nem várják, hogy a sült galamb a szájukba repüljön. Míg az illetékes szövetségi szervek végleg döntenek a csehszlovák autóipar további sorsáról, Nagyszombatban már elhatározták, hogy a meglevő, jó minőségű mechanikai berendezések — Š 1202-es motor, futómű, sebességszekrény — felhasználásával készítenek egy 900 kg súlyú, mezőgazdasági rendeltetésű kisebb teherautót, amely a munkásoknak a földekre történő kiszállítására, élelem és szerszám fuvarozására lesz alkalmas. A tervek szerint a gyártást 1974ben kezdik meg. Az előkészítő munkálatokhoz már hozzákezdtek. A rendelkezésükre álló három év alatt a műszaki problémák mellett még a munkaerőhiánnyal is meg kell birkózniuk. A város központjában elhelyezett nagy plakátokon munkások és szakképzett technikusok felvételét hirdetik. Az új jármű elkészítéséhez az üzem létszámát megközelítőleg 150 dolgozóval kell emelni. Segít a munkaverseny A központi bizottság íelhívása alapján a vezérigazgatóság nagyszabású versenyt hirdetett ki hazánk felszabadulása 25. évfordulójának alkalmából, amelynek főbb pontjai a következők: a selejt és az önköltség csökkentése, szükség szerint műszakok vállalása szabad szombatokon is, a terv túlteljesítésére irányuló törekvés. A verseny első értékelése ez év április elsején történik. A legjobb eredményeket elért munkacsoportok — a kollektíva létszámától függően — pénzjutalomban részesülnek, melynek legfelső határa 3 5 000 korona. A második értékelést az év végén tartják meg. Emlékezzünk csak vissza a háború utáni évekre: milyen nagy „sláger" volt akkor egy kerékpár. Aztán jött a motorkerékpár, később — úgy tűnik — az „öröksláger": az autó. Szeles, havas, dermesztően hideg időben beülni egy kocsiba, megnyomni az önindító gombját, bekapcsolni a fűtést és elsuhanni — sok-sok ember álma. Az autó azonban — mint ebből az írásból is kitűnik — není egykönnyen születik, gyártása pedig jelenleg forradalmi átalakulások előtt áll. Hisszük azonban, hogy a problémák megoldódnak és eljön az idő, amikor a kerékpárokhoz és a motorkerékpárokhoz hasonlóan az autók is mindenki számára elérhető áron ott díszelegnek majd a Mototechna kirakataiban. Ezen fáradoznak most az illetékes szövetségi szervek, a Mladá Boleslav-i és a nagyszombati autógyár dolgozói. KOMLÔSI LAJOS Pelsőctől •<-<-'— a Magyar Nemzeti Galériáig A MAGYAR NEMZETI GALÉRIÁBAN méltó keretek közt nyitották meg a Pelsőcön született Rudnay Gyula emlékkiállítását. Aki elfogulatlanul nézte végig e nagyszabású kiállítás képeit, nem kis megrendüléssel adott igazat Juhász Gyula Rudnayhoz írt versének: „Dicső cigánya színnek, fénynek, árnynak, / Magyar borúnak és Magyar derűnek, / Gazdag szegénység áldott orgiája / a képeid, hol álmok hegedülnek". Mert vajmi kevesen találkoznak olyanok, akik a nép lelkét úgy tudták megragadni és kifejezni, mint ez a pelsőci kocsmáros fiaként a gömöri tájakról elindult s a világhírnévre emelkedő művész, aki nemzetközi díjak mérföldköveivel tarsolyában végül — semmit nem alkudva, semmit meg nem tagadva — elnyerte a Kossuthdíjat és a „kiváló művész" kitüntetést is. Ékes példája annak az Ady Endre által megfogalmazott s a kiállítási katalógus által is idézett programnak, amely szerint „Nagyot oégeznt mégis• mi jövünk, / Nagyot, szépet, emberit s magyart." Rudnay művészpályája épp olyan töretlenül egyenes és fölfelé ívelő a teljes kiteljesedésig, mint ahogy eszmei vonalvezetésében sincs törés. Ismerte