Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-22 / 18. szám, csütörtök

SZÜLÖK, N E V ELŐ K FÓR U M A Nemzeni öntudat, hazafiság, nemzetköziség m i9ľa I. 22. AZ IFJŰSAG erkölcsi nevelé­sében igen fontos szerepe van a szocialista hazafiságra és az ettől elválaszthatatlan interna­cionalizmusra nevelésnek. A szocialista hazafiság és nemzet­köziség érzése viszont össze­függésben van a nemzeti öntu­dattal. Szocialista nemzeti ön­tudat nélkül ugyanis elképzel­hetetlen az egyének hazafias és internacionalista érzelmeinek a kialakítása és elmélyítése. Té­vedés tehát azt hinni, hogy a nemzeti öntudat és a szocialista hazafiság, a nemzeti öntudat és az internacionalizmus össze­egyeztethetetlen érzelmek. El­lenkezőleg: e nemes erkölcsi tulajdonságok elválaszthatatla­nul feltételezik egymást. A nemzeti öntudat a nemzeti közösség világos tudata saját mivoltáról, nemzeti létéről, lé­nyegéről, szerepéről és értékei­ről. A nemzeti öntudat tehát összefügg valamely nemzet múltjának és jelenének az ér­tékelésével és a nemzeti érté­kek tudatosításával. A nemzeti érzelmekhez, öntudathoz való pozitív vagy negatív viszony­nak jelentős szerepe van az em­ber életében, társadalmi maga­tartásában, ezért hiba lenne le­becsülni a nemzeti öntudat szerepét. A szocialista tudat ki­alakítása ugyanis megköveteli azt is, hogy kialakítsuk a szo­cialista ember egészséges nem­zeti tudatát, mint a szocialista tudat részét, s hogy az egész­séges nemzeti öntudattól elvá­lasszuk az elvakult nemzeti in­dulatokat és előítéleteket. A nemzeti tényezők létezése történelmi realitás, hiszen a társadalmi fejlődés évszázadok óla összefüggésben van a nem­zeti keretekkel. Ez pedig szük­ségszerűen visszatükröződik az emberek tudatában és magatar­tásában is. Természetesen, nincs ebben semmi rossz, nem kell ezt szégyelleni, hanem a nevelőmunka folyamán harcol­ni kell a nemzeti vonások na­cionalista eltúlzása ellen. A nemzeti és hazafias ugyanis nem egymásnak ellentmondó, hanem egymást feltételező ér­zelmek. Zdenék Nejedlý nem­egyszer hangsúlyozta, hogy az, aki nem ismeri a múltat, nem értheti meg a jelent sem, tehát nem tud megfelelően bekapcso­lódni a jelen épitőmunkájába, és nem képes előrelátni a jö­vőt sem. A NEMZETI ÖNTUDAT tulaj­donképpen a nemzeti büszke­ség érzésében fejeződik ki. A nemzeti büszkeség érzését Le­nin sem tartotta idegennek az öntudatos proletárforradalmá­roktől. Lenin azonban ennek a büszkoségérzésnek, az anya­nyelv és a szülőföld szeretetén kívül, határozott szociális és politikai tartalmat adott, és összekapcsolta a dolgozó nép politikai harcával, a társadalmi haladással és a szocialista for­radalom ügyével. A lenini mó­don felfogott nemzeti büszke­ség érzése. magában foglalja szolgai múltunk kíméletlenül őszinte bírálatát és más népek teljes egyenjogúságának az el­ismerését, ugyanakkor nem tart igényt semminemű nemzeti ma­gasabbrendűségre és nem irá­nyul más népek ellen. A lenini értelemben vett nemzeti öntu­dat és büszkeségérzés alapja az a felismerés, hogy minden nemzet életében vannak olyan időszakok, olyan értékek, ami­kor és amelyekre minden na­cionalista elfogultság nélkül joggal büszkék lehetünk. E nemzeti értékek feltárásához azonban a nemzeti múlt — a történelem, az irodalom, a ze­ne- és képzőművészet, a tudo­mányos és műszaki