az egész világ művészetét. Hosszabb ideig tartózkodott Münchenben, Rómában, Párizsban — persze egyebütt is — ismerte a kor művészeti irányzatait, amelyek részben szakítottak a művészet bármilyen értelmű hagyományos fogalmával, részben egyoldalúan alárendelték magukat a párizsi iskola éppen uralkodó irányzatának. Rudnay hő vágya volt, hogy elsősorban népe lelkivilágát fejezze ki egyetemes érvénnyel. És sikerült, mert tudta, mivel tartozik a népnek, amelyből vétetett. Barcelonától Itáliáig a szélrózsa minden irányából hullottak Rudnay ölébe az elismerés díjai, de őt nem szédítették meg a nemzetközi sikerek. LEGUTOLJÁRA 1953-ban láthatta a közönség Rudnay műveit a Szépművészeti Múzeumban. Azóta 16 év telt el, de nemhogy fakult volna művészete, hanem inkább még zamatosabb lett, dúsabb, megnyugtatóbb és felemelőbb. Úgy látszik, a forma teljes fölbontása, szétzüllesztése után jól esik látni a megszilárdult formákat, a félelmetes tudást, a kompozíció bravúrjait. Gyakran népmeseszerű a mű cselekménye, de mindig a jelkép erejével hat s nem avultak a gesztusok sem, Nem szeretnék a bőrében lenni... N

em szeretnék a losonci ja rási egészségügyi intézet igazgatójának a bőrében lenni. Képzeljünk el egy embert, aki egy (Utézményért jelel, kötelességei közé tartozik az előírások, a szabályok és a < normák betartása és betartatása, s emellett félszáz emberrel kevesebb áll a rendelkezésére, mint amennyi kellene. Kötelessége például, hogy mulasztásért felelősségre vonjon. Ezt azonban azzal a tudattal kell tennie, hogy úgyis előre tudja a választ, hogy eleve ismert a mulasztás okát. Ráadásul tartania kell attól, hogy a megbírált ember egyszerűen megsértődik, fogja magát és otthagyja az intézetet — s bajait még tetézi. Losoncon az orvoshiány tovább tart. Erre egy 68 éves olvasónk panaszlevele kapcsán térünk ismételten visza. A panasz az egyik orvosnak — a páciens véleménye szerint — felelőtlen eljárására vonatkozik. Tüdőgyulladását késve állapították meg és így a gyógykezelés a komplikációk miatt öt hónapra nyúlt. Emellett félreértések és sértődés mind az orvos, mind a beteg részéről. Bonyolult história, de lényege az, hogy a túlterhelt orvos és a várakozásban idegeit vesztett páciens egymással szembe kerültek, és a panasztevő végül is már nem bízik többé orvosában. Szomorú történet ez, bár jó a vége — hiszen a beteg meggyógyult. Szomorú azért, mert figyelmeztet: a pácienssel való bánásmód leromlásának lehetősége egyenes arányban van az egészségügyi személyzet megterhelésével. A megterhelés nagysága az orvosok számával áll arányban. Losoncon pedig még mindig kevés az orvos. Ennek ellenére egymást helyettesítve, megfeszített munkával, sokszor önmegtagadással meglesznek mindent, ami az egészség érdekében megtehető. Persze, a hibáért ilyen viszonyok közt is felelősségre vonás jár. De amilyen nehezemre esik most e helyütt bírálatot mondani bármelyikre is a túlterheléssel küzdő orvosok közül, épp olyan nehéz e súlyos viszonyok láttán felelősségre vonni valakit. A tudat, hogy ismerem a nehéz körülményeket, amelyekben dolgozni kénytelenek Losoncon, elveszi a szavak élét. Csak egy megoldás látszik: Több orvost Losoncnak! Addig is azonban egy kis türelmet kérünk az egészségügyi személyzettől az órákig sorakozó betegek iránt, és nagy adag megértést az agyonhajszolt egészségügyi dolgozók iránt — a betegek részéről. V. G. mert a bennük kifejeződő indulat sem veszített időszerűségéből. Nem tagadja a múltat, ami nélkül nem sarjad új kultúra, ami sohasem egyenlő a divat egymást váltó termékeivel. Munkácsy után ennek a piktúrának kellett jönnie, s hogy ekkora erővel inkarnálódott a nép szelleme, az szinte csodaszámba menne, ha egyedülálló jelenség lenne a ma gyar piktúra Vaszary jánostói is elismert gazdagságában. Nem avultak meg a drapériák, melyekkel Rudnay keretezte a cselekményt, a kárpitok, amik égként borúinak a jelenetekre, a csipkék, amik leheletfinoman egészítik ki a portrék karakterét, s változatlanul tiszteletet kelt az öreg gömöri Kanász tarisznyája csakúgy, mint a Menekülő asszony kopott ruhája. Valamennyi képe természetes lélegzetvétel a hazai föld és a nép lelkéből. Lelket igéző újkori sámánja a nép érzéseinek, a földszagúan izzó és a csipkék parfümillatát is mesterien adagoló tüzes színeknek. Bármilyen témához nyúlt is ez a művész, ilyen érzések, ilyen színek ragadják magukkal a nézőt. Tonódi alakja magasodik a kor tévelygő magyarjai fölé s minket figyelmeztet. Csokonait és diákkíséretét hökkenti meg a szárnyaló múzsa, de bennünket int a tehetség megbecsülésére. Amott bibliai jelenetek, emitt háborúból menekülők s a falu szegényei utalnak az égető szociális kérdésekre. Másutt táncraperdülő csavargókat, uriasan mulató bohémeket, kártyázó férfiakat, krumplihámozó, hímző és olvasó asszonyokat látunk, utcákon, udvarokon, lalurészleteken sétálunk végig, szekereken, lovakon, erdőkön, mezőkön, mesél hallgatunk varjakkal népesült égbolt alatt, csárdákba, templomokba térünk be, csipkekendős asszonyokban, kalapos és csapozott hajú portrékban látjuk magunkat, úszunk a gondolatok hullámain, viaskodunk a bennünket megszólító, hajllthatatlan karakterrel. Nincs egyetlen képe, amelyben ne ismernénk magunkra, arra, ami ezredévek óta hozzánk tartozik, él az ösztöneinkben, a tudatunkban, a mozdulatainkban. Azt, hogy az egyszerű ember állt közel hozzá, fölösleges is mondani. Szellemével átfogta az egész magyarságot, határokon innen és túl. Nem véletlen, hogy Gömörből indult és hogy sohasem tévesztette szem elől Pusztaszert, a honalapítókat, S vezérüket, Árpádot. Tudta, mire kötelezi a látomás, amit a parlament számára hatalmas gobelinben álmodott műalkotássá s ami a Galéria aulájában díszhelyen köszöntötte a látogatót. KÜLÖN MEGLEPETÉSE a Rudnay kiállításnak a művész grafikai munkássága. Minden erénye együtt látható e kisméretű lapokon. Impresszionisztikus könnyedsége sohasem megy a fölkészülést, tudást igénylő értékek gyengítésére. Hallatlanul fegyelmezett, szakmailag utolérhetetlen, mindenkor lendületes, élettel teljes, költői és emberséges grafikai lapjain is. Rudnay munkásságának legjelentősebb szakasza a két világháború közötti korszak. A kortársak nem mindig képesek objektíven szemlélni a körülöttük nyüzsgő, kavargó életet, kiszűrni abból a szellem minden területéről a legjelentősebbet. Mi Rtidnayban többet látunk, mint a kortársak, pedig azok is nagyra értékelték művészetét. A Magyar Nemzeti Galéria hálára kötelezően mutatta be — a külföldre szakad! művek kivételével — Rudnay Gyula művészetét. Ez a művészet a rendező Bényi László katalógusbeli szavai szerint — „a magyar tájjal, a magyar sorssal a történelem kohójában egybekovácsolt népről" szóló hitvallás. A nép „színesen izzó életéről" — a művészet halhatatlan nyelvén úgy, ahogyan Juhász Gyula JS versbe költötte. SZlJ REZSŐ 1970 1. 23.