haladás stb. — illúzióktól és szépítge­tésektől mentes, alapos ismere­tére van szükség. Csakis ebben az esetben lesz a nemzeii ön­tudat és a nemzeti büszkeség érzésének tartalma annak felis­merése, hogy nemzetünk mivel járult hozzá az egyetemes em­beri haladáshoz, és mennyiben volt részese a pozitív történel­mi törekvések megvalósításá­nak. A magyar nemzeti és a cseh­szlovákiai magyarság múltját és jelenét mérlegelve nyugodt lel­kiismerettel állapíthatjuk meg, hogy minden alapunk megvan a lenini módon értelmezett nemzeti büszkeség érzésére, hi­szen népünk történelme bővel­kedett szabadságharcokban, forradalmi és haladó megmoz­dulásokban, és kétségtelenül hozzájárultunk az egyetemes emberi haladás monumentális művének a létrehozásához és fejlesztéséhez. Ehhez azonban az is hozzátartozik, hogy meg kell szabadulnunk történelem­szemléletünk hamis illúzióitól, saját múltunk mindenáron va­ló szépítésétől és a más népek­kel szembeni előítéletektől is. IFJÚSÁGUNKBAN olyan nem zeti öntudatot és büszkeséget kell kialakítanunk, amely az emberi haladással szembeni aktív elkötelezettséget jelenti. E haladás érdekében az ifjú­ságnak tudatosan vállalnia kell nemzetiségi hovatartozását, és aktív módon ki kell vennie ré­szét népünknek az egyetemes emberi haladást szolgáló törek­véseiből. A haladás szolgálata azonban, reális nemzeti önis­meretet kíván meg, amely — a pozitív és negatív nemzeti ha­gyományok közötti — tudatos választást jelent. A legtöbb embert érzelmi szálak fűzik a nemzet nyelvéhez, a kultúrá­hoz, a közösséghez, a szokások-' hoz stb. Mindez azonban csak akkor szolgálhatja az emberi haladás, a mi esetünkben a szocializmus ügyét, ha tudatos, érzelmileg is motivált aktív el­kötelezettséggé válik. Az egészséges nemzeti öntu­dat kialakítása megköveteli azt is, hogy megszabaduljunk a nemzeti, „faji" és vallási elő­ítéletektől. Az idősebb nemze­dék tudatában, sajnos, még ele­venen élnek az ilyen előítéle­tek. Esetünkben például a szlo­vák nemzetiségű embertár­sainkkal szembeni, illetve a szlovák nemzetiségű polgártár­sainknak a magyarokkal szem­beni előítéletei, avagy mind­kettőnek a cigányokkal, vagy a zsidókkal szembeni előítéletei, sajnos, még nem tűntek el, s ez nem kis mértékben fékezi ifjúságunknak a kommunista erkölcs szellemében történő ne­velését. Arra van szükség, hogy a magunk és más nemzetek ese­tében is reálisan feltárjuk és elismerjük az adott nemzet po­zitív értékeit, s ne Igyekezzünk a magunk esetében mindent pozitívnek, a más nemzet ese­tében pedig többnyire mindent negatívnak feltüntetni. NEMCSAK a nemzeti öntu­datra és szocialista hazafiság­ra nevelésnek, hanem egész ne­velésünknek egyik legnagyobb problémája az „iskola" és az „élet" kettőssége. Az iskolában tanult történelem például ada­tok, legendák, nevek és színes hősök keveréke. Az átélt és az idősebb nemzedék által elő­adott történelem azonban nem mindenkor egyezik az „iskolai" történelemmel. Nem ritka jelen­ség, hogy az idősebb nemzedék kétségeket támaszt a fiatalság­ban azzal, hogy a nemzeti tör­ténelem egyes eseményeit, vagy személyiségeit az iskolai tananyaggal ellentétesen érté­keli. Az apák, nagyapák, édes­anyák és nagymamák eseten­ként pozitív hőst csinálnak a nemzeti történelem azon sze­mélyeiből is, akik a valóságban sem a nemzet, sem az egyete­mes emberi haladás szempont­jából nem játszottak haladó szerepet. Természetesen lehet ezen is segíteni, mégpedig úgy, hogy az idősebb nemzedék szá­mára is lehetővé tesszük a múltban elfogadott nemzeti ér­tékek átértékelését. Végül figyelembe kell venni azt is, hogy szemléletünk nem rekedhet meg csak a nemzeti határai között, mert ha a nem zetit kizárólagosnak tekintjük, akkor szűk látókörűek és kor­látoltak maradunk. A társadal­mi haladás pedig egyetemes — nemzetközi. A haladás egyete­mességét azonban nem a nem zeti tényezőkkel, hanem a nem­zeti szűk látókörűséggel kell szembeállítanunk. Az egészséges értelemben felfogott nemzeti ugyanis az általános, egyete­mes emberi haladást segítí elő. ONÚDI JÄNOS A szegény milliomosok érdekében Lapunk január 8-1 számának „Szegény milliomosok" című vezércikke olvasóink, elsősor­ban is az érintettek körében egyre nagyobb hullámokat ver. Teljes mértékben érthető és in­dokolt ez, mivel a cikk olyan kérdést feszeget, mely számos embert érint, s éppen ezért nem túlzás azt mondani, hogy sok ember mindennapi életét befolyásoló, sőt, meghatározó társadalmi kérdésről van szó. Ugyanis a cikk arról szól, hogy az efsz-ek túlnyomó többsége ma már milliós vagyonnal ren­delkezik, a tagok jövedelme év­ről évre nő, és hál' istennek egyre több szövetkezetről mond­ható el, hogy tagjai jólétben élnek.. Ám a milliomos szövet­kezetek árnyékában ott élnek a szövetkezetek „szegényei" is. Azokról a munkában elfáradt, idős tagokról van szó, akik­nek, mert dolgozni már nem bírnak, egyedüli megélhetési forrásuk a nyugdíj vagy az öregségi járadék. És bár államunk — különö­sen múlt év január 1-től — so­kat tett is ezeknek az embe­reknek az érdekében, megszaba­dította őket a mindennapok leg­elemibb gondjaitól, mégsem mondható el, hogy ne szorulná­nak további segítségre, támoga­tásra. Különösen ott, ahol erre futná, és mint már említettem, a szövetkezetek zömében jut­na is rá. Jó egynéhány szövet­kezet van, melyekben alapvető kötelességüknek tartiák a mun­kából kiöregedett tagokról va­ló gondoskodást. Nem akarom elismételni azt, amit Szarka István vezércikké­ben megírt, hogy ezek az idős emberek annak ideién a szö­vetkezeti mozgalom úttörői vol­tak, s tették és vállalták ezt olyan körülmények között, ami­kor több volt a nincs, mint a van. A helyzet, a mondanivaló illusztrálására hadd említsem föl egyik kolozsnémat olvasónk le­velét, aki teljes mértékben egyetért említett cikkünkkel, írva „... hogy az említettek között jó magam is ott vagyok. Megértettem, hogy ezek a sze­gény milliomosok az ilyen ma­gamfajta kivénhedt szövetkezeti tagok, akik tehetségükhöz mér­ten dolgoztak, amíg bírtak, hogy megteremtsék egy boldogabb jövő alapját. És most, mikor ez a legtöbb helyen már megvan, ők kiöregedtek, munkaképtele­né váltak, most nagyon sok he­lyen nem törődnek velük." Ofvasónk örömmel konstatál­ja a cikkben felemlített Csé­csi és a Bátorkeszi Efsz példá­ját, amelyekben nyugdíjkiegészí­tést adnak az öreg szövetkeze­ti tagoknak. Fején találva a szöget, nagyon megszívlelendő dolgot ír: „Csak azt mondha­tom, érezzék ők is, hogy az ál­taluk elültetett gyümölcsfa ne­kik is terem." Sajnos, a kolozs­némai szövetkezetről ezt már nem lehet elmondani. Általánosítható a jelenség, melyről olvasónk — aki egyéb­ként 77 éves —• ír, s éppen ez­ért — úgy vélem — nem árt, ha levelével kissé bővebben fog­lalkozunk. Leírja a szövetkezet megalakulásának körülményeit — helyesebb volna talán azt mondani: nehézségeit — s ez­zel kapcsolatban azt, hogy ab­ban az időben 12 koronát ter­veztek egy munkaegységre, ami­ből 6 koronát előlegként ki ís fizettek azzal, hogy a másik felét majd az évzáró közgyű­lésen. Sajnos, ez a másik fe le csak majd maradt... (Hadd tegyem rögtön hozzá, mint oly. sok szövetkezetben. Hiszen tu­dok olyan szövetkezetről is, ahol a munkaegységre alig ju­tott 2 korona). Azóta a kolozs­némat szövetkezet annyira meg­erősödött, hogy a munkaegység értéke 26 korona, és ezt ki is fizetik. Valahogy úgy áll a do­log — állapltja meg olvasónk —, hogy míg bírta a munkát, a munkaegység értékének csak a felét fizették ki és most, hogy jól mennek a dolgok, ne­kik, az öregeknek ebből egy morzsányi sem jut. Az idős szövetkezeti tagok megsegítésének sokféle módja volna, így többek között az is, hogy néhány árnyí kertecskéjü­ket térítésmentesen, tehát in­gyen megmunkálják. Ne értsen félre a Kolozsnémai Efsz veze­tősége és tagsága, nem akarok beleavatkozni szuverén jogukba, de engedjék meg, hogy egyes dolgokról én is elmondhassam a véleményem. A bácsi, akiről szó van, elküldte a szövetkezet vezetősége által kiállított hiva­talos számlát 17 ár földecskéjé­nek a megműveléséről. Ez pe­dig a következőképpen fest. Semmiféle rendelkezés nem írja elő, hogy a szövetkezetek térítésmentesen kötelesek meg­művelni nyugdíjas tagjaik né­hány árnyí földecskéjét, de semmiféle rendelet sem tiltja ezt. Anyagi helyzetük és lehe­tőségeik szerint a szövetkeze­tek vezetősége, illetve közgyű­lése dönt erről. Ismerem Ko­lozsnémát, kis falu. Nem tu­dom, hány szövetkezeti nyug­díjas él ott, 25—30, vagy 40? A számlán feltüntetett tételekből csupán kettőt, a tnűtrágya és a vetőmag árát tudom respektál­ni. Összességében tehát milyen összegről lehet szó? 5—6, eset­leg 10 ezer koronáról? Ezt ne bírná ki a szövetkezet, még ak­kor is, ha 1965-ben az árvíz sú­lyos károkat okozott? Nagyon szeretném, ha a szö­vetkezetek vezetősége és tagsá­ga alaposan meghányná-vetné — különösen most, az évzáró közgyűlésen — mivel, és mi­lyen formában tudna segíteni kiöregedett, nyugdíjas tagjain. Gondolják meg, hogy annak idején mit vállaltak ezek az emberek, és ha úgy vesszük, a mai állapotokhoz viszonyítva, nem sok jóban volt részük, s éppen ezért most kevéssel is be­érnék. Csak ismételni tudom kolozsnémai olvasónk általáno­sítható megállapítását a nyug­díjas szövetkezeti tagokkal kap­csolatban': „Érezzék ök is, hogy az általuk elültetett gyümölcs­fa nekik is terem." Miről ír egy 90 éves olvasónk? Levélíróink között szép szám­mal akadnak idősebb emberek is, de ritkaság az olyasmi, hogy egy 90 éves ember ceruzát fog­jon és levelet írjon szerkesztő­ségünknek. Még ha valami sé­relmét panaszolná fel, taná­csunkat vagy segítségünket kér­né! Ez esetben nem ilyesmiről van szó. Éppen ezért meghatot­tan olvastam id. Szarvas Benő felsőpatonyi (dunaszerdahelyl járás) olvasónk levelét, aki közvetlen, őszinte szavakkal le­írja életútját és elmondja véle­ményét a mai helyzetről, illet­ve a szocialista rendszerről. Szarvas Benő bácsi csupán ab­ba nincs belenyugodva, hogy ő eredetileg lőgérpatonyi volna, illetve ma is ott lakik, de an­nak idején, mikor megalakult a szövetkezet, a három közsé­get: Lőgérpatonyt, Csécsénypa­.tonyt és Benkepetonyt egyesí­tették, s az összevont falvakat Felsőpatonynak nevezték el. Bár Szarvas Benő bácsi, mint írja, a község régi elnevezésé­hez van szokva, nem bánja, hogy megváltozott a név „ ... hogy megváltozott minden, mivel megváltozott a ml hely­zetünk is. Például én nem ad­hatok elég hálát a felszabadí­tó szovjet hadseregnek, hogy vérét ontotta azért, hogy fel­szabadítson bennünket a rabság alól. Én különösen nehéz éle­tet éltem, annyi földem sem volt, ahová a fejem lehajthat­tam volna, mégis felneveltem tizenegy gyereket." Szarvas Benő bácsi nagyon is meg van elégedve a sorsával, bár csak 445.— korona nyugdí­jat kap. Mint írja — ha nem ez a rendszer volna, akkor már rég koldusbotot foghatott vol­na. Még most ls akadnak embe­rek, akik visszakívánják a múl­tat, holott munkájuk után- ne­kik is megvan a tisztességes megélhetésük. „Én azt kívánom — fejezi be levelét Szarvas bá­csi —, hogy csak ennél rosz­szabb helyzet sohasem legyen, bár én már nem sokáig élve­zem." Mi továbbra is jó egészséget és megelégedett életet kívá­nunk Szarvas Benő bácsinak. Anyaián rendeződött a helyzet Lapunk január 8-i számában e hasábokon Lebó Vince olva­sónk levele alapján foglalkoz­tunk azzal, hogy Anyála-pusz­tán az üzletvezető betegsége miatt az élelmiszerboltot be­zárták, s így az ottaniak na­ponta Érsekújvárra vagy Nasz­vadra voltak kénytelenek utazni, hogy legalább kenyeret vásá­rolhassanak. Az esettel kapcso­latban bíráltuk a Jednota ko­máromi igazgatóságát, s egyben magyarázatot kértünk arra vo­natkozóan, hogyan lehetséges az, hogy Anyalát heteken ke­resztül kenyér nélkül hagyták. Válaszlevelében a komáromi jednota elismeri a kritika Jo­gosságát és csak annyiban kér helyreigazítást, hogy az üzlet­vezető nem november 25-vel ke­rült betegállományba, mint ahogy olvasóink írta, hanem december 1-vel. Ennek bizonyí­tására elküldték a naszvadi péküzem szállítóleveleit, melyek szerint az anyalai üzletvezető november 25. és 29. között min­dennap átvette a megrendelt kenyeret és péksüteményt. Vi­szont megfelel a valóságnak, hogy az anyalai üzlet december 1-től 22-ig zárva volt, és a la­kosság ellátásáról senki sem gondoskodott. Bár december (20-tól 23-ig a hófúvások miatt ' ezen a vidéken az utak járha­tatlanok voltak, az üzlet átadá­sát lebonyolították és december 23-án az új üzletvezető meg­kezdte az árusítást, úgyhogy karácsonyra és újévre az anya­laíak minden szükséges élelmi­szert helyben beszerezhettek. E napokra szóló szállítóleveleket a komáromi Jednota szintén megküldte szerkesztőségünk­nek. Levele befejező részében a komáromi Jednota elismeri, hogy az üzletvezető betegségé­ről s így az üzlet zárvatartásá­ról tudomásuk volt ,,... de arra gondolni sem mertünk volna, hogy a több éves tapasztalat­tal rendelkező körzeti instruk­tor, áz üzletvezető, aki azelőtt leltározó ellenőr volt, ugyanab­ban az épületben levő és a Jed­notához tartozó vendéglátó üzem vezetője, valamint az anyalai lakosokból megválasz­tott 5 tagú felügyelő-ellenőrző bizottság megfeledkezzen erről á legelemibb feladatról." Hiába, így van az, amikor a sok bába között elvész a gye­rek. BATKY IASZLO

Next

/
Oldalképek
Tartalom